Észak-Magyarország, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-16 / 219. szám

1989. szeptember 16., szombat

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3

Kételyek, remények, új hitek

Gondolatok a megyei pártértekezlet előtt

Számtalan élményanyaggal gazdagodtam az elmúlt hetekben, hónapokban. Ezek tartalma, hangvétele, az észérvek és az indulatok aránya rendkívül tarka és egyben elgondolkodtató. Miközben ezekben a szélsőségeket sem nélkülöző egyéni és közösségi véleményeken töprengek, egyre csak arra a következtetésre jutok, hogy vajon nem természetes reakciókról van-e szó, vajon a hirtelen ránk zúdult változás mértéke, sok tekintetben kiérleletlen volta, az elfojtott indulatok felszabadulása, a különböző politikai erők-megjelenése, demokratikus hagyományaink és politikai kultúránk alacsony szintje, a végletekben való gondolkodásra és csa- pongásra való hajlamunk, az egymásnak ellentmondó, sőt egymásnak feszülő vezetői megnyilatkozások együttesen válthatnak-e ki a párttagság és a közvélemény részéről egyáltalán más reagálást? Nem kell-e teljesen érthetőnek vennünk, hogy a nagy társadalmi, politikai mozgások az egyéni sorsokat a legkülönfélébb módon érintik: kiket kedvezően, kiket drámaian kedvezőtlenül, az egyik élni tud a konjunktúra adta lehetőségekkel, a másik becsületes erőfeszítése ellenére is megélhetési gondokkal küzd. Apám, barátaim, gyerekeim kérdő tekintete, s nyers megfogalmazása mögött kiérzem a lényeget: merre megyünk, jó irányba haladunk, vagy egyáltalán kellett ez nekünk?

A kételyeket sem nélkülöző kérdések megválaszolásakor, úgy gondolom, ha valaha, most igencsak erőt kell venni magunkon, meg kell kísérelni félretenni az indulatokat, a feszültséget és segítségül kell hívni a higgadtságot, a logikai érvelést, a toleranciát, és elsőként kellett volna említenem — az emberséget.

Új történelmi lehetőség

Talán nem felesleges felidéznünk azt a folyamatot, amely a mához vezetett, amely szokatlanul széles palettán jelent meg, és a feldolgozása is ezernyiféle.

Szembe kellett néznünk azzal a valósággal, hogy miközben a világ országainak jelentős része — és mégcsak nem is a legfejlettebbek — az elmúlt egy-két évtized kihívásaira gyorsuló, ütemben és sikeres úton ismerte fel a válaszokat, aminek az eredménye látványos felzárkózás lett, hazánk (és a többi szocialista ország is) deklarált céljaitól, meghirdetett értékeitől fokozatosan távolodott, a leszakadás végzetes veszélye mind közelebb került. Ezzel együtt markánsan megnyilvánult, hogy a szocializmus felé haladás eddig alkalmazott modellje — a magyar részkiigazításokat is beszámítva — végleg zsákutcába jutott, képtelenné vált a megújulásra. Az általános válság folyamata felgyorsult. E kettős felismerés különböző politikai és társadalmi erőkben más-más módon fogalmazódott meg. Az MSZMP esetében az 1988 májusi pártértekezlet kényszerítette ki a fordulatot. Az MSZMP elindult azon az úton, hogy — elismerve felelősségét a nemzet múltjáért, jelenéért — jelentős szerepet vállal a kibontakozás, a felzárkózás megteremtésében.

Az országos pártértekezlet meg nem vitatott, ki nem hordott új irányvonala sok bizonytalansággal, felgyorsult politikai reformfolyamattal párosult. Ezek a fő irányok — megítélésem szerint — máig érvényesen befolyásolták az események alakulását. Lendületet adtak a múltunkkal való reális szembenézéshez, a múlt bűneitől, hibáitól való elhatárolódáshoz, a követendő modell fő jellemzői kialakításához. Nagy aktivitással indult meg ehhez a külső feltételek reális számbavétele, illetve szándékaink megismertetése a világgal. Eközben kiderült, hogy legújabbkori történelmi vállalkozásunkhoz általában kedvező a politikai széljárás mind Keleten, mind Nyugaton. Sajnos, a gazdasági külső környezetről, mint pozitív feltételekről ma még csak a remények szintjén fogalmazhatunk. Dinamikussá vált külpolitikánk. Csak sajnálni lehet, hogy közvetlen szomszédaink egy részéről meg nem értést, az emberi jogok melletti kiállásunk pedig itt-ott rosszallást eredményezett. Igaz, nekünk is világosan kell látnunk, több mint egy évezred tapasztalásából, hogy európaiságunk kibontakoztatását nehezíti, ha békétlenségben élünk szomszédainkkal.

Az életképtelenné vált modell — amely a szocializmus megteremtésére hivatkozott, de a szocialista céloktól, mint a szabadság, az ember felszabadítása a természet, a munka és a társadalmi elnyomás alól, egyre távolodott — helyett új kialakítását kellett elkezdenünk. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem a szocialista cél és értékek kérdőjéleződtek meg, hiszen ennek részben már Nyugaton is realitása van, hanem az a politikai gyakorlat, az az eszközrendszer, ahogyan megvalósításához közeledtünk. Azonosulni tudok Bibó István megfogalmazásával: „Kétségessé egyrészt, mint láttuk, az eszméknek az a rendszere vált, melyet e cél köré a marxizmus-leninizmus épített, másrészt az eszközökrtek az a rendszere, melyeket az eszmék alapján kiépített, s melyek nem a kitűzött célok felé, hanem attól elfelé vezettek”. Éppen ezért magam is azon a véleményen vagyok, hogy teljesen új modellre kell áttérnünk, de ez nem jelentheti ia társadalmi rendszer megváltoztatását. Pontosabban — egy értelmezésben igen: Ha, amit eddig csináltunk, az nem szocializmus volt, akkor a jövőben mi azt az utat (rendszert) választjuk!

Bizonyára — éppen az előreszaladás és történelmi megké- settségünk miatt — több tekintetben visszafelé is lépnünk kell, a marxi értelemben vett átmeneti társadalom minden velejárójával együtt. Ugyanakkor az is igaz, hogy százezrek elkötelezett küzdelme, életének értelme és milliók hallgatólagos együttmenetelése nem maradt gyökerek nélkül. A KárpáUmedencében a szocialista eszmék mélyen beivódtak zsigereinkbe, a négy évtizedből közel kettő értékeket teremtő viszonylagos modernizációt, viszonylagos szociális biztonságot eredményezett.

Tudjuk a történelemből, hogy az újhoz vezető út először — általában — látványos rombolással kezdődik. Ki tagadná, hogy ma még erősebb .oldalunk ez —, de az izmosodó többi párté is — s bizonytalanságunk a kiút, az új társadalomfejlődési jövőkép megteremtésében van. Meg kell fontolnunk, hogy egy korábbi kívülről jött, átvett modell helyett nehogy egy másik külső modell csapdájába essünk.

Történelmi lehetőségünk és egyben esélyünk is van arra, hogy magyar talajon, adottságainknak megfelelő, magunk választotta utat járjunk. Kezdeményezésünk történelmi jelentőségű, s csak ilyen értelemben lehet modellértékű. Hiszen Keleten nincs előttünk járó ország, ahonnan meríthetnénk, a nyugati modellek pedig nem adaptálhatók. Ezért lenne óriási jelentősége annak, ha ezt pártunk tagsága, a

Irta: Tóth Lajos, a megyei pártbizottság titkára

baloldali pártok, a nemzet sorsáért felelősen gondolkodó politikai erők felismernék, részvételükkel a társadalom ösz- szefogna, megrázná magát, s erőfeszítéseit erre koncentrálná.

Sokan leírták már, a kongresszus elé kerülő programnyilatkozat-tervezet vitái újra felizzottak ekörül, hogy az új modell tartalma a demokratikus szocializmus megteremtése. Lehet persze értelmezésén vitatkozni, a fogalom előéletét is felemlegetni, lényegét azonban a politikai realitás és lehetőség kínálja. Ez pedig a piacgazdaság, a többpártrendszerre épülő pluralizmus, a jogállamiság, az egyén, a közösség szabadsága és az önkormányzat megteremtése. Nem ez a megfelelő alkalom, hogy újra és újra ecseteljük a felsoroltak lényegét. Mindössze egy területre utalnék, s fogalmaznám meg véleményemet. Amikor az MSZMP arra a történelmi lépésre vállalkozott, hogy kezdeményezi a többpártrendszerre épülő pluralizmust és parlamentalizmust, látnunk kellett, hogy az úton következetesen végig kell menni, félúton megállni nem lehet. A politikai pártok megjelenése kívánatos is, realitás ,is. Nemcsak arról van szó, hogy a társadalomban meglévő különböző politikai akaratképzésnek helye van, hanem a politikai szférában az ország, a nemzet sorsáért tenni akaró és felelősséget vállaló partnerek jelennek meg. Ezzel olyan terhet vonnak majd el az MSZMP válláról, amely az egyedüllét súlyával nehezedett rá, amely mindenért felelőssé tette, amely erők kontrollként és versenytársként is serkentően hathatnak. Ezért az együttműködés korrekt lehetőségeit kell egyengetnünk, kezdeményeznünk. A. politikai küzdőterepen a bennünket ért vádaskodásokat politikai eszközökkel kell elbírálnunk, s a lényegesen eltérő felfogásokban, a választások idején pedig politikai küzdő- leiek leszünk.

Ennek megértése mellett legalább olyan fontos kérdésnek tartom, hogy párttagságunk ráhangolódjon a többpártrendszer valamennyi következményére. Gyakran tapasztalom, hogy az MSZMP lehetőségeit, kompetenciáját még ref- lexszerűen az egypártrendszer feltételeihez fogalmazzák. Másrészt az új helyzetben, s főleg, a választásokra készülve egészen szokatlan módszerekre, eszközökre van szükség, mint eddig, és belső szolidaritásra, önérzetes fegyelemre. Ezért van értelme a politikai programpárt fogalmának, a korábbi ideologikus pártjelleg feloldásának, ami persze nem jelent teljes ideológiamentességet.

És a megyében?...

Mindaz, ami az országban történik, elválaszthatatlan megyénk életétől. Régiónk helyzete, lehetősége mindig része volt az országos folyamatoknak, legyen szó az előnyökről, vagy a halmozottan kijutott hátrányokról. Ügy gondolom, ma sincs ez másképp. Kongresszusra készülve egész pár- tunkról(ért) vitatkozunk, megyénkben pedig a párttagokat és a közvéleményt elsősorban a közelgő megyei pártértekezlet foglalkoztatja. Pártunk további sorsát a kongresszus dönti el az új programmal és szervezeti szabályzattal, egyben világosan a nemzet elé tárja, hogyan kívánja a válságból a felemelkedést elősegíteni. Ezek a döntések meghatározóak lesznek a megye pártéletére is, s a programmal azonosulni tudó pártonkívüliek számára is cselekvési tervet kínálnak fel. Mindez nem jelenti, hogy itt helyben nincs önálló mozgásterünk, feladatunk.

A múltra vonatkoztatva nem tudok azonosulni azokkal a véleményekkel, amelyek szerint a megyei politikai, állami vezetésnek, az alsóbb szintű pártszerveknek nem volt semmi önállósága, csak a központi akarat végrehajtása, a sztálini modell, vagy a kádári változata nem tett lehetővé önálló gondolkodást, megoldási módokat. A modell valóban országos, sőt nemzetközi volt. De ebben megfért Sztálin és Rákosi mellett Kádár is, Tito is, Ceausescu rendszere is! A hatvanas években is voltak megyék, amelyek a fejlesztési alapoknak többszörös arányát fordították a falvakra, infrastruktúrára, mint nálunk. Azok a vizsgálatok, amelyek megyénk múltjának tisztázására kezdődtek, már ma is bizonyítják, hogy sokkal több lehetőség kínálkozott a megyei vezetők és testületek számára, mint amivel élni tudtak.

Az országosan folyó pártmegújulás, a társadalmi megújulás, a felzárkózás esélyeinek megteremtése mellett alapvető kérdés, hogy megyénk az országos fő áramlatok felhajtó irányához csatlakozik-e, befolyásoló-alakító tényező kíván-e lenni, vagy csupán követő, statiszta szerepre kár- hoztatik. Aligha kétséges, hogy valaki is tudatosan az utóbbira esküszik. Nem lehet valamit is magára adó politikai tényező, amely ma ilyen feladatra vállalkozna.

Az elmúlt másfél évben a megyei testületek és pártvezetés szándéka, erőfeszítése is arra irányult, hogy az átalakulási, megújulási folyamatnak aktív részese, kezdeményezője legyen. Kétségtelen viszont, hogy a szándékokat, erőfeszítéseket a tettek, az eredmények minősítik. A megyei pártbizottság beszámolója tisztességes számvetésre készül, ennek megméretése a pártértekezlet feladata. Mint mindenről, erről is megoszlanak a vélemények. Valószínűsíthető mégis, hogy a szándékokat, a megtett lépéseket a küldöttek ellentmondóan minősitik.

Miben látom én — mint rövid ideje tisztséget betöltő pártmunkás — ezek okát?

Az okok egy része feltehetően arra vezethető vissza, hogy a testületek nem határolták el eléggé egyértelműen magukat azoktól a hibáktól, vagy politikai gyakorlattól és személyektől, amelyek a jelenlegi helyzethez vezettek, illetve akiknek ebben szerepük volt. Ugyanis alighanem igaza van a párttagságnak, s ezt a jelenlegi viták megerősíteni látszanak, hogy a megye négy évtizedes múltjának van néhány olyan markáns sajátossága, amely — ha országosan is érvényesült —, itt különösen tetten érhető. Ezért nem folytatható olyan politika, amely ezekkel radikálisan nem szakít. Mire gondolok?

Már unalomig elkoptatott — de ettől még igaz — a megye egyoldalú gazdasági szerkezete, az infrastruktúra kiépítésének, fejlesztésének elhanyagolása. Hibát követett el a megyei vezetés a térségi szemlélet figyelmen kívül hagyásával, a több megye összevonásából keletkezett régió integ- rációjárak elmulasztásával, az egyes alrégiók aránytalan

fejlesztésével. Nem lehet egyoldalúan építeni a munkásmozgalmi „balos” hagyományokra, a rosszul értelmezett munkásérdekre, (itt nem a jogos munkásérdekről van szó!), az ezzel párosuló gyanakvó értelmiségi politikára. Új utakon kell járni a párt kádereinek a kiválasztásában, felszámolva a nagy kárt okozó kontraszelekciót.

Az okok másik része a megyei pártértekezlet megkésett összehívásával hozható összefüggésbe. Itt az minősíthető politikai tévedésnek, hogy a vezető párttestület kezdeményezésében nem kellően építkezett a párttagság akaratára, felülről indított el változtatásokat, s ezeket nem tudta hitelesíteni, elfogadtatni a megye pártmozgalmával. Mindezeket egy pártértekezlet legitimálhatta volna.

A pártértekezlet már elkezdődött

Mindezeknek a kérdéseknek az értékelése a megyei pártértekezlet feladata. A megyei küldöttek felelős döntése alakítja ki a politikai program megyei fő irányait. Ebben már komoly szellemi munkával, demokratikusan kialakított regionális fejlesztési koncepcióra építhet, amely a kormányzat előtt pozitív minősítést kapott. A végleges megyei program a kongresszust követő — második — pártértekezleten alakulhat ki, csakúgy, mint a pártmunka megyei szintű szerveződései, személyi feltételei. Természetesen a mostani pártértekezlet a kongresszusi felkészülést is szolgálja, s' fontos üzenetet, sőt útravalót fogalmaz meg a kongresszusi küldöttek számára.

Mind a kongresszus történelmi jelentőségű döntései iránt, mind a szeptember 23-i pártértekezlet iránt nagy érdeklődés, felfokozott, illúzióktól sem mentes elvárás tapasztalható.

Megyénk párttagsága körében fokozódó aktivitás, nemegyszer izzó hangulatú légkör érzékelhető. A megyei pártértekezlet előkészítése gyakorlatilag a május 19-i pártbizottsági döntés után azonnal elkezdődött. Először szakemberek bevonásával alapvető helyetelemzés történt, majd a testületek több fordulóban kialakították a pártértekezlet vitaanyagát. Nyilvánosságra hozataluk után — a közben megjelent kongresszusi dokumentumokkal — megkezdődött az alapszervezetekben ezek megméretése, illetve általában a párt jövőjének a tisztázása. A tartalmi kérdések megvitatásával együtt indult a megyei és kongresszusi küldöttek választása.

Azt tapasztaljuk, hogy a demokratikus építkezés, a politizálás lehetősége óriási energiákat szabadított fel. A korábban is aktívan politizáló mag mellett teljesen új erők és arcok tűntek fel, közömbös, visszahúzódó személyek egyszer csak újszerű és új stílusú politizálás esélyeit villantották fel. Régóta várt erjedés indult el az emberekben. Sokszor önmagukkal is viaskodva, megbirkózva korábbi beidegződéseikkel új értelmet találtak a megújulásban való részvétellel. Nem tudom megindulás, felemelő érzés nélkül említeni e számomra nagyszerű emberi magatartást. Vajon hogyan következhetett be, hogy egy emberi arculatú, az embert középpontba állítani szándékozó társadalom és párt így el tudta veszíteni az ember, az egyén aktív gondolkodását, s mindinkább, a kirekesztettség „védekező álláspontjára” sodorta. És mégis! Milyen gyorsan tudott ismét aktivizálódni a félreállított emberi elme! Ha ezt általánossá tudnánk tenni...

A friss erők között aktivitásukkal, kezdeményezőkészségükkel jelentős szerepet töltenek be a reformerők, amelyek a legfontosabb kérdésekben önálló platform, álláspont kialakításával erjesztő szerepet játszanak a pártértekezlet és a kongresszus előkészületében.

A megyei és kongresszusi küldöttek megyei és területi szinten is folyamatos konzultációt folytatnak a lehetséges platformok kialakításáról, a közös álláspontok megfogalmazásáról. Ebben az egész pártértekezleti, kongresszusi folyamatban az alulról történő építkezés, az önszerveződő készség számos jelét tapasztalhatjuk, és erősödik a pártdemokrácia. Párttagságunk jelentős része ma már tárgyilagosan ítéli meg az ország, a megye helyzetét. A korábbi unalmas uniformizáltságot, feszes fegyelmet szétrepeszti a nézetek, a vélemények sokszínűsége, a politikus egyén i arcok megjelenése. örvendetes számomra, hogy felerősödött az egyéni felelősségérzet, a jövőt féltő veszélyérzet, nőtt a felelősség az országért, a pártért.

Amikor ilyen élményekkel térhetek haza naponta, hitet, önbizalmat melengető érzéseket táplálnak bennem. Ott érzem azoknak a generációm számára fontos politikai értékeknek a csíráit, amelyek a jövő pártjának alapelemeivé válhatnak.

Megosztom Önökkel, mert tapasztalataim tárházában ezeknek is helyet kellett adnom: vannak olyan élményeim is, amelyek .optimizmusom mérséklése irányába hatnak. Még találkozom voluntarizmussal, szociális demagógiával, a vitakultúra örvendetes fejlődése mellett az ellentmondást nem tűrő véleményekkel, a leegyszerűsített szemlélettel, a szolidaritás, az egymásért érzett felelősségtudat hiányával is. Pedig nem lehet teljes az emberi élet, ha nem vesz tudomást embertásairól.

Mindezeket a bennem kavargó élményeket, a párttagság körében tapasztalható nézeteket, magatartásformákat nem minősítésnek szántam, ehhez ugyanis nincs jogom. Távol áll tőlem, s el is kellene felejteni, hogy egyes emberek alkossanak megmásíthatatlan ítéletet mások nézeteiről, cselekedeteiről.

Pártértekezletre, kongresszusra készülünk. Kételyek, aggodalom, remények, új hitek fogalmazódnak meg, formálódnak bennünk. Jelentőségét a történelmi helyzet és felelősség adja. Rólunk, sorsunkról, sok tekintetben jövőnkről van szó. Ezért ne csak vigyázó szemünket vessük feléjük, hanem rajtunk, véleményünkön, akaratunkon is múlik, hogy milyen lesz a párt, milyen szervezeti struktúrában működik, hogyan lábaljunk ki megyénk válságos állapotából.

Elvtársam, barátom! ön is legyen részese a formálódó programok alakításának. A demokratikusan választott megyei és kongresszusi küldöttekkel igényelje a folyamatos párbeszédet, adja számukra a megbízásokat, kérje számon tevékenységüket.

Megtisztult, sok tekintetben új párt születésének és megyei szerveződésének vagyunk szemtanúi, és cselekvő részesei. Olyan párté, amely véleményem szerint visszaadja hitem, szocialista elkötelezettségem, marxista értékek iránti meggyőződésem, küzdőszellemem. Ezzel megteremti azt az esélyt, amely nélkülözhetetlen a választási felkészüléshez, majd az erők koncentrálásához, hogy a sikeres szereplés reményével vívjuk meg a teljesen új választási küzdelmet.