Észak-Magyarország, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-02 / 180. szám
NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRÓL NAPRA HAPR RA NAPRÓL NAPRA Amit nem tudhatok, s amit igen Előkészületek az augusztus 20-i tűzijátékra N em tudhatom, s gondolom, ezzel így van rajtam kívül még néhány milliónyi magyar, hogy valóban Petőfi Sándor csontjait találták-e meg a messzi Szibériában, vagy azoknak van-e igazuk, akik kételkednek ebben. Nem tudhatom, vajon a lánglelkű forradalmár költő., aki éppen hazafiságát bizonyítandó lett Petrovicsból Petőfivé, miért változott vissza Petroviccsá, megtagadva ezzel a forradalmár, a hazafi, a szabadságharcos és szabadsághös Petőfit, a magyar nemzet költőjét. És még nagyon sok mindent nem tudhatok, amiről már olyan sokat írtak az országos lapok is. Azt sem tudom felmérni, vajon egy száznegyven esztendős hősi legenda, a Petőfi emléke köré fonódott és mindmáig kikezdhetetlen nimbusz, nem fogyatkozó tisztelet oda- vesztésének és egy ma még vitatott relikvia „visszanyerésének” mérlege vajon mit mutat ma és mit fog mutatni holnap. meg holnapután. Egy dolgot sejthetek: hosszú időre ezzel fog foglalkozni a sajtó, a tömegkommunikáció, ez lesz a társalgási téma. ez köti le a közfigyelmet... Egy másik dolgot tudok: míg a közfigyelem a Petöfi-kér- désre irányul, apróbetűs hír adta ludlul a lapokban a gázművek szolgáltatásai árának tízvalahány százalékos emelését . . . Meg vannak árak, amelyek közben emelkednek, hogy be sem jelentik . . (b) A fűzfői Nitrókémia Ipartelepek szakemberei, miután a Balaton fölött megtartották a főpróbát, Budapesten megkezdték az augusztus 20-i tűzijáték előkészületeit. Idén, sorrendben 25. alkalommal rendezik meg a tűzijátékot. Újdonság lesz, hogy a mozsarakat pontonokra szerelik, és sóik műanyag bombát alkalmaznak, amelyek kevesebb füstöt bocsátanak ki, magasabbra röppennek, és szebb látványt nyújtanak. Az augusztus 20-án, este 0 óraikor kezdődő félórás jubileumi tűzijáték látvaAszfaltozás, korlátozások 1989. augusztus 2-án, reggel a 3. sz. fő közlekedési út miskolci átkelési szakaszán — a Búza tér és a Kun Béla út között — aszfaltozási, burlkolatmegerősí- tési munkáik miatt irányonként egy-egy forgalmi sáv lezárásra kerül. Az első ütemben a belső sávok, a második ütemben pedig a külső savóik lezárása történik, akinalkiemetési munkálatok miatt. Ezt követően először a szelvényezés szerinti jobb oldali sávokat, majd a bal oldallá sávokat aszfaltozzák. A forgalmat jelzőtáblák szabályozzák (40 km-es sebességkorlátozás, útszűkület, előzni tilos, úton 1'oilyó munkák). Ajánlott elkerülő útvonal: Budapest irányába: 3. sz. út — Baross Gábor u. — Baj- csy;Zsilinszky út — Kun Béla út — 3. sz. út. Kassa—Szerencs irányába: 3. sz. út — Kun Béla út — 3. sz. út. Felhívjuk a gépjárművezetők figyelmét, hogy a megemelt, aknákra ne hajt- sanák rá. 1989. augusztus 5-án 15— 24 óra' Között lezárásra kerül a 38. sz. fő közlekedési út Tokaj, Kossuth téri 'szakasza, koncert rendezése miatt. A forgalmat az Achim András útra tereli a rendezőség. 1” fiúiul ül isfoii íj (JlUls V* Ni if £ I if in miii i Ismét, átússzék a Balatont A hétvégén Révfülöp és Boglárlelle közöli úsztak ál. a vállalkozó kedvű amatőrök a Balatont, 5,2 km-es távon — több, mint ezren. E hétvégén, szombaton a „profik” is összemérik tudásukat a hivatalos Balaton- átúszó bajnokság keretében. A táv nem kicsiny és igazán embert próbáló: BaleFelhívás Tájékoztatjuk megyénk mezőgazdasági szakcsoportjait, egyéni termelőit, kert- szövetkezeteit és mezőgazdasági szakköreit, hogy a kertbarát- és kistenyésztő- mozgalom 25 éves évfordulója alkalmából 1989. szeptember 22—23-án, Miskolcon ünnepi megemlékezést, kiállítást és termékbemutatót szervezünk. A kiállításon részt venni szándékozók jelentkezésüket augusztus 10- ig írásban küldjék el Miskolc Megyei Város Tanácsa V. B. ellátásfelügyeleti osztályára. 3525 Miskolc, Tanácsház tér 8. Rendezőbizottság lonfüred és Siófok között 14,5 km-es szakaszon úsznak majd a sportolók. Amint Tóth István, a Magyar Üszószövelség munkatársa elmondta, biztonsági okokból csak 25 versenyző indulhat. A rajt szombaton 12 órakor lesz a füredi hajóállomásnál, a célbaérés pedig a siófoki nagymóló jobb oldalán. A távrekord: 2:45 óra. Ott lesz az indulók között a tavalyi győztes, Pándi Gábor, a hosszútávúszó Euró- pa-bajnokságra készülő Tóth-Szabó Dusán ét; Lázár Rita, továbbá Balajti Zoltán, Pintér Róbert, Molnár Attila is — az ismertebb egyéniségek közül. A versenyt a mexikói Omar Diaz részvétele teszi nemzetközivé. A szervezők remélik: több, mint száz évvel azután, hogy Szekrényessy Kálmán katonatiszt először vitte véghez^ ezt az akkoriban még igazi huszárvágásnak számító teljesítményt, jó időben, színvonalas versenyt vívnak az úszók. Az Állami Biztosító által mintegy 300 ezer forinttal támogatott bajnokság első helyezettje 4000. a második 3000, a harmadik 2000 forintot kap. $ A Magyar Éremgyűjtők Egyesülete 1989. augusztus I—0. között rendezi meg XIX. vándorgyűlését Sátoraljaújhelyen, a Kazinczy Múzeumban. A három napig tartó eseménysorozat megnyitására a művelődési központ színháztermében kerül sor, délelőtt fél tizenegykor. A soproni határőrkerület szakaszán július 30-án, vasárnap az esti órákban három, tartózkodási engedéllyel rendelkező román állampolgár, budapesti lakos, tiltott határátlépést követeit el és Ausztriába szökött. A román állampolgárokat július 31-én, hétfőn este az osztrák határőrszervek átadták az illetékes magyar hatóságnak, s az visszairányította őket budapesti lakóhelyükre. (MTI) Naptár ____ 1 989. AUGUSZTUS 2., SZERDA A nap kelte 5.2:1, nyugta 20.18 órakor A hold kelte 5.58, nyugta 20.14 órakor Névnap: I.ehel Kilencven éve született Szabolcsi Bence (1899— 197.3) zenetörténész.'a Magyar Tudományos Akadémia tagja, kétszeres Kos- sutli-díjas. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Eleinte jobbára erősen felhős lesz az ég, többfelé várható eső, délen és keleten helyenként zivatar is. A szél legfeljebb a zivatarok idején erősödik meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul. (MTI) lam-mittiaMiP >MSZMPa - - Az MSZMP Borsod-Abauj-Zemp- lcn Megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527 - Postacím: Miskolc. PL: 351. íelcfonok: központ: 38*941. Titkárság: 16-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc, PL: 178. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3532 - Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbcsítő postahivatalnál, a hírlapkczbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér .1. - 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 105 forint, egy negyedévre 315 forint, egy évre 1260 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVÁTH FERENC nyos színfoltjait, pirotechnikai elemek alkotta (képeit ezúttal is a hagyományos vízesés zárja. (MTI) Ügyeletes riporterek: Csákó Gyula, Laczó József Telefonszámunk 13 órától 19 óráig: 89-872, 17-807 Mintegy három hete tudósítottunk lapunkban arróí, hogy Miskolcon, a martintelepi gázcseretelepen rendőri irányításra volt szükség. Tegnap a délelőtti órákban érdeklődtünk a jelenlegi helyzetről. A telepen járva meggyőződhettünk arról, hogy a sorban állás már a múlté, annak ellenére, hogy a töltőállomás előtt ottjártunkkor is mintegy két tucatnyi gépkocsi parkolt. Tar Ferencné, pénztáros érdeklődésünkre elmondotta, hogy naponta több, mint ezer 11 kilós és több, mint kétszáz 23 kilogrammos palackkal rendelkeznek, s jelenleg bőven kielégítik az igényeket. A sokat elmarasztalt turistapalackok töltésében sem tapasztalható fennakadás. A háztartási palackokból Nagy- Miskolc területén is folyamatosan ki tudják elégíteni a fogyasztókat. Azt is megtudtuk, hogy az elkövetkezendő hetekben sem lesz fennakadás a szállításban, a miskolci elosztó, ha szükség van rá, naponta kap utánpótlást. — Cs. Gy. — Fotó: Laczó Keresik a tettest Fegyveres rablási kísérlet A Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztálya nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen, aki július 31-én, hétfőn 20.25 órakor a Budapest III. kerületi, Flórián tér 4—5. sz: alalt lévő kerületi OTP-fiókban fegyveres rablás kísérletét követte el. A tettes az éppen zárni .készülő két alkalmazottat pisztollyal .arra próbálta kényszeríteni, hogy az OTP-ben fellelhető készpénzt adják át. A rablás végül is azért hiúsult meg, mert az időközben bekapcsolt riasztóberendezés megszólalt, a tettes megijedt, és elmenekült a helyszínről. Az elkövető személyleírása: 25 év körüli, 170—175 centiméter magas, közepes testalkatú, haja világos szőkésbarna, dús. úgynevezett apródfrizurás. Arca vékony, száj középig érő szökés bajuszt visel. Ruházata: világos olajzöld szö- vetdzsaki, drapp vászonnadrág, fekete .papucscipő A napokban nyilvános panaszirodát nyitott a MÁV a Népköztársaság útja 75. szám alatt. Az irodában bárki személyesen elmondhatja a vasúti utazással kapcsolatos panaszait, sérelmeit. Erről jegyzőkönyvet fehér gumitalppal. A BRF.K kéri azokat, akik a bűncselekménnyel kapcsolatban, vagy az elkövető személyére vonatkozóan bármilyen információval rendelkeznek, telefonon a 07-es állomáson értesítsék a BRFK központi ügyeletét, vagy bármelyik rendőri szervet. (MTI) vesznek fel, s kivizsgálják a panasz okát. Ez az iroda foglalkozik a MÁV-hoz érkező írásos panaszokkal is. Az érdemi ügyintézés mellett az iroda dolgozói javaslatot tesznek a panaszforrások feltárására, megszüntetésére. Vasúti panasziroda