Észak-Magyarország, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-31 / 76. szám

ÉSZAK - Mi GYARORSZAG 4 1990. március 31., szombat A Magyar mise Miskolcon Tolcsvay Lászlóval „Mi hiszünk abban, hogy ct muzsikánk megváltoztat valamit.” Tolcsvay László Közel 'három év telt el azóta, hogy Budapesten, a Margitszigeten és a Szegedi Szabadtéri Színpadon bemu­tatták Tolcsvay László és Tolcsvay Béla művét, a Ma­gyar misét. A kritikusok hó­napokig vitatkoztak a pro­dukcióról, de a közönség lelkesedése óriási volt. ’87 nyarán több minit hatvanezer ember nézte, hallgatta meg a Magyar miséit. A művet legközelebb április 5-én, es­te hét órától a Miskolc Vá­rosi Sportcsarnokban .láthat­ja a közönség. Az országos turné első állomása lesz vá­rosunk. — Én fatalista vagyok, nem véletlen, hogy éppen Miskolcon kezdjük a turnét — mondja Tolcsvay László. — Miindiig is iszerettem az it­teni koncerteket. Odiáköt az is, hogy a testvérem, Tolcs- v.ay Béla 1973-ban éppen Diósgyőrben szervezte meg az élső magyar popfeszti­vált. De azt hiszem, éppen ez a város iis olyan, ahöl nagyon nehéz az emberek élete, és mii hiszünk abban, hogy a muzsikánk megvál­toztat vlálaimlit. — A bemutató után mi­ért ilyen sokára 'indul az or­szágos turné? — Ez a mise olyan mű, hogy nem lehet évente öt­ször—itízszer bemutatni. A százhúsz -tagú együttest ne­héz lett völna összetartani. De meg kellett érnie az idő­nek i;s. Azt hiszem, ez aiz a tavasz, 'amikor már csak a muzsikáról lesz szó az elő­adásokon. Annak idején .gyil­kos kritikák jelenitek meg a darabról, olyan szempontokat iis belekeverték, aminek sem­mi köze sincs a zenéhez. Akik ismerik munkánkat, tudják, hogy most egy ki­csit szabadabbnak érzem magamat, nyugodtan mehe­tek fel a színpadra, és sem­miféle rendező fedőnevű szerv nem lesz jelen. Csak mi leszünk ott, a közönség és a zene. — Kiket láthatunk a mis­kolci előadáson? — Kilencven százalékban ugyanazok .jönnek ide is, a',k!i.k részt vettek a margit­szigeti produkcióban. A kó­rus kisebb lesz, mint ott ‘volt, de a Tomkins ének­együttes minden tagja úgy énekel, hogy akár .szólista is lehetne. Itt lesz az Amadin- da, a Téka, a Tolcsvay együttes. Plittli Katalin, Be- gányi Ferenc, Bernijén Fe­renc, Vikidéi Gyula, Tolcs­vay 'Béla... — Hogyan változik a sportcsarnok templommá? — Nagy Viktor, a rendező találta ki a színpadképet. Mozdítható díszleteket ho­zunk magunkkal. A színpad képe a rock- és a klasszi­kus zenei koncertek külső megjelenésére — a kettő öt­vözetére — hasonlít tálán a legjobban. De nem lesz füst és lézer. Mindenki saját magát adja. Ez az alapállá­som az élethez is. Bár ezt nem kel.1 külön magyarázni, az előadásból ennek ki kell der ülnie. Ebben a cirkusz­ban, ami ma a viliágban van — nem Magyarországot mondtam — az ember leg­jobban a nyugalomra vá­gyik. Szükségük van arra, hogy nyugodtan, az érzel­meikre hagyatkozva elgon- ddlfeadjiainak. Békés, nyu­godt, harmonikus koncertet szeretnénk nyújtani a kö­zönségnek. Tehát nemcsak a misével, hanem az előadás első részével is. Már ékkor — a régi és újabb dalaink­kal, Móricz Misivel, Németh Oszkárnál, a régi Tolcsvay együttessel — ezt a hangu­latot készítjük elő. — Miskolc után mi lesz a következő állomás? — Elvisszük az ország nagyvárosaiba a produkciót. Közben április 16-án, hús­véthétfőn — ehhez ragasz­kodtam — Budapesten az Erkel Színháziban mutatjuk be a Magyar misét. Ez a színiház iis nagyon fontos helyszíne az életemnek. An­nak idején, ’73-ban itt éne­keltem él először a nagykö­zönségnek a Nemzeti dalt, előtte csak klubokban hall­hatták. Számtalan fontos ese­mény fűződik ehhez a szín­házihoz. De egyébként is gyönyörű hely, csodálatos az akusztikája. A tűmé utána Doctor Herz angliai bemu­tatója következük, ezenkívül meghívást kaptunk Kanadá­ba, egy torontói fesztiválon veszünk részt a Magyar mi­sével. — A zenekarok — a Tolcsvay és a Fonográf — világa után a színház felé fordult. Mi lesz a következő színpadi mű? — Elkészült a Mánia evan­géliuma című roctemiiisztóri­um. Mária szempontjából ’követjük végig a történetet. Manapság nagyon kevés szó eslik róla. A világ a női ne­met nem az anya, hanem Cicciolina oldaláról szemléli. És ez is az egyensúly fel- bomlásához vezet. Pedig a nők valósítják meg a férfiak álmait. Nőiességükkel, anya­ságukkal. Máira minden ra­cionalizált lett. A szerelem helyett szaporodásról, az evés helyett táplálkozásról beszélünk. Elvesztették a dolgok gyönyörűségüket. Má­rián keresztül a nők felé irányítjuk a világ figyelmét. A bemutató a Madách Szín­házban lesz. De augusztus 15-én — Nagyboldogasszony napján — szabadtéren is előadjuk a Mánia evangéliu­mát. Filip Gabriella A glasznoszty és a zárolt levéltári anyaqok A glasznoszty egyik jele, hogy a korábban zárolt le­véltári anyagokhoz bárki hozzáférhet. A kutatók ta­nulmányozhatják az orosz külföldi történelmi levéltár anyagait is, amelyeket az októberi forradalom közpon­ti állami archívumában őriznek. A gyűjteményt 1923-toan Prágában létesítették az orosz emigránsok. (1917— 1922. között az országot több mint kétmillióan * hagyták el.) Sokan dokumentumo­kat, könyveket, folyóirato­kat, a hazai kultúra pótol­hatatlan értékeit jelentő fel­jegyzéseket vittek maguk­kal. Az emigráns értelmiség hazafias része — neves tör­ténészek, irodalomtudósok, filozófusok, volt .magasállá­sú állami tisztségviselők — létesítették az archívumot. A világ számos országában megjelenő orosz újságokban felhívásokat tettek közzé, melyekben kérték az emig­ránsokat, közöljék, milyen dokumentumok vannak bir­tokaikban és milyen felté­telek mellett hajlandóak azokat a gyűjtemény ren­delkezésére bocsátani. A felhívásnak nagy vissz­hangja volt, hiszen az archí­vummal való együttműködés néha az egyetlen olyan szál volt, ami az ehaigránsokat hazájukhoz .kötötte. A kez­deményezést támogatta az akkori csehszlovák kormány is, s megvalósításához jelen­tős anyagi segítséget is biz­tosított. Az archívum mun­katársai és önkéntes segítői (a világ tucatnyi országában több mint 1500 fő), hatalmas munkát végeztek, amelynek eredményeképpen a prágai Toszkan-palotában a világ egyik legértékesebb orosz történeti dokumentumgyűj­teménye