Észak-Magyarország, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-19 / 195. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 9 1989. augusztus 19., szombat (rítt alkotnimrik Európábai Ú gy tartják, hogy a Magyar Népköztársaság 1949-ben, kereken negyven esztendeje alkotott, és tömérdekszel’ módosított alkotmánya nem tölti be azt a feladatot, amelyet elméletileg be kellene töltenie, s ezért ismét mó­dosítani kell. De jobb lenne teljesen újraírni, új alkotmányt létrehozni. Nézzük meg néhány európai alkotmány sorsát, talán vá­laszt kapunk kérdésünkre! Először azonban tisztáznunk kell: a tudomány általában kétféle alkotmányt különböztet meg: a történetit és az írot­tat, vagy kartális, azaz papíros alkotmányt. Az előbbi ti nemzet hosszú évszázadai alatt alakult ki, annak szellemét tükrözi vissza, szokásjogi alapokon áll. Ilyen alkotmánya van Angliának, volt Magyarországnak 1949-ig, és MackiLen- burg nagyhercegségnek 1931-ig. Az írott vagy kartális al­kotmány egyetlen, különleges feltételek melett létrejött tör­vénybe foglalva jelenik meg, amelyben az adott állam szer­vezete, működése, és az állampolgári jogok új alapokra he­lyezve kerülnek alaptörvénybe. Az első alkotmány, amely egyetlen okmányba foglalta a polgári követeléseket, Európában 1791-ben, francia földön készült. Az európai alkotmányfejlődésre közvetlenül ennek volt a legnagyobb hatása (az Észak-amerikai Egyesült Álla­mok kongresszusa valamivel korábban, 1787. szeptember 17, én alkotta meg alkotmányát, amely ma is az USA alaptör­vénye néhány jelentéktelen módosítással). A forradalom to­vábbfejlődésével azután az alkotmányt is módosították 1792- ben, 1793-ban (jakobinus alkotmány) és 1795-ben (direkto- riális alkotmány), aztán Napóleon felemelkedésével 1804- ben (császári), majd 1814-ben (restaurációs alkotmány). Ez utóbbi 12 pontban sorolja l'öl a francia állampolgárok alap­jogait, köztük a törvény előtti egyenlőséget, a köztehervise­lést, az állampolgárok hivatalképességét, a személyes sza­badságjogot, a vallászabadságot, a sajtószabadságot, a tu­lajdon sérthetetlenségét. Lajos Fülöp 1830. évi alkotmánya szóról szóra átveszi ezeket az alapjogokat. Az 1848. évi al­kotmány egész fejezetet szentelt az „állampolgárok alkot­mányban biztosított jogainak". III. Napóleon 1852-ben kibo­csátott alkotmányában viszont már csak utalás történik az állampolgári jogokra, amennyiben kijelenti, hogy az új al­kotmány az 1789. évi eszméken nyugszik. Később még több­ször is módosították a francia alkotmányt, utoljára 1948-ban, majd 1958-ban. Amint látjuk. Franciaországban is gyakran módosították, illetve írtak új alkotmányt, amelynek azonban az alapelvei és az emberi alapjogokra vonatkozó szakaszai hűségesek maradtak az 1789. évi „Emberi és polgári jogok deklaráció- já”-hoz. És elsősorban ez szolgált mintáuil a többi európai állam alkotmányához, amelyet Svédország 1809-ben, Spa­nyolország 1812-ben, Portugália 1826-ban, Norvégia 1814- ben, Hollandia 1815-ben, Bajorország 1818-ban, Württemberg 1819-ben deklarált. A századfordulóig csaknem valamennyi európai állam­ban elkészítették — francia mintára — az állampol­gári alapjogokat magúikban foglaló alaptörvényen nyugvó alkotmányukat. S miután az 1949-ben elfogadott el­ső írott magyar alkotmányhoz nem a felsorolt polgári alkot­mányok szolgáltak példának, a mosl folyó új alkotmányunk kidolgozásánál gyümölcsöző lenne átvenni belőlük azokat a tételeket, amelyek hasznunkra válhatnának demokratikus á t re nd eződés ii n kben. ' issVÁ*, > :e\>; Kovács Margit: Kenyérszegő (Fotó - MTI-Press) Augusztus 20-úí, első ki­rályunk, Szent István név­napját hosszú évszázadok óta ünnepli a magyarság. El­sősorban nemzeti és egyházi ünnep, de később hozzákap­csolódott az alkotmány és az új kenyér ünnepe is. Szent István alakját meg­különböztetett tisztelettel vette körül a magyarság. Szentté avatását Szent Lász­ló király kezdeményezte 1083-ban, amikor sírjánál csodák történtek koporsója feltárásakor. Épen maradt jobb kezét a kor szokása szerint drága művű ereklye- tartóba foglaltatta, mely mindmáig fennmaradt. A Szent Istvánról elnevezett budapesti bazilikában őrzik. Székesfehérvári sírjához a középkortól fogva tízezrek zarándokoltak nemcsak ma­gyarok, hanem idegen nem­zetiségűek is. Jobbja a ma­gyarság legtiszteltebb, szim­bolikus jelentőségű — hazát védő — ereklyéje, melynek századokon át kalandos sors jutott. Bár tiszteletét már az Aranybulla előírta, mégis templomról templomra ván­dorolt, míg 1771-ben Budá­ra került. Azóta hordozzák körül ünnepélyes körmenet­ben augusztus 20-án. A 42. századtól kezdve Ist­ván alakját gyakran ábrá­zolták festők és szobrászok, leginkább abban a jelenet­ben, amint halálát közeled­ni érezvén, koronáját és or­szágát Szűz Mária oltalmá­ba ajánlotta. A barokk korszaktól sok templomnak oltárképén lát­ható e jelenet az ország min­den részében (Nagybörzsöny, Győr, Andocs, Sümeg, Sze­ged, Kiszombor, Szombat­hely.) A téma legújabb meg­fogalmazását Varga Imre szobrászművész valósította meg, századunk művészeté­nek formanyelvén, Lékai bí­boros prímás megbízásából, a világ katolicizmusának fő­templomában, a vatikáni Szent Péter-bazilika Ma­gyarország Nagyasszonya ká­polnájának 1980-ban készült oltárán. 1949 óta augusztus 20-a a magyar alkotmány és az új kenyér ünnepe. A népi ha­gyomány eddig aratás után, júliusban ünnepelte az új kenyeret. A kenyér egyaránt volt áldozati étel, de a ter­mékenység és a bőség szim­bóluma is a népi hagyo­mányban. Elkészítéséhez, megszegéséhez és fogyasztá- hoz előírások és tilalmak csatlakoztak, például hogy megszegése előtt keresztet kell rá rajzolni. A hozzáfű­ződő mágikus eljárások még századunkban is élnek egész Európában. A népi gyógyí­tásban is fontos szerepet töl­tött be, sokféle betegség gyógyszereként használták a javasasszonyok, és fontos szerepe volt a halottkultu­szokban is. A korai középkorban csak a legfelső társadalmi réteg evett kevés, lepényszerű ke­nyeret, mint a miniatúrák és a templomok oltárképei is tanúsítják. Magyarországon a házikenyér-készítés kezde­tei a 14. század közepétől mutathatók ki a jobbögy- szolgálitatásokban. A ke­nyérfogyasztás gyorsan emelkedett az ország nagy részén, a 16. században már jelentős egész Európában. A 18. században az alföl­di búzakenyér finomsága, szokatlanul nagy' mérete már fogalommá vált, a hazánk­ban járt angol, német uta­zók szóltak róla elismeréssel, köztük a francia enciklopé- disiták is. A falusi és városi lakosság javarészénél száza­dunk első