Észak-Magyarország, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-15 / 64. szám
i»vu. március is., csütörtök ÉSZAK-MAGYAftOftSZAG 5 „Udvezlíínk dicső pályádon...!” így köszöntötte Kossuthot a sárospataki kollégium Más népek fiai közt is kevesen vannak, 'magyar ember pedig, nincs még egy, akinek annyi szobra, emlékműve lenne saját hazájában, és szerte a világon, mint Kossuth Lajosnak. Csupán szobor — idehaza, és az európai, amerikai országokban — jelenleg 240 őrzi a nagy államférfi emlékét. Az első mellszobrot Stóma'roson, az első egész alakos szobrot Miskolcon, és az első több- alakos szdbrot — Horvai István alkotását — Cegléden állították fel. Természetesen a szülőföld. Zemplén, különösen nagy szeretettel ápolja Kossuth Lajos emlékét, gyűjti, s múzeumaiban őrzi a vele kapcsolatos tárgyakat, történelmi. irodalmi dokumentumokat: elsősorban a szülőfaluban, Monokon, továbbá Sátoraljaújhelyen és Sárospatakon. Monokról ugyanis a család 1803 tavaszán előbb az anyai nagyszülőkhöz, Weber András, kincstári posta- hivatali vezetőhöz költözött, Olaszliszlkára, majd innen néhány év múlva Sátoraljaújhelybe, ahol két márvány- tábla is llátható a Móricz Zsigmond utcában levő Kos- suth-iház falán. A gimnáziumot Üjhélyben, a jogi tanulmányokat pedig Eperjesen és Sárospatakon végezte. Kossuth. Űlj'hély főterén áll az ország egyik legszebb Kossuth-szöbra, Gárdos Aladár alkotása, amelyet korának híres szónoka. Apponyi Albert avatott fel 1911. május 28-án. Haláléig kedvesen emlékezett vissza Kossuth Sátoraljaújhelyre. íbiszen itt kezdte közéleti pályafutását, s a bardklkos díszekkel ékes vármegyeházán tartotta első, nagy hatású beszédeit. „Én Monokon születtem, de engem életem legelső emlékezetei Űjlhelyhez csatolnak a szülőföldhöz ragaszkodás édességével. Üjhely volt gyermekkorom bölcsője.... s büszke vagyok arra, hogy magamát újhelyi magyar embernék nevezhetem” — írta egy 4890. fehruár 12-én, Turiniban keltezett levelében. Hasonló szeretettel emlegeti önéletírásaiban a sárospataki Ikólilégiumot, ahol jogi 'tanulmányait folytatta, és fejezte be az 1819/20. tanévben. A pataki diákok is büszkék voltak a nagy diákelődre, s amikor 1848 nyarán és ősz elején megalakult a két zempléni nemzetőr-zászlóalj, akik között sok pataki diák volt, Kos- súthtól kérték és kaptak gyutacsos puskákat. A tavaszi hadjárat idején a szolnoki. hatvani, isaszegi győzelmek után Gödöllőn, maga Kossuth tartott díszszemlét a ’nemzetőrcsapatok fölött. s amikor a 9. zászlóaljhoz tartozó vörös&ipkások vonultak el Kossuth előtt, Damjanich tábornok szerényen csak ennyit mondott néki: „Ezök az én fiaim, a vörössiipkásoík, jobbára csak olyan tentás deákok...” Amikor 1849. április 14-én, Debrecenben kimondták a Habsfourg-ház trónfosztását, és Kossuthot megválasztották kormányzónak, a tiszán- innent egybázkerülteti főhatóság, a paták! kollégium tanári kara és ifjúsága „hódolat-nyilatkozatban” sietett, kifejezni örömét, hogy „a rajtunk három századokig zsarnókilag uralgott, emlékében is gyűlöletes Habsburg- háznak az általuk annyit és oly kínteljesen sanyargatott magyar nemzet trónjáról folyó évi április 14-dik napján lett; száműzetése”. A nyilatkozat a továbbiakban is hosszasain részletezi azokat a szenvedéseket, amelyeket a Habsburgok „300 évek alatt oly ördögi mesterséggel” dkoztak a magyar népnek. „Nagy a nemzet öröme, hogy kimondatott nemzeti függetlenségünk, a hitszegő ház trónjából száműzetett, a szabadság zászlója kitűzetett, te pedig, nagy férjfii, a nemzet kormányára