Észak-Magyarország, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-16 / 219. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 8 1989. szeptember 16., szombat ' IWB >-»-<<• . WÍWfe;; : : •MW:; v ***$*&£ Xe*«**:-, Az akarat gyöngyei Az alábbiakban két olyan emberről olvashatnák, aki­ket életük alkonyára — ha mégoly érthető és indokolt lenne is —, nem törtek le a leélt évtizedek szenvedései. Most. nyugdíjas korukban is megtalálták azt, amiért ér­demes még élniük, tovább élniük. A miskolci nyugdí­jasház mindennapjait élik — ám nem mindennapi el­foglaltságok között. Baráth János bácsi a ked­vünkért fáradt ile a szobá­jából a nyugdíjasház idő­sek klubjába. Azazhogy úgy segítették le őt, ugyanis már évek óta tolókocsihoz kötve él. A hetvenhárom esztendő, az átélt viszontag­ságok, a háború kikezdték hajdan erős szervezetét, s mára már csak segítséggel tud mozogni, közlekedni. Pedig valaha igen tevékeny, mozgalmas életet élt, bejár­ta az egész országot, dolgo­zott villanyszerelőként, dísz­letmunkásként. felsorolni is nehéz, mi mindent megpró­bált. Büszkén meséli, hogy tagja volt a MÓKÁN Komi- tének: a Szocialista Hazáért Érdemérem büszke tulajdo­nosa. öregségére humorát sem vesztette el — igaz — kissé megkeseredett humor ‘ ez. — Jó helyen élünk mit itt a nyugdíjasházban — somo­lyog a borostái között —. itt van sorban egymás mel­lett a kórház, a nyugdíjas­ház. a szociális otthon ... végül a temető. No persze átellenben van itt égy sport­pálya is. Miközben beszélgetünk. János bácsi erőteljes férfi­keze aprócska tűt szorongat. Nem akármilyen tű ez, spe­ciális gyöngyfűző tű. Balján kis dobozkában pedig ott sorakoznak kedvencei, a milliméternél alig nagyobb, a szivárvány összes színében pompázó kedvencék, a gyön­gyök. — Még a munkatáborban. Kárpát-Ukrajnában ..lop­tam” ezt az ötletet, a gyöngyfűzést. Azon a terü­leten időstől fiatalig mind ezt csinálták. Mi mindent lehet ezekből az apró jószá­gokból elővarázsolni! Pénz­tárcát, falidíszt, kulcstartót, övét. nyakláncot. Igaz. drá­ga dolog beszerezni a hoz­závalókat, a gyöngy, a fo­nal, no meg a tű. Sok kell belőlük, s nem is jó akár­milyen. Eezkhez speciálisak kellenek, és bizony nem is lehet mindig kapni. Most is szinte már mindenki tűért van mozgósítva. ugyanis kettő eltörött, s a hagyo­mányos tűkön nem lehet át­húzni a gyöngyöket, köny- nyel el is törhetnek. Na­gyon szeretem ezt az elfog­laltságot, gyakran éjszaka is csinálom, amikor a fájdal­maimtól nem tudok aludni. Most éppen egy koronás cí­meren dolgozom. De van itt falidísz az avasi kilátóról. állatfejekről, vannak felira­tosak is, s csináltam már neszeszert, övét, láncot is. Néhányat közülük ide a klub faliújságára is kitet­tünk — mutatja. Beszélgetésünk ideje alatt János bácsi gyakran veszi le orráról fekete keretes szemüvegét, s zsebkendővel törölgeti könnyező szemét. Bizony, nem épp szemnyug­tató tevékenység — gondo­lom —, s ki is mondom. — Hátha még tudná — mutat a jobb szemére —, hogy ez meg itt üvegszem, munka közben vesztettem el a látásomat, egy kés szűrő­dött belé. Nem lehetett meggyógyítani. ki kellett venni. Ez a másik se igazi már, öt dioptriás lencsét kíván. Novak Gyuláné. Mártika néni most hatvannégy éves. Annak idején, amikor tizen­kilenc volt, mindössze há­rom hónapot jósoltak az életéből az orvosok. — Én valóban egy „cso­da” vagyok — meséli —, még egy kongresszusra is- elvittek megmutatni. A tör­ténetem a háború idején kezdődik. A férjem távol volt, én egy hideg, nyirkos pincében húztam meg ma­gam, akkor már terhesen. Alaposan Mfázva szültem meg gyermekemet, aki nem­sokára meg is halt. Az én vesém pedig teljesen tönk­rement. Sokáig kínlódtam, vérző vesével, repeszsziilánk- kal a vállamban. Hosszú idő után az orvosok azt mondták, ki kell venni az egyik vesémet. Igen ám, csakhogy akkor már újra gyermeket vártam — persze nem tarthattam meg, a mű­tét miatt. Még utána is ke­zeltek, de igazából már le­mondtak az életemről. Márti néni valójában igen fiatalos, fürge mozgású, életerős asszony. Mint mond­ta, áz élet titka, hogy állan­dóan csinálni kell valamit. Ö babákat „gyárt”. Már túl van a tizenhatezredik figu­rán, s köztük nincs két egy­forma. Ötlete, fantáziája ki­fogyhatatlan, minden hulla­dékból elő tud varázsolni valamit. Meg is becsüli még a legparányibb fonalmaradé­kot is, gondosan összegyűj­ti, abból is „születik” vala­mi. — Mindig jó kézügyessé­gem volt, korábban feste- gettem is. Itt, a nyugdíjas­házban először csak kis boj­tokat kezdtem fcészítgetni. Mindenkinek tetszett, min­denki kapott is belőle. Az­tán a bojtokból fejek alakul­tak, végül testük is lett. Ál­latfigurák, hóemberek, ké­ményseprők, királyok és hercegnők öltenek alakot a filcdarabkákból, kupakok­ból. Valójában akkor kezd­tem ezekkel foglalkozni, né­hány évvel ezelőtt, amikor meghalt itt egy szegény asz- szony. Maradt utána egy zsák, mindenféle anyaggal, fonallal. Sokáig nem mertem hozzányúlni, betettem az egyik ágynemű tar tóba. Né­hány hónappal később aztán elővettem, s elkezdtem szor­tírozni őket, s valahogy megláttam bennük leendő fi­guráimat. Hát így kezdődött. Nemrégen megkértek, hogy vezessek egy szakkört a szo­ciális otthonban, úgyhogy nagyon kellemesen telnek a napjaim. A gyöngyöket és a figu­rákat jórészt elajándékozzák készítőik (mi is kaptunk belőlük), időnként azonban egy-egy kirakodóvásáron is találkozhatnak velük a vá­sárlók, akik alig pár forint­ért birtokukba vehetik. A bevétel a közösbe vándorol, uzsonna, teadélután kereke­dik belőle, s persze megint- csak ajándék. Gyakran ér­keznék a klubba látogatók, gyermekek, akikét ugyan­csak ebből a pénzből vendé­gelnek meg. Annyi bizonyos azonban, hogy igazi értékük nem ebben rejlik. Kovács Judit Történetek szabadlábon Hihetetlen, de így van: a glasznoszty a Szovjetunióban már a humor berkeit is elérte. A moszkvai Krokogyil cí­mű szatirikus lap hasábjain eddig soha nem látott - csak szájhagyomány útján terjesztett - politikai viccek, anek­doták jelentek meg. Ezekből mutatunk be egy csokrot. — Miiért nem voltál ott az utolsó taggyűlésen? — Ha tudom, hogy ez az utolsó, még a felesége­met, az anyósomat, a só­gornőmet is .magammal vi­szem! * Egyszer Nyiikita Szerge- jevics Hruscsov utasítást adott, hogy .keressenek egy olyan valákit, aki po­litikai viccéket gyárt. — Mondjon nekem is ilyen vicceket — paran­csolta. Keresték hát egyet, és a politikus elé vitték. Rögtön fogadja is őt Hruscsov, és bevezeti a lakosztályába. A gazdagon berendezett helyiségek ifcele vannak süppedő szőnye­gekkel, kristályokkal, szö­kőkutak díszítik, aranyha­lak úszkálnak a .medencé­ben, trillázó madarak éne­kelnék. — Hát látja — mondja a házigazda a csodálkozás­tól elképedt látogatónak —, tíz-tizenöt év múlva minden szovjet ember ilyen körülmények között fog élni! — Elnézését .kérem, Ny.i- kita Szergejevies — szólal meg a víccgyántó vendég —, valamit nem értek. Tulajdonképpen toi fog itt viccéket mesélni? Ön ne­kem, vagy én önndk? * — Azt mondják, hogy ültél, börtönben voltál. — Igen. öt évet lenyom­tam. — Miért? — Tulajdonképen sem­miért. — Hazudsz. Nálunk sem­miért nem öt évet adnak, hanem tízet. * — Tudod, nálunlk ki sze­reti legjobban az anekdo­tákat, a politikai vicceket? Béri ja! — Ne mondd! — Ráadásul még gyűjti is! — Lehetetlen. — Főleg azokat, akik terjesztik. * Egy nagyon magas be­osztású személyiségnek .te­lefonál valaki, és szemé­lyes kihallgatást kér tőle. — Azt állítja az illető, hogy évfolyamtársak vol­tak, együtt tanullak — je­lenti a személyi titkár. — Mondja meg annak a hazug disznónak — paran­csolja keményen a „fontos elvtárs” felesége —, 'hogy a férjem, Iván Ivanovics so­ha, sehol, senkinek nem volt az évfolyamtársa, nem járt iskolába! * Churchill, Sztálin, és az amerikai elnök, Roosevelt gépkocsin utaznalk együtt. Egyszer csak az erdőből ki­jön egy tehén, lefekszik az út közepére, és elzárja a közlekedést. Churchill kiszáll a ko­csiból, megpróbálja elza­varni a tehenet, de a kí­sérlete nem sikerül. Má­sodikként Roosevelt pró­bálkozik. Neki sem sikerül. Ekkor Sztálin lép ki a kocsiból. Odamegy a te­hénhez, valamit súg néki. A jószág egy pillanat .alatt felugrik és elrohan, visz- sza az erdőbe. — Mit mondott neki? — érdeklődnek az útitársak, amikor Sztálin visszatér a gépkocsihoz. A népeik nagy tanító- mestere kiveszi szájából az elmaradhatatlan .pipát, s a bajusza iközt mosolyogva válaszol: — Megfenyegettem. Azt mondtam neki, ha tovább­ra is itt fékszik, beadom egy szovjet kolhozba. * — Ha jól emlékszem, én 1926-iban találkoztam Sztá­lin elvitárssal. — Micsoda memória! És még mindig szabadlábon van az elvtárs?! K. Gy. M. Egy ember, aki sohasem elégedett magával Interjú Flipper Öcsivel A népszerű Step együttes turnéja során érintette Mis­kolcot is. A koncert előtt sikerült egy interjú erejéig leülni a zenekar énekesével, Flipper Öcsivel. — Elkészült az új lemez. Elégedett vele? — Szerintem az ember akkor érhet el eredményt az élet- bármely területén, ha soha nincs megelégedve magával. Én így állok hoz­zá, ezért még soha nem voltam megbékélve egyetlen általam készített lemezzel sem. Ez nem jelenti azt, hogy nem bízom benne. Sőt! Ez az album egy fok­kal jobb, mint az előző, mely népszerűbb volt az elsőnél. Sajnos, bizonyos körülmények akadályoztak minket. A popszakma fo- gakerekei még ma is csiko­rognak. Ez az a műfaj, me­lyet mindenki kritizál, min­denki ért hozzá és mindenki ebből veszi le a hasznát. Szóval egy jól tejelő tehén, aki nem kap enni. — Milyenek a turné ed­digi tapasztalatai? A közön­ség hogyan jogadta az új dalokat? — Sehol nem szokott egy zenekar úgy koncertezni, hogy nincs kint a lemez. Mi ezt tesszük, persze, ennek is meg van az oka, ugyanis az album később jött ki, mint terveztük. De mi mégis el- játszuk az új dalokat kivé­tel nélkül, és bízunk benne, hogy a nézők első hallásra is mpg fogják szeretni eze­ket. Az eddigi visszajelzések biztatóak. — Új kiadónál jött ki ez az album. Miért váltak meg a lemezgyártól? — Az MHV .berendezke­dése olyan, hogy a haszon, amit a zenekarok termelnek, nem kerülnek vissza az együttesekhez olyan arány­ban, mint egy ilyen, kevés felesleges embert eltartó, kisebb cégnél. Tehát a pénz nem kerül el a munkanél­küliék eltartására. Itt tíz ember elvégzi azt, amit a lemezgyárban 3—4 .emelet­nyi adminisztrátor csinál. Más is közrejátszott, de ez volt a fő ok. ,— Új basszusgitáros van a zenekarban. Beváltotta a hozzá fűzött reményeket? — Igen, mindenképpen. Nagyon aktívan részt vesz a közös munkában, a dalszer­zésben. sőt, az új lemezen énekel is. > — Milyen szempontok sze­rint kerülnek kiválasztásra a dalok a turnéra? — A közönség és az új lemez érdekeit vesszük fi­gyelembe. Például, ha egy új számot akarunk beépíte­ni a régiek közé, tudnunk kell, ez utóbbiak mennyire voltak sikeresek. Ez egy massza, és mégis vannak egységes blokkjai. A kon­certet gondosan fel kell építeni. Alkalmazkodni kell a publikum hangulatához. Lehetne elemezni, hogy mi­kor kell például egy kis pi­henés, egy lírai dal. Téhát próbálunk mindenre figyel­ni. és így állítjuk össze a három lemez legjobb szer­zeményeit. Remélem, min­denkinek kedvére tudunk tenni most és a jövőben is. Horváth Szabolcs Fotó: Kis Gabriella

Next

/
Oldalképek
Tartalom