Észak-Magyarország, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-27 / 305. szám
1989. december 27., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Munkatársaink riportja Romániából Gyilkosságok a megbékélés árnyékában Könnyek es remeny. Ölelt» kiírok es gyilkoló kezek. Bizakodó tekintet, és álnak le.skelődés. Karácsonyi készülődés az éhezés es a hidal árnyékában. Hazak előtt, boldogan integető gyermekek, és utcákat testükkel torlaszoló férfiak. Szuronyos puskák, páncélöklök, tankok, páncélautók. Lyukas nemzetiszínű zászlót lobogtató középületek, címer-tépett, kék-sárga-piros lobogóval önfeledten fuíkározó suhan- cok. Fel fegyverzett, civilek, katonák, rendőrök együtt, egymás mellett. Becsületes románok, magyarok, szerbek, szászok, cigányok szívükben egymással szemben békességgel, a békétlenség földjén a forradalom védelméért. Sötétben bujkáló gonosz. rettegés és félelem. És vér és öldöklés. Rettenet és csodás bátorság. És Nelu tiszta csengésű erős férfihangja: ebben a forradalomban most vérünkkel mossuk tisztára becsületünket. lm, ez Itttti). december 23-ának eszenciája, s most lássuk sorjában a történéseket. Indulás 5 óra helyett tikot'. Előbb ugyanis összeszedjük kollégáink gyűjtéseit, s becsengetünk a két éjszakai felnőtt ügyeletre: a miskolci Marx téribe, illetve a Csabai kapuiba, ahol sebtében összeállított gyógyszercsomagokkal „erősítik" meg rakományunkat. Az első megálló a Hódmezővásárhely melletti Ludas-csárda. Kávét iszunk, a tulajdonos Törőcsikné Sulyok Katalin morózus. Mikor megtudja úticélunkat, elfutja szemét a könny. Ne tegyék! Hát nem hallják a rádiót! Azt a szegény taxisofőrt, akit az éjjel leszúrtak Aradon, még tegnapelőtt láttam. Gyakori vendégem volt. És most a határon túl megkezdődött az igazi öldöklés . .. S tényleg. Ahogy haladunk a határ felé, a rádióból rosszabb és rosszabb hírek köszöntének ránk. Szegednél már megtudjuk, hogy a taxisofőrt nem leszúrták, hanem a vöröskeresztes jelzés ellenére gépkocsijára lőttek, úgy halt meg. S lőnek Temesváron, lőnek Aradon . . . Bukarestben az éjjel sikerült megvédeni a honvédségnek a telev ízió épületét. Kolozsvárott tüntettek a népek, Temesváron meg a kórházat támadták meg helikopterről leadott sortüzek- kel, a Securitate nem tudta bevenni az aradi tanácsházát és a telefonközpontot. Finnországból ugyanakkor 6 ezer plazma vért indítottak útnak, Párizsból egy Boeing- gépet, bennsejében mozgókórházzal. Makó. Az út mentén öt fiatalember hatalmas transzparenst tart. Temesvár, S. O. S. A városházán MDF-köz- pontot jelez a felirat. Bemegyünk. hogy újabb információkhoz juthassunk, s kél vöröskeresztes jelzéssel térünk vissza. Ezt ragasztjuk ki a gépkocsinkra, így _ g ondoljuk — tán' odaát biztonságosabb. A határ felé közeledve mind több hazatérő gépkocsival találkozunk. S egyre több hordozza hátán az ál nem szállított rakományát. Égy ARO megállított: — Kint voltak? Mi újság odakint? Sándor Imre. -Ki éves kőműves készséggel válaszol: — Nagy a baj. lőnek. Lőnek itt. meg ott. Én pénteken, amint meghallottam az eseményeket, rögvest úgy határoztam, hogy jövök és segítek. Hajnali fél négy- - tői az MDF Ó-ulcai leraka- fánál pakoltuk meg a kocsit, s reggel hat óra felé a Iá nyommal kettesben egy konvojhoz csatlakozva indultunk Aradra. A rádió egész úton szólt és aggasztóbbnál aggasztóbb hírekről adott számol. Már alig vártuk hogy végre egy Magyarországra hazatérő autóval találkozhassunk. Erre azonban a nagylaki átkelőig várni kellett. Ott rekedt meg ugyanis a forgalom. Az első szembejövő, akivel összefutottam éppen egy szabadsághegy} jópajtásom volt. magántaxis. A csodás Opel As- conáját szitává lőtték. A taxit kibérelő japán újságírókkal együtt a szombati virradatot egy árokban rettegték végig. Persze ezek után úgy döntöttünk, hogy nem megyünk el Aradig, csak a határ túloldalán, Nagylakig, s az ottani katolikus plébánián rakodtunk le. A nagvlak haláron eleiben már állt a h irgalom. Gépkocsikat fordítanak vissza. Nem engednek át senkit. Megpillantjuk az érkezési oldalon Kozma Imrét, a .magyarországi máltai szeretetszolgálat elnökét, zugligeti plébánost, aki ékképpen nyilatkozott lapunknak, miközben bennünket óva intett: „Kérem, át ne menjenek". — Mindenkit lebeszélek a továbbhaladásról. Valószínű, hogy két-harom nap múlva nagyobb biztonsággal tudjuk eljuttatni a rakományokat oda. ahová leginkább szükség van rájuk. De irta ezt a biztonságot senki nem tudja, szavatolni. Ezért mi is harminckét autónyi árut a szegedi hangárban raktunk le. Most akarok telefonálni Zugligetre, hogy ha már megérkeztek a plébániára a nyugati segélyt szállító konvojok. tovább ne haladjanak, várjanak meg. Vissza- fordittatom a határig eljutott mentőautóinkat is. Mert ebben a pillanatban, ahogy tudjuk, nincs szükség vérre, nincs szükség kötszerekre, nincs szükség orvosokra, nincs szükség orvosi szerekre. Egyszerűen azért, mert nincsenek sérültek. A temesvári kórházban például lézengtek a betegek, miközben kínt az utcán folyt az öldöklés és a vér. de hiába nyöglek a betegek, a sérültek. s hiába hívták ki hozzájuk a mentőket, a Securi- taite emberei minden sebesültet kegyetlen módon lemészároltak, mielőtt még azokat a kiérkező mentő felvehette volna és beszállíthatta volna a kórházaikba. De olyan híreket is hallottunk, hogy mentőautókat foglaltak el, és azokból lőttek. Nézzenek hátra. Ezek az autók, amelyek most érkeztek Aradról, szinte mind magukon viselik a golyónyomokat. vagy ha nem. vezetői elmondhatják a városban harcok folynak, ezért kockázatos vállalkozás átmenni a haláron. Kozma Imre szavai korántsem vigasztalónk, és Csovcsics Mária vámparancsnok-helyettes és maradásra késztet. Az a hír járja — mondja —. hogy már Pécskánál is lőnek. Most kaptuk a telexet, nem engedhetjük ki a kamionokat sem. Toporgunk, tanakodunk. Előttünk egy szegedi autó. mögöttünk egy Dacia. A Dacián jelzés, Keresztény Demokrata Néppárt. A volánnál Lánlzky László országos szervező titkár. Hirtelen döntünk. Hármas konvojt alkotunk, és ha átengednek a román határon is, megyünk. Megyünk, ameddig csak tudunk, ha lehel. Aradig, ha lehet, tovább, Temesvárra. A határőr nyugtalanul pecsételi útleveleinket. Ha a román fél beengedi magukat, menjenek — mondja —, de tudniuk kell, néhány lépéssel arrébb már senki, de senki nem tudja szavatolni biztonságukat. S mi indulunk. A határ túlíelén, Nagylakon mindenhol integető emberek állnak az utcán. A gyermekek és az asszonyok a kapukban, ujjúkkal győzelmi jelet formálnak. Ha meglátnak egy magyar autót, két karjukat az égnek emelik. úgy integetnek örömükben. A férfiak a keresztutcákat élőláncban testükkel torlaszolják .el. Mintha csak céltalanul beszélgetnének, de itt mindenki tudja, ha arról van szó, ők tudják kötelességüket. Korábban jó barátok figyelmeztettek, előttünk két autót robbantottak fel plasztlkbombával. Nehogy felvegyünk stopposokat. Óvakodjunk a kocsinkat megközelítő civilektől. Hiszen nehéz felismerni a terroristát és a forradalmát vívó bátor harcost. Mikor Nagylakon gépkocsinkat megállítják a férfia'k, e plasztikbombás hír miatt eleinte ódzkodunk kiszállni. De oly erős hívogató mosolyuk, boldogságuk, amely végül is kinyittatja velünk az ajtót. S ők szinte kitépnek az autóból és ölelnek és ölelnek románok, bennünket, magyarokat. És fogják kezünket, veregetik vállunkat és mondják, köszönjük. Köszönjük, magyarok! A község határát jelző tábla szerint elérjük Pécs- kát. Peciea — mondja a román. A faluban minden leágazó utcát eltorlaszoltaik. Pécskánál lőttek, jut eszünkbe a határőr figyelmeztetése. Itt az ideje, hog> ellenőrizzük a hírek hitelességét. S egyébként is, már délután fél három van. Arad ide csak húsz kilométer, s félelmünk felnidóban. kiszállunk. Rodica Redac. ez a gömböivded asszony nem győzi törölgetni szemét, mikor meglát és simogatja karínnal. Beszél, beszél románul, eg'’ szavát sem érteni. Hegyes Mihály segít a tolmácsolásban. — Soha nem lett volna a nemzetiségek között gyűlölet — higgyen nekem —. ha nincs ez a gonosz akarat» mely szította ezt. Mi beikében élhettünk volna itt a magyarokkal, de nem lehetett. Hát szeretnénk végre e békés szándékunkat megmutatni és megvalósítani. Ezért állunk mi itt kint a házak előtt románok, és integetünk minden magyar autónak, hogy érezzék, köszönjük. amit értünk tettek. Köszönjük. hogy velünk vannak és segítenek. S hogy kiolvassák arcunkból, hogy megmondhassuk, nem mi, hanem a politika nyomorította meg a tiszta emberi érzelmeket. Az a politika, amely idáig sodorta "az országot. amely nem tisztelte az embert, amely nem szerette a nemzetiséget. S amelynek leküzdéséért kitört ez a forradalom. Hegyes Mihályiul érdeklődtünk. Valóban igaz-e a hír. hogy lőttek ebben a faluban is? — Tényleg volt lövöldözés az éjszaka — mondja. — Mi hirtelen azt sem tudtuk, ki kire lő. Ropogtak a fegyverek, és megszólaltak a faluban a szirénák, mi meg rohantunk az utcára. Most persze csend van. De látja amott azt az erdőt? Tudjuk, ott is vannak Securitate egységek beágyazódva. És várják az éjszakai. hogy a sötétség leple alatt páncélozott autóikkal elömerészked .jenek. Felkészülünk az újabb támadásra és nem adjuk meg magunkat ... Pécskán hősi cselekedetekről is hírt kaptunk. A katonák elfogtak egy piros Daciát, s benne négy líbiai terroristát. Most újabbakat várnak, ezért ez a nagy készültség. Hiszen innen már csak néhány kilométer az aradi repülőtér. Indulni akarunk. s épp beszállnánk a kocsiba, mikor fékez mellettünk egy személygépkocsi. Kercsu k Tibor lehúzza az ablakot, és úgy kérdezi: — Hová mentek? — Aradig, mondjuk. — Jaj. nehogy ezt tegyétek. Forduljatok azonnal vissza. Most jövök Aradról, alig úsztam meg, lőttek. Ha rámhallgattok, visszafordultok, de ha tovább haladtok, akkor meg a vörös- keresztes jelzést vegyétek le. mert nekem nagvon úgy tűnt. hogy ez a böszítő célpont a szekusok számára. Nem hallgattunk rá. Továbbmentünk. Jóllehet, hol van már az a kis konvoj, amivel már elindultunk? Csak most. amikor a második katonai rostán is átjutottunk. vettük észre, hogy egyedül vagyunk az országúton. s magányos farkasként hajt előre bennünket valami meghatározhatatlan és megmagyarázhatatlan erő. Tisztában vagyunk a veszéllyel és mégis erezzük, haladnunk kell. Néhány kilométerrel Arad alatt katonák állítanak meg. Kiszállunk a kocsiból, s látjuk. az út menten az. árokparton. körülbelül kétszáz méter hosszan, mindkét lőállásbán civilruhás férfiak fekszenek. Megtudjuk. a hadsereghez jelentkezett, nemzeti garda tagjai ők. Nemzetiszínü karszalagot viselnek, kék-sárga-piros, s rajta hímezve, vagy valamilyen festékkel gyorsan telken ve a felirat. GP. Férfiak kezében szuronyos puska. Mar órak óta fekszenek itt. némán várakoznak, Aradul biztosítják. Ha feltűnik egv- cgy autó, iánk kiáll a gárda. hadnagyi rangban levő katona-vezetője: ..Kaikat'!" — feküdj! És haisravágjuk magunkat. miközben a katonák igazoltatják az. autósokat. Minden román rendszámú gépkocsit szigorúan es alaposan a l néznek. — Varnak valakire? — Nem valakire, valakikre — mondja a hadnagy. — Pontosabban két Daciára. Az egyik brake, a másik normál. Híreink szerint hamarosan itt kell lenniük. Terroristáik ülnek benne, akik megszöktek az aradi ellenőrzésről miközben lőttek, így .aztán, ha meglátjuk őket, mi is lövünk, mégpedig azonnal. Úgyhogy jobban teszik maguk is. ha vagy visz- szafordútnak, vagy befekszenek az. árokba, fedezékbe. Tétlenül toporgok. feküdjek a fűbe. vagy üljek a kocsiba. mikor hátbavág egy magyar kérdés: — Nincs valami ennivalójuk. Már második napja nem ettünk. Rohanok a kocsihoz, hozom a közel négy kilónyi kenyeret. Kés nincs, szuronnyal vágjuk. tépjük, daraboljuk. És szétosztjuk, miközben egyre több a felszólítás „Kulteic!". s nagy rutinnal vágom hasra magam. Az árokban fekvők közül az egyik végről a másik végre átkiált egy hang magyarul: — Kalács, de finom. Nem. nem kalács, kényéi'. Fehér kényéi'. Nekünk is ilyen lesz a forradalom után, ha győzünk, ilyent sütnek majd a pékek, meglátjátok. Közben több ládányi átlátszó üvegben folyadék érkezik. A palackok nyílása ronggyal betömködve. Ez a Molotov-kohlél. Szóval, benzines palackok, melynek, átitatott rongyvégeit meg- »gyújtják, s úgv dobják a célpont felé. Szürkül, s a gárda tagjai az estére, a harcra várnak. S nem véletlenül. Hiszen ifjabb magyar autó fékez, s vezetője újabb rémisztő hírt kiált: Aradon állítólag ledobtak kilencven líbiait, akik felmentek a háztetőkre, vaktában lövöldöznek. Rakodás közben ránk is 1 öltek. Épp. hogy megúsztak. A hír gyorsan terjed a fekvő katonák, felfegyverkezett civilek között. Meg erőteljesebben figyelik az utat. még erőteljesebben készülnek a harcra. Már nem szívesen állnak szóba velünk sem. pedig csak a neveket kérdeznénk, és búcsúznánk, de ők úgy válaszolnak: nem lényeges. névtelenek vagyunk. Persze, azért sokat megtudtunk róluk. Megismertük Ne- lut. ezt a katonazubbonyos. pá neél s i sak os, c i v i 1 na d rágó s bánna katonát, aki azt mondja: — Most mi itt forradalmunkat védjük. Megcsillant, a remény, egy sugár, hogy általa visszaszerezhetjük elveszített becsületünket. Mi az elmúlt időkben már nem voltunk európai ország. Holnap karácsony lesz, s hogy megérjük-e. hát azt ugyan ki tudja. Mondja Nelu a magáét, zamatos magyarsággal, pedig izig-vérig román. S itt van Gyuszi.és Dórin, akik jo barátok és munkatársak, de most testvérként fekszenek egymás mellett. Itt van ez a szomorú szemű és nevű Gyuri, s túlélte-e ezt a 23-i éjszakát. Már sötét van mi a határon állunk. Hazafele tartunk, nem jutottunk el Aradig, nem jutottunk el Temesvárig. De találkoztunk velük, a névtelenekkel, es igenük, visszamegyünk. Visz- szavissz.iik a lo vészárakban készült fotókat, hogy megnézhessetek milyet} bátrak voltatok, hogy elmondhassatok, milvep bátrak voltatok.
