Észak-Magyarország, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-27 / 49. szám
POLITIKAI NAPILAP A képen: megyénkben sem stebb o kép cu országosnál, de aíért néhány szép nyáj. gondozott telep és tőként hozzáértő bacsó még található, főként az északi, dim- bes-dombos vidékeken. (Tti- dósitos a 3.' oldalon.) (f. I.) A képen: idei jellegzetes kép o Zemplénből. Az itteni sípályákat sem fedte gyakran sportolásra alkalmas hó. A Miskolci Közterület-fenntartó Vál- # lalat — ahogy Bulla Zoltán főmérnök elmondta — november 15-től március 15-ig számol a téli időjárással. Négy hónapon keresztül tartanak hóügye- letet. Ezen a télen nem volt nehéz és sok dolguk, tennivalójuk azért akadt. A hóügye- iet első fokozata — ami kevés ember állandó készenlétét jelenti — folyamatosan „működött”. Nagyobb létszámú csapat mozgatására a tél folyamán alig került sor. A több alkalommal bekövetkezett fagyás kényszerítette őket nagyobb munkára, amikor teljes szórást kellett elvégezniük. Január 31-ig a gépi és a kézi hóeltakarítás költsége 2 millió (i50 ezer forint, a hógépek állandó költsége pedig 1 millió 181 ezer forint volt. A tél „terhére” írják még a szóróanyag keveréséért, kiszállításáért és kiszórásáért, valamint a meteorológiai szolgálat igénybevételéért kifizetett összegeket. összesen 5 millió 354 ezer forintba került a városnak az idei tél. Egy „átlagos” télnek a felébe. Eddig! Reméljük, a „téli kiadásaink” már nem nőnek. Reméljük, itt lesz a tavasz. Döntés március 12-én Az Alkotmánybíróság hétfői ülésén két. napirendet tárgyalt. A testület — az Országgyűlés indítványára — határozrftof .hozott a családjogi törvénnyel kapcsolatos alkotmányéi-telwiezés tárgyában, továbbá megkezdte az érdemi tárgyalást a lakáscélú állami kölcsönök utáni, 1990. évi adófizetésről szóló 1989. évi 49. törvény (kamatadó) alkotmányossága tárgyában. Az Alkotmánybíróság alkot many értei mező határozata szerint, alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat kizárólag aJkot- mányerejű törvény állapíthat meg. A házasságra és a családra vonatkozó szabályok — az alkotmány 8. paragrafus (2) bekezdésének értelmében — alapvető jogokra és kötelességekre vonatkoznak. Az ailkotmányértel- mezés következménye, hagy a házasságról, a családról és a gyámságról szóló törvény módosítása alkotmányerejű törvény meghozatalát igényli. A kamatadó ügyében a testület úgy határozott, hogy az Alkotmány,bíróság március 12-én, hétfőn 10 órakor nyilvános ülést tart Esztergomban, a városi tanács dísztermében. Az Alkotmánybíróság a nyilvános ülésre meghívja az indítványozókat, az Országos Tervhivatal elnökét, a pénzügy- minisztert és a szakértőket, (MTI) Legfelsőbb Tanács elnökhelyettese, Ivan Aboimov külügyminiszter-helyettes és Viktor Lomakin, a Szovjetunió prágai nagykövete fogadta. A nap második részében Václav Havel Mihail Gorbacsov szovjet .pártfőtitkár- államfőve] folytai megbeszéléseket, Jiri Dienstbier csehszlovák külügyminiszter pedig szovjet kollégájával, Eduard Sevardnadzével tárgyal. A tervek szerint a csehszlovák elnök látogatása alatt vezető szovjet értelmiségiekkel is találkozik. Kétnapos imunkalátogatás- ra Moszkvába érkezett hétfőn délelőtt Václav Havel, csehszlovák államfő. A vnu- kovói repülőtéren a csehszlovák elnököt mások között Anatolij Lu'kjanov, a Kisebbségek és vagyonelszámolás M ár a ciklus zárásának kétségtelen árnyékában ül ősszé kedden az Országgyűlés, hogy a négy napra tervezett ülésszakon a honatyák megkíséreljék a lehetetlent: bevégezni mindazt a messzire tekintő törvényhozó munkát, amit a politikai átmenet érdekében halaszthatatlan fontosságúnak ítélnek, előkészítve □ közjogi talajt a választások után majdan összeülő parlament és kormány számára. S bár a közszolgálati törvény nagyon fog hiányozni a végső leltárból, az egypárti szellemben startoló, de menet közben átalakuló törvényhozó testület valóban példás munkát végzett. Említhetnénk a párttörvényt, az Európa felé nyitó alkotmánymádositást, a választójogi reformot, a . népszavazásról szóló jogszabályt, s az alkotmányvédö új intézmények között az Alkotmánybíróság