Észak-Magyarország, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-10 / 35. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 9 1990. február 10., szombat Laptársaink írják Czinege-röptetés A régi fotó, amelyet januárban tettünk közzé. A két kislány jelentkezett, a fiúk sorsáról egyikük sem tud. Ha magára ismer Míg a kislányból Huszonhat évről — kétszer Katinka és a férje Agnes a gyermekeivel — Tóth Ferenc nyugalma­zott alezredes vagyok, a MN 11300 börgöndi alakulatától mentem nyugdíjba, 1084-ben. Utolsó beosztásom fegyver­zeti szolgálati főnök volt. Pályafutásom alatt sok ala­kulatnál szolgáltam a repü­lőknél, ezért a Czinegének a repülőkkel összefüggő dol­gait ismerem jól, a többiről csak hallottam, de az is be­leillik a képbe. — Menjünk sorjában. Mit tud? — Először is, a napokban olvastam, hogy Ceausescu- nak tizenöt repülőgépe volt. Nos, Czinegének se kellett emiatt szégyenkeznie. Mi­lyen gépek álltak rendelke­zésére, ha röpködni támadt kedve? Volt a kormánynak két TU—134-es repülőgépe, ezek Ferihegyen állomásoz­tak, személyzetük katonák­ból állt. E gépeket a Grósz- kormány adta csak vissza a Malév-nek. Ezen kívül volt két AN—24-es — ez már honvédelmi minisztériumi szolgálatban — huszonnégy személyes repülőgép. Felada­tuk volt, hogy a rövidebb távú, európai utakra vigye a HM tisztjeit. Aztán Buda­örsön állomásozott négy da­rab négyszemélyes kis gép, úgynevezett belső futárszol­gálatra. — Miért úgynevezett? — Azért, mert nemegy­szer előfordult, hogy a HM egyes tisztjei — persze, attól függően, hogy ki, kinek volt a haverja — saját céljaikra használták föl őket. — Például mire? — Arról például tudok, ' hogy volt egy ezredes, aki Miskolcon lakott és Pesten szolgált, Telefonon felszólt, hogy menjen érte a gép. Nyilván időre akart beérni a munkahelyére. — És mennyibe kerül egy ilyen utazás? — Pontosan nem tudom megmondani, de nehogy azt higgye, csak az üzemanyag, meg a repülőhasználat ke­rül pénzbe. Ha egy ilyen repülőgép elszáll, ki kell állnia egy tűzoltóautónak személyzettel, egy mentőau­tónak orvossal, egy üzem­anyagkocsinak és egy mű­szaki kocsinak személyzet­tel. Ezeknek addig nem te­lik le a szolgálat, amíg a szóban forgó gép vissza nem tér. — Tehát ennyi gépből állt a „Czinege-légiflotta”? — Szó sincs róla. Ez az elvtársnak kevés volt. Átala­kíttatott két AN—26-os de- szant-szállítógépet is. Mi ezt úgy neveztük, hogy kipár- náztatta. — Mit jelent az, hogy ki- párnáztatta ? — Egyszerűen azt, hogy a szállítógépet átalakíttatta személyszállításra, foteleket, kanapékat tetetett a fedél­zetre, meg mindent, ami ez­zel jár. — Kanapékat? — Valahol csak pihenni is kell, nem? — Tehát ennyi repülőgép állt Czinege rendelkezésére? — Igen, ennyi lett volna, ha eszébe nem jut, hogy a repülőgépeknek az a szoká­suk, hogy repülőtereken szállnak le és föl, az meg nem terem minden bokor­ban. A probléma áthidalá­saképpen kettő darab MI—8- as helikoptert is átalakítta­tott, kipárnáztatott, ezek megvannak még. Legalább­is 1984-foen még megvol­tak. (Időközben érdeklődtem és megtudtam, hogy valóban megvannak a helikopterek, a javítóbrigád viszont annak idején nemcsak a műszaki állapotot volt kénytelen el­lenőrizni, hanem bizonyos hányásnyomokat kellett el­takarítaniuk a helikopter plüssfotelei mellől.} — Milyen gyakran vette igénybe a miniszter a légi­flotta szolgáltatásait? — Ezt nem tudom meg­mondani, azt hiszem, elég gyakran, hiszen köztudott volt róla, hogy nagyon sze­ret vadászni, gondolom, nem személyvonattal utazga­tott a helyszínre. Egy konk­rét útjáról bizonyítékaim is vannak. — Csak nem Kaszópusztá­ra í'ándult ki? — Nem egészen. Buda­pest — Damaszkusz — Aden — Addisz Abeba — Kairó — Budapest volt az útvonal. — Nyilván egy kis géppel ment ki tárgyalni a fejlődő országok honvédelmi minisz­tereivel, a még hatékonyabb együttműködés végett. — Még tán ez is lehetséges lett volna, de ő egy száz­negyvenhét személyes TU— 154-essel utazott és külön­ben is mire kellettek akkor a vadászpuskák? — Miféle vadászpuskák? — Tudja, ez az út 1979- ben volt, én akkor is e fegy­verzeti szolgálatnál dolgoz­tam, és megtudtam, hogy Czinege személyes paran­csára tizenöt darab puskát vadászpuskává alakítottak át, távcsöveket meg a Zeiss Művekből hozatott hozzájuk. A tizenötből aztán csak négy került haza, az akkori főnö­köm meg is kért, (tudja mit jelent, ha egy katonától a parancsnoka kér valamit), hogy szerezzek neki egyet. Szereztem is. hatezer forin­tot fizetett ezért a csodála­tos fegyverért. Utánanéztem, akkori áron huszonhatezer forintba került egy ilyen puska. — Tehát: feltehető, hogy vadászni utazott a miniszter elvtárs Afrikába, tizenegy fegyvert meg elajándékozott. De miért ment olyan óriás­géppel ? — Vitte a sleppjét... — Igen, ezen az úton tíz­tagú személyzet, szolgálta a minisztert. Külön kívánsága volt, hogy ha ő megy va­lahova, akkor a mindenkori főpilóta is elkísérje, na, nem mintha valami dolga lett volna a pilótakabinban, de egy miniszternek ugye ez dukál. Emellett négy stewar­dess kísérte őket, ha meg­éheznének. megszomjazná­nak a hosszú úton. — Miért mondja el nekem mindezt? — Nézze, én nem tizen­egy — mint. Bokor Imre a Kiskirályok mundérban szerzője —, hanem csak tíz , honvédelmi miniszter alatt szolgáltam, de még egy ilyen basáskodó, mint a Czinege, nem volt. Talán Farkas Mi­hály lehetett volna ilyen, ha van ideje kifutnia a; for­máját. Az nagyon enyhe kifejezés, hogy ... Erkölcsi­leg lezüllesztette a hadsere­get, akik megmaradtak be­csületesnek, azok előbb- utóbb feladták, vagy bele­betegedtek. — Mivel lenne elégedett a Czinege-ügy lezárásakor? — Ezt az embert szigo­rúan meg kell büntetni. (MTI—Press) Hámori Zoltán Az Észak-Magyaror­• szág közzétett egy csaknem 26 évvel ez­előtt készült fotót. Sajó- szentpéter egy parányi te- recskéjén majdnem mindig együtt játszott, évődött ez a kedves kis gyermekné­gyes: egy házban nevelke­dett a két kislány és a két kisfiú. Kíváncsiságunk —• ugyan olvasónkká vált-e közülük valaki — vezérelt minket, amikor közöltük a fotót. És a természetes em­beri kíváncsiság — mint. amikor család) albumot lapozgatunk: — vele mi történt, hol él. .. ÁGNES Kazincbarcikán, egy Munkás utcai sorházban él családjával Domonkos Fe- rencné Kozma Ágnes (a fotón látható első kislány). Kislánya, Georgina már nagyobb, mint édesanyja volt, amikor a felvétel ké­szült, Dávid fia valamivel kisebb. A két gyerek nagy érdeklődéssel nézi .az aján­dékba vitt fényképet, Gi- nának nagyon tetszik a. babakocsi, amiben egykor édesanyja sétáltatta a já­tékbabát. — Nem az volt az én kocsim, hanem amit. mö­göttem, Katinka barátnőm tologat. Emlékszem, milyen nagy ajándék volt az akko­riban is. — Hol van most az a ba­bakocsi? — érdeklődik Gi­na. — Már biztosan tönkre­ment. Mindig az a kislány örökölte a családban, aki éppen a babázós korban volt. — A három kis játszó­társ közül tart-e valakivel kapcsolatot, tud-e valamit róluk? — Ügy hallottam, Katin­ka egy időben Barcikán dolgozott, de akkor sem ta­lálkoztunk. Török Pistit láttam egyszer az utcán, Sipos Dodit mégcsak nem is láttam. Szétszóródtunk. — Mi minden történt 1964 óta? — Az általános iskola elvégzése után kereske­delmi és vendéglátóipari szakmunkásképzőben ta­nultam. Nagyon tetszett a vendéglátás, a végzős tanu­lók versenyében harmadik helyezést értem el. De az udvarlóm méginkább tet­szett. Ö akkor Pesten fő­iskolás volt, csak hét vé­gén tudott hazajönni, ak­kor, amikor viszont inekem dolgoznom kellett. Emiatt szakítottam a szakmámmal és a Bükkaljai Bányaüzem­nél anyagkiadó raktáros­ként helyezkedtem el. — És mi »történt az ud­varlóval? — 1979. augusztusában volt az esküvőnk. Laktunk mi is szülőknél, majd a férjem munkahelye, a BVK adott átmeneti lakást, míg belevágtunk az épít­kezésbe. Sokat segítettek a szülők és igénybe vettük az összes kölcsönt, ami kapható. Nyolcvanhatban beköltöztünk ebbe a két szoba és két félszobás ház­ba. — Azóta szépen beren­dezkedtek. — Itt, a nappaliban már úgy-ahogy, de a fenti szo­bákban még sok bútor kell. Ezért is döntött úgy a fér­jem, hogy külföldön vállal munkát. Nagyon nehezen hagyott itt minket, az első alkalmat le is mondta, de, amikor megtudtuk, hogy esetleg bevezetik a lakótelepre a gázt. amihez sok pénz kell, belevágott. Október végén utazott Lí­biába, ahol villamos iizem- ménökként dolgozik. Ha a BVK nem hosszabbítja meg a szerződést, május­ban hazajön ... Nagyon ne­héz nélküle a két gyerek­kel. De most, hogy a havi törlesztést még a kamat­adóval is megspékelték. megélhetési gondjaink van­nak. Sokszor nagyon elke- seredek. Szerencsére tudok varrni, ruházkodásra keve­set költünk, de eddig még soha sem jutott arra pénz, hogy nyaralni, szórakozni járjunk. — Sok fiatal lakik erre­felé. Vannak barátaik? — Inkább csak a család­tagokkal jövünk össze egy- egy ünnepi alkalomkor. KATINKA Sok még a tennivaló ezen a sajószentpéteri családi házon, míg teljesen kész lesz, de már lakható: egy éve itt lakik Kovácsné Mura Mészáros Katinka, aki a fényképfelvétel ide­jén négyéves sem volt egé­szen. Hosszú egy év volt, férje Kovács Béla a katona­idejét tölti, éppen a napok­ban szerel le. — Megvan még a baba­kocsim, a szüleim őrzik a padláson. Még nincs uno­kájuk. A miénk lesz az el­ső, akit június elején vá­runk! — újságolja boldo­gan Katinka. — Mi jutott eszébe er­ről a gyerekkori fotóról? — Az, hogy egyszer be­törtem szegény Török Pis­ti orrát és sokáig nem mer­tem emiatt kimenni az ut­cára. És még az, hogy mennyit törtem a fejem, mi is legyek, ha nagy le­szek. Állandóan fantáziál- tam, leginkább híres em­berré szerettem volna vál­ni. — Hogyan alakultak a dolgok? — Miskolcon a Kossuth Gimnáziumban érettségiz­tem, majd 2 évig Kazinc­barcikán a totó-lottó ki- rendeltségen dolgoztam. Amikor a bátyám, akivel mindig egy húron pendül- tünk, a Nehézipari Műsza- ] ki Egyetemre járt, gondol- í tam egyet és én is oda fel­vételiztem. Kohóménnök vagyok, acélgyártó. Nem egészen a szakmámat mű­velem, mert közben szer­ződést 'kötött velem a Sajó­szentpéteri Üveggyár és azóta is ott dolgozom szer­számtervezőként. Ez inkább gépészmunka, de sok fan­táziát találok benne, szere­tem ezt a beosztást. Néha alkalmam nyílik egy-egy üvegformának az elkészí­tésére is ... Az egyetemen ismerked­tem meg. a férjemmel, ő is kohómérnök. Nyolcvanhat augusztusában összeháza­sodtunk. Béla ’87-ben fejez­te be az egyetemet Egy ideig a kollégiumban lak­tunk, aztán a nagymamá­nál. Béla még ötödéves volt, amikor már elkezd­tük gyűjtögetni az építő­anyagot, júniusban volt az államvizsgája. júliusban már megkezdtük az épít­kezést. A katonasága miatt lassan haladunk a befeje­zéssel. de most már lesze­rel, édesapám is hamarosan nyugdíjba megy, sokat tud majd segíteni, egy-kettőre kész lesz a házunk. — Bátrak voltak, hogy kezdő szakemberekként be­levágtak ebbe a nagy mun­kába. — Nincs olyan kölcsön­fajta, amit mi igénybe ne vettünk volna. Míg a fér- ■ jem katona volt, bizonyos részletek törlesztésére ha­lasztást kaptunk, most vi­szont havi 5700 forint lesz a részletünk. Mi azért op­timisták vagyunk. Én úgy gondolkodom, hogy bármily nagy is az áremelés, ne­künk könnyebb lesz ez az év, mert most már végre dolgozik a férjem.. . — Most meg érkezik a baba. — Hála Isten! Gyermek- gondozási szabadságra me­gyek, mert vele szeretném tölteni a legfontosabb éve­ket. Addig remélem, meg­érkezik a második kisbaba is. Most már valahogyan csak megleszünk, tető van a fejünk felett. — Hogyan szórakoznak, pihennek? , — A mii eddigi közös éle­tünk alatt szórakozásra a tanulás és a2 építkezés mi­att nemigen jutott idő. Én szívesen kötögetek és mind­ketten szeretünk olvasni. Az egyetemista korunkban vásárolt könyveket 'olvas­gatjuk, újaik vásárlására mostanában nincs lehetősé­günk. Társaságba nem já­runk, a család azért össze­jön néha. Lévay Györgyi Fotó: Laczó József

Next

/
Oldalképek
Tartalom