Észak-Magyarország, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-17 / 41. szám
1990. február 17., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Választástörténelem Abaújban az ellenzék fölényesen győzött 12. A választási eredményeket illetően Abaiúj megye adatai nagymértékben eltérnek az országos átlagtól. E megyében két ellenzéki párt, a De_ mőkrata Néppárt és a Magyar Függetlenségi Párt szerepel t. legeredményesebben, •közülük is messze kiemelkedett a Pfeiffer-párt, amely a szavazatok 47,9 százalékát szerezte meg. Hogy az országos eredmények alakulásában mégsem játszottak meghatározó szerepet az aha úji városok, elsősorban a megye kis lélekszámúval magyarázható. A 15. választókerület 3.21 213 szavazójából 208 990 szavazó Borsodban voksolt (65,4 százalék), ezzel szemben 66 055-en szavaztak Zemplénben (20,4 százalék), s 46 168-an Abaújban (14,2 százalék). Érthető tehát, hogy még a választókerület eredményét is döntően a borsodi adatok befolyásolták. (Megjegyzendő: hogy a szavazók számadatait illetően, eltérő adatokkal találkoztam a volt, megyei párt- ardhívum 47. f. II/5. jelzet alatt az MKP jelentésében. Abaújnál 45 604 főt. Ez utóbbi adatot tartalmazza az alábbi táblázat is. Szavazatok Pártok férfi nö MKP 3480 3 041 FKgP 1022 . 1 109 SZDP 2383 1 997 NPP 1228 1 268 DNP 2747 4 472 MFP 8685 12 190 FMÍDP 386 587 M:RP 325 555 PDP 62 65 Összesen: 20 320 25 280 Abaúj szavazópolgárai közül minden: 7. szavazó az MKiP-ra; 21. szavazó az FKgP-ra; 10. szavazó az SZDP-ra; 18. szavazó az NPP-ra; 6. szavazó a DiNP-ra; 2. szavazó az MFP- ra; 51. szavazó az MRP-ra; 47. szavazó az FMDP-ra; 359. szavazó a PDP-ra szavazott. A nők iközül a Baloldali Blokkra 6306 fő szavazott, azaz 24,9 százalék; a koalícióra 7415 fő szavazott, azaz 29,3 százalék, az ellenzékre 17 869 fő szavazott, azaz 70,9 százalék. 'Ezekből az adatokból többek között azt a megállapítást vonhatjuk le, hogy az MKP-nak, de a két munkáspártnak is, egyik leggyengébb pontja a nőmozgalmi munka volt. De mielőtt rátérnék a választások részletes értékelésére — mintegy annak megalapozására —, lássuk az 1947-re kialakult abaűji osztályerőviszonyokat. Ezekről az MKP Központi Vezetősége szervezési osztályához küldött ősz. szesítő jelentés többek között azt állapította meg: „a nágybirtokrendszer felszámolása után az osztályerök vooő % összesen; ebből nő 46,6 6 521 12,1 52,0 2 131 4,4 45,5 4 308 7,8 50,8 2 496 5,0 61,9 7 221 17,7 58,4 20 875 48,‘2 60,4 973 2,3 63,0 808 2,3 51,2 127 0,’2 55,5 45 604 100,0 nalán olyan alapvető eltolódások nem történtek, melyek döntő módon változtatták volna az osztályerőviszonyokat a demokrácia javára”. Ezen állításukat a következőkkel indokolták az aba- ú'j i kommun 1st á k: „1. ■Nem történt radikális földreform. A földosztás csupán 42 000 kh földet érintett, a megművelhető föld 16 százalékát. 2. Jelentékeny számú (352) dzsentri birtokosnak tekintélyes nagyságú földterületet hagytak meg. Mintegy ,8 elkobzás történt csupán. 3. A megyéből teljesen hiányzik a munkásosztály, mivel ikomolyabb ipari üzem nincs a megyében. 4. A falvak és a közigazgatás élén többségben azok maradtak meg, akik gazdasági, vagy társadalmi kapcsolatban állnak a dzsentrireakcióval (például Beke Gyula, Nyíri Dénes vm. fő- tisztviselők). A B-lista, az SZDP szabotálása miatt, nagyon csekély eredménnyel járt. A Horthy-éra alatt Abaúj megyében a kormány cselve. téshez folyamodott, a szegény, ezért elégedetlen parasztság megnyerésére a kisgazdapártot indította saját embereivel. de ellenzéki programmal. A kisgazdapárt hatalmas tömegbefolyásra telt szert ezzel az ál-ellenzéki politikával... A felszabadulás a kisgazdapártot már minden községben kiépített szervezetekkel találta ...” Abaújban 3870 személlyel kevesebb szavazott 1947-ben, mint 1945-ben. A „kiszűrt” és reakciósnak bélyegzettek szavazati jogának elvétele ellenére, a Magyar Függetlenségi Párt egymaga lényegesen több szavazatot kapott, mint a Függetlenségi Front pártjai együttvéve. Az MFP választási programjával — amelyben az ábaúji, és igen népszerű dr. Aosay László azt hirdette: „a Kisgazdapárt megszűnt a polgári gondolat védőbástyája lenni, ahelyett egyenesen kiszolgálja azokat a törekvéseket, amelyek a polgári szabadsággondolat és a magántulajdon ellen törnek. Ezek védelme tehát csak úgy lehetséges, ha külön sorakozunk fel és ü teljesen erőtlenné vált párt helyett egy új védővonalat alkotunk, a Magyar Függetlenségi Párt frontját" — egyértelműen maga mellé állította az agrár Abaúj vallásos népét. Az MKP az abaúji választási kudarcát természetesen a megyebizottságuk munkájának hiányosságaival hozta összefüggésbe. „1. Nem kísértük állandó figyelemmel a párt tömegbázisának kiszélesítését. 2. Irányt vettünk a közép- parasztság felé akikor, amikor még a szegény parasztságra nem volt teljes befolyásunk, és a meglevő befolyást nem tudtuk szervezetileg maradandóvá tenni. (A pártszervezetek nem éltek komoly szervezeti életet. Pártiskola jelentősége!) 3. Nem ismertük fel kellő időben a dzsentrireákció összenövését a közép, és szegényparasztsággal. 4. Nagy politikai vonalat és aprómunkát vittünk akkor, amikor a helyi vezetők és hamis, megtévesztő politikájuk leleplezése lett volna a feladat elsősorban. Nem vettünk következetesen irányt a hangadók (dr. Acsay, Fekete, Augusztin, Illés, Majoros) leválasztására a parasztság testéről, ugyanakkor felvilágosító munka úgyszólván csak országos vonalon mozgott.” Hajdú Imre Ki ébreszti Őket bizony senki, de nincs is rá szükség. A távközlési központ látja el ezt a 24 órás szolgáltatást: éjszaka két ember tartja a frontot, hajnali fél öttől viszont mér hárman vannak. Ekkor indul ugyanis a döm- ping, s tart egészen hét óráig. Szerencse, hogy innen több számot is hívhatnak egyszerre. Naponta átlagosan 250 körüli ébresztést végeznek. de ez függ az évszaktól (nyáron kevesebben fordulnak hozzájuk), sőt attól is, hogy milyen nap van. Hétvégén kevesebben kelnek bármiféle ébresztőszerkezet hangjára, ez érthető, de hogy hét közben miért pont hétfőn és csütörtökön nő meg az igény e szolgáltatás iránt, az számunkra megfoghatatlan. Természetesen az adatok mögött emberek — esetünkben álmos emberek — húzódnak meg a vonal mindkét végén. Az ébresztőknek éppoly fárasztó az éjszakai műszak, mint bárhol máshol. Bosszantó, ha a hívott fél — azok után, hogy ágyban^ párnák közt, édes álomba merülve töltötte az éjszakát — nem veszi fel a telefont. A távközlési osztály dolgozói azonban nem adják fel egykönnyen. Kétszer-háromszor is próbálkoznak, s ha még mindig nem jelentkezik az ügyfél, leadják a számot a hibaelhárításnak: lehet, a vonal rossz, s nem arról van szó, hogy a hívott hétalvó. Nagyon komolyan veszik feladatukat, tudják, sok múlhat rajtuk. Egy férfi például a repülőgép-indulást kés- te le amiatt, hogy nem tudták felébreszteni. Pedig nem ők. hanem a telefonvonal volt a hibás. Az előre nem látható gondok miatt nem vállal felelősséget a Távközlési Vállalat az ébresztésért. Szerencsére, nem gyaikori az ilyen eset, —k —n Vállat Barett Pál rajta Jó-e hétfejűnek? Ha én hétfejű sárkány lehetnék, ami végül is nem lehetek, mert hétfejű sárkányok csak a mesében vannak, én pedig a valóságban vagyok, szávai ha én mégis hétfejű sárkány lennék, akkor hét torokból üvölteném Janácseknek, hogy „aki mondja"! Mert Ja- nácsek mindig azt mondja nekem: „Hülye vagy komám!” Ez a legszellemesebb mondása ugyanis. Meg az, hogy „izé, faszeg". Persze maga se tudja miért mondja, de azért csak mondja. Ha én hétfejű sárkány lennék, csak egy fejemmel tanulnám meg a leckét, és ha feleltetnének, a leckét tudó fejemmel súgnék a másik hat fejemnek. Ha dolgozatot imánk, A magyar államiság jelképei A nemzeti azonosulás, a hazaszeretet kialakításában nagy szerepe van a jelképeinknek, mert csak ezek ismeretében, hazánk történetének tudatos felvállalásával és haladó hagyományaink továbbvitelével tudunk egy biztos érzelmi alapot teremteni. Ahhoz, hogy ez az érzelmi alap létrejöjjön, mindenki számára ismerté kell, hogy váljanak a nemzeti múltunk jelképei; a címer, a zászló, a nemzeti színék, az első magyar prózai és lírai alkotás. Kölcsey Himnusza, Vörösmarty Szózata, Petőfi Sándor Nemzeti dala, s az államalapító királyunk; Istvánhoz kapcsolódva, a Szent Jobb és a történelem folyamán kalandos utat megjárt Szent Korona. A nemzeti szín 1848. március 15-ét, a magyar forradalom kezdetének az emlékezetes napját idézi fel. A piros-fehér-zöld szín, a márciusi ifjak által hordott tenyérnyi kokárdájának a színei. 1848 március idusa a nemzeti színeink törvényes forrása és bölcsője volt. A márciusi forradalmi nyitány után nem sókkal a három színt törvényben szentesítették nemzeti lobogóvá. Az 1847/48-i országgyűlés 1848. március 30-án tartott ülésén Károlyi László olvasta fel azt a királyhoz intézett feliratot, amelyben többek között a magyar egyetemről, a nemzeti színről, az ország címeréről szóló törvényjavaslat szentesítését kérték. A szentesített királyi leirat április 3-án érkezett vissza, s azt ugyanezen a napon, este Ghyczy Kálmán nádori ítélőmester olvasta fel. Ezzel megszületett az első címer- és nemzetiszín-törvényünk, amelyet az országgyűlés 1848. április 11-én szentesített. A XXI. törvénycikk 1 §-i kimondta, hogy „ ... a nemzeti szín és az ország czimere ősi jogaiba vissza- álilíttatik." A magyar történelemben első ízben a győztes forradalom, 1848 mondta ki a nemzeti színeink, a piros-fehér-zöld törvényes használatát. A korabeli sajtó, a Márczius Tizenötödike irta március 17-én: „A királyi épületeknél a sárgatizenhárom szememmel a Lali dolgozatát lesném, mert Lali mindent tud, a tizennegyedik szememmel pedig a saját dolgozatomat olvasnám, amit éppen a Laliéról másolok, mondanom sem kell, hibátlanul. Ha én hétfejű lennék, az volna benne a legjobb, hogy egyszerre hét fagylaltot nyalhatnék!- Izé, faszeg, te nagyokos! - mondja erre Janácsek. - Arra bezzeg nem gondolsz, hogy ha hétfejű lennél, akkor hétszer kéne fogat mosnod, arról nem is beszélve, hogy tizennégy fület kéne megtisztítanod egyetlen fürdés alkalmával! Hát igen, erre nem gondoltam. Akkor inkább ne is legyek hétfejű! Ennek a Janácseknek már megint igaza vanl Fecske Csaba nél...) A Habsburg-ura- lom alatt álló Magyarországon a császári fekete-sárga szín uralkodott. Az 1789-es francia forradalom nemcsak a felvilágosodás eszméjével, hanem a nemzeti zászló (tricolore) elterjedésével is hatott Magyarországra. A francia mintára összeállított, a magyar trikolórra (háromszínű) vonatkozó ismereteik első képviselője valószínűleg az a nemzetiszínű szalag, amely- lyel József nádor és hitvese Nógrád megye zászlaját díszítette fel. De ilyen szalagok láthatók a pesti hajómesterek 1814-ből származó céhzászlaján is. Természetesen a nemzeti szín 1848-ig nem válhatott törvényes jelképpé az országban. Mint ahogyan a Márczius Tizenötödike című lap 1848 április 6-i száma írta, hogy: „ ... tíz-tizenöt esztendővel a nemzeti szín még meglehetősen tiltott portéka volt. és viselését fel- ségsértésnek tartották.” 1848-ban eltűnik a királyi zászló és megjelenik a nemzeti lobogó. A harcoló magyar csapatok piros-fehér- zöld selyemlobogók alatt indultak a csatába. A nemzeti zászlók színei a csapatok becsületét, erényeit jelképezték. A vörös az erőt. a fehér a hűséget, a zöld a reményt fejezte ki. A szabadságharc bukása után tilos volt a nemzeti színek használata. Haynau már 1849. július 19-én kihirdette, hogy „életét veszti” az, „aki... forradalmi jelek viselésével a pártütést segíti.” A Bach-rendszer bukása után némileg enyhült az elnyomás, s a kiegyezés (1867) hivatalosan is visszaállította a magyar szín- és címerhasználatot. Azóta ez a lobogónk, amit az 1949. évi alkotmány 68. §-a — az 1848/49-es forradalmi hagyományokat. magáévá téve — megállapította, hogy „a Magyar Népköztársaság zászlaja: piros-fehér-zöld színű lobogó, középen a Magyar Népköztársaság címerével.” Az 1957. évi II. törvény a Magyar Népköztársaság Alkotmányának módosításáról, a zászlón a címert már nem említi: „A Megvár Népköz- társaság zászlaja piros-fehér-zöld színű.” S így van ez a Magyar Köztársaságban is! Molnár látván A nemzeti szín fekete szín helyébe a vörös- fehér-zöld fog használtatni.” Tehát hivatalosan, törvény által elfogadva csak az említett 1848-as törvénycikk mondta ki, hogy az ország törvényes nemzeti színe a piros-fehér-zöld, s ezt a nemzeti színt és címert kell a régi jogaiba „visszaállítani”. De ez a „visszaállítás” —, hogy miikor vált e három szín a nemzeti lobogónkká — történelmi múlt pontosan meg nem határozott időszakára esiik. Mátyás király uralkodásának idejéig (XiV. sz. második fele) a különféle királyi, fejedelmi zászlókon a vörös-fehér, a bi- borszínű, ia vörös szín szerepelt, sőt az egyik XII. . századi csatajelenet illusztrációja az egyik csapatzászlaján a vörös lobogón zöld hármashalmon álló ezüst kettőskereszt szerepel. (Tudni kell, hogy az ezüst szín alakult át a történelem folyamán fehér színné.) Azonban egyértelműen a három szín együttesen Mátyás király oklevelein szerepel, ahol a pecsét piros-fehér-zöld szalagon függött. 1541 után, a három részre szakadt ország korában a nemzeti szinekről nem beszélhetünk, de használatáról példák már akadtak. Az első. duplán háromszínű zászló 1601-ből való; a török szultán ajándékozta Báthory Zsigmond erdélyi fejedelemnek. Hat csíkjának a színrendje: vörös-zöld-fe- hér-vörös-fehér-zöld. Egy más alkalommal, II. Mátyás, magyar királlyá való koronázásakor Pozsonyban azt a fahidat, amely a koronázótemplom és a ferencesek egyháza között állott, már vörös-fehér-zöld szőnyeggel borították be. A Habsburgok magyarországi uralmának első kétszáz esztendejében a magyar színek használata — kivételes esetektől eltökintve — nem volt engedélyezett, (Koronázás, erdélyi fejedelmek
