Észak-Magyarország, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-23 / 304. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 6

1989. december 23., szombat

Arra kértük Olvasóinkat, hogy öt-öt sorban meséljék el mi volt; mennyit jelentett az önök számára ez az év — 1989?

Ámbár azt ígértük, hogy a közleményeket majd a két ünnep között adjuk olvasóink elé, most meg kell „szegnünk" az ígéretet, de remélem, ezzel éppen olvasóinknak szerzünk örömet. Az alábbiakban OLVASÓINK írják az újságot, olvassuk hát, miről és hogyan beszélnek!

egészséünnepekre

zelgő

Tisztelt Szerkesztőség! Hogy az elmúlt esztendőnek melyik napja volt a legörőmteljesebb? Minden igaz magyarnak az 1989. év március 15-e.

És melyik napon szorult össze könnyező szemmel a szívünk fájdalommal!.? 'A Hagy Imre temetésének napján.

Kívánóik önöknek a köKérésülknek eleget szeretnék tenni, mert egy-egy emberi sors a társadalom jelenlegi közérzetét tükrözi.

— iMd völt 1889-ben a legnagyobb bánatom? Az, hogy a súlyos beteg, kisnyugdíjas, özvegy édesanyámat (miután csonkolási és szemlencse-beültetési műtéten esett át) — nem tudtam sem anyagilag, sem emberileg segíteni. Drága gyógyszerei három hónap alatt 15 000 forintba kerültek, ebből 2800 forintot fedezett a szociális segély. 'Nem tudtam sem fizetés nélküli szabadságra menni, sem ápolót fogadni. Míg egyeseknek magánklinikán ápolják a szülét napi 1000 forintért — én a szomszédok kö- nyőrületére bíztam őt, annál is inkább, mert rnás városban él. Ezért nevelt fel?!

— Legnagyobb örömöm? Egy nagy miskolci kft. mundér nélküli kiskirálya kitalálta, hogy neki 50 fős kollektíva mellett S helyettes kell. ’89. VII. 24- én áthelyezéssel én lettem ebből az egyik. Nyolc hét után rájött, nem megy így a bolt, hogy ekkora flancot elbírjon, s lehet, úgy ítélte meg, belelátok a kártyákba: egyik napról a másikra (31 évi folyamatos munkaviszonyom után) kijelentette, nincs a munkámra szükség. Ekkor kétszázas vérnyomással, szívritmuszavarral és egy iskolás gyerekkel : egy asszony ,— aki alig ismert, átérezve kétségbeejtő helyzetemet, protekció nélkül segített! Ez az asszony a vállalati munkaügyi osztály vezetője, ahogy másoktól is hallottam, nagyon emberséges. Ismét van állásom. Nyugdíj előtt 4 évvel nem kerültem az utcára. Örülök, örülhetek ...

— örülök annak is, hogy másodmagammal nyomoroghatok —, mert ma már ez is öröm, ugyanis a várható fizetésem bruttó 7000 forint körüli lesz. Egy fél, illetve megosztott lakás- • ban élünk, egy hónapban így fest a kiadásom: törlesztések, felújítás, tv, villany, telefon, gázfűtés, bérget, sikert és Igaz szívvel megírt sok jó cikket lapjukba, hogy legyen már örömteljes biztatást sugárzás az Önök által szerkesztett Észak-Magyarország ünnepi számában. Szeretetteljes üdvözlettel:

Villányi Jánosné Miskolc, Széchenyi u. 101. 1/2.

let, sztk, szakszervezet, adó — 4^)70 forint a végösszeg. Kettőnk megélhetésére marad 3270 forint. Ennek ma örülni kell! Ezért tanultam munka mellett' 10 évet az estin, ezért nem voltam ifjan gyesen. És ennek kell, hogy örüljek, míg Tisztelt volt főnökömnek jól fizetett állása mellett maszek étterme -f- egy pecsenye- sütő hozza a pénz, és így packázik másokkal. És akkor, mikor az egyik vállalat igazgatója 800 ezer forint prémiumot vesz fel!! Hol itt a reform? Mellesleg, miért nem jutott eddig senkinek az eszébe, hogy a gyermekét egyedül nevelő szülő, aki 100 ezer alatt keres évente — adómentes legyen?! Jó lenne azt is tudni, mi van ma a védett korral?

Sajnos, tíz sorba ez nem fért bele! Nevem aláírom, de a cikk esetén a kiírását kérem, hogy mellőzzék, nincs kedvem munkanélküli-segélyre menni, sem magyarázkodni ismerőseimnek. Tisztelettel...

*

Osak az elejét és asák a végét tudnánk feledni! Az utazás oda és vissza is keserves volt. Ami közötte történt, az nyaralás, munka, mennyország. Fel hát Finnországba, vár bennünket az ezer tó, a tízezer rénszarvas és az eper. Csakhogy: a rozzant gépkocsi Prágában lerobbant, vonattal folytattuk. Hazafelé stoppal akartuk megtenni az utat, de, s akikor már Svédországban nézelődtünk, ez nem jött ösz- sze. Az ottani nagykövetségtől kértünk valutát. Adtak. Itthon fizettük vissza, forintban . ..

Szóval, epret szedtünk Finnországban. Nem a mi munkánk ez, hiszen mindketten gölöncsérek, fazekasok vagyunk. Egyikőnk 20, másikunk 21 éves. Reggel hétkor költünk, s két részletben dolgoztuk végig a napot. Ötször étkeztünk, díjtalanul. És persze eper: amennyi csak kellett. Közben ismerkedtünk a „testvérekkel”. Soha rosszabb

rokonságot. Osztva, szorozva, napi árfolyamot számolva, naponta körülbelül 1500 forintot kerestünk. Valutában.

Szőke Eszter, Bohus Tamás, Miskolc

*

Elnézésüket kérem, de nékem 1989-ben a személyes beszámolóm csak rosszról adhat számot. Így öt-öt sorban csak a retteneteset áll módomban közölni.

— Egyetlen hozzátartozóm, imádott férjem ez évben már szörnyű fájdalmakkal élt, aminek következtében, a sors kegyetlensége folytán örökre itthagyott. Az életemben ilyen nagy-nagy szívfájdalmam még nem volt, pedig sök-sok keserűségben volt részem a több mint fél évszázad alatt.

levelemre a posta alkalmazottja csak elutasít. I. csoportos rokkantnyugdíjas vagyok, kilenc éve. Senki sem fog tudni felhívni, hogy szeretettel egy vigasztaló szót szóljon, még a külföldön élő testvérem sem. Lehet, hogy kihűl a lakásom, nem tudok — telefon hiányában senkitől, semmilyen segítséget kérni. Ilyen lesz nekem a SZERETET ünnepe!?

özv. Pomázi Istvánná Miskolc, Lavotta u. 19.

(U. i.: Szörnyű helyzetben vagyok, nem tudok gázpalackot rendelni, szerelőt hívni, tüzelőt rendelni, stb., stb ... Ezeket mind a Férjem intézte, nem a tudatlanságom miatt, hanem a telefonhiány miatt, és az állapotomra való tekintettel. De most már 1989 júniusától Ö sincs, az egyetlen hozzátartozóm. Ügy élek itt, mint egy lakatlan „szigeten”, egyedül maradtam teljesen, ami szörnyű állapot. Az sem lesz, aki boldog új évet kívánjon, ilyen még nem volt az életemben. Lelkileg teljesen össze vagyok törve, és ezt követi a fizikai szenvedésem: a látásom meg 0,02 és 0,04-es.

„Hát csak ennyi” — az én tragédiám dióhéjban.)

*

Nekem a legrosszabb és legkellemetlenebb napom 1989. október 30-a volt. Október 27-én feltörték a Skoda gépkocsimat. Ez se egy jó nap de, hogy miért október 30-a a legrosszabb, arról röviden írok.