emeltettél. Üdvez- lünk dicső pályádon mélyen tisztéit kormányzó! Üdvözlünk téged, kinek bölcsőjére főt an ódánk, ezen múzsák szomszédságában nem nyom nélkül mosolygott először is a nap. kit édesanyai örömmel bár, de szerénytelenség nélkül nevezünk és vallunk főiskolánk jeles növendéké- nék.. . Menj pályádon, melyre a nemzet szeretete emelt, melyet számodra az Isten ujja jelelt ki .. .” A szabadságharc tragikus véget ért, Kossuth száműzetésben töltötte és fejezte be életét 1894. március 20-án, Torinóban. A szülőföld, Mo- ndk. Sátoraljaújhely, a pataki alma mater továbbra is szeretettel ápolta, ápolja leghíresebb fiának emlékét. Patákon, az islkolakertlben szobra áll, azt a Kossuth utcai házat, amelyben joghallgató korában lakott, még Az Új Misszió márciusi számáról Kolbe atya és hitre vágyó rabok „Az ember nagy akar lenni, bölcs, gazdag, híres, boldog, szeretettre vágyik és arra, hogy viszontszeressék. De nincs olyan boldogság e földön, amely kielégítené. Többet akar, mindig többet” ... Végtélen boldogságot... Maximilian Kolbe szavai magyarázzák a különféle bűnök elkövetését, esendő emberségünket. Mindannyian vétkezünk, csak van aki kisebb, van aki nagyobb hibát követ él. Esetleg ölyany- nyira nagyot, hogy az mar a társadalom tisztaságának szempontjából komolyan elítélendő. Ami börtönhöz ve- zét... Ám, Kolbe atya továbbviszi a gondolatot, úgy véli, hogy a végtelen boldogság egyedül osak Istenben érhető el. „Az örök boldogság végtelten forrása Isten, aki a különböző dolgoknak fényt adva, szüntelenül folytatja a teremtés művét. Isten tehát magához vonz minden lelket..Ezt érezték valószínűleg a miskolci büntetésvégrehajtási intézet kis kápolnájában a szentmisére érkező elítélitek. Parázs István beszélgetése olvasható velük az Üj Misz- szió márciusi számában. Sárospatakról ha valami eszünkbe jut, az bizonyára a város református - múltjával van kapcsolatban. Azt azonban sokkál kevesebben tudják, hogy iitt született Árpádházi (Szénit) Erzsébet. Róla és a sárospatakiak mai hitéletéről nyilatkozik Kürtös András plébános. A nőnapról is megemlékeznek a lap szerkesztői, egy oldalit szenteltek asszonyok bölcs mondásainak. Szent- Gály Kata például a következőképpen szólt: „A szív jósága az egyetlen olyan gazdagság, amely biztosan boldoggá is tesz.” ... (dk) életében, 1892-ben márvany- táblárval jelölte meg a kollégium /ifjúsága. A Joghallgatók Egylete 1889. december 12-i ülésén „örökös dísztagjává” választotta a nagy diákelődöt. Erről a Kossuth-címerrel. a kollégium épületével ékes pergamenen díszoklevelet készítettek, és elküldték a „turini remetének” ezzel a a szöveggel: „Legszentebb kötelességéinlk egyikét véljük teljesíteni, amikor Kossuth Lajos kormányzó urat egyletünk 'dísztagjává bátorkodunk választani. Főiskolánk növendékét, jogakadémiánk egykori polgárát, a szabadságharcban nemzetünk szellemi vezérét és a független magyar állameszme legnagyobb apostolát a legmélyebb tisztelettel kérjük, fogadja el ezt, mint érzelmeink egyszerű, de őszinte kifejezését”. Hegyi József A vajai Vay Ádám Múzeum Baráti Köre az intézmény megalakulása óta — immár negyedszázada — minden év márciusának végén megünnepli II. Rákóczi Ferenc születésének évforduló j át. Idén mároius 17-én, szombaton délután 2 órakor kezdődik a megemlékezés ünnepi programja a múzeum udvarán, a fejedelem szobra előtt. Rákóczi fejedelemre emlékeznek Dr. Takács Péter történész, főiskolai tanár nemcsak Rákóczi történelmű szerepét méltatja ünnepi megemlékezésében, de szólni fog a vajai múzeum fennállásának 25. évfordulója alkalmából annak művelődési jelentőségéről is. A Rákóczi-szobor koszorúzása után a múzeum melletti óvoda udvarán különleges játékparkot avatnak, majd ezt követően a múzeum kiállítótermében a Sza- Ibics házaspár alkotásaiból, műveiből rendezett kiállítást nyitják meg. A március 17-i délután ünnepi programjában közreműködik a Rákóczi tárogató együttes Nagy Csaba vezetésével, az Általános Művelődési Központ énekkara, és kedves vendégként fogadják a vajai múzeumbarátok a község testvértelepülése, az erdélyi Nagymajtény küldöttségét is. / A* 'Válfaj] „Mi a legnagyobb nemzeti ünnepünkön egy költő szobra elé járulunk, aki ezen a napon a cenzúra engedélye nélkül kinyomatta egy versét...” Űjra és újra elolvasom Konrád György idézett sorait, s megállapítását egyre ironikusabbnak érzem. Események, hősök, harcok. Emlékükre most már nemcsak lángolunk és sírva fakadunk, de kérdezünk is. Némi szkepszissel kérdezünk: hogy lehet, hogy ennyi szív hiába onta vért? Vagy mégsem hiába? Az unokám kokárdát készít. A tőle megszokott kitartással és szakértelemmel. Felvonulnak az óvodások is. A nagy nekibuzdulásokkor mindig felvonultatták a kisgyerekeket is. Az első menetszázadokat 1914-ben — most látom képes újságunkban az egykorú fotográfiát — széles trikolórral dekorált kisgyerekek is bú- ' csúztatják. És pántlikás kis magyar lányok fogadták Kassán és Kolozsvárott Horthy tisztjeit, és pártás, pruszlikos magyar kislány adott puszit Rákosinak. Nagyanyám hosszú élete folyamán sokszor eldugta, és sokszor kitűzte a nemzeti színű zászlót. Mert nem örültek ennek a zászlónak 19il'9-ben Balassagyarmaton a csehek i(ez a város volt nagyanyám asszonyi életének első színhelye), nem volt tanácsos piros-fehér- zöld lobogóval fogadni a románokat az Alföldön, de mikor a németek megszállták az országot, a zászló akkor is a padlás zugába rejtetett, s ott várta meg az oroszok bejövetelét. Aztán, mikor a falu hangszórói azt recsegték, hogy: lobogózzuk fel házainkat — nagyanyám is lobogózott. A nagy dilemma 1956-ban következett be. Most is hallom az öregasszony csodás ő-ző nyelvjárásában: „félök, gyerökök!" Nagyanyámnak voltak forradalmas tapasztalatai. Aztán mégiscsak kitűzte a zászlót. S mit ad Isten? A zászlót — amit évtizedeken át őrzött, s hurcolt magával, Balassagyarmattól Szegedig és Békésig és Debrecenig — a zászlót ellopták. Azt hittük, belehal, mert minden apróságát féltő gonddal őrizte. Nála nem tűnhetett el egy rozsdás olló, egy ócska kerti szerszám, de még egy szőrét vesztett kefe sem. A zászló miatt azonban nem bánkódott, hanem csak azt mondta: legalább nem lesz több gondom vele ... Na, most akár sírva is fakadhatunk, mert milyen világ, milyen ország az, ahol nem viselheti, nem lobogtathatja mindig büszkén az ember nemzete színeit? Anekdotázó öreg színészek mesélték nekem, hogy az évtizedek folyamán állandó gondjuk volt vándorlásaik közben, a János vitéz című daljáték zászlójával. A mű — mint ismeretes — 1904-ben született, s a Király Színházban (Jancsi: Fedák Sári, Iluska: íMedgyaszay Vilma) büszkén lobogtathatta a strázsames- ter a piros-fehér-zöld zászlót. A trikolór nyilván nem okozott gondot a Monarchia más városaiban sem, hiszen a történet színhelye magyar falu, s magyar huszárok zászlaját bokrétázza a kis árvalány. Trianon után azonban már életveszélyes lett volna Aradon, vagy más elcsatolt területen magyar zászlót lengetni a színpadon. Márpedig a szám (Mindenünk e zászló, sose hagyjuk el. / a legszebb szép leányzó bokrétázta fel) nem maradhat ki. így hát a strázsa- mester behoz egy szűzmá- riás lobogót, ami senki szemét nem sértheti. Mikor aztán 1044-ben az orosz katonáknak is kitűzték a János vitézt Miskolcon, ismét főhetett a feje a társulatnak. Alig tíz napja foglalták el a várost, kockázatos a magyar zászlót elővezetni, a Máriás lobogótól pedig megvadulhatnak ezek az ateisták. így hát Fekete Alajos — túlélő és karakterszínész — a vörös zászlót lobogtatta meg. (Mit tehet a Zsiga, Zsiga róla, hogy új rend lett, és más instrukció...) A János vitéz — a vörös zászlóval — siker volt 1944- ben Miskolcon. A szovjet, katonák a levegőbe dobálták sapkáikat, s teleszórták töltényhüvellyel a színpadot, — virág és édesség nem lévén. ('Egyszer tán majd azt is el fogom mesélni, hogy miként szövődött gyors, de szép szerelem egy forgalom- irányító katonalány, és a délceg strázsamester között, de ez most nem tartozik ide.) Akkoriban parancsolták le rólam a Bocsikay-sapkát, s valami kötött szörnyűséget húztak a fejemre — úgy néztem ki. mint egy lány. Hogy később mi volt? Várjunk csak ... Szenvedélyesen szerettem ministrálni. Ez persze, szerepjátszás. A korabéli minis'bránsok mind színészék, politikusok, koreográfusok lettek. Pap egy se. Na, mint minlstráns asz- szisztálhatt'am a pártok zászlóinak megszentelésekor. Megszenteltük bizony a Magyar Kommunista Párt zászlaját is. így hát egészen természetes volt, hogy a húsvéti körmenetben a baldachin egyik rúd ját kommunista, másikat szoédem, a harmadikat kisgazda, a negyediket parasztpárti korifeus fogta, tartotta. Koalíció a szent sátor alatt. Az én történelmi leckéimet nem annyira tudós professzorok írták, mint inkább az étét. Középiskolás koromban már sok mindent tudtam. Vagy mégse? Beszéljenek a tények... A ml szalagavatónk Nagy Imre kormányprogramjának évében volt. A gomblyukunkba nemzeti színű szalagot tűztünk. Ez különböztette meg a maturálóka t a többiektől. A piros-fehér-zöld szalag, meg az engedélyezett egyetlen pohár bor, engem — mint az osztály alkalmi szónokát — hazafias szavakra késztetett, „őrizzétek meg ezt a filléres apróságot — mondtam —, mert ez a mi magyarságunk jelképe. Az összetartozás szimbóluma: egy osztályba járunk — egy nép fiai vagyunk. S ezentúl felnőtt felelősséggel tartozunk tetteinkért; önmagunknak, egymásnak, és a nemzetnék.” Diákszónok iskolás lelkesedése. Ha más nem is, aki mondja biztosan meghatódik a szavaktól — meghatódik önmagától. Látom az igazgatóm kicsit büszke, kicsit ironikus mosolyát. Egy szemvillanással tudott bennünket minősíteni. Csakhogy a szalagavatón vendégek ás voltak, s az egyik megkérdezte: muszáj ennek a tagnak egyetemre kerülnie? Minderről a 25 éves érettségi találkozón értesültem. A „vendég” figyelemmel kísért a továbbiakban is. Szinte összebarátkoztunk. Mikor — évekkel később — megkönnyebbülten kiléptem az államvizsgáról, majdnem belebotlottam. — Hát te? — kérdeztem. — Most jövök felvételizni. Immár évtizedek óta mindketten tanárok vagyunk. De egyikünk sincs iskolában. Ugyanarról nem ugyanazt tanítanánk. Én évek óta nem tűzöm ki a kokárdát, valamiféle szeméremből. Legnagyobb nemzeti ünnepünkön kísért a múlt. Ez a múlt hihetetlen is. 'tragikus is. mulatságos is. De főleg kényes. Goethének van igaza: „A múltnál nincsen kényesebb dólog; mint tüzes vashoz, nyúlj félve hozzá, másképp tudomásodra hozná. mily forró á saját korod." n <' 'AuA Sebő Alajos kapitány párviadala - a tápióbicskoi csatában - Riadesel gróffal Korkos Jenő munkája
