Észak-Magyarország, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-02 / 286. szám
1989. december 2„ szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 9 Kanez az újságra, ahol minden egyes nap be van skatulyázva. Nincs menekvés: minden napol bele tudja susztereim a napiárba. Kos . . . Bika .... meg az Isten tudja — Mérleg, Skorpió, meg közben Ikrek hava. Aztán Rák, Oroszlán és a többi. Ikrek hava, május 21-töl június 21-ig lart. A mai napon azt ajánlották, hogy „Ne ellenkezzen, ne szóljon, hogy a főnök teljesítményéi ne felejtse el a bérjegyzék kiállításánál. Különben is jól jön majd a pénz, meri kell néhány téli holmit vásárolni. Meg ajándékot a szivbélinek. meri már rég nem jutott nz eszébe." Kdeiig jutott az olvasással, és hazaérve közölte a férjével, augusztusban helyettesítenie kell az Ágnest, meri táppénzre ment. meg kivette az évi szabadsága felél. Szóval. már tudják is: az iskolakezdés elölt sárgolyón, amelyen évmilliók óta a fajok harca dúl, az emberiség nagy dilemmája — a pusztulás — továbbélés szeszélyesen egyszerű kérdései foglalkoztatják a mindennapok megélőit. Ehelyett, csak annyit mond otthon: egész hónapban helyettesíteni kell. Üdülés, nyaralás miatt, de el kell látni a csöppségeket. rendszeresen ellenőrizni kell őket, mérni gyarapodásukat, hosszukat, látni egészséges megnyílásukat erre az átkozott világra, és mindezt írni, jegyzetelni, hogy kellő adat birtokában újabb és újabb elméletek lássanak napvilágot, újabb emberek legyenek büszkék, boldogok az egyszem gyerekre. a túlélőre, a szerelmet-, a tudást átvivőre. a drága cipők, ruhák, tanszerek elhasználóira. rongálóira — egyszóval, a jövő nemzedékére. Ikrek hawa nem jön vissza. Helyettesítenie kell. Lelátogatni a kismamákat, mérni a csecsemők súlyát, ellenőrizni, melyik mennyit szopott, ki ad tiszta tejet a csecsemőnek, betart- ják-e a keverési arányt a cumiztatásnál. és melyik gyerek mennyi grammot hízott, van-e valamelyiknél fertőzés, megkapta-e a védőoltást . . . Mindenféle adatot rögzíteni kell, küldeni statisztikákat, szervezni a védőoltásokat, meglátogatni a családokat, benn a városrészben és a hozzátartozó falvakban. A védőnő nem repes az örömtől, de ösz- szeállítja a programot, mikor, melyik városrészben, melyik faluban ellenőrzi majd a csecsemőket és a kismamákat. És este újságolja otthon a hírt: holnap a faluba kell menni, és még aznap délután megnézi a szakmunkásképzősök vérnyomását, leméri testsúlyukat, magasságukat, mellbő- ségüket, megnézi fogaikat. Nehogy úgy járjon, mint a kollégina: csak irta, írta a papírokat, ránézésre saccolta a testsúlyokat. a mell bőséget, a magasságot, és egy év múlva derült ki, hogy a két évvel idősebb testvér minden tekintetben „lemaradt" becsétől, noha robosztusabb volt nála. Az újszülöttek meglátogatása már nehezebb feladat volt. Rózsaszín párkilós testük valami szép. valami régi emlék képeit idézte, amikor még ő is azt remélte, egyszer saját gyermekét is így mustrálhatja. Elgondolkodott a szép, nagy, bogárfeke- le szemeken, amelyekkel a világra csodálkozik a csöppség, melyekkel farkasszemet néz majd, kiolvassa belőlük az igaz, őszinte szót, millió évek üzenetét, a hallhatatlanság érzését, hogy továbbviszi majd, továbbadja majd e gyöngeség — később megerősödött csodaországban — a múl! üzenetét, hogy miért is vagyunk ezen a Aki ezeket nem próbálta — semmit sem próbált. Sem szaladni éjszakai lázas gyerekkel. sem őrjöngeni műtét, kezelés, kúra után. sem örülni csepp mosolyának, a bizonynak, hogy itt fekszik kettőjük között, itt szuszog álmában, kettőjük között álmodik a pettyes labdáról. Ez mind megelevenedik az alig felcseperedett lánygyerek terhessége után született két újszülött mindennapjaiban, akiket tetszik-nemtetszik, látogatni kell, megállapítani, hogy elevenek, és tizenhat éves anyjuk is most kezd eltelni velük, és iker gyerekkocsit kapott, hogy abban hordja- vigye őket, büszkélkedjen harminc-negyven éves meddő nők előtt, hogy szívükbe kést vágjon a friss gyerekkacajjal, hogy ráébressze az időt múlatókat: új emberek, új szelek, új erők veszik körül a terméketleneket, a meddőket. Hogy azoknak még jobban fájjon a tény: már nem lehet, vagy soha sem lehetett volna, utódjuk, aki átvitte volna a szerelmet a „túlsó partra”, akik soha nem büszkélkedhetnek a kölyök csínytevéseivel, akik nem tanítják a „répa-re- lek-mogyoró”-t. És közben el kell menni — legalább hetente — a tizenhat éves lányanya ikreihez. Mert egyszerre ikreket szült, lepipálva az idősebbeket — egyszerre két lányporonty boldogítja, tölti be a délutánokat, a félelmetes éjszakákat azok őrjítésére, akiket egyetlen gyermekkel sem áldott meg a természet, akik félve-irigykedve-lopva lesik az ikreket. Az ikreket, akik jól vannak, elevenek, mint a csík, szép sima, rózsaszín a bőrük, s a világról annyit tudnak, hogy szép kék az őszi égbolt, hogy mosolyogni kell, ha megsimogatják márványtapintású pofiká- jukat. (Bekccsi Szabó László) Mikor és mivel zárjuk napot? Évszázadok óta oktatnak bennünket arra, hogy nyugtával dicsérjük a napot. Mi tagadás: ritkán jönnek olyan napok, amelyeket egyértelműen csak dicsérni lehet. Akkor legalább próbáljuk magyarázni — ez volt az alapgondolatuk azoknak, akik kitalálták a televízió Napzárta műsorát. S ha nem is mindent — hiszen olyan sok történik a nagy világban és a kis hazában 24 óra alatt —, legalább egy-két fontosabb dolgot, amin el-elvitatkozgat- hatnak szakemberek és laikusok, bármilyen hosszan. Mert. aki fennmaradt az éjszakai órákig, hogy megvárja a Napzártát, most már csak rászánja imég azt a fél, háromnegyed, vagy éppen teljes órát. Csakhogy közbeszólt a nézőközönség. Éppen azok, akiknek kezdettől fogva tetszett ez a műsor, de azérl éjszakai nyugodalmukat sem szívesen kurtították meg. Kifogásolták, hogy a Napzárta olykor a késő éjszakai órákba nyúlik, s ez a figyelemnek, a felfogható- ságnak a rovására megy. Hiszen egész napi munka után — ami ugyebár nálunk mostanában nemcsak nyolc órát jelent — csökken a koncentráló képesség. ha még oly érdekes témát feszegetnek is a tévében. De — éppen, mert általában érdekesnek találták — senki nem vonta kétségbe a Napzárta létjogosultságát. Mindez bizonyára elgondolkoztatta a Napzárta szerkesztőit. Először is létrehozták a Tv2-ben az állandó szerkesztőséget: Sárdi Anna, Baló György, Kóthi Judit szerkesztő és két gyártásvezető készíti a Napzártát hétfőtől vasárnapig. Legújabban azonban — megfogadva a közönség kritikáját — nem mindig ezzel zárják a napot. A témák olykor kimerít- hetet lenek. A Napzárta szerkesztői nem „a gombhoz a kabátot” keresik, de mindenesetre a témához a leginkább hozzáértőket. Ha pedig politikáról van szó (és leggyakrabban mostanában arról) a pártokat, és más, új és régi szervezeteket kérik fel: megfelelően vita- kész képviselőiket küldjék a stúdióba. Az már a szervezetek belső ügye, hogy kit tartanak erre alkalmasnak, vagy éppen ki ér rá, ki vállalja a késői vitatkozást. No, meg az is: ki tud röviden és velősen érvelni. A műsoridőt — megintcsak a kritikákat megszívlelve — korlátozták. Általában háromnegyed óra. Pszichológusok véleménye szerint — és a különböző közvélemény-kutatások is ezt látszanak alátámasztani — ennél hosszabb ideig csak egészen különleges esetekben, nagyon közérdekű. vagy személyre szólóan izgalmas témákkal lehet az emberek figyelmét, érdeklődését fenntartani. S azt sem akármikor. A Napzárta szerkesztői ezért döntöttek úgy, hogy este fél tíz-tíz óra körüli időpontra teszik a népszerű műsort a hét öt munkanapján. Szombaton és vasárnap aztán lehet akár éjfél után is, előtte, vagy utána kipihenheti magát résztvevő és közönség (de még a szerkesztőség is). A kulcskérdés: kik vezessék a vitákat? Eleinte a televízió berkeiből hívtak műsorvezetőket, aztán néhány rádiós került sorra, de a keresés tovább folytatódik. Azt szeretnék, hogy a legjobb — a dolgok természetéből adódóan fővárosi — újságírók vállalnák a Nap- zárta vezetését. Ám nem elég, ha valaki jól tudja megfogalmazni gondolatait: a vitavezetés külön műfaj. Hit és miért nem ahmmítk & f Nyilván pénzügyi gondokkal is magyarázható, hogy az immár hagyományos és kétévenként Szekszárdon szervezett vitasorozat, amely mindenkor a gyermek- és ifjúsági irodalom helyzetét vizsgálja, idei elmélkedésének helyszínéül Budapestet választotta. A jelen lévő, mintegy félszáz meghívott, köztük író, gyermekkönyvtáros, olvasáskutató, pedagógus, pszichológus a kétnaamelyben nem hogy napra, de percre készen kell lennie annak, aki többféle nézet, álláspont ütközésének középpontjába, a kamerák elé ül. S az sem mellékes, hogy — elf '»gulatlanul vezesse a műsort. Lehet neki egyik, vagy másik vitapartner rokon-, vagy ellenszenvesebb, ezt nem éreztetheti a nagy nyilvánosság előtt. A Napzárta természeténél fogva élő műsor, hiszen mindig az „itt és most”-ból kell kiindulniuk, az éppen legidőszerűbb kérdésekkel foglalkozott eddig is, s így akarják a szerkesztők a jövőben is. Olykor — egyáltalán nem véletlenül — az események elé mennek. Mint például az úgynevezett sarkalatos törvények javaslatai esetében, amelyekről előbb zajlott vita a Napzártában. mint az országgyűlésen. Ugyanakkor az is kívánatos — s a közönség szereti —. hogy a viták közben egy-két film-, vagy riport- részletet játsszanak be. Ez színesíti, élénkíti a műsort. Kétségtelen, hogy az egymással szemben, vagy egy asztal körül ülő emberek látványa egy idő után már fárasztó, bármennyire igyekszik az operatőr epvik arcról a másikra, vagy ma- gyarázó-gesztikuláló kezekre irányítani a kamerát. Ma még a Napzárta keresi helyét. Lassanként kialakult állandósága, már van saját díszletük, mindig ugyanott ülnék, vitatkoznak a műsor meghívottjai. Az első idők parttalan, hosszúra nyúlt vitái helyét mindinkább elfoglalják a tartalmas. továbbgondolkodásra késztető műsorok. Létjogosultságát ma már senki sem vitatja. Hiszen napjainkban oly sok a fontos kérdés, a nyilvánosság előtt megtárgyalni való téma. Várkonvi Endre pos konzultáció során arra kereste a választ, hogy mit kínál, mit ajánl a magyar könyvkiadás a kamaszkorú fiataloknak. És ha lenne kínálat, iákkor az találkozik-e a tizenéves fiatal igényeivel, akaratával, kíváncsiságával, megálmodott élményvilágával. Végre egy hely, ahol nem elsősorban politikáról lesz szó — mondta megkönnyebbülten egy író, bár az ellenvélemények megfogalmazása közben rögtön kiderült: ezen a szakmai fórumon nem csupán az író és a kamasz viszonya határozza meg. hogy mit és miért vegyünk le a könyvespolcról. A társadalom válsága, az átalakulás eredményei és visszásságai nemcsak a felnőtt állampolgárok magatartását, viselkedését formálják. Hová tűntek a tegnapi eszményképek, és lehet-e. s vajon milyen módon új eszményeket találni? Ez a kétely egyformán izgatja és nyugtalanítja az írót és a jó olvasmányt kereső kamaszt is. De akar-e könyvet kézbe venni az iskolapadot koptató fiatal, és ha igen, mit kínál számára a könyvpiac? A szenvedélyességtől sem mentes kollektív vizsgálat során a jelenlévők különböző olvasáskutatói elemzések eredményeivel is megismerkedhettek. Egyes könyvtárak tapasztalatai szerint Jókai. Verne, P. Howard, Móra. Fekete István, May Károly, Nemere a legkeresettebb szerzők. Természetesen ez az észrevétel csak azokra vonatkozik, akik az iskola, a család, vagy baráti tanács hatására egyáltalán betévednek a könyvtári polcok közé. A többség azonban — mint ahogyan ez a felnőtt lakosság esetében is elmondható — nem elsősorban olvasással és könyvtárlátogatással képzeli el szabadidejének eltöltését. A fenti alkotói sikerlista megerősítéséhez, átrendeződéséhez új művekre, a kamaszvilágot értő és azt ismerő remekekre lenne szükség. Ez azért is indokolt, hisz napjainkban az erőszak, a fércművek, az el- durvultság, a reménytelenségben üzletj haszonra törekvő igénytelenség egyre elviselhetetlenebb mértékben rajzolja át a magyar könyvkiadás térképét. A jó könyvek mellett természetesen az is fontos, hogy a felnőttek, a családok, a nevelők érezzék annak felelősségét, hogy a gyermekek lehetőleg mindenkor és mindenütt kiegyensúlyozott szellemi, érzelmi körülmények között nevelkedjenek, mert csakis ezáltal képesek az értelmes, a fejlődőképes életre. Hazánkban jelenleg mintegy 200 ezer a deviáns gyermekek száma. Jelenlegi és jövőbeni mostoha sorsuk, életük kilátástalansága egyúttal érzékelteti a társadalom működőképességének zavarait. A kamaszirodalom megjelenésének egyik célja a múltban is az volt. hogy megteremthesse a „jóízű” beszélgetések feltételeit gyermek és felnőtt között, családban, vagy épp iskolai környezetben. A gyermekek — az őket körülvevő soksok új hatására — igénylik, hogy beszélgessenek velük, és beszélgessenek róluk. Ennek nélkülözhetetlen szükségességét az írószövetségi tanácskozás résztvevői sem vitatták, bár azt nem tudni, hogy születnek-e a jövőben remekművek a magyar kamaszirodalomban. A társadalmi átalakulás nemcsak a politikai intézményrendszer korábbi struktúráját változtatta meg. Megváltoztak a könyvkiadás feltételei, és ez nemcsak mennyiségileg, de szerkezetileg is megmutatkozik. Ma már mintegy négyszáz könyvkiadó zúdítja naponta termését az olvasóra. Többségük piaci ismeretekkel nem rendelkezik, a könyvkiadás szakmai ismereteinek elsajátításával legfeljebb véletlenszerűen és felületesen foglalkozott. Az eltúlzott mértéktelen ség ismeretében az sajnos, ma még megállapítható, hogy mostohagyerek a kamaszirodalom, és könnyebb a napi üzleti sikerek reményében közreadni egy-egv olcsó történetet, mint esetleg gyermek- és ifjúsági regényt írni napjaink történelmének oly sok megválaszolatlan kérdéséről. Ne felejtsük, hogy a gyermekkori eszményképek nélkül a holnapban bízni szinte lehetetlen. Marót! István A kérdőjel talán túlságosan provokatív, de a Magyar <rók Szövetsége „Mai kamasz — mai kamasz- regény" címmel néhány héttel ezelőtt rendezett szakmai tanácskozásán elhangzottak ismeretében talán nem túlzott a kétely.
