Észak-Magyarország, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-26 / 22. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1990. január 26., péntek MSZP szóvivői tájékoztató (Folytató a: / oIdolról) Az MSZP egyébkenl ;i külön £é 1 e belügyminisztériumi jelentésekből csaik annyit kapott meg. amennyit a kormányzati munkáért, a nemzetbiztonságért felelősséget vállaló párt vezetése bárhol a világon megkap 1989. október 23 — a Magyar Köztársaság kikiáltása — óta az inkriminált III III ügyosztály dokumentumait közvetlenül politikai célokra, illetőleg kampányfogásként csak egyetlen párt. a Szabad Demokraták Szövetsége használta fel — hangoztatta az MSZP szóvivője. A szóvivő elmondta, hogy csütörtök délelőtt Budapesten tanácskozást tartottak az MSZP tulajdonában lévő megyei lapkiadók, lapok helyzetéről. A minden érinlakosságot érdeklő kérdések tisztességes, objektiv közvetítői legyenek. * A Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Saj- tószakszervezet nyílt levéllel fordul az. Országgyűléshez, melyben kéri, hagy a sajtó* n y i I vá n osság esély egvenl őse - ge érdekében a megyei napilapokat nyilvánítsa nemzeti médiának, és vonja magához a szellemi és személyzeti 'felügyeletet. Egyúttal a megyei kiadóvállalatokat tekintse önálló vállalatoknak, és a pártvagyonna! való elszámolás során tisztázza azok jogi státusát. (OS) fSzDcsata ^ (Folytatás n; I. oldal ml) pen alakult: a képviselőtestület elfogadta ;i 1 i 1 k<>sszr>l- gálati eszközök és módszerek engedélyezéséről, az egyes értékpapírok forgalmazásáról szóló törvény.javaslatokéi, és döntött arról, hogy a különböző kiemelkedő szellemi alkotások jutalmazására Kossuth-. vagy Széchenyi-díj adományozható. Függőben maradt az állami vállalatokra bízott vagyon védelméről, valamint az Állami Vagyonügynökségről, az egyéni vállalkozásról és a földtörvény módosításáról szóló törvényjavaslatok tárgyalása. (MTI) Á KDNP tiltakozása tett. fél részvételével megtartott, értekezleten úgymond tisztázni kívánták az egymás meg nem értéséből fakadó félreértéseket. Az MSZP világosan kifejtette álláspontját, miszerint a_ tulajdonában lévő kiadóvállalatok. illetve áz ezek köiéA K e r-es z t é n y d e m o k r a t a Néppárt abaúji szervezete tiltakozik az ajánlási szelvényekkel kapcsolatos visszaélések ellen. Hernádvé- esén és környékén a választópolgárok olyan értesítést, illetve ajánlási szelvényt kaptak, melyen a (párt-, társadalmi szervezet neve) részre kézírással „párttól független" megjelölés van A fenti eljárás sérti a pártok érdekeit és a választási törvény előírásait. Ezért követeljük ezen és más hasonló esetek kivizsgálását. be tartozó lapok tulajdonjogához ragaszkodik. Az Bemutatkoztak az SZDSZ miskolci képviselőjelöltjei MSZP annyit kíván, mint bármely vállalkozó: tulajdonának arányában részesedni akar a nyereségből. A tulajdonjog fenntartása azonban nem jelenti azt, hogy az egyes szerkesztőségeknek pártpolitikai célokat kellene követniük. Az. MSZP azt tartja kívánatosnak, hogy a lapok a helyi A Magyar Néppárt megyei 3. számú választókerület, Miskolc: Mező Ferenc vasúti mérnök: 5. sz. Ózd és körzete: dr. Balogh Bálint jogtanácsos-ügyvéd: (1. sz. Sajószentpéter és körzete: dr. Juhász András geológus: 8. sz. Edelénv és körzet^: dr. Vodilc Barna ny. járási hivatali elnök, jogtanácsos: 9. sz. Enes és körzete: dr. Bodnár István ny. vb-titkár, jogtanácsos: 13. sz. Mezőkövesd és körzete: Mezei József villanyszerelő. Választási nagygyűlésbe invitálta Miskolc választó- polgára it szerda estére, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Rónai Sándor Művelődési Házba. Először a párt választási felhívását hallhatták a megjelentek, majd a k ép v i sei ö je lö 1 te k műt; i tk ózta k be. Az 1. számú választókerületi jelölt. Latrán Béla geológus elmondta, hogy Keleten tett utazásai is ellenérzéseket ébresztettek benne a szocializmussal kapcsolatban. A szarni zd a tok tanú 1 má ny ozása még inkább rádöbbentette a kommunista rendszer kilá- tástalanságára. A jelöli célja: erős ország — gyenge állam; gazdag, öntudatos Magyarország megteremtése. A 2. számú választókerületi jelölt dr. Matyi László ügyvéd, a legfontosabbnak azt tartja, hogy az emberek éberen, állandóan és határozottan ellenőrizzék a hatalmat. A demokráciái a nyilvánosság biztosítja, s ez kell a rendszerváltáshoz. Bizalmatlanságát hangsúlyozta az ügyészséggel szemben, meri vannak olyan tagjai, akik részt vetlek az. 195(>-ot követő megtorlásokban. A 3. számú választókerület jelöltje Tímár Éva színművész.. elmondta, hogy hivatása szerint a színpadon eddig mindig mások gondolatait közvetítette. Most először fordul vele elő, hogy saját véleményét mondja leendő választóinak. Miskolcon töltött tíz. éve alatt nagyon sokat kapott a várostól, Képviselőként ezt szeretné viszonozni. A legutóbbi időkben i'esz.ült figyelemmel kísérte a szomszédos országokban zajló eseményeket, Kiváltképpen a Csehszlovákiában tó i • 1 é n lek alapján figyelt fel arra. hogy a művészek meghatározó szerepet töltenek, be a közéletben. A 4. számú választókerület jelöltje dr. Bodó Pál egyetemi adjunktus arról szólt, hogy történelmi időszakban élünk, és a tél is nagy: a legmegfelelőbb jelöltek beválasztása a Parlamentbe, akik révén közelebb kerülhetünk Európához. Az. SZDSZ — mondja — nem a folyamatok hátráltatásával van elfoglalva. Meghatározó sajátsága a radikalizmus. A választási nagygyűlésen közreműködtek a Miskolci Nemzeti Színház, művészei és a Zeneművészeti Főiskola hallgatói is. (faragó) Parlamenti jegyzetek Az érvek meggyőzőbbek az iudulatokuái Miért néni lehel hallani a Miskolci Rádió műsorát Szerencsen, Sátoraljaújhelyen, Sárospatakon, tincsen és Özein n? A napi műsorok szerkesztői mondanivalójukat, mint ismeri, Borsod-Ahaúj-Zemplén. Heves és Nógrád megye lukosságának címezik, ám ez. mint a napi tapasztalatok mulatják, még a közvetlen közelben levő városokba sem jut el. Egy ideje hiába csavargatják a . rádió keresögombját a Bodrogközben, a Hegyközben, a Hegyháton, illetve Ózd környékén, hogy a helyi adás híreire bukkanjanak. „Az egyébként halmozottan hátrányos helyzetű területek lakosságát a Magyar Rádió elnökének utasítása fosztotta meg a napi helyi hírektől azzal, hogy a tokaji adó URH- programjáról ezt egy intézkedéssel leparancsolta.’’ Ekként interpellál dr. Fodor László, megyénk képviselője. Mint azt az ülésszak egyik szünetében elmondta, kiáll amellett, hogy a területen élőknek ne kelljen nélkülözni a számukra fontos gazdaságpolitikai, belpolitikai, kulturális és sportinformációkat. Különösen nagy jelentőséget kell tulajdonítani ennek most a szabad választások elölt. — Csak egyféle választ fogadhatunk, el, azt, hogy vissza kell állítani a régi műsorsugárzási rendet. Ha nemleges választ kapok a felvetésemre. n.;t nem Ingadom el, és remélem, a többi képviselőtársam sem. Ebben az esetben bizottsági vizsgálatot kérek a körülmények alapos felderítésére egy megalapozottabb döntés érdekében. Azt hiszem, megyehatárokra való tekintet nélkül azonos az érdekünk: a célzott, helyi információ akadálytalanul jusson el azokhoz, akiknek szánták. * „Ne kiabáljunk, nem az iskolában vagyunk! Hagyjuk a személyeskedést, maradjunk meg a témakör tárgyalásánál! Ha nem az érvek számítanak, hanem az indulatok, akkor nincs dolgom ebben a Parlamentben. " Az elmúlt napokban többször is elhangzottak ilyen és ehhez hasonló megnyilatkozások a képviselők szájából, nagyobb önmérsékletet, a mások véleményének, meggyőződésének fokozottabb tiszteletben tartását kérve a többiektől. Egy-egy törvényjavaslat fölötti részletes vitában két felszólalás közben gyakran kéri a Ház elnöke: — A képviselők mínd- annyiunlc érdekében fogják rövidebbre mondanivalójukat, ne essenek a fölösleges bőbeszédűség hibájába I — Csengesse le az ilyet! — hangzik a bejelentetlen, kéretlen közbeszólás. Az általános érdektelenségbe fulladó hozzászólás kiritikája, ha beszélget, ásít-unatkozik, alibi elfoglaltságot keres, lapozgat, olvas a hallgatóság, ha a zajok szinte elnyomják a beszélő hangját. A régi parlamenti gyakorlathoz képest egyébként mind ritkább az ilyen. Új. hogy olykor túlságosan is élénk tetszésnyilvánítás kíséri az elhangzottakat, különösen, ha azok nyilvánvalóan és könnyen cáfolhatnak. Morgás, felhördülés tölti be a termet, a hangos közbeszólás sem ritka. Tetszik, nem tetszik, ezt kénytelenkelletlen tudomásul veszi a képviselő, akinek szavait ilyen tetszésnyilvánítás követi. így volt ez a lehallgatási botrányt tárgyaló, illetve a titkosszolgálati eszközök és módszerek engedélyezésének átmeneti szabályozásáról szóló törvényjavaslat vitájakor is. Adott esetben persze nemcsak a Ház felhördülése, indulatos szavakba öntött egyet nem értése csökkentette a monda ni való érdességét. Megtette ezt egy- egy hiteles írásos dokumentum szó szerinti idézése is — tényekei citálva az imént még más igéket hangoztató képviselő szavaival szemben. Érv is; személyeskedés is! Hol húzódik a halár? Nagy József Tisztelt Ügyfeleink! Tegnapi tájékoztatónkban azoknak segitettü nk a nyilatkozat kitöltésében, akiknek 50 százalékos kamatadót kell fizetniük, illetve, akik öt éven belül vették fel a kedvezményes kamatozású kölcsönt (tehát nem kell kamatad ót téríteniük). Az alábbi minta a 10 évnél régebben, kedvezményes kamatozású kölcsönt felvevőkre vonatkozik (mérvadó minden esetben a szerződés aláírásának dátuma): NYILATKOZAT Az 434434 404 szémlaszámon nyilvántartott hiteltartozást és az adófizetési kötelezettséget el ismerem.Az alap- 111.kiegészíti hitel kamatlába 3 % , Hl. — , a törleszti) részletek összege Rio T+ ill. — , az együttes havi törlesztés A szerződéskötés időpontja, valamint az értesítésben foglaltak alapján az adó vértéke JoO %, L'-jjzcijt; ..................................r i. . K érem az adó átutalásét az . . . $1 QÖ&A . . számú vagy az önök által jelen nyilatkozaton alánján megnyitandó átutalási betétszámláról 1990 februárjától- amennyiben késóbb áll be adófizetési kötelezettségem - .hótól havonta teljesítsék C a nem kívánt rész törlendő). Adómentességem az értesítés 3.nont . .T . .alpontjai!) szerint áll fenn, ill. ugyanezen ingatlannal kapcsolatban további nyilatkozatnkat tettem, h i t.c 1 sz ám 1 a s zámok: Nem az ufók okozzák! A Vilikész mégis nyilatkozik Kelt,. . .Miskolc- 1990. . jífij»t» aláírás Az ingatlan címe:. . JA. . í ., . . . A nyilatkozatot az alábbi címre kérjük küldeni: 5525.Miskolc, Széchenyi u.2q. ■jcw-VAfir 23, A. szem.szám Január első napjaiban tömegesen érkeztek a bejelentések Miskolc belvárosi lakónegyedből. hogy a műholdas adások vételére szolgáló antennarendszerben zavar keletkezett, a televízió- tulajdonosok nem tudják nézni a külföldi adásokat. Az ügyben leikerestük Bacsó Gyulát, a Vilikész igazgatóját. aki a műholdas tv-adá- sok vételére szolgáló antennarendszer működését biztosító szervezet (Vili kész) ve- zt lője. — Tudunk a problémáról, magam is a belvárosban lakom. így saját ..bőrömön" is tapasztaltam, hogy bizony időnként valamilyen külső ok miatt zavar támadt az adások vételében — mondla kérdésünkre Bacsó Gyula. — Egyébkén 1 ez a hiba először 1989. december 31-én déli fél tizenkettőkor jelentkezeti. információm szerint ezen a napon a belváros több pontján okozott problémát a nem várt áramkimaradás a műholdas adások vételében. Minden ellenkező híresztelések ellenére mondom, hogy ufót nem láttam, tehát nem ők okozták a fennakadást. Minderről bővebben munkatársaim tudnak nyilatkozni. Horváth Károly, a Vilikész antenna részlegének művezetője. Kulcsár Béla csoport- vezető és Gyarmati István műszerész elmondta, hogy szilveszterkor legalább harminc bejelentés érkezett a Vilikészhez. Mint kiderült, a vételben keletkezett zavart áramkimaradás okozta Egy másik esetben a Dankó Pisla utcában fit) lakás esett ki a hálózatból, ugyanis az alagsorban közműcső vezetékei cseréltek, s a hegesztés közben megsértették az anlen narendszert. Egyébként az áramkimaradás, vagy az áramingadozás éppen elegendő ahhoz, hogy zavar keletkezzen a vételben. Elmondtak eg\' másik esetei is, amikor ugyancsak a Dankó Pista utca egyik épületében a szeméttárolóban támadt tűz miatt lekapcsolták a világításra szolgáló rendszert, ami közvetlenül hozzájárult ahhoz, hogy a lakók egy része nem tudta lógni a műholdas adásokat. A Vörösmarty u. 30-— 32-ben hasonlóképpen áramkimaradás mialt nein élvez hették a lakók a tv-adásl A Bihari u. 7 3. számú la kásban karácsonykor következeit be hiba. amit csak akkor tudtak elhárítani, amikor a lakó előkerüli, s felnyitotta az addig lezárt lakást A vételi hibát kiváltó okok között feltétlenül meg kell említeni a szándékos rongálásokat. 'amelyek az utóbbi időben egyre inkább elharapóznak. Például a Vándor Sándor u. 1. szám alatti épületben ismeretlen személyek kivágták a tápegységei, ami érthetően a műholdas adások vetclere is kihatott. S ha közben még egy vonal- erősítő berendezés is működik. egy egész utca kieshet az antcnnarendszerböl. Nem áll fenn az adófizetési kötelezettség, ha az adófizetésre kötelezett a saját háztartásában három, vagy több kiskorú, vagy nappali tagozaton tanulmányait folytató, jövedelemmel nem rendelkező nagykorú gyermek eltartásáról gondoskodik. Rájuk a következő kitöltési minta vonatkozik: NYILATKOZAT Az 334^41^4 3 szémlaszémon nyilvántartott hiteltartozást és az adófizetési kötelezettséget elismerem.Az alap- 111.kiegészítő hitel kamatlába A V. , 111. — , a törlesztő részletek összege 4 9 f 44111. — , az együttes havi törlesztés 3-4Í fi A szerződéskötés Időpontja, valamint az értesítésben foglaltak alapján az adö mértéke — V, összege ......................................Ft. K érem az adó átutalásét az.......................T................számi vagy az önök által jelen nyilatkozatom a lapján megnyitandó átutalási betétszámláról 1990 februárjától- amennyiben később áll be adófizetési kötelezettségem - ............m—hótöl havonta teljesítsék ( a nem kívánt rész törlendő). Adómentességem az értesítés 3.pont . .al- . pontjaii) szerint áll fenn, ill. ugyanezen ingatlannal kapcsolatban további nyilatkozatokat, * tettem, hitclszámlaszámok: Kelt,. v ^990. 25.. . ...........*. a láírás szem.szám Az ingatlan címe:. . ^ *. ÍV................................. A nyilatkozatot az alábbi címre kérjük küldeni: 3525.Miskolc, Széchenyi u.29. OTP B.-A.-Z. Megyei Igazgatóság