Észak-Magyarország, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-10 / 59. szám
1990. március 10., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 9 Asár köBté Schrammel Imre keramikusművész kiállítása Ilyen, kissé népszerűén elképzelt Drakula-arccal ábrázolták utcai festők a román diktátort a forradalom első napjaiban. A képek lassan eltűnnek, de a sztori most is igaz. Kérem Önöket, hogy az izgalmas társadalmi átalakulások, politikai aktualitások, pártharcok, viharok, olykor porfelhők és sárdobálások által immár mindennaposán lekötött figyelmüket szabadítsák fel erre az alkalomra. Kérem, szenteljék figyelmüket arra, ami oly kevés figyelmet kap mostanában: az alkotó munkára, a harmóniára, a tisztaságra, a következetes művészi küzdelemre, a szerény emberi tartásra, a szavaiktól mindig magasabb rendű cselekvésre; mindarra, amit Schrammel Imre magas szinten reprezentál. Üljünk be most az ő hajójába, s evezzünk mélyebb, tisztább vizekre. Érdeklődésünkkel mi, miskolciak csak gazdagodhatunk, mert e kiállítás beavat egy olyan agyagszobrász művészetébe, aki több évtizede harcolja csendes forradalmát a kerá- miaművószetet fogva tartó konvenciók ellen. Teszi ezt szuverén alkotóként, főiskolai tanárként, s a siklósi kerámiaműhely szellemi irányítójaként. Munkásságának teremtő és újító ereje, iskolateremtő hatása a grafikus Kondor Bélához teszi őt hasonlatossá abban is, hogy szellemi függetlensége, harcai, ütközései, progresszív elvei őt sem tették hivatalosan kedvelt, ünnepelt művésszé. S mert Kondor Bélának volt kapcsolata Mis- kolcoal, most örüljünk, hogy oly sok külföldi kiállítás után Schrammel Imrével is létrejött ez a kapcsolat. Kérem, figyeljék meg először mindazt, ami a magyar kerámiából nem látható ezen a kiállításon. Itt nincs jelen a konvenció, az avantgárd, a beszűkült realizmus, a motívumkeresés, az izmusok, az idill, a koncept, a piackereső reklámíz, stíluskeresés, cifraság, közhelyek, szemfényvesztések, technikai trükkök, álproblémáik. Schrammel Imre mindettől elhatárolódik, s így fogalmaz; „A ma képzőművészete olyan, mint az a lekváros üveg, melyet kívülről nyaló-, gátunk”. Utalva ezzel a tiszta forrás, a primer valóságélmény hiányára, s az átvételek, áttételek, a verbális közelítés pótcselekvés jellegére. S ha már ezt észrevették, kérem figyeljenek arra, ami a kiállításon először nehezen látható; Schrammel Imre elmélyült filozófiai és érzel- . mi viszonyára a természet- | tel és az anyaggal, s meg- S szállott harcára a technológiával. Az agyagból, sáliból való teremtés már-már bibliai hitével vallja: „hogy az agyag minden anyag végső állapota, s az agyaggal eljátszható mindaz, mely az ember és anyag, ember és természet viszonyban fon- i tos”. Az őselemek: a tűz- ' föld-levegő-víz arisztotelészi felfogásának művészi áttétele ez. Megszállottként kutatja az agyag s az anyagot ért hatások titkait. Az itt látható alkotások e kutatásoknak és hatáselemzéseiknek pillanatképei, melyet a 'készítés folyamata ugyanúgy jellemez, mint az előrevetített elképzelés. Ez az alapállás természeténél fogva tagadja a teóriát, s a szervesség felé vezet. Kérem, vegyük észre, hogy amit Schrammel Imre csinál, az az agyag, a sár költészete. Ugyanaz a küzdelem ez, amit pl. Csontváry a színekkel, F. L. Wright az építészeti terekkel, Szalay Laj06 a vonalakkal, Weöres Sándor a szavakkal folyta- j tett. S nem kisebb az eredménye sem. Lao Ce kínai bölcs mondta: „Az ős egyszerűség parányi, mégsem bírja senki leigázni”. De ők I és Schrammel Imre elmondhatják, hogy megközelítették. Kérem, figyeljék meg azt az utat, melyet Schrammel Imre a fizikai hatásnak kitett, átlőtt geometrikus testektől az organikus üreges formálásig és formákig megtett. Kérem, figyeljék meg, hogy itt a szobrokon nincs MÁZ, sem technológiai, .sem esztétikai értelemben. Kivéve egyet: a magas trónusán pöffeszkedő aranyos és aranyozott diktátort. Természet- ellenes hatalmi póz, hatalmi mázzal. Itt ez a kifejező. De az összes többi alkotásnál az agyag s az égetés természetes 6zíne és 'színjátéka jellemző. Kérem, figyeljék meg, mindez mennyire eltér a klasszikus kerámiától és klasszikus szobrászattól egyaránt. De Schrammel Imrének az agyaggal és önmagával folytatott küzdelméről további ismereteket szerezhetnek, ha megtekintik a különteremben kiállított naplóját, melyben rajzokkal, írással dokumentálja önmagát, s az alkotómunka folyamatát, szerteágazó megfigyeléseit. Külön meg kell említenem Schrammel Imrének az építészethez való affinitását. Az általa vezetett siklósi műhely a két szakma közeledésének, s rendszeres találkozójának, kapcsolatkeresésének, s élő munkakapcsolatának színhelye lett. Az együttműködésnek van helyi vonatkozása is. A miskolci Tulipán-ház kerámiadíszeinek alkotói, Vincze Ildikó keramikusművész — aki egyébként SChrammel Imre- tanítvány — és Rudolf Mihály építész a siklási műhellyel szoros kapcsolatban készítették el kerámiáikat. Engem is egy épület kapcsán hozott össze a szerencsés sors Sahrammel Imrével. Büszke vagyok arra, hogy első megépült munkámat, az edelényi ifjúságii ház előcsarnokát az ő kerámiára la díszíti. Az élményiszerű éis jó emlékű együttműködés, az ahogyan ő a kerá- miafalat az épülethez alkal- raazkodóan megtervezte, ahogyan vizuális és szöveges üzenetét az ifjúság felé megfogalmazta, ahogyan kivitelezte, s építész fiával saját kezűleg felrakta, mindez erős benyomást tett rám, amit akkor úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy ez az ember együtt van azzal, amit csinál. Ezt a nagyszerű, s végső soron a hitelességet eredményező érzést, vagy hatást egy-egy pillanatra gondolom mindenki átélte már, hiszen erre törekszünk és vágyunk, de kevesen vannak, akik hivatásukban ezt folyamatosan élik meg. Nem tudom megfigyelték-e már, hogy ha valaki „nagyon együtt van” valamivel, furcsa és kölcsönös energiaáramlás, alakul ki, egy öngerjesztő folyamat, mely az alkotó szellemi energiáit átviszi az anyagba, az anyag erre belső törvényszerűségei szerint reagálva, saját természeti energiáit felszabadítva, visszahat az alkotóra, s ez folytatódva rövid és hosszú távon, az alkotó és alkotás közös ösz- szeforrottságában, egymásrautaltságában, emelkedettségében végződik. Kimondom: olyan ez, mint a szerelem. Ilyen szerelmetes viszonyban van SChrammel Imre az agyaggal, s mi itt e küzdelmes szerelem teremtményeit láthatjuk, s gyönyörködhetünk — az átlőtt porcelán testekben, — a hordalékokban, repedésekben, halmazokban, üledékekben, — a telt idomú nőkben, dámákban és férfiakban, — a szerelmeskedő, ölelkező emberpárokban, — a pietákban, madonnákban, evangélistákban, minotauruszokban, — a gótikus szépségű d.rapériás lányokban, — a királynőkben, királyokban, diktátorokban, főnökökben, — a 301. parcella tervében, — a homokból születő, feltámadó, s oda visszahalni vágyó szöbrdk oázisában. S ha mindezt végignézik, talán ugyanaz a benyomás alakul ki Önökben is, mint bennem. S itt engedjék meg, hogy mint az elején tettem, pár szóval újra utaljak közállapotainkra. Szajkózzuk szüntelen: belépünk majd az Európa Házba. Én úgy vélem, aki ma e háziba belépett, Európában van SChrammel Imre .jóvoltából. És figyeljük meg, ezért nem kellett átmenni az országhatáron, nem kellett importálni semmit, itt hazai az anyag, ez a Kárpát-medencét annyira jellemző agyag, mely másnak csak lehúzó sár, s hazai a sárból alkotást teremtő szellem is. Én így képzelem az Európa Házba való belépést, őszintén gyanítva, hogy van még nekünk több rejtett belépőcédulánk, de jobban kellene figyelnünk saját, eddig leszorított értékeinkre. Kell erről beszélni e kiállítás kapcsán is, mert maisok nem így gondolják. Pl. azok, akik a nagy hírű pécsi Zsolnay- gyárat, mely hosszú időn át a dísz- és épületkerámiában egyaránt világhírű termékeket produkált, szecessziós épületeink sajátos magyaros szépségét biztosította, s amely ma is nagyüzemi bázisa lehetne a megújuló magyar kerámiaművészetnek — külföldre akarják elkótyavetyélni. Most, feladatomat teljesítve, átadom Önöknek ezt a remek kiállítást, kérem lépjenek be nyitott szívvel és szellemmel a jelképes ajtón Schrammel Imre szuverén, de barátságos szellemi otthonába, az említett Európa Ház három termébe, s szavak hallgatása helyett- gyönyörködjenek kedvükre. A megnyitón elhangzott beszéd rövidített változata. Bodonyi Csaba építész Ez év február 12-én cikket írtam a lapban a mezőgazdasági vállalkozás buktatóiról. Hogy a kedve is elmenjen ... ? címmel. Ebben egy nyugdíjas (Macek Pál) panaszait mondta el, hogy nincs nyugta az állandó sze- kálás miatt, mert a Hernád parton bérelt legelőn ajuh- tartással kapcsolatban az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság „bántja”. A cikket az .Ékövizig sérelmesnek és egyoldalú tájékoztatásnak tartotta, ezért találkoztunk, hogy ők is elmondják érveiket e kontracsatában, bár a cikkben idéztem Stéfán Márton igazgatóhelyettest, aki el is mondta véleményét. De mi váltotta ki a békétlenséget? Hogy az ártéren juhhodály van, hogy szakszerűtlenül legeltetik a nyájat a töltés oldalán, hogy Macek Pál esőben összejárja gépkocsijával a gátat, hogy rágalmaz, személyében sérti meg a vízügy dolgozóit. Megulesz János, az encsi szakaszmérnökség vezetője a következő tájékoztatót adta az üggyel kapcsolatban: Az újságcikk sérti a Környezetvédelmi és Vízügyi szolgálatot, vezetőinek lejáratására törekszik azzal, hogy a tényeket nem összefüggéseiben tárja az olvasó elé. Macek Pál és társai (kezdetben hatan voltak társak) 1984-ben Gesztely és Öcsanálos között a Hernád hullámterében (a gát és a folyó közötti területen) a Nagymiskolci Állami Gazdaságtól legelő területet vettek bérbe juhok legeltetése céljából. Ezen a területen felépítették a mintegy 300 férőhelyes juhhodályt, sertésólat és szociális épületet. A létesítmények előzetes engedély nélkül épültek fel, ami merész vállalkozásnak mondható, mivel árvízveszélyes helyen és a Keleti Csúcsvízmű kútjainak hidrogeológiai védőidomán vannak. Tudni kell, hogy a vízCeausescu szelleme bolyong Romániában. Nem nyugszik és nem hagy nyugodni másokat sem. Ébreszti, visszatéríti a régi reflexeket, elsősorban azokat, amelyeket az évszázados román, ilyen-olyan nacionalizmusoktól m|ár ő is örökölt. — Aztán majdnem a tökéletességig kifejlesztett, szövetséges elvbarátai hallgatólagos beleegyezésével, sőt, jóváhagyásával. Fedte az egészet a szocialista testvériség, internacionalizmus, meg mindenféle badarság, amelyek úgy is tovább éltek, hogy majd egy évtizedig a diktátor már ki sem ejtette a száján ezeket a szavakat. Persze elvbarátai, meg puszipajtásai ezt észre se vették, el voltak foglalva saját, ugyancsak hazug szövegeikkel, no, meg nem is igen találkozhattak már személyesen vele. Legfeljebb rövid pár órára Moszkvában, de ott oroszul beszéltek még egyelőre, nem románul, s a diktátor onnan is mindig hazaszaladt. Úgy is, hogy félreérthetetlenül bevágta maga után az ajtót. De hát ki törődött ezzel? Az elvtársnak sok dolga volt — várta éppen valamelyik szí- nesbőrü diktátorkollégáját, vagy torok-, prosztata-, meg egyéb rákjaira hivatkozott, s mű hidrogeológiai védőidomán — ami az Ócsanálos alatti várdombig terjed — szigorú korlátozások vannak, koncentrált szennyező források (állattartó telepek, istállók, hodályok stb.) nem telepíthetők. A pontosság kedvéért megjegyezzük, hogy nem a Ma- cek-féle 80 juh legeltetését tiltottuk meg (ami a valóságban eredetileg 300 darab volt), ilyen értelmű tiltásunk nem volt, mi a vízmű védőidomán és árvízjárta hullámtéren felépített hodállyal és szociális épülettel nem értünk egyet. a Keleti CsúcSVízmű vízminőségének védelme és a Hernád-völgyi árvizek gyakorisága egyértelműen kell, hogy meghatározzák fenti álláspontunkat. Hogy a legeltetést menynyire nem tiltottuk, azt bizonyítja az a tény is, hogy Macek Pál részére még véd- töltés bérletet is biztosítottunk, amely lehetőséggel ő messzemenőkig visszaélt. Jegyzőkönyvekkel tudjuk bizonyítani, hogy a juhok szakszerűtlen legeltetésével a védőtöltés gyepállományát kipusztította, a hullámtéri csemetéket a kecskékkel le- rágatta, a töltés koronáján esős időben is rendszeresen közlekedett. Ezen károkozásokat többszöri írásbeli kérésünk, felhívásunk ellenére okozta, nem méltányolta felhívásainkat. Szakértői felmérések igazolják, hogy százezres _ nagyságrendű károkat okozott tevékenységeivel. Természetesen ezek után a védtöltésen való közlekement! Fel sem tűnt, hogy a közös nyilatkozatokat, az egység jelét mutatni hivatott közös elhatározásokat alá sem írta, el sem olvasta. De az is lehelt, ez nem is volt fontos. Úgy is annak az akarata érvényesült, akinek a fejében megszülettek a világ proletariátusának ittragadt felét boldogítani kívánó gondolatok. Elképesztő persze, milyen kevés ilyen gondolat születeitt meg a diktátor puszipajtásainak fejében, de most másról van szó. Magáról a diktátorról, akinek szelleme újra és ismét kísért. Kísért a könyvszállítmányoknál, a megkülönböztető útlevél-kibocsájtások- nál, az iskolák visszaadásánál, bizonyos színek használatánál, a privaitizációs kezdeményezéseknél, s mindennél, ahol csak a származás okán különbséget lehet tenni az emberek között. Mármint bizonyos származás okán, mert a románt az amerikai, angol, francia, spanyol, s egyéb — eddig ellenségnek mondott — származású ember egyáltalán nem zavarja, csak az, aki őt testvérinek, barátinak, meg mit tudom én, minek tartotta. Az ilyen, dési engedélyét és a gátbérleti szerződést visszavontuk. Szintén az újságcikkben említett 1989. évi májusi árvíz alkalmával az ongai tanács által biztosított csónakot az Ékövizig szállította a helyszínre, mert nekünk hasonló kisméretű csónakunk nem volt a helyszínen, és nem a jószágok kimentése céljából, hanem a bennmaradt szárnyasok etetésére, ugyanis a juhokat előzetes értesítésünkre időben kihajtották a hullámtérről. Álláspontunk tehát változatlanul az, hogy a hodályt és melléklétesítményeit az árvízjárta hullámtérből és a Keleti Csúcsvízmű hidrogeológiai védőidomáról záros határidőn belül ki kell vinni. A jelenlegi helyzet ideiglenesen megtűrt állapotnak tekinthető, amely káros a környező partiszűrésű kutak vízminőségére, és az árvíz veszélyhelyzetet jelent az állattartó telepre is. A fentiekhez Stéfán Márton igazgatóhelyettes hozzátette : — Mi nem a hodály készítéséhez járultunk hozzá, hanem egy meglévő ideiglenes állapotot fogadtunk el. Fennmaradási engedélyért jött hozzánk Macek Pál 1984-ben, sőt inkább helyesen szakhatósági hozzájárulásért. Ezt megadtuk, ha betartja az ide vonatkozó szabályokat (szennyvízelvezetés, mentés, szabályos legeltetés, stb.). Úgy gondoltuk, hogy a vízminőség megóvható, és őt sem akartuk anyagilag hátrányba hozni, és ez öt— rettenetesen kényelmetlen neki, akármelyik szomszédból jön. S ha jön, mégis, akkor magára vessen, mért háborgatja csendesnek egyáltalán nem mondható forradalmi magányában. Majd a vámnál, szállodában előbb- utóbb megtanulja ezt is! ígért sztorim mégsem ezekkel a volt testvérekkel kapcsolatos, hanem az angollal, akinek — mint köztudott, igencsak nagy vonzódása van a kísértet-kasté- lyok iránt. Egyik ilyen segítségnyújtó transzporttal meg is érkezik Romániába, s egyetlen kívánsága — cserében a sok földi jóért, amit segélyképpen vitt — csak annyi, hogy egy igazi Draku- la-kastélyban szállhasson meg. Megengedik neki, beköltözik, s Drakula nem is késik. Lezserül jön, kigombolt kabátban, mint a mutogatós bácsi, s a megszeppent angolt gyorsan a sarokba szorítja. Üvölt, ordít a vérszo- pók fejedelme, fogát csattogtatja, s amikor az angol már bármit odaadna neki ijedtében, egyetlen dolgot kér — valutát! Gy. G. hat évig fenntartható, de nem tovább. 1986-ban a csemeték lelegeltetésénél is okozott kárt nekünk, de mi ezt nem vittük perre. Úgy képzeltük, hogy egy állami szolgálatban lévő embertől (BM-dolgozó volt a jószágtartó — a szerk.) elvárható, hogy betartsa a szabályokat. 1987. június 25-én azonban egy helyszíni bejáráson meggyőződtünk a károkozásról (árvízi töltés rongálás) így a kaszáló bérleti szerződését is visszavontuk. Az ügy kapcsán megkérdeztem a vízügyi szakembereket, vajon nem arról van-e szó, hogy addig, amíg BM- alkalmazott volt Macek Pál, illett elnézni neki ezt a ho- dály-építést, a legeltetést, segíteni kellett kaszálóval, mentőcsónakkal, gátonjárási engedéllyel, de mikor már nyugdíjas lett, úgy érezték, már nem árthat, és e terhes kivételezést (amelyet itt a környéken senkinek sem engedtek) megszüntetik. Az igazgatóhelyettes azonban ezt a feltételezést visszautasította. Macek Pálnak volt még egy találgatása, hogy hátha azért van ez a szeká- Iás, mert nem fogadta el a szakaszmérnökség vezetőjének ajánlatát, hogy a tarcali téesztől bérelt juhait az övéivel együtt nevelje. Erre Megulesz János mutat egy bírósági végzést, amelyben becsületsértésért elítélték Macek Pált éppen azért, mert a fenti vádat- bizonyítani nem tudta. Mennyivel ésszerűbb lett volna a dolog, ha hat évvel korábban a vállalkozó elolvasta volna az ide vonatkozó vízügyi törvényt, vagy a szabványt, hogy élő víztől milyen távol kell lennie bármilyen épületnek, hogy hullámtérben egyáltalán nem is lehet épület, a hidrogeológiai védőidomtól milyen távol legyen. S a jogszabályokkal ellentétben létrejött vállalkozást nem kellene megszüntetni. (bekecsi) Válasz a panaszosnak és a bepanaszolnak