— Mivel Casco-biztosí- tásom van a Hungária Biztosítónál, ott kellett bemutatnom a rendőrségi jegyzőkönyvet. Ezt elvittem az Egri úti biztosítóhoz, mert ugye. így kell bejelenteni a kárt. . . Szólítottak a csarnokban, és itt fagyott belém a szó, mert a kocsimat körüljáró ,.ŰR” úgy beszélt velem, hogy se megérteni, se felfogni nem bírtam. Olyan arrogáns volt, hogy én csak dadogtam, és azt se tudtam, mit írtam alá. Jól kisírtam magam, és mivel csak intett az

„ÜR”, hogy mehetek, hát örültem, hogy végre megszabadulok attól, aki így megalázott. Végre úgy, ahogy magamhoz tértem, leültem a várakozók közé. Vártam körülbelül másfél órát, láttam megint az „UiRAT”, és volt bátorságom megkérdezni, meddig várjak még. Közölte, majd akikor fizetnek, ha a rendőrségi vizsgálat lezárult, és, hogy ő ezt mondta már nekem. Nem emlékszem. Most. azon imádkozom: legyen meg a betörő, vagy az ellopott holmi, hogy még egyszer ne kelljen ehhez az „ÚRHOZ” mennem. Inkább a pénzről is lemondanék, de hiszen mindent elvittek egy jól felszerelt autóból. Tudom, hogy ködös hétvége volt akkor, sok emberrel kell foglalkozniuk, de könyörgöm, én minderről nem tehetek. Elég nekem az, hogy nincs biztonságban a kocsim.

— Még írok arról is, hogy van azért jó és szép napom is, elég gyakran. A Toka j Csemegébe járok vásárolni. Ott mindig kedvesek, nem mérik nagy lepedőbe a 15 deka felvágottat, és mindig ajánlanak valamit, ami olcsó. Főleg a

vezetőket kell dicsérnem. Ha történetesen egyikük tölti fel a mirelitládát, mindig készségesen válaszol, és megkeresi, amire szükségem van. Azok közül a vezetők közül való, akik mindent elkövetnek, hogy mi, vevők, öregek és fiatalok ne menjünk ki az üzletből rossz érzéssel. Mindig szívesen köszönnek, hát ez is öröm a mai keserves világban.

Kívánok Maguknak Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Áldásos Űj Esztendőt. Jó egészséget. És küldök egy kis versikét: „Boldog új évet kívánni jöttem én / ennek a szép téli napnak sugárzó reggelén / Kamrátokba sok jót, szívetekbe békét — / A családban a szeretet áldott csendességét!”

Nemes Sándorné Miskolc,

VászonfehérítQ 62. 8 5.

*

Együtt katonáskodtunk, s már akikor elhatároztuk, hogy belevágunk valamibe. A legrosszabbnak az számított, hogy hónapokig voltunk munkanélküliek. Sok pénz és sok papír, pecsét kellett. Aztán fölvettünk 250—250 ezer forint újrakezdési segélyt, s megnyitottuk a gmik-t. Autómentést és szélvédőcserét vállalunk. Viszonylag olcsón, pontosan, és akármikor. így aztán nem tudjuk, hol töltjük az ünnepeket.

Csorba Attila,

Hricz Zoltán, Miskolc, Almáskert u. 29.

*

— Rossz hír: 26 év 175 napot szorgos munkával dolgoztam végig, sokszor nagyon betegen. Szívbeteg vagyok, gyakran jelentkező rosszu Rétekkel, kilencféle gyógyszert szedek. 1989 októberében el kellett fogadnom az 50 százalékos nyugdíjat, havi 3590 forintot. Három hétig sírtam, és csak a sok imádkozásnak köszönhetem, hogy nem haltam bele a bánatomba.

— Jó hír: összefügg az előzővel. Sem enni, sem aludni nem tudtam, mikor egy napon a református lelkésznőnk üzent értem, hogy amikor jól érzem magam, szeretné a segítségemet kérni. Nagyon boldoggá tett az a tudat, hogy valakiknek így, betegen is szükségük lehet rám. Csák azt nem tudom, hogyan jött erre rá, mikor a családom előtt is titkoltam a fájdalmamat.

Én ezt az egybeesést isteni csodának tartom. A leszázalékolásom ideje alatt sok beteggel beszélgettem, s völt, aki az öngyilkosság gondolatával foglalkozott. Sokan kiselejtezettnek, tehernek érzik magukat. Imádkozni kell és a Jóisten válaszol. Erre én nagyon sok példát tudnék

írni a saját életemből. A családi életet a békés, beteg ember is nyugodttá, harmonikussá teheti. Ha pedig a családokban ösz- szetartás, szeretet, béke van, ez kihat a munkahelyekre, majd az egész országra.. Tisztelettel:

Tatár Jmréné,

Sajószentpéter

*

— Lehet, hogy csalódást fogok okozni, de velem semmi rossz nem történt ebben az évben. (Azt nem minősítem, hogy ma mai- nem fizetek párttagdíjat). Legnagyobb és nem pusztán személyes sikernek azt tartom, hogy az üzletben megnyílt az úgynevezett látványpékség. Francia kenyeret és süteményt készítünk, a vásárló szeme, illetve orra előtt. Talán a jó illatnak is betudható, hogy nem tudunk annyit sütni, amennyi rögtön el ne fogyna. A bolt egyébként jól megy, s jövőre nagyapa leszek.

Erdősi Károly üzletvezető

Len in város, Tisza ABC

*

Az újságban közölt felhívásukra írom ezt a pár sort. Sok ember életét megváltoztatta 1989 és- az előtte való évek is. Öt sorban nehéz lenne leírni egy élet küzdelmét. Az embert is ismerni kellene a megértéshez. Már ebből a pár szóból is kiderül, hogy egy idős ember kéri meghallgatásukat.

— Férjem egész életét végigdolgozta becsülettel, tisztességgel. Dolgozott éjjel, nappal, ünnepnap, vasárnap ! Kettőnk helyett dolgozott, hogy öreg napjainkra is megélhessünk a nyugdíjból! Én sajnos beteg lettem, csak otthoni munkát tudtam ellátni. Az élet kegyetlen.

Nyolc évvel ezelőtt még meg tudtunk élni egy nyugdíjból, ma már alig. Az évek során a pénz elértéktelenedett, két ember megélhetését már nem biztosítja! Az én házastársi jövedelempótlékom 360 forint, ami gyógyszerre sem elég. Mindenütt csak azt számolják, hogy „mennyi a nyugdíja?” és azt soha még meg nem kérdezték, hogy „ebből a nyugdíjból hogy tudtok ketten megélni?” — MI LESZ VELÜNK?! Aludni- sem tudok!

Boldog karácsonyt sem tudok kívánni, mert a torkomat szorítja a sírás.

Egy betkg asszony

*

Az idős asszony torkát szorongatja a sírás. Az Ő panasza-keserve, s mások reménytelennek tetsző napi sorsa menti az újságírót: nem tud megfelelni az első ilevél írója kérésének: aki kíván „sikert és igaz szívvel megírt, sok jó cikket lapjukba, hogy legyen már örömteljes biztatást sugárzás az Eszak- Magyarország ünnepi számában” ...

Olvasva olvasóink leveleinek többségét, az újságíró torkát is kaparja valami.

Az ÜNNEP sem takarhatja el mindennapjaink szomorúságait.

Mégis, — most KARÁCSONY ünnepén — megszorongatott szívvel és gondolattal — hadd kívánjunk Olvasóinknak annyit: legyen velünk a BÉKESSÉG, legalább a Gyermek születése idején.

— A sdk-sok környörgő