létrehozását. A mostani ülésszak napirendjén szintén fajsúlyos témák sora szerepel. A honatyák várhatóan megtárgyalják a közigazgatási bíráskodás, a nemzeti és nyelvi kisebbségek országgyűlési képviseletének kérdését, módosítják a Büntető Törvénykönyv gazdasági bűncselekményeket érintő passzusait, ritkítják a közigazgatást gúzsba kötő jogszabálydzsungelt. Napirenden a családi pótlék teljes körűvé tétele, s az oktatási törvény reformja. Ez utóbbi az alap- és középfokú oktatás szervezeti rendjét még nem érinti, ám az eddigi vitából az is kitűnt, hogy az egyetemi felvételi vizsgák eltörlése akár már 1992-től is várható. De e törvényjavaslatokon kivül számos képviselői indítvány is megvitatásra kerül. így például egy jóvátételi törvény terve, a köztársasági elnökválasztás módjának újbóli megfontolása. A két legnagyobb visszhangot kiváltó napirend várhatóan a Legfőbb Állami Számvevőszék elnökének beszámolója, valamint a nemzetiségek parlamenti képviseletének kérdése lesz. A Számvevőszék elnöke feltárja a honatyák előtt a volt MSZMP vagyonáról történő elszámolás vitatott kérdéseit. A bizottsági viták tanulsága alapján, bizton állítható, hogy a nemzetiségek képviseleti jogáról vita várható. A választási törvény ugyanis ezt a kérdést nem rendezi kielégítően, s az utolsó pillanatban már úgyszólván lehetetlen mindenki számára megfelelő megoldást találni. A kormány kompromisszumos javaslata úgy szólt, hogy akárhány tagot számlál is egy nemzeti kisebbség, csak egyetlen képviselőt juttathat be a parlamentbe. A nemzetiségi szövetségek viszont az arányos képviselet mellett törtek lándzsát, ezért könnyen előfordulhat, hogy tökéletes megoldás hiányában az átmeneti megoldásra tett javaslat sem nyeri el a honatyák többségének tetszését, ez esetben az új parlamentre marad e fontos kérdés rendezése is. Az új parlament a piacgazdaság, a jogállamiság irányába mutató törvények egész sorát fogja megörökölni. A magasztos célok, s gazdasági elképzelések anyagi fedezetét viszont sajnos, nem örökölheti meg a kongóan üies államkincstárral leköszönő elődjétől, az egypárti talajon fogant, de akár reform-országgyülésnek is minősíthető parlamenttől. (MTI-Press) i este sorsolják az országos listákat Az Országos Választási .Bizottság az országos listát állító 12 párt jelöltjeinek nyilvántartásba vételét követően ,ma este kisorsolja az országos listákat. Ennek a sorsolásnak az országos listán megszerezhető mandátumok elosztásaikor lesz igazán jelentősége — tájékoztatta az MTI munkatársát Kara Pál, az Országos Választási Bizottság titkára. Ismeretes: országos listát az , a párt állíthatott, amely legalább hét területi választókerületiben listát állított. Az országos listákra a választás napján — március 25-én — a választópolgárok közvetlenül nem szavaznak; majd csak a területi listákra leadott szavazatok ismeretében, rendkívül bonyolult számítási módszer alkalmazásával. az úgynevezett tö- redéksza?vázátok kiszá m í tusával dől el, hogy .mely pártok hány mandátumot vallhatnak magúikénak az országos listán megszerezhető 58- ból. Ekkor válhat fontossá az országos listák sorsolása. Ha ugyanis a töredékszavazatok kiszámítása után, a megszerezhető 58 mandátumból például 57-et már kiosztottak, s az utolsó mandátumra két párt is pályázhat, mert a töredékszavaza- t’aii.k aránya tökéletesen azonos, akkor a sorszámuk dönti el, hogy melyik párté lesz a mandátum. (Folytatás a 2. oldalon) Kamatadó... Az ÉGSZI Szinva Leányvállalat ÚJ TERMÉKÉT AJÁNLJA KFT.-K, KISVÁLLALATOK, SZÖVETKEZETEK RÉSZÉRE az integrált ügyviteli programcsomagot A programcsomag moduljai azonos fejlesztőeszközzel készültek, az adatkapcsolatok megoldottak. Kezelésük egységes, könnyen megtanulható. Kis tételszámok esetén egyetlen gépen, nagyobb tételszámok esetén hálózatban is üzemeltethető. Az alaprendszer igény szerint további modulokkal bővíthető. Bemutatjuk a microCAD kiállításon, február 27. és március 3. között, a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen. Érdeklődni lehet: ÉGSZI SZINVA VALLALATSZERVEZÉSI IRODA Telefon: 15-291 8ÉS Václav Havel Moszkvában