Észak-Magyarország, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-30 / 284. szám

taa-msmmM NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA Ügyeletes riporter: Udvardy József Telefonszámunk 13 órától 19 óráig. 89-872, 17-807 „Nézed, pedig a szálkát a te atyádfiának szemében, holott a tiedben gerenda vagyon ...” — mondja a Biblia és nap­jainkban egyre többel jut eszembe az ősi igazság. — Hogy mikor? — Nos akkor, amikor egyesek habzó szájjal vádol­nak másokat azért, amit azok — valóban — mondtak, cse­lekedtek az elmúlt negyven esztendő során, de gondosan megfeledkeznek (és másokat is meg akarnak feledkeztetni) arról, amit ők is mondtak és csináltak — valóban. — Mert ne feledjük, olyan negyvenesztendős korszak áll mögöttünk, amelyben bárki, aki csak csinálni akart valamit, az egyed­uralkodó pártállam keretén belül csinálhatta kizárólag. Ha nem akart megmaradni szürke filiszternek, nem állt félre lángost sütni — jó pénzért, akkor csak a pártállam kere­tein belül politizálhatott kisebb-nagyobb kompromisszumo­kat kötve — ki-ki habitusa szerint. És ha ez a kompro­misszum nem. jelentett becstelenséget, nem. lett ÁVÖ-s gyil­kossá, holttesteken is átmasírozó karrieristává, akkor talán használt is vele valamit. Például, amikor mint „hatósági­lag engedélyezett” reformer „őfelsége leglojálisabb ellenzé­keként” tett-vett. Nem hiszem, hogy bárki (beleértve ma­gamat is, aki megjártam Rákosi börtönét is) ne követett vol­na el valami „bocsánatos bűnt” — ha valamit tenni akart. — Nézzünk előbb nagyon is önmagunkba, mielőtt másnál szálkái keresünk, hátha a mienkben — valóban — „geren­da vagyon”. (máté) Segítség az önsegítőknek Naptár. 1989. NOVEMBER 30., CSÜTÖRTÖK A nap kelte 7.09. nyugta 15.56 órakor A hold kelte 9.24, nyugta 17.08 órakor Névnap: András, Andor Száz évvel ezelőtt szüle­tett Edgar Douglas Adrian (1889—-1977) Nobel-díjas angol fiziológus, aki az or- vostudomáúyi Nobel-díjat 1932-ben — megosztva C. S. Sherringtonnal —- a neu- rnnok funkcióinak terüle­tén tett felfedezéséért kap­ta. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Általában derült és száraz idő lesz, tovább mérséklő­dik a szél. A legmagasabb hőmérséklet -2 fok lesz. A miskolci Egészségszol- gálat — itetoiinitettel az egész­ségnevelési hónapra — a szokottnál is aktívabb. Szá­mos tánfolyamulk — do- 'hányzás-lieszolktaitás, fo­gyökiűirás — mellett most a ikülönlböző önsegítő közössé­gek, csoportok és egyesüle­teik vezetőinek szerveznek találkozót. Az összejövetel december 4-ién 10 órakor kezdődik a Szinva u. 17. szám alatti .székházban. Célja, hogy a kisközösségek működését segítő .informá­ciókkal, tanácsokkal lássák el azok vezetőit, segítsék őket 'eligazodni jogi és pénz­ügyi, szervezési kérdések­ben. A találkozóra a, miskol­ci 37-4:7i5-ös 'telefonszámon, •illetve személyesen .is elfo­gadnak jelentkezést. Panasz egy névhasználat ellen Az Észak-Magyarország 1989. november 23-i számában A kör bezárul!? címmel és (Körömi) jelzéssel közölt írásunk ellen pa­nasz érkezett. Nem a cikk mon­danivalója ellen van kifogás, ha­nem a névhasználat ellen. Sze­rencs városában legalább bárom Körömi nevű egyén él. Egyikük 33 évvel ezelőtt lapunk munka­társa volt. Az illető, aki 22 év után októberben tért vissza kül­földről. még annyira új ember itthon, hogy képtelen írásra gon­dolni. A (Körömi) név tulajdo­nosa szíveskedjen a keresztne­vét is használni — ez az ő ké­rése. A cikk írójának neve egyéb­ként Körömi Miklós, lapunk külső munkatársa. A szerkesztőség Daloló diákok sikere Kétesztendős megméretés után befejeződött a Magyar Rádió nagyszabású zenei ­Közlemények TOP TRAVEL-TAJEKOZTATÖ! Shopping City Süd + HÜMA = TOP TRAVEL BEVÁSÁRLÓ TO­RA! Ünnep előtti látogatás Euró­pa legnagyobb bevásárlóköz­pontjába. Részvételi díj: 650 Ft + 20 ATS. Indulási időpontok: december 8, 15, 22-én. Top Tra­vel Miskolc, Dorottya u. 1. Te­lefon: 06-46 '51-086. Tájékoztatjuk a Tisztelt La­kosságot, hogy az Avas Fuvar- szervező GMK bevásárlójárato- kat indít heti egy alkalommal Isztambulba és Becsbe. Az isz­tambuli járat részvételi díja: 2800 Ft -I- 10 DEM. Indulás minden vasárnap 5 órakor. A bécsi járat részvételi díja: 700 forint, indulás minden csütörtö­kön 24 órakor. Jelentkezés és felvilágosítás éjjel-nappal: Mis­kolc, Tízes honvéd út 22. Tele­fon: 84-000, vagy 84-041, Avas Fuvarszervező .GMK. A DANUBIUS BETA HOTELS KEDVEZMÉNYES AJÁNLATAI : HÉVIZÉN, a Beta Hotel Park­ban: 1989. október 21-töl decem­ber 28-ig és 1990. január 6-tól április 1-ig. 500 Ft/fő/nap, két­ágyas szobában, reggelivel; 600 Ft,nap, egyágyas szobában, reg­gelivel. Nyugdíjasoknak további kedvezmény: A Beta Hotel Nap­sugárban: 1989. október 28-tól december 29-ig, 1990. január 2- töl április 1-ig. 500 Ft'fönap, kétágyas, fürdőszobás, konyhá­val és színes tv-vel felszerelt szobákban, reggelivel a SZQ.T Helikon üdülőben. 600 Ft/nap egyágyas szobában. Nyugdíja­soknak további kedvezmény! KESZTHELYEN, a Beta Hotel Hullámban: 1989. október 28-tól december 29-ig, 1990. január 2- től április 1-ig. 500 Ft/fő/nap, kétágyas szobában, reggelivel; 600 Ft nap, egyágyas szobában; uszoda- és szaunahasználattal a közeli Hotel Helikonban. Nyug­díjasoknak további kedvezmény! ESZTERGOMBAN, a Beta Hotel Esztergomban: 1990. január 2-től április 1-ig. 760 Ft fő nap, két­ágyas, fürdőszobás szobában, reggelivel; 690 Ft/fő/nap, két­ágyas, zuhanyzós szobában, reg­gelivel. Felvilágosítás, szobafog­lalás: Danubius Travels, 1052 Budapest, Martinelli tér 8. Te­lefon: 117-3115. műveltségi _ vetélkedője. A hosszú „menetelés” végén Budapest, Kaposvár. Kun- szenbmárton és Sopron di­ákcsapata mellett megyénket a miskolci Pallos utcai is­kola és a hejőkereszítúri ál­talános művelődési központ 6—6 tagú közössége képvi­selte az országos döntőben. A miskolci csapat felkészí­tője Bónusné Magyar Klára, a hejőkeresztúria'ké Báli Ist­vánná volt. Nékik elsőrendű érdemeik vannak abban, hogy a két borsodi csapat Sikerrel állt helyt a verseny- sorozat egészében. Sok-sok zenehallgatási óra, egyéni és közös éneklés, gyűjtőmunka, szolmizálás, kuta tóműin Ica áll az eredmény mögött. A rádió 22-es stúdiójában nyilvános hangfelvétel ké­szült a hat csapat döntős szerepléséről, ezt egy későb­bi időpontban sugározzák. FÁS O Tegnap, szerdán délelőtt még nem kellett üres kézzel távozniuk azoknak, akik az angliai kisfiúnak küldendő képeslapért kopogtattak szerkesztőségünk titkársá­gán. Kora délután azonban már azt kellett mondanunk, hogy a Piért által felajánlott 40 ezer lap elfogyott... (ha jól belegondolunk: három nap alatt...) Van azonban újabb jó hí­rünk. A Herman Ottó Múzeum és a Borsodi Nyomda 5000 Helikon-filmek a Rónaiban A miskolci Rónai Sándor Művelődési Központban de­cember hónapban a követ­kező Helikon-filmeket vetí­tik: 2-án és 3-án az ököl- harcos, 8-án, 9-én és 10-én a Halálos mánia, 15-én, 16- án és 17-én a Magányos farkas, 22-én és 23-án a Mamba, 29-én és 30-án a Kommandó című amerikai filmeket. Az előadások 16 és 18 órakor kezdődnek. • Miskolcon, az Ady Endre Művelődési Ház Élet- reform Klubjaiban 1989. no­vember 30-án, csütörtökön, délután 4 órakor vegetáriá­nus vecsernye, ételkóstoló­val rendezvényt tartanak. Előadói: Vadnay Zsolt, a reformkonyha társszerzője, Munkácsy Gyula szakkör- vezető, aki a Téli vitamin­források a biokertészetben címmel tart előadást. (ötezer) képeslapot ajánl fel a carsh'altoni Craig She­pherd részére. A képeslapok a szerencsi Zemplén Múze­um képeslapgyűjteményéből karácsonyi és újévi üdvözle­teket ábrázolnak, békés han­gulatot árasztva. Az iskolák, illetve intézmények aláírás ellenében átvehetik a képes­lapokat Miskolcon a Her­man Ottó Múzeum, Papszer u. 1. sz. és a Felszabadítók útja 28. szám alatti épületé­ben, valamint Miskolcon a Deák téri Ortodox Múzeum? ban. Emlékeztetőül Craig She­pherd címe: B6 Selby Road, Carshal- ton Surrey SM'5 ILD England-POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettesek: HAJDÚ IMRE, ÓNODVÁR1 MIKLÓS Szerkesztőség: Mis­kolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527 - Postacím: Miskolc. PL: 351. Telefonok: központ: 38-941. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai szerkesztőség: 16-035. Belpolitikai szerkesz­tőség: 16-450. Kulturális rovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc, PL: 178. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3532 - Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbcsítő postahivatalnál, a hírlapkczbesítőkncl, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapcllátási Irodánál (HELÍR). Budapest V . József nádor tér 1. - 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 105 forint, egy negyedévre 315 forint, egy cvre f260 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVÁTH FERENC Vörösmarty-ünnepség A Vörösmainty Mihály Ál­talános Iskola egész napos ünnepséget rendez holnap az isik óla névadója tisztele­tére. A rendezvény programján Vörösmarty-vetélkedő, em­léklkli’á'Uítás és szavaJóver- 1 seny szerepel, de ugyanerre a napra időzítették az isko­la újságjának megjelenteté­sét Is, amelyet természete­sen ugyancsak az iskola ta­nulói írnak és.szerkeszitenaic Az egész napos rendez­vény reggel fél 8-ikor ünne­pélyes megnyitóval kezdő dik. NOVIKI RT® NOVIKI Innovációs és Szolgáltató Részvénytársaság 1002 Budapest Horváth Mihály tér 10. Levélcím: 1445 Bp., Pf. 284 Tel.: 135-270, 135-279 Telex: 22-7115 Telefax: 113-7649 KISIPAROSOK, KISVÁLLALKOZÓK, KFT-K FIGYELEM! Könyvelését visszamenőlegesen 1989. évre is rendezzük a Pénzügyminisztérium által jóváhagyott számítógépes programmal. További szolgáltatásaink:- havi eredménykimutatás,- havi áfa-kimutatás,- havi befizetési kötelezettségek listája,- állóeszköz-nyilvántartás,- vevő-szállító nyilvántartás,- alkalmazottak jövedelemösszesítője,- tételes bevétel-kiadás listája,- adótanácsadás,- rezsióradíj-számítás. Kedvező szolgáltatási díjainkról személyesen győződjön meg! NOVIKI Innovációs- és Szolgáltató Rt. 3530 Miskolc, Széchenyi u. 54. 1/2. Telefon: 87-233, 16-274 NOVIKI A VÁLLALKOZÓK RÉSZVÉNYTÁRSASÁGA!

Next

/
Oldalképek
Tartalom