Észak-Magyarország, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-05 / 209. szám
1989. szeptember 5., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Érték(es) papírok Ezt a végéhez közeledő évtizedet a hazai pénzügyi életben a hosszú ideig száműzött értékpapírok — a csekk, a váltó, a kötvények és a részvények — rehabilitálása és reneszánsza jellemzi. Az értékpapírok újbóli alkalmazása az évtized első felében kezdődött. Ahhoz a felismeréshez kapcsolódott, hogy a megreformálásra váró magyar gazdaság sem nélkülözheti az intézményesített pénz- és tőkepiacot. S minthogy e kettő legfőképpen az értékpapírok lejárati idejében különbözik — a rövid, legfeljebb 1—3 éves lejáratú értékpapírok a pénzpiac „árui”, a 3—5 éves lejáratúak és a tulajdonosi jogosultságot megtestesítő részvények viszont a tőkepiac „kellékei” — a vállalatok által megvásárolható első kötvények 1983. évi megjelenését követően ki kellett alakítani az értékpapírok megfelelő választékát. Ez a folyamat, ha nem is zavartalanul, az elmúlt években olyannyira előrehaladt, hogy időszerűvé vált az értékpapírtörvény megalkotása. Erre várhatóan még az évben, talán már az Országgyűlés őszi időszakán sor kerül. Az 1983 és 1987 közötti éveket felölelő fél évtized a kötvénypiac kiterjesztésének időszaka volt. Az évente kibocsátott kötvények értéke ugrásszerűen emelkedett: 1984- ben az előző évhez képest mintegy (iO, a továbbiak során, mindig az előző évihez képest 94, 143, 210 százalékkal. A dinamikus fejlődés utolsó esztendejében, 1987-ben 17,3 milliárd forint összegben került piacra új kötvény, csaknem kétszerte több. mint addig összesen. Az 1983 és 1987 közötti években egyébként a kötvénypiac még nem volt egységes, a kötvények egy részét kizárólag vállalatok, közületek vásárolhatták, másik, s értékben nagyobb részét pedig az állampolgárok, magánosok. Ez a két piac az értékpapírok másodlagos forgalmában sem találkozott. A kötvénypiac megosztottsága 1988-ban szűnt meg, a jogszabály a kötvénykibocsátókra bízta: természetes, avagy jogi személyek számára, esetleg vegyes forgalmazásra szánják új értékpapírjaikat. (A gyakorlatban a vegyes forgalmazású, vállalatok, közületek, magánosok által egyaránt vásárolható kötvények lettek népszerűek.) Az elmúlt esztendőben azonban olyan változások is történtek, amelyek hátrányosan hatottak a kötvények piacára. 1987 végéig a kötvények kedvezményezett helyzetben voltak: visszafizetésüket, miként a takarékbetétekét, az állam garantálta, kamatszintjük jóval magasabb volt. mint a takarékbetéteké. 1988-ban megszűnt az állami garancia, a szavatolást díjazás ellenében a kibocsátást végző bankoktól kell megszerezni. A további kedvezőtlen körülmények: az szja-val párhuzamosan az új kibocsátású kötvények hasznát 20 százalékos kamatadó terheli, évközben a betéti kamatok emelése megszüntette a többnyire fix kamatozású kötvények versenyelőnyét. Végül: belépett a kétszámjegyű infláció, amelynek ellensúlyozása a kamatadót is számolva. 20 százalék körüli hozamok biztosítósát igényelte az új kötvények kibocsátóitól. A kedvezőtlen körülmények együttes hatására már 1988-ban töredékére mérséklődött az új kibocsátás, az előző évihez képest 7,3 százalékra, 1989-ben pedig alig volt új kibocsátás, a kötvények másodlagos forgalmának zömét jelenleg a lebonyolító bankok visszavásárlásai alkotják. A kötvények piaci helyzetének gyengülésével párhuzamosan új értékpapírfajták is jelentkeztek a piacon. A múlt évben jelentek meg 3—0—9 havi lejárati idővel a költségvetés évközi hiányának finanszírozását szolgáló kincstárjegyek, amelyeket szintén kamatadó terhel. A múlt év végéig a kincstárjegyeket a bankok értékesítették. Decemberben indult a diszkontkincstár- jegy-aukció, amelyet a Pénzügyminisztérium megbízásából a Magyar Nemzeti Bank bonyolít le. A 90 napos lejáratú diszkont kincstárjegyek évi 18—19 százalékos hozamot biztosítanak az aukción részt vevő vállalatoknak, közületeknek. 1989 közepén 8,7 milliárd forint névértékű diszkont kincstárjegy volt forgalomban. (A második fél évben már 180 napos lejáratú diszkont kincstárjegyeket is árvereznek.) A hazai értékpapír-újdonságok sorába tartozik az 1—3 éves lejáratú letéti jegy. Ezt az értékpapírt a bankok — saját forrásaik kiegészítésére — bocsátják ki. 1988 év végéig 7,6 milliárd, 1989 első harmadában további 4 milliárd forint értékű letéti jegyet értékesítettek a kereskedelmi bankok és a pénzintézetek. Egyébként 1989-ben a Magyar Nemzeti Bank is — körülbelül 10 milliárd forint összegben — értékesített a bankszektor keretein belül 20—22 százalékos kamatlábbal letéti jegyeket. A kétszintű bankrendszerre való áttéréssel a társasági és az átalakulási törvény életbeléptetésével mindinkább a részvényes lesz — s részben már lett — az értékpapírpiac főszereplője. A kétszintű bankrendszerben — egy kivétellel — minden bank és pénzintézet részvénytársasági formában jött létre. Ezt a vállalkozási formát kedvezményezi a társasági, valamint az átalakulási törvény is, s az előbbi a természetes személyek, a magánosok részvényvásárlásét is lehetővé tette. A régi és új részvénytársaságok részvényállómányának összege jelenleg mintegy 90 milliárd forintra becsülhető. A részvény mindamellett csak a jövőbeni értékpapírpiacnak, s értékpapírtőzsdének lesz az aktív főszereplője. Ugyanis, mind a régi, mind az új részvénytársaságok többsége zárt alapítású, amelyeknek csak néhány alapítója, részvényese van. s azok egyelőre üzletpolitikai okokból sem kívánnak részvényeiktől megválni. Ily módon a részvénypiac jellemzője: új részvénytársaságok alapítása, s ezek részvényeinek jegyzése. Tipikus még a részvény- tőke növelése, általában az alapító részvényesek által, és szerfelett marginális, szinte elhanyagolható a részvények másodlagos forgalma. G. !. Kockázat nélkül nincs üzlet Miszter Tímár, a miskolci mecénás Torontó sincs messze Nemcsak hogy nem felejtett el magyarul Andrew C. Tímár, azaz Tímár András, hanem anyanyelvének tökéletesítése és karbantartása érdekében gyakran megfordul Magyarországon. Persze, nemcsak ezért. Pénteken például a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen, jobban mondva dr. Kovács Ferenc rektor vendége volt, hogy tető alá hozzák azt az alapítványt, amellyel a torontói üzletember az alapításának 255. miskolci egyetem létének negyvenedik évét köszöntő oktatási intézmény diákjait van hivatva patronálni. A véletlen egybeesése, hogy az ünnepélyes évnyitón dr. Stark Antal, művelődési minisztériumi államtitkár arra utalt, hogy az egyetem teljes autonómiájának egyik feltétele a működési önállóság, vagyis a financiális függetlenség, pontosabban fogalmazva, az anyagi biztonság. Ezt szolgálja a finanszírozás változása, a kutatás és szolgáltatás anyagi hasznának az oktatásban való felhasználása, s az alapítványok intézménye. Nos, Miszter Tímár, aid egyébként a- Kanadai Magyarok Szövetségének főtitkára, s a Kanadai Magyar Üzletemberek és Beruházók Szövetségének elnöke, egy, az 1995-ös Bécs—Budapest világkiállítás magyar— kanadai közös vállalatának (Fojtón felv.) elnöke olyan alapítvány létrehozására fejezte ki szándékát. amelyből öt, végzős miskolci egyetemista egy-egy alkalommal fél évet tölthet a torontói egyetemen. Saját vállalkozás ez, s részint az ifjú műszakiak szakmai ismeretét, világlátását gyarapítja, s lehetővé teszi a nyelv tökéletesebb elsajátítását is. A megbeszélésen Tímáron és az egyetem rektorán kívül részt vett az a dr. Andrew Németh, a torontói Ryer- son Műszaki Intézet professzora is, akit — kilenc kollégájával egyetemben — most avattak díszdoktorrá a miskolci egyetemen. — Hogyan szólítsam Önt? Főtitkár úrnak, elnök úrnak, vagy egy külföldre szakadt üzletembernek? Maradjunk a Miszter Tímárnál. Ügy tudom, hogy az idén negyedszer jár Magyarországon. — Több mint harminc éve hagytam el Magyarországot, de szivemben magyar maradtam. Az egyetem rektorát régen ismerem, s ez indított arra, hogy saját tőkémből alapítványt tegyek. Az egyetem vezetői partnerként ajánlkoztak ehhez az akcióhoz, s úgy tudom, hogy ettől az oktatási intézménytől nem idegenek az ilyesfajta vállalkozások. — A megálmodott világkiállítás politikai, üzleti vállalA munkahelytől származó keresetekről készülő statisztikák rendszeres és folyamatos információt nyújtanak az összes, vagy egy-egy népgazdasági ágban foglalkoztatottak átlagbéréről, illetve átlagkeresetéről. Ezek azonban számított adatok, amelyekről tudjuk, hogy senkire sem jellemzőek, vagy ha igen, az 7csak véletlenül lehetséges. Az egyének keresetei a számított átlagok alatt, vagy fölött helyezkednek el, de hogy milyen arányban tartoznak az alacsony, vagy a magas keresetűek közé, arról a Központi Statisztikai Hivatal kétévenkénti megfigyelése ad számot. Ez a statisztikai felmérés a megyei vállalatoknál, szövetkezeteknél és intézményeknél teljes munkaidőben foglalkoztatottak azon részére terjed ki, akik az adatfelvételre kiválasztott elmúlt évi szeptember hónapot ledolgozták. A megfigyelt kereset pedig tartalmazza a szeptemberre számfejtett munkabéren felül az év során különféle címeken kifizetett prémiumok, jutalmak és a nyereségrészesedés egy hónapra eső átlagát is, vagyis többé-kevésbé megfelel az évre jellemző havi átlagkeresetnek. Az 1988. szeptember hónapjára vonatkozó adatfelvétel kapcsán a megye különféle szervezetei 193 ezer dolgozó átlagkeresetének nagyságáról adtak számot, az összes teljes munkaidőben foglalkoztatott létszám 2/3- ad részéről. Ebből kiderül, hogy 3000 forint alatt 1,6%-a keresett az összes létszámnak, 18%-a a 3001—5000 Ftos, 26°/j)-a az 5001—7000 Ft. keresethatárok közé tartozott; ennél valamivel nagyobb hányad — 29% — 7001 — 10 000 Ft közötti havi keresethez jutott. A 10 000 forintot a dolgozók valamivel több mint egynegyedének keresete haladta meg, ezen belül 10%-é volt 14 000 Ft-nál magasabb. Ez utóbbi egy tized részt kitevő létszám keresete jelentősen szóródott, bár többségüké 20 000 Ff alatt maradt. Ennél nagyobb havi keresetet a teljes munkaidőben foglalkoztatottak 3,5%-a mondhatott magáénak. A termelés, forgalmazás területéhez tartozó, ún. anyagi ágakban dolgozók lényegesen kisebb hányada esett az alacsony, és nagyobb része a magasabb keresetkate- góriákba, mint a szolgáltató, ún. nem anyagi ágazatokban. Az 5000 Ft-ot, vagy annál kevesebbet keresők aránya pl. 18" o volt, míg a nem anyagi ágakban 27"/», 10 000 Ft-nál többet az előbbiek több mint 27%-a, az utóbbiak nem egészen 21%-a ért el. Az anyagi ágak közül az iparban foglalkoztatottak keresetkategóriák szerinti megoszlása a legkedvezőbb, 5000 Ft alatt 12%-uk, 10 000 Ft felett 37%-uk keresett. Viszonylag kedvező még az építőiparban és a vízgazdálkodásban dolgozók megoszlása is. A kereskedelem nyújtja a leggyengébb kereseti lehetőséget, az ide tartozóknak 3/10-e 5000 Ft-nál kevesebbet keresett, és alig 1/10-e kapott 10 000 Ft-nál többet. A nem anyagi ágak között is jelentős különbségek vannak. Legkedvezőbbek a kereseti viszonyok a közösségi, köz- igazgatási szolgáltatásban, ahol a dolgozóknak 3/10-e 10 000 Ft-nál többet keresett, az 5000 Ft-nál kevesebbet keresők aránya pedig 16°/» volt. Az egészségügyi, szociális és kulturális szolgáltatásban együtt a dolgozók közel 30%-ának átlagkeresete nem lépte túl az 5000 Ft-ot, és 20%-a keresett 10 000 Ft-nál többet. A havi 3000 Ft-nál kevesebbet keresők döntő többsége fizikai dolgozó, s ezek az összes fizikai létszám 2%-át képezik: 3001—5000 Ft között keresett a fizikai foglalkozásúak 21, a szellemiek 11%-a, míg 10 000 Ft felett az előbbieknek ugyancsak 21, az utóbbiaknak 37%-a. A megyében a legtöbb létszámot foglalkoztató iparban a fizikai dolgozók 13%-a, a szellemiek 9"/0-a esett az 5000 Ft-nál alacsonyabb keresetkategóriákba, a 10 000 Ft-ot 34, illetve 49%-uké haladta meg. Ennél is kedvezőbb a helyzet a bányászatban és a vegyiparban, ahol a fizikai foglalkozásúak több mint fele, a szellemieknek 70— 80",»-a 10 000 Ft-ot meghaladó havi átlagkeresetet ért el. A nagyobb részt nőket foglalkoztató könnyűiparban viszont a fizikai dolgozók 23%-ának átlagkeresete nem haladta meg a 3000, további 27"/d-áé az 5000 Ft-ot, és 10 000 Ft felett mindössze 4%-uk keresett. Az ágazat szellemi dolgozóinak megoszlása ennél jobb helyzetet mutat, de az ipar átlagánál lényegesen rosszabbat. A férfiak és a nők keresete közötti nagy különbség az előbbiek javára változatlanul fennáll, és egyaránt jellemző a fizikai és a szellemi foglalkozásúakra. Bár a keresetek nagyságát a teljesítmény mellett több olyan tényező is befolyásolja, amelyek a két nemre egyformán jellemzőek (iskolai végzettség, szakképzettség, a munka jellege, beosztás stb.), az arányokban kimutatható eltérések egy része a nemek különbözőségére vezethető vissza, s ez a nők számára nemcsak aktív életükben jelent hátrányt, hanem nyugdíjas korukban is. A statisztika szerint a fizikai foglalkozású férfiaknak ll°/o-a, a nőknek 46%-a keresett havi 5000 Ft-nál kevesebbet 1988-ban, míg 10 000—14 000 Ft között a férfiak 21, a nők 3, ezt meghaladó keresettel a férfiak 10, a nők mindössze félszázaléka rendelkezett. A szellemi foglalkozásúaknál a férfiak között 2, a nők között 18% az 5000 Ft-ot, illetve annál kevesebbet keresők aránya, 10 000—14 000 Ft-ot a férfiak 28, a nők 14%-a kapott, míg efölött keresett a férfiak 37, a nők 5%-a. A fentiek a bruttó keresetek szerinti szóródásra vonatkoznak, és a személyi jövedelemadó bevezetésével együtt járó „felbruttósítás” miatt az előző évekével nem hasonlíthatók össze. Az 1988-at megelőző évek adataiból azonban egyértelműen kitűnik, hogy a nominális keresetek növekedése a foglalkoztatottak szinte teljes létszámára jellemző. 1980-ban a teljes munkaidőben dolgozók többsége a 3000 Ft alatti (27"/«), illetve a 3001—5000 Ft közötti (46%) keresetkategóriába tartozott, 1986-ban 3000 Ft- nál kevesebbet alig 5%-a, de 3001—5000 Ft-ot is csak 30%-a kapott. A többség (55%) átkerült az 5001— 10 000 Ft-os kategóriákba, több mint 1 10-e pedig efölötti keresettel , rendelkezett. Lukács Jánosné dr. közgazdász kozás. Miszter Tímár mivel száll be? — Ügy tűnik, hogy létrejön egy kanadai—magyar közös vállalkozás, amely segíti, szponzorálja ezt a rendhagyó rendezvényt. Ilyen nem volt még. Két különböző berendezkedésű állam egyszerr re és együtt kínál olyan világ-látványosságot, amelyre 25—30 millió vendéget várnak. A korábbi, mondjuk montreali bemutató legyen a példa. A turizmus statisztikája hirtelen megnőtt, hírét viszi a rendezőknek, s aki iól érezte ott magát, az visszatér. Magyarországnak szándéka, hogy nyisson a Nyugat felé. Turisztikai értelemben is, s a gazdaságban is. A világkiállítás elviszi hírét ennek az országnak. — Az ön véleménye sze- rint a rendezés költségei nem haladják-e meg e gondokkal küzdő ország gazdasági lehetőségeit? — Kockázat nélkül nincs üzlet. Véleményem szerint a remélhető haszon — már, ami közvetlenül kimutatható —, nem lesz majd sok. De a környezet felépítése, az infrastruktúra megteremtése azokat boldogítja majd. akik itt maradnak. Ha sikerül olyan szimbiózist teremteni, amelyben a vendégek is jól érzik magukat, s boldoguiá- si esélye nem csökken a bennszülötteknek, akkor ez a világkiállítás hosszú távú haszonnal jár. — A hazai közvélemény aggodalommal tekint minden nagyberuházás elé. így fenntartásokkal fogadja a világ- kiállítás megrendezésének költségét is. Mi erről a véleménye? — Megértem, hogy az adófizető állampolgár nem örül egy olyan, több milliárd forintos kiadásnak, amely érdekeit közvetlenül nem szolgálja. Az lenne a jó, s azt szeretném, ha az embereknek megmagyaráznák, hogy mibe kerül, s mennyit hoz a konyhára ez az akció. Ha lesz világkiállítás, akkor az utak. a szállodák, a teleio- nck itt maradnak. A dolog másik oldala az. hogy a sok ezer külföldi hírét,— s remélem jó hírét — viszi el ennek az országnak. Az erkölcsi és anyagi hozam évek, évtizedek múltán jelenik meg. Ennek potenciális haszna mindenképpen szükséges ahhoz, hogy a magyar népgazdaság talpraálljon. Brackó István a diákok Talán még ezekben a napokban is hazafelé tartanak, vagy nemrég érkeztek meg a miskolci egyetem diákjai, akik csereképpen a Szovjetunióban és az NDK-ban töltöttek 3—3 hetet önkéntes egyetemi építőtáborban. Azok a külföldi egyetemisták pedig, akik a Miskolci Egyetemisták Szövetsége szervezésében a nyári hónapokban működött miskolci táborozáson vettek részt, a szintén háromhetes Miskolcon végzett munkát követő országjárást befejezve ugyancsak hazatértek. A miskolci egyetemen 1957-től kezdődően minden évben folyamatosan megszervezték az ifjúsági építőtábort. A külföldi fiatalok közül. azokból az országokból vettek részt egyetemisták, amelyek a miskolci felsőoktatási intézménnyel baráti kapcsolatot tartottak. Így az idén is két turnusba 3—3 hetes munkát végeztek a Szovjetunióból, az NDK-ból, Bulgáriából, valamint több nyugati ország felsőoktatási intézményéből érkezett fiatalok. Több, mint kilencvenen munkálkodtak az ÉÁÉV. valamint a Miskolci Építőipari Vállalat különböző munkahelyein.
