Észak-Magyarország, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-15 / 165. szám

1989. július 15., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 egy nemzet emlékezete őrzi meg, hanem Európa is Díszőrség a ravatalnál Nyers Rezső búcsúzik az MSZMP volt elnökétől (Folytatás a 2. oldalról) fogta fel munkáját. Szolgá­latként az emberért, a né­pért, a pártért. Amikor 1951- ben hamis vádakkal letar­tóztatták, személyben is ér­zékelte a sztálinizmus torz valóságát, embertelenségét, szívében örökre elfordult at­tól. Pontosan tudta, hogy a vi­lág összetetten bonyolult. Három esztendővel ezelőtt, az NBC News televíziós tár­saság riporterének kérdései­re az 1956-os tragikus ese­ményekről mondta: ..Ma­gyarországon akkor anarchi­kus viszonyok voltak, ame­lyekben sok elem kevere­dett.” „Mi a korábbi vissza­élések ellen is voltunk, a fegyveres fellépés ellen is, olyan küzdelmet kellett in­dítanunk, hogy a korábban előfordult visszásságok ne térjenek vissza és a rendszer szocialista maradjon.” Kádár János az 1956-os tragikus események után a kompromisszumok robotosa- ként hirdette meg: „Aki nincs ellenünk, az velünk van.” Ezzel a bibliai utalás­sal fejezte ki, hogy politikai fordulatot indít el. A kon­szolidáció sikerei révén olyan személyiséggé növeke­dett a nemzetközi politiká­ban, s korántsem kizárólag a munkásmozgalomban, aki­nek a véleményét nem lehe­tett figyelmen kívül hagyni. Illyés Gyula közelmúltban közzétett naplójegyzetében ezt írta egy baráti találkozás­ról: Lent a fordulónál meg­áll a kocsi; Kádár lép ki belőle, jön felém integet­ve. Hová fordult a világ? S a nemzeti vetélkedés? Kádár azt válaszolja: „Meg­tesszük, amit lehet.” Azután nyomatékkai: „S ahogy le­het.’1 Rá kosiék korában a kötelező vezéri szó így hangzott: „nekünk mindent lehet; minden úgy lesz. ahogy mi akarjuk.” S az a mi — ki volt? Egy isten ködkép egy csupa köd Sí- nai-hegyen. Kádáréknál a közhangulat: a földön jár­nak, ahogy lehet. Ezek Ily- lyés akkori keresetlen sza­vai. Jól tudjuk, hogy az új lét­rehozása együtt jár a régi, az elavult lebontásával. És a régiben sok a tabuként tisztelt, a megváltoztathatat­lan dogmának hitt. Sokat kell megszüntetni ahhoz, hogy sok újat teremthessünk. A sokféleség élismerése nem gátja, inkább garanciája an­nak, hogy az új jó lesz. Ká­dár János a párbeszéd hí­veként igyekezett megnyer­ni a társadalom különböző rétegeit. Az állam és az egy­ház közötti viszony rende­zése, vagy a művészeti al­kotószabadság hatvanas évekbeli ívelése igazolta: mindenkinek van helye eb­ben a hazában, s mindenki alkotó energiájára szükség van a jövő társadalmának építésében. Most, amikor meghalt, a hivatalokban, a külképvise- letetaken képeket kerestünk róla. Nem találtunk. Kádár János irtózott személyisége előtérbe tolásától, mindvégig szerény, egyszerű ember ma­radt. Ilyennek tisztelte, ezért is tisztelte az ország. 1986 nyarán a külföldi sajtó kér­désére ezt válaszolta: „En­gem soha sem érdekelt a rang, bizonyos értelemben a népszerűség sem. Vélemé­nyem szerint bárki, aki azt gondolja, hogy történelmet csinál, ostoba ember. Min­denkinek el kell végeznie a saját feladatát. Ha ez a történelem része lesz, hát le­gyen.” Kádár Jánosban a hazai és a nemzetközi közvéle­mény azt a politikust tisz­telte, aki elévülhetetlen ér­demeket szerzett a helsinki folyamat elindításában és következetes képviseletében, a kelet—nyugati párbeszéd kibontakoztatásában. Érté­kes, gyümölcsöző kapcsola­tokat épített Magyarország számára a hazánktól keletre és nyugatra, északra és dél­re fekvő földi tájakon, ezt nem lehet eléggé nagyra ér­tékelni. A magyar kommunisták úgy emlékeznek Kádár Já­nosra, mint aki a nemzeti megbékélés érdekében min­dig kész volt a megegyezés­re. Nem feledkeznek meg a hatvanas, hetvenes évek Ma­gyarországáról, amikor ha­zánkat — lehetőségeinkkel és korlátáinkkal együtt is — a megújulás előfutáraként tartotta számon a nemzet­közi és a honi közvélemény. Küzdelmes élete számunkra intelem is egyben: ismer­nünk kell történelmünket és tisztelnünk kell értékeinket, mert enélkül nem őrizhetjük meg önbecsülésünket. Igaz ez aiklkor is. ha ma az ország nehéz helyzetben van. Mai problémáink jó­része a múltban, gyökerezik, kevéssé kidolgozott koncep­ciókhoz. félig megvalósított elképzelésekhez, néha tév­hitekhez. néha féligazságok­hoz és félelmekhez kötő­dik. A korszaknak azt a ré­szét. téves ítéletek, kudar­cok is tarkították. A hibá­kat beismernünk, a tanulsá­gokat megszívlelnünk kell. Minden új dolog születése nehéz és felelősségteljés do­log. Magyarország elindult egy úton még Kádár János idejében és korszakában. Olyan úton. amelyen előtte senki sem járt, s amelynek kifaposása egyáltalán nem könnyű, áldozatokkal is járó küzdelem. Most párbeszédben áll az egész ország. A jövőért ag­gódó eszmecseréket, vitákat fel kell tudjuk váltani a személyes ambícióktól füg­getlenül, a közös, sors vál­lalásán alapuló, a nemzet felemelését szolgáló össze­fogással. Tisztelt Gyászolók! Személyemben is búcsú­zom Kádár Jánostól, megha­tottam szomorúan. Több. mint negyven esztendeig voltunk politikai fegyvertár ­Tisztelt Gyászolók, Csa­ládtagok ! Államférfiútól búcsúzunk, századunk nagy magyar po­litikusától, történelmünk kü­lönös sorsú, tragikus hősé­től, akinek a poklokat is meg kellett járnia, hogy azután teremteni, alkotni tudjon, és akinek végnapjai shakespeare-i sorokat juttat­nak eszembe: „A rossz, mit ember tesz, túléli öt; / A jó gyakorta sírba száll vele." Nem a túlélők kíméletlen­sége idézteti velem ezeket a szavakat, hanem a meg- rendültség és a tapasztalat. A megrendültség, mert egy magányos és nagy fa dőlt ki mellőlünk, aki már sejtjei­ben érezte kikerülhetetlen sak a társadalmi haladásért folyt küzdelemben. Együtt vettünk részt a kommunista és a szociáldemokrata párt egyesítésében Nagybuda- pesten. Együtt küzdöttünk a kritikus időszakban, a Rá- kosi-vezetés és a dogmatiz- mus ellen. Együtt dolgoz­tunk sokáig a reformokért. Egy bizonyos pontos külön­váltunk a változások mére­teinek. módszereinek és üte­mének kérdésében, de soha­sem az eszmében és a fő irányban. Meditálva, sok­szor vitázva, de mindig egy­másra is figyelve jártuk ugyanazt az utat. Most ér­zem. mennyire igaz: ha hozzánk közel álló társun­kat veszítjük el. saját énünkből is hiányozni fog valami. De vallom, hogy nemcsak nekem, hanem az egész or­szágnak hiányozni fog. Kor­szakos munkásságával olyan politikát képviselt, amely az embereket a haza felemel­pusztulását. És a tapasztalat szól belőlem, mert a közel­jövő mindig átlép az elődö­kön, olykor érzelmekkel te­lítetten. olykor közönyösen, sőt cinikusan, de nagyon gyakran mindenképpen igaz­ságtalanul. Azt a harmincnál is több esztendőt, amit hazánk első embereként élt meg, immár végérvényesen Kádár-kor­szakként őrzi meg a histó­riai emlékezet. Neve egy hosszú és tanulságos időszak jelzője lett. Ez ellen már hiába tiltakozna szikár pu­ritánizmusa, a személyiség kultuszát következetesen el­utasító erkölcsi és politikai érzékenysége. De hát ki tud­ta volna nála jobban, hogy kedése érdekében nem elvá­lasztani. hanem összefűzni akarta. Olyan nemzeti köz­megegyezésre törekedett, ami termékenyítő energiát adó. a gyümölcsöző együtt­működést, a számára rninde- nekfelett tisztelt egyszerű, dolgos embert, a munkást, a parasztot, a művészt, az értelmiségit, a politikust szolgálta. Rokonszenves, bölcs, szerény egyéniségére nagy szükség lenne ma is. Az életben már nem. de emlékezetünkben és szí­vünkben még sokszor le­szünk együtt halott bará­tunkkal. elvtársunkikal. Kádár János barátunk, el v t á rs u n k. honfitársunk, búcsúzik tőled a párt, búcsú­zik tőled a nép! Nyugodjál békességben! Isten veled, János! Ezután Straub F. Brúnó, a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa elnöke lépett a mikrofonhoz. a személyes szándéknak mindig meg kell hajolnia az élet valóságai előtt?! Hiszen sokszor meghajolt Ö is, mert meg kellett hajolnia. Nem önmagáért, hanem a vállalt szolgálatért. Mert Kádár Já­nos szolgált. Előbb talán csak egy osztályt és egy pár­tot, majd a magyarság mil­lióit, bennünket, a nemzet párton kívüli többségét is. Államférfiúként talán a legnagyobb tette volt az. hogy ráérzett a nemzet óha­jára, és elvállalta annak szolgálatát. Pedig bizonyára végiggon­dolta százszor, hogy az ideo- gia bilincseinek lazítása, a magánboldogulások felszaba­dítása, vagy a sajátosan, ká­dári módon értelmezett szö­vetségi hűség olyan láncre­akció kezdőpontja lehet, amely függetlenedik akara­tától. sőt félreállíthatja őt is. öt. a kis engedékenység és a nagy kompromisszumok mesterét. De Kádár János elvállalta ezt a sorsot. Olyan korban és olyan környezet­ben vált reform-kezdemé­nyezések támogatójává, sőt oltalmazójává, amelyik a kö­vületek kora volt, eszme- kövületekkel és kövület-em­berekkel. Az utókor bizto­san igazolni fogja majd, hogy ha akkor nem az Ű személyisége áll ennek az országnak az élén. úgy ma nem a demokratizálódás és a liberalizáció szép felada­taival birkózna társadal­munk. hanem a legjobb eset­ben is csupán az elavult in­tézmények bon toga fásával küszködnénk. Tisztelt Gyászolók! Államférfiútól búcsúzunk. Olyan magyar államférfidtól^ akinek nevét nemcsak egy nemzet emlékezete őrzi meg, hanem Európa emlékezete is. Hiszen Kádár János felismer­te, hogy a kettészakított Eu­rópa nem realitás, csupán egy korszak torzszülöttje. Felismerte, hogy a fenyege­tések párhuzamos monológ­jai helyett a kölcsönös meg­értés érdemi dialógusaira van szükség. És minél előbb, míg az emberiség nem tesz maga ellen valami jóváte­hetetlent. Megértésre nem mindig és nem mindenhol talált. De a párbeszéd el­kezdődött, s napjainkra már a rendszerek és az országok természetes érintkezési mód­szerévé vált. Így vált egye­Kolláth Pál Tisztelt Kádár elvtársi Búcsúzni jöttem. Több ezer társam nevében, akik kimondva. kimondatlanul hasonlóan éreztek ön iránt, mint én. Angyalföldi mun­kás vagyok. Munkahelyem a hajógyár, lakóhelyem a XIII. kerület, melyhez Kádár elv­társ is sok szállal kötődött, ahová szinte hazajárt. A környezetemben élők, pártunk tagjai, pártszerve­zetem, pártonkíviüli munka­társaim. ismerőseim szerete­tek tiszteletét, nagyrabecsü­lését kívánom kifejezni. Az Ön munkássága, élete, szor­galma. töretlen tenni aka­rása. elkötelezettsége, nem­csak a sajtóból, televízióból jutott el hozzánk. Gyárláto­gatásai alkalmával, ország- gyűlés.; választó beszédei megtartásakor, találkozása­inkkor személyesen győződ­hettünk meg arról, hogy ér­tünk. velünk, a munkásokért dolgozik. Közvetlenségével, egyszerű, közérthető előadá­saival. a dolgokat nevén ne­vező beszédével értünk, hoz. zánk szólt. Érdeklődése a dolgozók iránt, felelősségérzete sor­sunkért. nem a hivatásos és fizetett politikus, hanem az osztályából kinevelődött, azt haláláig hűen szolgáló em­ber becsületessége volt. Sze­retik Önt Angyalföldön a munkások, értelmiségiek, a választópolgárok és egyálta­lán az emberek. Lehet, hogy nem is min­dig tudtuk, miért, de érez­tük. nem hivatalból, hanem hivatástudatból törődött ve­lünk. Beszédemből úgy tűn­het. csak a miénk volt ez az érzés, de azt hiszem, nem­csak Angyalföldé, hanem minden jóérzésű ember vé­leménye ez. Ök nem felejtik el. hogy az ön vezetése ide­jén. becsületes munkával, milliók jutottak el a nincs- telenségből odáig, hogy ma van veszítenivalónk. Tudom, sokan nem értették meg. Ügy látszik, azok. akik iga­zán közelállóként, mint mi munkások, és akik távolról, mint sok világhírű külföldi politikus látták, értékelik igazi nagyságát. A párt megújulása, melyen egv emberöltőn át dolgozott, nem egv. de több fiatalos, dinamikus, tettre kész Ká­temes értékű történelmi tet­té az a külpolitikai nyitás, melyhez Kádár János sze­mélyisége, mentalitása: a sa­játos kádári észjárás kellett. Most a föld fogadja be. Vele legújabbkori történel­münk egy darabja száll a sírba. Búcsúzom teile. Hi­szem. hogy egy ország bú­csúzik tőle és kívánja ve­lem együtt, hogy fedje béke porait! Végezetül Kollát.h Pál, a Ganz Danubius Angyalföldi Hajógyár lakatos csoportve­zetője mondott búcsúbeszé­det. dár Jánost igényel ma is. Céljaink eléréséhez olyan vezetők kellenek, akik nem felejtik el honnan jöttek, kikért dolgoznak, hová és kikkel akarnak elérni, Olya­nok. mint Ön. Kádár elvtárs. Most mi jöttünk el önhöz, mint ahogy, rengeteg gondja, munkája, kötelezettsége el­lenére ön is rendszeresen eljött közénk. Ezek az al­kalmak számunkra ünneppé váltak, feltöltött minket és jelenlétével erőt adott az egész mozgalomnak. Kádár elvtárstól tudjuk, nemcsak nekünk volt szükségünk ezekre a találkozásokra. A köztünk töltött idő. a be­szélgetések. szabad progra­mok őt is pihentették, ma­gabiztosabbá tették. Nem­egyszer utólag jöttünk rá, hogy mikor véleményünket kérte, készülő sorsdöntő kér­désekben osztotta meg gon­dolatait. Utolsó találkozásunkról azzal az ígérettel térünk haza, hogy emlékét, legjobb tudásunk szerint végzett munkánkkal, ügyünk iránti szilárd elkötelezettséggel, az önéhez hasonló szerénység­gel. tisztességgel, a valósá­gos helyzetből kiindulva, megújulva végezzük. Ezen gondolatok jegyében tisztelettel, lehajtott fővel egy nagy közösség nevében búcsúzom Öntől, tisztelt Ká­dár János elvtárs. Emlékét megőrizzük! A beszédek elhangzását követően az elhunyt politi­kus koporsóját, vállon, kato­nai díszkísérettel és tiszte­letadás mellett vitték át végső nyughelyére. A sírhely előtti gyepet elborították a kegyelet koszorúi és virágai. A koporsót Kádár János öz­vegye és hozzátartozói, a Politikai Intéző Bizottság tagjai, a külföldi delegációk vezetői, valamint számos közéleti személyiség kísérte. Kádár János koporsója fölé a Szózat hangjai mellett emeltek sírhantot. A gyászszertartás végén felhangzott az Inter nacionú- lé. majd a dísz zászlóalj dísz- menetiben vonult el a nyug­hely előtt, A felvételeket Balogh Imre ké­szítette. Straub F. Brúnó Ráérzett a nemzet óhajára, és elvállalta annak szolgálatát Jelenlétével mindig erőt adott a mozgalomnak A párt emléklappal köszönte meg a részvétnyilvánítók együtt­érzését

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom