Észak-Magyarország, 1990. április (46. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-24 / 95. szám
NAPRÓL NAPRA 1W NAPRÓL NAPRA HIUPHOL 1PRÖL MnPRA NAPRÓL NAPRA Ügyeletes riporter: T. Nagy József Telefonszámunk 13 órától 19 óráig: 89-872 HcillO ■ ■ ■- Hogy aludt az éjszaka? - kérdezi az ismeretlen férfi. Hirtelen, meglepetésemben eszembe se jut, hogy a kérdés mögött hátsó gondolatot sejtsek, kapásból válaszolom: - Köszönöm, jól telt az éjszaka... A férfi most már elmondja, hogy ő és a miskolci belvárosi lakótelepen élő szomszédjai bezzeg nagyon is rósz- szül aludtak. Egymást riasztgatták mindazok, akiknek a ház előtt állt a gépkocsija. A férfi szerint ezen az éjszakán az ő környéküket szemelték ki „munkára" azok a vandálok, akik gépkocsik feltörésében találják a maguk szórakozását és a tulajdonosok megszomorítását.- Mit lehetne ellenük tenni olyan nagyvárosban, mint Miskolc? - kérdez megint. Mondom, lehet például, hogy összefognának a lakótelepen és egy jóvágású kutyával megerősített éjjeliőrt alkalmaznának. Kínjában mit találjon ki az ember? Az semmiképpen nem várható el, hogy minden gépkocsi mellé a rend őre álljon oda őrzés céljából. Aztán tehetetlenségünk még ad egy ötletet: jön a jó idő. A gépkocsitulajdonosok vehetnének egy kis sátrat, „felüthetnék" a kocsi mellé és a család tagjai éjszaka felváltva őrködhetnének ... Kínos ez a tehetetlenség. Kínosak ezek az ötletek. És kínunkon, markukba röhögnek a gépkocsikat feltörök ... (t. n. j.) Közlemények Autósok, vigyázat! Elsőbbségváltozás a Petőfi téren A B.-A.-Z Megyei Főügyészség közleménye A B.-A.-Z. megyei főügyész értesíti az állampolgárokat, hogy 1990. május 1-jétől a B.-A.-Z. Megyei Főügyészségen és a helyi (városi) ügyészségeken a napi munkaidő kezdete 7.30 óra, a vége 16 óra, pénteken 15.30 óra. A B.-A.-Z. Megyei Főügyészségen és a Miskolci Városi Ügyészségen a közös soros ügyészi szolgálat (ügyfélfogadás) munkanapokon 7.30—12.30 óráig, szerdán 7.30—16 óráig tart. A helyi ügyészségeken . az ügyfélszolgálat munkanapokon a munkaidő alatt folyamatos. A megyei főügyész és a helyi ügyészségek vezetői szerdánként 7.30—11 óra között tartanak fogadóórát. Figyelem! Amerikai házaspár anyanyelvi szinten angol intenzív tanfolyamot indít, május 7-én. Jelentkezni és beiratkozni: 62-144, április 28-ig, 16—20 óráig. A Top Travel Utazási Iroda „Nonstop-túra” utazási ajánlatai: Isztambul: 5 napos (2 éjszakás) nonstop-túra, igény szerint 5999 Ft és 6499 Ft; 6 napos (3 éjszakás) nonstop-túra, igény szerint 7249 Ft és 7999 Ft. Velence: 3 napos nonstop-túra 1999 Ft -f- 15 DEM; 4 napos nonstop-túra 1999 Ft + 75 DEM. Róma: 5 napos (2 éjszakás) nonstop-túra 2699 Ft 4- 130 DEM. Bécs: 1 napos noh- stop-túra 649 Ft -f- 20 ATS. Jelentkezés, felvilágosítás: Top Travel, Miskolc, Dorottya u. 1. Tel.: 06-46-73-231. Naptár _______ 19 90. ÁPRILIS 24., KEDD A Nap kelte 4.40, nyugta 18.45 órakor. A. Hold kelte 3.48, nyugta 18.17 órakor. Névnap; György Százhúsz éve született Thor- ma János (1870—1937) festő, a nagybányai művész- telep egyik jellegzetes mestere. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Országszerte várható újabb eső, zápor, délutánonként keleten zivatar is lehet. Általában erősen felhős lesz az ég, időnként azonban felszakadozik a felhőzet. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. (MTI) Pénteken lesz hétté A Miskolc Városi Tanács V. B. tájékoztatja a lakosságot, hogy az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnöke ez évre is szabályozta a munkaszüneti napok körüli — az általánostól eltérő — munkarendet. A fentiek a tanácsi szervek munka- és ügyfélfogadási rendjeit any- nylitoan érintik, hogy 11)90. április hó 27. napján, pénteken a szokásos hétfői, míg április 28-án, szombaton pénteki munkarend lesz. Április 30-án. hétfőn — az erre a napra áttett heti szabadnapon — a hivatalaikban csak az előírt ügyeleteket tartják meg. Útlezárás Bánrévén Bánrévén, a Iközúti-vasúti 'kereszteződés útátjárójának építési munkái miatt — 1990. ápniiLis .23—27-c; között ’— naponta reggel 7 és dél-* után fél 5 óra között fél szélességiben' lezárják a miiekolc —bánrévéi, 26. sz. fő .közlekedési utat, a 44+230 tom- szeLvényben. A forgalmat jelzőőrök irányítják. A m.unlkivégzés .ideje .alatt előzési tilalom, és 20 km/órára csökkentett sebességkorlátozás van érvényben. A forgatom 3,5 méter széles szabad forgalmi sávon bonyolódik. Türelmet és megértést kérünk mindenkitől akinek útja ezt az átjárót érinti. Miskolci Közúti Igazgatóság • A Magyar Posta Vállalat Miskolci Postaigazgatósága kéri, hogy a lottószelvényeket Miskolc területén a levélszekrényekbe legkésőbb szerdán délig adják fel. A postahivatalokban történő feladás határideje nem módosul. Két éve eredményesen működő kft. felvesz BEDOLGOZÓ CSOPORTOKAT. Felszerelt műhellyel és megrendeléssel rendelkezők jelentkezzenek. Munkabér- és költségtérítésként az anyagmentes árbevétel 55—60%-AT FIZETJÜK, az anyagigényességtöl függően. Mátraínvest Kft. Budapest, IX., Tűzoltó u. 77. 1094. Telefon: 133-9383, 133-0870. Skiba Imre, vagy Deák Áron. Miskolcon, a Petőfi téri csomópontban, április 25-én ■ megváltozik az éisőbbségi szabályozás. A módosításit követően, a jelzőlámpa üzemen kívüli állapotában a Szentpéteri kajpu irányából a Kazinczy utcára behaladó, illetve onnan kifelé haladó forgalom köteles elsőbbséget adni az északi .tehermentesítő úton (Jókai utca) .haladókA Miskolci Távközlési Igazgatóság értesíti ügyfeleit. hogy május 4-én, 14 órakor Encsen, új helyi automata távbeszélőközpontot helyeznek üzembe. Az előfizetők a belföldi távhívásban egyelőre nem vesznék részt. A távolsági beszélgetések bejelentése, illetve lebonyoBiiológus és természetvédelmi napokat .tartanak Tokajiban a héten (.péntekiig). A rendezvény a .Föld napján a Tisza-parti sétány tavaszi nagytakarításával kezdődött, tegnap pedig termószetvédal- mi oktatóközpontot nyitottak meg. A Bükki Nemzeti Parik, az Észak-magyarországii Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatósáig, a Tokaj Városi Tanács és a. Tokaji Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola szervezte eseményen a továbbiakban érdekes előadásokat hallgathatnak a Hatos lottó Az áprilisi 6-os lottó nyerőszámai : nak. A módosításra közúti jelzőtáblák és útburkolati jelek hívják fel. a figyelmet. A forgalmi rend változását egyébként az tette szükségessé, hogy a 26-os főút új nyomvonalának forgalomba helyezése miatt lényegesen kevesebb jármű közlekedik a Kazinczy utca és Szentpé- teri kapu között. A Miskolci Közúti Igazgatóság külön iítása manuálisan, a kezelő közreműködésével történik. Az üzembe helyezéssel egyidejűleg a távlbeszélő-előfi- zetők kapcsolási száma ötjegyűre változik. A .megváltozott telefonszámókról a postahivatalok, illetve a tudakozó munkahelyek adnak felvilágosítást. biológia és természetvédelem iránt érdeklődőik. így 25-én, fél .háromtól Szíttá. Tamás zoológiái felügyelő, a BNP ragadozó madarairól, 27-én, fél háromtól pedig Marczin- •kó Ferenc a szőlészeti fajita- nemesítésrőt és ki önszelekcióról beszél. felhívja a járművezetők figyelmét, .hoigy ha a ;j.elző- tárnpák sárga vi.Bogóra vannak állítva, nagyon óvatosan vezessenek, mert előfordulhat, hogy a megszokásból vezetők .nem adják meg nekik az elsőbbséget. Az arra járók eddig is tapasztalhatták, hogy a csomópontban gyakoriak voltak a koccanásos balesetek. • Az elmúlt hónapban volt nyitva az a kiállítás, melyen a miskolci 130. számú totó-lottó kirendeltségben Szántó Dezső grafikus- művész művei .szerepeltek. Az OTP megyei igazgatósága megvásárolt egy kiállított művet, melyet az R 759 720. sorszámú tombolajegy tulajdonosa nyert. • A Város-Község Védő és Szépítő Egyesületek Szövetsége célul tűzte ki a falvak szebbé, tisztábbá tételét, ezért rövidesen közzéteszik a „Legyen szebb a falunk” mozgalom felhívását. Javaslat készül a kormány számára is, amelyben ismertetik elképzeléseiket, remélve, bogy így jobban felfigyelnek céljaikra és nagyobb támogatási kapnak munkájukhoz. O Csak az élővilággal együtt maradhat fenn az emberiség — hangsúlyozták a tudósok a budapesti Agro Szállóban hétfőn kezdődött IV. nemzetközi környezetvédelmi konferencián, amelyet a Nemzetközi Bioszféra Társaság szervezett. Ezen a tanácskozáson — amelyet Nicholas Polunin professzor, a szervezet elnöke nyitott meg — a vitatéma: túlélés a bioszférával.-FELVESZÜNK VÁLTOZÓ MUNKAHELYRE ♦ általános lakatos ♦ csőszerelő ♦ géplakatos ♦ ív- és lánghegesztő szakmunkásokat (lehet minősített is) Kereseti lehetőség teljesítmény alapján. Alapfizetés a gyakorlati idő függvényében, megegyezés .alapján. Külföldi munkavégzés lehetséges. JELENTKEZÉS: KGYV Szerelési Kirendeltség, Diósgyőr (Dimag Rt. KGYV—GYGV szociális épület). TELEFON: 51-535/128. A DECEMBER 4. DRÓTMÜVEK kereskedelmi főosztálya MUNKATÁRSAT KERES exportelőadói munkakörbe, lehetőleg felsőfokú szakirányú végzettséggel, német nyelvtudással és gyors- és gépírói tudással. Bérezés a vállalati kollektív szerződés alapján, megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: a vállalat kereskedelmi főosztályvezetőjénél (telefon: 16-847), vagy a személyzeti főosztály vezetőjénél (telefon: 15-077) Cím: Miskolc, Besenyői u. 18. fSUK-POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettesek: HAJDÚ IMRE, PRISKA TIBOR Szerkesztőség: Miskolc-, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527- Postacím: Miskolc, Pf.: 351. Telefonok: központ: 38-941. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai szerkesztőség: 16-035. Belpolitikai szerkesztőség: 16-450. Kulturális rovat: 16-06"’. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó V .iialat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc, PL: 178. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3532 - Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbcsítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapcllátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. - 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 105 forint, egy negyedévre 315 forint, egy évre 1260 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVÁTH FERENC megrendeléssel rendelkezők jelentkezzenek. Munkabér- és költségtérítésként az anyagmentes árbevétel 55—60%-AT FIZETJÜK, az anyagigényességtöl függően. Mátraínvest Kft. Budapest, IX., Tűzoltó u. 77. 1094. Telefon: 133-9383, 133-0870. Skiba Imre, vagy Deák Áron. 24 40 27 26 41 44 pótszám: 35 H í R E S Z T E L Ö-t kérünk arról,amit VÁRUNK Salak szerint túl vagyunk a nehezén. Voksoltunk és választottunk. Az új magyar parlament május 2-án ösz- szeül. Reménykedünk benne, hogy egy hónapon belül s sokat szenvedett népnek olyan kormánya lesz, amelyik képes jó irányba, biztonságosan irányítani viharoktól veszélyeztetett hajónkat. Majd meglátjuk... mondják sokan. Végre a tetteken már o sor! Szóval: telve reménnyel (és settenkedő kétségekkel) várjuk jobb holnapunkat. Tisztelt Olvasó! A lapunk elmúlt év végi HÍRESZTELÖ-je révén megnyilvánult bizalom ad bátorságot, hogy ismét Önhöz forduljunk kéréssel, ön mit gondol közeli jövőnkről? Mit vár? Mire számit? írja meg nekünk néhány sorban, 1990. április 30-ig! Gondolatait május 2-tól szeretnénk közölni lapunkban. Címünk - Észak-Magyarország Szerkesztősége, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. Pf.: 351 - 3527. A borítékra írja rá: „Híresztelő” — köszönjük. Tokaji természetvédők Encsen Uj telefonközpont