Észak-Magyarország, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-05 / 79. szám

1989. április 5., szerda

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5

(Folytatás az 1. oldalról)

— Most mi a véleménye a beruházásról? — 'kérdezték.

— Nem érteik hozzá, így önálló véleményem nem lehet. A bejáráson nem vettem részt, képviselőtársaim ■azt mondták, az építkezés betejezése a kisebbik rossz. Most már a kétkedők között vagyok, várom, hogy a legközelebbi szavazásig meggyőzzenek, így vagy úgy.

— Tartózkodnia kellett volna — szögezte le a találkozót vezető Vámos István.

A kérdés nem zárult le ezzel. Egy másik felszólaló: — Nekünk könyökig nyúl- kálnak a zsebünkben, a jelenlegi adótörvény elveszi a munkától is az emberek kedvét. Talán eltűrnénk, ha tudnánk, hogy a pénzünk jó helyre kerül. De a kormány nem tud elszámolni a bevételekkel. A bős—nagymarosi vízi erőmű 2012-ben ad áramot, mi meg már nem tudunk közlekedni a 3-as úton. Kérjük, hogy júniusban az építkezés leállítása mellett szavazzon!

— Mi az álláspontja a Bécs—Budapest [világkiállításról?

— A választópolgárok véleménye a vízlépcső kérdésben vegyes. Itt most 150-en vagyunk, választóim 20 ezren vannak. Igyekszem minden oldalról tájékozódni. A világkiállításról azt tudom mondani, hogy egyénileg büszke lennék rá, hogy Magyarország képes megrendezni. Ám, ha arra gondolok, hogy megyénkben igen sok helyen még az ivóvíz . is egészségtelen, hogy milyen régóta várat magára Mezőkövesden a 3-as út várost elkerülő szakasza, hogy mennyi gondunk van még, akikor nem tapsolok a budapesti és dunántúli beruházásoknak. Egy biztos, csak akkor szavazok a világkiállítás mellett, ha annak költségei nem érintik a költség- vetést. Az adóinktól nem gyógyult meg a gazdaság, a mostani adórendszer nem jó. A kormány vizsgálja, remélBSP

jük kedvezőek lesznek a változások.

— Többen szóvá tették, hogy a képviselők 75 százaléka MSZMP-tag, erős a kommunista frakció. Ily módon a kormánynak nagyon könnyű keresztülvinnie minden tervét. A Parlament a mai összetételében alkalmas-e az új alkotmány elfogadására?

Ladányi József válaszában elmondta, hogy ma már .nincs ' meg a 75 százalékos arány. Egyébként is: a Központi Bizottság nem avatkozik bele a Parlament ügyeibe. — A döntés a képviselő lelkiismereti ügye, saját belátása szerint dönti el, mire szavazzon. Mindössze egyszer kérték a párttag képviselőket; arra, hogy ne támogassák népszavazás elrendelését a vízlépcső ügyében. Hogy az alkotmányt, ha majd a tervezetet széles körben megvitattuk, hogyan, miként fogadjuk el, nem tudom. Lehet, hogy népszavazással, lehet, hogy a Parlamenttel és népszavazással. Jósolni nem tudok — válaszolta.

Érthető módon foglalkoztatja az MDF tagjait a következő választás. A képviselő elmondta, az év végére lehet, hogy elkészül az új választási törvény. Egyéni véleménye az, hogy lépés lenne a helyi demokrácia gyakorlásához, ha mint egykoron, külön választanák a képviselőiket és a tanácstagokat.

A következő kérdéseknél a képviselői beszámoló, amolyan pártok közti vitává alakult. Kérdezték: Erkölcsös-e, hogy amikor az ország elszegényedik, az MSZMP milliós ingatlanokra tesz szert? Mennyi pénz szükséges évente az MSZMP Mezőkövesdi Városi Bizottsága működéséhez?

Póta János első titkár elmondta, hogy az ingatlanokból álló pártvagyon hosszú évek során gyűlt össze és nemcsak a tagdíjakból. Az MSZMP az idén 1 milliárd 100 millió forintot kap az államtól, és 1 milliárd 400 millió forintot fizet az államnak. A városi pártbizottság évi működési költsége 750 ezer forint, tagdíjbevétele meghaladja a 2 milliót, tehát nincs szüksége állami támogatásra. A meglevő épületet egyébként szívesen megosztják más politikai szervezetekkel.

Peregtek a kérdések. — Miért nem maximálják a jövedelmeket, amikor ilyen keserves helyzetben vannak a nyugdíjasok, a gyermekes családok, a fiatalok? Igaz-e, hogy van a megyében olyan ember, akinek a nyugdíja 48 ezer forint?

A magas jövedelmekre és nyugdíjakra utalva a képviselő elmondta, a saját, havi nettó jövedelme 23 ezer forint, vannak, akik nyugdíjasként ennél többet kapnak. Üj nyugdíjtörvényre van szükség; a magyar jog- gyakorlat szerint, akinek magas a nyugdíja, azt már elvenni nem lehet, de valamilyen határt meg kell szabni. Vissza kell adni a 8 órai munka becsületét, tudjanak megélni fizetésükből az emberek, de a 8 órában teljesítmény legyen. Sóik helyen létszámfölösleg van és senki sem kéri számon a lazaságot.

Este voit már ekkor, nagy vihar szakadt a városra. Dörgött, villámlott.

Valaki bekiabált a közönségből: — Kinék van 48 ezer forintos nyugdíja? A képviselő nem tudott rá válaszolni, az MiDF városi el- nökségénék tagja igen: a TVK egykori vezérigazgatójának. Vámos István ekkor megköszönte e .képviselőnek a gazdaságpolitikai „kioktatást”, mondván, képviselői tevékenységére inkább lettek volna kíváncsiak. Szeretnének hallani a Miskolci Fórum cikkéről, részletesebben.

Ladányi József ekkor megkérte a mellette ülő Póta Jánost, olvassa fel a megyei földhivatalnak a cikkre írott válaszát. A levélben az áll, hogy vizsgálatot rendeltek el ez ügyiben, La- dányiék és mások az érvényben levő szabályok értelmében jutottak a földhöz. A cikk rosszindulatú, a valóság elferdítésével igyekszik az államigazgatást, illetve személy szerint Ladányi Józsefet kikezdeni, a közvélemény hangulatát a maga oldalára állítani.

Vámos István ekkor felkérte a képviselőt, ha lehetséges oszlassa el a városszerte keringő kósza híreket, nevezetesen, hogy azért lett- e tanácselnök Herkely György, és azért kapott-e kitüntetést, mert mint a városgazdálkodási vállalat akkori igazgatója, kedvezményesen építette fel Ladányiak Zsóri-fürdői üdülőjét?

Ladányi József elmondta,

hogy évekig várt egy Zsóri- fürdői telekre, mígnem megtudta, hogy a megyei pártbizottságnak van itt egy telke, gázosán. Megkérdezte, igényt tartanak-e rá. A megyei pártbizottság eladta a telket Ladányiaknak, 96 ezer forintos napi áron 1981-ben. A ház felépítésére vállalkozási szerződést kötött a VGV- vel. A mályi telekért ő 17 ezer, a lánya 20 ezer forintot fizetett, olyan árat, mint Miskolcon mindenki más, majd további összegeket a villany bevezetéséért, a talajjavításért. Herkely

György kitüntetéséről: a kö- vesdiek a Munka Érdemrend arany fokozatára javasolták, ö ezüstként továbbította a kérelmet.

Szót kért Herkely György

is. Idézett az MDF programjából, miszerint gyűlölködésmentes párbeszédre, konszenzusra törekszik más szervezetekkel. Elmondta, hogy jobban tiszteli annál Ladányi Józsefet, mintsem igazgatóként jogszerűtlen ügyekbe vitte volna bele. Minden számla, szerződés megvan, megtekinthető. Miért nem hihető el — kérdezte —, hogy a 40 éves vezetői múlttal rendelkező képviselő segítség nélkül fel tud építeni egy hétvégi házat?

A levezető elnök. Vámos István a válaszok után reményének adott kifejezést: most már eloszlanak a kósza hírek, mert a jelenlevőiktől megtudják mások is az igazságot.

Megkönnyebbült derű hullámzott végig a termen, amikor egy választó megkérdezte a képviselőt, mikor és hol épül fel végre a nyilvános WC.

Ezután valakik ismét az MSZMP-t támadták. Idő kellett, míg ismét az eredeti témákra terelődött a szó, a város fejlesztése, fejlesztési ellentmondásai kerültek szóba.

Ekkor a teremben már nagyobb volt a csend, mint kint, ahol tombolt az első tavaszi vihar.

Lévay György’i

Az első világégés után, bár egész Európa verekedett, minket megtaláltak, amikor a büntetés kirovására került a sor. A második világháborúban majd tucatnyi náció küzdött Hitler oldalán, s amikor elhallgattak a fegyverek, mi ismét megkaptuk a magunkét. Tudomásul kell vennünk: a nemzeti köztudatban országunk még egységes, hiszen a történelemben ötven esztendő szinte semmi. Bár hivatalosan nem szólunk róla, tudjuk, hogy tömegeinket ma is foglalkoztatják — sajnos — irredenta ábrándok, s én ezen nem is csodálkozom. Nosztalgiák, beidegződöttségek puszta óhajból nem tűnnek el a fejekből, nevelésügyünk, társadalmi publicisztikánk pedig egyszerűen nem vesz tudomást róla, úgy ítészünk, mintha valóban nem léteznének ilyen gondjaink.

Holott harcos irredentáinkat, sovinisztáinkat, akik ma is a régi magyar virtusgőzében élnek, figyelmeztetni kellene a jelen realitásaira. Európa fölül nem azért vonult el a háborús viharzóna, mintha Európában megszűntek volna a háborúra való okok. Nem szűntek meg. De a béke fenntartása világérdek, egyben tehát legközvetlenebb nemzeti érdekünk is. Az a nemzet, melynek céljai e világérdek ellen irányulnak, nemzetközi büntetést érdemel, mert a legszörnyűbb rémet, az atomháborút idézi fel.

Szövetségünket a szocialista Szovjetunióval nálunk nem szokás értelmezni, a politikusok (természetesnek tartják, s a naiv publicisztikák felszínes lobogásukkal ugyanezt teszik, akárcs’ak a tv-kommentátorok. Hogy a tömegekben miféle képletek élnek, hogy a negyedszázados ellenforradalmi propaganda hatása ma sem szűnt meg annál az egyszerű tény- nél fogva, hogy nálunk nem törődtek a meggyőzés valóban mély, tudományos; tehát értelmi és érzelmi megszervezésével. A „jónép” 'tapsolt, tehát meggyőzetett. Én ugyanakkor szorongva tapasztalom, hogy a kevésbé művelt x'étegek egy elemi elkötelezettség szintre se jutottak fogalomhasználatukban. Huszonhárom esztendeje naponta tízszer-hússzor, egyszóval: igen sokszor hallják, hogy „felszabadulás” és egyszerűen nem áll rá a nyelvük, ennek apolitikus szinonimáit hajtogatják: „frontkor”, „amikor bejöttek az oroszok”, „háborúkor”, „1945-ben” stb. Azt már elértük — és ezt nem volt nehéz, a magyar nép eredendően németellenes, hogy a legegyszerűbb ember is gyűlölettel szól a fasisztákról, de azt még nem, hogy a felszabadulást politikailag is elköte- lezően kimondja és magáénak vallja. Az érzelmekben megrekedt retrográd képletek ugyancsak aktivizálódtak az ellenforradalom szovjetellenes őrjöngésében. A leegyszerűsítések, üres ünnepi dumák, bárgyú lelkendezések nem mélyítik, ellenkezőleg, zavarják népeink barátságát.

A magyar népnek létérdeke fűződik a Szovjetunió barátságához. Az egyik, a legfontosabb nemcsak ránk, hanem minden népre vonatkozik. A világ mai, politikai, gazdasági és katonai megosztottsága, a szocialista világ megléte az egyetlen biztosíték az európai béke, következésképp a világbéke fennmaradására. Mindig is egyrendszerű államok között robbantak pusztító háborúk, királyok királyoknak üzentek hadat, kapitalisták kapitalistáknak. Az első világháborútól mindössze 21 év telt el a másodikig, ennyi idő bőségesen elegendő volt ahhoz, hogy a részrehajlással és megtorló hadisarcokkal megtört ellenfelek felkészüljenek a revansra. A második világháború sem kapitalizmus és szocializmus közötti konfliktussal vette kezdetét, régi szabály szerint, kapitalizmus kapitalizmussal ütközött meg. A szocializmus fenyegető jelenvalósága némileg rendező szerepet játszott a kapitalista országok közötti viszonyban, a közös nagy félsz bizonyos fokig csökkenti súrlódásaik erejét, közös akciókra, katonai, gazdasági egyesülésekre szánják el magukat, tehát nem egymás ellen szövetkeznek immár, hanem a szocialista tábor ellen. Ha csak ők lennének a világban, megint elszaporodnának az érdekellentétekre épülő szövetségek, volna megint „Nagy Antant” meg „Kis Antant”, tengelyhatalmak és egyebek. Az emberiség gyűjtőfogalom, miként a gyümölcs, nemzeteikből áll, s talán nem tekinthető nacionalistának a barack, hogy önmagát folyton tökéletesítve fenn akar maradni barackként, gazdagítandó a gyümölcsök nagy családját.

A nemzetek élni akarnak. A nemzeti formák úgy tapadnak a népekre, mint ember testére a bőr. Mégis, vannak bizonyos jelenségek, melyek aggodalommal töltik-tölthetik el nemzetünk tagjait. A nemzet fennmaradásához az is szükséges, hogy a nemzet fiai ragaszkodjanak hazájukhoz, de hogy valóban ragaszkodhassanak, nagyobb gonddal kell mélyítenünk a nemzeti tudat gyökérrendszerét múltunk pozitív eseményeibe, jelenébe. Az internacionalizmus nagy magyar hősei egyben kiváló hazafiak is voltak, a proletárküzdés magyar frontszakaszán harcoltak a közös ügyért, a szocializmus diadaláért. Zalka Máté szépen fejezte ki; „A világ bármely más részén küzdesz is a szabadságért, a magyar nép szabadságáért is küzdesz.” Furcsállja az ember az internacionalizmus hazai elfajulását. A szomszéd nemzetek érzékenységét úgy kívántuk kímélni, hogy önmagunkat ócsároltuk nyakra-főre. Talán innen is magyarázható a Tanácsköztársaság történetének hanyag kezelése, amivel egyben mintegy lebecsültük szocialista szomszédaink történelmi tudatosságát, román barátaink aligha vállalnak közösséget a királyi Románia ellenforradalmi bűntetteivel, vagy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság az ellenforradalmi légionáriusok szadista tömegmészárlásaival. Az a nemzet, melynek nincs mire büszkélkednie, nem várhatja, hogy á fiai hűségesek legyenek hozzá.

A család mintegy alapját képezi a hazafiasság létrejöttének és kiteljesedésének. Nálunk a családintézmény meginogni látszik, sok a válás, a gyermekekre sok a panasz, tiszteletlenséggel viseltetnek szüleik iránt, A modern időknek megfelelő morális kódex is kellene. Valaki azt mondta nekem, hogy a mai fiatalok túlságosan hasonlítanak egymásra viselkedés dolgában, a szülők társadalmi magatartása, mindennapi küzdelme a család anyagi létföltételeinek megteremtéséért alig, vagy egyáltalán nem színezi át viselkedésüket, közös emlőből táplálkozik moderneskedő kivagyiságuk: az állami nevelés koncentrátumaiból, a rádió, tv, film nem eléggé átgondolt műsoraiból, nem tudják, miből lesz a kenyér, a ruha, a gitár. Valójában tehát hivatalosan gondoskodunk a fiatalok nyugatimádatának-majmolásának eszközeiről, mi lázítjuk fel őket.

A nemzet fennmaradásának egyik legfőbb feltétele mégiscsak az, hogy legyen utánpótlás. A modern idők s nemzetünk aránylag szegény volta veszélyeket sejtet. A város- jellegű fejlődés náluk is érzékelhető tendencia immár, hiszen népességünk 44 százaléka már városban él. Ennek szükségszerű következménye: hatalmas demográfiai nyomás nehezedik városainkra, elsősorban az iparilag gyorsan fejlődő kisvárosokra. A városok szűkében vannak a lakásnak, emberek tömegei lehetetlen, emberhez nem méltó körülmények között élnek. Aki tehát 8—10 évi igény jogosultság után, bekerül egyszem gyerekével egy másfél, avagy csak egyszobás lakásba, ugyancsak meggondolja, szaporítsa-e a családot. Várhatjuk tehát, hogy a szűk lakástér alapját fogja képezni a családlétszám tei'vezésének, a jövőben tehát még kevesebb gyerekre számíthatunk, mint eddig. Latin- Amerikának 30 évre van szüksége lakossága megduplázásához — nekünk 360 esztendőre! (Lásd: Újságolvasók Évkönyve, 1969). Derék kozmopolitáink erre megrántják a vállukat. Annyi baj legyen, mondják, jön a demográfiai robbanás, s ha mi elfogyunk, majd telepítenek helyünkbe lendületesebb, szaporodásban életképesebb nemzetbélieket.

Ez a válasz aligha hat megnyugtatóan, és persze komolynak se tekinthető. De érzem, nagyon érzem, hogy nemzeti fejlődésünk perspektíváival nincs minden egészen rendben. Én azt is csak furcsállhatom, hogy már megütközöm, ha egy Kassáról jött magyar delegációt valaki „kedves magyar testvéreinkének szólít, míg teljesen rendjénvalónak tartom, hogy ha egy kelet-ázsiai delegációt „kedves testvéreinkének neveznek. Hát már itt tartunk?

Sajnos itt, már itt, és ez engem, a magyar nemzet hű fiát és a kelet-ázsiai szövetségesek őszinte barátját mélységesen aggaszt.

Mégis magyarnak számkivetve lelkem sikoltva megriad.

Édes hazám, fogadj szívedbe, hadd legyek hűséges fiad ...

Igen, de hogyan? Újra kell tanulnunk szeretni a hazát.

Ladányi József találkozott választóival

Tétova gondolatok a hazáról