Észak-Magyarország, 1989. május (45. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-06 / 105. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 6

1989. május 6., szombat

Szép lehetett ez valaha

Hajdan szép vált kastélyt nézegettünk. Nem a legnagyobbak közül valót, de azért tisztes méretüt. Bástyákkal, ablakokkal, magas lalakkal, körötte pedig gondozatlan dzsumbujjal. Valaha ez a dzsumbuj szép park lehetett. Mondja is az érkező postás, hogy ő negyvenkilencben, amikor ment egy csoporttal Pestre, ifjúsági találkozóra, még itt, ebben a nagyon szép, mármint akkor nagyon szép parkban tette le a fogadalmat. Amerre mutat, oda nem lehetne bemenni. A kastély egyik lakója, mert lakó is van azért itt, azt mondja, hogy ezen a télen, ami ugye igazából nem is hasonlított enyhesége miatt a télre, szóval mégis 60 mázsa szenet fütött el, pedig csak egy szobában tüzeltek.

Az épületnek mindenesetre ez a kicsinyke része lakható, a többi azonban... Kitört, tönkrement ablakok, málladozó falak, behorpadt, sőt, beszakadt tető. Ha meg egy épületnek már a teteje is beszakad, hát ott nagy a kár, az enyészet, pár év múltán egyszerűen összeomlik minden. Egyike hát ez is pusztuló értékeinknek, melyekből megyénkben szép számmal található, de pénz nincs rendbehozatalukra. Jajveszé- kelünk, sajnálkozunk pusztulásukon. de az állam széttárja kezét, üres zsebét mutatva, némely intézmény egyiket-másikat elfogadná, ha persze előtte valaki rendbehozná mindent kifizetve, de nemigen akad, erre balek. Hebehurgya, vagy inkább széplelkű, naív ember bele-belekap valamibe, hogy majd itt ezt, meg amazt csinál, de rendszerint feladja, észrevétlen távozik. Hát ami azt illeti... nézegetve, körbe járva ezt a szétesőben lévő épületet, meg is lehet érteni a visszavonulást.

— Én az egészet rendbe hoznám ... Nem is hosszú idő alatt, elég lenne egy bő év. Meg persze néhány társ.

— És mi célból hozná rendbe?

— Igazából azt szeretném, ha szociális otthon lenne.

— Micsoda?

— Jól hallotta. Szociális otthon, öregeknek. Sok mifelénk az öregember... De ha ez nem menne, akkor valamiféle panziónak. Külor- szági vadászok is szívesen járnának erre. És persze rendbe hoznánk a jelenlegi dzsumbujt is, az egykori, szép parkot. Ehhez az épülethez egyébként is vagy húsz föld tartozik.

Mezőcsáthoz nem egészen három kilométerre vagyunk. Tiszakeszi irányában, Csát- ról haladva balkézre bújik meg a nagy fák alatt a romos épület, melyről beszélünk. Jelenleg a tiszakeszi téesz tulajdona. A téesz elnökéhez szól a kérdés:

— Mit szólna hozzá, ha egy bátor, vagy inkább könnyelmű? — ember megvásárolná ezt az épületet és rendbehozná?

— örülnénk neki! Kár pusztulni hagyni, de mi nem tudunk mit kezdeni vele, éppen elég a magunk egyéb baja-gondja! A lakót is azért tartjuk a kastélyban, hogy mégis legyen ott valaki, ne hurcolják széjjel az egészet.

De ki az az ember, aki a kastélyt meg akarja venni — persze társakkal —, hogy elsődleges, kissé meghökkentő terve szerint öregeknek hozza rendbe szociális otthonként? Szakmáját tekintve ács és kőműves (nem rossz párosítás ez bizony ilyen vállalkozáshoz) foglalkozását tekintve maszek „tüzépes”, (ez sem rossz!) természetét tekintve pedig az a típus, aki belebetegszik, ha félórát egy helyben kell ülnie, ellenben nagyszerűen érzi magát, ha szaladhat ide-oda, intézkedhet. megszervezhet, valamibe belevághat, megcsinálhat, valamit felmutathat. És, mint sok ilyen típusú ember, kicsit idealista, kicsit érzelmes is, bár ezt nem vallja be. Képes elmenni száz kilométerre kocsjával egy nyírfacsemetéért, hogy itthon elültesse, amit aztán titokban nézeget, milyen szépen növekszik. milyen jó kedvvel él ez a fa! Ugyanígy a fenyőkkel, majd elkeseredetten veszi tudomásul januárban, hogy a fenyőkből vagy tízet most is kivágtak, elvitték

A helyrehozatalával lesz munka ...

karácsonyfának. De tavasszal ismét indul újabb fákért.

Ja! Mindezt a mezőcsáti strand feldíszítésének kedvéért teszi, mert ennek is bérlője. Ilymódon a megyében az első maszek strandos, mely strand ugyan a tanácsé, de ő a kezelője, rendberitar- tója. A kastély után most éppen itt, a meleg vizű strandon bóklászunk, gyönyörködve a szépen növekvő fákban, dicsérve a dús gyepet. Mondja, hogy ő a dús gyepnek nem örül, sokkal inkább annak, ha jól kivan taposva, mert ez azt jelzi, hogy sokan voltak itt. Apropó strand! Egy helyi járatú autóbuszt is indított volna már a’ községben, de nem sikeredett. Pedig jól jött volna a strandhoz, — a községen kívül van — de jó szolgálatot tehetne az iskolás gyerekeknek is a suliba járáskor, mikor ennék van az ideje. Egyelőre ez — sokféle szabály miatt — nem megy. Senkinek sem jó így, de nem megy ... Hadd álljon már az is itt, hogy Zarándi Jánosról, mezőcsáti lakosról van szó.

A kastélyra visszatérve. A téesz egymillió forintot kér érte. amit több év alatt kellene megfizetni. Az elnök mondja, hogy érdekes módon, hirtelenjében mások is fölfedezték ezt az épületet. Köztük — ezt nem ő mond 'a így — évtizedekkel korábbi disszidens is, ki most idegenbe szakadt hazánkfiaként megtért az anyaország kebelébe és székesfővárosi lakos létére is tudomást szerzett erről a kastélyról. Mindez nem baj, inkább örvendetes, hiszen az ilyen melóhoz ugye mindenekelőtt kell pénz, tehát tőkés társ, és kell valaki, aki megfogja a fűrészt, a kalapácsot. A mezőcsáti vállalkozó természetesen az öregek,, szociális otthonát sem népjóléti intézményként képzeli el, hanem oly módon, hogy valamicske haszon neki is származna belőle. Feladva ezzel állami hivatalnokainknak az érdekes leckét: hogyan, mi módon, mennyi? A panzió nagyobb rizikóval, de föltehetően többet ígér, külön" ' -’-mtettell a külor- szági vadászokra, meg az őzeknek ama mániájukra, hogy mostanság inkább a síkvidékeket kedvelik, mint a hegyes erdőségeket.

Mindenesetre a készség a tenni akaráshoz adott. Hiány ellenben a precedens a magánkézben lévő szociális otthonról. Van viszont műemlékvédelem, sokféle jogszabály. Mit, hogyan, miért? Meg persze van irigység is, tunyaság is ... Nehéz ügynek tűnik ez még ma is. De: van egy málladozó kastély, meg egy vállalkozó. A többit majd meglátjuk.

Fotó: Priska Tibor Laczó József

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága — útiokmányának — az úgynevezett vö- rösikeresztes útlevél — ügyintézésével is foglalkozik mostantól a Magyar Vörös- kereszt romániai menekülteket segítő irodája. A dokumentumot csak a Romániát elhagyóik kérvényezhetik, s csupán akkor, ha birtokukban van annak* az_ országnak a befogadó ny.ilat- kozatai ahol letelepedni szándékoznak.

Hazánkba az elmúlt hetekben újból több menekült érkezett, s közülük minden harmadik személy román anyanyelvű. Növekszik azoknak a száma, akik új hazaként nem Magyarországot választják. A tovább utazni szándékozók többnyire az idegen ajkúak, akik egy részében valószínűtlenül szép kép él hazánkról, s ebben csalódva keresik boldogulásukat egy harmadik országban. Mások eleve átutazóhelyként választják Magyar- országot, azonban amíg helyzetük megoldódik, a magyar vendégszeretetet élvezik. Ellátásuk ugyanolyan, mint. az erdélyieké.

Az iroda tavaly 14 700, idén több mint 6000 menekültnek segített. Terveik között szerepel, hogy a befogadó állomásokon tisztasági csomagot, ruhát osztanak, a határállomásokra pedig — igény szerint — ruhaneműt küldenek. Munkájukhoz továbbra is nélkülözhetetlen a lakosság segítsége. A csekkszámlaszámuk változatlan: MNB 508-11468-0. (MTI)

A Marseillaise-be csomagolt Sztálin-kantáta és társai

A

z ünnep kitüntetett időtartam, van kezdete és vége. Ha miénk az ünnep, alig várjuk a kezdetét és nehezen tűrjük a befejezték De ha túl sok „az ünnepélyes külsőség”, az „ünnepélyes keretek között”, a merevség, ha formális, akkor úgy érezzük; elidegenedett tőlünk. Akkor a „résztvevő” elhalkul, felejti szavát; esetleg a Himnusz, a Szózat, vagy az Internacionálé szövegét.

Ismerősöm röstelkedve mesélte, hogy mostanában, tanul, pontosabban ismétel mert a közelmúltban kínosan érezte magát, amikor egy ünnepi alkalommal énekelnie kellett. Sokadmagával csak zümmögött és az ünnepély levezető elnöke „zárszavában így szála: „Ezt még gyakorolnunk kell!” Megértem indulóban-dalban-társam, hiszen az elmúlt egy-két évtizedben hozzászoktunk a gépzenéhez. Ismerjük a formát: „Elvtársak, stb. befejezésül hallgassuk meg az Internacionálét.” Hallgattuk, félvigyáz- ban, pihenjben, kicsit tátogva, motyogva, mormolva, dudorászva a szöveget.

Egy május elsejei munkahelyi ünnepséget gépzenével. (magnó) kívántak tartalmasabbá, színesebbé (mozgalmibbá?) tenni. A rendezők figyelmesen számbavették egy ilyen alkalomra készített, szerkesztett magnókazetta választékát.

A „Zúgjon a dalunk” (munkás és forradalmi dalok II. rész, ára 160 forint) című hangtár kínálatából végül, a „Munkásoké a jövő” című indulót választották.

Miért? A kazetta „A” oldalának első száma a Sztálin-kantáta, többek között a „Munkára fel”, a „Falujáró induló” és az „Aratódal” társaságában. A „B” oldalon a „Sződd a selymet elvtárs” és a „Szulikó” társaságában a KISZ-induló is megtalálható. (Amit sokszor és sokan énekeltünk: „A párttal, a néppel egy az utunk ...”)

A kazetta máskülönben nem régi. A Reflektor-kiadó jelentette meg 1986-ban. A tartalmat is felsoroló borítójának idézet-montázsa ismerős. A Marseillaise kezdő sorait ismétli: „Előre ország népe harcra, ma diadal vár, hív hazánk ..

■Hát még ilyen iis van ... „Marseillais-be csomagolt Sztálin” — monta rosszmájúan ismerősöm, aki újra olvassa a régen tanult Szózatot és társait. Sokféle külső jelzés és belső hang figyelmezteti erre. Például a saját, mélyről jövő, alig hallható motyogása —, amikor énekelnie kellene. Ismétel, de bízik a másképpen szerkesztett kazetták jövőjében is.

K

eveset mondhat arról, inkább csak töprenghet az ember; milyenek lesznek az ünnepeink a jövőben. Azt is sejthetjük: az idei ünnepeink jó hagyományokat felelevenítő gyakorlata nyomán, talán gyengülni fog az ünnepek formális ünnepélyessége. Kevesebb lesz a gépzene, jobban fogunk énekelni. Erősödni fog nemzeti, mozgalmi évfordulóink bensőségessége. mivel az emberek a hétköznapokban szerzett szabadság rutinjukat magukkal viszik az ünnepekre.

Petra József

Érdekességek a kávétermesztésről

Az afrikai kávé eredeti hazájának Etiópiát, annak is a délnyugati részén . fgk- vő Kafa tartományt tekintik. A kávé szó is a tartományról kapta a nevét a világnak szinte minden nyelvében. Az ország összes exportbevételének 70 százalékát a kávé adja, amely a lakosság egynegyedének nyújt megélhetést.

Etiópiában a megművelt kávéterület 450 ezer hektárra tehető, a vadon termő kávé további 50 ezer hektárt tesz ki. Egyéni termelők és szövetkezetek mellett az állami gazdaságok is termesztenek kávét, éspedig a teljes kávémennyiségnek körülbelül a 20 százalékát ezek a nagyüzemi gazdaságok adják. A jelenlegi tízéves tervidőszakban az Etiópiái Kávétermelő Tröszt 56- ezer hektárral kívánja növelni az állami gazdaságok kávéterületét.

A kávé termőre fordulásához általában öt év szükséges. Többnyire 1000 méter magas fennsíkon termesztik, s az új telepítésű kávéparcellák 500 négyzet- méter nagyságúak. Hogy a termés kézzel könnyen szedhető legyen, a kávécserjét két méter magasra visz- szametszik.

Szüret után nedves eljárással tisztítják meg a kávészemeket a külső héjától, de a kistermelőknek és az egyszerűbb szövetkezeteknek nincs még mosóüzemük.

Ezeket — a számunkra, köztudottan nagy kávéivók számára — érdekes, szinte „egzotikus” adatokat abból a tanulmányból ismerhetjük meg, amelyet dr. Obzsut József, sárospataki agrárközgazdász tollából közöl legutóbbi számában a Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Erdei Ferenc alapította Gazdálkodás c. folyóirata.

<h. j.)

Eltemetett városok

Közismert, hogy a vulkánkitörések alkalmával nagy mennyiségű kőzet szóródik szét a környezetbe: ezt a kőzetanyagot Arisztotelész nyomán tefrának nevezzük. Tefra — a részecskék zömének mérete szerint — lehet hamu, lapilli- vagy kőzápor, de ezek általában vegyesen fordulnak elő. Előfordulhat azonban „csendes” kitörés is: ezt nem kísérik gázok, csak lávafolyás, amelynek összetétele szerint szintén sok fajtája ismeretes. A legveszélyesebb az izzó köd, amely vagy a felszabadult, több száz fokos gázokból, vagy az izzó kőzettörmelék által felhevített levegőből kialakuló, óriási sebességgel terjedő, izzó részecskéket magával sodró gáztömeg. Ez letarol és eléget útjában mindent, ami elmozdul, él, vagy éghető. Mivel mozgása bizonyos fokig a folyadékok törvényeit követi, terjedése során különösen nagy puszítást okoz a völgyekben.

A legnevezetesebb — történelmi jelentőségű — tef- rahullás a Vezúv i. sz. 79- ben lezajlott kitörése volt. Ez idő tájt a Nápolyi-öböl városai virágzó pontjai voltak a római birodalomnak. A kúp alakú hegy lankáin terült el Herculaneum, délebbre tőle, a hegy alapjánál Pompei, 5 kilométerrel távolabb, a Sorrento-félszi- get nyakán Stabiae. A hegyet a rómaiak tűzhányónak tudták, de történelmük során nem mutatott aktivitást, s kialudtnak hitték. Már i. sz. 63 nyarától számos földrengés volt a körzetben, ezeket ma az aktivitás jeleként értékelnénk; akkor nem hozták ezt ösz- szefüggésbe a vulkánnal. 79 tavaszától a földrengések itt is szüneteltek, mígnem augusztus 24-én a tűzhányó kitört. Az eseményeket átélő ifjabb Plinius mindezt részletesen megírta a történész Tacitusnak: beszámolója — nagybátyja, id. Plinius haláláról és a kitörésről — a vulkanológia első dokumentuma. az első szakszerű megfigyelés és leírás egy tűzhányó kitöréséről. A történetet már nagyon sokan és sok helyen reprodukálták. A vulkánból déltájban emelkedett fel a hamufelhő, amely hamarosan „római felhő” alakját öltötte (ma „gombafelhőnek” neveznénk). Az ég elsötétült, forró hamu, por és égő szikladarabok hullottak. A tenger hirtelen hátrahúzódott az öbölben a fenék fel- emelkedése miatt. A sötétség éjszakai lett, csak az izzó kődarabok és a kénes gázok lángjai látszottak; a hamu egyre hullott. Három nap múlva szűnt meg a ki- tö.és, ekkora a három várost és a környékét — 20 000 lakosával együtt — átlagosan 3 méter vastagon borította el a tefra. A hegy csúcsa eltűnt, helyén 3 kilométer átmérőjű kaldera (robbanásos kitöréskor keletkező, megrongálódott kráter) tátongott. A Vezúv mai alakját a későbbi kitörések során nyerte el.

Képünkön: 1900 évig volt betemetve Herculaneum. A Pompei- jel egy időben elpusztult várost nemzetközi pénzsegélyekkel tárták fel

Növekszik a Romániából menekültek száma