Észak-Magyarország, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-19 / 195. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 4 1989. augusztus 19., szombat Az utóbbi másfél évben annyi minden változott hazánkban, hogy számbavenni sem egyszerű dolog. Az egyházak megítélése, helyzete, szerepe is nagy átalakuláson ment keresztül, egyházi iskolák létesülnek, új templomok épülnek, ismét működhetnek a szerzetesrendek, az állam segítséget kér az erkölcsi nevelés, a szociális gondozás, a bűnözés visszaszorítása területén. Újra beindul a hitoktatás az iskolákban. Hogyan látja egyháza és rendje helyzetét egy szerzetes pap 1989-ben, Szent István ünnepén? Ezt kérdeztük a közelmúltban Miskolcon járt P. Nyikon Márton íerencrendi szerzetestől, a budapesti Mártírok úti templom plébánosától. Szent István Európához kapcsolta népét így látja egy ferencréruií szerzetes \ — Mai, zűrzavaros világunkban még egy szerzetes sem tud „elvonulni” az események elől. Hogyan látja ön változó társadalmunkban az egyház változó lehetőségeit? — Az tudvalevő, hogy a papság átlag- életkora igen magas. Az utóbbi években kevés volt a hivatás, a munka pedig sok. Most, hogy szabadabban lehet dolgozni, még több. Olyan területeken is (kórházakban, az ifjúság körében), ahol eddig nem dolgozhattunk. A hitoktatással lesz a legnagyobb problémánk. Nincs munkaerő, és kérdés, hogy a fiatalság és az idős papok hogy fognak egymással „találkozni”. — Egy pedagógusnak, egy szerzetes iskolában tanítónak, aki állandóan ezek között a gyerekek között él, könnyebb a hangot megtalálni. Mert a mai gyerek a kötöttséget nem bírja, a bezártságot nem szereti, szeret menni. Hát hogyan tudok én már ezekkel elmenni kerékpározni, vagy túrázni? Itt lesz szerepe a cserkészetnek, az önkéntes alapon segítő fiataloknak, mert valamilyen megoldást kell találni. Itt tudnak segíteni a civilek, hiszen a lelkipásztori munkát folytatni kell. Temetni kell, jegyeseket oktatni, gyóntatni, ezeket nem bízhatom civilekre. — Nem tudom, hogyan lesz majd lehetőségünk iskolában dolgozni. Mert az lenne a fontos: kicsi kortól kezdve, az óvodások, általános iskolások oktatása. A másik nagy kérdés, hogy a fiatalokhoz hol találjuk meg a kapcsolatot? Rengeteg a társadalom szélére sodródott gyerek. Rengeteg a csöves, az idegbeteg köztük. Hogy miért, azt nem tudom. — Belső tatarozás folyik nálunk a templomban. Kimegy a kőművesmester, reggel 6 órakor felfogad egy fiatalembert, aki már akkor részeg. Minimum 200 forintot kér, de részegen mit fog dolgozni? Bejön és ellop mindent. A múltkor a gyóntatószékből ellopták a stólákat. Kint az utcán árulták 15 forintért darabját. Egy hasonszőrű, de jobbérzésű fiú, egy narkós gyerek megvette mind, elhozta és mi visszavettük tóle, mit tehettünk mást. .. Aztán ki vannak téve egy becsületkassza mellé a templomról készült fotók. Azokat is mind elvitték, árulták azzal, hogy a pénz az erdélyi menekülteké lesz. Persze a saját zsebükre csinálták. Hát így megy ott. Hogy ezekhez hogy tudunk majd közelférkőzni, nem tudom. — Oktatni, tanítani kell őket, mert nem tudnak semmit sem a hit, a vallás dolgairól. Otthonról nem kapnak segítséget, mert a szülők nem érnek rá velük foglalkozni. Az iskolában meg nem volt szabad ilyennel foglalkozni. Akik eljöttek hozzák eddig, az 1—2 százaléka a fiataloknak. Két éve volt felmérés Nagy-Budapesten, a 21Í1 ezer általános iskolásból 15 ezer járt hittanra. Ez semmi, kevés. Hát most... bízunk benne. De tartok is a hitoktatástól, mert a szülőkben benne van még a félsz. Meg nem is érdekli, mert ebben a szellemben nevelték őket. — ön Szent Ferenc Rendjének tagja. Véleménye szerint van-e ferenci üzenet a ma emberének? — Van. Elég szép kezdeményezések indulnak manapság. Rengeteg fiatal jött ösz- sze, a mostani tartományfőnökünk összefogta őket, és alakult Szent Ferenc Rendje világiak részére is. Ez a világi apostolko- dás. A volt harmadrend helyett a világiak rendje. A változás abban van, hogy maguk közül választanak elöljárót, önmaguk igazítják magukat. A barát, a ferences atya nem irányít, csak lelki vezető lesz. Most, augusztus 15-én volt a beöltözés Esztergomban, majd utána fognak nyilvánosan fellépni. Hihetetlen, hogy miket tudnak csinálni. Például a szeretetakció vonalán, aztán mennek kórházakba, dolgoznak, szóval megfogja őket Ferenc. — Az nem igaz, hogy ma nem lehet az evangélium szerint élni. Hu azt mondjuk, meghazudtoljuk Jézus tanítását. Az evangélium: ismerjük meg Jézust, hogyan kell őt szeretni és hogyan kell az embereket szeretni. Nem megvalósítható a keresztényi élet? Dehogyisnem. Csak az értékekre kell figyelni. A lelki értékekre. Pont’ arra, amit eddig elhanyagoltunk. Hogyan valósította meg Ferenc? — Menj, építsd fel a házamat, a templomomat! — mondotta neki Jézus. Ma a lelki házat, a lelki építést kell megpróbálni! Isten templomai vagytok! Építsd önmagadban és társaidban, meg a követőidben is! — Miért van zűrzavar az emberek lelkivilágában? Mert nem törődnek a legfontosabbal, a lelkiekkel. Pedig az a lényeg. 'Ha az megvan, akkor a többi gondunkat mind meg tudjuk oldani. — A szerzetesrendek ma Magyarországon elsősorban tanítással foglalkoznak. Milyen más feladatokat láthatnak el a jövőben, s egyáltalán van esély a rendek „feltámadására”? Lesz-e papi, szerzetesi utánpótlás? — A mi viszonylatunkban, a ferenceseknél, hála Istennek, elég szépen jelentkeznek. Most az idén 25 fiatalt vettünk fel. Mihelyt megengedték (eddig évente kettőt vehettünk fel), már ennyien jöttek. És én úgy látom, hogy a közös életre van hajlandóság. Ezek a kis közösségek jobban egymásra találtak. Eddig el voltak szigetelve egymástól az emberek, meg se mertek szólalni. A fiatalokban megvan a hajlam, hogy együtt imádkozzanak, együtt kiránduljanak,- együtt dolgozzanak. Nem arról van szó, hogy „csordaszellemben” összecsapódjanak (bocsánat a kifejezésért, pedagógus voltam én is), hanem igény van bennük a közösségre. Nálunk is, az ifjúsági miséken tömve van a templom. Együtt gitároznak, énekelnek, s az együttlét erőt ad nekik. — Még engem is meglepett: végzett orvosok, diplomások is vannak a jelentkezők között, és mennek papnak, apácának. De hát ez már a hivatás kérdése. Ez már nem emberi kitalálmány. Hallja a hívó szót, és nem tud ellene mit csinálni, követnie kell azt, és otthagyni mindent. — Ez a beszélgetés augusztus 20-ra, Szent István ünnepére jelenik meg. Tudjuk, ö volt a magyarság és a keresztény nyugat összekapcsolója. Ma, amikor ismét Európába igyekszünk, István példája milyen bátorítást adhat? — Az elmúlt 45 évben sokat nyilatkoztak róla. Kétségbevonták az értékét mint embernek, mint szentnek és mint országalapítónak is. Most mégis visszatérünk ehhez az emberhez, az országépítőhöz, mert felismertük értékeit. — Ki tűd alkotni? Akiben van képesség, lelki is, meg szellemi is. Üres ember, akinek nincs elgondolása, nem tud. Márpedig az alkotáshoz kemény munka kell. Elsősorban önmagámnak a megnevelése, és amit én megértek, azt sugárzóm, azt adom, mert különben üres szólamokat fecsegek. Csak azután tudok másokat nevelni, azt mondani, hogy ez az életideám, ezt kövessétek. Így van ez lelki vonalon is és az állami élet, a törvények tekintetében is: ez jó, fez helyes, ezt kell mindenkinek követni. S amit hiszek, azt következetesen kell végrehajtanom! Ézt képviselte Szent István. — Nem azt, hogy ma ez, holnap más a véleményem. Ő egyszer kimondta az igenl a keresztény Magyarországra, erre rátette az életét, a sajátját és a nemzetét is, és azt naponta kellett bizonyítania, hogy így is cselekszik. Ő volt az, aki a kereszténység meggyökereztetésével Európához kapcsolta népét. Így kellene ezt ma is csinálni. — A magyarságot ismét kereszténnyé tenni, magyarrá tenni, törvénytisztelővé, erkölcsössé tenni, ez ma a feladatok sorrendje. Tehát érvényt kell szerezni a régi elvnek: Óra et labora! Imádkozzál és dolgozzál! Mind a kettő fontos. Mint alapra, elsősorban az emberségre kell építeni, tehát igazi kereszténnyé kell tenni a magyarságot. A keresztény oktatás a legkisebb kortól kezdve azt szolgálja, hogy az ember keresztény módon, becsületesen éljen és dolgozzon. Alapkövetelmény a becsületesen elvégzett munka. Ez együtt jár a bizalommal. Hogy megbízzam a többi emberben, hogy becsületesen helytáll a munkájában, hogy úgy végzi el feladatát, ahogy rábízták. — Miért van ma annyi boldogtalan ember? Éppen azért, mert ezeket az értékeket tagadják, változtatják. Amit kimondanak, nem viszik gerincesen végig: hogy fölteszem erre az életemet, s így csinálom. Ez áldozatokat követel, kemény következetességet kíván, s a ma embere nem szeret áldozatokat hozni. — Tudjuk, 1991-ben II. János Pál személyében hazánkba látogat a római katolikus egyház feje. Mit jelenthet az egyház és mit az ország számára ez a látogatás? — A hit szempontjából óriási lesz a jelentősége. A Szentatya apostoli útjainak mindig ez a mottója: megerősíteni testvéreinket a hitben. Amiben élünk, amiben hiszünk, ahogyan csináljuk: mindig jól tegyük. Mint Krisztus tanítványai, mi valósítjuk meg azokat az eszméket. — Országunk szempontjából pedig óriási kitüntetés. Ha a pápa eljön, gondolom mindenki — a nem hívők is — ráfigyel majd, s mindenkinek ad valamit, nemcsak érzelmileg, tartalmilag is. — Nagyon fontos lenne, hogy sor kerüljön boldoggáavatásra is — akár több is szóba jöhet —, hogy magyar szentek is .legyenek minél többen, akikre föl lehet nézni, akik indítást tudnak 'adni. — A kétezredik év felé közeledünk. Nekünk most bele kell kapaszkodnunk valakibe. Abba, aki átsegít a nehézségeken. Mert rengeteg téveszmével is küszködünk. Nekünk tudnunk kell, hol a helyünk, és kiben, miben kell hinnünk. Erről nem szabad elfeledkeznünk. Ha ebben megerősít bennünket a Szentatya látogatása, annak meglesz az eredménye, és nemcsak lelkiekben. Szatmári Lajos A miikor I. Endre királyunk 2 esztendős Salamon fiát, Béla .herceginek tett ígérete ellenére megkoronáztatta — írja Tú- róczi, a király hívei 'békésen és reménykedve énekelték „Légy urok a te .testvéreidnek” kezdetű éneket. Valaki úgy magyarázta ezt Bélának, hogy Endre és Salamon bizonyára őrajta kíván uralkodni. A királynak pedig „némely ingerlő emberek, a Ihízelkedők, . milyenek a mi időnkben iáként tetszenek” azt súgták, hogy „Salamon nem országotbat- na, ha csak Béla el nem veszne”. Minek utána me.g- hasonlás támadt a testvéreik között. A .király egy-'két. emberével tanakodván, .végül imígy kísérté Bélát. „Kardot és koronát tétetett az asztalra, mint ha rá. akarná hagyni azt választani, ami neki tetszenék, akár kardot, azaz hercegséget, akár koronát, azaz királyságot. Azonban embereinek megparancsolá; ha Béla a koronához nyúlna, az asztalon fekvő kardval ütnék el fejét. Erről megintetett Béla; belépve tehát a .kardot választotta; amin örült Endre és Bélát szívesen megölelvén bocsátotta el magától.” Színesebben és a mai észjáráshoz is közelebb állóan írja le a történetet Székely István jóval későbbi krónikája. Nála, bizonyos Buna és Viskó nevű nemesek egy meglehetősen zártkörű tanácskozáson — ahogy ma mondanánk, körmönfont módon veszik rá a királyt erre a próbatételre, nem bírván elviselni a király és testvéröccse közötti zavartalannak mondható jóviszonyt. A tanácskozáson, ahol mellesleg nagy értékű jutalmaikat osztott .szét a király, a jó öreg és higgadt Gutkeled intő szava ellenére tervelődik ki a csalafinta próbatétel, amelyet aztán a király Várkonyíban végre is hajtat. Itt már egy orgyilkost .rejtenek a sátor függönye mögé, s a gyanútlan Béla bizonyára meg is járhatta volna, ha egy fiatal testőr a sátor előtt nem figyelmezteti „a kardhoz nyúlj, kegyelmes uram”. Amikor pedig a király felszólítása elhangzik, „Válassz édes öcsém!” Béla gondolkodás nélkül a 'kardot választotta, nem vizsgálgabta, próbálgatta a koronát, amivel azt az álláspontját nyilvánította ki, hogy a haza védelmezője, a seregek vezetője kíván lenni, nem az uralkodója. Székely Istvánnál a történet vége és tanulsága is más, ha úgy tetszik, modernebb. Nem torkollik véres testvérháborúba — bár történetileg valóban a Túróczi változata az igaz —, hanem egy bonyolultabb koreszme és gondolkodásrend- szerénék megfelelően, felvetődik a választás tisztaságának kérdése. A király úgy véli, megcsalták Bélát, mert csak a kard és a halál között választhatott, tanácsadói viszont úgy, hogy az ártatlanság látszata mögött még sok minden rejtőzhet. Mert végül is Béla gondolkozhatott így; nem kell nekem a \korona, mert azzal nem védhetem meg a fejem, választom tehát a kardot, mert azzal viszont megszerezhetem rá a koronát. És amint ,az első változatból is tudjuk, így lön. Szegény Endre (1046—1061) pedig, akiit a választott karddal elke rg e ttek, gon do lko dhaitot t. — ha gondolkodott — azon, érdemes volt-e semmi kockázatot nem vállaló tanácsadóira hallgatnia, amíg csak a „Bakon erdejében, maga jószágán, mely Stiremnek mondatik, meghalt”. És Béta? Ez az egyik legelső reál-politikusunk? (1061—1063) Hát, bizony Dömösön „székről leesvén, igen megütötte magát or- száglása harmadesztendejének végén; nemsokára meghalt, és a szekszárdi monostorban, melyet ő szerzett, temettetett el.” „Rövid uralkodása alatt a régi krónika szerént. Magyarország minden körüllevő tartományoknál gazdagabb és virágzóbb volt.” Karosa és karé Hogy hogyan érte ezt el? Ne sajnáljuk rá a szót. A krónikás szerint „tudta magát szerettetni, ami királyoknál < nem kis dolog. Annyi háborúkban a szántás-vetés elhagyatott, az adó pedig szüntelen nevekedett. Mind a kettőn segített bölcsessége. A rongyos és az éhség miatt sápadt képű embereken parancsolni micsoda dicsőség? Az elnyo- morodott és szegényedett föld népe nem neveli a királyi fényt. (Tudta. \ezt Béla. Vásárokat rendelt, és minden jószágnak árat szabott. Jó pénzt veretett örök például. Aranyt is eresztett az országba. A fösvény árosokra, s uzsorásokra vigyázott." így értékeli tehát országlá- sát Virág Benedek Magyar századai című munkája, ■amelyben természetesen sok ■szép és tanulságos történetet olvadhatna a magyar ifjúság, ha esetleg újra kiadnák. A fenti történetben viszont az is érdekes, hogy az első olyan feljegyzett eseménye történelmünknek, amelyben a Szent korona az egyik főszereplő. Az. amelyiknek története ugyanúgy vita tárgyát képezi a magyar tudós emberek körében, mint sok más egyéb. Amint tudjuk, tudtuk, első. azaz Szent István királyunk kapta II. Szilveszter pápától, s Székesfehérváron tették fejére. Nem készült viszont róla fénykép, így. rögtön felmerült a gyanú, hogy nem ezt a koronát kapta és viselte .a király, hanem egy másikat, ami elveszett (?j. Ez a mai. amelyik ugyancsak gyakran el szokott tűnni, .legutóbb Amerikából került haza, s máris nekiestek a koronakutatók, hogy bizonyíthassák, miszerint valóban két részből áll, a két rész két helyen készült, s nyilván az elveszett pótlására ragasztották össze. Tekintettel pedig arra. hogy mindkét rész jóval István halála után készült. így nem is lehetett a fején. Minekutána pedig nem volt a fején, nyilván nem is szent, s mondhat bárki bármit, nincs is, nem is volt magyar apostoli királyság, annak a magyar államiságot jelképező jelvényei, hisz’ a koronázó palást sem más. mint egy régi mi- seruha. amit lehet, hogy Gizella és udvarhölgyei készítettek. de nem István, hanem a Szűz Mária nevét viselő székesfehérvári egyház számára. Következésképp, ez sem volt soha István vállán. Volt viszont bizonyos Klein Matild divatárusnő szalonjában, aki Ferenc József számára szabta, bélelte. ráncolta át immár .nem először, és ha .továbbra is ilyen tisztelettel bánunk vele. feltételezhetően nem is utoljára. Maradna még az országalma és a kard, de az elsőről sikerült kimutatni, hogy a XIV. században készült — természetesen ideiglenes jelleggel —. a kard pedig —, nos, hát ebből kettő van, illetve három, itthon egy „egyszerű kopott fegyver” a 16. századból, kettő pedig (szerencsére) külföldön. Az egyik a prágai Szent Vitus székesegyház kincstárában, amely X. századi eredetű és a leltárba még a XIV. században. Szent István kardjaként írtak be, a másik, az úgynevezett Attila-kard. amely valójában egy „aranyvere- tekkel ellátott honfoglalás kori szablya, amelyet Nagy . Károly-kard néven a bécsi kincstár őriz”. Ennyi! A magyar szakemberek szerint ezek az ezeréves magyar államiság jelképei. Igaz, nemrég olvastam (Magyar Nemzet. 1989. február 9.), hogy „A koronabizottság — belső kezdeményezésre — . engedélyt adott a korona anyagösszetételének mintavétel nélküli fizikai vizsgálatára, és tervezte a korona szétszedéssel járó vizsgálatát.” Tehát ennyi se maradt volna, ha (ugyanott) „a jelenlévő rangos külföldi szakértők sorban szólaltak fel (. ..) ellenezve mindenféle, a kincsek állagát óhatatlanul kockára tevő beavatkozást (besugárzást, szétszedést, forrasztás javítást stb.)”. Lenne tehát nekünk tör-: t'énelmünk, csak ,az élső al-. kálómmal „szétszedjük”. Mások viszont minden alkalmat megragadnak, -hogy legyen nekik. Koronáról és kardról szóltam, hadd írjak hát itt le egy esetét bizonyos kardok I kapcsán, amelyeket .Magyar kardok a XIV—XV. századból megjelöléssel őriznek a török szultánok isztambuli palotájának fegyvertárában. A kardokra román történészek már 1933-ban felfigyeltek.! 1936-ban tovább vizsgálták, foglalkozott velük Jorga professzor, s úgy gondolták:' nem magyar kardok azok, hanem moldvai bojárok kardjai a XV. századból, j Igaz, ebben a századiban, a ■moldvai bojárok magyar hűbéreseknek számítottak, de | ez más kérdés. 1971-ben yi- j szoint «ismét előtérbe került a kardok kérdése, s különö-i sen az egyikről gyorsan bebizonyították, hogy nem má- j sé, mint Moldva megalapítójáé, a Máraimarosbó:i kimenő és ott a „lóról leszálló” Drágos vajdáé. Mellesleg ugyancsak XIV. század és ugyancsak magyar hűbé-j rés. No, és a bizonyítékok, kérdezhetné akármelyik ma-! gyár történész ? Nos, egyszerű. Drágos leszármazottjaként tartják számon a bél-; teki Drágffy családot, amelynek Bertalan nevű tagja Erdély fejedelmi székében is: ült 1495—99 között, s akiinek erdődi várkastélyán ugyanazok a heraldikai jelek — j félholdon álló nyílvessző, hegyének két oldalán egy-egy! csillaggal — láthatók, mint a szóban forgó kardon is. Hogy pedig Drágffy szüle-: tett román, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy Ghe-I orghe Simcai (Sinkaynak ir-j ta a nevét) a ballázsfalvi román iskola egyik megalapí-i tója azt írja ró'la: „a híres! bé'lteki Drágffyról ki mer-! né azt állítani, hogy nem volt tőzsgyökeres román?-”! Vagyis — vonják le a következtetést — a Ieski-Se- rajiban őrzött magyar kard, román címert visel magán. Csakhogy felmerült mégis egy probléma. Az effajta! hosszú marko'latú 'kardokat! csak a XV. században kezdték használni, így nem led hetne ez sem a Drágosé.j aki a XIV. század első fe-: Heben uralkodott. Fogas kér-j dés. de nem megoldhatatlan. Egy szakértő rögtön igazolja, hogy nem ritkán szerelték ót ezeket a díszítő jeleket egy új ka-rd markolatára. De az is lehet, hogy a! penge és a címerek is eredetiek, csak a markolatot újították fel. Ha pedig így van, és miért me lenne így. akkor ez egy nagyon ielen-j tős kard, amelynek díszítményei igazolják eredetét; Vagyis ez volt az a kardi amellyel a moldvai fejedel-í rnekel koronázták. Ezért kerültek az új markolatra á régi díszítmények. Éppúgy, mint a magyar korona esetében — mondják! A különbség csak az, hogy ők érvelésükkel nyertek egy koronázási jelvényt, egy kardot, mi pedig vesztünk egy koronát. De hát mi az nekünk? Nem fontosabb a t igazság ? N os, én nem tudom, ki hogy van ezzel, de engem ilyen esetben nem nagyon érdekel a kutatók; szőrszálhasogató igazsága, mert hinni akarom, hogy a magyar koronázási jelvények első, szent királyunkéi voltak, s azért vannak meg ma is, mert meg tudtuk becsülni! eket, mert' tudtuk, hogy ál-; lamiságuink, történelmi foly-l to.mosságunk jelképei — és. nem azért, mert az amerikaiak tudták ezt helyettünk. Különben is, szerény véleményem szerint a németek történelmi hanyatlása akkor fog kezdődni, amikor kételkedni kezdenék majd ab-1 ban. esett-e Szigfridnek fűzfalevél a hátára, vagy sem. Ameddig ez nem következik be. addig nincs baj a német gondolkodás megbízhatóságával. Mert egy történelem úgy szép és úgy igaz, ahogy a nép hiszi, és nem úgy, ahogy történészei írják, mert azok mindig másként írják ... Gyöngyösi Gábor I
