Észak-Magyarország, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-22 / 171. szám

1989. július 22., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 9 Flln .in«' sFLa „ vagy amit akartok" Ez az érdekes borsodi történet a Miskolci Kalen­dáriumba illene, de mivel nem tudtam „apropósítani”, hát leírom itt, mert fel- és megjegyzésre érdemes. A Temesvári Üjság egy cik­kére figyelt fel a Reggeli Hírlap cikkírója, s ő (?) írta le az 1924. júl. 19-i számban a történetet, melyet magam is ellenőriztem. (Az ellen­őrzés során megtalált ada­tokat zárójelben jegyzem; a többiért a jelzett cikkre hárítom a felelősséget.) Élt Mezőcsáton egy föld- birtokos, bizonyos Csicseri Orosz Mihály. (Nagy Iván A magyar nemesi családok c. munkájában), ráakadtam a Csicseri Orosz családra; amely Kálmán királyunk Predzlava nevű feleségével jött Magyarországra, s Ung megyében kapott szállás­birtokot. Nevűiket Csicser nevű falubirtokukról kap­ták. Innét a Csicseri és Orosz előnév: a családala­pító egy bizonyos Friedrich János mester, 1107-ben. 1860-ban épp a fent említett Mihály adta be a család le­származási táblázatát a Széchenyi Könyvtárba. Az 1860. évi Borsod megyei ál­landó bizottsági tagok név­sorában rá is találtaim Orosz Mihály „osátihi” földbirto­kosra (mislkolczi járás), ám az 1925-ös Gazdacímtárban Mezőcsáton nem lelitem a birtokosok között. Viszont a húszas években a várme­gyei igazgatási titkári, illet­ve a harmincas években — 1939. júl. 15. — a Tapolcai Gyógyfürdő Rt. számvizs­gáló bizottságának elnöki tisztében egy Csicseri Orosz Ferenc nyd. téglagyári igaz­gatót találtam. (Feltehetően Orosz Mihály Ferenc nevű fiával van dolgunk!) Így Csicseri Orosz Mihály­nak egy fiú- s egy lány­gyermekével (?) kell szá­molnunk. Mert a történe­tünk hőse éppen ez a lány. Csicseri Orosz Adrienne lesz. Adrienné csinos, szem- revalló „úrhölgy” lehetett, s természetére inézve^ nem éppen szende leányzó, hi­szen lázadó-szenvedélyes ka_ landjaiival ugyancsak meg­hökkentette úri-nemesi kör­nyezetét. A fiatal lány egy bizonyos KOR című lapban, (nyomát egyelőre szőkébb hazám könyvtáraiban, nem talál­tam). egy botrányos verset jelentetett meg. Jön a vég­ítélet címmel. A tisztes apa — ki a jelzett adatok sze­rint megyei elöljáró is le­hetett — szégyellt® elfajzott gyermekét, szobafogságra (de legalább szigorú házi őrizetre) ítélte, és egy pa­pot fogadott mellé, nevelné ki belőle az ördögöt. Hát a nevetés olyannyira sikerült, hogy Adrienne lelkes Kos­suth-'Párti honleány lett, ki­nek a keble most már nem­eseik a természetitől, de a hazafiságtói is duzzadott. 1898. május 30-án már a miskolci Kossuth-szobor avatásán, találkozunk vele. Kossuth Ferencnek ugyan­is a borsodi hölgyek nevé­ben ő mondja a köszöntő­beszédet. (Ennek nyomát meg is tál á.Ham a Borsod- megyei Lapok 1898. márc. 30-,i számában, íme: „Nagy meglepetés történt aztán. Orosz Adriennre úrhölgy emelkedett fel és ép oly bátran mint hangulatteljes melegséggel szólott a mis­kolci hölgyek nevében, há­láját és tiszteletét fejezvén ki a magyar szabadság apos­tola emléke irányában és tolmácsolja a miskolci hölgyközönség tiszteletét és határtalan ragaszkodását a jelenlévő Kossuth család tagjai iránt. A kedves és sikerült, lelkesedés diktálta felköszöntőt zúgó tapsvihar és tetszészaj követte.”) Az öreg Orosznak felen- gedhetetett a morca e (kot­nyeles) beszéd után, mert bizony, ez a köszöntő nem szerepéit a hivatalos mű- sorlistán. de ha már meg­történt, hát örüljünk neki. így vélekedhetett az úri közvélemény — s így a zord apa is —. mert Adrienne bizony vérszemet kapott. Hogy hogy nem, pár év múlva egy_ anarchista szel­lemű brosúra látott a vá­rosban. napvilágot „Ha .. ha . . . ha. avagy egy világ­rend elmélete” címmel. S hogy felforgató anarchisták­kal tarthatott az úirhö'ligy kapcsolatot, arra bizonyíték, hogy a rophat előszavát az a Szittya Emil (Kálmán,?) írta. aki Kassák bajos Egy ember élete Csavargások könyvében az író ú'tiiitársa volt. De a brosúra megje­lenésének utóhatását már Adrienne nem várta meg, elhagyta a tisztes csáti kúriát. A háború előtti években, lehetünk már (gondolom, 1906-iban), ment Zürichből jön. Csátra egy búcsúlevél, amelyben a szökevény érte­síti a szülőket, hogy meg­unta otthon, a zárdaéletet, és most Svájcban él ©gy Zan'irott nevű anarchistá­val. A szemközti kávéház­ban látja Leniint és az orosz emigránsokat, s ő maga is nagy dologra készül társá­val egyetemben: eltökélt terve, hogy merényletet kö­vet el II. Miklós cár ellen. Ez a terve a háborús hatá­rok miatt 'lehetetlenné vált, így most ő a békéls forrada­lom gyakorlatára tér, .nomád életmódot folytat, és meg­hirdette az. állati léthez va­ló visszatérés elméletét. (Ma talán a hippi zmussa.1 tár­síthatnánk ezt az ideológi­át.) Adrienné ezután nemzet­közi botrányok hös(nőj).e lett. Párizsban csavar gott (akkoriban Párizs volt a csavargóik Mekkája), lopni kezdett (hiszen, meg kellett élni valamiből!) és 2 évi börtönre ítélitek. Eigy évi börtön után tekintélyes A halálbüntetés ügyében, a mellette, vagy ellene je­gyében szinte már minden elméleti szakember bősége­sen és részletesen kifejtette emelkedett, vagy földhözra­gadt nézeteit, és így éppen ideje volt, hogy megszólal­jon a legvérbélűbb és lég­iidét ékesebb szakember: a hóhér is. Hol is kerülhetett volna erre másutt sor, mint a guillotine őshazájában, Franeiahonban, ahol a G. de Vililiers kiadó 4 évvel a szerző halála után A hóhér fekete notesze címmel meg­jelentette a 322 kivégzést végrehajtott francia főhó­hér: Andre Olbrecht Jean Kér által összegyűjtött em­lékiratait. A kissé morbid kivégzési alapvicc szerint a villamos- székben kivégzésre váró el­ítélt az amerikai ítéletvég­rehajtónak az utolsó kíván­ság felől érdeklődő kérdésé­re váratlanul és szellemesein így válaszolt: Uram, azt szeretném, ha életemnek ezekben a nehéz pillanatai­ban végig fogná a kezemet. A francia hóhért egy ilyen válasz nem hozhatta volna zavarba, mert ő a mesterséget inem halmi rá­zós. elektromos szerken­tyűkkel, hanem már a XVI. században is használatos, Gu illő tin doktor áltál 1789- ■bem az alkotmányozó nem­zetgyűlésnek javasolt, és ezért nyilván tiszteletből róla elnevezett, hűvösta- pintású és 1792. április 25. óta jól bevált nyafctiilóval űzi. André Olbrecht urat csa­ládi hagyomány kötötte a tisztséghez, első, homályos gyermekkori emlékei a ked­ves hóhér nagybácsihoz és ahhoz a nehezen felejthető időszakhoz kapcsolódnak, amikor az értékes guillotine a kincstári lomtárban poro­sodott és a szegény nagybá­csi: Anatolle Delbler munka nélküli maradt. 1906. február 18-án ugyanis Falliéres úr került a köztársasági elnöki székbe, aki megátalkodott ellensége volt a halálbünte­tésnek és elvi álláspontját azzal a sajátságos, de ered­(hímnemű!) pártfogója akadt, ennek közben.járására kiszabadul. Aztán Lyoniban találkozunk vele. alvilági társaságba keveredik, a ban­dát kéjgyilikosság vádjával lecsukják, — őt bizonyíté­kok hiányában felmentik. Ezután jó útra tér, bűnbánó zarándokok csapatával Ró­mába megy, s a pápa elé járul. Itt az ájitatos bűnbá­nót a kegyeibe fogadja bi­zonyos Rámpáié bíboros. (Itt feltehetően Rampolla Mariano tindarói őrgróf, pá­pai államtitkárról lehet szó, aki 1887-ben lett bíboros és pápai államtitkár, sőt XIII. Leó halála után maga is pápajelölt volt, de Ferenc József vétója megakadályoz­ta célja elérésében. Ezután visszavonult, tudományos munkásságának élt. s 1913- ban. Rómában meghalt. (Adriennünk regényt is írt, a bíborosnak ajánlja Róma Vénusza című művét, me­lyet a bíboros támogatásá­val ki is adott és terjesz­tett. 1913-lbam (a bíboros 'halála után) eltűnt Olasz­országból is, s immár Ber­liniben tűniik fel egy éjjeli mulatóban. Aztán, valahogy (?) haza- vergődik, itthon családja el­hal. Apját már a temetőiben leli. bátyját — mondják — Görbéénél éri a gyilkos go­lyó (vagy gránát). A cikk 1924-ben jelent meg, ékkor Adrienne már Szegeden koldust anyákon tengődik, a szemétdombokon keresi mindennapi kenyerét, és sorsával megbékélve vár­ja a megváltó halált. Hát ennyi a filmre illő történet, amelynek roman­tikus (Hugó Viktor, vagy Jókai tollára illő) fordula­tait a történelmi adatok te­szik korszerűvé. Ment az epizódok „'beleférnek” a tör­ténelembe. K. B. T. A köztársaság első győzelme Egyenetlenség a hatalomban, királyi int­rikák a forradalom ellen, hadi készületlen- ség — mindez, mint mondottuk, veresége­ket okozott eleinte az osztrák és porosz tá­madó sereg elleni csatákban. La Fayette generális, ahelyett, hogy a csapatok élére állt volna, a király kiszabadítására töreke­dett. Szándéka azonban lelepleződött, így hiába akart Párizs ellen vonulni 30 ezer katonájával. Neki — aki eddig a nép egyik bálványa volt — most tapasztalnia kellett, hogy serege nem őrá hallgat, hanem a Tör­vényhozó Gyűlésre. Kénytelen volt hát megszökni katonáitól; 4 évig osztrák fo­goly lett, míg Napóleon ki nem szabadí­totta. A trónjáról felfüggesztett királyt a nem­zetgyűlés a Temple tornyába vitette, a köz­ségtanácsra bízta őrzését. A nemzetgyűlés Végrehajtó Tanácsként új kormányt neve­zett ki, egyik tagja Danton igazságügymi­niszter lett. S mivel neki a községtanács­ban is nagy befolyása volt, néhány hónapig az ország leghatalmasabb férfiaként vezet­te a forradalmat. Óriási szerepe volt az ön­védelem szervezésében, a harcikedv felkel­tésében. Az ellenségtől szorongatott Párizs láza­san készült az önvédelemre. A san-culotte tömegek azonban attól tai'tottak, hogy míg a csatában küzdenek, a börtönből kiszaba­duló arisztokraták hátha hátba támadják őket, lemészárolják otthon maradt szeret­teiket. Rémhír is elterjedt a bebörtönzött gyanúsak felkeléséről. Az egyik csapat ezért, általa lecsukni kísért papokat, egy másik csapat pedig börtönlakókat mészárolt le. Szeptember 2-től 6-ig tartott a nép- ítélet, amelynek vagy ezeregyszázan estek áldozatul, részben népbírósági ítélettel, de anélkül is. Danton és Marat is a népítéle­tek mellett állt ki, jórészt olyan meggon­dolásból, hogy e bosszú felszítja a harci kedvet a népben, s ez az önvédelemhez nélkülözhetetlen. Szeptember 2-án pánik töri ki a fővá­rosban annak hírére, hogy Verdun (e. :Ver- dün) is — amely pedig az utolsó erőd volt az ellenség Párizsba vezető útján — el­esett. A községtanács 30 ezer lándzsát ko- vácsoltatott, felszerelte az önkénteseket, fegyverbe, harcra hívott fel. Az immár közvetlenül Párizs felé mene­telő porosz csapatok parancsnoka — a régi stratégiai szabályok híve lévén — szeren­csére oly óvatosan vezette seregét, hogy Dumouriez-nak, a franciákat vezénylő tá­bornoknak, az Argonne dombjait elérve, sikerült Párizs és a poroszok közé vonul­tatnia seregét. Danton tudtával és helyeslésével aztán tárgyalásokat kezdett a porosz tisztekkel. Ebben most előnyére vált, hogy előzőleg már foglya volt a braunschweigi hercegnek, akinél jó bánásmódban részesült. A her­ceg tárgyalásaival a porosz király előbb egyetértett, de később, a hadi dicsőség re­ményében támadásra biztatta a főparancs­nokot. Ez Valmy magaslatai ellen vezé­nyelte katonáit. Valmynál a franciák egy elkülönített hadtesté foglalt állást, Kellermann irányí­tása alatt. A poroszok szigorú mértani alak­zatban vonultak a dombok felé. Parancs­nokuk a sereg két szárnyát előretolta, hogy Kellermannékat elszakítsa a főseregtől. Egyszerre ötven ágyúból nyitottak tüzet, amit a franciák viszonoztak. Két órán ke­resztül vagy húszezer lövedéket zúdítot­tak egymásra. Kellermann ekkor meginog­ni látta a poroszok sorait, s előre vágtatott. Egy golyó azonban földre döntötte lovát, egy másik meg a vele száguldó hadsegédjét találta el. Kellermann ekkor hátra vezettette új lovát, jelezve csapatának, hogy nem me­nekül — győz vagy meghal. Nemzetiszín- kokárdás fövegét kardja hegyébe csapva, „Éljen a nemzet!” kiáltással szuronyt sze­gezhetett. Űj csatarendbe állt katonái — akik már majdnem megfutamodtak — er­re megindultak az ellenség felé, amely már 80 ágyúból lőtte rájuk a kartácsot. A fran­ciák rendületlenül mentek szembe a pusz­tító tűzzel. Félelmetes elszántságuk láttán, saját ka­tonáinak támadósorában megingást tapasz­talva, a porosz főparancsnok visszavonulást rendelt el. Pár órára elült a csatazaj. Dél­után azonban a porosz király személyesen vezényelte új ütközetre seregét, de gyilkos tűz kergette vissza a bevehetetlen magas­lat alól. Ez volt az első győzelme a Francia Köz­társaságnak, amelyet másnap kiáltott ki a Nemzeti Konvent. Magyar István menyes módszerrel érvénye­sítette, hogy a szó szoros értelmében szabotálta az esküdtszék kegyetlen ítéle­teit. és elnöki jogkörében sorozatosan megkegyelme­zett a halálraítélteknek. A hóhér nagy napja ak­kor virradt fel, amikor a jóságos elnöktől 134-ként a 12 éves kislányt megbecste­lenítő és megfojtó, majd a holttestet feldaraboló Albert Soleilland is kegyelmet ka­pott. Több, mint százezer ember vett részt a temeté­sen és a kegyelem kihirde­tése után óriási tömeg vo­nult az Elysée palotához, követelte Falliéres lemondá­sát. az ítélet végrehajtását, ég éltették a hóhért. Az új­ságírók hada tolongott a tö­meg által dicsőített hóhér háza előtt, de csupán egy tábla fogadta őket: „Senkit nem fogadnak”. A megdicsőülés igazi nap­ja azonban 1909. január 11. volt Béthunben, amikor 3 éves kényszerszünet után újra működött a nyaktiló, négy elvetemült bűnös feje hullott a poriba és ezeknek a hatalmas bűnlajstrom, no meg az össznépi, a hóhért egyhangúan követelő álta­lános felháborodás miatt már az elnök sem mert megkegyelmezni. Több tíz­ezer ember vett részt a ki­végzésen, a Café Mailland tulajdonosa büszkén muto­gatta a söröskancsót. amibc-1 a nagybácsi a jól sikerült nyaktiilózások után felhaj­totta az italát, és a párizsi Gare du Nord-on is ünnero- lő tömeg fogadta a Béthun- ből „győztesen” hazatérő hóhért. A Landrué volt az első kivégzés, amelyre a hóhér magával vitte az unoka- öccsét. Az utód közelről fi­gyelte a bűnösségét végig tagadó elítélt minden moz­dulatát, egész viselkedését és először akikor merült fel a tudatában a később li­dércnyomásként többször ránehezedő kérdés, hogy va­jon szabad-e egy hóhérnak kételkednie az elítélt bű­nösségében és az ítélet jo­gosságában. A kivégzés után gondosan és részlete­sen áttanulmányozta az ügyiratokat és főleg egy ügyes védői fogás gyakorolt rá nagy hatást. A vád sze­rint Landru elégette a meg­fojtott -10 .asszonyt, így egyetlen holttest sem kerül­hetett elő, a bizonyítékok csupán közvetettek és tá- madhatóak voltak, és a ki­váló szónoki képességekkel rendelkező védő dörgő han­gon arra kérte az esküdte­ket, hogy ne az ingatag meg­győződésükre, hanem az egyértelmű bizonyítékokra hallgassanak, mert a meg­győződés nem pótolhatja a megalapozott bizonyítékot, majd egy váratlan fordulat­tal a teremnek a tanúk be­lépésére szolgáló zárt ajta­jára mutatott, és dörgő hangját még jobban felerő­sítve, bejelentette, hogy a zárt ajtó mögött belépésre és meghallgatásra vár az egyik, állítólag meggyilkolt asszony. A Landrué kivéte­lével minden fej az ajtó felé fordult, amely mögött természetesen nem állt sen­ki. de a védőnek így sike­rült igazolnia, hogy az es­küdtek szilárdnak gondolt meggyőződésük ellenére mégis feltételeztek egy ilyen hihetetlennek látszó fordu­latot. Oibrechit. urat azóta is kísértette a védő által han­goztatott gondolat: mi lesz, ha az egyik „meggyilkolt” asszony valóban előkerül és kiderül, hogy csupán a leánykereskedelem útvesz­tőiben tűnt el egy idc«-e, és vajon kit riogat majd éj­szakánként Landru szelleme azzal a szörnyű kérdéssel, hogy lám, nem öltem, ti mégis megöltetek. André Olbrecht azután hivatalos hóhérként, 1922. július 4-én lépett először személyesen színre Chateau- rouxhan, egy kétszeres gyil­kos kivégzésén és elégedet­ten rögzíti, hogy egyhangú­an helyeslő sajtóhangok kí­sérték első hivatalos nya- kazását. Az egyik legnyomasztóbb élménye Firmln Cipierre 1930. július 29-i kivégzé­séhez fűződik. Az elítélt puskával agyonlőtte kenyér­adó gazdáit, az ítélet nem lehetett kétséges, viszont a vérpadra vezető út rettene­tes volt. Az elítélt ugyan a misét még csendes mormo- gásokkal végighallgatta, de utána olyan megfékezhetet- len őrület tört ki rajta, hogy hét ember kellett a lefogásához, veszett kutya­ként harapott és gyalázko­dott, az ügyészt csatorna­tölteléknek nevezte és üzemi balesetként még a nyaktiló is kicsorbult. A kivégzés után nekiszabadult a sajtó, a L’Humanité véres, gyalá­zatos eseménynek minősí­tette a szörnyű périgu-euxi kivégzést, ahol még egy ke­mény katona is elájult, meghatóan ecsetelte a ma­gára maradt ártatlan öz­vegy és az 5 szegény árva sanyarú sorsát és harci ria­dót fújt a. halálbüntetés elleni küzdelemre. Arról persze nem beszélt senki — írja a sértett hóhér —, hogy az elítélt kedves pa­pája szintén gyilkosság mi­att került kényszermunkára, és az egyik 15 éves ártat­lan árva kijelentette, hogy a nagyapa csak egy. apuka pedig két embert ölt meg, ds ő majd mindazokat le­gyilkolja. akik az apja el­len merészeltek vallani.­A mesterség legnehezeb­ben elviselhető feladatát a nők kivégzése jelentette, az emlékirat két ilyen, nehezen felejthető esetet említ, az egyiknél alig lehetett lefog­ni és megkötözni a ruháit vadul tépő áldozatot, a má­sik csendesen, majdnem bo- csánatkérően lépett a nyak­tilóhoz, és még ő nyugtat­gatta a hóhért, hogy ne féljen semmitől. Pompidou elnök ötször élt a kegyelmezés jogával és elnöksége alatt csupán egyszer és utoljára, 1972. november 28-án, Buffet és Bontems kivégzésénél mű­ködött a guillotine. Buffet védője az a Ba- dinter volt, akinek igazság­ügy-minisztersége alatt a nemzetgyűlés eltörölte a ha­lálbüntetést, és aki szerint ez a kegyetlen büntetés csak beteg társadalomban létezhet, és a bűnözéstől való félelemnek olyan fajta, ha­tástalan megnyilvánulása, mint azé a gyereké, aki énekléssel akarja elűzni az éjszaka ijesztő árnyait. A hóhér újból munkanél­külivé vált, de foglalkozási ártalomként, haláláig hűsé­gesen kitartott a meggyőző­dése mellett. Szerinte a baj majd akkor jelentkezik, amikor a végső büntetés nyomása alól szabadult bű­nözők ránkborítják a leg­sötétebb éjszakát, ahol az éneklés valóban nem sokat segít, de a gyilkosok világa újból védekezésbe szorítja az ártatlanokat, mint az USA több államában, ahol az elszaporodott bűncselek­mények miatt a halálbünte­tés visszaállítására kénysze­rültek. Hitt abban, hogy a gyermekgyilkoss,ágoktól gyötört Franciaországban ma már a halálbüntetés ügyében tartott népszavazás eredménye nem lenne vitás. 322 kivégzés után lelkids- meret-furdalás nélkül és ab­ban a megnyugtató tudat­ban halt meg, hogy hasznos tagja volt a társadalomnak. Béke poraira! Isépy Tamás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom