Észak-Magyarország, 1989. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-26 / 122. szám
1989. május 26., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 sport Tenisztanfolyamot... .. . indít a miskolci Városi Sportcsarnok vezetése. A műanyag pályákon gyermekek oktatásával kívánnak foglalkozni. Az első tanfolyam június 13-án kezdődik, a foglalkozásokra keddi és csütörtöki napokon kerül sor. 2X2 órában. A következőt június 19-én indítják, a résztvevőkkel hétfőn, szerdán és pénteken. 3X2 órában foglalkoznak. A 20 órás tanfolyamok ára 800 forint. Érdekesség, hogy az alapdíj tavaly óta nem emelkedett, viszont kisebb létszámú csoportokat állítanak össze, így az oktatóknak több idejük jut egy-egy gyerekre. Jelentkezni június 10-ig lehet, a városi sportcsarnokban. KVSE: A barcikai természetbarátok szombaton és vasárnap egyaránt munkatúrát ve ze tn ék. T a I álik ozá s: szombaton reggel, háromnegyed hétkor, a barcikai autóbusz-végállomáson. * Programjukban a Keletmagyarországi Vegyész Természetbarát-találkozó előkészítése szerepel. A távolság 28 kilométer, a szint- különbség 670 méter. Az útvonal: Tardana — Nagyszállásvölgy — Mária-forrás — Szentlélek (szállás: Má- lyinkában) — örvénykő — Odvakkő — Tardona. Túravezető: Repei Zoltán. DVTK: A vasgyári turisták szombaton reggel háromnegyed 9-lkor találkoznak a Majális-,parikban lévő autóbusz-megállóban. Útvonaluk : Pisztrángos-telep — Hárskút — Csókás-forrás — Udvarkői barlang — Kaszás rét — Csanyik-ge- rinc — Diósgyőr. Túravezető: Jankó Konrád. Vasárnap a Tiszai pályaudvaron találkoznak fél 9- kor. Vonattal Rudabányára utaznak, a gyalogtúra sarán többek között Csorba-követ, a Telekesi kápolnát. Alsó- telekest és Szalonnát keresik fel. Túravezető: Püster János. MVSC: A vasutas természetbarátok vasárnap reggel, fél 9-kor gyülekeznek a Búza téri autóbusz-pályaudvaron. Útvonaluk: Hollóstető — Odorvár — Bükk- zsérc. Túravezető: Szögi Lajos. MISKOLCI HELY II PAR: A szakosztály tagjai vasárnap reggel, 7 órakor találkoznak a Tiszai pályaudvaron. A távolság 17 kilométer, a főbb színhelyek: Bód- vaszílas — Veosembüklk — Szabópallag — Bábavölgy — Szádvár — Bódvaszilas. Túravezető : Szamiszűó Gyula. ■—' ■■■■■■— NÉZŐPONT Tovább nem lehet ködösíteni! Még mindig dopping. .. Sőt, úgy tűnik, hogy az ügy most kezdődik csak igazán! Az előzmények ismertek; Szöulban lebukott Csengeri és Szanyi, vizeletükben ugyanis Stanozolont, azaz tiltott szert találtak. A súlyemelőversenyeik során elért eredményeiket megsemmisítették, itthon jelentős összegektől estek el, továbbá károsodtak erkölcsileg és így tovább. Az olimpia utáni vizsgálatok semmire(!) nem derítettek fényt. Nem tudta tetten- ét-ni a felelősöket a Magyar Súlyemelőszövetség, az Állami Ifjúsági és Sporthivatal, az Országos Testnevelési és Sportegészségügyi Intézet (ismertebb nevén a Sportkórház) és néhány felkért, „független” vizsgálóbizottság sem. A semmitmondó közleményeket még a laikusok sem fogadták el. Azok pedig, akik csak egy picit is járatosak a sportág ügyes-bajos dolgaiban, egyenesen mosolyogtak. A kollektív hallgatás. a kollektív ködösítés rengeteget ártott a súlyemelésnek, valamennyi érintett hitelének, de nem volt mit tenni. Ott voltam Budapesten, az ÁISH-ban, amikor Tibor Tamás elnökhelyettes ismertette a sajtó képviselőivel, hogy minden erőfeszítésük zátonyra futott, a „bűnösök” nevére nem derült fény. A kérdések záporoztak, a válaszok pedig .. . Szóval etettek minket, szépen! Tudósításom, vagy inkább tehetetlen „füstölgésem” címéül azt adtam, hogy „Tovább tart a ködösítés”. Nem tudom megmondani, hogy miért, de bizakodó voltam. Hittem benne; egyszer majd kiderül az igazság! Nos, eltelt egykét hónap, és egyre inkább felszáll az a bizonyos köd. A Sport plusz című hetilapban megszólalt Csengeri Kálmán és Szanyi Andor is. Elmondták, hogy marékszámra ették (etették velük!?) a különböző doppingszereket, s minderről tudtak a válogatott, a szövetség és a sporthivatal vezetői, az orvosok pedig felügyelték-irányították az egészet. A cikkeket olvasva jóleső érzés fogott el; lám nem tévedtem, amikor tavaly papírra vetettem: „mivel nincsenek felelősök, mindenki egynyolcad, egytized rendű vádlott”. Hát valóban! Ebben az egész játékban legkevesebb nyolcan-tízen voltak (és vannak!) benne. Néhány hetet kibírok, ha eddig türelmesen vártam. Kivárom hát Csengeri Kálmán könyvének napvilágra kerülését, melyből szemelvényeket a hetilap már közölt. (A kiadványba egyébként betársult Szanyi Andor is.) Amíg a nyomdában készítik, a leleplezések sorozata természetesen folytatódik. Már nyilatkozott Ambrus László, volt szövetségi kapitány, és szavaiból egyértelművé vált: a doppingszerek megvásárlására az ÁISH adta a pénzt. Az egykori szakvezető nevükön nevezte azokat, akiket kell! Azaz Tibor Tamást, Lochmayer György, ÁISH versenysport főosztályvezetőt, dr. Bártfai Ede keretorvost, a Sportkórház főigazgatóját, Hegedűs Miklóst, a Magyar Súlyemelő-szövetség főtitkárát, aztán „Ardai Öcsi bácsit”, a sporthivatal alkalmazottját és Székely doktornőt. A Sport plusz megdöbbentő leleplezéseire az ÁISH (Lochmayer György) válaszolt. Természetesen a hivatal lapjában. Az a legkevesebb, hogy mindent cáfol. Van egy sanda érzésem; tovább már nem lehet ködösíteni! Hiszem, hogy a teljes igazság hamarosan kiderül. K. T. Rajt a vasutas cselgáncs EB-n Három maavar kozd mm m 9m m m m m m m JmZm Vége a titkolódzásnak, lehull a lepel, elő kell rukkolni a „farbával”! A miskolci Városi Sportcsarnokban délután 2 órakor tartják az ünnepélyes megnyitót, aztán a sportolóké a szó. A harmadik alkalommal sorra kerülő vasutas cselgáncs Európa- bajnokság igazi csemegét kínál a sportág barátai számára. — Tizenegy országból 85 versenyző ad randevút egymásnak — mondta Marosi József, az MVSC ügyvezető elnöke. — Számunkra különösen izgalmas lehet a KNDK jelentkezése, ugyanis a távoli ország cselgán- csozói mindenkire veszélyesek. — Minden készen áll a nyitányra? \— Igen, nyugodtan kijelenthetem, hogy remek csapatmunka eredményeképpen elhárult az összes akadály, kezdődhet a viadal. Szeretném megjegyezni, hogy a Vasutas Sportközpont illetékeseivel közösen munkálkodtunk az előkészítés során. Azt reméljük, hogy valamennyi résztvevő elégedetten távozik majd városunkból a verseny végeztével. A városi sportcsarnok előtti téren tizenegy ország lobogóját fújja a szél. A szurkolók természetesen a magyarokra kíváncsiak, a házuk tájáról kiszivárgó hírekre. Nos, a hetet az MVSC Braskó Péter, a magyar vasutas válogatott szakvezetője három, esetleg négy érem megszerzésében bizakodik. csarnokában töltötték, ahol Braskó Péter irányításával végezték a napi adagot. A mester tegnap azért panaszkodott, mert az utolsó napokban sem készülhettek zavartalanul: Kántor szenvedett kisebb sérülést, a térde rakoncátlankodott, A szakvezető egyébként döntött a nyolcadik magyar indulóról, Veres Sándor áll rajthoz a 65 kilósok között. — Mi szólt Veres mellett? — Az, hogy a nemzetközi eredménye jobb, mint a vetélytársaié — adta meg a magyarázatot Braskó Péter. — Ma délután már igazi nagyüzem lesz a városi sportcsarnokban. Kik mutatkoznak be a mieink közül? — A felső négy súlycsoportban csatáznak a résztvevők. Tőlünk 78 kilóban Pusztai, 86 kilóban Doszpod áll rajthoz. Azt csak közvetlenül a nyitányt megelőzően tudom megmondani, hogy Balogh Győző a 86, esetleg a 95 kilósok mezőnyében szerepel. Pillanatnyilag 90 kiló, ha leadja a fölösleges négy kilót, akkor 86-ban próbál szerencsét, Azt sem döntöttem el, hogy Kersics a +95 kilóban, netán az abszolút kategóriában kísérletezzen. A legfrissebbeknek egyébként a csehszlovákok bizonyultak, ők már csütörtökön, a délelőtti órákban befutottak. Nem sokkal később megérkeztek az NSZK-beli- ek, délután pedig tetőzött a forgalom a Zója téri vasutas szállóban. Az EB-n egyébként csapateredményt számolnak, súlycsoportonként az első hetet pontozzák. A győztesek 7, a másodikok 5, a harmadikok 4 (és így tovább...) pontot kapnak. Természetesen valamennyi kategóriában eredményt hirdetnek, s a dobogósok éremdíjazásban részesülnek. Az EB ünnepélyes megnyitójára ma 14 órától kerül sor. utána már a cselgánesozóké a szó. D. L. PÉNTEK Cselgáncs. III. vasutas Euró- pa-bajnokság. Miskolc, városi sportcsarnok. 14 óra: ünnepélyes megnyitó, majd megkezdődik négy súlycsoport küzdelme. (A belépés díjtalan!) Kézilabda. ív. korcsoportos diákolimpia. területi döntő. Miskolc, 1. Sz. Szakközépiskola. 14 óra. SZOMBAT Cselgáncs. III. vasutas Euró- pa-bajnokság. Miskolc, városi sportcsarnok, 14 óra. (A belépés díjtalan!) Kézilabda. IV. korcsoportos diákolimpia, területi döntő. Miskolc. 1. Sz. Szakközépiskola, 9 óra. NB II., női: Ózdi Kohász—Kazincbarcikai Sütőipari Kinizsi. Ózd. Kohász sporttelep, 15 óra. Miskolci Spartacus—Hajdúböszörmény. Miskolc, népkerti sporttelep. 14 óra. NB II., férfi: BVM Alsózsolca—Ti- szavasvári. Alsózsolca, 16.30 óra. Lyukóbányai Bányász—Mátészalka. Miskolc, egyetemi sporttelep, 16.30 óra. Asztalitenisz. Megyei ifjúsági bajnokság. Miskolc. népkerti csarnok, 9 óra. Labdarúgás. NB III.: Borsodi Bányász—Gyöngyös. Sajószentpéter, Bányász sporttelep, 15 óra. Makovinyi. (A találkozó eredeti kezdési időpontja 17 óra volt.) Megyei I. osztály: Miskolci Honvéd—Abaújszántó. Miskolc, Honvéd sporttelep. 17 óra. Heves m. Szuhavölgyi Bányász —Miskolci EAFC. Kurityán. 17 óra, Petus. Sajószentpéteri Üveggyár-Borsodi Építők Volán. Sajószentpéter, üveggyári sporttelep, 17 óra. Mozgó. Hejőcsa- ba—Miskolci Üveggyár. Miskolc, hejőcsabai sporttelep, 17 óra. Dávid. VASÁRNAP Kézilabda. ív. korcsoportos diákolimpia, területi döntő. Miskolc, 1. Sz. Szakközépiskola, 8 óra. Asztalitenisz. Farkas József Kupa. Miskolc. 34. Sz. Általános Iskola, Kilián-dél. 9 óra. Labdarúgás. NB II.: DVTK— Eger SE. Miskolc. diósgyőri sporttelep, .17 óra. Ózdi Kohász —Szeged. Ózd, Kohász-sporttelep. 17 óra. Debreceni Kinizsi— Kazincbarcikai Vegyész. Debrecen, 17 óra. NB III.: Edelényi Bányász—Salgótarjáni Síküveggyár. Edelény, 17 óra. Darók. Mezőcsát—Honvéd Asztalos SE. Mezőcsát, 16.30 óra. Megyei I. osztály: Borsodnádasd—Bükkábrány. Borsodnádasd. 11.30 óra. Dósa. Mezőkövesdi Munkás—Miskolci VSC. Mezőkövesd. 17 óra. Luterán. Gönc—Sajóbá- bony. Gönc, 17 óra. Vitányi. Megyei II. osztály: Hídvégardó —Alsóvadász. Hídvégardó. 16 óra. Tisza tarján—Ónod. Tisza - tarján, 16 óra. Lak—Tiszapal- konya. Lak, 16 óra. Borsodiván- ka—Alsózsolca. Borsodivánka. 16 óra. Somsály—Szirmabesenyő. Somsály, 16 óra. Forró—Novaj- idrány. Forró, 16 óra. Erdőbé- nye—BAG Végardó. Erdőbényc. 16 óra. Rátka—Tokaj. Rátka, 16 óra. Hollóháza—Szalaszend. Hollóháza. 16 óra. Sátoraljaújhely —Hemádnémeti. Sátoraljaújhely, 16 óra. Sárospatak—Karosa. Sárospatak. 16 óra. Felső- zsolca—Encs. Felsőzsolca, 16 óra. Borsodszentgyörgy—Sajó- lád. Borsodszentgyörgy, 16 óra. M APRÓHIRDETÉSEK ^ ingatlan Eladó Sajókeresz- túrban 1 szintes, összkomfortos családi ház melléképülettel, garázs, ól van. Érdeklődni: Sajókeresztúr, Szabadság út 5. Családi ház Vadna községben eladó. Megtekinthető: Rákóczi u. 25. sz. alatt. __________ B elvárosi 3 szobás, gázos családi ház eladó. Telefon, garázs van. Somogyi B. u. 36. Tel.: 89-761. Eladó 1-1-2 fél szo- bás szövetkezeti lakás, szövetkezeti garzont beszámítok. Érdeklődni: Miskolc. Tiankó P. u. 3. IV/L, délután 5 órától. Telefon : 38-499. ___ M ádon 16OO négyszögöl ikordonos művelésű szőlő eladó, (5 éves. Érdeklődni: Alsózsolca. Herman O. u. 6. sz.________________ K étszintes családi ház, lakható mellék- épülettel eladó. Miskolc, Csajkovszkij u. 46. sz. _______________ E ladó 2 szobás, komfortos családi ház Miskolc, Torony alja u. 31. sz. Érdeklődni: 73-327-es telefonon. Pécsen, központi helyen 3 szobás, 64 nY- es, távfűtéses lakás áron alul, sürgősen eladó. Árajánlatokat: 7632 Pécs, Berek u. 17. III. em. Takács Zsolt. ___________________ 1-1-2 fél szobás, OTP-öröklakás eladó a Kölcsey utcában, kp. + OTP-átvállalás- sa2. Érdeklődni a 07-276-os telefonon. Eladó Megy aszó. Délbáttya-dülőben 1 db 2040 m'J területű szőlő, gyümölcsössel, kis víkendházzal. Érdeklődni : Kovács Béla, Megyaszó, Diófa u. 2. sz. Lillafüred, Felsö- IIámorban háromszo- bás családi ház + garázs eladó. Érdeklődni: 87-281-es telefonon. 17—20 óráig. Sajólád, Kossuth u. 17. sz. alatt 2 családi háznak is alkalmas telek eladó. Érdeklődni lehet: Sajólád, Ta- nács u, 15. sz, alatt. Széphalmon 2 szobás, komfortos, kertes családi ház eladó. Érdeklődni telefonon, 15 óra után. 41-21-028. Eladó Kilencedik utcai, Szinva-parti ak- nás garázs. Érdeklődni : Molnár László, Miskolc. Kilencedik u. 3. I. cm. 2/3. Kazincbarcikán bármilyen kiskereskedelmi célra használható üzlethelyiség eladó, vagy bérbe adó. Érdeklődni : 46-62-760-as telefonon, este 6 órátok __________ M onokon családi ház nyugodt helyen, 3 szobával, fürdőszobás melléképülettel, kertészkedésre alkalmas 400 négyszögöl kerttel eladó. Erdek- lödni: zilahi Ferenc. Kétszobás, II. emeleti szövetkezeti lakásomat elcserélném magánlakásra. Minden megoldás érdekel. Ajánlatokat: ..Nyári költözés 250788” jcligére a kiadóba.___ ~ _ÄT Győri kapuban olcsón eladó, felújított, kétszobás, szövetkezeti lakás. Érdeklődni: Nagy János, Miskolc, Chlepkó 45., az esti órákban.. Eladó új családi ház, 4 szoba, összkomfort, azonnali beköltözés lehetséges. Érdeklődni: Vályi Lajos. Mezőcsát. Bocskai u. 11. sz. ______________________ E ladó 43 m2-es, tehermentes, telefon- előjegyzéses, Kazincbarcika központjában lévő, 1,5 szobás (pin- cés), szövetkezeti lakás. Érdeklődni: 06-48/12-768. Ónod, Rákóczi út 69. sz. alatt, 315 négyszögöl telken, családi ház eladó. Két különálló lakás, 2 szoba, konyha, fürdőszoba -1- 1 szoba, konyha. Kisipari tevékenységre is alkalmas. Garázs, víz, ipari áram van. Érdeklődni lehet: a fenti címen, 17 óra után, hétvégén egész nap. __ M iskolc szép részén, 80 m2-es. háromszobás öröklakás eladó. ..Napfény 248 731” jeligére a kiadóba. Eladom ~ vagy garzonra cserélem Kili- án-déli, 2 szobás, összkomfortos szövetkezeti lakásomat. Gagarin 15. 2/4. Telefon: 73-001.__________________ 5 5 m2-es, I. emeleti OTP-lakás garázzsal. Avas III. ütemben eladó. Érdeklődni: a 63-351-es telefonon. Gesztely központjá- ban 3 szoba-összkomfortos lakás (a lakás fele alatt pince), gazdasági épülettel, nagy telekkel, ipari arammal. azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni: Gesztely, Alkotmány út 21. sz. Sajópálfalán 736 m2 építési telek, kúttal olcsón eladó. Érdek- lődni: Sajópálfala, Rózsa út 22. 2 szobás OTP-öröklakás eladó a Győri kapu 156.. III/ll. alatt. Érdeklődni: hétvégén, délután: Ipari tevékenység folytatásához műhely, irodahelyiségek, szociális helyiség. kb. 300 négyzetméter alap- területű. augusztus 1- jétől kiadó. Udvar 800 négyzetméter. Érdeklődni: Miskolc. Barálhegyalja 134. sz. I.-sz.: 3535. Telefon: 72-079. __________________ E lcserélném város- központban lévő, 3 szobás, szövetkezeti lakásomat. 1,5 szobás, erkélyes hasonlórá. Tel.: 84-281 vagy 65-093._________________ Eladó a Magoshegyen szőlő, víkendte- lek. Érdeklődni: Miskolc, Jószerencse u. 3.. csak hétvégén és Mis- kolc, Geró u. 31- Miskolcon, a Közép- császár-dülöben, 72 747. hisz. alatt ingatlan eladó. Érdeklődni lehet: Leninvá-' ros, Csi'llik Bertáian- né,_Rákóczi u. 21. sz. Eladó Bodrogkeresz- túrban, Kossuth L. u. 52. sz. alatti ház. Érdeklődni : Zbauny Györgyné, Bodrogsze- gi I., Vörös Hadsereg útja 4. 3917. Tiszadobon, régi típusú, kicsi házat vennék. Leveleket ár- megjelöléssel a hirdetőbe: ,,Szép táj 061975” jeligére kérek. ________ E ladó vagy 3 szobás családi házra cserélem Miskolc III., Berekalja, Vasverö u. 52. sz. 3 szintes, sorházingatlanomat. Eladó Bodrogkeresz- túr, főút mentén 700 négyszögöl kordonos szőlő és gyümölcsös, pincével együtt. Érdeklődni : Zbauny Györgyné, Bodrogsze- gi I., Vörös Hadsereg útja 4. 3917. ______ E lcserélném 2 szoba-összkomfortos, tanácsi, Domus környéki lakásomat hasonlóra, az avasi lakótelepre, I. ütem előnyben. Érdeklődni; 66-791, 17 óra után.___________ E ladó Zubogy központjában, Aggtelek közelében félkész ház, 850 m-’-es telekkel. Ér- deklődni: 76-501. ______ K étszobás, összkomfortos, kertes, telefonos társasház eladó. Edelény, Tanácsköz- társaság u. Hl. 1 + 2 fél szobás, magasföldszinti, szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni lőhet: mindennap, este 7 óra után. Tízes honvéd u. 22. fszt. 5. Eladó Lyukóvölgy- ben 1500 m2 telek, 5 helyiségből álló, téliesített lakóházzal. Leveleket: ..Tavasz 062046” jeligére a hirdetőbe kérek. Sürgősen eladó Má- lyiban, nagy telken, félkész állapotban lévő, alápincézett és te- tőtér-beépítéses családi ház, ugyanott eladó 360 négyszögöl építési telek. Érdeklődni: egész nap, Mályi, Deák F. u. 1. sz. Eladó a Petőfi u. 21. sz. alatt, 43 m-’-es, 1 szoba-konyha, előszoba, spájz, komfort nélküli, tehermentes öröklakás. Érdeklődni: Gesztely, Malom u. 4. Betegség miatt eladó 426 négyszögöl szőlő, gyümölcsös, kis házzal, az M3-as főút mellett, Nyék és Ernőd között, a 159-es kilométerkőnél. Irányár: 70 000 Ft. Érdeklődni: Ernőd. Ilona u. 19., vagy Miskolc, Vándor Sándor u. 21. fszt. 3. 17 órától. Eladó Sátoralj aújhe- lyen, a Vörös Hadsereg u. 31. alatt 3 szobás. összkomfortos, emeletes, kertes családi ház. Jószágtartásra alkalmas mellék- épülettel. Pecalehető- ség a kert végében. Elcserélném Szin községben lévő 2 szobás, komfortos családi házamat nagy telekkel, miskolci, 1 + 2 fél szobás, tanácsi- ra. Érd.: INKÖZ-iroda. Szerencsen eladó 2 szobás, szövetkezeti lakás kp. + OTP, 14 ezer Ft/m2. Érd.: Szerencs, Ondi u. í/B. 1. em. 1. ajtó, délután._ Üzlethelyiséget keresek megvételre, vagy bérbe. ,.Dohány-bazár 249030” jeligére a kiadóba. Eladó 500 négyszögöl telekkel felújított, családi ház. Hernád- kak, József A. u. 14. Török. REFLEX INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA kőzületek és magánszemélyek részére. Telephelyek, üzemcsarnokok, irodák, irodaházak, valamint lakások, családi házak, üdülők, építési telkek és nem lakás céljára szolgáló helyiségek adásvételének, BÉRLETÉNEK KÖZVETÍTÉSE, az ezzel kapcsolatos teljes ügyintézés (adásvételi, bérleti szerződés, OTP, földhivatal stb.) lebonyolítása. Értékbecslés. Közületi üzletágunkhoz — magas jutalékkal — várjuk üzletkötők jelentkezését. 3530 Miskolc, Széchenyi út 54. Telefon: (46) 37-812. Elcserélnénk, vagy eladnánk családi lakásunkat, amely jó fekvésű portával és minden tevékenységre alkalmas hely. A porta beépíthető. Kérünk tehermentes, szövetkezetit, I. em., panel kizárva. Kilián. Bul- gárföld, stb., zöldövezet. Franklin u. 20. Eladó sajószentpéter, Gagarin u. 7. sz. alatti központi fúté- ses családi ház, melléképülettel, 175 négyszögöl telken. Érdeklődni lehet a fenti címen, vagy Sajószentpéter, Péch Antal u. 6/2. sz. alatt. ___________ K ertes családi ház eladó, Oprendek Sándor u. 86. sz. alatt. Ugyanott motoros ja- pán permetező eladó. Eladó Sátoraljaújhelyen 3 szoba-komfortos, kertes családi ház a Zrínyi u. 18. sz. alatt, pince- és mellékhelyiségekkel. Érdeklődni : Üttörők útja 12. Sátonaljaújhelyen. _______________ C saládi házat vennék kp. -f OTP-átvál- lalással Miskolcon, vagy i5 km-es körzetben. Leveleket: „Nyár 062402” jeligére a hirdetőbe._______ Sajószentpéter. Móra u. 20. in/7. sz. alatti, 1+2 fél szobás lakás eladó. Érdeklődni: 17 óra után. Szerencsen eladó te- hermentes, 2 + 2 fél szobás, összkomfortos szövetkezeti lakás. Cím: Kossuth u. 19/D. fszt. 3. Megtekinthető: szombatonként 9—13 óráig. ______ E ladó Görömbölyön, a DaUos I. utcában 2 szobás, összkomfortos családi ház, 699 m2-es telekkel. Irányár: 1 millió 500 ezer Ft. Érdeklődni : TNKÖZ-iro- da.