Észak-Magyarország, 1989. október (45. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-14 / 244. szám
1989. október 14., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 9 „Pihenve nng a méla komp, A locska habbal álmodik; (Alany János) Negyven évet töltött a vizen Dcinkó István Fotó: Greutter A Tisza mentén, árnyát adó fák között, lassú eve- zőcsapásokkal közeledik a ladik. A kérges arcéi, lenövesztett barkó: a hajóskapitányok marcona alakiá1 fa- zo-nírozza. Pista bácsi, u tiszai hajós. — Dankó István. Nem Pista. István. — Bocsánat! — Mert a Pista az más. ö Szegeden van. — Ja, a hegedűs. — Igen, ott álii a szobra: gallérban, behúzva a nyaka. Felettünk elszaladt az idő — Hét évig a Nyíregyházi Vízügyi Igazgatóságnál dolgoztam, úgy kértem át magam ide, Tokajba. Szállító uszályokkal jártam a Tiszát. Vásárosnaménytől végig, úgy szállítottuk a sódert, követ, rozsét, ami létezett, mindent, a partvédő munkákhoz. Abban az időben elég sivár volt a helyzet. De '52-ben. 53-ban csináltuk ezeket a* hidakat Tokajban, amin ma nagyon sok ember fütyülve, mulatva megyen, de ezek nem is törődnek vele. hogy mikor ezeket lerobbantották, így álltak a vízben ni, és azoknak a fiataloknak kellett kiszedni akkor, mert a nagyobbik része fogságban volt. és a sodró vízből egy álló nyáron szedtük kifelé a roncsokat. A mai fiatalok ezt már nem értékelik. Itt vagyok 65 éves fejjel. Felettünk elszaladt az idő. — 41 évet szolgáltam ösz- szesen, tanoncidővol, mindennel együtt, ebből 37 és fél évet a vízügynél. Tessék azt kérem elképzelni, hogy mikor felmegyen Vásárosna- ményon felül — itt. jön be a Tisza, a Tiszába jön be a Szamos, már ott meglátni, hogy melyik a Tisza, melyik a Szamos. Mert az egyik, a Szamos, az mocskosabb, piszkosabb, és zavarosabb, mint a Tisza. A Tisza a Túron felül kristálytiszta, csak hát most már abba is beleizélnek, úgyhogy az utóbbi időiben 'hallom, hogy. ott is szennyvizet engedtek bele. Akkor még lehetett inni a folyóból. Akkor még volt nekünk az úgynevezett csepegökő, tetszik tudni, amibe be lelhetett önteni a vizet. Az betonból volt csinálva, azt felöntöttük éjszakára, alátettük a vödröt, és akkor az cseppenként ogíjsz éjszaka lecsepegett. Megtisztította a vizet. Most az a probléma, hogy sok minden belemegy olyan, ami . .. ezt már a csepegő kő sem tisztítja'. Olcsó, de nem csinálják — Hát én ismerem a Tiszát, a Bodrogot, a Szamost. Én végigjártam az egész mindenséget. Ügy tessék elképzelni. a család itthon, ón meg 150 kilométerre felmentem Vásárosnaményba, ott beszálltam a hajóba, onnan még Tiszaikóródra, meg fel Szatmárcséke, meg azokra a részekre _ jártam kavicsért. Ott már olyan kicsi a víz. hogy a csónakot megraktuk —, márhogy megrakták az emberek — én meg beálltam egy olyan helyre, hogy a hajó tudjon süllyedni, amennyire annak merülése van, akkor csónakkal odahordták a kavicsot és lapátolták bele a halóba. Bizony nagy munka volt! — Akkoriban nagyon szeszélyes volt: a felsőrész, egy óra alatt képes volt jönni métereket, de ugyanúgy egy ór.a alatt el is szökött a viz. Tetszik tudni elszökött. Nem úgy. mint ma, a minimális apadásnál. Hajózni lehetett, kellett. Mégpedig nem is kishajókon, megvolt neki a járata, ahol el tudott menni. A híd fölött a sóraktár, meg a ibúzaraktár, uszállyal hordták a cukorrépát, mindent így szállítottak. Feljárt a Csaba gőzös, a Fulton, a Szatmár gőzös, nagy kerekes meghajtású gőzösök. Csengééből, Romániából tutajon hozták le a sót. Mostanában nincsenek ilyenek. Hát ezt nem tudom megérteni, hogy hol vannak azok a részvénytársaságok, akik ezt csinálták annak idején, hogy ki legyen a víz használva. Nem kell vasúti kocsi. meg pálya, meg autó, meg minden. A folyó lenne a legolcsóbb, de nem csinálják. Békességben élni — Én amióta nyugdíjba mentem, vettem 5250 forintért egy használt csónakot, mert nem volt csónakom, viszont csináltatni akartam egyet, de 13 000 forintért akartak csinálni. Elég jó, a szabadidőmet azzal töltöm, hogy ha jön egv kis áradás, hoz le testfákat, meg ezt azt. szóval levonulok ide a vízpartra kötelekkel, csák- lyákkal és kivonszalom a •partra a fákat, megszárítom, akkor fogom a stilest, így a téli tűzrev,állót biztosítom vele. A Tiszaparttó.l nem messze Iákom. nem tudok egy napot, hogy ne mennék le a vízhez. Tavasszal nagyon szép a Tisza. Amikor már kezdenek a fák zöldell- ni kifele . . . Kalandos élet vall, mint általában a hajóssors. De én megtaláltam mindent, ami fontos: békességben élni a világgal és önmagámmal. R. K. Illusztráció Feledy Gyula rajza Kiszolgáltatva Előbb mindenféle ordenáréságoi gondolunk, majd ki is mondjuk, ezután pedig sajnálkozva konstatáljuk, kik itt ácsorgunk, méltatlankodunk, hogy benzint egyikünk sem tud adni a másiknak, mivel mindahányan messzi útra indultunk. Mindezt az váltotta ki, hogy a kútnál lévő, idősebb férfi, kezét széttárva, dühünket megértve közölte: nincs kiszolgálás. Mivel éppen ellenőrzés van. Mégis, mikor kaphatunk jó magyar forintért annyi motalkót, hogy eljussunk valamely másik kúthoz? Hangzik a kérdés délelőtt 10 óra tájban. Ügy a délutáni órákban (!) Hangzik a vigasztalan válasz. Merthogy ellenőrzést eszközölnek. A dolgozó már tudja ugye, hogy az ellenőrzéshez legkevesebb két egyén szükségeltetik. Hogy legyen, aki az ellenőrt is ellenőrzi. Elképzelhető, hogy később, rajtaütésszerűen egy harmadik is megérkezik, hogy mindkettőt főellenőrizze. Két ellenőr mindenesetre már itt van a benzinkút irodájában. Az itt méltatlankodó, továbbmenni kívánkozó egyénnek kínjában innovációs ötlete keletkezik. Aszongya: nem tudna-e kijönni az egyik ellenőr, hogy ellenőrizze, mennyit ad ki a kútkezelő és a kiadott mennyiségért mennyit ka- szíroz be, majd istenhozzádot kívánna a szerencsétlen utasnak és nagy hirtelen visszamenne az irodába, immáron egy ellenőrzési tapasztalattal bővülten .. .? ily módon a kút elvégezhetné azt a feladatát, mely miatt ide telepítették és egyáltalán olyan viselkedési formát tanúsíthatnánk, mintha emberek lennénk, illetve divatos kifejezéssel élve, Európában élnénk? Az ilyen eretnek, naiv gondolatokat persze jobb ki se mondani. Hiszen megtanulhattuk már, hogy a szolgáltató- ipar régóta hatóság, mi pedig kiszolgáltatottak vagyunk . . . Nyakunk közé húzva fejünket elindulunk, bízva a vaksze- rcncsében, valamely jótét lélekben, vagy abban a jó Magas- ságosban, aki erre a kútra . . . nyugi, nyugi, még meghallják: És akkor majd kapjuk a kioktatást, hogy miért kell így, anogy kell és miért nem amúgy. (Borsodnádasd, okfó- ber :i. délelőtt 10 óra.) Priska Tibor Almikor kutatásaim nyomán 200 éves .maliira viisszlavezettem kis pátriám híres csiizmiadia-társutatániafk életét, boldog örömmel állapítottam meg, hogy két évszázad legszebb öröksége az emberi tisztesség. Hatvanöt évvel ezelőtt, tízéves gyermekkorom szolgálataiban élenjáró tevékenységem volt a katolikus templomi mi- nlstrálás. Négytagú gárda állt az öltár előtt, s én, .mint újonc, a jobb oldali „külső” reszortot kaptam tisztségül. A dolgom az volt, hogy figyelni kellett a szertartást, tanulni a miséző pap kiszolgálását. Révedező gyermek voltaim, s ahogy szemem nyiladozott, úgy értelmem is követte azt. Az ősi katolikus templomban az oltártól délre gyönyörű csúcsíves fnozatk-üvegab- lakban gyönyörködtem, — melynek alján e felirat volt: „Az Abaújszántói Csizmadia Ipartársulat ajándéka.” Egy alkalommal megkérdeztem a nagy- bajüszú kurátor bácsit, — mi az a Csizmadia Ipartársulat, miért ajándékozott a templom részére színes üvegablakot? Pontosan emlékszem a felvilágosító válaszra: . . .„a szántói csizmadia mesterek nagy társaságba egyesietek, s olyan gazdagok voltak, hogy a templomnak adományoztak zászlókat, csillárt; színes mozaik-ablakokat, örökmécsest. Nemcsak katolikus, de református, görög-katolikus, evangélikus templomoknak is juttattak ajándékokat." A templomi' hosszú szertartások alatt tekintetem sokszor tévedt a színes, szép zöldes árnyalatban tündöklő üvegablakra: s mikor a napfény áttörte a színeket, s rám vetődött, — álomvilágban éreztem magam', s gyermeki lélekkel, de látnoki szemmel nagy tiszteletet éreztem a csizmadiák iránt. Az 1920-as években egy-egy országos vásár alkalmával, amikor a község csizmadiái felállították sátraikat, — bosszú utat kellett, megtenni annak, aki a sátorsor végére akart érni. A mesterek sátrain kívül a társulati tagság rendelkezésére állott a csizmadia szín is, melyben áruikat kínálták, — akik nem vertek az utcán sátrakat. Érdekes és izgalmas látvány volt a 25—30 méter hosszú, 8 méter széles épületben látni a vásárló tömeget, amint az árut kínál- gató mesterekkel alkudozott. A pult fölött lelógó állványon sorakoztak a csizmaremekek. A béres, kubikus, szegényparaszt vevők a zsíros-csizmákat keresték, a falvak parasztlegényei, jómódú asszonyai a fényes, fonásdíszítéssel felékesített bokszcsizmékat. A szántói csizma egy-egy vásár alkalmával mágnesként vonzotta a gönci, encsi, szikszói, szerencsi járás falvainak lakóit. A csizmadiaszínben és az utcai sátrakban ösz- szeverődött nagy tömeg ékesen bizonyította a" társulat messze földre szálló hírnevét. Sokszor sétálok a kisútcán, a nagyutcán, szemeim elé kerülnek a fészerekbe kitett vásározó ládák, melyekben áruikat szállították a mesterek. Eszembe jutnak a nagyobb vásárok (szikszói, edelényi, encsi. gönci), melyek megelőző napjain hangos volt a szántói utca a városba induló szekérfuvarok zajától. A szekerekbe beszabott áruszállító ládáik előtt ültek a csizmadia mesterek, — fontogatták, tervezgették a vásárral kapcsolatos anyagi esélyeiket. Felvonulásnak is beillett ez a látvány, amint a 30—40 szinte uniformizált szekér elhajtott előttünk. Ez volt hat-hét évtizeddel ezelőtti iparcikk kereskedelem romantikus világa. Elhalt községem híres, fémjelzett csizmát készítő iparos szakmája, de én úgy érzem, ezzel a gazdag múlttal rendelkező társulatot, közösséget, „kis köztársaságot” nem lehet csak elsiratni, — ahogy az öregek teszik. Minden .szándékom, hogy írásommal átmentsem az utókornak ezt a szorgalmáról becsületességéről híres közösséget. Hadd olvassák az unokák, dédunokák, hogy a gyáripart megelőző' korban milyen volt a csizmát előállító ipari munkáskollektíva élete, öntörvény tisztelete, fegyelmezettsége. A lopás súlyos büntetése. „1872. év április 21-én főcéhmester által kisgyűlés tartatott. 3. Tárgy: Főcéhmester úr Motsár András által jelentés tétetett, miszerint mestertársunk, Sipos András inasa R. A. mestertársunk Éliás Istvántúl egy szattyánt, egy ke- rekítőt (bőr és szerszám) elorozván, mely hibás tettét az említett inasnak a gyűlés tárgyalás alá vegye. Határozat. Miután Sipos András inasa R. A. lopásbeli előterjesztett hibás tette megvizsgáltatott és az inas a lopás bűnét a gyűlés előtt beismerte, és ő lopott egy szattyánt, egy kerekítőt, és egy zsebbeli kést, mely lopás beismert bűnéért elhatároztatott, miszerint társulatunk tagjai között a mesterség tanulását többé nem folytathatja.” „1872. év aug. 18-án. Tóth József úr mestertársunk által jelentés tétetett, miszerint 1872. év júl. 31. napján mestertársaink K. F. és T. M. az úgynevezett szögöleti kocsmából Weisz Sámuel házából egy kantsó bort eltulajdonítottak és így következésképpen borlopás bűnbe részt vettek. Határozat. Miután az itt elsorolt borlopási bűnös lettjeiket K. F. és T. M. elismerte, a közgyűlés által elítéltetett, hogy őket a ezéh kebeléből kizárassanak. Büntetésüket megválthatják 10—10 osztrák Forint ellenében, amennyiben ezt az összeget a ezéh pénztárába befizetik.” Ez a „kizárás” a jegyzőkönyv magyarázata szerint azt jelentette, hogy az áruló színben egyáltalán nem árulhatnak, az utcán pedig csak az utolsó sátorban. Ha arra keresünk választ, miért vált gyakorlattá, hogy a céh rendszerben súlyos büntetéseket szabott ki a közgyűlés a lopásért, vagy garázdaságért, akkor tanulmányoznunk kell a csizmadia mesterek magánéletét, lelkivilágát. Hat nap munka, vagy fáradtságos vásárok befejeztével a vasárnap nem múlhatott el, hogy a mester, családja, s a műhely alkalmazottjai ne mentek volna templomba, ahogy ők mondták az Isten házába. A templomi szertartások (mind a négy egyháznál) központjában a szent beszéd, prédikáció állt, melynek mondanivalóját, tanulságát a mesterek elhozták magánéletükbe. Természetesen a céhen belüli bűn elkövetése felháborodást, ellenállást váltott ki a vezetőkben, akik közül a legtöbben az egyházi szervezetekben (egyháztanács presbitérium) is funkciókat töltöttek be. Mivel szervezeti életet éltek, melynek jellegéből adódik, hogy voltak vezetők és vezetettek, — így a rossz (a bűn elkövetője) öntörvény szabta büntetésben részesült. Több száz oldal írásos anyagot áttanulmányoztam közel 200 év távlatában, — de kevés olyan gyűlés volt, ahol a hibákra ne hívta volna fel a gyűlés a figyelmet. Szinte az utolsó jegyzőkönyvig megállapítható: a csizmadiák különös emberek voltak; állandó jelleggel a hibák javításain fáradoztak, — hol szépen. — hol drasztikus eszközökkel. A céh, vagy az ipartársulat nem tűrte meg körében a rosszat, a hibás szemléletet, a tiszteletlen magatartást, egymás megkárosítását. Jelentéktelen pár szerszám, s egy darabka szattyánbőr eltulajdonításáért kizárták a céh kebeléből az illetőt. Egy kancsó bor ellopásáért nagyon komoly közgyűlési tái'gypont anyagává került az ügy. Bakonyi Béla (Folytatjuk.)