évtizedéig a házi kenyérsütés dívott. Az alkotmány ünnepének új szimbólumát a képzőmű­vészeti ábrázolások is meg­örökítették. Köztük a legis­mertebbek a mindenkiben régi, szívet melengető csalá­di emlékezet ébresztő ke­nyérszegő nőábrázolások, mint Pátzay Pál 1944-es, több változatban megmintá­zott szobra. Egyik változa­tát 1973 augusztusában ál­lították fel a Kossuth-díjas művész szülőhelyén, Kapu­váron. Bensőséges, többsíkúan ér­telmezhető ábrázolása Ko­vács Margit keramikus ke­zétől származik. Az emberi élet harmóniájának, a csa­ládi élet békéjének jelképe az 1952-ben készült, nagy méretű, a régi paraszti éle­tet idéző női figura Szent­endrén, a művész múzeumá­ban látható. B. J. Hol vagy István Hogy mennyi marad István király tör- _ vényeiből érvényben, hu honatyáink és honatyáink ilyen ernyedetlen szorgalom­mal módosítgutják törvényeinket, azt talán a delfoi jóshely szentélyének papnője. Pythia is nehezen tudná prognosztizálni, Fordulhatnék válaszért a jövőkutatás ma napsúg népszerű kútfőihez, akik az új tár­sadalmi modell kiépítéséről tanakodnak, é1-' biztatnak, vagy rém Ügetnek távlatainkról Mivel nem kívánok elmerülni a görög klasszicizmus eszmerendszerében, amikor az államalapító királyunk ünnepén boncol­gatom a Szent lstván-i eszme megvalósu­lását, a jövőbe sem kívánok kémlelni, ma­radok hál közelmúltunk történelmének vizsgálata mellett. Az átlag állampolgár élményeiről szeretnék számot adni; adalé­kokat csőkul ba kötni, amelyek Istvánra, a magyarok „tündöklő csillagára” utalnak. Mert iránytű volt fotónk magasodó szemé­lyisége; magatartásunkat meghatározó, nemzetlormáló erő éppúgy, mint a hitélete; formáló legendás alakja. Mennyi minden tapadt ehhez a naphoz, augusztus 20-hoz. Bányászünnep, Új kenyér ünnepe. Alkotmány ünnepe, összekuszált társadalmunkban az elmúlt évszázad során bensőséges ünneplés mellet! acsarkodás a nemzetiségek, különböző íetekezetűek kö­zött. S most, amikor emlékeztetőmet 1989 István király napjának ünneplőihez adresz- szálom, az ünnephez méltóan ideje volna megbékélnünk már, és türelemmel együtt kinyilvánítani tiszteletünket István kirá­lyunk emléke iránt. Merítsünk hát az emlékezet mélyéből je­len okulásunkra. Üinnepronlók mindig is akadtak, de velük szemben néha türelmet­len volt a többség. 1880-ban a Rozsnyói Híradó a belpolitikai feszültségről így ír: „Szent István ünnepéi a tótajkú evangéli­kus egyházakban teljesen ignorálják.... s ez mutatja a magyar faj iránti ofticiózu- san is tanúsított megvetést. Néhány ma­gyarfaló lelkész, ilyen ünnepélyes alkal­makkor a magunk és a világ szégyenére ne eompromittáljon !" A Széni lstván-i birodalom alattvalói nehezen tűrték a kisebbség saját hagyo­mányrendszerét. Nem is csoda, ha a bel­politikai élet feszültsége szlovák és magyar, katolikus és protestáns viszonylatban vail nemzeti egységünket bomlasztó tényezővé. Az igehlrdető mellett a kétkezi munkás dilemmájára figyeljünk oda, hiszen ük többen voltak. Az ünneprontók lehettek magyarok, lehettek más nemzetiségűek is A Rozsnyói Híradó szinte sztereotip mó­don évente idézi az eklatáns példákat. 1896-ban rá járt a rúd az alsószuhaiakra. „Szent István napján a nép rendes fog­lalkozáshoz látott, amiért a csendőrsé;: közbelépett, a munka abbahagyására fi­gyelmeztette a lakosokat. A helység lelké­sze a csendőröket megtámadta és szidal­mazta, hogy ne háborgassák a népet, mert reformátusok, és nékik nem ünnep Szent István napja. Még a miniszter sem paran­csol nekik abban, hogy azt ünnepeljék. A nép természetesen vérszemet kapott, majd­nem támadást intézett a csendőrök ellen, akik azonban imponáltak szuronyaikkal”, A hivatalnokok is megkapták a magukét a sajtótól; 1886-ban az újság szerint. „Apostoli királyunk születésnapját mindkét templomban megünnepelték Nagyrőczén. Az rk. templomban az ünnepi mise alatt dicséretre méltó módon csak magyarajkú énekek hangzottak el. Addig sajnos, az ág.ev. templomban az ünnepély ezúttal is tisztán tót nyelven folyt. Nem vagyunk soviniszták, de megkívánhatunk annyit, hogy midőn a magyar király születésnapjá­nak ünnepét üljük, s a templom közönsé­gének 9 l()-ed részét hivatalnokok képezik, akik közül egy sincsen olyan, aki magyarul ne tudna, magyar nyelven adjunk hálát a magyarok istenének!" Végezetül egy újabb megközelítésé a té­mának 1902-lből: „Szent István napja nem­zeti ünnep és munkaszünet. Rimabánya környékén, hol a Garamról ideszakadt cséplő- és arató tótok egész seregét felje­lentette a cirkáló csendőrség, fel is hívta őket a munka abbahagyására. Hiába sirán­koztak, hogy ők csak azokon a napokon kapnak kosztot a munkaadó gazdától, ame­lyiken tényleg dolgoznak. A munka is sie­tős. mert holnap eső lehet!” Del hol volt még akkor az ÁBMH-szintü szociális gon­doskodás, a részünkről megszokott naptár- reform, amikor kedden is .lehet vasárnap, hétfőn is ,lehet szombat. És hol volt Aig­ner Szilárd a prognózisával? így hát a ri­mabányai atyafiak legfeljebb demika-levesi ették. Egy adag túrót, és arra ittak vizet. Itt a jó alkalom arra. hogy az ünnep történetének pozitív példáiból is felidéz­zünk néhányat. Az ünnep világi rendezvé­nyeire országos méretekben is adtak szem­pontokat: 1882-ben Szent István napi ünne­pély keretében „A maga nemében rendkí­vül mulatságosak és páratlanok lesznek a következő versenyek: a falusi zenekarok országos versenye, amelyen cigányzenésze­ket kivéve minden falusi zenekar verse­nyezhet”, — itt is kivéve, ismét megkülön­böztetés. de más ismérvek alapján! —. „Nemzetközi dalnokverseny, csárdás tánc- verseny ... Az ünnep reggelétől másnap reggelig folytonos zene lesz a Városlíget"- ben, s lesz Katonazene, cigányzene annyi, amennyi csak keld!” S ha a gömöri, vagy borsodi bányász nem utazott föl Pestre, hogy' 'eme fenséges kultúrjavak forrásából merítsen, akadt szá­mára is felüdülés, szórakozás az ünnepna­pon. Például 1883-ban Vashegyen, ahol a sajtó híradása szerint Manner Albin báinyaimtéző úr a bányamunkásók számára népünnepet rendezett. „Ennek 'legvonzóbb és legidilli- kusabb része volt a pecsenyesütés. A bá­nyászok és családjaik egyes csoportokra oszolva sütögették a húst, sürögtek a meg­gyújtott máglyák körül, és vígan költötték el a köztük személyenként kiosztott egy- egy kiló húst, egy-egy liter bort. Volt ver­senymászás egy simára gyalult, óriási ma­gas fenyőfa-oszlopra, melynek tetején ha­talmas karácsonyfa díszlett, teleaggatva kendőkkel, pipákkal azok számára, akik az ajándékokat saját kezűleg szedték le a ma­gasból”. Kirá'ldon különös tisztelet övezte első apostoli királyunkat, mert őt választották a bánya védszentjévé. A Gömör-Kishon; 1902. 20. számában adnak számot az aug. 20-i ünnepségről: „Száz és száz bányász jött föd a föld üregéből, hogy hálát adjon az Egek Urának. Kilenckor a plébános misét mondott, s délután az egész 'mulat­ság sikere a jó rendezésen múlott. Közér­deket szolgálnak akikor, midőn e jó szoká­sé hagyományos védszent napján. Szent István napi kedélyes, kedves mulatságot rendezik”. Esetenként megkérdeztem kútfőimet, me­lyik volt a legemlékezetesebb István kiráuy ünnep életükben. Vámos Ernöné, szül.: Kalozsi Malvin az ünnep kapcsán 1975-ben Özdon egy oroszországi hadifoglyokkal kapcsolatos éneket társított Szent István napjához. 1942—1948 között énekelték Ár- lában. a mise után: Öh, nézz le édes Szűz Anyánk hű magyarjaidra. Vigasztaló derűs napfényt adjál fiaidra! Kegyelmes jó Anyánk, tekints a foglyokra. Óh. nagyhatalmú Szűz Anya, vezesd őket haza! Messze idegen országban szenvednek fiaink. Dicsérnek és áSdnak téged, segítsd meg fiaink! Bennem is felbukkannak az augusztus 20-hoz kötődő emlékek. 1940-ben tudato­sult először az ünnep jelentősége. A Bala­ton hullámaim evezgettümk a nagy nap estéjén, hogy a leltei Gyárfás-penzió kö­zelében jobban kitáruljon előttünk a tűzi­játék látványa. Közben, a Badacsony, Táti­ka, Sümeg lejtőin gyújtott .,reménytiize- két” kémleltük, hátha teljes fénybe borul a sötét magyar éjszaka. Az István-nap. ünnepi hangulat egy gyarapodó ország ifjú honpolgáraivá avatott bennünket. Énekel­tük nagy bizakodással, és mar kevésbé megalázóban: „Baját az eltiport magyarnak kisírni sem szabad!” 1942. augusztus 20-án egy Szamos-völgyi kirándulásról tértünk haza Dés városa fe­lé közeledve. Bűne sare!, vagy Jó estét! üdvözlésünk mellett . élcsodálkozott egy munkától megtört, de politizálásra hajla­mos sóbányász: — Hallották a nagy szenzációt? Horthy Pista lezuhant! Ugorjunk másfél évtizedet, mondom Pó- salaky úrhoz hasonlóan. 1958-ban a dolgo­zók iskolájában. Borsodnádasdon történe­lemből mentökérdést adtam föl egyik ta­nítványomnak. A M'agyar Népköztársaság Alkotmányát szerettem volna ismeretanya­gában tetten enni. — Miért van olyan nagy szerepe ennek a napnak a magyar ember életében? — tettem föl a kérdést. Elég széles horizontú volt a válaszadás lehetősége István 'király­itól az Üj kenyér ünnepéig, de én az Al­kotmányt firtattam. Hosszas próbálkozás után végre .beavatott titkaiba tanítványom, mondván: — Augusztus 20-a azért a legnagyobb ünnep számunkra, mert akkor van a búcsú Borsodnádasdon! Számára ez volt a törté­nelmi igazság, a többi csak járulékos té­nyező. 1989. augusztus 20! Hozzál számunkra új kenyeret, kombájnosaink a békesség jele gyanánt fonjanak aratókoszorút! Újuljon meg Alkotmányunk, s tekintsenek jóindu­lattal a magyar bányavédszentek borsodi bányászainkra; ropogósra süljenek a pecse­nyék országszerte .... de nem is folytatom, mert még azt hihetnék, hogy ezen a jeles napon új pártot akarok alapítani, és most formáilgatom a jelmondatokat. Hadd aUi- teráljak mégis röviden: — Bort, búzát, bé­kességet! —, és ezzel nem is vagyok tévői a Szent lstván-i állameszmétől. Nemesik Pál Augusztus 20-a r ,,a tö

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom