Észak-Magyarország, 1989. május (45. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-06 / 105. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 8

1989. május 6., szombat

Bölcsőtől a koporsóig

a falusi bábák

Steidele bábakönyve Gellei Mihály fordításában (1789)

MAGAVISELETÉBE heno.víutatg

M « t t V « « « t

A’ TERHES, SZÜLŐ, ÉS GYERMSKÁGVóS A&/.í&jm0mAiíHASZx:\kA mtmt nyeé*

' v*« »í- Atjoxr

$TS7DSL.B RAPHAEL,

Ä Sebfyé&yüdtmi Doktora, ét tietji Mzmdgts

ifpoxilytm / Snüiis /%&« ¥»•hmíttjmk ;

És Macskássá yw.mttatot?

GELLEI MIHÁLY,

Áss Orvosló Tudmiíirifatik Doktora , áj a* Bétsi iá hkoíii-.béti Tár&Ggnak »gyík Tsjjá*

mk &md\iMéfc *(§#*

ití <t<;<z.*XZs*'<tr>'t

BUDA N, y^:

iíyoattattatott Lsmdergr K irúín özvegyének ItettUveí

is költségével lySfr

§U!iil<'te fcá&cikim'fvs Xvzlk'i MíhAK LtrcJffá^híí« KanyvíAr tMláyU.vvt.,

Régen a bábák a tapasztalt. idősebb, asszonyok közül kerülitek ki. azok közül, akik egyéni adottságaik alapján önállóan segédkeztek a szülésnél, értettek a gyermekápoláshoz, a szülő nő és a csecsemők gondozásához. Az asszonyok tulajdonképpen egymástól tanulták el a szakmai fogásokat, a szülés levezetéséhez szükséges tudnivalókat, sőt az idősödő bába nem idegent, hanem saját asszonylányát avatta be a mesterség titkaiba. A bábaság irigyelt, jól fizető foglalkozás volt, művelőit azonban a rosszindulatú pletyka sokfelé ‘kikezdte. Közmondás is járta róluk: „A kecskének négy a lába. mind ;k.-ból lesz a bába!”

A megállapítás nem igaz, hiszen a bábák jelentős többsége rendes, tisztességes, családszerető asszony volt, aki a munkában és a magánéletben egyaránt becsülettel ‘helytállt. Kiss Lajos, az ismert néprajztudós A szegény emberek élete című művében érdekességként jegyzi fel, hogy hentesné- ből, mészárosnéból nem lehetett bába, mert hússal bánt.

Először 1876-ban mondta ■ki törvény, hogy a szülések levezetésére csak vizsgázott. képesített bábák jogosulták. Ettől az időtől kezdve cédulás bábáknak nevezték a 4—6 hetes tanfol.yamot végzett, tisztiorvos előtt vizsgát tett asszonyokat. majd a 'szerveződő bábaképző intézetekben fokról fákra növekedett a képzési idő. Századunk első felében előbb féléves, majd egyéves kurzusokat szerveztek, s szülésznői oklevél 'tanúskodott a szakma elsajátításáról. 1910 körüli adat alapján. az oklevél megszerzésének követelménye volt: becsületes előélet, férjezett vagy özvegyi állapot, és némi írás-olvasási készség. A negyvenes években már a 6 elemi, a 4 polgári elvégzése is feltétel volt.

A múlt század közepén készült kimutatás szerint Nógrád megyében Balassagyarmaton 9. Szécsényben 2, Szügyön 1 tanult bábát tartottak nyilván. 1890-től minden 1500-nál nagyobb lélekszámú községet köteleztek a megyében, hogy szülésznőt tartson. 1913-tól 800 lakosra szállítják le a határt.

Érsekvadkerten feljegyezték. hogy amikor 1910 körül egy Ricskeiné nevű, fiatal bába hazaérkezett a képzőből, még jó ideig azt az idős — mai szóval: képesítés nélküli — asszonyt hívták a szülésekhez, aki korábban is a falu bábája volt. mert a szülő nőknek több bizalmuk volt a gyakorlott öregasszonyhoz.

A községektől, városoktól távol eső majorokban, pusztákon, tanyákon még a századforduló után is egy- egy tapasztalt, idős asszony vezette le a szülést. Több adat szól arról, hogy szándékosan későn küldtek a bábáért, s mire megérkezett, már „vánkuskában” volt az újszülött.

A bába alapvető kötelessége a szülés levezetése és a gyermekágyas asszony egészségügyi ellátása volt. Ha több bába volt a településen,1 a leendő anya családja már a szülés előtt kiválasztotta a bábát, aki szükség esetén megvizsgálta és tanácsokkal látta el a várandós asszonyt.

A szülést a bába irányította. s csak végső esetben küldött orvosért. A szülő nő körül szorgoskodó asszonyok a bába utasítása alapján segédkeztek, vigasztalták. biztatták a szülő nőt. Nehéz, komplikált szülés esetén a bába 1—2 pohár pálinkát, rumot itatott a vajúdó asszonnyal. egyes helyeken pedig a férjet is behívták a szobába. Ügy vélték, az is segít, ha a szülő nő belekapaszkodhat az urába, mert ez erőt ad neki a nehéz percekben.

Volt olyan bába. akinek mosóasszonya volt. Ilyen esetben a bábaasszony csak a fürdetéssel foglalkozott, a csecsemő és az anya utáni mosást a mosónő végezte. Egyébként a csecsemő első fürdetéséhez számos népszokás kapcsolódik. Ilyen volt. hogy a menyecske anyja imakönyvben őrzött virágszirmot dobott a fürdővízbe. A piros .szirom egészséget. a fehér pedig ártatlanságot, szelídséget adott az újszülöttnek.

Ha a csecsemő betegen jött a világra, a bába azonnal megkeresztelte a kisbabát. nehogy keresztség nélkül haljon meg. Ez volt a bábakeresztség. Erre azért volt szükség, mert kereszte- letlen gyermeket a pap nem temetett el.

Másféle teendői voltak a bábának a halva született gyermekkel. Pintér Sándor 1891-ből származó leírása kitér arra, hogy a halva született csecsemőt a bába temette el, minden felekezeti ceremónia nélkül, mégpedig késő este, vagy kora hajnalban. A temetés helye vidékenként változott. Volt olyan falu, amelynek a határában jelöletlen helyen temették el a gyereket, másutt viszont a nagyszülők, vagy közeli rokon sírjába tették a kis holttestet.

!

A szülés után a legnagyobb családi esemény a keresztelő. Ezen a ceremónián is sok tennivalója volt a bábának. Számos vidéken ő ment el felkérni a kereszt- szülőket. A keresztelőt követő ebéden, vacsorán, családi összejövetelen hangulatkeltő szerepet is játszott. Tréfás szöveg kíséretében adományt gyűjtött. Látszólag az újszülött számára tányérozott, az összegyűlt pénzt aztán maga tette el.

Szülés után legalább egy hétig, egyes vidékeken két hétig is járt a bába a szülő- ágyas asszonyhoz, s napjában egyszer, vagy kétszer ellátta az anyát és az újszülöttet. Munkájáért pénzt, vagy természetbeni juttatást — búzát, lisztet, baromfit — kapott. A sokat foglalkoztatott bábák jól kerestek. Házat, földet, jelentős anyagi javakat tudtak szerezni munkájukkal, s öregségükre is jó körülmények között éltek, nem szűkölködtek.

Kiss György Mihály

E

gy nép közösségeit pusztító buldózernek több változata van. Házat, templomot, várat le lehet rombolni ágyúzással, robbantással, bombákkal, földgyaluval, el lehet így törölni a föld színéről falut, várost is. De le lehet radírozni régi településeket a térképről, kitépni egy nép emlékezetéből a történelmi önismeretre és önértékelésre fittyet hányó, a nép nemzeti önérzetével mit sem törődő, korlátolt, napi politikai, ideológiai érdekű határozatokkal, településösszevonással, körzetesítéssel, „szisztematizálással”.

Nálunk a nemzetietlen, a kis közösségekkel nem törődő legfelsőbb döntések, gazdasági és közigazgatási gigantomániás átszervezések radírozták le a legújabbkori Magyarország térképéről olyan ősi települések nevét, amelyek létezlek már ezer évvel ezelőtt. a honfoglalást követően megteremtett vármegyei és védővár-irendszer fontos erősségeiként.

A Borsod megyei Varbó községben születtem, de falum neve (Radostyán, Kondó, Sajólászlófalva, Sajókápolna nevével együtt) ieradíroztatott az új térképről, helyettük a Pitypalatty völgy (tatárjárás után kialakult) falusorából csak e közös tanácsú községek székhelye, Parasznya él tovább. Noha régen mind a hat falu gazdaságilag és minden tekintetben önálló életet élt. Diósgyőrben, a vasgyárban, töltöttem ifjúkoromat, szívemnek ezért olyan kedves Varbó mellett, de a középkori Magyarország fényes korszakát legalább rommá robbantott várával őrző és a magyar ipar egyik kiváló márkanevét a világban képviselő Diósgyőr neve is eltűnt négy évtizede, több település Miskolchoz csatolásával. És nem lelhető többé a megye névadója, a honfoglalás utáni Borsod (vár) neve sem, a közigazgatásilag egyesítették a várossá válni akaró Edelénnyel.

Ha csupán az igazságtalanul megcsonkított maradék haza térképét tekintenénk át ilyen kutató, történelmi, nemzeti önismeretünket visszaperlő szándékkal, az a névsor is hosszúra nyúlna. A megdöbbentően korlátolt. a kisebb településeket rövid négy évtized alatt a fuldoklás, halódás állapotába juttató döntések ellen mostanában kezdenek tiltakozni, lázadozni a falvak, melyek nevét, önálló gazdaságát, iskoláját, a közösségi élet fórumait, bázisait elorozták, betiltották. És széles rendet vágtak anyanyelvűnk virágos rétjén is, falu- és dűlőnevek. szólások és dalok ezreit vetve oda az enyészetnek.

Jó másfél évtizede javasoltam először az elfogadhatatlan változtatások, hozzá nem értő beavatkozások korrigálását szűkebb hazám vezetőinek. Érveimet akkor nem értették meg, a sokféle értékrombolást nem érzékelték. Abban bizakodom, hogy ennek a jóvátételnek eljött az ideje, és még nincs késő. Ismételten javasolom tehát: legyen

Gergely Mihály:

Borsod-Abaú.j-Zemplén megye székhelyének neve Miskolc-Diósgyör, vagy inkább Diós- györ-Miskolc: Borsod falu is kapja vissza önállóságát, vagy éljen tovább Borsod-Ede- lényként. Szülőfalum, Varbó nevét is visszakérem. a többiével együtt. Ha Hegyeshalmon túl két-háromszáz lelket számláló település is városként tud megjelenni, nem csupán városképi mivoltában, de életvitelében, életmódjában is, akkor elfásult, közönyös hivatalnokainknak nincs joguk az önálló létet megtagadni ezer-, félezer éves kisfalvak százaitól. Településösszevonást csak nagyon indokoltan, az érintett közösségek teljes egyetértésével, s az össznemzet, az anyanyelv érdekeire is ügyelve szabad kimondani.

Tudom, ezt a gondolatmenetet s érveit hosszabban lehetne (kellene) kifejteni, akár külön tanulmányban. Egy naplójegyzetben, az elkerülhetetlenné vált önálló, alkotó cselekvésre ösztökélésül, a korábbi fojtogató tévedéseket, pusztító hibákat jóvátevő elhatározásokra biztatásul ennyit elégségesnek érzek.

*

Számomra igen meglepő, hogy évtizedeken át szó sem esett róla és még ma sem neveztetnek meg. mik is hát az ijesztően eltorzult, diktatórikus hatalmi struktúra fő jellemzői? Hogy azok a szervezet, a szerkezet hibái mellett emberi természetünk gyön- geségei, tulajdonságai, melyek utat törnek minden korban, mindenféle uralmi rendszerben. Legalább felsorolásszerűen lássuk hát őket:

a tudatlanság, hiányos tanultság, tehát az elvállalt munkában az első napokban, hetekben gorombán lelepleződő ön- és közártalmas kontárkodás;

az előbbiből nekibátorodó hiúság, a hiányzó önismerettől nem háborított önhittség, nagyképűség, fennhéjázás, egészen a nevetséges, kínosan komikus pojácáskodásig, mini- és nagy cézári szerepjátszásig;

a józan ész hibás, erőtlen működése, rusnya lomhasága;

a jó érzés, a maradék szolidaritás gyors kiszikkadása;

a mérték és érték nem ismerése, a munkában nélkülözhetetlen hozzáigazodás elmaradásának végzetes következményeivel együtt;

a szerénység teljes hiánya;

a szellemi és erkölcsi világkép megdöbbentő hézagossága, tehát a lelkiismeret bénultsága, a felelőtlenség gátlástalansága;

Napló

a föllépni tudás, a közszereplés elvállalásához szükséges áttekintés, helyzetelemzés elégtelensége, s a talán ennél is veszélyesebb: a lelépéshez, leköszönéshez kívánatos lelki, jellembeli nagyság hiánya.

Miért végzetes, romboló az ilyen emberek elszaporodása egy elbürokratizálódott, diktatórikus hajlamú hatalmi struktúrában? Mert az esetek többségében a szakismereteket megkövetelő feladatokra alkalmatlannak bizonyuló, ott tovább garázdálkodó emberek a kisebb-nagyobb közösségek meggyötrőivé, megalázóivá, tönkretevőivé válnak, és közreműködésük egy egész ország gazdaságát, kultúráját, erkölcsét képes tönkretenni, csődbe, katasztrófába vinni. Mint történik Magyarországon is rövid négy évtized alatt már másodszor. A mozgalmi nyelv zsargonjában „káderezésnek” nevezett, csupán a politikai megbízhatóságot szem előtt tartó, alapelv elvetése ezért tartozik ma az országos megújulni akarás legsürgősebb tennivalói közé. A valamely feladatra keresett emberek megítélésénél a legfőbb legyen a hozzáértés, a fölkészültség, a tárgy- és helyzetismerel, s a mindehhez társuló, nélkülözhetetlen erkölcsiség. jellemerő, szuverén személyiség, a lelkiismeretesség, felelősségvállalás, kezdeményező bátorság.

S hogy mnnyi időre szólhat egy ember megbízatása? — Az első követelmény jelenlétét a feladatok napok, hetek alatt minősítik. Ha valaki a munkakörében jelentkező nehézségekkel nem képes megbirkózni, okosan teszi, ha magától mielőbb leköszön. Ha erre nincs ereje, mert talán közben hozászokott a kivételes poszt terhe mellett annak édességeihez, mámorától netán megszédült, akkor a megbízó közösségnek kell őt leváltania. Késlekedés nélkül.És hogy milyen alaptalanul, tudatlanul érvelnek manapság némelyek így: Magyar- országnak ilyen társadalmi gyakorlathoz nincsenek demokratikus hagyományai, hadd emlékeztessek itt csupán egyetlen, ezeréves történelmünkben először (netán Európában is elsőnek) a Legmagasabb Illetékes által dekralált jogra. A királyi trónon országrontóként vármegyéket, várakat elajándékozó, közjavakat szétosztogató II. Andrást a Bánk bán vezetésével 1213-ban ellene fordult főurak szorították rá az 1222-ben kiadott Aranybullában megfogalmazott, minden államszervezetben élő népet megillető garancia kihirdetésére. íme, a nevezetes bekezdés sorai:

„Elrendeljük, hogy ha mi, vagy valamely utódunk valaha is ezzel a rendelkezéssel szembehelyezkedni akarna, ezen oklevelünk alapján a hűtlenség minden vétke nélkül országunknak úgy a püspökei, mint más jobbágyai, valamint nemesei valamennyien és egyenként a jelenlegiek és utódaik nekünk és utódainknak mindörökre ellenállhassanak és ellentmondhassanak ...”

Senki nem mondhatja komolyan, hogy a 767 éves legfelsőbb deklaráció nem tartozik népünk legrégebbi, írásban is megörökített, demokratikus hagyományai közé. Népünk történelméből ehhez mérhelőt még szép számmal ideiktathatnánk maiak okulására, mostani fölserkenésünk buzdítására.

*

Intelmek megszólaló embereknek.

1. Csak akkor kérj szót. ha úgy véled, még senki sem mondta ki, amit te tudsz, ami nagyon kívánkozik a vitatott tárgyhoz;

2. s bár olyan fontos, hogy nem hallgathattál, tömören, világosan beszélj;

3. ha telik tőled, eredetien fogalmazz, följegyzésre, későbbi idézésre érdemesen;

4. érdekes és ötletes előadásmódban, beszédes példákkal illusztrálva, öniróniától sem ódzkodva;

5. csupán egy-két kérdésre összpontosíts, de azt kibontva, indokolva, érvelve, vitatkozva ;

6. s mert tudtad, mikor kell megszólalnod, azt se feledd, hogy a legidőszerűbb, legzseniálisabb gondolatot is az unalomig agyoncsócsálhatod, ha fegyelmezetlenül locsogsz, fejezd hát be idejében, mihelyt az első széknyikorgást, pusmogást meghallod, mert közönséged figyelmét akkor már elvesztetted. de remélheted, talán még nem mindenikét.

*

V

alóban nem egyformák vagyunk. Vannak, akik a kevésből is sokat tudnak adni, s még többen olyanok, akik a sokból sem tesznek le semmit a közösség asztalára. Csupán piszkálódnak, turkálnak az asztalra fölrakott kincsekben,, mint étkekben a íinnyáskodó, affektáló kákabélű.

*

A hónapok óta pezsgő országos vitában szép számmal megszólalnak ismét olyanok, akik első indulatukban megint könnyedén sorolják a neveket, melyek viselőit föl kellene akasztani. Ilyen könnyelmű elszánással (pláne ideológiai, politikai ellenfeleket) akasztani csakis akkor szabadjon ezentúl, (ha már akasztás nélkül egyesek meg nem lehetnek), ha a feltámasztás biztos receptjét önmagukon is kipróbálták.