Észak-Magyarország, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-24 / 95. szám

1989. április 24., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Fokozódó kritika Több a törvényességi óvás Tavaly — az előző évekhez viszonyítva — tová'b'b emelkedett az ügyészségékhez érkezett törvényességi kérelmek száma, s több lelt a Legtöbb Ügyészségen előter­jesztett beadvány is. A leglátványosabb változás az adó- és pénzügyi tárgyú törvé­nyességi kérelmeknél tapasztalható: míg 1987-ben 87, egy évvel később már 99 ér­kezett a Legfőbb Ügyészségre. Legtöbben azérl terjesztették elő .kérelmet, mert úgy vélték, az APEH helytelenül állapította meg az adó mértékét. Számolni kell .azzal — állapítja meg az általános felügyeleti és polgári jogi főosztály jelentése —, hogy a jövőben tovább emelkedik az adóügyi tár­gyú beadványok száma. Mint ismeretes, az ügyészi általános tör­vényességi felügyelet együk legfontosabb feladata az állampolgárok és a jogi sze­mélyek olyan beadványainak intézése, amelyek egyedi döntéseket kifogásolnak, vagy valamely hiányosságra hívják fel a figyelmet. E felmérés megállapítása szerint az elő­terjesztett törvényességi kérelmek tartalma alapvetően nem változott, de azok hang­vételéből érezhető, hogy az állampolgárok fokozódó .kritikával figyelik a közélet tisz­taságát sértő államhatalmi, államigazgatási döntéseiket. A .kérelmeik kivizsgálása során kétszere­sére nőtt az ügyészi óvások száma. Egy emlékezetes példa: A Hét című tv-műsor- ban elhangzottjaik alapján — a legfőbb ügyész indítványára — az Alkotmányjogi Tanács alkotmányellenesnek minősítette azt a rendelkezést, amely alapján az ér­vényes útlevéllel külföldön tartózkodóknak csak 90 napig folyósították nyugdíjat. Az ügyeik többségében az állapítható meg, hogy a hatóságók törvényesen alkal­mazták a jogszabályokat. A viszonylag ke­vés törvénysértés nem a jogszabályok szán­dékos megsértéséből adódott, hanem a hely­telen jogértelmezésből, esetenként az elő­írások hiányos Ismeretéből. Nem egyszerű az államosítással kapcso­latos intézkedéseket sérelmező panaszok el­bírálása. Nem kielégítő válasz az 1963-ban hozott kormányhatározatra való hivatko­zás, amely lezárta az ilyen ügyék felülvizs­gálatának lehetőségért. Ugyancsak formá­lisnak tűnik az az indok, amely szerint a kártalanításról nem rendelkezik jogsza­bály. Sók esetben gondot okoznak azok a kérelmek, amelyek a hatóságok részrehaj­ló és korrupciót sejtető intézkedéseit sé­relmezik, különösen akikor, ha a konkrét ügyben — az eltelt hosszabb idő miatt — érdemben intézkedni nem lehet. A jelentés végezetül megállapítja, hogy — amennyiben az ügyészségek szerepe, szervezete és jogköre a jövőben változat­lan marad — az általános törvényességi felügyelet bővülni fog. Elsősorban a társa­dalmi szervezetékkel kapcsolatos teendők­kel, miivel várható, hogy e szervezetek tag­jai gyakran igénybe veszik majd a bírósá­gi eljárást lényegében megelőző ügyészi fe­lülvizsgálat lehetőségét. (MTI) Mit veszíthet el egy ember? Ruszkay Gyula: - Otthonaink nyitottak... A frissen renovált fehér fallusi ház elé megérkezik a piros Wartburg. Hosszú .ha­jú, szakállas l'iatalemb'er száll ki belőle. Kissé ne­hézkesnek tűnik a mozgása. Hamarosan előkerül két bot is, s valami nyikorgásféle hallatszik. A mozgást segítő művégtagok hangja félreis­merhetetlen. Igen, a fiatal­ember mindkét lába tőből hiányzik. A féiketeruhás, fejkendős idős asszony betessékel, kér, ne a konyhai kis heverőre üljek, az a fia helye. E két ember végső elke­seredésében fordult szer­kesztőségünkhöz, úgy érez­ve, nincs más lehetőség ügyük megnyugtató rende­zésére. Bár helyzetükön saj­nos nem áll módunkban vál­toztatni, tanulságként álljon itt történetük. AZ ELŐZMÉNYEK Tizenöt esztendővel ez­előtt a munkahelyén elis­meri fiatal szakember egyik alkalommal elvesztette ural­mát cselekedetei felett. Az amúgy is érzékeny lelkivi­lágé fiú vállára oly sok terhet rótták a munkahelyi feladatok, hogy műszak vé­geztével zsongó fejjel, szin­te támolyogva indult haza. Nem tudja .már, hogyan ke­rült a vasútállomásra, csak arra emlékszik, hogy hirte­len valami nagy feketeség termett előtte. Elvetette ma­gát, de „csak” az életét .tud­ta megmenteni, a lábait nem. Tizenkilenc éves volt akkor. Hí rész telesek, feltété I ezé- sek kelte szárnyra a falu­ban a vélt öngyilkosság .okairól. Öt búcsúlevélről suttogtak az emberek: a fiú még a gyárától is elkö­szöni. Hiába állította, hogy ha igazán meg akart volna halni, sikerült is volna ne­ki. A tizennegyedik tárgya­láson meghozták az ítéletet: nem fizet részére a bizto­sító. A százszázalékosan rokkant fiatalember nemcsak el­vesztett végtagjait siratta. Megrendült hite az embe­reikben is. De nem sok idő kellett hozzá, hogy újra fel­vegye a harcot az élettel. Budapestre ment, s a ko­rábbihoz még két szakmát kitanult, amiket könnyebben el tudott látni. Űj munka­helyén őszinte szókímondá- sa, s talán az átlagosnál erősebb érzékenysége konf­liktusokba keverte. Egyre inkább mellőzték, majd hogy kiszakítsák környezetéből, a portára akarták helyezni, feleannyi bérért. Beadta a felmondását — elfogadták. Nem azt az ezer forintot sajnálta, amit ilt keresett —, hiszen maszekolt ő ele­gei, hogy csekélyke nyugdí­ját kiegészítse —, újabb húr pattant el a lelkében. HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Még a gyárban ismerke­dett meg a feleségével, a kétgyermekes, elvált asz- szonnyál. Más is vett mái­éi elvált, többgyerekes nőt — gondolta —, hátha neki is sikerül, s jól élnek majd. Csalódnia kellett. Fokozato­san előtűntök az asszony igazi jellemvonásai, a kicsa­pongó, léha életmód, a disz­kó, az italozás. Mint ké­sőbb kiderült, a férfiakat sem vetette meg. Első két gyermeke is két külön apá­tól született. S az ő házas­ságukat is gyermekáldás kí­sérte. A férfi beadta a vá­lópert, közös megegyezéssel házasságuk véget ért. NAPJAINKIG TARTÓ HUZAVONA Házasságuk végei ért, de nem a már lassan két éve tartó pokoljárás, pereskedés, követelések, vádaskodások a gyermek, a tartásdíj, a csa­ládi pótlék körül. A volt férj immár kétségesnek tartja, hogy a házasságuk ideje alatt született gyer­meknek igazán ő az apja. Ezért bírósághoz fordult, vizsgálják meg az ügyet. Először engedélyezték az ilyen irányú vizsgálat el­végzését, majd valamilyen indok folytán ez már csak úgy lehetséges, ha a volt férj két tanúval igazolja felesége kicsapongásait. De vajon ki az, aki ilyen ké­nyes ügyiben vállalja ezt a cseppet sem felemelő „szí­vességet”? Pedig, ha bizto­san tudná, hogy a gyermek az övé, egy percig nem hagyná az asszonynál. Az or­vos is megmondta, hogy ön­ellátó, a gyereket is fel tud­ná nevelni. Amúgy is min­dig ő fürdette. De nemcsak e körül jár­nak kálváriát anya és fia. A gyermektartás, a jogtala­nul kifizetett családi pótlé­kok óriási összegeit terhel­ték a fiatalemberre, holott ő nyugtákkal igazolta, hogy azokat elküldte a volt fe­leségének. Fokozta a két — idegileg már teljesen kiké­szült — ember bizalmatlan­ságát. hogy egy majd' 7000 forintos összeget is rajtuk követelnek, holott ők azt meg sem kapták. Az iga­zolószelvény pedig szőrén- szálán eltűnt, mint azt a posta illetékes ellenőre meg­állapította. illetve közölte, hogy ilyen kifizetésre nem került sor részükre. De gyűlnek a perköltségek, az ügyvédi tiszteletdíjak ezre­sei is. Kovács Judit „Kicsinyek közt" A Református Zsinati Iro­da sajtóosztályának három éve megjelentetett füzetét forgatva ismerkedünk a ma­gyarországi református egy­ház kincseivel. Ne templo­mokra, palotákra, arany kegy tá rgy akna gondoljunk, hanem egészségügyi gyer­mekotthonokra és magányos öregék, gyógyíthatatlan be­tegek otthonaira. A refor­mátus egyháznak tizenhat intézete van, ezekben kö­rülbelül ezeregyszáz ember él — békében. Az egyház kincseknek nevezi ezeket az intézményeket. A bennük élő gyerékeket és öregeket pedig egységesen kicsinyek­nek. Kik a kicsinyek? A krisztusi fogalmazás szerint: „Akik kevesek és képtele­nek a maguk el- és meg­tartására. A'fcik a szó leg­szorosabb értelmében nem tudnak élni, megmaradni támogatás nélkül. Kicsiny tehát a gyermek, a beteg, az öreg, a tehetetlen, a fo­gyatékos. Segítség, testvér, ember kell melléjük. Önma­gukban képtelenek az élet­re. Mindig voltak kicsi­nyek ...” Ruszkay Gyulát, a Tiszán- inneni Református Egyház­kerület diákóniai előadóját kértük, tájékoztassa olvasó­inkat a d iákon iái tevékeny­ségről. — A tevékenységnek bib­liai gyökerei vannak és kál­viniak. Kálvin mondta: „Nem akarok koldust látni Genf utcáin”. Ennek nyo­mán létesült a Debreceni Ispotály és Sárospatakon Lorántffy Zsuzsanna Ottho­na. Az első világháború után, amikor összegyűjtöt­ték az árván maradt gye­rekeket és a magukra ma­radt öregeket, a Magyaror­szági Szeretet Szövetség in­kább karitatív, azaz jóté­konysági tevékenységet foly­tatott, könyöradományokból tartott fenn ötvenhárom in­tézetet. Hejőpapiban például több árvaház is volt. A má­sodik világháború után, az 50-es évek elején megala­kult a Református Egyház Diakóniája. Ez már szerve­zett és sokkal magasabb színvonalú tevékenység, amelyben minden gyüleke­zet részt vesz. — Tetemes összegek kel­lettek a imái, korszerű há­lózat kiépítéséhez és kelle­nek az intézmények fenn­tartásához |is. — A február a diákén iái hónap, akkor gyűjtik össze a gyülekezetek az adomá­nyaikat. Idősök, kisfizetésű- ek adják össze a forintjai­kat, hiszen zömmel belőlük állnak a gyülekezetek. Kürti Lászlló püspök úr tekinté­lyének köszönhetően, no és a gondjainkat ismerve segí­tenek külföldi gyülekezetek is. És tekintélyes összege­ket kaptunk, kapunk a ma­gjai- állami költségvetéstől az intézmények korszerűsí­tésére és fenntartására: — Kik kerülnek be'a re­formátus egészségügyi in­tézményekbe? — Egyrészt azok a testi és szellemi fogyatékos gye­rekek, akiket a Szociális és Egészségügj'ii Minisztérium kuratóriuma beutal. Ezek­nek a gyerekeknek az el­látására a minisztérium na­pi 180 forintot utal át in­tézményeinknek. Bekerülnek még öíyan gyerekek is, akik nem a minisztériumnál je­lentkeznek. hanem az egy­háznál. Nem feltétlenül re­formátus vallásúak. Nem teszünk ilyen különbséget. Az ő tartásukról mi gon­doskodunk. Az öi-egek több- nj'ire állami szociális ott­honokból kérik át magukat. Bármilyen szép a hálóza­tunk, nagy gondunk, nagy bánatunk, hogy nem tudunk mindenkit befogadni. Tud­tommal jelenleg is ötezer fogyatékos gyermek vár be­bocsátást egyházi, vagy ál­lami intézetékibe. — Megyénkben hány in­tézete ,van a református egyháznak? — Sajósenyén ötven gyer­meket ápolunk, tanítgatunk. Gyereket? Nem egészen így van, hiszen neg.vvenévesek is vannak köztük és három­évesek is. Erdőbényén pe­dig húszegynéhány idős asz- szonyt gondozunk. — Kik vállalják ezt a nehéz szolgálatot? — A diakonisszák kiöre­gedtek, ezért létesített az egyház egy nagyszerű dia­kónusképző intézetet Deb­recenben. A fiatalok kettős képzést kapnák. Először lel­kiékben készítjük fel őket nehéz hivatásukra, majd színvonalas egészségügyi szakmai képzést kapnak. A tanulmányi idő a gyakorlati képzéssel együtt öt év. — Van lelég jelentkező? — Minden évben túlje­lentkezés van. — A itevékenységben az a különösen szép, hogy a gyü­lekezetek mindig ott segíte­nek, ahol a legnagyobb szük­ség van rájuk. Ügy tudom, most Miskolc kapja a leg­több helyről a pénzt, mert az erdélyi menekültek kö­rében már ismert, hogy a püspöki hivatal felkészült segítségükre. — Igen, így van. Ugyan­akkor a mi egyházkerüle­tünk is támogatja például az afrikai lepramissziót. Köt­szerrel, pénzzel, mert ott is nagy szükség van az egy­ház segítésére. Domokosné Fazekas Haj­nalka egyházkerületi lelkész 1938. május 20-án találko­zott az első erdélyi mene­külttel. — Azóta 490-en jelent­keztek nálunk — mondja. — Egyházunktól ezer forint gyorssegélyt kap minden ér­kező. Legfontosabb, hogy munkát és lakást találjunk számúkra. Kapcsolatban ál­lunk vállalatokkal, kisiparo­sokkal és elmondhatjuk, hogy nagyon jó az együtt­működésünk, mert az átte­lepülők dolgosak és jók. A jelentkezők egyharmadának már van munkája. Lakást is sokaknak találtunk. Segítő­készek az emberek, hoznak ruhát, bútort... Kialakult egy szép szék ás is már: a gyülekezeti tagok tiét végén vendégségbe hívnak mene­kültékét. sók esetben csalá­dokat is. — Miből <tclik a segélye­zésekre? — A gyülekezetek ide­adott forintjaiból és külföl­di támogatásból. A Közép­svájci Menekültügyi Bizott­ságtól több mint egjmnillió forintot kaptunk: az összeg , felhasználását személjresen ellenőrzik a svájciak. — Érkeznek-e .még mene­kültek? — Igen. folyamatosan, öröm is ér bennünket né­ha. Tíz családegj’esítés már megtörtént. És öt kisbaba született már egyházkerüle­tünkben. Akiken segítet­tünk, rendszeresen visszajár­nak. beszámolnak az életük­ről. Néha közös ünnepsége­ket is rendezünk. — Református vallásúak keresik meg az egyházme­gyéket? — Vallásra, korra, nemre és nemzetiségre (!) való ic- kintel nélkül fogadjuk a menekültékét. t.évay Györgyi Fotó: Fojtán László A SÁROSPATAK ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ szerződéses üzemeltetésre átadja 1989. június 1-jétől 1994. június 1-jéig, 5 éves időtartamra a 12. sz. Italbolt egységét. Címe: Vajdácska, Fő út 65. sz. Jelentkezési határidő: 1989. május 20. A versenytárgyalás időpontja: 1989. május 29-én, de. 9 óra. Érdeklődni az áfész központi irodájában (Sárospatak, Kádár Kata út 26. sz.), a főkönyvelőnél lehet. Domokosné Fazekas Hajnalka: - Mindenkinek segítünk... Egyházaink küldetése

Next

/
Oldalképek
Tartalom