Észak-Magyarország, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-09 / 292. szám
1989. december 9., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 15 Sakk Miskolcon, az ÉÁÉV-szál- lóban folytatódott az OB II- be jutásért kiírt osztályozó sakktorna. A második forduló eredményei: Bélapátfalva—Debreceni Betű 6-6. Szécsény—Tiszavasvári 8-4. Szabadnapos: M. Közúti lg. A torna vasárnap fejeződik be. Az öttagú mezőnyből a nyertes kerül a második osztályba. Leonard győzött A profiboksz történetének két kimagasló alakja csapott össze magyar idő szerint pénteken hajnalban, Las Vegasban, a WBC (Boksz Világtanács) nagyközépsúlyú világbajnoki címéért. Az amerikai Sugar Ray Leonard és a panamai Robert Duran küzdelméből előbbi került ki győztesen, aki egyhangú pontozással bizonyult jobbnak a 12 menetes csatában. Bátorfiék a négy között Jönköpingben a svédek nyílt nem z etk ö zi aszitalitenis z ^bajnok - ságón a magyar női válogatott egyetlen európaiként bejutott az elődöntőbe. Bátorfiék először Norvégiát győzték le 3-0-ra,miajd a negyeddöntőben ugyanilyen arányban készítették megadásra Olaszország legjobbjait. Az Európa-bajnok Bátorfi Csilla egyéniben is magabiztosan vette az első akadályt, a 4. helyen kiemelt versenyző a norvég Sonja Rasmussen ellen ,,melegített be” 3-0 (13, 12, 17) arányban. A férfiak bemutatkozása felemásra sikeredett. A csapatversenyben, ha szoros küzdelemben is, de 3-2-re a svédek bizonyultak jobbnak. Egyéniben Varga Sándor előbb három játszmában (14, 17. 1G) nyert a jó nevű belga Philippe Salve ellen, a folytatásban azonban a 12.-nek rangsorolt észak-koreai Cső Jong Csői megállította őt (16, 19. 21). Somosi Miklós a 16. helyen kiemelt nyugatnémet Georg Böhmtől kapott ki 3-1 (—15, 14. 10, 16)-«re. Hány „baba" dől el? Fotó: Mák Tornászarcok a MEAFC-ból „...sportszeretetünk akár szakmát is eredményezhet” Budapest adott otthont az országos ifjúsági tornászbajnok- ságnak, melyen kitűnően szerepeltek a Miskolci EAFC sportolói. Gyulai Gergely és Diz- matsck Ibolya egyaránt fél tucat érmet vehetett át. Velük beszélgettem. — Mikor ismerkedtetek meg a tornával? Gy. G.: — Tíz esztendővel ezelőtt. Mégsem mondhatom, hogy egy évtizede tornászom, mert a DVTK szakosztályának megszűnése miatt 12 hónapot 'kihagytam. D. I.: — Én hamar kezdtem. Mindössze négyesztendős voltam. — Miért ezt a. sportágai választottátok? Gy. G.: — Mert szimpatikus volt számomra. Érdeklődtem a torna iránt azért is, mert meg akartam erősödni, és úgy gondoltam, hogy mozgásomon, tartásomon is sokat javíthatok. D. I.: — Annikor a .televízióban gyeréktornát. vagy a szokásos esti tévé torn át láttam, irigykedtem ... Aztán a szüleim elvitték a városi sportcsarnokba. Jól éreztem magam a kicsik 'között, ott maradtam. — Arra 'kérlek benneteket, hogy röviden mutatkozzatok be. Melyik iskolába jártok, kik tanítanak? Gy. G.: — Tizenkét esztendős vágyók és a Földes Ferenc Gimnázium 3/F osztályának „hallgatója”, mellesleg testnevelés tagozatos. Osztályfőnököm Nagy Ferenc, testnevelőtanárom Bocsa. Tibor. Klubedzőm Dobi Béla. D. I.: — A 8-as Számú Általános Iskola 8/íb osztályába járok, tehát jövő ősztől már középiskolás leszek. Osztályfőnököm dr. Czefckel Jánosné, testnevelésre Ajtai Lászlóné „okít”. Gergellyel ellentétben én nem testnevelés, hanem angol tagozatos vágyók. A Miskolci EAFC- ban Batylkó Gellértné az edzőm. — Eddigi legjobb eredményeitek? Gy. G.: — Az azóta már „átkeresztelt” úttöróoliimpi- án, a 40-es iskola színeiben, összetett csapatban tagja voltam a kilencedik helyet elért gárdának. Aztán már a Földes színeiben a közép- iskolás bajnokságon dobogó- közeibe jutottam. A napokban, az ifjúsági II. osztályú magyar bajnokságot talajon és ugrásban első, gyűrűn és korláton második, lólengésben pedig harmadik lettem. Egyéni összetettben a második helyiig vittem. D. I.: — A diákolimpián a hetedik helyet szereztük meg csapatban, ez az idén történt. A budapesti ifjúsági II. osztályú egyéni versenyben győztem, szeren- kéntiiben pedig mindent megnyertem, amit csak lehetett. — Példaképetek van? Gy. G.: — Több is, így nem kívánok senkit megnevezni. D, I.: — Ónodi Henriette. — Versenyeiteken szurkolnak-e értetek a szüléitek? Gy. G.: — Hát persze! Édesanyám nélkül el sem képzelhető tomaverseny. Ö egyébként a megyei szövetségben is dolgozik, a főtitkári funkciót tölti be. D. I.: — Édesanyám nem csupán a miskolci, hanem az „idegenbeli” viadalokra is elkísér. Külön -kell szólnom osztálytársaimról, akik rendre csapatokba verődve szurkolnak nékem. — Terveitek között nyilván szerepel az ifjúsági, majd a felnőtt 1. osztályú szint elérése! Gy. G.: — Hát igen, álmodni lőhet és álmodunk is. De ha a szívünk helyett az eszünkre, a lehetőségeinkre gondolunk, akkor ki kell mondanunk, hagy erre nincs esélyünk. Legalábbis Miskolcon nincs. Az ifjúsági és a felnőtt I. osztályú szint hallatlanul magas nívóit jelent. Teljesítéséhez átlagon felüli feltételékre van szükség. D. I.: — Azért feladni nem szabad! Sohasem lehet tudni, hogy az elkövetkezendő években mi 'történik? Ha a realitásokból indulok ki, akkor azonban egyet, kell értenem Gergellyel. — Akkor mi hajt még benneteket? Hiszen talán nem tévedek, Iha \azt mondom, válogatottak nem lesztek, olimpiára, Európa-baj- nokságra nem juttok el és nem is folytatom ... Gy. G.: — De kisportolt, egészséges emberek leszünk, és ez sem akármi! Sőt, a későbbiekben sportszere te tünk akár szakmát is adhat a kezünkbe. Én például a Testnevelés! Főiskolán akarom folytatni tanulmányaimat. Ahhoz pedig, hogy a felvételin megfeleljek, kitűnően kell tornásznom. D. I.: — Gyakorlatilag ugyanezt mondhatom. Bár még előttem állnáfc a közép - iskolás évék — a Zrínyiibe .készülök —, de már most tudom, hogy testnevelő tanár akarok lenni. Az eredmé- n vek tői függetlenül ezért is veszem komolyan „szakmámat”. — Hogy tanúitok? Gy. G.: — Négyes az átlagom. D. I.: — Plusz-mínusz nekem i'S. — Hány órát gyakoroltok hetente? Gy. G.: — Nyolcat, tízet. D. I.: — Ugyanennyit. Teljes intenzitással, szorgalommal, odaadással. — Milyen „színben” látjátok Miskolc város torna- sportját? Gy. G.: — Erre a kérdésre a hivataliban lévő siport- vezetésnek kellene felelni. Személy szerint abban bízom. hogy valaki, valakik végre felkarolják. D. I.: — Edzőmtől sokszor hallom: „Jó lenne végre 'tehetős szponzorra bukkanni.” K. T. „Próbatételt jelent a feladat” Nyikorgó kezdés, olajozol) befejezés \ , ' .• ' .V ' '<'1% Palicskó Tibor vallomása „— Amikor kimondtam az igent a diósgyőri vezetők hívó szavára, tudtam, hogy aligha számíthatok diadalmenetre, még kevésbé a gyors sikerekre. Egy tapasztalt edző jelenléte korántsem azonos a viharos áttöréssel. Kaptam egy „masz- szát”, márpedig a csapatépítéshez türelemre, időre van szükség. Két-három év is eltelik, amíg beérik a vetés. Azért vállaltam a feladatot, mert végre távolabb akartam munkálkodni a „nagy” futball vegykonyhájától. Fogalmazhatok úgy is, hogy szélámyékban szerettem volna dolgozni. Ha az ember együttest formál, akkor az első időszakban kerül szembe a legtöbb nehézséggel. Nem vagyok rutinta- lan kezdő, erre tehát számítottam. Igaz, hogy nyolc fordulón keresztül kevés örömöt szereztünk szurkolóinknak, botlado- zásunk azonban törvényszerűnek minősíthető. Természetesen jómagam sem tapsoltam a sorozatos sikertelenség közben, de hitemet egyetlen pillanatra sem veszítettem el. Magamban mániákusan azt hajtogattam, hogy túl kell jutni a krízisen, elvégre a befektetett munkának előbb-utóbb kamatoznia illik. Jelentős támogatást élveztem, senki nem esett pánikba, a játékosok becsületesen dolgoztak az edzéseken, tulajdonképpen, az első pillanattól azonos hullámhosszon voltunk. A labdarúgókat cél- tudatosság és meggyőződés jellemezte, a vezetők pedig türelmükről biztosítottak. Felmérték és megértették, hogy áz ősz a csapatkeresés jegyében telik el. Fiatal, tehetséges játékosaink fejlődése végül is igazolta elképzeléseink helyességét, hiszen az utolsó hét összecsapáson veretlenek maradtunk, s olyan helyen zártuk az idényt, ahol korábban egyszer sem álltunk. Persze, a 7. hely önmagában semmit nem jelent, csak akkor válik értékessé, ha belegondolunk, honnan indultunk?! Előttem egy cél lebeg: adott a vállalás, amelynek a kezdeti szakaszán jutottunk túl. Hosszú út áll előttünk, de semmilyen nehézségtől nem riadunk vissza. Úgy vélem, elmozdultunk a korszerűség irányába, egységesítettük a felfogást. A szakosztály elnökségének elmondtam: a DVTK-nak saját utánpótlását kell erősítenie, mert ez jeleníthet kimeríthetetlen forrást, örömteli, hogy jó kezekben vannak a fiatalok, Gál Béla remekül koordinálja a stáb tevékenységét. Jómagam hozzáértő, ambiciózus segítőiekkel munkálkodhatok, Váradi Ottó kiválasztása jó húzásként értékelhető, de Salamon Jóska is hasznossá tette magát a csapat mellett. Egyébként nem ámítom magamat azzal, hogy a DVTK egyik napról a másikra kicserélheti „légiósait” saját nevelésű sportolókra. Terveink valóra váltása érdekében olykor kívülről kell erősíteni, mert bizonyos posztokra házon belül nincs megfelelő jelölt. Hallottam hangokat, amelyek azt kifogásolták, kevés a csapatban az igazi diósgyőri. Nos, erre csak azt mondhatom: valóban nem szabad elhanyagolni a lokálpatriotizmust, hiszen más hajtóerő munkál a tősgyökeres hazai játékosban, mint az „idegenben”. Egy viszont közös bennük: valamennyien jól akarnak élni. pénzt szeretnének keresni, a csapat tagjait tehát szoros egymásrautaltság fűzi össze. Nem engedhető meg, hogy bárki is kilógjon a sorból, mert ez megtorpedózhatja a közös célokat. Az őszi idényben a támadójátékunk megfelelőnek mutatkozott, csak egy csapat lőtt több gólt. Az persze elgondolkoztató, miért kaptunk sokat? Meggyőződésem, hogy ezek számát képesek leszünk csökkenteni, ez pedig magában hordozza további előrelépésünk zálogát. Nem akarok dicsekedni, de azt jogos örömmel könyvelem el, hogy végre megtaláltuk Veréb György utódát. A Vácról igazolt Knotz magabiztosan állt őrt kapunk előtt, s nem véletlen, hogy az együttes egyik legjobbjának bizonyult. A másik Varga Iván, aki irányítóként sokat tett a csapat érdekében. A gárda hajlamos a gólszagú támadások vezetésére, gyors szélsőkkel rendelkezünk, s akadnak pontosan indító középpályásaink is. A játékosok az ősszel sokat fejlődtek taktikailag, sokrétűbb feladatokkal lehetett őket pályára küldeni. Megítélésem szerint a Debreceni Kinizsi elleni hazai győzelem lendített át bennünket a holtponton, de a KVSE ellen is azt igazolta a társaság, hogy többre képes, mint amit korábban produkált. A nyíregyházi siker szerencsére meggyőzte a futballistákat arról: lám, idegenben sem szabad megrettenni. Akadtak olyan mérkőzéseink, amikor ellenfelünk többet birtokolta a labdát, kézben tartotta a kezdeményezést, mi mégis képesek voltunk arra, hogy a visszavágás lehetőségével éljünk. Csábított a pontszerzés, de a mieink nem érték be döntetlennel! Egészséges becsvágy jellemezte őket, s a kezdeti sikertelenség nem szegte kedvüket. Talpra- állásunkhoz sok segítséget jelentett, hogy nyugodt légkörben végezhettük munkánkat. El kell mondanom, hogy vezetőink részéről egyetlen pillanatig sem éreztem türelmetlenséget, kritikus helyzetet senki nem idézett elő. Most az tölt el elégedettséggel, hogy reálisan mérik fel lehetőségeinket. Szeptemberben nem temettünk, de jelenleg sem ülünk lakodalmat. Ügy értékeljük eddigi tevékenységünket: valamit elkezdtünk, ez pillanatnyilag megfelelő helyezéssel párosul, a feladatot azonban még korántsem oldottuk meg. Említettem már, hogy a rangsorban nálam Varga és Knotz állnak az élen, de Farkas és Csizi teljesítménye sem okozott csalódást. Többet vártam Tóth Miklóstól, Tóth Györgytől és Rostástól. Házi gólkirályunk egyébként Csiba lett, aki 5 esetben talált az ellenfelek hálójába. Vele kapcsolatban arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy csak a találkozók felén szerepelt, eleinte pedig a védelemben számítottunk rá. A listán Csibét 3—3 góllal Lakatos és Csizi követi. Programunkról annyit előzetesen, hogy három hét szabadságot követően január 3-án találkozik a keret. Orvosi vizsgálat uitán látunk munkához, majd tíz napot Kassa mellett töltünk. Hazai napközis rendszerű készülődés következik, sok előkészületi mérkőzéssel. A tavaszi idényt megelőzően legalább 15 alkalommal akarunk pályára lépni. Javulni fogunk erőnlétben, gyorsasági állóképesség tekintetében, aztán .. .. kezdődhet az újabb, 15 részes sorozat. Remélem, egészen más előjelekkel, mint az ősszel. ..” Lejegyezte: Doros László Főszerepben az edzők