Észak-Magyarország, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-19 / 195. szám

1989. augusztus 19., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Borsos Istvánt sokan is­merik a megyében. Ügy is mint pedagógust, a Váci Mi­hály Gimnázium igazgatóját, úgy is, mint szobrászt. Mind­emellett markáns, elgondol­kodtató, meghökkentő véle­ményével gyakran találkoz­hattunk a különböző közéleti fórumokon. Most lines város párttagsága bizalmából kül­döttje lesz a megyei pártér­tekezletnek. Beszélgetésünk ebből az alkalomból készült. — Felháborodom, tehát vagyok — Bálint György, a második világháborút meg­előző évek kiemellcedö pub­licistája, ekképpen fogal­mazta meg az értelmiségi magatartás egyik fo.nlos jellemzőjét. A bádinti gon­dolatnál találóbban aligha lehetne minősíteni Borsos István megnyilvánulásait. Mindig vállalta az ütközést, vitatkozott, követelt, ha a körülménye^ így kívánták. Csak csodálni lehet, hogy ilyen magatartással 25 éve igazgató. ‘.Mi étinek a titka? — A szerencse! — vágja rá. a rá jellemző nagyvo­nalúsággal., de aztán hoz­záteszi: — Mindig magam mögött tudhattam a párt­ái apszervezetet és a tantes­tületet. Vitatkoztunk és kö­zös nevezőre jutottunk. Én is elmondtam és elmondom a véleményemet, de ugyan­ezt várom mindenkitől a környezetemben. Alighanem egyik rákfenéje a remélhe­tőleg letűnőben levő, a dogmatlzmuson épült szel­lemiségnek, hogy nem, vagy legalábbis nehezen vi­selte a nézetkülönbségeket, az eredeti gondolkodási. Nos. ml iu. a tantestület­ben mertünk háborognl. és nevén neveztük a butasá­got. a szellemi restséget, vakságot. Következetesen képviseltük a „mondj job­bat. és győzz” elvet. így formálódtunk szellemi mű­hellyé. amelyben a viták az együttgondolkodást, és az egymásért érzett felelőssé­get segítik, és sohasem a széthúzást.. Az évek során tartósan együttélő és együtt, dolgozó tantestületté alakul­tunk. Viszonylag kevés kol­léga vált meg tőlünk. Az az igazság, hogy ki­vált a kezdetekben, sok ba­jom volt a munkastílusom miatt. Engedékenynek, libe­rálisnak bélyegeztek a fö­lötte» szervek, pontosabban némely vezető. Pedig ez. tá­vol áilt tőlem. Csupán de­mokratikusam akartam me­nedzselni. A 25 éves igazgatóságra visszatérve, bizony igen nehezen indultunk. Akkor is demográfiai hullám voll, mi az úgynevezett Ratkó- gyerekekkel kezdtünk. En­gedményekre azonban nem hajlottunk. 160 gyereket vet­tünk fel, de csak a fele érettségizett ]e. Gondolható, hogy ez mennyi feszültsé­get szült. Szülők reklamál­tak. ránktelefonáltak. Áll­tuk a sarat. Végül is kö­vetkezetességünknek kö­szönhető. hogy a legutóbbi öt év egyetemi és főiskolai felvételei alapján iskolánk a 32. az ország 160 gimná­ziuma között. Ilyen a.baúji. csereháti aprófalvas háttér mellett! Többletenergiái igényelt, az biztos. Gyakran másként csináltuk. mint ahogy azt hivatalosan elvár­ták. Vállaltam a szabályta­lanságok ódiumát. Mi kicsiben is elvetettük a sztálini .modell 1. az önké­nyes,kedést, a manipulálást. Mindig több jelölt közül választottuk a tisztség vise­lőket. például az ifjúság öt­hat jelölt közül választotta a KlSZ-titkárt. Esetemben két éve volt pályázat. Előt­te kértem a kollégák véle­ményét. Egy ellenszavazatot kaptam. — Mu-nkásságának és közéleti tevékenységének egyaránt köszönhető, hogy küldötté választották. Ilyen minöségébeln is, hogyan íté­li meg az MSZMP helyze­tét? Borsos István: Szeretném elké­szíteni Váci Mihály mellszob­rát nagyban is. — Összetett a probléma­kör ... De előibb egy példát. Mostanában hallottam, hogy Angii á ba n meg kérdeztek egy választópolgárt: isme­ri-e a képviselőjelöltet, aki. re szavaz? Nem. mondta, de isimerem a pártot, ame­lyik az illetőt jelölte, és abban megbízom. Miéri idéztem ezt az esetet? Azért., mert szembe kell néznünk a ténnyel: az MSZMP-ben megrendült a bizalom, s a párt hitelvesztése kihat ká­dereire. jelöltjeire i.s. Az önmarcangolás azonban nem változtat a helyzeten. Az a legfontosabb, hogy tisztáz­zuk a felhalmozódott bajok okait. Némi egyszerűsítés­sel én négy pontba sorolom ezeket. Meghatározóak a sztálini modell szerkezeti hibái, az önkény természet, ra-jza, embertelen szellemi­sége. Ezzel szorosan össze­függ a lélektelen uniformi­zálás. a szovjet példa kény­szerű követése, az ötvenes évek elején pedig a szolgai tú Illői tálás. Az új ipari, tu­dományos, technikai forra­dalom kihívása pedig felfo­kozta a modell gyengesége­it. Ezeket a folyamatokat végiggondolva, talán érzék­letesebb. hogy az MSZMiP-t csak részben lehet felelőssé tenni a válságért. Egyes pártok és vezetők egyes i dőszakokban javíthattak, vagy ronthattak a helyze­ten, de a mozgástér sokáig erősen behatárolt volt. Mindehhez hozzáteszem, nem igaz, hogy az a 900 000 ember mind rosszul gondol­kozott. Sok párttag mar ko­rábban látta a bajokat, mi 1985-től jeleztük ezeket éle­sebben, de szavunknak nem volt foganatja, a pártveze­tés egy szűk csoportja kor­mányozta az országot. Az egyszerű párttag szinte mos­tanáig nemigen szólhatott bele az ország, a megye dolgaiba, a túlzott hierar­chia-tisztelet, a merev ve­zénylés ezt. egyszerűen le­hetetlenné tette, csupán az adott munkahelyen volt mozgástér, megfelelő part­nerek, vezetők esetében. Abban bízom, hogy a pártértekezleten, majd a kongresszuson egyértelmű­en elhatároljuk magunkat e múlttól, és a csődbe jutott sz tél i niis ta, posztsztólinis ta modellt tagadva, sikerül újjászületnie a pártnak, majd az egész társadalom­nak. — Múlt, jelejn és jövő, aligha választható szét egy­mástól. Jó ideig 'a tagadás és a folyitünosság dialekti- , kaját vallattuk. !M\a a taga­dáson van a hangsúly. Mi­ly em a Borsos-féle múlt- és jövőkép? — Én azt tapasztalom, hogy a párttagság jó részé­nek gondolkodásában még a XIX. századi kapitalizmus­kép rögződött. Ehhez hozzá­veszem a .mi, meglehetősen idealizált szocializmus-el­képzelésünket, és adott a leél fogódzó ahhoz, hogy ne tudjunk eligazodni az igen­csak bonyolult folyamatok­kal terhes* világunkban. Ez­zel az ideológiai tehertétel­lel aztán nehéz hova tenni a legfejlettebb tőkés orszá. gok, valamint néhány köze­pesen fejlett állam gazdasá­gának megugrását. Akár­milyen fájdalmas, az ellent­mondás. szembe kell vele nézni. Svédországban a munkás napi 8 órás munka után jó színvonalon él. Ezt kap i tali zm us na k mo ndj uk. Nálunk túlórák, mellék-, meg hétvégi hajrák kelle­nek a szintentartáshoz. Ez a létező szocializmus. Finn­országiban sokkal jobb a szociális ellátás, mint .ná­lunk. akkor ez miért kapi­talizmus? Meggyőződésem szerint Marxéknak volt igazuk, amikor azt mond­ták. ott lesz szocializmus, ahol a termelőerők a leg­gyorsabban fejlődnek. Ta­lán a gyenge láncszem teória üt vissza, talán a modell, vagy .mindkettő. Minden­esetre, egy rendszer nem el­nevezésétől az, ami. A mi eddigi szocializmusunk in­kább a hadikommunizmus., hoz állt közelebb, mintsem igazi, és remélt valójához. Ami a múlt- és jövőképet illeti. bárki végezze az elemzést, és készítse a prog­ramot. meggyőződésem, hogy csak a marxi mód­szer. a dialektikus materia­lizmus vezet célhoz. Visz- sza kell térnünk a tiszta forrásokhoz. Az én jövőké­pemnek a leglényegesebb eleme az. hogy hagyjuk ér­vényesülni — segítsük, és ne akadályozzuk — a gaz­dasági, a társadalmi törvé­nyeket. Hatékony termelés, gazdálkodás kell! Enélkül nincs sem életszínvonal, sem kultúra. A termelés szétzilálódásával mindig ve­lejárt a kultúra, az emberi viszonyok szétzilálódása, S még valamit: ha nem akar­juk egymásnak ugrasztani a népet, egyik réteget sem szabad favorizálni. Világ­ban, népben, nemzetben, ha úgy tetszik össznépi társa­dalomban kell gondolkod­ni. Aszerint kell az egyes embert megbecsülni, ameny- nyi értéket letesz a köz asztalara. — Iskolaigazgató, mű­vész és közéleti ember. Ho­gyan viszonyul egymáshoz e hármasság? — Az értelmiségi létet én nem tudom elszakítani a közélettől. Az értelmiség mindig a nép szószólója volt. többször a hatalommal, szemben is. Nálam a három tevékenység kiegészíti és ösztönzi egymást, A ti­nédzser ifjúság életkedve, v'itaszelleme hat művészi mu n,kiáss á gom r a, ugyanak­kor a művészet védett meg attól, hogy ne ragaszkod­jak görcsösen a .gimnéziu.m- iigazgatói székhez, s ez tett szabadgondolkodó,vá. Én így érzem teljesnek az életet. A pedagógus — akarja, vagy sem — modell az ifjúság számára. Szeretnék jó mo­dell lenni. — Hogyan fogadta kül­dötté választását? — 1957 óta élek Encsen. 1963-tól vezetem a gimná­ziumot. Munkám, hadakozá­saim elismerését látom megválasztásomban. Ügy gondolom: azonosulnak né­zeteimmel. és én is jól is­merem az encsi párttagság gondolkodását. * Most üresek a tanter­mek. Nagy a csend az is­kolában. ahol beszélgetünk. Az igazgató ki kíséri vendé­geit. A főbejárattal szem. ben egy idézet vonja ma­gára a figyelmet. „Újra kell kezdeni mindent. — Minden szót újra kimondani!” Az idézet a gimnázium név­adójától, Váci Mihály tói származik. íme, a költő időszerűsége. Nagy Zoltán A hírek mór hetekkel ezelőtt napvilágot láttak. Negyven év után ismét lesz Szent Jobb-kör- menet Budapesten augusztus 20-án. Ezen részt vesznek majd a különböző egyházak, továbbá a Szuverén Máltai és a Johannita Lovagrend, a magyarországi Mária Szeretetszolgálat, a Ma­gyar Cserkész Szövetség, a főszékesegyházi káptalan és a hivők közösségének képviselői. Meghívták az állam vezető személyiségeit is. Békejobbot nyújtunk végre egymásnak. Nyúj­tunk-e? A MA legizgalmasabb kérdése. Államalapító királyunk, Szent István kézfej­ereklyéje békére int. Tavaly, István halálának 950. évfordulóján százezreket szólított össze az országjáráson. Hívők és nem hívők; honpol­gáraink apraja-nagyja várta tisztelettel, tisz­telgett előtte áhítattal. Ami tiltott volt évtizedekig, az megengedett lett. A szertartások idején milliók szívében és gondolataiban fogamzott meg a jóra vágyás, a szebbre törekvés, az egymásért többet tenni akaró szándék. Vajon képesek leszünk-e egyszer majd arra, hogy az ünnepek után is megőrizzük egymás iránti békénket, figyelmünket? Zivataros, vérzivataros évezred; évszázadok vannbk a magyar nemzet mögött. S vajon mi­lyen jövő? Csak azt tudjuk biztosan, hogy zá- porosak mindennapjaink; van bajunk a hét­köznapokban, elég! A Szent Jobb-körmenetről adott hírt, napok­kal ezelőtt az újság, s ugyanezen az oldalon olvasható az országos lap egy másik tudósí­tásának kérdőjeles címe: „Akadályozza a kor­mányzati munkát?" Az írásban a „harmadik oldal" képviselője nyilatkozik a nemzeti ke­rékasztal-tárgyalásokról. Többek között ezt lát­juk: ........eddig, ahelyett, hogy az átmeneti id őszak jogi kereteinek kialakítását gyorsítot­ta volna a tárgyalássorozat, inkább akadályoz­ta a kormányzati munkát és lehetetlen hely­zetbe hozza a parlamentet... az egyes ‘szak­bizottságokban kizárólagos megoldásokat pró­bálnak kidolgozni, ahelyett, hogy alternatív ja­vaslatokat készítenének." Vélhetően, véletlenül került egymás mellé a két téma és a két cím. Ám keresve sem le­hetne magyar hétköznapjaink két sajátosságát: a megbékélés keresését, - ugyanakkor a ki­egyezést nehezítő akadályok jelenlétét érzék­letesebben felvillantani. István után 951 esztendővel, sorsdöntő hely­zetbe hoztuk magunkat. Az ünnep napján, most is milliók kérik majd a Himnusz sorai­val Isten áldását a magyarra. Tudjuk mind­annyian: áldásra csak várni, többé lehetetlen. Ha a fohász, az imádságos lélek ünnepe után nem kezdjük el minden magyar „víg eszten- dő”-jének magvetését, elbukunk. Haraggal a szívben, praktikák és taktikák kereszttüzében azonban hamar fárad az em­ber. Ki kell békülni tehát önmagunkkal és egy­mással! Iszonyú nehéz próbatétel. Méltóság kell hozzá! Csakhogy méltóságunkat már sok­szor alázták meg; méltóságra nem nevelt - jó tanító módjára — az életünk. Felhívások, nyilatkozatok záporozó nyilai kö­zött élünk. Felkészültek vagyunk-e, hogy jól válogassunk? S van-e időnk a válogatásra? Elválasztani a tiszta búzát az ocsútól? Az idő­hiány sokszor türelmetlenséget szül. Figyel­münket addig keli cselekedetre összpontosíta­ni, amíg szemünket nem homályosítja el in­dulat; amíg gondolatunkat nem forralja fel gyűlölködés. Minap jelent meg a nyilvánosság előtt az a felhívás, amit a nemzet sorsáért felelősséget vállaló, nyolc értelmiségi írt alá. Figyelmünkre érdemes a bevezető e néhány sora is: „Az el­múlt hónapokban látványosan felgyorsultak Magyarországon a gazdasági és politikai ese­mények. Ezek sodrában jelentős a veszélye an­nak, hogy beleveszünk a taktikai problémák­ba, mindennapi teendőinkbe, közéleti csatáro­zásainkba. Olyannyira, hogy nem marad időnk és energiánk annak higgadt és alapos végig­gondolására, hogy vajon hosszabb távon, vagy akár csak egy-két év távlatában merrefelé ha­lad az ország; hogy mai döntéseink nyomá­ban milyen politikai és társadalmi modell ala­kul ki nálunk a kilencvenes évek elejére." „Isten áldd meg a magyart!" — Himnuszos sorunkat ma talán még fohászosabban énekel­jük, mint eddig valaha. Magyar, próbálj végre Ura lenni önmagad­nak és sorsodnak .. . Ha ez — most is — csak sajgó sebek révén lehetséges, tűrd és vállald ezt a fájdalmat,. . már véreztünk István óta millió sebből . . . Ezt a Nagy Műtétet most vértelenül, testvér­harag nélkül, gyűlölet nélkül szeretnénk! István Szent Jobbja békére int. Az idei, 1989-es augusztus 20-i ünnepségek előtt egybehangzóan jött hozzánk a jelzés: negyven éve nem volt ilyen demokratikusnak, közvetlenül emberinek és mégis méltóságtel­jesnek ígérkező ünnepe az első magyar király emlékének. „ . . . a szentté avatás István neve mellett egy olyan jelzőt szentesített, amelyet a nagy ki­rály az európai kultúrvilág és saját alattvalói szemében még életében kiérdemelt. Kiérdemel­te egyéniségével és életművével: mellyel a magyar nép eggyé válását és fennmaradását biztosította" - állapítja meg Györffy György István király és műve című könyvében. Arra int hát István békéje: meg .kell ma­radnunk itt Európában és a világban magyar­nak! Szorgalommal, hittel, tehetséggel, cselek­véssel. Az eggyé válás méltóságával. Fel kell nőni önmagunkhoz!... . . . hogy Isten is megáldhasson Minket. S hogy Istvánnak, a Mária oltalmába aján­lott országa — békében élhessen mindenkivel! T. Nagy József Kitüntetések augusztus 20. alkalmából A megye közművelődéséért Az augusztus 20-i hármas ünnep hagyományosan a közművelődésben dolgozó s z a kembe rek elisme résének. munkájuk értékelésének i.s napja. Augusztus 18-án a Parlamentben vette át dr. Dobtrik István művészettör­ténész, a sárospataki Come- nius Tanítóképző Főiskola docense a Kiváló Népmű­velő kitüntetést. Miskolcon, a Rendezvé­nyek Házában dr. Szádecz- ky Zoltán, a megyei tanács társadalompolitikai főosztá­lyának osztályvezetője kö­szöntötte a kitüntetetteket. A művelődési miniszter az idén Szocialista Kultúráért k'i tűn tetésiben részesi te t te: Berta Lászlónál, a miskol­ci Fazekas Utcai Általános Iskola tanítóját. Bukta Má­tyásaiét, a Mezőkövesdi Vá­rosi Könyvtár olvasószolgá- latosát, Czáposné Acsay Gabriellát, a miskolci Bar­tók Béla Zeneművészeti (Folytatás a 16. oldalon) Sajtótájékoztató a megyei tanácson (Folytatás a 2. oldalról) ezt Szabó György frappán­san egy régi aforizma újra­élesztésével jellemezte. Ne­vezetesein arról van szó. a napi munkánkat két pont­ban lehetne megfogalmazni. Az egyik szerint a főnöknek mindig igaza van. míg a,má­sik szerint: amennyi ben. nincs, úgy akkor automatikusan az első pont Tép életbe. Nos, a tanácsi munkában ez az aforizma azt jelenti, hogy a lakosságnak mindig igaza van. illetve, ha ... Szó esett természetesen a sajtótájékoztatón a bürok­rácia 'kérdéséről is. A ta­nácselnök szerint e fogalom­hoz semmiféle pejoratív máz nem tapadna, ha az szakszerűséget, gyorsaságot, és a munkában fegyelme­zettséget takarna. A továbbiakban a sajtó- tájékoztatón Szabó György ismertette a megyei tanács előtt átló legfontosabb fel­adatokat, és a sajtó képvi­selőivel abban állapodott meg, hogy egy hót. múlva újra találkoznak. S ameny- nyiben a kormány tárgyalná a megye fejlesztési prog­ramját, arról akkor részletes tájékoztatást ad. (balogb a.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom