Észak-Magyarország, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-09 / 292. szám

1989. december 9., szombat

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 9

Jövőnk a Miskolci Egyetem

t

Uj tagokat vár a Csortos színpad

Örömmel hallottam, majd olvastam is arról, hogy Miskolcon tervezik, sőt most már talán a megvalósulás felé közeledik egy bölcsészegyetem létesítése. Valahogy furcsa dolgokat termelt ki mifelénk az élet. Az utóbbi 40 évben úgy építkeznek, hogy nem az utak, és az infrastruktúra készül el egy település körül és azután húzzák fel a falakat, hanem felépítenek egy lakótelepet, már rég ott laknak a bérlők és dagasztják a sarat, amikor elkészül az odavezető út. az üzlethálózat, a füvesítés-parkosítás, a játszótér. Majd csak azután a boltok, később az óvoda, iskola és valamikor évek (évtized?) múlva a telefonhálózat.

25 évvel ezelőtt Liverpoolban — Angliában — tanulmányúton voltam. Egy barátommal, sétáltam a városban. Elvitt, hogy megmutassa az épülő új egyetemet. Mikor a helyszínre értünk, gyönyörűen kiépített úthálózatot, fákat, füves területet láttam, de egyetlen épületet sem. A barátom megmagyarázta, hogy itt lesz az egyetem, már minden kész. csak az épületet kell felhúzni.

Miskolcnak igen szép a környéke, mondják a városba érkezők. Valóban szép helyet szemeltek iki a Du- dujkán annak idején, amikor a Nehézipari Műszaki Egyetem helyét kiválasztották. Van is abban valami jó, ha kissé elszigetelten, a városi életnyüzsgéstől távolabb, létesül (épül?) az „egyetemváros”. A diákok jobban összpontosítanak a tanulásra. Könnyebben

megközelítik a különböző oktatási, lakó- és étkezési helyeket, a gyakorlatokat, sőt a sportolási létesítményeket. Ha emellett még a város centrumának megközelítése is gyorsan, könnyen, történhet, nincsenek elzárva a világtól.

A baj Miskolcon, B.-A.-Z. megyében nem ebből adódott, hanem abból. hogy nem lehet emberi főket egyoldalúan kinevelni. Főként nem akkor, amikor az alapok is gyengék. Az általános és középiskolai oktatásunk színvonala olyan, hogy a felnövekvő ifjúságnak hiányzik az alapműveltsége. Mérnököket úgy „gyártani”, hogy csak a szűk iszakmai munkáját, lehetőleg annak is csak a speciális ágát. értse, nagy hiba. De az a legnagyobb baj, hogy egy generáció úgy nőtt fel, hogy az általános emberi, a „humán” műveltsége hiányzik.

Széchenyi István több, mint 100 évvel ezelőtt már arra figyelmeztetett, hogy

egy ilyen kis nép fiai és lányai, mint a magyar, csak akkor tudnak helytállni a világban, csak akkor tudják kellő szinten művelni azt. ami a haza fenntartásához, kiváltképp felvirágoztatásához szükséges, ha tudunk érintkezni, helytállni a versenyben ha körülnézünk a világban és hazahozzuk a jót, minden ellesett ötletet megvalósíttunk itthon. De.a nyitott szemmel járáshoz, a kommunikáláshoz első helyen nyelveket kell tudnunk. Somerset Maugham az angol, Csehov az orosz irodalom. Német László és Illés Endre a magyar irodalom jeles képviselői előbb mind orvosi diplomát szereztek, később mind népük olyan írójává váltak, akik az emberi sorsokat sokoldalúan látó és megtapasztaló bölcs emberek voltak. A mi számunkra is kézenfekvő igazságokat, drámai módon tanulságokként fogalmazták meg.

