Észak-Magyarország, 1989. május (45. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-31 / 126. szám

1989. május 31., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Az erdélyiek helyzete változatlan A magyarság kivándorlása, menekülé­se Erdélyből felébresztette az ország la­kosságának lelki ismeretét. A fájdalmas és sokáig nem is értett jelenségre még azok is felfigyeltek, akik különben nemigen foglalkoztak politikával, s akik nevelte­tésük, tájékozottságuk (tájékoztatottsá- gu'k?) folytán nem sokat tudtak erről a kiterjedt, idegen állami keretek között élő, számottevő mértékben magyarok lak­ta területről, amely az idők, a történe­lem folyamán különböző, de mindig az egész magyar nép sorsát befolyásoló sze­repet játszott történelmünkben. Ezt a sze­repet jó ideig elhallgatták, vagy legalább­is valamilyen internacionalista, testvéri, jószomszédi viszony ábrándja közepette nemigen emlegették nálunk. Csak ami­kor a testvéri szocialista Románia nem­zetiségellenes, homogenizáló politikája le­lepleződött és ezt elhallgatni már csak a menekülők nagy száma miatt sem lehe­tett, vált nyilvánvalóvá, hogy tenni kell valamit az ország határain önhibáján kí­vül élő magyarság védelme érdekében. Tulajdonképpen ettől az időtől kez­dődött a menekültek ügyének felka­rolása. Nem minden esetben a le­hetőségek végső határáig és nem min­den kétséget eloszlatva aziránt, hogy az előállt helyzet végleges megoldására töre­kednek. Ennek az érkezettek .körében bi­zonytalanságot szülő tétovázásnak, a me­nekülés felgyorsulásának és a nemzetkö­zi fórumok megmozdulásának következté­ben — de elsősorban a hazai közvélemény megváltozása miatt — a múlt év vége felé a menekültügy kezelése szervezett formát kezdett ölteni. Sorban alakultak az erdé­lyi körök, a magyar—román baráti tár­saságok, a különböző támogatást nyújtó, beilleszkedést elősegítő egyházi és társa­dalmi szervezetek és egyesületek, s egy mindezeknél hatékonyabbnak ígérkező szervezet az Erdélyi Szövetség, amely or­szágos, sőt külföldi tagtoborzásba kezdett. Ez év tavaszára valamelyest rendezettnek tűnővé vált a helyzet, amikor robbant a bomba. Elterjedt a hír, s a tömegtájékoz­tatási eszközök meg is erősítették, hogy az Erdélyi Szövetség elnökségében nincs egyetértés, és hogy az elnökség három tagja le is mondott tisztségéről. A hírhez csak járulékos jelentőséggel kapcsolódva kezdődtek meg a különböző vádaskodások a leköszönök és a helyükön maradottak részéről egyaránt, de tény az, hogy az Erdélyi Szövetség, amelyet az át­települt magyarság reményekre jogosító in­tézményének fogadott el, megszűnt aktív szervezetként létezni és a tőle várt segít­ség helyett csak a belső torzsalkodások hí­re jutott el tagságához. Illetve, nem sok idő múlva újabb felszólításai a belépés­re, s nem különben újabb és újabb alap­szabály-tervezetek, amelyeknek bizonyos kitételei bizony nem erősítették a bizal­mat a feloszlás szélén álló szervezettel szemben. A már beiratkozott, vagy a be­iratkozás gondolatával foglalkozó tagság­ban — érthető módon elsősorban az erdé­lyi származásúakban az keltette fel .a bi­zalmatlanságot, hogy egyre kevesebb va­lóban erdélyi ember maradt a szervezet vezetőségének háza táján. Közben a ma­radottak, akik igencsak ragaszkodtak a valamilyen módon megkaparintott tisztsé­gükhöz, utazgattak a világban, képvisel­ték az erdélyi menekülteket, nevükben vendégeskedtek és különböző nemzetközi fórumokon tartottak előadásokat olyan kérdésekről, amelyeket nem élteik át, s amelyekről feltételezhetően igen keveset tudtak. A menekültek pedig maradtak itt­hon munkásszállásaikon, válogathattak az itthoni lakosság részéről valóban jószívvel felajánlott gyors segítség szűkös lehetősé­gei között, marakodhattak egymással, irigykedhettek egymásra, ha valamelyikük sorsa szerencsésebben alakult mint a nagy többségé, s ikivétel nélkül elmélkedhettek állampolgárrá válásuknak egyre távolabb kerülő lehetősége közepette, az őket igen­csak érzékenyen érintő utazási és egyéb korlátozások megkülönböztető valósága fölött. Nem csoda hát, ha az .Erdélyi Szö­vetség első közgyűlése az ÁLlatorvosíudo- mányi Egyetem aulájában meglehetősen ingerült hangulatban kezdődött, s ez a hangulat csak fokozódott amiatt, hogy a meghívókat aláíró ideiglenes elnök any- nyira sem méltatta a szövetséget, hogy személyesen megjelenjen. Helyette az er­délyiek számára semmi hasznosítható eredményt kínálni, vagy ígérni nem tudó, vagy nem is akaró, gyaníthatóan csak a maguk politikai érvényesülését szem előtt tartó emberek csaptak össze egymással, jó­szerével megfeledkezve arról is, hogy kik­nek a nevében, milyen alkalomból vannak jelen. Az esti órákra még­is csak született egy úgynevezett választ­mány, amelynek feladata lenne az Erdé­lyi Szövetség ügyeinek intézése. Annak a szövetségnek, amelynek vidéki tagjai alig vannak, s amelyet eddigi hivatalukhoz foggal és körömmel ragaszkodó vezetői közül egy „aki marad nem magyar” fel­kiáltással vonult ki, miután nem válasz­tották be az új vezetőségbe. Tulajdonképpen ez, és az ehhez hasonló — a tagságot lebecsülő megnyilvánulások teremtettek mégis valamelyes reményre jogosító változást a közgyűlés munkálatai­ban. Az esti órákra sikerült elfogadtatni bizonyos változtatásokat az alapszabály­zat-tervezetben, s végül is megválasztani egy új 17 tagú elnökséget, amelynek fel­adata lesz kiválasztani magából az új, valóban az áttelepült erdélyiek érdekeit képviselni tudó, akaró és képes vezető testületet. (g) Nemzetközi árufuvarozás Háromszázmillió forint éves bevétel A Borsod Volán lépést tart az igényekkel A Borsod Volán árufuva­rozási profilján belül dina­mikusan fejlődő üzletág a nemzetközi áruszállítás. Az idén azt tervezik, hogy a nemzetközi árufuvarozásból származó bevétel eléri a háromszázmillió forintot. Amikor a Volán bekap­csolódott a nemzetközi vér­keringésbe, kizárólag 18 tonnás teherbírású Skoda szerelvények álltak a válla­lat rendelkezésére. A jármű­vek ugyan modern száitlíló- eszköznék számították, de mégsem felölték meg a TIR Egyezmény szerinti nemzet­közi árufuvarozási követel­ményeknek. A helyzet az 1970-es éveik elején változott meg, ennélfogva a Borsod Volán részt vehetett a tőkés fuvarozásban is. A külföldi szállítások ese­tében a mérce lényegesen magasább, mint a belföldi fuvarozásban. S ami igen lényeges, külföldön sókkal nagyobb szerepe van a mi­nőségnek, a megrendelők megbízihiató és pontos kiszol­gálásának. Az árufuvarozási szolgáltatásokat igénybe ve­vő hazái és külföldi megbí­zók joggal elvárják, hogy a piaci követelményeknek megfelelő járművökkel ren­delkezzen a szállító fél. A Borsod Volán jelenleg több mint száz, nemzetközi árufuvarozásra alkalmas járművet üzemeltet: ezek kizárólag hazai gyártmányú, illetve szocialista országok­ból vásárolt szállítóeszközök. Fölismerve, hogy a fokozódó minőségi követelményök ki­elégítésében az emberi té­nyezőikön kívül a fuvaresz­közöknek is fontos szerepük van, a vállalat már hosszabb idő óta igyekszik korszerű kamionokat vásárolni. Ilyen járművökhöz azonban csák nyugati piacokon lehet hoz­zájutni. Többéves előkészítő mun­ka eredményeként végül lí­zingpályázat révén az idén 20 IVECO gyártmányú nyer­ges vontatóhoz jut a válla­lat. Ezek a járművek — a műszáki paramétereiket ala­pul véve — a legjóbb típu­sok közé tartoznak. Az első tíz szállítóeszköz júniusban érkezik a vállalathoz, a kö­vetkező tíz járművet várha­tóan ősszel veszi át a Bor­sod Volán. A fuvaroztatók lehető leg­jobb kiszolgálása, a szigorú lízingfeltételek teljesítése és a nagy értékű fuvareszkö­zök hatékony üzemóltetése fokozottabb követelményeket támaszt a gépjárművezetők­kel szemben is. Olyian szák- képzett, önálló döntésre ké­pes gépjárművezetőkre van szüksége a vállalatnák, akik Törökországitól Albánián ke­resztül Norvégiáig meg tud­ják magúikat értetni bármely nemzetiségű partnerrel. S még egy lényeges körülmény húzza alá az alapos felké­szítés szükségességét: a gép- járművezető a legtöbb eset­ben magára van utalva több ezer kilométer távolságban. S mivel az IVECO jármű­vek a napokiban megérkez­nek Miskolcra, a Borsod Vo­lán megkezdi a kijelölt gép­járművezetők elméleti és gyakorlati felkészítését a külföldi utakra. Vállalkozók klubja Május 31-én, szerdán 15 óra 30 perekor tartja a Vál­lalkozók Országos Szövetsé­gének B.-A.-Z. Megyei Szer­vezete első rendezvényét Miskolcon, a Magyar Gazda­sági Kamara Észák-magyar- országi Bizottságénak szék- házában. (Arany J. u. 4.) A „Vállalkozók klubjában” két előadást hallgathatnak meg az érdeklődők. Elsőiként Takács Barnabás, a B.-A.-Z. Megyei APEH Belföldi Tár­saságok Osztályának vezetője ismerteti az APEH tapaszta­latait az 1988-as vállalkozói év zárásával és az elmúlt esztendőben folytatott pénz­ügyi revíziókkal kapcsolat­ban. Ezután Énekes Bajos, a VOSZ B.-A.-Z. Megyei Szer­vezetének elnöke szól az Át­alakulási Törvénytervezet vá 11 áliko zói vonatkozás a i ról. — k Az Eddától a Bosnyák térig Egy éj - a piacon Hogy mekkora összegek cseréinek gazdót naponta a Bosnyákon, ott senki sem tudja, nem is készül iiyen „ki­mutatás”. A nagybani piac mindennap szolgál örömmel, kudarccal, sikerekkol és szánandó rászedettekkel. Ezt sem tartják nyilván, hacsak nem valami bűntényről értesül a piac közönsége. Május végén nagy sürgés-forgás van o piacon: az öt­szög szinte minden részéről érkeznek ide őstermelők, vi­szonteladók, maffiózók. Lehetetten és hiábavaló vállalko­zás lenne itt szenzációt keresni, szimatolni és remélni azt, Hogy találkozhatunk igazi zöldséges maffiatogokkal. Késő estére meg már csők azok mórodnak, okik őzt remélik, hogy pár forinttal olcsóbban megkapják a mázsányi pap­rikát, a százhúsz forintos zöldbabot, az uborkát vagy a földiepret. H Most a primőrdömping ideje van, ezekért érdemes várni-ácsorogni, szidni az el­adó áruját a Wartburg Com­bi csomagtartójában vagy a Zsiguliban. A gyengülök haj­lanak is az egy-két forintos árleszállításra, a vevőknek azonban ez sem elég. Nej­lonzsákba csomagolt uborka, elefántormányos paprika, hamvas karalábé kínálja ma­gát nagy tételben. Itt általá­ban tíz kilótól ötven-hatvan kilós csomagolásban várják új gazdáikat a primőrök. Perforált műanyag tasakok, félóránkénti locsolás, vizes­pokróc gondoskodik arról, hogy az áru friss legyen. Majd minden megye zöldség­félével kereskedő üzeme kép­viselteti magát, s az éjszaká­ba hajló sötétségben keresek egy Borsod megyei érdekel­tet. Hangosbemondón kérem, de senki nem jelentkezik. Pedig van itt TSZKER, Zöl­dért, ÁFÉSZ -1 era kát, me­gyénkből senki-senki. Egyik helyen a saját kézi­kocsiján alszik a hordár vagy ahogy mondani illik, a kézi­szállító. Régi ismerőse lehet egy őstermelő, mert név sze­rint szólítja egy kis rakodás­ra, de mire a bágyadt szesz­testvér feltápászkodik, szom­szédja talpra ugrik, vigyázzba vágja magát, így mutatja, hogy ő józan és „mehetünk” felkiáltással elszelel a meg­rendelővel. A hoppon ma­radt szomszéd visszahajtja fejét a deszka-mobilra, és tovább álmodik talán egy hajnali üzlet reményében. Az óhagymát pucolják a piac kellős közepén, népes családdal a cigányok. Vagy tizenkét zsák fehérre tisztí­tott hagyma várja reggeli gazdáját, közben elszámol­nak egymással, buggyos szoknyából, mélyzsebekből kerülnek elő az ezresék. Egy konyhányi szabad parkoló­helyre Szegedről érkezik egy ponyváskocsi, s a kíváncsis­kodók azonnal felhajtják hátulját, meg sem kérdezve a szállítót, mit hozott. A lá­dákban lila karalábé sorjá­zik, két percen belül meg­köttetett az üzlet: „Hatvan­nyolc rongy és mehetsz ha­za”. Hetvennégyről indultak, s az üzlet diszkréten meg­köttetette Aki pedig arra készül, hogy áruját nem adja ol­csón, az nyugodtan mehet a reggeltől reggelig kocsmá­ba, még ha maga vezeti ko­csiját is, mert a sétáló-vá­sárló közösség megnyugtat­ja: — „Tizenkettőért holnap estig is itt ülhetsz, öreg!” A paprika darabja ennyi, fajtától, szántői, csomagolás­tól függően. Egyet azért az idegen megtanulhat itt: nem illik jólöltözötten idejönni, mert kinézik innen, mert lerí ró­la, hogy nem idevaló. Falusi öregasszonyok öt-hat szok­nyában itt mindennaposak, és a velük érkező fuvarozó- taxiisdk is. Némelyek felkészülnek az éjszakára, takarók, pokrócok kerülnek élő, s akinek nincs, az termékével védi magát a lehűlés ellen: néhány mázsa újihagyma közül alig látszik a szeme-onra egy jobb üz­let reményében szunyókáló isaszegi emibemék. Már féladtam a reményt, hogy Borsod megyéivel ta- iállkozhatom, amikor a par­kírozóban meglátok egy ponyvás teherkocsit, és rajta a feliirat: Szabó László zöld­ség-gyümölcs kiskereskedő, Miskolc. De gazdáját csak az éjszáka veti vissza a ko­csihoz, addig a szemközti ivóban szobrozök, hogy meg­tudjam, valóban Miskolcra szállít-e valami zöldárut. Amikor megérkezik, elnézést kér, de átöltözik. — Harmadik napja a ruha nem volt le rólam, itt szob- rozok, most várom Lajosmi- zséről a zöldségest, ő hozza a földiepret. Beszereztem, tegnap haza is vittem Mis­kolcra egy fuvar primőrt, de éjszákára beszéltük meg a találkát a földiepressel. Mert kora reggel már a Bú­za téri standokon szeretném árulni a portékát. Pár éve félmilliót öltem az üzletibe, hogy elárusítóm, kocsim le­gyen, de fennáll az a veszély, hogy kilencvenkettőre stand nélkül maradok, ha valaki rám licitál majd. Pedig — higgye el — nem egy leányálom ez az állan­dó beszerzés sem. Sokszor van úgy. hogy ráfizetek az árura, nyakamon marad, megromlik. Tavaly volt olyan, hogy a dinnyeszezon­ban lehetett alkalmi helyet bérelni a Búza téren. Ne­kem, hogy, hogy nem, a nyilvános WC mellett jutott hely. Hát ki bolond onnan dinnyét venni? Pedig igyek­szik az ember minél szeb­bet, jobbat beszerezni, hogy a vevőim elégedettek legye­nek. Amikor belekezdtem, nem gondoltam én, hogy ilyen sok utánajárásba ke­rül a beszerzés. Az Edda együttes hangtechnikusa voltam, hozzászoktam a sok mászkálásíhoz, de az áru be­szerzése még azon is túltesz. — fejezi be panaszát a ke­reskedő. Nékem közben az jut eszembe, hogy beszélünk a drága (a legdrágább) mis­kolci piacról, és nincs itt egy zöldértes, egy TSZKER- es, vagy egy áfészes kocsi, hogy vinné az árut a me­gyeközpontba. Vezetőik, irá­nyítóik most talán éppen a másik oldalukra fordulnak, és alszanak tovább, majd átveszik azt, amit a megyé­ben termelnek a szorgalma­sok később és drágábban. Mi pedig teszünk még egy kört a hűvös-holdsugaras éj­szakában, ahól még itt-ott alkudoznak vevők, termelők, nepperek. * (Bekecsi) Tegnaptól már katonák Miskolcon a sportcsarnok­ban és a Molnár Béla Ifjú­sági Házban, valamint a Pe­tőfi laktanyában tegnap, má­jus 30-án bevonulás volt. Megyénk sorköteles fiataljai eleget tettek a részükre ki­adott behívóparancsnak és megkezdték sorkatonai szol­gálatukat. Ez a nap biztos sokáig em­lékezetes marad számukra, hiszen hosszabb ideig távol lesznek otthonuktól, és egy új közösséget is meg kell szokniuk, nem utolsó sorban a katonás rendet és fegyel­met. A kiképzés ideje alatt megtanulják majd a „kato­namesterséget” is. Az sem ritka eset, hogy valaki szak­mát tanul a hadseregben. A bevonult fiatalok átadá­sa az érintett katonai szer­vezetekhez megtörtént, még- egyszer búcsút vehettek kí­sérőiktől, és folyamatosan útbaindultak a laktanyákba, ahol már felkészülve várták őket. ■■■■ <• * «k V V TR '< -4JtS „Az ár ugyanannyi a Búza téren, mint a Bosnyákon” - vallja a kiskereskedő. Fotó: Fojtán László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom