Észak-Magyarország, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-16 / 219. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 8 1989. szeptember 16., szombat ' IWB >-»-<<• . WÍWfe;; : : •MW:; v ***$*&£ Xe*«**:-, Az akarat gyöngyei Az alábbiakban két olyan emberről olvashatnák, akiket életük alkonyára — ha mégoly érthető és indokolt lenne is —, nem törtek le a leélt évtizedek szenvedései. Most. nyugdíjas korukban is megtalálták azt, amiért érdemes még élniük, tovább élniük. A miskolci nyugdíjasház mindennapjait élik — ám nem mindennapi elfoglaltságok között. Baráth János bácsi a kedvünkért fáradt ile a szobájából a nyugdíjasház idősek klubjába. Azazhogy úgy segítették le őt, ugyanis már évek óta tolókocsihoz kötve él. A hetvenhárom esztendő, az átélt viszontagságok, a háború kikezdték hajdan erős szervezetét, s mára már csak segítséggel tud mozogni, közlekedni. Pedig valaha igen tevékeny, mozgalmas életet élt, bejárta az egész országot, dolgozott villanyszerelőként, díszletmunkásként. felsorolni is nehéz, mi mindent megpróbált. Büszkén meséli, hogy tagja volt a MÓKÁN Komi- tének: a Szocialista Hazáért Érdemérem büszke tulajdonosa. öregségére humorát sem vesztette el — igaz — kissé megkeseredett humor ‘ ez. — Jó helyen élünk mit itt a nyugdíjasházban — somolyog a borostái között —. itt van sorban egymás mellett a kórház, a nyugdíjasház. a szociális otthon ... végül a temető. No persze átellenben van itt égy sportpálya is. Miközben beszélgetünk. János bácsi erőteljes férfikeze aprócska tűt szorongat. Nem akármilyen tű ez, speciális gyöngyfűző tű. Balján kis dobozkában pedig ott sorakoznak kedvencei, a milliméternél alig nagyobb, a szivárvány összes színében pompázó kedvencék, a gyöngyök. — Még a munkatáborban. Kárpát-Ukrajnában ..loptam” ezt az ötletet, a gyöngyfűzést. Azon a területen időstől fiatalig mind ezt csinálták. Mi mindent lehet ezekből az apró jószágokból elővarázsolni! Pénztárcát, falidíszt, kulcstartót, övét. nyakláncot. Igaz. drága dolog beszerezni a hozzávalókat, a gyöngy, a fonal, no meg a tű. Sok kell belőlük, s nem is jó akármilyen. Eezkhez speciálisak kellenek, és bizony nem is lehet mindig kapni. Most is szinte már mindenki tűért van mozgósítva. ugyanis kettő eltörött, s a hagyományos tűkön nem lehet áthúzni a gyöngyöket, köny- nyel el is törhetnek. Nagyon szeretem ezt az elfoglaltságot, gyakran éjszaka is csinálom, amikor a fájdalmaimtól nem tudok aludni. Most éppen egy koronás címeren dolgozom. De van itt falidísz az avasi kilátóról. állatfejekről, vannak feliratosak is, s csináltam már neszeszert, övét, láncot is. Néhányat közülük ide a klub faliújságára is kitettünk — mutatja. Beszélgetésünk ideje alatt János bácsi gyakran veszi le orráról fekete keretes szemüvegét, s zsebkendővel törölgeti könnyező szemét. Bizony, nem épp szemnyugtató tevékenység — gondolom —, s ki is mondom. — Hátha még tudná — mutat a jobb szemére —, hogy ez meg itt üvegszem, munka közben vesztettem el a látásomat, egy kés szűrődött belé. Nem lehetett meggyógyítani. ki kellett venni. Ez a másik se igazi már, öt dioptriás lencsét kíván. Novak Gyuláné. Mártika néni most hatvannégy éves. Annak idején, amikor tizenkilenc volt, mindössze három hónapot jósoltak az életéből az orvosok. — Én valóban egy „csoda” vagyok — meséli —, még egy kongresszusra is- elvittek megmutatni. A történetem a háború idején kezdődik. A férjem távol volt, én egy hideg, nyirkos pincében húztam meg magam, akkor már terhesen. Alaposan Mfázva szültem meg gyermekemet, aki nemsokára meg is halt. Az én vesém pedig teljesen tönkrement. Sokáig kínlódtam, vérző vesével, repeszsziilánk- kal a vállamban. Hosszú idő után az orvosok azt mondták, ki kell venni az egyik vesémet. Igen ám, csakhogy akkor már újra gyermeket vártam — persze nem tarthattam meg, a műtét miatt. Még utána is kezeltek, de igazából már lemondtak az életemről. Márti néni valójában igen fiatalos, fürge mozgású, életerős asszony. Mint mondta, áz élet titka, hogy állandóan csinálni kell valamit. Ö babákat „gyárt”. Már túl van a tizenhatezredik figurán, s köztük nincs két egyforma. Ötlete, fantáziája kifogyhatatlan, minden hulladékból elő tud varázsolni valamit. Meg is becsüli még a legparányibb fonalmaradékot is, gondosan összegyűjti, abból is „születik” valami. — Mindig jó kézügyességem volt, korábban feste- gettem is. Itt, a nyugdíjasházban először csak kis bojtokat kezdtem fcészítgetni. Mindenkinek tetszett, mindenki kapott is belőle. Aztán a bojtokból fejek alakultak, végül testük is lett. Állatfigurák, hóemberek, kéményseprők, királyok és hercegnők öltenek alakot a filcdarabkákból, kupakokból. Valójában akkor kezdtem ezekkel foglalkozni, néhány évvel ezelőtt, amikor meghalt itt egy szegény asz- szony. Maradt utána egy zsák, mindenféle anyaggal, fonallal. Sokáig nem mertem hozzányúlni, betettem az egyik ágynemű tar tóba. Néhány hónappal később aztán elővettem, s elkezdtem szortírozni őket, s valahogy megláttam bennük leendő figuráimat. Hát így kezdődött. Nemrégen megkértek, hogy vezessek egy szakkört a szociális otthonban, úgyhogy nagyon kellemesen telnek a napjaim. A gyöngyöket és a figurákat jórészt elajándékozzák készítőik (mi is kaptunk belőlük), időnként azonban egy-egy kirakodóvásáron is találkozhatnak velük a vásárlók, akik alig pár forintért birtokukba vehetik. A bevétel a közösbe vándorol, uzsonna, teadélután kerekedik belőle, s persze megint- csak ajándék. Gyakran érkeznék a klubba látogatók, gyermekek, akikét ugyancsak ebből a pénzből vendégelnek meg. Annyi bizonyos azonban, hogy igazi értékük nem ebben rejlik. Kovács Judit Történetek szabadlábon Hihetetlen, de így van: a glasznoszty a Szovjetunióban már a humor berkeit is elérte. A moszkvai Krokogyil című szatirikus lap hasábjain eddig soha nem látott - csak szájhagyomány útján terjesztett - politikai viccek, anekdoták jelentek meg. Ezekből mutatunk be egy csokrot. — Miiért nem voltál ott az utolsó taggyűlésen? — Ha tudom, hogy ez az utolsó, még a feleségemet, az anyósomat, a sógornőmet is .magammal viszem! * Egyszer Nyiikita Szerge- jevics Hruscsov utasítást adott, hogy .keressenek egy olyan valákit, aki politikai viccéket gyárt. — Mondjon nekem is ilyen vicceket — parancsolta. Keresték hát egyet, és a politikus elé vitték. Rögtön fogadja is őt Hruscsov, és bevezeti a lakosztályába. A gazdagon berendezett helyiségek ifcele vannak süppedő szőnyegekkel, kristályokkal, szökőkutak díszítik, aranyhalak úszkálnak a .medencében, trillázó madarak énekelnék. — Hát látja — mondja a házigazda a csodálkozástól elképedt látogatónak —, tíz-tizenöt év múlva minden szovjet ember ilyen körülmények között fog élni! — Elnézését .kérem, Ny.i- kita Szergejevies — szólal meg a víccgyántó vendég —, valamit nem értek. Tulajdonképpen toi fog itt viccéket mesélni? Ön nekem, vagy én önndk? * — Azt mondják, hogy ültél, börtönben voltál. — Igen. öt évet lenyomtam. — Miért? — Tulajdonképen semmiért. — Hazudsz. Nálunk semmiért nem öt évet adnak, hanem tízet. * — Tudod, nálunlk ki szereti legjobban az anekdotákat, a politikai vicceket? Béri ja! — Ne mondd! — Ráadásul még gyűjti is! — Lehetetlen. — Főleg azokat, akik terjesztik. * Egy nagyon magas beosztású személyiségnek .telefonál valaki, és személyes kihallgatást kér tőle. — Azt állítja az illető, hogy évfolyamtársak voltak, együtt tanullak — jelenti a személyi titkár. — Mondja meg annak a hazug disznónak — parancsolja keményen a „fontos elvtárs” felesége —, 'hogy a férjem, Iván Ivanovics soha, sehol, senkinek nem volt az évfolyamtársa, nem járt iskolába! * Churchill, Sztálin, és az amerikai elnök, Roosevelt gépkocsin utaznalk együtt. Egyszer csak az erdőből kijön egy tehén, lefekszik az út közepére, és elzárja a közlekedést. Churchill kiszáll a kocsiból, megpróbálja elzavarni a tehenet, de a kísérlete nem sikerül. Másodikként Roosevelt próbálkozik. Neki sem sikerül. Ekkor Sztálin lép ki a kocsiból. Odamegy a tehénhez, valamit súg néki. A jószág egy pillanat .alatt felugrik és elrohan, visz- sza az erdőbe. — Mit mondott neki? — érdeklődnek az útitársak, amikor Sztálin visszatér a gépkocsihoz. A népeik nagy tanító- mestere kiveszi szájából az elmaradhatatlan .pipát, s a bajusza iközt mosolyogva válaszol: — Megfenyegettem. Azt mondtam neki, ha továbbra is itt fékszik, beadom egy szovjet kolhozba. * — Ha jól emlékszem, én 1926-iban találkoztam Sztálin elvitárssal. — Micsoda memória! És még mindig szabadlábon van az elvtárs?! K. Gy. M. Egy ember, aki sohasem elégedett magával Interjú Flipper Öcsivel A népszerű Step együttes turnéja során érintette Miskolcot is. A koncert előtt sikerült egy interjú erejéig leülni a zenekar énekesével, Flipper Öcsivel. — Elkészült az új lemez. Elégedett vele? — Szerintem az ember akkor érhet el eredményt az élet- bármely területén, ha soha nincs megelégedve magával. Én így állok hozzá, ezért még soha nem voltam megbékélve egyetlen általam készített lemezzel sem. Ez nem jelenti azt, hogy nem bízom benne. Sőt! Ez az album egy fokkal jobb, mint az előző, mely népszerűbb volt az elsőnél. Sajnos, bizonyos körülmények akadályoztak minket. A popszakma fo- gakerekei még ma is csikorognak. Ez az a műfaj, melyet mindenki kritizál, mindenki ért hozzá és mindenki ebből veszi le a hasznát. Szóval egy jól tejelő tehén, aki nem kap enni. — Milyenek a turné eddigi tapasztalatai? A közönség hogyan jogadta az új dalokat? — Sehol nem szokott egy zenekar úgy koncertezni, hogy nincs kint a lemez. Mi ezt tesszük, persze, ennek is meg van az oka, ugyanis az album később jött ki, mint terveztük. De mi mégis el- játszuk az új dalokat kivétel nélkül, és bízunk benne, hogy a nézők első hallásra is mpg fogják szeretni ezeket. Az eddigi visszajelzések biztatóak. — Új kiadónál jött ki ez az album. Miért váltak meg a lemezgyártól? — Az MHV .berendezkedése olyan, hogy a haszon, amit a zenekarok termelnek, nem kerülnek vissza az együttesekhez olyan arányban, mint egy ilyen, kevés felesleges embert eltartó, kisebb cégnél. Tehát a pénz nem kerül el a munkanélküliék eltartására. Itt tíz ember elvégzi azt, amit a lemezgyárban 3—4 .emeletnyi adminisztrátor csinál. Más is közrejátszott, de ez volt a fő ok. ,— Új basszusgitáros van a zenekarban. Beváltotta a hozzá fűzött reményeket? — Igen, mindenképpen. Nagyon aktívan részt vesz a közös munkában, a dalszerzésben. sőt, az új lemezen énekel is. > — Milyen szempontok szerint kerülnek kiválasztásra a dalok a turnéra? — A közönség és az új lemez érdekeit vesszük figyelembe. Például, ha egy új számot akarunk beépíteni a régiek közé, tudnunk kell, ez utóbbiak mennyire voltak sikeresek. Ez egy massza, és mégis vannak egységes blokkjai. A koncertet gondosan fel kell építeni. Alkalmazkodni kell a publikum hangulatához. Lehetne elemezni, hogy mikor kell például egy kis pihenés, egy lírai dal. Téhát próbálunk mindenre figyelni. és így állítjuk össze a három lemez legjobb szerzeményeit. Remélem, mindenkinek kedvére tudunk tenni most és a jövőben is. Horváth Szabolcs Fotó: Kis Gabriella
