Észak-Magyarország, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-08 / 159. szám

1989. július 8., szombat

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5

(július 1—15-ig)

1929, július 1-én avatták fel a magántisztviselők miskolci otthonát, mely (lebontásáig) a Dayloa Gábor utcáiban, a Kossuth gimnáziummal szemben állt.

1950. július 1-én adták át a volt Glósz kitérőben (ma: Győri kapuban) a második 34 lakásos bér,házat. (Az elsőt 1948-ban adták át.)

1875. július 1-én nyílt meg Miskolcon a mértékhitelesítő intézet, melynek országos igazgatója a Miskolcon született Kruspér István mérnök, egyetemi tanár, akadémikus volt, az ő nevéhez fűződik a mérték-etalonok bevezetése is.

Apropó: az etalon regénye!

Köztudott, hogy 1875 óta 28 állam azonos (a párizsi etalonhoz pontosított) mértékrendszert fogadott el. (Az angol és orosz mérték eltérő maradt, utóhbi 1917-től társult.) A francia méter-etalont i(a Lenoir által készített platina etalont) 1806- ban hitelesítették. ('Ez még véglapos, 25 rom 'széles, 4,5 mm vastag platina vonalzó volt.) ,1844-ben a párizsi Ob- servatoir egy Gnaimbey nevű műszerésznél megrendelt egy ,nem véglapos, hanem határvoniailas platinavonal- zót. Az etalon elkészült, de az átvétel késett, ihát Gram- bey eladta azt egy Párizsban tartózkodó magyar tu- dósnalk. Ez a tudós Nagy Károly volt, a nemzetközi hírű akadémikus, fizikus, matematikus, csillagász és közgazdász, akit a szép gróf, Batthyány Káamér meghívott bicskei birtokára, hogy tegye rendbe pénzügyleteit. Nagy Károly haza .is jött (1845), a gróf (aki 'nagy reformer volt; a rohonci tanintézet megalapítója, a kossuthi Védegylet elnöke, Téléki László barátja, Vörösmarty mecénása, majd a Szemere-kormány külügym.i- niisztere lett) épített neki egy obszervatóriumot, hogy abban magyar csillagászokat képezzen. 'Hogy a képezde milyen sikerrel működött, arról itt nem szólunk, de tény, hogy Nagy Károly nyolc év után, 1853-ban végleg külföldre (Bécs, 'Párizs) távozott; méter- és súlyetalonjaiit az Akadémiára hagyományozta, ez pedig a magyar államnak engedte át. De ezeket (a francia kormány 1848 utáni rendelkezése szerint) a párizsi Conservatoir etalonjával kellett összehasonlítani, hogy nemzetközileg is hitelesek 1 egyénék. Ezért a műegyetem Kruspér Istvánt, az Akadémia Szily Kálmánt jelölte az összehasonlító bizottságba. (Kruspér Miskolcon végezte a gimnáziumot, Késmárkon jogot hallgatott, és a bécsi műegyetemen háromévi stúdium után avatták mérnökké, s mint ilyen, a pesti József műegyetemen lett a matematika, a mechanika, a technológia,, s legfőképpen a geodézia tanára, s az ő nevéhez fűződik az első Földméréstan — 1869 — tankönyv .is, amely- lyel akkor akadémiai nagy- díjat — 200 aranyat — kapott, s munkássága jutalmául 1870-iben az Akadémia rendes tagja is lesz. Ekkor Arany János az Akadémia főtitkára.)

1870-toen tehát Kruspérék Párizsban részt' vesznek az „internacionális méter-konferencián”.

Az összehasonlítások nyomán Kruspér hosszas számítások alapján megállapította, hogy a Nagy Károiy-féle magyar méter-etalon 2 ez- red-milliiméterrel nagyobb, a ki.lograimmetalon pedig 27 század-milligrammal köny- nyebb a párizsi ősetalontól. Számításai alapján .tértek át a hiajlásmemtes, X keresztmetszetű méter-etalonra. A magyar kormány 1874-ben állította fel a mértékhitelesítő bizottságot, melynek igazgatója Kruspér lett, kinek két új mérlegrendszere (Német József bécsi mérlegkészítő műve) a párizsi és brüsszeli (1878, 1885) kiállításon ezüst-, illetve aranyérmet nyert. (Hálátlan szülővárosa sem sikereiről, »am 1905-ben btíkövet/kezett haláláról nem vett tudomást.)

1949. jiílius 2-án nyílt meg — ünnepélyes keretek között — .Miskolcon az Állami Áruház (a Kossuth és a Széchenyi utca sarkén, a felújított Barmánia étterem és szálló helyén). A megnyitón Bognár József, volt belkereskedelmi miniszter tartott ünnepi beszédet.

1957. július 2-án avatták fel Herman Ottó szobrát a régi (Papszer utoai) múzeumépület előtt. A Miskolci Hét keretében tartott avatóünnepségen Mihályfi Ernő művelődésügyi miniszterhelyettes szónokolt. A szobor alkotójának, az akkor már beteg .Medgyessy .Ferencnek ez volt az utolsó előtti szobra. Az ünnepségen Horváth Gyula színművész mondta el Borsodi Gyula miskolci költő versét.

1890. július 3-án mutatták be Miskolcon az első fonográfot. A korabeli újsághír szerint „Az Edison-fonográ- fot bemutatja egy Csillagh nevű űr, melyet Melczer alispán és Lévay József főjegyző is nagy elragadtatással hallgat”.

1389. július 7-én kelt Miskolc első pecsétnyomata, a Zsigmond királytól nyert ún. zöld pecsét.

1849. július 7-én az orosz cár születésnapját az oroszok nagy ágyúdörgések közepette ünnepelték Miskolcon. A görög egyház udvarán nagy ünnepséget tartottak.

1847. július 8-án járt (másodízben) Petőfi Miskolcon. E diósgyőri-hámori kirándulásáról írta a X. Üti levelet és az Alkony c. költeményét. (Az 1344-es miskolci út alkalmával — Tárkányi Bélához Egerbe utaztában — írta a Keresztúton állok c. verset.)

1879. július 10-én kezdték meg a református gimnázium (ma: Zrínyi gimnázium) építését.

1906. július 11-én indult meg a helyi érdekű (erdei) vasút a Diósgyőr—Szent Anna templom közötti vonalon. A kezdetben gőzmotoros vasutat a Török Bankház és a diósgyőri vasgyár finanszírozta. 1908-ban ezt is villamosították.

1646. július 12-én kelt városi tanácsi rendelet szerint azoknak a szekereseknek, akik a vásáron áruikat nyerészkedés végett vásárolják fel (ma viszonteladóknak hívjuk őket), Szent Györgytől (április 24.) Szent Mi- hályig (szeptember 29.) reggel 8; és Szt. Mihály tói Szt. Györgyig reggel 9 óráig tilos volt vásárOlniok.

1925. július 13-án halt meg Miskolcon Csengey Gusztáv, az Eperjesről Miskolcra költözött ;—‘kadémia nyugalmazott teológiatanára, A fogoly lengyel c. hires ballada, több regény és verseskötet írója. „Angyalom!” — ez volt az utolsó sóhajtása, alkalmasint a sírig hű feleségéhez. Borosnyai Lenkéhez. Kevesen tudják, hogy a Bol- lag már a vén diák . .. kezdetű diákdalt ő fordította le és hozta haza a jénai egyetemről (1867-ben). Tőle terjedt el tehát a jénai egyetem Bursch-nótája.

Kárpáti Béla

Volt. Ahogy a latin mondja: fűit.

Mert volt, mert élt, mondom sokakkal: örökre legyen. Legyen és éljen Ö! S legyenek, éljenek Ök! Kik mindnyájan embertől születtek, anyatejet szívtak, s kiknek ugyanazt a fogalmat, tartalmat jelentették c szavak: föld. béke, édesanyám.

Volt, élt, voltak, éltek. Tragédiájuk nemcsak a korai halál. Az idő előtti utolsó szívdobbanásukkal legtöbbjüknek a neve is odaveszett. így lettek ők az Ismeretlen katona emlékművek kőkatonái, örök lángjai.

Életükben alig éltek, s nyugtukban is csupán közös, hevenyészve ásott sírra futotta. S a jel — mely figyelmeztetett minden túlélőt, azóta születőt ’ —, ha volt egyáltalán ilyen jel, azóta elkorhadt, kidőlt, s mára már az Idő kőoszlopán is alig olvashatóra kopott a szó: fűit.

Sok millióan vannak ök szerte a világon. Közöttük egy, — mint tengerben a csepp — Soltész Bertalan. Soltész Bertalan, Megyaszó, Magyarország. In memóriám Soltész Bertalan, avagy adalék az ismeretlen katonák személyi anyagához. Egy levél, pontosabban két levél alapján, melyek tizenhét

Adalék az Ismeretlen Katonák személyi anyagához

Fiatal zászlós voltam. Berti akkor járta ki talán az első vagy második gimnáziumot. Feladták a kérdést: „Mi legyen Bertiből?” Azt tanácsoltam, hogy menjen el állatorvosnak. Hazaérkezésem után (akkor Pilisvörös- váron laktam) küldtem egy megköszönő lapot, amelyre Berti írásával egy üdvözlőlapot kaptam válaszul. Berti lapját még ma is őrzöm.

Hét évvel később, 1942 októberében a kassai 23. tüzérosztálynál törzsalosztály parancsnokként szolgáltam. Ide jöttek be az újoncok, akiket felszerelés után kiképzésre Nyíregyházára

küldtünk, mivel a mi ezre- dünk a fronton volt. Az egyik sorakoztatásnál én is ott álltam az újoncok előtt. A szolgálatvezető a nevekét olvasta. Egyszer csak hallom: vitéz Soltész Bertalan.

— „Parancs”. Eszembe jutott Megyaszó. Odamentem a jelentkezőhöz, s megkérdeztem, hogy hová valósi. „Megyaszói” — felelte. „Nem ismersz Te engem?” — kérdeztem tovább. „De igen!”

— felelte — „csak nem mertem megszólítani”. Én persze nem ismertem meg. Elmondta Berti, hogy a tőlem kapott tanácsra érettségi után el is ment az Állatorvosi Főiskolára, lehallgatott egy évet, megszólalt azonban benne valami, hogy ő inkább katona lesz, s jelentkezett a Ludovikára. Felszerelés után Bertiék mint már említettem, Nyíregyházára távoztak. Ezzel azonban nem tűnt el véglegesen az életemből.

1945. májusában a sok ezer magyar között én is Focsaniba kerültem hadifogolyként. Egyszer megszólít egy szép szál fiatalember. Nem ismertem meg. Berti volt. A nagy emberkevere- désben még többször összehozott a véletlen. Már magam előtt is szégyellem magamat, hogy mindenkor Berti ismert először rám és sohasem fordítva... Elmondta, hogy hadnaggyá

A halál oka: hastífusz. Meghalt már békében, mégis hadifogolyként, idegen földön.

a láger. Mint később kiderült, 12 kilométernél is több volt az. A társaság majdnem kivétel nélkül hasme- néses volt, amely mindenkit igen legyöngített. Ennek következtében a menetnél már gondolni sem lehetett katonás zárt rendről. Ki hogy tudott, úgy ment. Kisebb baráti csoportok igyekeztek együtt menetelni. Az egész menetoszlop talán kilométerekre is elhúzódott. Ki-ki, amikor szükségét érezte, leguggolt, s végezte a dolgát. Itt már eléggé türelmesek voltak az őreink, hisz szökésünktől nem kellett tartaniuk. Nehéz, homokos volt a talaj, közben pokoli nagy a hőség. Egyik leguggolá- somnál megszólalt mellettem valaki: „Főhadnagy úr! Maga is hasmenéses?” Bertire ismertem ... Hogyléte után érdeklődtem az alatt a pár perc alatt. A válasz nem volt jó. „Lázas vagyok, s emiatt igen gyenge.” Természetesen ő is hasmenéses volt, s gondolom, az átlagosnál erősebb mértékben. Kértem, hogy adja ide a málháját, elviszem a lágerig, azzal is könnyebb lesz 'ne'fci menni.

.tus 20-a lehetett. A barolkik- bam rajtam (kiviül csalk a Ikót öreg halaikkor volt, alkik (halkan beszélgettek. Egyszer csalk hallom, amiimt az egyik a másiknak mondja: „Hát meghalt az a szegény •fialtál gyerék?” Nem tudtam, Miiről van szó, én semmiről sem hallottam. Hirtelen Benti jutott eszembe, s valami rossz sejtés kezdett gyötörni. Felkeltem s odamentem a ikét fogalyitársam- hoz, s érdeklődni kezdtem. Nevét nem .tudták a halottnak, csak annyiit tudtak (biztosan, hogy tüzérhad- inagy volt. Említettem nekik iBerltii nevét, is úgy tűnt nekik, hogy ő az. Mondták, hogy érdéklődjem Ka.pdonyi Gyula lelkésznél, áki a temetést végezte. Tőle tudtam aztán meg a szomorú, biztos hint...

Először úgy volt, hogy hazaérkezésünk után én fogom között ni a szülőkkel Benti elhuny tát, később azonban összékerültünlk egy másilk ilágenbeliekkel, akik között voílt egy Megyaszó környékére vailó pap, s a nehéz féladatot magára vállalta. Remélem, eleget is tett vállalt kötelezettségé- nék.

Tizenöt éve nyomja a telkemet a levél megírásának súlya. Sokszor gondoltam, hogy a szülőik, a család bizonyára szeretne minél többet tudni Berti utolsó napjairól. Tudom, egy már behegedt sebet téptem ezzel ismét fel, ezzel azonban nem fájdalmat, inkább melegségeit (kívánok — ha lehet — szerezni.

Derék gyerek volt a Berti. Olyan férfi, .amelyből sek-solk ezerre van szüksége nemzetünknek. Emlékét, s azt az említett lapot, míg élek, .kegyelettel megőrzőm.

Dr. Jóba László ■posltafőitanácsos Kadarkút”

*

évvel a háború után íródtak. ,A történész biztos hitelesebben írja meg a történelmet, de igazabbul, emberibben soha.

„Kelt, Kadarkút, 1962. nov.

28.

Kedves Soltész család I

Nem tudom lesz-e kinek kézbesítse ezt a levelet a posta, vagy lesz-e, aki elolvassa ezt"?

De ki vagyok? — kérdik joggal. 1935. szeptemberében a nyíregyházi tüzérekkel azon a vidéken jártam őszi nagygyakorlaton, és így kerültem el Megyaszóra. Önökhöz kvártélyoztak be engem, s olyan szíves vendéglátásban részesítettek,

amelyre még ma is örömmel emlékszem vissza.

avatták, részt vett a felvidéki harcokban — s ha még jól emlékszem — valahol ott is esett fogságba. Egészséges volt mint a makk.

Teltek, múltak a hetek és a hónapok. Közben állandóan mentek a transzportok az Unió felé. Megszoktuk már, hogy akivel tegnap még beszélgettünk, másnap azt már esetleg hiába keressük. Elvitték. Így került rám is a sor július 20-án. Pokoli hőség volt. Százan egy vagonbán . . . Kb. 8—10 napi vasúti szállítás után érkeztünk a Vjazma folyó partjához, ahol egy hajóra raktak valamennyiünket, s egy napig hajón vittek. Partraszállás után azt mondták az őreink, hogy innen már csak 6 kilométerre van

Gyenge hangon, de határozottan visszautas fit ötta ajánlatomat, hogy azt mondják, már csattc ezen a homokbuc- Ikán ikettl átmeinnünk, s ott van a láger, addig még Iki- bírja ... Ekkor továbbmentem, s nem sejtettem, hogy Bertit többét inem fogom lá'tn'i.

Ilyen módon és állapotban ént 1055 magyar tiszta italicimii 165-ös lágeiibe. Földbe süllyesztett barakkokban helyeztek el, ibaralkkonlként Mb. 300-untkalt. Az első na- pdkban erdőintásra jártunk. Hamarosan a hasmenés engem is annyira ilegyengi- itettt, hogy jártányl erőm is alig volt. Orvost engedélyivel felmentést tkaptam a Ikli'vonulás ától, s a barakkban feküdtem. Kb. auguszA Soltész család válaszlevelére dr. Jóba László még ugyanazon év decemberében ■egy más'ilk levelet lis küldött, kiegészítve korábbi információit a következőikkel: „Elővettem fogságomban írt naplómat. Első levelem kiegészítéséül közlöm a Berti halálával 'kapcsolatosan abban írit feljegyzésemet. Hastífuszban hallt meg, 1945. augusztus 12-én, hajnali 3 'órakor. Temétése augusztus

13-án volt. A temetést Kap- ilonyi Gyula szatmárnémeti 'lelkész végezte. Sírhely: VI. quadrát, 6. sír.

Ezek az adatok pontosaik. Ennyit tudok Bentiről, ennél többet más aligha tud...

(Köszönöm mindkettőjüknek (Soltész Bertalan édesanyjának és lányteStvéné- n'ék szólt a levél — a szerk. megjiegyzése) kedves levelűiket. Adjon vigaszt az a tudat, hogy hozzám hasonlóan Bentire még nagyon sokan szívesen emlékeznek vissza. Isten akaratában meg kell mindannyiunknak nyugodnia ...”

Soltész Bertalan és 71 megyaszói társa emlékét tavaly óta emléktábla őrzi Megyaszó községben. Példaként, tanulságul, s mert így kívánja a tisztesség. S Megyaszó népe — szerencsére, tudta, tudja: mi a (s kinek jár) tisztesség.

Ezen írás pedig legyen egy szál virág az emlékmű talapzatán. Soltész Bertala- nék tragédiája „jóra parancs”!

Hajdú Imre Repró: Fojtán László

Ekkor még nem tudta, mit hoz a jövő. Pataki diákként, diáktársakkal önfeledt mulatozáson. Képünkön balról a negyedik Soltész Bertalan.