Észak-Magyarország, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-11 / 60. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1990. március 11., vasárnap Humorban pácolva Mező István karikaturista alkotásaiból nyílik kiállítás március 13-án, délután 4 árakor Kazincbarcikán, a Kisgalériá- ban. Nyitva: hétfőn 9-12 óráig, szerdán és pénteken 15-18 óráig. Nemzetközi gasztronómiai verseny Április végén nagyszabású nemzetközi gasztronómiai versenynek ad otthont Salzburg. A Magyar Szakácsok és Cukrászok Szövetsége a közelmúltban állította össze hazánk válogatottját — rendhagyó módon. — Váratlan megtiszteltetés ért bennünket — mondja Balázs Bertalan, a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat kereskedelmi igazgatóhelyettese. — A szövetség úgy döntött, hogy a magyar válogatottat Miskolc város állíthatja ki. — Volt már erre példa? — Nem. De nem is ijedünk meg, hiszen kitűnő, sok-sok nemzetközi versenyen sikerrel szerepelt, aranyérmeket szerzett mes- terszakácsaiink, mestercukrászaink vannak. Ennek dacára megerősítettük a csapatot. — Végül is kik képviselik a magyar gasztronómiát Salzburgban? A napokban a legjelentősebb hazai elismerést, a Venesz József-díjat elnyert Kandik Ferenc, a Gasztro- folüzem mesterszakács vezetője, Szabó István, a Kiváló és Mestercukrász címmel büszkélkedő Tóth Béla, valamint a csapatba vendégként meghívott Világ Kupa győztes és Oscar-díjas mesterszakács, Mátyás Rudolf, a Hotel Júnó séfje. — Mit szól a beválogatás- hoz? — kérdeztük Mátyás Rudolfot. — Nagy megtiszteltetés számomra, hiszen én is miskolci vagyok. Nemrégiben tértem haza egy külföldi munkáról, ahol csak az számított lényegében, hogy magyar szakács vagyok, akár úgy is mondhatnám: az ország szakácsai nevében kellett helytállnom, bizonyítanom. Itt, mármint Salzburgban, miskolci csapat indul, de természetesen valameny- nyien Magyarországot képviseljük majd, a magyar gasztronómia világhírnevének megőrzéséért, s ha lehet, fokozásáért lépünk porondra munkáinkkal. (nyikes) Potsdamban, a Havel-folyó pariján átló mór minaretet utánzó épület, amelyben a Sanssouci parkot ellátó víz- kíemelö berendezést rejtették el. Az ipartörténeti ritka- * Ságnak számító gőzgépet az August Brosig váltóiul készítette. Az 1841-42-ben ludwig Persius tervei alapján emelt épület minaretje a kéményt álcázza. (MTI-telefotó) Erdélyi tudósítás Ha kidobnak az ajtón... Az iskola, az oktatás minden szinten! Ez most a legfontosabb probléma az erdélyi magyarság számára. A miértre — kis túlzással — a csecsemőtől az aggastyánig minden itteni magyar ismeri a választ. Nincs még az életnek olyan területe, ahol olyan durva megkülönböztetés ért volna bennünket az „aranykorszakban”, mint éppen az oktatásban. Jól tudta, de még mennyire jól tudta a zsarnok, hogy nyelvében él a nemzet, mert még mielőtt koplalásra fogta volna az egész népet, megkezdődött a nemzetiségi kultúra elsorvasztása, szellemi halálunk tudatos előkészítése! Micsoda cinizmussal szüntették meg rendre a magyar iskolákat és osztályokat: azt próbálták belénk sulykolni, ha román iskolába járnak gyermekeink, akkor jobban érvényesül a jog- egyenlőség, gazdagabban részesednek a rendszer jótéteményeiből! Hát részesültünk is, de még mennyire részesültünk! Különösen azok a magyar tanárok tudnak erről sokat mesélni, akiket szülőhelyüktől több száz kilométerre, teljesen román környezetbe helyeztek. Vagy az olténiai bányákba küldött székely szakmunkástanulók, a Duna-csatorna építéséhez vezényelt szatmári, szilágysági és bihari magyar ifjak. Ugyanakkor a mi fiataljaink helyébe a „hegyen” túlról hoztak ifjakat, iskolákba és gyárakba egyaránt, az egyenlőség és a testvériség jegyében. Az „atyai gondoskodásból" bőven kijutott a végeknek, így Szatmár megyének is. Figyelje csak az olvasó a számokat: a mintegy 120— 125 magyar, illetve magyarok által is lakott település közül, a decemberi forradalom már csak 62-ben talált magyar óvodai csoportot, 63-ban volt az elemi iskolának magyar V—VIII. osztálya és a 21 líceum, illetve szakközépiskola közül mindössze 6-ban tanítottak magyarul, de az osztályok száma itt is az igények alatt volt! (Megjegyzendő, a magyar osztályokat általában a kevésbé vonzó szakmák felé, így a lakatosságra, kőmí- vességre és bányászatra irányították, a románok kapták az informatikát, a biológiát, matematikát. Nesze neked méltányosság, jogegyenlőség!) A forradalom jótékony hatására az előbbi számok máris így módosultak: 88,75 és 11. Alig több, mint két hónap alatt 37 óvodai és napközi csoport, 24 I—IV. osztály, 38 V—VIII. osztály és 30 líceumi osztály indult be magyarul, azaz állt át a románról a magyar nyelvű tanulásra, ami sok esetben elég könnyen ment (különösen az elemiben), hisz magyar óvónők, tanítók, tanárok magyar gyermekeket tanítottak románul. Elhatározás, de főleg engedély (immár a forradalom engedélyének) kérdése volt, hogy az oktatás nyelvét egyik napról a másikra megváltoztassák. Adjuk csak gyorsan össze az új (?!) csoportokat, osztályokat: az annyi mint 129, ami 20-as csoportokat véve alapul, úgy 2500—2600 fiatalt jelent. Ennyivel tanulhatnak, egyelőre, többen anyanyelvükön, mint a forradalom előtt. Mindezen belül a legszebb eredmény az, hogy újra van Szatmárnémetiben magyar líceum (igazgatója az ismert nyelvész és közíró, dr. Bura László). Régi nevét is visz- szakapta, bár e pillanatig még nem írták fel homlokzatára: Kölcsey Ferenc líceum! Joggal követelte visz- sza a magyarság érzelmi alapon is ezt az iskolát, hisz Erdély egyik legrégibb iskolája, a reformátusok alapították, még az 1500-as évek közepén. Híre van az országban, hogy a szatmáriaknak aránylag elég sok iskolát, illetve magyar osztályt sikerült (visszajnyerniük, ráadásul mind ez ideig csak békés eszközökkel, kitartó és minden kudarc után újrakezdett és kezdeményezett párbeszéddel. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség megyei szervezetének vezetésében Formanek Ferenc elnök (foglalkozása fizikus) és mások személyében azok a hangadók, akik okos, higgadt, minden körülményre odafigyelő dialógus hívei. Minden igényt és ügyet a maga sajátos helyzetében és adottságaiban kell elbírálni — vallják az új magyar tanfelügyelők is, Papp Eszter és Nagy Gyula —, mert ahogy nincs két egyforma ember, úgy az iskolák mérete és ellátmánya se azonos, hogy a tantestület nemzetiségi összetételéről, felkészültségéről, vagy különböző csoportjainak befolyásolhatóságáról ne is beszéljünk. Mily szerencse az is, hogy nem egy szélsőségekre, sokkal inkább a mindkét fél számára elfogadható kompromisszumokra hajló tanár, Dán Maiorescu lett az új megyei főtanfelügyelő. Több, felmutatni érdemes szép példája van ennek az érdekegyeztető, okos kompromisszumnak. Egy kis Szamos vidéki faluban, Patóhá- zán, a román óvónő vállalta, hogy immár magyarul tanít, addig is, amíg nem lesz magyar óvónő. Udvariban az egyik román tanítónő állás nélkül maradt volna, hogy a szülők akarata révén magyar lépett helyébe. Márpedig ez feszültséget okozott volna a románság körében. Ezt egy bölcs húzással sikerült elkerülni, a református egyház azt mondta, maradjon meg posztján (de nem az osztályban) a román tanítónő, segítse a kollégáit. Vegye ő fel továbbra is az állami fizetést, a magyar tanítónőt pedig fizeti (segélyekből) az egyház, mármint a tanév végéig, mikor aztán az ügy rendeződik. Máshol, terem hiányában, az egyház biztosított ideiglenes helyet a frissen létesült magyar osztálynak, különben várni kellett volna az átállással őszig. Szatmár megyében tehát eddig még nem estek egymás torkának a magyarok és románok, nem volt sztrájk, felvonulás, legalábbis; iskolaügyben. Ám ez nem jelenti azt, hogy minden gond megoldódott. Az RMDSZ helyi szervezetének vezetősége végső esetben nem zárkózik el a tüntetéstől, ha például egy szatmári szakközépiskolában és egy napköziben többheti tárgyalás után se tesznek eleget a szülők és fiatalok kérésének, hogy magyar osztályt indítsanak, annál is inkább, mert az RWlDSZ és a szülők kérését a megyei tanfelügyelöség is támogatja, de a két intézmény vezetősége mind ez ideig makacsul ellenzik. Még az egyik nagykárolyi középiskolában vannak ilyen kemény fejű, saját jogaikat a mások jogainak, rovására is védő vezetők. Mily szerencse, hogy a románság többsége nem ilyen, hanem nyitott az okos, értelmes párbeszédre, s látja, hogy abba a bizonyos „európai házba” nem lehet a nemzetiségi jogokon átgázolva bejutni. Végezetül a krónikás úgy véli, eljött az idő, hogy az erdélyi magyarság tanuljon a románok tapasztalataiból, s azokból a módszerekből, viselkedési formákból, melyeknek köszönhetően minden zivatart végigéltek, amelyek .jóvoltából még az általuk sokat emlegetett történelmi jog f osztottságból is gyarapodva kerültek ki. Ezt 81 éves apám így szokta mondani: ne féltsd te a románt, mert ha kidobod az ajtón, bemászik az ablakon! Hát akkor másszunk be mi is, ahányszor csak kell, az ablakon! De a tisztesség azt kívánja, hogy előbb mindig az ajtón át próbáljunk meg bejutni, még abba a házba is, ahonnan mostanáig sokszor és sokáig kirúgtak bennünket. Sike Lajos, a Romániai Magyar Szó munkatársa e Nyílt levél A magyarországi általános válság közepette egy ágazat nevében kérem állampolgáraink, pártjaink figyelmét és segítségét! Általános iskoláinkban napi realitássá vált a pedagógus munkanélküliség. Ez a helyzet nemcsak az érintett pedagógusok számára végzetes, de az egész magyar közoktatás, « ezen keresztül Magyarország jövője számára is tragikus. A helyzet értékeléséhez, megoldási javaslatok kidolgozásához meg kell ismerkedni a pedagógus munka- nélküliség okaival. Az oktatásirányítás szerint a döntő ok a gyermekLétszám csökkenése. Szerintem ez hamis érv, hiszen éppen ez a tény tenné lehetővé a közoktatás minőségi javítását, hatékonyságának fokozását. Meg. ítélésem szerint a valódi ok az, hogy az oktatás stratégiai jelentőségét, a hangoztatott szándékok ellenére, még mindig nem ismerték lét döntéshozóink. Napi gyakorlat maradt az ágazat ma- .radékszerrűéletű kezelése. A nemzeti jövedelem parányi töredékét fordítjuk oktatásra. Különösen tragikus ez a szűklátókörűség napjainkban, amikor világosan látszik. elhúzódó válságunk egyik fő oka az, hogy nem tudtunk kitörési pontokat találni fenyegető gazdasági helyzetünkből. Döntő áttörést jelenthetne egy korszerű, jövőre orientált közoktatás létrehozása. A jelenlegi tendenciák nem ebbe az irányba mutatnak. Ágazatunk 'költségvetése abszolút és relatív értelemben egyaránt csökken. Fejlesztésről szó sem lehet, hiszen ebből a költségvetésből a szintentartás sem biztosítható. E gazdasági szükségállapotot tetőzi az oktatásirányítás évtizedek óta tartó hibás ténykedése. Ez az az ágazat, amelyben a létszám alakulását legalább 6 évre biztosain lehetett volna előre tervezni. Még ez sem történt meg! A demográfiai csúcs jelentkezésével tömegével vállaltak tanítói munkát képesítés nélküliek és óvónők. Őket éppen csúcsidőben kezdték képezni, s/így mire tanítókká váltak, már nincs .rájuk szükség. Ugyancsak ezekben az években nem adtak sem elvi, sem gyakorlati támogatást azoknak a tanítóknak, tanáraknak, akik a jövőre készülve, magasabb képesítést szerettek volna szerezni. Ez kettős hiba volt. Egyrészt ezek a .pedagógusok ,, mu nikaerő-£eleslegként” maradtak az általános iskolában, másrészt nem enyhítik a most már középfokon jelentkező pedagógushiányt. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy ma, amikor sorra bo- csájtják el a tanítókat, még mindig ontják tanítóképzőink a friss diplomásokat, akiknek elhelyezkedési lehetőségük, a jelenlegi feltételek közepette, kilátástalan. Az irányítás meggondolatlan intézkedései közül az egyik legismertebb a kötelező orosz nyelv eltörlése. Az intézkedés jogosságát nem vitatjuk, de vitatjuk a módját, hiszen olyan helyzetbe hozta iskoláinkat, amelynek megoldásához a személyi és anyagi feltételek egyaránt hiányoznak. Általában jellemző az az eljárás, hogy az oktatásirányítás a .megoldatlan problémák özönét az „önállóság” ürügyén az iskolák nyakába zúdítja. Hová vezethet ez az út? Elszegényedő, színvonaltalan, máról holnapra élő állami .iskolákhoz. Munkanélküli és pályaelhagyó pedagógusokhoz. Olyan szelekcióhoz — a gyerekek és a tanárok körében egyaránt —, ahol a szelektáló tényező nem a tehetség, a képességek, a szorgalom, hanem a gazdasági kényszer, a pénz lesz. Mit akarunk mi, pedagógusok? Erős, a társadalom igényeit szolgáló iskolákat. Az oktatás jelentőségének elismerését, és nemcsak a kinyilatkoztatások, de a tettek szintjén is. E cél eléréséhez minden képzett pedagógusra szükség van. Egy ilyen, mélyponton lévő oktatásügy nem engedheti meg magának azt, hogy pedagógusai éppen akkor váljanak munkanélkülivé, amikor ténylegesen a legtöbb munka várna rájuk. A pedagógus munkanélküliség pazarlás, a nemzeti vagyon elherdálása. — Mit tehetünk ebben a helyzetben ? — Radikálisan csökkenteni kell a tanulócsoportok létszámát! lö—20 fős tanulócsoportokkal már egy év alatt is mérhetően nőne a hatékonyság, s ami legalább ennyire fontos, javulna gyermekeink közérzete. — Heti 2—3 órával csökkenteni kell a pedagógusok tanítási óráinak a számát! A felszabadult órák terhére fontos nevelési feladatokat láthatnának el. Pl. tehetséggondozás, a lemaradók felzárkóztatása, szabadidős tevékenység szervezése stb. — Oj tantárgyakat kell bevezetni. Ehhez a pedagógusoknak átképzési lehetőségeket kell biztosítani! Általánossá kell tenni az idegen nyelv választhatóságát, a számítástechnikai ismereteket, széles körű, már az alsó tagozatra kiterjedő fakultációs rendszert! — Szükségmegoldásként, az arra önként vállalkozóknak, lehetővé kell tenni a korkedvezményes nyugdíjazást! A pedagógusok egészségügyi, idegrendszeri állapotát ismerve, erre sokan vállalkoznának. — Feltétlenül csökkenteni kell az oktatásirányításiban dolgozók számát! A bürokratikus, látszattevékenységet végzők helyett valódi, iskolákat kiszolgáló, szakértőiket foglalkoztató háttérintézményeket kell létrehozni! — Végre komolyan meg kell adni az iskolák önállóságát, hiszen a fentebb felsorolt intézkedések jó részét megoldhatnák iskoláink, ha különböző szintű tanácsi intézkedések ebben nem gátolnák ő'ket. Ezek a javaslatok minden pedagógus számára magától értetődőek, s aránylag, köny- nyen megoldhatóak. Természetesen könnyebb elmagyarázni, hogy mit miért nem lehet megoldani. Már nem magyarázatokat, hanem valódi megoldásokat akarunk! Kérek minden, gyermekeink sorsáért, hazánk jövőjéért tenni akaró embert, szervezetet, pártot, segítse a magyar közoktatást e nehéz periódusban 1 K. K„ a Herman Ottó Általános Iskola tanítója Közlemények A GLORIA TOURS SLAGERAJANLATAI TÖRÖKORSZÁG: 4, 5, fi napos társasutazások Isztambulba. Részvételi díj: 2900 Ft + 75 + 58 + 38 + 26 + 9 DM. igény, és időtartamtól függően, üdülés a görög tengerparton, az 1. osztályú Epanomei camping- ben. Részvételi díj: 3150 Ft + 00 DM. Bővebb felvilágosítás irodáinkban: a miskolci Centrum Aruház első emeletén, telefon: 16-331/23-as mellék, vagy az 52-0S3-as telefonon. GLORIA TOURS utazás az ön igénye szerint. BECSBE. ISZTAMBULBA! Az Avas Fuvarszervező Gazdasági Munkaközösség bevásárlójáratokat szervez Bócsbc és Isztambulba, folyamatosan. Részvételi dijak: Bécs 700 Ft; Isztambul 2800 Ft plusz 10 DEM. Jelentkezés, felvilágosítás: éjjel-nappal: Miskolc. Tízes honvéd u. 22. sz. Tel.: 84-000. Egyéb szolgáltatásaink: személy-teherszállítás, autómentés, éjjel-nappal. Taxirendelés: 84-000.