A leghasznosabb útrava- lókat a miagam élete számára Purjesz Béla — Kolozsvárról Szegedre áttelepült — belgyógyászprofesz- szortól első főnökömtől kaptam. A nagyvizitkor előző napi, legalább egy órai munkával. kikérdezett és megvizsgált új betegemről referáltam neki. Nagy műgonddal tájékoztattam, hogy szerintem mi baja van a betegnek. Ezután ő tett fel a betegnek két-három, látszólag oda nem tartozó kérdést. Ezekből a foglalkozására, a környezetére, a munkahelyére, a családjára esetleg anyagi gondjaira derült fény 1—2 percen belül és vált nyilvánvalóvá, hogy mi okozta a betegséget, vagy mi tartja fenn, esetileg mi súlyosbítja azt. így adta tudtunkra Purjesz profesz- szor, hogy az ember környezetét megismerni csak az tudja, aki ismeri az életet. A könyvek, a szépirodalom, a versek, a regények, a drámák, a szociológia ezt segíti. De a zene, a festészet. a szobrászat alkotásainak élvezete, sőt a filozófia ismerete is szükséges ahhoz, hogy az orvos látóköre kiszélesedjen. Hogy beleélhesse magát — ezt nevezik ma empátiának —■ iá másik ember világába, megérthesse gondjait. De ahhoz is műveltségre van szükség, hogy megtanuljam: a másik embert nem utasítani, nem oktatni kell arra, hogyan változtasson életén. hogyan cselekedjék bölcsebben, hanem rá kell vezetni úgy, hogy maga jöjjön rá és lépje meg azt, amitől jobbá lehet élete és munkája. Ehhez minden művelt embernek pszichológiai ismeretekre van szüksége.

Mindezt azért írtam le, mivel szerintem jó mérnök is csak az lehet, aki sokoldalúan .kiművelt ember. Haladás az, ha a túlszako- sodott oktatás helyett az „universitás”-on, az egyetemen a mérnökkar mellett számos más szak, fakultás is van. Jogállamiságunk elképzelhetetlen jól képzett jogászok nélkül. Gazdagabbá, sokoldalúbbá váltunk a közgazdászképzés révén is. Egymástól sok ismeretet „felszednek” az egyetemváros diákjai. Hatnak egymásra a puszta együttvagy egymás mellett éléssel. De igazán nagy hatással csakis a „humán környezet” lehet rájuk, sőt ránk is, a nagyváros lakóira. Ügy gondolom, egy tágabban értelmezett „humán- vagy bölcsész-” képzés kihat, kisugároz mindenkire, az egész — távolabbi — környezetre is. Főként, ha abban a nyelvi, bölcseleti, pedagógiai pszichológiai ismeretek mellett ciganológiai, szooiálpedagó- giai és szociáLökolőgiai ismeretek elsajátítására is mód van.

Kétségtelen haisznos lenne a régióban orvosképzés — orvosi egyetem — létesítése is. De amíg ez nem valósul is meg. legalább az orvosoknak utólagosan,, továbbképzésük során legyen módjuk általánosan műveltebbé, sokoldalúbbá, a mások jobb megértésére képessé válniuk. De ugyanez a lehetőség legyen biztosítva a pedagógusnak, mérnöknek. jogásznak, közgazdásznak, művésznek, szóval minden magát „teljesebb embernek” érző és valló lakos számára is.

A jó pap is holtig tanul, mondja a közmondás. Tudjuk hogy ez ma már nem így igaz. Hanem úgy, hogy minden ember csak elkezdi az iskolában a tudás, a műveltség „felszedését”, megismerését. Ha becsületesen akarjuk életünket élni, pályánkat folytatni, tudásunkat egy életen át kell gya- rapítsuk. Magunkat továbbképezni. művelni sokoldalúan, míg csak élünk, kötelességünk. Ezt egyénileg eddig is megtettük, de más az. ha olyan környezetben élünk, ahol olyan emberek dolgoznak, akik a saját szakterületük művelése során a legfrissebb, kikristályosodott gondolatokat, ismereteket átadják előadások során nekünk, akik ugyan más szakterületen dolgozunk, de a világ megismerését áhítjuk /szüntelen. Egy modern szellemű és szemléletű bölcsészkaron sok olyan fő fellelhető lesz. aki erre a nemes feladatra vállalkozni képes. Nagy várakozással tekintek az ezredfordulóra, egy szebb, bölcsebb, virágzóbb város, megye és haza kibontakozása elé.

dr. Prónay Gábor

Mese a meséről

Hol voltam, hol nem voltam, egyszer valaha bizonyára voltam, mert egy hol volt, hol nem volt mesét írtam neked kis olvasóm. Arról szól ez a hol volt, hol nem volt mese, hogy hol volt, hol nem volt mesét írok neked, és te elolvasod. Nagy gyönyörűség számomra, hogy látom amint olvasod a hol volt, hol nem volt mesét, amely arról szól, hogy én hol volt, hol nem volt mesét írok neked, amit te szájadat csücsörítve olvasol és közben elképzelsz engem, ahogy fülig érő mosollyal körmölöm a hol volt, hol nem volt mesét, amely arról szól, hogy hol volt, hol nem volt mesét írok neked arról, ahogyan a hol volt, hol nem volt mesét írom, amit te elolvasván elképzeled, hogyan is írom a hol volt, hol nem volt mesét, amíg csak ki nem fogy a toliamból a tinta, vagy rá nem jövök, hogy már réges régen nem vagyok, csupán egy hol volt, hol nem volt mesében hol voltam, hol nem voltam valaha, és ennek a hol volt, hol nem volt mesének a végén talán nem is pont van, hanem egy gazdátlan könnycsepp: az én utolsó pontcseppem, az én legeslegutolsó könnypontom.

Fecske Csaba

A nagy múltú miskolci Csortos Gyula Színpad, amely az utóbbi időben a Rónai Sándor Művelődési Központban fejti ki tevékenységét, ismét új tagokat vár. A tavaly újjáalakult együttes kezdetben felduzzadt taglétszáma ugyanis különböző okok — besoro- zás, felvételik stb. — miatt lecsökkent. Elsősorban az amatőr színjátszás iránt érdeklődő fiúk, de lányok is hiányoznak a csoportból.

A Csortos Gyula Színpad patronálását ellátó Rónai és a csoport tagjai értesítik a csoport munkája iránt érdeklődőket, hogy szerdánként, délután 5 és 7 óra között lehet őket megtalálni a Rónai Sándor Művelődési Központ színháztermében. Minden új jelentkezőt szeretettel várunk.

Egykor és most

Mostanság, valahogy hiányoznak a viccek mindennapi életünkből. Ez azért tűnik furcsának, mert valamikor mindenből viccet csináltunk, még a halálosan komoly dolgokból is. Egyik ilyen volt pl. hogy „miről írhat egy szabad országban egy szabad újságíró? — Hát arról, amiről szabad!” És ez nem vicc volt!

E)e miről irhát most? Természetesen mindenről, de ez sem tetszik mindenkinek. Lehet, hogy valakik valamitől most is félnek ? ! És ez sem vicc! (km)

Óhaj

Sokpártos időket élünk. Az egy persze kevés, no de ennyi ?l Ami szép bennük az az, hogy alulról szerveződnek. Es egyre csak szerveződnek ... S egyre több - legalábbis úgy tűnik logikusnak - az egymáshoz közeli platform. Hát „mikor fogunk már összefogni”? (Persze nem koalícióra gondolok.)

Talán szépen elfér itt — Ady után - egy bibliai idézet is. Pál apostol első levele a Korinthusbeliekhez, első rész, 10. bekezdés: „Testvérek a mi Urunk Jézus Krisztus nevére kérlek titeket: Ugyanazt valljátok mindnyájonI Ne szakadjatok pártokra, hanem forrjatok össze egyazon elvben, egyazon fölfogásban!"

Milyen szép is lennel Ám ez sajnos még az egyházon belül sem valósult meg teljesen.

(dk)

Pj, *

■

.

Ml;

A tiszakécskei „másodhegedűs”

Az elmúlt hét péntekén láthattunk egy dokumentumfilmet: „Aki nekiszaladt a demokráciának” címmel. Az emlékezetes tiszakécskei érdemjegy-háborúról, s ennek következtében kipattant botránysorozatról, egy tragédiáról és hátteréről informálódhattunk.

Annak idején szinte mindent leírt a sajtó —, több cikkben foglalkoztak az ügygyei, nem beszélve a rádióról és a televízióról. A do- kumentumfi.lmben természetesen (?) a legnagyobb elmarasztalás a sajtónak jutott ki. Mégpedig egy fiatal tanárnőből lett újságíró, Benlce Márta merészsége miatt. Mi tagadás, nem erre számítottam. Csak egyes szám első személyben merem ezt leírni. Azt reméltem ugyanis, hogy az országos üggyé növekedett példa értékű botrány következtében az ügyben elmarasztaltak magukba szállnak, belátják tévedéseiket, és tudomásul veszik: a kiskirálykodásoknak vége, társadalmi ellenőrzés ideje következik.

Ehelyett máig az igazukat (és táptalajukat) kereső hűbéresek nyilatkoznak, vehemensen támadva lelkiismeretes tanárt, jó szándékú toliforgatót, megfélemlített (névtelen) bejelentőt, a nyilvánosságot, de még olyan vezetőket is, akiknek tenyeréből e vazallusok évekig, évtizedekig ettek.

Már könyv is jelent meg a fenti témáról Glasznoszty Tiszakécskén címmel Tanács István tollából. E könyvet elolvasva még inkább elszörnyülködik az ember: vajon hány ilyen Ti- szakécske van még az országban ? Hány helyen fenyegetik, ijesztgetik az igazat megmondó embereket, vajon hány évig rettegtetik a merész „alattvalókat” a helyi cézárok és a jövendő cézárai ? E könyvében egy 1988-as városgyűlésről is ír a szerző, ahol röpködtek a kécskei elnökhöz a kérdések (még előre írásban is adhattak be kérdést az érdeklődők). Nos, kérdeztek ott már akkor teho-ról, pártházról,

kenyérellátásról, és egy V. Kerekes Ferenc nevezetű újságíró sorsáról, akiről azt kérdezték, hogy „Miért nem tud évek óta elhelyezkedni? Miért bűn Tiszakécskén újságírónak lenni!”

Ezt annak tudaitában vágta oda a felszólaló, hogy tudta e városban két üldözött újságíró van. Az egyik a jegybunda miatt, a másik pedig azért, mert nem megy el szó nélkül semmi melleltt. Fenyegették is, ki is rúgták a főváros egyik üzemi lapjától még 1987-ben, de úgy, hogy azóta sem kapott állást.

De ez már a könyvben nem található, hanem ő maga mondta el — Kecskeméten. Már harmadik éve körmöl, ír, küldözget cikkeket különböző szerkesztőségekbe, itt-ott megjelenik egy- egy írása, de több semmi. Állást nem kap.

Fenyegetést, verést már kapott elvei miatt. Leleplezett tolvajok megverték, barakkba zárták, helyi kiskirályok megfenyegették, „utánanyúltak”, nem csoda, ha munka és jövedelem nélkül maradt.

Tudom, senki se kért, hogy ezeket leírjam, de a segítségnyújtási akció nekem is eszembe jutott, amikor a Szolidaritási Alap támogatására szólította fel a MÜOSZ az újságírókat.

Nemrégiben még azt hittem, hogy e háttérbe szorult. másik kécskei újságíró sorsa rendeződött, hiszen az

új tanácselnökük munkát adott számára. Ha nem is újságírást, de legalább a megélhetés lehetőségét biztosítja a tanácsi állás.

— Örülök ennek a munkának. Ez is szép, hiszen környezetvédelemmel foglalkozom — mondja V. Kerekes Ferenc. A várost kell járnom, s ügyelek a tisztaságra, ellenőrzőm a parkokat, a környezetet. Most, hogy állásom van, elmentem az OTP-be, hogy kölcsönt kérjek a ház renoválására — mondta. — Nagyanyám vályogházában lakom, és a nádtetőt kellett megcsináltatnom. Kilenc- venkétezer forint költséghez még hatezerért vettem szegélylécet meg festéket. így elment a százezer forint kölcsön.

— Mindez füstbe ment — fakad ki keserű humorral. — ez szó szerint értendő! Kerekes Ferenccel a kecskeméti megyei kórház ötödik emeletén beszélgettünk, a

baleseti sebészeten. Másodfokú égési sérüléssel szállították ide azután, hogy az új nádtető, és vele az egész ház — szénné égett. Hogyan, miként történt, még nem tudni. Annyi bizonyos, hogy a ház sarkán kívülről kezdett égni a tető. Ha felgyógyul, kezdhet mindent elölről. Nincs felesége, gyereke, csak édesanyja. Hozzá költözik, és tavasszal talán újra nekilát.

Neki nem voltak országos vihart felkavaró cikkei, csak írt, írt, amiről úgy ítélte meg, hogy írni kell. Aj kisvárosban megjelenő havilapban is csak itt-ott jelenik meg nyúlfarknyi írása:

összegyűjtötte a tavalyi munkáját — több, mint hatszáz gépelt oldal, — főállásban is elég szép teljesítmény. De most már okosabb lesz. Ezt ígérte a kórházban, nem megy fejjel a falnak, nem civakodik, nem perel feleslegesen.

Bólogatok, hogy igaza van. Hát most mit mondjak neki?

(Bekecsi Szabó László)