Észak-Magyarország, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-14 / 63. szám
1990. március 14., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Bemutatkoznak a 10-es sz. választókerület képviselőjelöltjei BÉRES FERENC DR. KÖTELES LÁSZLÓ Magyar Néppárt független jelölt DR. NAGY-BOZSOKY JÓZSEF Magyar Demokrata Fórum 1922. december 3-án, Gagy- bátorban (Albaúj -Tonna vármegye) ‘születtem. Édesapám gépészkovács-földműves volt. Édesanyám 6 ,gyermeknek adott életet, akik közül négyen .élünk. Sárospatakon az ősi református kollégiumban nevelkedtem, ott 'is érettségiztem. Miskolcon a fa- és fémipari szakiskolát végeztem. Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészettudományi karán néprajz—művészettörténet szakot végeztem. ’45 tavaszán földet osztottam és alapító tagja űettem a Nemzeti Parasztpártnak. Mint megyei titkára, végig küzdöttem az első szabad választásokat. Egyetemi tanulmányaim mellett a Nemzeti Parasztpárt 'kulturális osztályán dolgoztam megszűnéséig. Közben népi együttesek, valamint népi kollégiumok szervezésében tevékenykedtem. Alapítója voltam a Honvéd Együttesnek. Kereken 44 esztendeje végzem szép, de nem köny- nyű énékművészi feladatomat. Országjáróként eljutottam hazánk csaknem minden településére, és mint ilyen, benne éltem és élek a magyar itársadalombam. A Nemzeti Parasztpárt fél évszázados története bizonyságtétel arra, hogy történelmi szerepét, elindított'történelmi küldetését a mai időkre megújítva folytatni kell. Ez nem csupán ígéretes szándék, hanem kanpa- nancs. Mint jogutód, ezt teljesíti kii a imagyar társadalom érdekében a Magyar Néppárt! Ennek a pártnak vagydk elkötelezettje, programjának elfogadója, és egyik megvalósítója! JUHÁSZ PÁL Szabad Demokraták Szövetsége Közgazda vagyok és faluszociológus. Nős, két gyermek apja. Szakmai hírnevemet azzal szereztem, hogy vezettem a településfejlesztési koncepció (a falu-, iskola- és szövetkezetegyesítések, a vasútmegszüntetések) ellen kialakult tudományos mozgalmat és azzal, hogy elemzéseimmel kimutattam miért alkalmatlan a magyar vállalatrendszer (s ezen belül a mezőgazdasági nagyüzemek rendszere) arra. hogy ésszerűen működjön. Tudományos munkáim miatt 1973-tól 1988-ig voltam büntetve: eltiltottak tanítástól, közszerepléstől, nem jelenhettek meg írásaim, nem utazhattam sem nyugatra, sem keletre. A sorsközösség vitt a Demokratikus Ellenzék sorába, amelynek 1976- tól vettem részt az akcióiban. A Szabad Demokraták Szövetségének tanácstagja és a „Rendszerváltás Programjának” szerzője vagyok. A Hegyalja és a Bodrogköz gazdasági problémáival több éve foglalkozom. DR. KONCZ GÁBOR Hazafias Választási Koalíció Köszönöm, hogy rám figyelnek! Értelmes hittel, józan számvetéssel szolgálom hazánk és szülőföldem, a; Zemplén, Hegyköz, Bodrogköz, Hegyalja beilleszkedését az európai fejlődés fő vonulatába. Ez ma a nemzeti létünket meghatározó feladat: a keleti kapcsolatokat sem megtagadó felzárkózás a nyugat-európai gazdasághoz és kultúrához. Ebben, részt venni felelősséggel és felkészültséggel vállalt, örökölt kötelességem is. 1950- ben születtem Sátoraljaújhelyen. Gimnáziumi tanulmányaimat Sárospatakon végeztem. Anyai dédnagy- apám, nagyapám és édesanyám teológiai tanárok voltak Sárospatakon. Közgazdász vagyok Budapesten; a hazai és nemzetközi konferenciák, üzleti kapcsolatok, továbbképzések szervezésével foglalkozó Kulturális Innovációs és Továbbképző Vállalat igazgatója. Több mint száz cikkem, tanulmányom jelent meg itthon és külföldön. Széles körű hazai és nemzetközi kapcsolataim vannak. Biztos hátterem a tágabb és szűkebb család. Feleségem lelki egészség- ügyi szakember. Két fiunk van. Édesanyám és nővérem Sárospatakon laknak, ezért is itthon vagyok e tájon. Válság van. A rendszerváltás átmeneti időszakát éljük. A többpárti demokrácia kialakulásakor az emberek zöme nem kötelezte el magát a pártok mellett. Szükség van a független képviselőkre, akik nem szakmai hátterük szerint cselekszenek. Szükség van a függetlenekre, akik csak a választóiknak tartoznak elszámolással, s az ő bölcsességükre támaszkodva az ország, és az országos információkra építve a térség érdekeit szolgálják. A KÉPVISELŐJELÖLTEK FIGYELMÉBE! Az Észaik-Magyarország folytatja ,az egyéni képviselőjelöltek bemutatását választókerületenként. Felhívjuk a pártok és a független képviselőjelöltek figyelmét, hogy a bemutatáshoz egy fényképet, s 25 sor (soronként 55 leütés) — a fontosabb életrajzi adatokat és a választási program leglényegesebb részleteit tartalmazó — információt juttassanak el a szerkesztőségbe, legkésőbb a következő határidőre: 11. sz. választókerület: március 14., szerda, 12 óráig (megjelenés: márc. 19., hétfő) 12. sz. választókerület: március 19., hétfő, 12 óráig (megjelenés: márc. 20., kedd) 13. sz. választókerület: március 21., szerda, 12 óráig (megjelenés: március 22., csü- ____ törtök) 3 2 éves mentőorvos vagyok. Sárospatakon nőttem fel, ahol szüleim pedagógusok. A híres gimnáziumban érettségiztem, majd a Debreceni Orvostudományi Egyetemre kerültem. Orvosdoktori diplomát 1984-ben szereztem, ezután (ösztöndíjasként) a sátoraljaújhelyi kórház sebészetére kerültem. Még az egyetemi évek alatt megnősültem, feleségem pedagógus, két gyermekünk van, lányom 8, fiam 6 éves. Jelenlegi munkahelyemen az Országos Mentőszolgálat sátoraljaújhelyi állomásán 1987-től dolgozom. Szakmai munkám mellett szakmapolitikai kérdésekkel foglalkozDR. MEGAY OKTÁV Agrárszövetség ___________ l am, a szociálpolitika reformjával. társadalombiztosítási reformmal foglalkozó munkabizottság tagjaként. Mindennapi munkám során látom térségünk, Zemplén gondjait, el.jufok a társadalom minden rétegéhez. Választási programomban az országos gondok mellett térségünk, a fiatalok, a nyugdíjasok gondjaira szeretnék rávilágítani, megoldást mutatni. A szerkezetváltás, az antiinflációs politika növeli a munkanélküliséget, a pályakezdők egyre nehezebb helyzetbe kerülnek. Korszerű társadalombiztosítás, nyugdíjkoncepció, szociális juttatásrendszer nélkül nő az egzisztenciális gond, tovább hullik szét társadalmunk alapegysége a család, és nehezen képzelhető el az egészséges társadalom képe. Térségünk elmaradottságba taszítva él jelenleg, ezen egy itt élő, a problémákat ismerő, az önkormányzatokkal szoros kapcsolatot tartó független képviselő sokat javíthat, sokat tehet Zemplén felemelkedéséért. 1941 júliusában születtem Miskolcon. Édesapám vízmesterként dolgozott a kultúrmérnöki hivatalnál. Szüleim igyekeztek taníttatni. A miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban letett érettségi után segédmunkásként dolgoztam, majd gépkocsivezető lettem. Jelentkeztem az agráregyetemre, de helyhiány miatt a Karcagi Mező- gazdasági Technikumba irányítottak. 1962-ben szereztem szaktechnikusi oklevelet. A Debreceni Agrár- tudományi Egyetemen 1970- ben szereztem agrármérnöki diplomát. 1971-ben válaszDR. MUHA MIKLÓS független jelölt __________ t ott meg a karcsai Dózsa Tsz tagsága elnökének. 1982-ben az agrárgazdaságtan szaktudományából mezőgazdaságtudományi doktori fokozatot, majd a Közgazdaságtudományi Egyetem szakmérnöki tagozatán mérnök-szakközgazdász végzettséget is szereztem. Nős vagyok, négy gyermekem van. Az Agrárszövetség reális programját jónak tartom, térségünk egyre súlyosbodó gondjainak orvoslásához. Környezetünk szegényedik, mert lényegesebb fejlesztés itt nem volt az elmúlt időszakban, mert a munkahelyek válságban vannak, az emberek napi megélhetési gondokkal küszködnek. A kínálkozó lehetőségeket az összefogás hiánya miatt kihasználni még részben sem tudtuk. A vidék összefogására, szövetségére van szükség, olyan építő szándékú hazafiságra, ahol mindany- nyian azt keressük, ami ösz- szeköt bennünket, és nem azt, ami szétválaszt. Sárospatakon születtem, 1949-ben. Születésemtől fogva Sárospatakon lakom, így jól ismerem az itt élő emberek gondjait, problémáit. Iskoláimat Sárospatakon, Miskolcon, Gödöllőn és Budapesten végeztem. Végzettségem Okleveles mg. gépész- mérnök, műszaki fejlesztő szakmérnök, a kertészeti tudományok doktora: Nős vagyok. feleségem a Sárospataki Tanítóképző Főiskola a d j un'ktu sa, gép és amér nők tanár. Három gyermekünk van. Ötödik éve vagyok Sárospatak Város Tanácsának tagja. Foglalkozásomból és beosztásomból adódóan —mint a Sátoraljaújhelyi Sütőipari Vállalat főmérnöke — eljutok választási körzetünk szinte valamennyi területére. Ismerem az ott élők gondját, problémáját, melynek megoldásában való közreműködést felvállalom. Választási programom, mellyel a bizalmukat szeretném elnyerni a március 25-ti választáson, vázlatosan 'az alábbi: — támogatom a törvényes keretek között működő többpártrendszert; — harcolok választási körzetünk életszínvonalának az országos átlaghoz való felzárkóztatásához (telefon, út, csatorna, járda, közlekedés, egészségügy, oktatás, lakás- helyzet, munkahelyteremtés stb.) — 'támogatom és segítem a magántulajdon érdekeltségén alapuló termelés, illetve 'termékek előállításának kialakítását; — harcolok az igazságos adó-, bér- és árrendszer kialakításáért, a családok és gy er m ékek lé tb i zton s ágá ér t, a fiatalok .lakáshelyzetének megoldásáért, a nyugdíjasok megfelelő óletkörülrnénvei- nék biztosításáért; — legyen igazi helyi önkormányzati irányítás, szűn- iön mee erős kötődésünk és függőségünk a megveszék- h elvtől. Aszófőn születtem. 1938- ban. Nyolcán vagyunk testvérék. 1956-ban érettségiztem Sárospatakon. Aktív résztvevője voltam á forradalomnak. 1963-ban a DO- TE-n kaptam orvosi diplomámat. és a B.-A.-Z. Megyei Kórházban kezdtem pa- thológuisi pályámat. 1968-tól a sátoraljaújhelyi kórház pa- thológi'ai osztályának főorvosa vagydk. Feleségem orvos, három gyermekünk van. Mint gyakorló 'katolikus, tagj’a vagyok a sátoraljaújhelyi egyházközség képviselőtestületének. Vezetője: a helyi cserkészcsapatnak, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportjának, elnöke a Zempléni Orvosi Kamarának Soha semmilyen pántnak, politikai szervezetnék nem voltam és nem vagyok tagja. Célom: a független, szabad, demokratikus Magyarország és embertársaim szolgálata, a gazdasági élet és a tulajdonviszonyok helyreállítása, a kis- és középvállalatok létréhozása, a földtulajdon rendezése, a farmergazdaságok itámogatása, a munkából és bérből élők méltányos bérezése, a megélhetést jelentő nyugdíjak biztosítása, valamint a biztosítók garantálta egészségügyi ellátás reformja. Minden erőmmel segítem a helyi önkormányzatok és m umik ás tan ács Ok kia 1 akulását, és a független munkás szakszervezetek létrehozását. Fontosnak tartom a minőség emelését az oktatás münden szintjén, és annak reformját, valamiint az ifjúság nevelését. Fentiek alapja a jogállamiság, melynek megvalósulását segíteni szeretném. NÉMETH KÁROLY Magyar Szocialista Párt 41 éves agrármérnök vagyok, a cigánd.i Tisza és a ricsei Zöld Mező Szakszövetkezetek elnöke. Tősgyökeres oigándi vagyok. Édesapám a kisvasút kalauzaként behozta családunk mindennapi életébe a zempléni ember örömeit, gondjait, édesanyám életművét a négy gyermek felnevelése, taníttatása jelentette. Feleségem óvónő, gyakorló apaként átélem 14 éves fiam pályaválasztási gondj'ait, s reménykedem, hogy 12 éves lányomnak két év múlva már sokszínűbb 'tanulási és életlehetőséget kínálhat térségünk. 1988 -ban szülőfalum hívására Szabolcs megyéből tértem vissza, hogy a felszámolt termelőszövetkezet romjain a falu népével közösen keressük a megoldást a megélhetés biztosítására. A jelöltség vállalásával a zempléni térség felemelkedését akarom szolgálni. Szeretném, ha választókörzetem kikerülne a ,^halmozottan hátrányos” kategóriából. Ehhez a hagyományokra épütő, de piacképes gazdaságra, újabb és korszerűbb munkahelyre, a természeti adottságok jobb kihasználására, jobb oktatásra, magasabb szintű egészségügyi ellátásra van szükség. Az Infrastruktúra terén elengedhetetlen az úthálózat korszerűsítése, a hírközlés feltételeinek javítása, csakúgy, .mint a földtulajdon megnyugtató rendezése, az oktatásban, egészségügyben dolgozó, a helyi önkormányzatban továbbra is szerepet vállaló szakemberek megbecsülése. RUSZNÁK MIKLÓS Kereszténydemokrata Néppárt Mi'kóházán születtem, 1945- ben. Szüleim földművesek voltak. Édesapám kántori- zált a helyi templomban. Vallásos családban nevelkedtem. és hitemet a mai napig is megőriztem. Két fiútestvérem van,. Mezőgazdasági főiskolát végeztem. A nagy- rozvágyi tsz-<ben kezdtem pályafutásomat, majd a szülőfalumban, a mikóházi tsz- ben folytattam, mint agro- nómus. Jelenleg a Hungária Biztosító mezőgazdasági szakértője vagyok. Ebben a beosztásomban 1973-'tól dolgozom. 1970-ben megnősültem. Feleségem képesített könyvelő. Házasságunkból két gyermek született, egy fiú és egy lány. Családom keresztény szellemben él, én is kántor vagyok Sátoraljaújhelyen, 'ahol már 20 éve élők. A Hegyköz, Bodrogköz. Hegyalja emberei és az mgtsz-e'k vezetői ismernek, nyílt, őszinte embernek tartanak. Én is ismerem gondjaikat. problémáikat, melynek képviseletére most vállalkozom. Semmilyen pártnak nem voltam tagja 1989. szeptember 30-ig, amikor a Kereszténydemokrata Néppártban találtam meg a helyem, melynek szervezője és képviselőjelöltje lettem, mert teljesen magamévá tettem a kereszténydemokráoia eszméit.. Ennék meg valósításáért kívánok dolgozni választókörzetemben. hogy olyan lehetőséget tudjunk teremteni a Hegyköz, Bodrogköz, Hegya'lja és a két város részére, a fiatalok ne el-, hanem visszaköltözze- nék. Programom fő gondolata a nép szolgálata, amit Pál apostol szavaival fejezek ki: „Feledem azt, ami mögöttem van és nekilendülök annak, ami előttem van.”