Észak-Magyarország, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-17 / 41. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 8 1990. február 17., szombat Verselgető Este, este, holdas este, alszik már a gyerekecske. Est hajt árnyat fűre, fára, harmatot hullajt reája. Mikor o nap feljön végre, tovaszáll a messzeségbe. Jakab Zsuzsa, 2. oszt., Halmaj ZSIBONGÓ Az Észak-Magyarország gyermekoldala Kedvei gyerekek.1 Ezzel az oldallal nektek szeretnénk örömet szerezni. Úgy gondoltuk, hogy mostantól lapunk hasábjain is foglalkoznunk kell a titeket érintő és érdeklő kérdésekkel. Verseket, meséket, rejtvényeket, érdekességeket kí­nálunk, szó lesz az állattartásról, a természetről. De várjuk rajzaitokat, élménybeszámolóitokat, kérdéseite­ket, kívánságaitokat is. Szerkesszétek velünk ezt az oldalt jó ötleteitekkel, fantáziátokkal! Levélcímünk: Észak-Magyarország szerkesztősége, Miskolc, Pf.: 351. (3527). A borítékra írjátok rá: Zsibongó. Ükapáink így tanulták OorinyÉ és nyakorjasyak Zombori Attila, 6 éves — A mai órán Üj-Hollan- dia legnagyöbb állatáról, az ugrányról fogunk tanulni — valahogy így kezdődhetett ükapáink korában a 'termé­szetrajzóra. — Magassága hat lábnyi, előlábai rövidek, ezért csak nehezen járhat négy lábon — magyarázta a tanár —, de annál gyorsab­ban ugrik utólábain. A ré­teken és erdőkön «öregesen legel, húsa ízletes, bőre is használható. Főleg tölgyeseikben tartóz­kodnak.” A következő álla­tot is könnyű felismerni: ,,A nyarga a madarak leg- nagydbbika, nyolc lábnyi ma­gas, hátán két embert, köny- nyen élbír, s 'minden állatok között a leggyorsabb futó. Afrika homofcpusztáin sere- gesen él, tojása majd három fontolt nyom, s egy tojása 24 tyúktojással fölér. Ezeket homokba rakja, s kiiköltésö- ket a nap hevére bízza. Hú­sa és tojása eledelül, tolla ékszerül használ'tatik.” Ez a strucc. Mielőtt bárki azt hinné, hogy ő is megállta volna a helyét ükapja iskolájában, tegyünk egy próbát! A kö­vetkező állat leírása így szól: ..feje — hosszú nya­kán — 18 lábnyiira emelke­dik a magasba. Szőre szür­ke, behintve sárga foltokkal. Sörénye kicsi, két soha le nem hulló agancsa van. Af­rika pusztáin falevelekkel és lombbal él. szelíd természe­tű.” Mi ez? — Miket beszél sitt össze­vissza! Méghogy zsiráf! — morogna a hajdan volt ta­nár — Jegyezze meg végre, hogy ez a nyálkorjány! Bizonyára mindenki ráis­mert már az Űj-Hollandiá­ban — mai nevén Ausztrá­liáiban — élő kengurura! Az ugrány szó mellett a múlt század végén kialakuló ter­mészettudományos szaknyelv nagyon sok olyan megneve­zést használt, ami a mai ember számára szokatlanul cseng. Egy 1846-ban megje­lent tankönyv tanúsága sze­rint annak idején a fülemü­le bájdalú zenér, vagy csat- togány, a tengeri csillag küllöny, a csikóhal csikóca volt. Ugyancsak ebből a tankönyvből váló az agan- csar, vagy ahogyan mi rrion- danán'k. a szarvasbogár 'le­írása is: „Erős fogas rágo- nyai jellegzetesek, melyek a hímnél igen nagyra nyúlnak, s agancs formát öltenek. \ (filip) Vigjázz, hamis Szemtorna \ Az első képen egy 1888-ban készült néprajzi tárgy, egy tükrös rajza látható. A másik kép azonosnak tű­nik, de 20 eltérés bizonyítja, hogy ez hamisítvány. Jó szórakozást kívánunk a „nyomozáshoz"! Olvastátok már? Verseskötet kicsiknek Kiss Béla már kiérdemli tőletek a, „bácsi” megszólí­tást. hiszen 1937-ben szüle­tett. versei azonban még őr­zik a gyermekkor frissessé­gét, báját. Témái is olyanok, amelyek a legtöbb gyerme­ket érdekli: az évszakok, a falu. ahonnan származik, a szeretet élménye, több ver­se pedig nem, más, mint rím-ritmus ismeretének megcsillogtatása. Joggal teszitek fel a kér­dést: vajon ki ő? Kiss Béla vegyész, Kazincbarcikán dolgozik a BVK-ban. Vers­írással csak 8—10 éve fog­lalkozik, s most jelent meg első kötete Tavaszhívogató címen. De találkozhattatok már költeményeivel, s nevé­vel korábban is, ha figyel­mesen olvastátok a Nők Lapját, vagy a Kazincbarci­kai Közéletet. Ha tehetitek, vegyétek meg a kis kötetet. Kedvcsinálónak álljon itt Tél című négysorosa: „Ráz­Kovócs Gergely, nyolc és fél éves ózdi kisfiú küldte be ezt a szép jégmadár-rajzot, sőt azt is megírta nektek, hol, milyen köny­vekben olvashattok róla bővebben. íme: Bécsy László: Állatok erdőn, mezőn; Magyarország állatvilága; Aves: Madarak; Varga Zoltán: Állatismeret. Köszönjük, Gergő, s további jó olvasást, rajzolást kívánunk neked. za dunyháját télanyó / Kris­tály fehéren csillogó / Hópihe szálldos, havazik / Fehérben járunk 'tavaszig.” Láz:ár Ervin: y fAlcedo atthis] Nagyon kedves jégmada­rak röpültek postán a szer­kesztőségünkbe. öröm volt csodálni a szebbnél szebb rajzokat, festményeket, ame­lyeket elküldtetek nekünk. Sajószentpéteren például egy egész osztály „ragadott ecse­tet”, hogy megörökítse e kis szárnyast. Sajnos azonban nem olvastátok el figyelme­sen a rajzokra vonatkozó kérésünket. Az újságban ugyanis nyomdatechnikai okok miatt csak fekete-fe­hér, filctollal, tussal vagy tintával készült rajzokat kö­zölhetünk. Helyszűke miatt azokból is csak a legsikerül­tebbeket. Figyeljétek to­vábbra is a felhívásokat, s bátran ragadjatok tollat! Ígéretünkhöz híven most tehát ismerkedjünk a jég­madárral. Avagy a víziki­rállyal, a halászkával, a kék­madárral, a halászmadár­ral... Ennyi faj hogy fér bele egy ismertetőbe? — kérdezhetnétek. Csakhogy ezek nem külön fajok, ha­nem mind a jégmadár né­pies elnevezései. S ha eny­nyi van belőle, hat bizonyo­sak lehetünk benne, hogy nem csak mi kedveljük e madarat, de a természethez még közelebb élő eleink is. Leginkább vízközeiben lát­hatjuk. Röpte csodálatos, mikor a nap megcsillan azúrkék tollazatán, olyan, mint egy drágakő. Hasoldala viszont rozsdavörös. Zömök testű, rövid farkú madár, aránylag nagy fejjel, hosz- szú, hegyes csőrrel. Nem mondhatnánk, hogy nagyon gyakori hazánkban, de szin­te mindenütt megtalálható egész éven át. Tápláléka apró halakból és vízirova­rokból áll, melyeket a víz fölé hajló ágakon türelmes üldögélés, megfigyelés után hirtelen lecsapva szerez meg. Ha ismerjük „tiit-tiit” hang­ját, könnyebben észrevehet­jük. Fészkét, hasonlóan a gyur­gyalagokhoz, meredek part­oldalakba vájja, s fészek­anyagot nem hord. Többnyi­re 6—7 fehér tojását április végén az üreg aljára rakja. (dk) A lyukas zokni Volt egyszer egy lyukas zokni. Új korá­ban nem akárki lehetett, mert előkelő anyagból készült, és hetyke kék minták ékeskedtek rajta. De hát most már meg­öregedett. S mondom, volt rajta egy lyuk. Amolyan pöffeszkedő, cafrangos szegélyű. Bent laktak egy rozoga szekrény legrozo­gább fiókjának legalján. — Azért én szebb vagyok nálad — mond­ta a lyuk a zokninak. —- Mi — csodálkozott a zokni —, még hogy szebb? Mitől vagy szebb? — Mert átlátni rajtam — mondta a lyuk. — Ugyan — oktatta a zokni —, rajtam éppen az a szép, hogy nem vagyok átlát­szó, s nézd meg a gyönyörűséges kék min­táimat! — És piszkos is vagy — folytatta a lyuk fittyet hányva az oktatásra —, én bezzeg sohasem piszkolódom be. Ezen a zokni elgondolkodott. — Na ugye! — hangoskodott a lyuk. — Te is belátod. Nem is méltányos, hogy én ilyen kicsi vagyok, te meg ilyen nagy. Fogta magát, nőtt egyet. Most már alig maradt valami a zokniból. Nagyobb volt a lyuk, mint a maradék zokni. — Teljesen tönkreteszei — siránkozott a zokni. — örülj, hogy ilyen gyönyörű lyukkal lakhatsz együtt — fölényeskedett a lyuk, és még nagyobbra nőtt. — Jaj, megölsz! — kiáltott a zokni, és akkor a lyuk nagy pöffeszkedve akkorára nőtt, hogy a zokniból nem maradt semmi. De ahogy eltűnt a zokni, úgy eltűnt a lyuk is. Mert ha zokni nincs, lyuk sincs. így aztán a nem létező lyuk most sirán­kozhat a nem létező zokni után. V

Next

/
Oldalképek
Tartalom