jött létre, mely kü­lönösen az 1917—1922-es idő­szakra vonatkozóan őrzött becses dokumentumokat. Az archívumban volt például Kolcsak admirális levelezé­se, a doni csapatok doku­mentumai . több államférfi naplófeljegyzései. Az archívum valóságos folyóirattárrá változott, ahol nemcsak az Oroszországban megjelenő kiadványokat gyűjtötték össze, hanem a gyakran rövid ideig létező * A Magyar Vöröskereszt, ami eddig mindig adni igye­kezett, most rászorult arra, hogy kérjen. Az utóbbi években egyre szűikébb anya­gi forrásokból kellett ma­gukat fönntartani, az idén azonban már célkitűzéseik megvalósítását is fenyegeti a pénzhiány. Ebben az év­ben ugyanis a Borsod-Aba- új-Zemplén megyei vezető­séghez tartozó 10 városi ve­zetőség sem tartalmi mun­kája anyagi fedezetéhez, sem az irodahelyiségeik bér­leti díjához, sem a fen-ntar­emigráns sajtótermékeket is. A gyűjteményben megtalál­hatók Cvetajeva, Bunyin, Nabokov emigrációiban írt alig ismert művei. Az archívum gazdag kép­zőművészeti anyaggal ren­delkezik. Anyagai között megtalálhatók az orosz for­radalom és polgárháború számos résztvevőjét meg­örökítő Jurij Arcibusev raj­zai. Csehszlovákia német meg­szállása idején az archívum gyakorlatilag nem műkö­dött. Vezetőjét A. Izjumov orosz történészt a fasiszták koncentrációs táborba hur­colták. A levéltár egy ré­tási költségekhez nem ka­pott állami hozzájárulást. Bizonyára mindenki előtt ismert a Vöröskereszt hu­manitárius, karitatív tevé­kenysége. Ehhez a munká­hoz, a szervezet gondjainak megoldásához járul hozzá, aki vásárol a Vöröskeresztes sorsjegyekből. A miskolci Pátria tévészalonban (Szé­chenyi út 1—3.) 1990. július 30-án 11 órakor tartandó nyilvános sorsoláson 100 db nyeremény talál majd gaz­dára. Ezek a következők: 2 db 200 literes fagyasztóláda. szét a fasiszták Németor­szágba akarták szállítani. Ezt csupán a szovjet hadse­reg lendületes támadása akadályozta meg. Közvetle­nül a háború után a cseh­szlovák kormány .az archí­vum több mint 350 ezer anyagát a Szovjetuniónak ajándékozta. Az anyagot je­lenleg több száz szovjet és külföldi kutató tanulmá­nyozza. Az archívum doku­mentumai . alapján több olyan kiadvány jelent meg, mely a szovjet történelem és a szovjet emigráció eddig is­meretlen tényeire derít fényt. (APN) 2 db színes tévé, 2 db-mik­rohullámú sütő, 5 dib 160 li­teres Lehel hűtőszekrény, 10 db Sport fekete-fehér hor­dozható tévé, 10 db Jumibó porszívó, 10 db zsebrádió, 10 db H2 hajszárító, 10 db ká­véfőző, 10 db 2 literes autó­szifon, 20 db hőfokszabélyo- zós vasaló, 9 db táskarádió. Sorsjegyek a városi veze­tőségek irodáiban és a vö­röskeresztes titkároknál, ak­tivistáknál vásárolhatók. A sorsolás eredményét az Észak- Magyarország 1990. augusz­tus 3-i számában közöljük. Száz nyeremény Sorsjegyek a Vöröskeresztért / Szavaztam, voksoltam, vá­lasztottam. Most már csak arra vagyok kíváncsi, meg­nyitják-e előttünk annak a bizonyos Európa-háznak a kapuját? Mert ez itt a tét! S ha megnyitják — mert mindenféle szíves készséget, sőt késztetést is érzünk — be tudunk-e menni, részt tudunk-e venni a Ház szer­ves életében. Vagy csak bámulunk, feszengünk, bot­ladozunk. A meghívót megkaptuk, megszereztük. Még azokkal sem vitatkozom, akik azt mondják: kiérdemeltük, meg­szolgáltuk. Dehát nézzük csak ezt a meghívót mi va­gyon ráírva? Mert ugye ezekre a kártyákra rá szok­ták nyomtatni, hogy: Meg­jelenés estélyi ruhában; Vi­selje kitüntetéseit, meg ilyesmi. Azt hiszem, a címzett ne­vén kívül semmi más nem szerepel a belépésre jogosí­tó lapon. A MAGYAR KÖZ­TÁRSASÁGOT invitálják. Egy jogállamot! S az Euró- pa-házban köztársaság alatt mindenki népszuverenitást, képviseleti demokráciát ért. Fontos, hogy jól értsük egy­mást. Aztán tudni kell azt is, hogy ebben a Házban na­gyobb a tisztaság és a tisz­tesség, mint amit mi meg­szoktunk. Itt nem esznek kézzel, az adott szónak sú­lya van, az áruk értékükön cserélődnek , minimális a kontraszelekció; „jó káder­nek” csak a karizmatikus egyéniségek számítanak. Egyszóval nem nagyon le­het manipulálni. Nem lehet veszteségeket eltüntetni és megmagyarázni. Jobb, ha az olyan kifejezéseket, mint a „begyűrűzés” egyszer s min­denkorra elfelejtjük, mert a következőkben nem kenhet­jük a világgazdaságra rossz sáfárkodásunk minden ká­ros következményét. Magyarán: népünk, nem­zetünk — az egész ország — erkölcsisége szorul első­sorban revízióra. Azt hiszem, Jaltában ezen a ponton számították el ma­gukat az urak, mikor ben­nünket a keleti despotiz- mus karjaiba löktek. Mert a nagyok mindig geopoliti­kai koncepciókban gondol­koznak, érdekszférákban; te­rületeket, gazdasági erőfor­rásokat mérlegelnek, meg a lakosság létszámát. A népek leikével, erköl­csével, hitével, kultúrájával vajmi keveset törődnek. Nem tudják azt, amit egy vasúti előmunkás mindig is tudott, mikor csapatát ösz- szeválogatta. Hivatkozhatnék Veres Péterre, mint irodal­mi példára, de e tekintetben saját tapasztalataim is van­nak. Tudniillik változatos pályafutásom során, egy ideig pályamunkás is vol­tam. Erről röviden csak annyit, hogy soha nem érez­tem azt a biztos — tehát megnyugtató — értékrendet, mint akkor, és ott. Pedig az ötvenes évek éberséges, ellenőrzéses, szemináriumos vifágát éltük. A MÁV’ ki­emelt hely; az ellenség eset­leges szabotázsakcióiról a minden percben várható terrorcselekményekről egy pillanatra sem szabad meg­feledkezni. S az ellenség köztünk van ... Egyébként ócska mozdonyok futnak rossz minőségű szénnel, s a szárnyvonalakon „Boci-Pull- manok” (marhavagonból személyszállításra alkalmas­sá tett kocsik) közlekednek. Természetesen a MÁV is feltöltetik új káderekkel, akik után azonban csak köp egyet az előmunkás, s azt mondja: „Na emberek, el­mentek a hátramozdítók, most már dolgozzunk.” S dolgoztunk, mert a vo­natnak menni kellett, s ah­hoz ki kellett cserélni a szel­vényeket; keményen meg kellett fogni. .. (Aki nap­hosszat hordott már beton­aljat, s tirefonált, az úgyis tudja, másoknak meg hiába magyaráznám.) Mikor étkezni, vagy ki­csit pihenni leültünk, az öregek a régi vasútról be­szélitek. Néha közénk jött maga a pályamester is, aki ugyancsak krampácsolással kezdte, de a természetes ki­választódás következtében (s nem azért, mert jól szere­pelt a szemináriumokon), fe­lelős embere lehetett a MÁV-nak. „Minden pályamester re­akciós” — mondta nekem egy éberségi ember. Erről persze szó sem volt, csak a vasút régi szakembe­rei nem tudták elviselni az erkölcsi züllést, a szakmai romlást — a balkanizáló- dást. Most is látom, amint egy tekintélyes külsejű fő­kalauz előveszi nagy nikkel óráját, s csóválja a fejét: „Az 54I2-es már megint ké­sik.” S aztán arról beszélt, hogy a MÁV régen Európa- szerte híres volt pontossá­gáról. Éberségi ember: „Ezek mindig a múltat emlege­tik.” Pedig a főkalauz nem gondolt sem az Osztrák- Magyar Monarchiára, sem a Horthy-rendszerre. Ő a rend­re, a szakszerűségre, a pon­tosságra, a fegyelemre, il­letve arra az erkölcsre gon­dolt, melynek talaján mind­ez ki virágozhatott. Mert ez a főkalauz már otthonosan közlekedett egyidőben Euró­pában (a szó szoros értel­mében is), most fájt neki, hogy így leromlottunk. Per- szé az is fájt, hogy az új rendszerben „a vasúti se teheti”, vagyis nincs megfi­zetve. De talán ennél is jobban bántotta a romlás, a süllyedés. A gyarmatosítás káros do­log, mert népek, nemzetek önérzetét, önbecsülését rom­bolja. Nem rajongok a dua­lizmusért sem — ámbár semmi kifogásom nem le­het a 67-es kiegyezés után épült gyárak, paloták, gőz­malmok, vasúti vonalak el­len. A Hellmer és Fellner cég színházépületeit pedig kifejezetten szeretem. Na- mármost miért nem szere­tik a lengyelek a Szovjet­uniótól kapott hatalmas kul­túrpalotájukat? Nemcsak azért, mert tár­sadalmi, politikai indulatok determinálják az érzéseket, hanem azért, mert külön­böző kultúrák ütköznek ösz- sze minden találkozáskor. És, ha a gyarmatosító — társadalmi berendezkedésé­ben, gazdasági potenciálját, kultúráját tekintve — fej­letlenebb, mint a gyarma­tosított, akkor nagy a baj. iNe kíméljük magunkat! Mikor az első bécsi dönités után (1938. november 2.) Magyarország megkapja Szlovákia és Kárpát-Ukraj- na déli övezetét, s a kassai városháza elé csizmás, men­tés hajdúkat állítanak, az egész város röhög. Mert ki látott még olyat, hogy va­lamely polgári demokráciá­ban egyszerre csak penget­ni kezdi sarkantyúit a feu­dalizmus. Hát még ha nem is magyar csizmán (1944— 45) peng az a sarkantyú ... Konrád György szavaival folytatom: „Kelet-Közép-Eu- rópának történelmi balsze­rencséje, hogy a tatár—tö­rök keleti, majd osztrák— német nyugati hegemónia után nem tudott független­né válni, s megint szovjet­orosz típusú keleti hegemó­nia alá került. Ez megaka­dályozza térségünket abban, hogy ezer éve megkezdett nyugati opciót — tehát a legmélyebb történelmi haj­landóságunkat — kifejthes­sük .. Hát most itt az idő (itt az idő, most vagy soha) ama történelmi hajlandóság ki­fejtésére. De ehhez nem kell kacagány, sarkantyú, honfi­bú és nem kell Munka Ér­demrend. Csak munka kell! Mai magyarok! Miután voksoltunk, szavaztunk, vá­lasztottunk — és előtte ma­gyar módra korteskedtünk —, ugye most már dolgoz­ni is akarunk? Az sem baj, ha nem magyar módra kez­dünk hozzá . ..

Next

/
Oldalképek
Tartalom