Észak-Magyarország, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-10 / 8. szám
1990. január 10., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 ÉM sport Kispályás teremtorna—Romániáért Az Olefin SC és a 6. Számú Általános Iskola TIFO- Olvikor Diáksportegyesülete január 20-án, szombaton 10 órai kezdettel teremlabda- rúgó-'tornát rendez. Az eseményre a 6-os iskola torna- és sátorcsarnokában kerül sor. A meghívott csapatok: DVSC. DMTE, KVSE, T.iiszavasvári, Hajdúböszörmény, Olefin SC. Belépő- és nevezési díjat nem szednek, a résztvevők önkéntes felajánlására számítanak. A torna teljes bevételét a helyi Vöröskereszt közreműködésével Romániának utalják át. A Borsod Megyei Kézilabda Szövetség Kerekes János emléktornát hirdetett. Megkérdeztük Jancsurák Béla főtitkártól; mikor kerül sor az eseményre és hány együttes nevezett? — Felhívásunkra hét férfi és hét női együttes tette fel a „kezét”. Egy kivételével valamennyien borsodiak, a férfiak mezőnyében a gyöngyösi Zalka SE szerepel majd. A tornát a miskolci 7-es Számú Általános Iskolában rendezzük meg január 28. és március 4. között, hat héten át. Reméljük, hogy kezdeményezésünkkel sikert aratunk, a küzdelemsorozat jól szolgálja majd a felkészülést. © Napvilágot látott az NB l-es és az NB ll-es labdarúgó játékvezetői keret. Megkérdeztük Stenczel Istvántól, a. Borsod Megyei Labdarúgó Szövetség játékvezetői bizottságának elnökétől: állva maradtak-e síposaink? — Egy kivételével igen. Elöljáróban any- nyit, hogy a felsorolásban szerepel Molnár II. József neve is, így sokan azt hitték: előléptették. A bökkenő „csupán” az, hogy nem a borsodi Molnár Il.-ről van szó. Sajnálatos az is, hogy Kálmán Imre ózdi sípos bejelentette lemondását és visszavonulását. Jól állt a szénája, mígnem az egyik találkozójára Nagy Bélát, az egykori élvonalbeli sípost küldték ellenőrnek, aki naigyon nekiment és 2-essel „jutalmazta”. Plmrét ez roppant elkeserítette és megírta •levelét.. . Miután Nagy Miklós, az országos bizottság elnöke kézhez vette, azonnal felhívott telefonon. Arra kért: vegyem rá Kálmánt lemondásának visszavonására és akkor tárgytalan az egész. Ez nem sikerült, választ kaptam, hogy elhatározása -végleges. kár, hogy így alakult... Még annyit, hogy az utánpótlás rangsorban Bán Lajos a 11. helyre került, elcsúszott a „banánhéjon”, az első tízet ugyanis besorolták az NB Il-es keretbe. Hiszem, hogy emiatt klem veszti el a kedvét! I Hamarosan ismét első osztályú ökölvívó csapatbajnoki meccseken szurkolhat a miskolci városi sportcsarnok közönsége. Megkérdeztük Takács Gábortól, a Borsodi Bányász vezető edzőjétől: mikor folytatódik a küzdelemsorozat? — Január 19-én vagy 20-án a Kaposvári Dózsa vendégei leszünk, a pontos időpontot azért nem tudom, mert még nem kaptuk meg a somogyiaktól. A Honvéd Kun Béla SE elleni összecsapásunk január 27— 28-ra időzített, ebből azonban semmi nem lesz, mivel ebben az időpontban már foglalt’ a miskolci városi sportcsarnok. Tettünk egy ajánlatot a kiskunfélegyháziak- nak, javasoltuk, hogy január 24-én, szerdán mérkőzzünk meg. Ha belemennek, nincs semmi gond. Ha nem, akkor tovább kell keresgélnünk, esetleg a szövetség segítségével. Gondok vannak a Kecskeméti SC elleni február 10—11-i meccsel is, ebben az időpontban ugyanis a Borosi Kupa teremfoci találkozóin szurkolnak majd a nézők. Helyette február hetedike, szerda kínálja magát, szintén akkor, ha a kecskemétiek is úgy gondolják ... Tehát van problémánk, ennek ellenére szorgalmasan készülünk, szeretnénk megvédeni bajnoki címünket. A valószínűleg mindent eldöntő utolsó meccsünket egyébként Pakson vívjuk majd. O Tavaly súlyos autóbalesetet szenvedett Bereczky György, az Ózdi Kohász NB I'B-s férfi kézilabda-csapatának edzője. Válságos állapotban volt, de szerencsére átvészelte a nehéz napokat és felépült. Megkérdeztük Marosi Istvántól, az egyesület ügyvezető elnökétől: visszahelyezték-e posztjára? — Még nem. Az elmúlt hónapok traumáját még nem heverte ki teljesen. Nem tehetjük ki az idegeskedésnek, nem várhatjuk el tőle, hogy szabadtéri edzéseket tartson. Egy feljutásra pályázó csapat mellé minden szempontból egészséges ember kell, így Gyurit — hangsúlyozom: a saját érdekében — még nem kértük fei. Erre a bajnoki esztendőre Závodszki István irányításával készült a gárda, úgy látjuk helyesnek, ha a tavaszt is végigviszi. Aztán, majd nyáron visszatérünk a dologra. Ami pedig a bajnokságbeli esélyeinket illeti: a feljutóktól mindössze két pontra állunk, így reménykedünk. Döntővé válhat egy jó raji, no és az, hogy riválisaink ellen mire leszünk képesek. Az NB I B mezőnyében négy-öt átlagon felüli együttes szerepel, köztük van az Ózdi Kohász is. Legutóbb a hajrában buktunk el, reméljük, hogy most a hajrában futunk majd be — a legjobbak közé! O A napokban beszámoltunk róla, hogy értékelték a Mozdul a megye borsodi tömegsportakciót. A városok kategóriájában Ózd lett az első. Megkérdeztük Kis Pap Zoltántól, a városi tanács vb művelődési, ifjúsági és sportosztályának főelőadójától; milyen intézkedéseket tettek az eredményes mozgósítás érdekében? — Miután megkaptuk a kiírást, rögtön beindítottuk a gépezetet. Tárgyalt egymással az akkor még önálló művelődési, valamint* ifjúsági és sportosztály vezetője. Mindketten lépéseket tettek a maguk területén így sikerült megnyernünk az ügynek az’ iskolákat és az egyesületeket is. A megyei időpontokhoz helyi versenyeket „rendeltünk”, ráígértünk némi jutalmat, és mint a mellékelt abra mutatja, célba éltünk. JaViuárban 3030, áprilisban 2525, szeptemberben 2620, decemberben pedig 2712 fő vett részt a rendezvényeken. Győzelmünknek örülünk, mert munkánkhoz további ösztönzést ad! K. T. Csehszlovákiába utazott a DVTK Huszonegy játékos gyűjti az erűt Az elmúlt hét végén megkezdte a felkészülést a tavaszi idényre a DVTK labdarúgó-csapata. A diósgyőriek alapos orvosi vizsgálaton estek át, pénteken és szombaton pedig már a pályán gyakoroltak. A rövid hazai „bemelegítést” követő, en. kedden útra kelt Palics- kó Tibor szakvezető és legénysége. A vasgyáriak Csehszlovákiában folytatják a felkészülést, Homonnán töltenek tíz napot. A labdarúgó szakosztály irodájában Fülöp István ügyvezető elnök adott tájékoztatást az útra kelőkről: — Huszonegy futballista szállt fel a buszra — mondta. — A névsor: Bém, Csi- zi. Farkas, fíanyecz. Héjas. Huszák, Kalvach, Kiss Á., Knotz, Lakatos, L ehoczki, Leskó, Nagy A., Rostás, Szabó, Tóth Gy., Tóth L., Varga, Schmidt, Szoboszlai és Csiba. — Akadnak új nevek a listán... — Schmidt és Szoboszlai az ifjúsági együttesből került a felnőttekhez, együtt készülnek. — Vannak viszont hiányzók is... — Tóth Miklóst kölcsönadtuk, a tavaszi idényben a Borsodi Építők Volán SC-t erősíti. Kaszás sérülése még nem jött annyira rendbe, hogy érdemes lett volna a többiekkel tartania. — Mi a helyzet Farkas Simonnal? — Tudomásunk szerint Győrött kezdte az alapozást, de érdeklődött utána a Bp. Honvéd is. Amelyik klub kifizeti az érte járó összeget — azonnal a magáénak mondhatja. Mi egyébként már képtelenek vagyunk rajta eligazodni... — Hallani lehet arról, hogy igazolni szeretnének. — Pillanatnyilag ez nem aktuális, csak abban az esetben válik időszerűvé, ha Farkasért pénzt kapunk. Közben megérkezett Veréb György szakosztályvezető is, aki a homonnai napokról .tájékoztatott: — Ideális környezetben készülhet az együttes — kezdte. — Pálya, tornaterem, uszoda és szauna áll a játékosak rendelkezésére, hogy megfelelő erőgyűjtést végezzenek. Erről egyébként Pa- licskó Tibor és Váradi Ottó gondoskodik, ugyanis naponta három foglalkozást tartanak. Szó van arról, hogy esetleg mérkőzéseket is játszunk. Két találkozót tervezünk, de tudomásunk szerint jelentős mennyiségű hó esett Homonnán, kérdés, lehet-e a pályán játszani? — Mikor érkeznek haza? — Január 18-án, az^esti órákban. — És még egy kérdés: hányán kísérik a gárdát? — A szakvezetőkön kívül a buszsofőr, egy gyúró és jómagam tartunk a labdarúgókkal. D. L. Szabályos? Szabálytalan? Fotó: J. E. Jégkorong OB I. Bántalmazták a játékvezetőt, félbeszakadt a mérkőzés Tegnap első osztályú bajnoki jégkorong-mérkőzést rendeztek a miskolci városi műjégpályán. Az M. Kinizsi vendége az Álba Volán gárdája volt. A találkozó az első harmadban a hazaiak 1-0- ás vezetésénél félbeszakadt. A játékvezetők a következőket írták a jegyzőkönyvbe; „A mérkőzés 6.18 percében a Volán 21-es játékosa (Kóger) minősíthetetlen és veszélyes fenyegetése után a Volán 25-ös játékosa (Pesti) a vezető bíróra borította a kaput. A pályán uralkodó hangulat nem biztosította a bírók testi épségét, ezért a vezető bíró a mérkőzést lefújta." Az ügynek a szövetségben nyilván folytatása lesz. ★ Hétfőn játszották: Ferencváros—M. Kinizsi 17-2. APRÓHIRDETÉSEK ^ ingatlan REFLEX INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA. Teljes körű ügyintézés; AKCIÓ! Eladási vagy vételi szándékát fél évre INGYENESEN vesz- szük nyilvántartásba és hirdetjük hirdetőtábláinkon; Fizetnie csak akkor kell. ha ingatlanügyletét sikeresen lebonyolítottuk; Ingatlancimek INGYENES kiadása korlátlan mennyiségben; INGYENES ingatlanjogi tanácsadás! 3530 Miskolc, Széche- nyj Út 54. (46) 37-812. 1,5 szobás. tehermentes OTP-lakás eladó. Miskolc. Csóka út 26. 10/3., Szalánczi. Érdeklődni: mindennap du. 5 órától. Eladó 2 szobás üT- kás, Mezökeres-ztes. Bem u. 16. :szám alatt. Érdeklődni lehet a helyszínen.____________ Eladó költözés miatt áron alul a belvárosban 2 szobás, tehermentes. szövetkezeti lakás. Érdeklődni naponta 18 óra után. a 86-438-as telefonon. Berekalján, reprezentatív, nagyméretű, befejezés előtt álló családi ház eladó. Ér. deklödni egész nap: 85-698 -telefon-számon, 48 négyzetméteres OTP-öröklakás tehermentesen eladó. Augusztus 20. u. 2. III2. Érd. 16 óra után. Eladó Avas-délen, tehermentes. nagykonyhás garzoniaké«. ..Telefonszám a kiadóban 262174” jeligére^ __________________ H áromszintes, gará- zsos. sorházi ingatlan eladó. Miskolc III., Berekalja. Vasverő u. 52;____________________ S zeretném elcserélni Középszer elején lévő, szövetkezeli, házfelügyelői. 2 szobás lakásomat, tanácsi hasonlóra, vagy másfél szobásra. ,.Előnyös 262 237” jeligére a kiadóba.____________ A z Otthon Ingatlan- közvetítő segít Önnek lakása, ingatlana adásvételében, cseréjében. bérlésében, számítógéppel és forgalmas helyen levő hirdetőtáblájával. Címeket fél évig ajánljuk. Irodánk: Széchenyiül. 107. Nyitva: munkanapokon 10—17 óráig. Tehermentes, kétszobás szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni 17 óra után, 86327. ___________________ H offmann O. utcai, I. emeleti, 2 szobás, nagykonyhás. összkomfortos lakás eladó. Tel.: 85-291. Reprezentatív berendezésű emeletes borház Nag.vavas, Felsősor 492. sz. alatt eladó. Az épülethez 40 m hosszú. 150 négyzetméteres pince tartozik. Érdeklődni: este 5 óra után Miskolc. Bokréta u. 8. sz. TV'2. alatt. Eladó Vatta. Petőfi u. io. sz. alatt régi típusú. gazdálkodásra alkalmas. 524 négyszögöl telken lévő 3 szoba-fürdőszobás, családi ház. Érdeklődni lehet a helyszínen. * IV A Tokaj étterem mellett 47 négyzetméteres, másfél szobás, összkomfortos szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni este 5 óra után a helyszínen: Miskolc, Bokréta u. 8. IV 2. alatt. ____________ Fiatal nő részére bútorozott szoba kiadó. Tel.: 61;-470. Oszip I. út 10.. IX'l. Elcserélném 1« szo- bj, központi fűtéses garzonomait, másfél szobás hasonlóra. Avas-dél Diósgyőr kizárva. ..Megegyezés 262 221” jeligére a kiadóba. Kilián-déli, 2 szoba- étkezőkonyhás, 57 m-- es. déli fekvésű, felújított. szövetkezeti lakáis eladó, márciusi költözéssel. Irinyi J. 29., v/3, i8 után. 500 ezer Ét kp. 4- OTP-atvállalással lakásmegoldást keresek. Tel.: 84-504. 8—16 óráig. _________________ P iramis Ingatlanközvetítő. Kazincbarcika. Lenin, út 45. Telefon: 06-48-16-171. Megvételre kínál a Mező Imre körúton garázst, a Tardonai úton 2 család részére is családi házat, a Kossuth úton, 667 négyszögöl telken. Bánhorvátiban 2.5. Sajókazán 3 szobás családi házakat. A Vajda János úton. a Kilián téren 2 szobás, a Thököly téren 37 m-’-es OTP- lakásokat. A Móricz Zs. téren 3 szobás OTP-laikást. kisebb lakást beszámítunk. Cserére ajánl a Mikszáth úton 1.5. a Május l. úton 1 szobás tanácsi lakást nagyobbra. A Csokonai úton 2 szobás tanácsit 2 kisebb tanácsi lakásra. Eladó Miskolcon, az Avas-dél II. ütemben, kétszobás. 55 m--es, tehermentes, telefonos, második emeleti, szövetkezeti lakás. Ér- d ék löd ni: m u nk ana pokon, a 35-711 telefonon. __________________ S ajószcntpéteren, főutcán, társasházban lévő lakrész 4- 57 m-- es üzlethelyiség eladó. Érd.: 06-48-31-628. Eladó Miskolcon, a Gyula utcában, másfél szobás, magasföldszintes, tehermentes, szövetkezeti lakás. Érdeklődni: hét végén. Miskolc Szabó L. __u. _38., II5._____ E ladó 2.5 szobás. 70 m--es. OTP-lakás. az Avas kilátó kötelében. Érdeklődni: 18 óra után. 62-257. Eladnám, vagy elcserélném. OTP. tehermentes. 2,5 szobás lakásra 3 szobás, komfortos, családi házamat. érték egyeztetéssel. Érd.: Barkóezy 6.. a délutáni órákban. _________________ E ltartási szerződést kötnénk nyugdíjas személlyel. lakásért. Kis kertes lakásunkba hozzánk költözne. ..Mama i78 621” jelígé- re a hirdetőbe. 2 szoba-kom fontos ház eladó. Érdeklődni: Juhász Lajosnénál Nagyváthy János útea 22. sz. alatt. Eladó Miskolcon, a Kun Béla úton öröklakás földszinti része. 87 m--es, 3 szobás, garázzsal. 256 m--eis telekkel, azonnali beköltözéssel. Irányár: 18 ezer F.t/m--e a lakásnak. Levélcím: Miskolc, 3501, Pf. 409. Mályiban gazdálkodásra. építkezésre alkalmas telek (7lio négyszögöl). családi ház eladó, fürdőszoba ipari áram van. Érdeklődni: Mályi, Kossuth__új. 20s z. K is-Avason pince, fűthető borházzal, emeletén panorámás kilátású kis szoba, konyhával. kerttel, nyári tartózkodásra és állandó borkimérésre alkalmasan. 440 ezer Ft-ért eladó. Tel.: 15-829.___________________* Elcserélném, vagy eladnám miskolci, belvárosi, zöldövezeti, téglaépitésü. 64 m-’-es. társasházi. telefonos, garázsos öröklakásomat. budapesti hasonlóra. értékegyeztetés- sel. Tel.: (46) 64-320. Eladó 70'Vban kész társasház, 4 szoba 4 nappali. 150 m- 4- garázs, műhely 50 m-’. 14 000 Ft m-. 200 négyszögöl udvar és kerttel. Beszámítok szövetkezeti. vagy OTP-lakást. és új személygépkocsit. Miskolc. Harsány! út 16. Eladó a Nyéki-hegyen 397 négyszögöl, gondozott lugasszölö- gyümölcsös. téglaház. pince. Érdeklődni lehet: Miskolc. Éder Gyöngy u. 6., II/3. Börzéken, Bőcshöz közel eső részén, a főút mellen. 600 négyszögöl beépíthető telek eladó. Vezetékes- víz-bekötés biztosítva. Ara: 150 ezer Ft. Érdeklődni: Kiss Imre Nagyosécs. Kossuth 29. 16 órától, mindennap. Eladnám 53 m--es, miskolci, II. emeleti, nem panel, szövetkezeti lakásomat, garázzsal, vagy elcserélném gesatelyá: lakásra. ..OTP nélkül 262 061” jeligére a kiadóba. Fektesse be pénzét! Nyókládháaa központjában, értékes telek felújításra szoruló épülettel sürgősen eladó. Érd.: Kossuth 55., vagy 41-312. este 6 óra' U'tán. __________ M iskolc külterületi, vagy környéki, szerény házat vennék Miskolc. Pf. 140. Tel.: 86-138. Belvárosban, 73 m-es. I. emeleti, komfortos nagyerkélyes. 2 szoba-hallos, kertes lakás eladó. Tel.: 85-874._________________ V arbón. H80 m- telek eladó. Érd.: 38-881. Kis kertes, családi házat bérelnénk albérletbe. havi fizetéssel. Miskolcon. Diósgyőr kivételével. amely később. i—2 éven belül megvásárolható. Választ: Miskolc. 3508 Koboz u. 45. sz. alá kérem. Móra Sándor- né néven._____________ K urityán, Kossuifch 121. sz. alatt, négyszobás. komfortos családi ház eladó. Érdeklődni a helyszínen. 2,5 szobás, földszinti, telefonos Középszer utcai .lakás sürgősen eladó. Érdeklődni: 38-655 telefonon. _ Elcserélném szegedi. 1 4- 2 fél szobás. I. emeleti. összkomfortos. tanácsi lakásomat, miskolci hasonlóra. ..Szegedi nyár 262 204” jeligére a kiadóba. Vállalkozók, figyelem; Taktaharkány. Dohányos-.tan.ván. 2500 férőhelyes baromfi - istálló eladó, megosztva is. Elcserélnénk Győri kapui. 2 szobás, összkomfortos. földszinti. OTP-la kasunkat és 200 négyszögöl iyukó,i telkünkét. melyen téglaépület. garázs, víz. villany van. 2 szobás, komfortos családi házra. sima cserével. Ajánlatokat: ..Bábonyibérc előnyben 262 258” jeligére a kiadóba várunk. Eladó 33 m—es 2. emeletá. nagykonyhás. OTP-.ganzonlak ás. Avas—III., Klapka 52.. 2/5. Érd.: este. 18—20 óráig. vegyes FUVAROZÁS, KÖLTÖZTETÉS 10 százalékos árengedménynyel. BORSODTRANS FUVAROZÁSI BT. Telefon : 87-716. __________ V állalok kőművesmunkát. állványozást közületeknek. magán- személyeknek. Telefon : J8-6&3._____ M atematikából felkészítés. Ságvári u. 13. IV_3.__________________ M ódszeres orosz nyelvtanítást vállalok. Reális időn belül, pozitív hozzáállás esetén, garantálom a kön.v- nyed, orosz nyelv elsajátítását. Miskolc IIÍ., Hatodik u. 20 2. Zenekar lakodalomban zeneszolgáltatást vállal. Tel.: Miskolc. 68-410 (régi 88-674). Központifütés- és vízvezeték-szerelést VáHalok. Tel.: 52-635. Lakodalmas sátor, asztal, lóca. étkészlet kölcsönzése. Fel- sőzsolca, Kodály u. 15. 7-es buszvégállomásnál. Tel.: 83-910.