Észak-Magyarország, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-20 / 92. szám
1989. április 20., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Levél a reformkorhoz A minap hozzám eljuttatott felhívás — melyet a sajtó is közölt — hírül adta: az ország sok más megyéjéhez, városához hasonlóan Miskolcon is megalakult az MSZMP reformköre. Mint minden jó szándékú, progresszív törekvést, a reformkort is támoglató egyetértéssel fogadom, hiszen úgymond a reform ma és a jövőben a politika „közepe”. Helyzetelemzésük megállapításai döntően egybeesnek tapasztalatainkkal, tevékenységükkel hozzájárulhatnak az 1988. májusi párt- értekezletet követően formálódó politikai koncepciónk megvalósításához. Üdvözlöm ‘a kezdeményezést azért is, mert — a felhívás szóhasználatával élve — „a kinyilvánított reformszándékok” .megvalósításához partnerekre, szövetségesekre van szükség. Remélem — annak érdekében, hogy a megújulási szándékok egyre inkább összhangba kerüljenek a történésekkel — részletesebben kifejtik majd az alapító nyilatkozat azon gondolatát, mely szerint „a politikai vezetés több megnyilvánulása nem tükrözte híven a megyei páxltközvéle- ményt”. Hogyan, is vélekedünk mi a reformról? Ahogyan azt a térségi fejlesztésre vonatkozó vitaanyagunk is megfogalmazta, az a komplex társadalmi-gazdasági problémakör, amellyel meg kell birkóznunk, nem oldható meg javítgatással, toldozgatássál, foltozgatással, osak egy átfogó társadalmi reform következetes végrehajtásával. Szakítanunk kell a társadalomra, gazdaságra, a szellemi és közéletre vonatkozó korábbi értékek sorával, a társadalom és intézményei kialakított munkamegosztásával, működési módjával. Kis lépések helyett fordulat értékű változásokat kell végrehajtanunk és kikényszarítenünk. Sokszínű, de egyszerre és eigy irányba ható változások sorával a régi modell helyett újat kell. alkotnunk. A megye lakói számára a reform a maga teljességében jelentkezik, és nemcsak szellemi feladványként, hanem gyakorlati tennivalóként is. Meg kell küzdenünk egyfelől saját valóságunkkal, de át kell törnünk a társadalomirányítás túlcentralizált intézmény- és döntési rendszerét, hogy saját sorsunkról, az általunk, megtermelt források birtokában,, végre önállóan és felelősen dönthessünk. Gazdaságilag megalapozott területi és települési önállóságot, sokszínű és hiteles helyi politikai intézményeket akarunk. A piacgazdaságra, tulajdonreformra támaszkodva 'távlatos, ember- és környezetcentrikus gazdaságfejlesztési politikát, kiegyensúlyozott térségi infrastruktúrafejlesztést, kulturális fellendülést, tisztességes megélhetést biztosító és megfelelő tel- jesítménymoti vációt jelentő bérreformot, .létbiztonságot garantáló szociálpolitikát szeretnénk. Tehát a reformtörekvéseknek át meg át kell szőniük egész életünket, érvényre kell jutniuk a politikai életen túl a gazdaság, a kultúra, az oktatás, a művészetek területén egyaránt. Meggyőződésünk, hogy mindennek középpontja a képességeit kibontakoztató, magas színvonalú teljesítményre képes, önálló, autonóm személyiség. Ezért törekszünk új arculatú kulturális környezetre, amelyben helyére kerülnek nemzeti hagyományaink, amelyet áthat a humánum és a szolidaritás, az önszándékú többre törekvés. Ezért tartjuk sürgetőnek a helyi politikai intézmények reformját, az önigazgatás, önszerveződés intézményeinek megerősítését, megszervezését, működtetését, a társadalmi mobilitás és az emberi teljesítőképesség feltételeinek biztosítását. Mindennek előfeltétele többek között egy olyan MSZMP is, amely tudatosan 'leépíti korábbi mindenható-mindent tudó státuszát, demokratizálja szervezeti-döntési rendszerét és elfogadja az előjogok nélküli pártok versenyét a nép bizalmáért. Tettünk-e már ennek érdekében valamit? Igen, bár tudom, hogy még nem sikerült mindenben áttörést elérni. De tény, hogy új módon gondolkodunk valóságunkról és jövőnkről, felemeltük fejünket, hogy ne csak végrehajtói legyünk a kormányzat döntéseinek, hanem formálói sorsunknak. Kezdeményeztünk a politikai intézmények között, és mindenekelőtt a parit belső életében egy olyan működést, amely mentes a paternalista elemektől, alapelvként a demokratizmust, az intézmények, szervezeteit önállóságát, a célok megvalósításában a partneri együttműködést és az ehhez mindenkor és minden szinten szükséges személyi feltételek biztosítását tartja szem előtt. Olyan reformot akarunk, melynek jellemzői: gyökeres megújulás a gondolati, tudati szférában. Nem a mindent tagadás, hanem a nyílit vitákban kiérlelt konszenzuson nyugvó tervező, szervező, döntéshozó tevékenység. Célunk olyan társadalmi gyakorlat kialakítása, melyben helyet kap a kompromisszum és nézeteink következetes képviselete, a megegyezési, együttműködési készség és a tudatos politikai harc. A feladat nem kicsi! A válság — beleértve valamennyi aspektusát — leküzdése, végső soron a népünk, nemzetünk felemelkedéséhez vezető út kitűzése. Olyan úté, mely hosszú, küzdelmes, melyből nem hiányoznak a buktatók, zsákutcák sem. Sikeres végigjárására — s eközben az MSZMP meghatározó befolyásának megőrzésére — csak akkor van esély, ha a párttagság saját szándékait is megfogalmazza, kifejezésre juttatja és alkotó részesévé válik — kritikával, javaslattal és tettel egyaránt — a reformfolyamatoknak. Ilyen lehetőségnek tekintek minden reformkort, szellemi műhelyt, amely célja szerint szellemileg igényesen, sokszínűén, és konstruktívan kíván foglalkozni ezekkel a kérdésekkel. A reformkor ösztönzője, segítője lehet a változásoknak, az MSZMP-n belüli különböző áramlatok gondolati és cselekvési koalíciójának. Fogékonyan az újra, segíteni tud azoknak, akiknek a régi beidegződés miatt ez nehezebben megy. Az igényes reformkor olyan műhely lehet, .amely a párt pozícióját javítja, működését segíti. Miskolc, 1989. április 19. Elvtársi üdvözlettel: Dudla József Napraforgó-terület talaj-előkészitése, vegyszerezése egy menetben Fotó: L. J. Egy csereháti tsz mindennapjai Zabos év lesz itt!” Nehéz esőfelhők sötétítették az egét Baktakék fölött, amikor a tavaszt munkák első részét elvégezték. A felhők azonban nem vonultak el a tagság feje felől. A korábbi vezetés segédletével (vagy díszkisérete mellett) összehoztak annyi veszteséget, hogy éppen eleget beszéljen a megye a soron következő felszámolandó szövetkezetről. Híre is ment, hogy csődeljárással megszűnik a téesz, de utolsó lehetőségként „csupán" szanálják a közös gazdaságot. És hiába voltak a gépműhely falára pingált zengzetes jelszavak, a volt elnök szavalataival sem tudta kiénekelni a hőn óhajtott nyereséget. Így — szokásunkhoz híven új elnök, új főagronómus került a szövetkezetbe, akik megpróbáltak új utakon járni — a tagsággal közösen. Így tavaly hárommillió forintos nyereséget dolgoztak össze, aminek ezen a vidéken nagyon kell örülni. Gulyás Gyula főagronómus Felsőgagyról jött át, hogy főagronómusként irányítsa a termelést. Így az ő feje fáj a legjobban, ha nem kap vegyszert, ha nem szórhat műtrágyát, ha neki kell személyeskednie, hogy a faluba széthordott gépeket, eszközöket visszasike- rítse a téesz gépudvarába. Mert nagyon elterjedt itt a híre korábban, hogy feloszlatják a szövetkezetét, el kell adni mindent, hogy az adósságokat kifizessék. Vitte is boldog-boldogtalan, amit ért, de amikor látták, hogy hamar terjesztették a szövetkezet halálhírét, ki szép szóra, ki erőszakra, de megkerítette a gépet, az ekét, a traktort. — Nem tudtam én tavaly, hogy mit vállalok — mondja a főagronómus. —- Gyakran kell itt figyelni a hátramozditókra, az ellendrukkerekre. Szerencsére a szorgalmasabbak., vannak többen, én is az ő munkájukra, lelkiismeretükre támaszkodom. Csak így tudjuk végezni az éppen időszerű munkákat. És nyugodtan mondhatom, nem vagyunk elkésve: 750 hektár őszi búzánkat fejtrágyázzuk, elvetettünk 150 hektár tavaszi árpát, vegy- szereztük, vetettük, a borsóterületeket, és a napraforgó vetését is elkezdtük. Foglalkozunk feketemus- tár-termesztéssel, és tele-; pítení szeretnénk 50 hektár barackot, fejleszteni akarjuk gépparkunkat, amelyre 4 millió forint hitelt kaptunk. Nagy gondunk, hogy az ipari ágazatokkal együtt is csak kétszázötven dolgozónk van. Ehhez még olyan kedvezőtlen állapot is hozzájárul, hogy a nehezen irtható gyomok közül nagyon elterjedt a vadzab. Ez az év bizony nemcsak „zabos”, de vadzabos is lesz. Ami pedig plusz kiadást jelenj szövetkezetünknek. Gulyás Gyula rövid tájékoztatóját nem panaszként mondta el, csupán a hétköznapi munkákról ismertetett egy kis keresztmetszetet. Nem panaszképpen, csak tényként említette, hogy az évi eredményüket bizony kedvezőtlenül befolyásolja majd az a tény is, hogy tavaly igen kevés pénzük volt műtrágyára, így az 1988-as évi rekord növénytermesztési hozamokat nemigen tudják megismételni. A 3387 hektáros szövetkezet tagsága így csak a jó időben bízhat, hogy sikerül állandósítani legalább a tavalyi eredményüket. De úgy mondják, bíznak azért az új vezetésben is. (Bekecsi) Vitairat a jövőről Szociálpolitikai reformterv H ajléktalanság és munkanélküliség, a társadalmi beilleszkedés súlyos zavarai, a lakosság egyre romló egészségi állapota, soha 'nem tapasztalt népesedési gondok jelzik, hogy Magyarországon megrendült a létbiztonság s ezen belül a szociális biztonság. Ezt újrateremteni a szociálpolitika legfőbb feladata. De hogyan? A Szociálpolitika Távlati Fejlesztési Bizottsága vitairatot tett közzé „Útkeresés és szociális biztonság” címmel. A '.szakértői csoport két lehetséges fejlesztési módozatot dolgozott ki. Az egyik a jelenlegi prioritásokból és preferenciarendszerből indul ki, föltételezve, hogy a szociálpolitika alapvető feladatait továbbra is nagy ellátási rendszerék keretei között kall megoldani. Ezeken belül különös jelentőségű a nyugdíjasok és a gyermekes családok támogatása, az infláció miatt lehetséges — és nem általános körű — kompenzálás, a gyermeknevelési 'költségék nagyobb részének átvállalása. Tehát nem változik semmi? Változhat! Még a jelenlegi rendszeren belül is. A társadalombiztosítás gyakorlatilag már levált az állami költségvetésről. Továbbá: a gazdaságpolitika végre elfogadta a munkanélküliség tényét, ami a létező munkanélkülisegély alapfeltétele. Remélhetőleg a családi pótlék rendszere is tovább változik, s az is tudnivaló, hogy a szakemberek a családi jövedelemadó-rendszer bevezetésének lehetőségét latolgatják. További lépés lehet bizonyos fogyasztói ártámogatások közvetlen pénztoeni juttatásokká való átalakítása. Nagyjából ennyi a — főleg pénzügyi módszereket érintő — első alternatíva. Akárhogy nézzük, ez az alternatíva csakis zsákutcáiba vezet; a sokasodó és egyre nyomasztóbb szooiális feszültségeket aligha enyhítheti. Akkor nézzük a második lehetőséget, ami ugyan kockázatosabb, de talán eredményesebb megoldásnak látszik. Kockázatosabb, mert rendszerszemlélete — az eddig megszokotthoz képest — egészen más, s talán eredményesebb, mert alkalmazásával a kritikus helyzetek remélhetően kezelhetőbbek. Az elképzelés a hagyományosnál lényegesen szőkébb preferenciákat és prioritásokat jelöl meg. Kevésbé koncentrál a nyugdíjakra és a gyermeknevelésre, és sokkal inkább a pályakezdő, a családalapító fiatalok életkezdésének és a gyermeknevelés feltételeinek javítására; a foglalkoztatási struktúraváltásra és a munkanélküliség szociális kezelésére; mindazok támogatására, akik önmagukról már képtelenek gondoskodni; és végül arra helyezi a hangsúlyt, hogy a sokszorosan hátrányos helyzetűek életkörülményei tovább már ne rosz- szaib'bodjanak, illetve e megdöbbentően népes társadalmi csoport hátránya a lehetőség szerint mérséklődjék. NYUGDÍJ. LAKÁS. MUNKAHELY Látható, hogy egyfajta szociális védelemről lenne szó. Ennek érdekében a második koncepció — az elsőhöz képest — a következő lényeges változtatásokkal számol. Először: mihamarabb végrehajtandó a nyuigdijrendszer átfogó reformja. Másodszor: a lakásépítési hitelek kamatainak és a lakibéreknek olyan jellegű és mértékű változtatása, amely önmagában is fedezetet nyújtana az első lakáshoz való hozzájutás jelentős állami támogatásához. Harmadszor : munkahelyteremtő program indítandó és nemcsak a munkanélküli-segély lehetséges — egyébként a következő öt évben szerény becslések szerint is 10 milliárd forintnyi — megtakarítása miatt, de a munkanélküliség pszichikai következményeinek megelőzése miatt is. Negyedszer: az egészségügyi és szociális gondozás állami feladatainak egy része átcsoportosítandó a Vöröskereszthez, az egyházakhoz, a különböző egyesületekhez, alapítványokhoz. (Ha a jelenlegi ilyen jellegű állami feladatoknak csak egy tizedét adnák át, s a tennivalókat vállaló csoportosulásokat az állam — a mai teljes fenntartással szemben — mondjuk költségeik 50 százalékával támogatná, akkor ez a megoldás a következő ölt évben 4—5 milliárdos megtakarításhoz vezetne!) Ezek az intézkedések öt év múltán a két alternatíva költségigénye között, reálértékben körülbelül ötszázaléknyi különbséget eredményeznek, és ez nagyon nagy pénz. Az összeg felét elvinné az ifjúság lakáshoz juttatásának finanszírozása. A munkanélküli-segélyből megspórolt pénzből a foglalkoztatási programokat lehetne finanszírozni. A nyugdíjrendszerben felszabaduló öszszeg bizonyos hányada — ésszerűbben felhasználva — visszakerülne a rendszerbe, részben pedig a családipótilék-rendszer fejlesztését szolgálná. POLITIKAI BÁTORSÁG ÉS SZAKTUDÁS Ez a koncepció azért is kockázatos, mert feltételezi a gazdasági folyamatok — se folyamatokat vezérlő szabályozás — gyökeres megváltoztatását. Máskülönben miért is építene az egyébként logikus alapelvre, hogy tudniillik a gazdaság és a szociálpolitika között nincs merev választóvonal. Vagyis a szociálpolitika eredményessége — és egyáltalán működőképessége — nem önmagában, hanem szélesebb értelemben vett társadalmi-gazdasági feltétel- rendszerben bontakozhat ki. És kockázatos e koncepció azért is, mert — az iménti feltétel hiányában — semmi eredményt nem garantálhat, viszont megvalósításának legelső aprócska lépései .is esetleg társadalmi méretű áldozattal járhatnak. Mindez nemcsak politikai bátorság és elhatározás kérdése, hanem — és talán mindenekelőtt — a prdfi szaktudás függvénye is. De hol vannak nálunk az ehhez szükséges gyakorlati szakemberek? E z a roppant munka ugyanis aligha bízható azokra az adminisztratív segédmunkásokra, akik manapság a tanácsoknál, a vállalatoknál, s a különböző hivatalokban, intézményekben, minden szakképzettség és a legcsekélyebb empátia- készség nélkül, általában rutinszerűen intézik, vagy nem intézik a hozzájuk fordulók — társadalmi méretekben már elviselhetetlenül — súlyos gondokat okozó szociális problémáit. Vértes Csaba (MTI-Press)
