Észak-Magyarország, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-27 / 23. szám

1990. január 27., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Választástőrténelem Azok a bizonyos kékcédulák Alsódobsza tanítója 0 Még a sorozat 2., vagy 3. része után kaptam egy leve­let Szikszóról. Fónagy Erzsé­bettől. Egyebek között azt irta: ..Várom, megemlíti-e az 1047. évi választásoknál, kik szavaztak a kék cédulákkal. Íme... A kél munkáspárt összecsapásai a választások napján is folytatódtak. Kü­lönösen ott. ahol előfordult a „kékcédulás”, vagyis a ha­mis névjegyzék-kivonattal való szavazás. Borsodban Diósgyőrből és Mezőikövesd - röl jeleztek ilyen esetet, de feltehetőleg másutt is tör­tént ilyesmi. Elsőként az SZDP választási megbízott­jai figyeltek fel a hamis n é v j egy zék -:k i vonatra, a me - lyekkel MKP-tagok akartak szavazni. (Megjegyzendő, hogy az SZDP is tervezte, hogy felhasznál ilyeneket.) Erre mutat az SZDP vidéki titkársága, mezőcsáti járási választási megbízottjának egy 1947. . augusztus 22-én kelt levele, amelylben nyug­tázta kilenc névjegyzék-ki­vonat érkezését, jelentette azok továbbítását és jelezte, hogy várják a többit. A „kékcédulákból” Zemp­lénben is ügy lett. A kisgaz­dák lapja, a Zempléni Kis Újság szeptember 7. számá­ban, első oldalon foglalko­zott a „(kékcédulás” szavazá­sok ügyével. Egyebek között ezeket írta: „Boldizsár Ist­ván tájékoztatásügyi állam­titkár nyilatkozatában kije­lenti, hogy tudomása van ar­ról, hogy egyesek visszaélése­ket követtek el azáltal, hogy összesítő kivonattal, azokkal a bizonyos kékcédulákkal, lakóhelyükön kívül több he­lyen is szavazták. Az eddi­gi megállapítás szerint az. egész országban mintegy 80 000 ilyen szavazás történt Ebből a visszaélések maxi­mális lehetősége csak mint­egy 20 000-ire tehető. Ez vi­szont a választás eredmé­nyét nem befolyásolja.” A cikk folytatása „Ván­dor-szavazók” Sátoraljaúj­helyen alcímet viseli. „A név jegy zék-kivonatokban az úgynevezett kékcédulák kai történt visszaélésekről az ország területéről érkeztek be jelentések. Az Alföldi Népújság megírja, hogy Do­bozról például teherautóval szállították a „vándorsza- vazókat” akiknek Békéscsa­Akarod-e, hogy 7 7 BÉKÉS BOLDOG ESZTENDŐ **<«*• » 7.« VrKkMx» »«kW * j mm íirr.u «ti« tűnt , MIOVWl Wgopunkö ourt * u.i. 7i»« ~ * msit Umo A Magyar Függetlenségi Párt plakátja 1947-ben ba valamelyik választókerü­letében a szavazás tartalma alatt dolguk akadt... A „vándor szavazók” Zemplén vármegyét sem hagyták ki, és eddigi megállapítás sze­rint Sátoraljaújhelyen S egyén volt, akik kékcédulá­val csaknem az összes újhe­lyi választókörzetekben le­szavaztak. Az Újhelyben kékcédulával leszavazott „vándorszavazók” eddigi névsora a következő: Csen­gődi iFerenc 38, IFilkó József 22, Mikos József 43, Forrás Ede 31, Beke Károly 58, Ma­rosvári Pál 39, iCsörpe Jó­zsef 46, Lehel Pál 40 és Márta Tibor 33 évesek.” A szavazásról készült, 1947. szeptember 1-jei dá­tummal ellátott jegyző­könyvben, mely Sátoraljaúj­hely város szavazási ered­ményeivel foglalkozik és ol­vasható a „kékcédulás” sza­vazásokról. „Megállapítja a bizottság azt, hogy a XIII. szavazó­körben a szavazólapok nem, azonos színűek és nem mindegyiken látszik a víz­nyomás. A bizottság megál­lapítja, hogy a szavazási eredmény-jegyzőkönyvhöz csatolt, a választási bi­zottsághoz beérkezett pana­szok tárgyában felvett kü- lön-jegyzököruyvben részlete­sen kitüntetett, főként mis­kolci személyek 12 szavazó- körben adtak, le szavazatot. E választási visszaélésekre az II., III-, XL, XIV., XV. és XVI. szavazókörök elnö­kei a választási iratokhoz csatolt jegyzőkönyvben, vagy az ugyancsak az iratokhoz csatolt külön-jegyzőkönyv­ben emlékeznek meg . . •’ A kékcédulás visszaélések országos visszhangot váltot­tak ki (sőt nemzetközit isi olyannyira, hogy „A kcJecé- dulak miatt sztrájkoltak a szoc, dem, miniszterek'' címmel adta olvasói tudtára a hirt a kisgazdák zempléni lapja. „Ries István igazság- ügyminiszter még -vasárnap éjjel a Szociáldemokrata Párt vezetőjéhez benyújtot­ta a lemondását a: igazság­ügyi tárcáról. Lemondását azzal indokolta meg. hogy intézkedéseit más hatóságok keresztezték. A Szociáldemokrata Pari többi miniszterei szolidari­tást vállaltak Ries Istvánnal és a hét első napjaiban nem foglalták el helyeiket az egyes minisztériumokban. A Szociáldemokrata Párt vezetősége egész héten soro­zatos tanácskozásokat tar­tott, melyeken foglalkoztak a választások lefolyása körül észlelt zavaró jelenségekkel és szabálytalanságokkal .. A kékcédulák ügyével .ma­ga Rákosi Mátyás, az MKP főtitkára is kénytelen volt foglalkozni. A Szabad Nép­nek a választásokról adott nyilatkozatában azt hangoz­tatta: (részleteit átvette a Szabad Magyarország is, mi ebből idézünk) „a külföldi sajtó nagy lármát csap az úgynevezett névjegyzék-ki­vonattal helyenként történt apróbb visszaélések miatt, amelyekben a választásokon résztvevő legtöbb párt helyi emberei resztvettek. A visz- szaéléseket meg kell torolni, bár azok mértéke — kb. 65 000-en szavaztak névjegy­zék-kivonattal — alig érinti a szavazatok fél százalékát.” Balogh Sándor és Izsák Lajos történészek — a kor kutatói — kimutatták, hogy felesleges volt és erkölcsi kárt okozott a hamis név­jegyzék-kivonat esetenkénti felhasználása. A számadatok szerint legfeljebb két man­dátum sorsát döntötte el or­szágos viszonylatban. Nem számottevő nagyságra mutat például a diósgyőri adat is, amely szerint a 45 körzet­ben 8133 szavazólap mellett, 73 névjegyzék-kivonat volt. Hajdú Imre — Még nyolc évvel ez­előtt is küldtem neki egy dolgozatot, egy verset, kér­ve őt, javítsa ki még egy­szer utoljára az írásomat. Vissza is küldte átfésülve, hát. most így hangzik: „Ar­ra kérlek szépen,/ Jó Uram, Istenem/ Hogy: mi szívem­ben van, Papírra vethes­sem./ Jó tanítóm iránt/ tu­dod hálám mily nagy Hogy nekem adtad öt/ Igen-igen jó vagy!. .. Mert a vékony ifjú Kire most emlékszem/ Tudásának javát / Adta át énnekem." — Igen, vékony ifjú volt — emlékszik Irma néni, aki egyébként már maga is túl van a nyugdíjkorhatáron, s most igencsak küszködnie kell a régi emlékek előhív­ta könnyekkel, hogy mesél­ni tudjon. — Istenfélő asz- szony vagyok — mondja. — Mielőtt megírtam ezt a ver­set, leültem az asztalhoz, s fohászkodtam: csak sikerül­jön, hogy ezzel is örömet szerezhessek kedves tanító­bácsimnak . . . Bajlogh József címét is a volt tanítványtól tudtuk meg. Felkerestük Szerencsen, kérve meséljen a régi isko­láról, önmagáról, és segítsen hozzá, hogy alaposabban megismerhessük a Kossuth- díjas tanítót, akire máig Ilyen szeretettel emlékeznek diákjai. — Sok az emlék — kezdi Jóska bácsi —, hisz’ 82 év nagy idő. De kezdem az elejéről, röviden. Üjhelyben születtem. — Mivel nagyon' gyenge voltam, amikor a vi­lágra jöttem — a bába azt mondta anyámnak, ne men­jen el bejelenteni a város­házára, mert lehet, hogy kétszer kéne járnia ... Sze­rencsére megértem a más­napot, igy — bar egy nap­pal később. — de bekerül­tem a névsorba. Ez persze csak olyan érdekesség ... — 1930-ban kezdtem taní­tani Alsódobszán. Odakerü- lésemnek is érdekes törté­nete van. Tizenketten vé­geztünk Sárospatakon. de nem volt állás. Én huszon­két helyre adtam be pályá­zatot, egy sem sikerült. Az­tán szólt az újhelyi haran­gozó, hogy menjek át a nagytiszteletű úrhoz, mert beszélni szeretne velem. El­mondta. hogy a dobszai kán­tortanító — aki szintén új­helyi volt — meghalt, s en­gem ajánlottak Patakról a helyére. Ám az elődöm olyan ember volt, aki in­kább vadászni járt, s a gye­rekeket vitte hajtónak, meg ivott is sokat. Ezért ha rendet akarok, mondta, ne­héz dolgom lesz. Azért örömmel elvállaltam .. . No­vember 4-én meg is érkez­tem Alsódobszára egy sze­kéren. Szakadt az eső, ázott a ló is, én is. De már híre ment a faluban, hogy jön az új tanító, s így a templom előtt várt az egész falu. Néztek, mint a cirkuszban. De azért nagyon kedvesek voltak. — Hogy milyen volt az iskola? Olyat képzeljen, mint, egy egyszerű lóistálló, búboskemencével „korszerű­sítve”, öt ablakkal, gyalulat- lan padokkal. Volt még a teremben egy törött iiveg- ablakú szekrény is, benne valamiféle szemléltetőesz­köz. Szóval ilyen körülmé­nyek között kezdtem el ta­nítani 104 gyereket. — Az itt töltött 27 évem alatt generációkat neveltem fel. Én mindig a tanításnak éltem. Olyan buta gyereket nem ismertem, amelyiket ha igazán meg akarják taníta­ni, ne tudjon valamit. Ezért, sohasem buktattam meg senkit. Minden órán igye­keztem meggyőződni arról, hogy értik az anyag lénye­gét ... Ma sok olyan dolgot tanulnak a gyerekek, aminek egyáltalán nem veszik hasz­nát. — Elismerésre sohasem vágytam. Kielégített életem folyamán mindmáig az az öröm, hogy volt kiváló ta­nítványaim közül sokan ke­rültek szép pozíciókba, s mindenütt becsülettel, szor­galommal végezték irányí­tó, vagy termelőmunkájukat. S öröm persze az is, hogy bár 20 éve nyugdíjban va­gyok, még mindig nem fe­lejtettek el. . . Dobos Klára Történész a kormányban Még 1976-ban történt, hogy lakásomon felkeresett egy deli, alig középkorú férfi, aki elmondta; Pozsonyból jött az ottani Szlovák Állami Levéltár munkatársa és annak megbízásából postatörténeti anya­got gyűjt. Előzőleg járt Budapesten a Pos­tamúzeumban, ahonnan hozzám irányítot­ták, mint a múzeum kutatójához. Személye és ismeretei iránti érdeklő­désemre elmondta, hogy magyar szár­mazású, komáromi születésű, családos, két apró gyermeke van, a prágai egyetemen történelem és levéltár szakon végzett, és most levéltárosként dolgozik. Feladatul kapta Szlovákia területén a posta múltját kutatni és megírni. Látogatásának célját a témához tartozó irodalom és a magyar postatörténelem megismerésében jelölte meg, hogy a kapott feladatnak eleget tud­jon tenni. Ehhez kérte segítségemet. Poli­tikai múltjáról nem beszélt, én sem kér­deztem. Innen kezdődött kapcsolatom dr. Varga Sándorral és tart a mai napig. Az első találkozásunk során tájékoztat­tam a hazai postairodalomról, figyelmébe ajánlottam a nevesebb forrásmunkákat és a bécsi Hofkammerarchiv Postakten né­ven őrzött igen gazdag rendeletgyűjtemé­nyét, amit később kutatott is és gazdag anyagot gyűjtött. Abban az időben én az 1852—1854-es homonnai—tokaji fogazott bélyeg megjelenésének rejtélyével, és eh­hez csatlakozóan a Pauly-család postai te­vékenységével foglalkoztam, amiről tájé­koztattam. Felmerült annak szükségessé­ge, hogy e témák, valamint Forró mező­város XVIII. századbeli postájának múlt­ját a kassai levéltárban található anya­gokban kutassam. Barátom készségesen se­gített kutatási engedélyt szerezni a szlo­vák belügyminisztériumtól, ami alapján Kassán napokon át kutathattam. így tud­tam megjelentetni Forró postájáról ké­szült érdekes tanulmányt a Borsodi Levél­tári Évkönyv II. kötetében 1979-ben, a tokaji posta történetét a Herman Ottó Mú­zeum Évkönyvében, ugyancsak 1979-ben. Kapcsolatunk során folyamatosan ki­cseréltük kutatásaink eredményét, az egy­mástól kért levéltári anyagot kölcsönösen felkutattuk, megküldtük, segítettük egy­más munkáját. Varga barátom, míg szívó­san kutatta a fő téma anyagát, több ki­sebb jelentőségű, de érdekes tanulmányt is publikált. Budapesten jelentette meg a Történeti Tanulmányok 111. kötetében a „Pozsonyi Jogaikadémia az abszolutizmus és a dualizmus korában (1850—1914)” c. munkáját, majd megírta a pozsonyi tele­fonközpont létesítésének kísérletét. Ehhez a munkához a soproni kutatótársam, dr. Mesterházi Sándor útján nyújtottam ada­tot, mivel a pozsonyival egyidejűleg Sop­ronban is folytak e tárgyban kísérletek. Varga Sándor 1981-ben ismét járt Bu­dapesten, ekkor a Posta múzeumban ka­lauzoltam és segítettem az anyaggyűjtés­ben. A postatörténeti nagy tanulmánya 1982-ben jelent meg Prágában, ennek fe­jezetei: A szervezett postaszolgálat első száz éve Szlovákia területén 1528—1624. — Az eddigi kutatások és irodalom. (Ebben a magyar, német, cseh, szlovák postaku­tatók munkáit ismertette röviden.) — El­ső postahivatal Magyarországon. — Állan­dó postaállomás létesítése Pozsonyban — Szervezett posták Szloimkia területén az 1556—1624-es években. Kisebb munkái a pozsonyi lelvéltáros folyóiratban jelentek meg: A postaigazgatás története a 16. szá­zadtól 1918-ig a mai Szlovákia területén A prágai postamúzeum 1985-ös évkönyvé­ben hasonló tárgyban jelent meg tanul­mánya, mely az 1790—1867-es évek tör­téneti dokumentumait tárta fel. Tanulmá­nyait, cikkeit lefordíttattam, vagy erede­tiben a Postamúzeumnak archiválásra át­adtam. így folyt egymás segítése támogatása iveken keresztül. Barátságunk során hu­szonnyolc levél íródott. A kezdeti hivata­los témákat baráti, családi vonatkozású közlések váltották fel. Egyszer, 1984-ben kényes témához nyúltam. Szóvá tettem a magyar földrajzi nevek tőlünk idegen hasz­nálatát még a magyarlakta területeken is. Kifogásoltam az ottani hivatalos történe­lemszemléletet. hazánkhoz való viszonyát. Én, a nálunk honos internacionalista ala­pon nyugvó, egymás közti kapcsolattartást tartottam követnivalónak. Barátom ezzel egyetértett, de ennek feltételéül a másik fél azonos törekvését tekintette, ami az akkori kormányzatból hiányzott. Idézem levelének e részét: „Ha valaki Magyaror­szágon azt hiszi, hogy a nemzetiségekkel való pozitív bánásmód majd arra ösztönzi az utódállamok kormányait, hogy ók is li­berálisabb nemzetiségi politikát folytassa­nak. az nagyon téved. Internacionalizmus, igen! De ne úgy. hogy a problémákat a szőnyeg ala söpörjük és nem veszünk ró­luk tudomást. Vagyis eladni a határokon kivül élő magyarokat egy kétes barátsá­gért.” Figyelemre méltó sorok. Lám, érde­mes meghallgatni a másik oldalt is. amire mi ideát nem fordítottunk figyelmet. — De folytatom az állasfoglalást: „Egy tö­redékét írtam le itt azoknak a kemény, küzdelmes, kisebbségi sorban megszerzett tapasztalatoknak, amelyek újra és újra beigazolódnak. Remélem, hogy egyszer összejövünk a nem is távoli jövőben, és ha érdekel bővebben is kifejthetem nem is a saját, hanem az itteni magyarság ta­pasztalatait. Addig is marad a postatörté­net, amelyben relatíve nincs politika .. Mikor ezt irta, 1984. május 24. volt. Az elmúlt év végén eljött az ideje, hogy kifejthesse a szlovákiai magyarság tapasz­talatait, nemcsak nekem, hanem nyilvá­nosan a két ország színe előtt. Varga Sán­dor barátomat december 12-én megala­kult új szlovák kormányba miniszterel­nök-helyettesnek nevezték ki. Miután a Magyar Nemzet január 9-i számában kö­zölt riport alapján meggyőződtem az azo­nosságról, vált teljessé örömöm. A riport­ból értesültem, hogy a Prágai Tavasz ide­jén a szlovákiai Magyar Ifjúsági Szövet­ségnek elnöke és a Cemadok KB-tilkára volt. Igen sajnálom, hogy nem kísértem figyelemmel az északi szomszédainknál történteket, az ott élő honfitársaink sor­sát, még akkor sem, mikor nagy interna­cionalista felbuzdulásunkban — külső- felső nyomásra — demokráciájuk „védel­mében” részt vettünk megszállásukban 1968-ban. Varga Sándor barátom — amint utólag megtudtuk — a Husak vezette Szlovákiá­ban hallgatásra, tisztségeiről való lemon­dásra kényszerült. Most, a korábbi rend­szer bukása után az elsők között rehabili­tálták és a miniszterelnök-helyettesi poszt­ra állították. Büszke vagyok barátomra és bízom benne, hogy a rábízott országos ügyeket: nemzeti-kisebbségi problémák, vele együtt az iskolaügy megoldását, a nemzet-tudat fejlesztését a megváltozott politika szellemében sikeresen fogja ma­gas tisztségében elősegíteni. Ezzel maga is a két nép történelmének formálójává vá­lik. Dr. Kamody Miklós

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom