Észak-Magyarország, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-19 / 91. szám
1989. április 19., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Göncön és Miskolcon... Vasárnap a ... egyaránt szoríthatnak a labdarúgás barátai ma délután. Az abaúji településen ;a Gönci VM együttese nagy feladat előtt áll: a Körmendi Dózsa ellen kell(ene) olyan előnyt szerezni, hogy az elegendő legyen a Szabad Föld Kupa döntőjébe kerüléshez. A vasi bajnok kellemetlen ellenfélnek ígérkezik, ötpontos előnnyel vezeti a megyei bajnokságot. A találkozó 15 órakor kezdődik, a visszavágót Körmenden játsszák. Miskolcon a népkerti pályán presztízscsatát láthatnak a drukkerek. A Borsodi Építők Volán gárdája előrehozott találkozón látja vendégül az MVSC csapatát. Az összecsapás ma 16 órakor kezdődik. Népkertben Négy magyar salakos próbál szerencsét A salakmotorozás hívei már előre dörzsölik a, tenyerüket: vasárnap délelőtt Miskolcon világbajnoki selejtezőre kerül sor. Ezúttal egyéni verseny jut a borsodi megye- székhelynek, izgalomban tehát aligha lesz hiány. Az európai ág végállomása egyébként Debrecen, ahol augusztus 12-én rendezik a kontinentális döntőt. Addig viszont igencsak hosszú az az út, amelyet meg kell tenniük a legjobbaknak. A lebonyolítás rendjéről röviden: négy színhelyen rendeznek selejtezőt. Byd- goszcz-ban április 22-én, Sla- nyban és Miskolcon április 23-án, Krsikóban május 7-én ikerül sor a selejtezőikre. Ezekből az első 8—8 motoros kerül tovább, s a következő köriben hozzájuk csatlakoznak a kiemeltek. Pardubicóben, Wiener-Neu- stadtban, Zielona Gorában és Donauneustadtban folytatódik a vetélkedés. Az elődöntőiknek Rytonik és Rov- nó ad otthont, aztán jön a sorban Debrecen. A világ- bajnoki finálénak az idén szeptember 2-án München lesz a házigazdája. — Az előcsatározások rendre sok váratlan eredményt hoznak — jegyezte meg Kővári Kázmér, a BÉV SC ügyvezető elnöke. — Ezeken a futamokon mindenki indul, áki számít, s a „névtelenek” igyekeznek betörni az ismertebbek közé. — Milyen a miskolci mezőny összetétele? — Nyugodt szívvel jelenthetem ki, hogy legalább 12- en egyenlő eséllyel pályáznak a továbbjutást jelentő nyolc helyre. Négy-négy magyar és szovjet, háromhárom osztrák és olasz, egy- egy lengyel és nyugatnémet motoros alkotja az indulókat. — Kik képviselik a magyar színeket? — A legtöbb eséllyel a nyíregyházi Petriikovics József száll harcba, de rajta kívül szurkolhatnak Nagy Róbertnök, Csillilk Róbertnek és Seres Jánosnak. Bízom abban, hogy legalább ketten kiharcolják a továbbjutást. — Mit tudunk a külföldiekről ? — Nincs a mezőnyben olyan sportoló, akit a „futottak még” kategóriába lehetne sorolni. Mostanában egyre jobbak az olaszok, az osztrák Funkra feltétlenül figyelni kell, a szovjetek pedig a kemény, erőszakos motorozás hívei. Megítélésem szerint azonban a győztes nem az említett nerhzetek salakosai közül kerül ki. — Kire tippel? — A lengyel Zaluskira. A rendezőkhöz egyébként megérkeztek a nevezések, teljes az indulók listája. íme a névsor (rajtszám szerint): I. Bössner (osztrák), 2. Fur- lanetto (olasz), 3. Funk R. (osztrák), 4. Petri kavics (magyar), 5. Kurguskin (szovjet), 6. Vesprini (olasz), 7. Zverev (szovjet), 8. Martan- sin (szovjet), 9. Nagy R. (magyar), 10. Seres (magyar), II. Gresin (szovjet), 12. Za- luski (lengyel), 13. Pelz- rnann (nyugatnémet), 14. Höchtl (osztrák), 15. Maida (olasz), 16. Csillik (magyar). A vetélkedés a népkerti Pályán vasárnap 10.30 órakor kezdődik. (doros) „Minden rendben? Akkor akár indulhatunk is..." - mintha eit mondaná az utolsó igazításokat végző salakos mozdulata. Vasárnap alaposan oda kell figyelniük azoknak, akik szeretnének tovább kerülni a miskolci selejtezőből. tüt Pillanatok a karate OB-ról A miskolci városi sportcsarnokban rendezték peink a verseny két látványos pillanatát örömeg a shito-ryu országos bajnokságot. Ké- kitették meg. Juhász Emese felvételei BIRKÓZÁS. ORV, kötöttfogású serdülőverseny. Budapest. Eredmények, 55 kg: 2. Péter Gy. 58 kg: 3. Keresztúri. 63 kg: 3. Baranyi. 74 kg: 1. Molnár (valamennyi DVTK). KOSÁRLABDA. A diákolimpia férfi V. korcsoportos versenyében megkezdődtek az elődöntő mérkőzések. A miskolci Földes Ferenc Gimnázium gárdája idegenben játszotta le első találkozóját. A jó játékerőt képviselő budapesti Eötvös Gimnázium csapatától 77-68-ra kaptak ki. Kosárszerzők: Deák (35), Erdélyi (13), Stumpf (8). Kará- nyi, Németh (6—6). Jó teljesítményt Deák és Erdélyi nyújtott. A visszavágót április 24-én, hétfőn. 14 óra 30-kor rendezik meg az egyetemi körcsarnokban. A Földes hátránya 9 pont. azaz a miskolciak eséllyel pályáznak a továbbjutásra. Az NB Il-es csapatok rájátszásos tornája a 3—6. helyért — Szeged. A MEAFC férficsapata mindhárom ellenfelét legyőzte. Eredmények: MEAFC—Nyíregyházi TK 105-89 (53-40). Ld.: Botár (20), Németh (19). Magyar (15). Králik (14), Deák (12). MEAFC—Szegedi Postás 69-65 (35-35). Ld.: Magyar (26). Kovács (14). MEAFC —Baja 81-75 (43-38). Ld.: Králik (18), Németh (17), Botár (15). Magyar, Kovács (12—12). KARATE. Shito-ryu országos bajnokság. Miskolc Városi Sport- csarnok. Az eddig nem közölt eredmények. Kumile, férfiak. —60 kg: 1. Kápolnási (MTK- VM), 2. Kovács (Miskolci Honvéd), 3. Lukács (Justitia). —65 kg: 1. Túrák (MTK-VM). 2. Szénás! (FEG SK), 3. Szabó (MTK- VM). —70 kg: 1. Bedő (Justitia), 2. Nagy J. (Miskolci Honvéd), 3. Mikolás (Tatabányai Karate Klub). —75 kg: 1. Zal- ler (MTK-VM), 2. Vincze (MTK- VM). 3. Balta (Justitia). —80 kg: í. Orosz (Miskolci Honvéd). 2. Konfár (MHSZ Figma Karate SE), 3. Nánai (MTK- VM). +80 kg: 1. Bodnár (Olefin SC), 2. Gila (MTK-VM), 3. Siklós (K.-barcikai Lakótelepi SE). Női abszolút kumite: 1. Vincze (Miskolci Honvéd). 2. Csőszi (MHSZ Figma Karate SE). 3. Beke (MHSZ Figma Karate SE). ÖKÖLVÍVÁS. Nemzetközi verseny. St. Nazairé, Franciaország. A 48 kg-os mezőnyben Isaszegi Róbert (Borsodi Bányász) szerezte meg az aranyérmet, 81 kg-ban Hranek (Borsodi Bányász) második lett. Isa- szegit különdíjjal is jutalmaz-_ ták. SPORTNAPOT rendeztek Szögligeten. A Fut a megye címmel lebonyolított eseményen 350-en álltak rajthoz a különböző számokban. A Hazafias Népfront, a községi tanács, az úttörőcsapat és a sportegyesület közös rendezésében lebonyolított eseményen mezei futás, asztaliteniszezés, kispályás labdarúgás, kézilabdázás, sakkozás, valamint tréfás ügyességi verseny szerepelt a programban. RÖPLABDA. Sátoraljaújhelyi TK—Nyíregyházi Sportula 3-1 (13. 7. —12. 10). Sátoraljaújhely, NB II. férfi. Valamennyi hazai játékos dicséretet érdemel. LABDARÚGÁS. A megyei II. osztályú bajnokság eredményei. Keleti csoport, 16. forduló: Her- nádnémeti—Szalaszend 4-1. Sátoraljaújhely—Rátka 1-0. Sárospatak—Erdőbénye 4-1. Felső- zsolca—Novajidrány 1-1. Enc.s— BAG Végardó 3-0. Karcsa—Tokaj 2-1. Hollóháza—Forró 3-0. Északi csoport, 14. forduló: Szirma- besenyő—Ónod 1-3. Sajólád—Lak 2-4. Somsály—Alsóvadász 2-2. Borsodszentgyörgy—Tiszapalko- nya 1-1. Borsodivánka—Hidvég- ardó 1-1. Tegnapi számunkban a Maki völgy—Bükkábrány találkozó tudósításánál helytelenül írtuk a vendégek gólszerzőjének nevét. A bükkábrányi gólt Szabó L. érte el. TENISZ. Üjra indul a népszerűvé vált. 10 fordulós tenisz- verseny a Junior SC-nél. A Győri kapui pályákon pontszerző kvalifikációs formában bonyolítják le az eseményt az amatőr sportolók részére, férfi egyesben. A viadal 50 ezer forint összdíjazású, s a szponzori szerepre a Transbaum Kft. vállalkozott. Szombaton, reggel 8 órától az első forduló mérkőzéseire kerül sor. ASZTALITENISZ. Városi férfi tízekbajnokság — Lentnváros. Az első helyet Kavicsánszki (106-os szakmunkásképző) szerezte meg. APRÓHIRDETÉSEK ingatlan Parasznya. Határ út 5. szám alatt 3 szoba-hallos, összkomfortos lakás, központi fűtéssel, 600 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni lehet a helyszínen. __________ C saládi ház eladó, megtekinthető: Móra F. u. 18., szombaton egész nap. ______ M ezőkövesd. Szo- molyai út 29. sz. alatt 2 család részére külön bejáratú családi ház, gyógyfürdőhöz közel, sürgősen eladó._________________ 21 0 négyszögölön fekvő, 3 szoba, összkomfortos, alápincézett lakás eladó készpénz + OTP-átválla- lás. Érdeklődni mindennap: Balogh Imre, Gesztel y. Csokonai u. 46. Eladó Miskolctapolca felett, a Fajdos- dúlőben gyümölcsös és szőlő. Érdeklődni: Hejőcsaba. Szputnyik U. 36. Tol.: 68-976. Eladó Szikszó, Magyar-hegyen 380 négyszögöl termő szőlő, téliesített víkendház- zal. Irányár: 150 ezer Ft. ,,'Tavasz 246001” jeligére a kiadóba. Eladó 2 szobás, összkomfortos. 52 m* 315 * 2- es. II. emeleti lakás. Tel,: 75-260. __________ A lsódobsza. Jegenye úí 16. sz. alatti. 3 szoba, összkomfortos családi ház. nagy telekkel. szőlő-gyümölcsössel, gazdálkodásra alkalmas épülettel, ipari árammal, sürgősen eladó. Érd.: 18 óra után. a helyszínen. ____ A lsózsolca. Alkotmány út 30. alatti, kétszintes, két család részére alkalmas családi ház eladó, vagy Miskolc belvárosi 3 szobásra cserélek. Érdeklődni: Encs, Pe- v tó fi út 63. 1/3. ___ K is lakóház a Ví- kend-telep 36. alatt eladó. Érdeklődni: Miskolc Víkend-te- lep 35.; Eladó két család részére is alkalmas családi ház. két garázzsal, plusz 5x4-es mellékhelyiség. Ipari áram bevezetve. Érdeklődni mindennap: Miskolc III., János u. 56. sz. alatt.__ E ladó Tapolca és KomlóstetŐ között, a Bánles-dűlőben 250 négyszögöl zártkert, faházzal. villannyal. Irányár: 150 ezer Ft. ..Tavasz 246003” jeligére a kiadóba. Hajdúszoboszlón, a gyógyfürdőhöz^ közel, 4 szobás, összkomfortos. minden igényt kielégítő, új családi ház, bármilyen tevékenységre alkalmas melléképülettel eladó. Üdültetésre, üzletnek, műhelynek kiválóan alkalmas. Érdeklődni: Hajdúszoboszló, Kossuth u. 47. 4200. Telefon: 52-61-867. Eladó 1100 négyszögöl alapterületű (telephely, ipari árammal, épületekkel és rakodóterülettel. Telefon: 52-008. ________________ E ladó Putnokon nagy borospince. Zrínyi út végén. Érd.: Nagy László, Zrínyi út 16., vagy a 06-46- 15-345-ös telefonon. Eladó belvárosi (Vörösmarty u.) szerény igényű, azonnal beköltözhető, 1/3 rész- tulajdonú családi házrész, mely áll utcai 2 szoba, konyha, fürdőszoba. előszoba (40 m-), jelenleg széntüzelésű (gázvezeték 20 m-re). Üzlet céljára is megfelelő. Ár: 500 ezer Ft. Csak kn.- vel rendelkezők érdeklődését várom. Tel.: 38-677. az esti ólakban. NyékládházAn családi. kertes ház igényesnek eladó. József A. 11. Eladom vagy családi házra cserélem Avas-déli. földszinti, telefonos, 70 m^-es szövetkezeti lakáso- mat. Tel.: 65-132. Eladó Hejőcsabán lévő, régi építésű kis családi ház, víz, villany van. lakható, 250 négyszögöl kerttel. 350 ezer Ft-ént, vagy bérházira cserélném. másfél szobás tanácsira vagy garzonra. ..Tavasz 061739” jeligére a hirdetőbe. __________ K isvállalkozók is. figyelem! Eladó két szint 4- tetőfcér-be- építéses családi ház. Szövetkezeti vagy OTP-lakást beszámítok. Érdeklődni: Martintelep, Forgács A. 53. Eladó az Avason borospince. Érdeklődni : Miskolc. Tárkányi u. 6. sz. alatt. Kétszobás, kertes családi ház a Martintelepen eladó. Érdeklődni: egész nap, Miskolc. Tárkányi u. 6. sz. alatt. Beépíthető telek eladó. Miskolc, Nap- fürdő utcában. Éidek- lődni esténként; Lacz- kó Olivér. Leninváros. Pajtás köz 5. II/?. Ercnyöben eladó 315 négyszögöl hétvégi telek, kis házzal, pincével, termő szőlővel, gyümölcsfákkal, rózsával telepítve. Villany, víz van. Érdeklődni a 66-152- es telefonon. Avas-dél III. ütemben 2 szobás, 55 m2- cs OTP-lakás eladó. Érdeklődni: Miskolc, Klapka u. 46. fszt. 1., vagy 68-263 telefonon, du. 5 óra után. hét- vcgén_ eg^z^ap. ____ H ernádkakon, a folyóhoz közel 200 négyszögöl, közművesített víkendtelek, nagyméretű faházzal, termő gyümölcsfákkal és szőlőlugassal eladó. Érdeklődni délután 3 órától telefonon: 71- 440, ill- Miskolc, Daru út 25/b, Kovács. 4 szobás lakás, eltolt szintű eladó plusz szoba-konyhával. Rá- dai József, Miskolc- Szirma, Szacsvay u. 5. sz. ___________________ E ladó Felsőzsolcán kétszobás, régi típusú kertes ház. Érdeklődni a 32-733-as telefonszámon, 17—19 óra között. _____ ___ K ertes ház olcsón eladó. Csobaj, Széchenyi út 14. Érdeklődni: Csobaj, Tokaji út 1.______ E ladó 2,5 szobás, loggiás, harmadik emeleti lakás a Győri kapuban. Érdeklődni: 17 óra után, a 32-268-as telefonon. Tapolcán, a Zója utcában 180 négyszögöl családi ház építésére alkalmas telek eladó. 61-451, 19 óra után. Eladó Diósgyőrben összkomfortos családi ház. szőlő és rotációs kapa. Érdeklődni: III. kér., Gyertyán u. 8. A tapolcai elágazáshoz közel felújított, 2,5 szobás, lakó- konyhás szövetkezeti lakás eladó, sürgősen. Telefon: 65-093, 17-265. Kereskedelmi ügynökség kiadó telefonos irodahelyiséget bérelne a belvárosban. Sürgős! Telefon : 60-456, este 6 óra után. Szerencsen, a Vida- dűlőben, 560 négyszögöl kordonmüvelé- sű szőlő eladó. Érdeklődni: egész nap az 52/24-318-as telefonon. 2 szobás, hallos, 65 négyzetméteres öröklakás eladó. 1,5 szobás szövetkezeti lakást beszámítok. Érdeklődni személyesen, József Attila u. 22. II/8., vagy 6 óra után a 85-588-as vagy az 52-729-es telefonon. Eladó Bükkszentke- reszten ioo négyzet- méteres hétvégi (családi) ház, 120 négyszögöl telekkel, fizetési kedvezménnyel. Érdeklődni az esti órákban: 36-672. Martintelepi, 6 szobás. 2 fürdőszobás, étkezőkonyhás családi ház, 100 négyzet- méter műhellyel eladó. ill. egy vagy két lakásra cserélhető. Fazekas u. 11., fszt. 1. Lakon eladó régi tip. 2 szobás családi ház, gazdasági épületekkel. Érdeklődni: Németh József. Lak. Kossuth u. 95.. mindennap. Eladó 2 szobás szövetkezeti lakás a Kuruc u. 71. IX/3. szám alatt. 1 i/2 szobás tanácsi lakást a vételárba beszámítok. Érdeklődni lehet: a 71- 886-os telefonszámon, du. 3 őrá után. Összkomfortos, háromszobás családi ház sürgősen eladó. Gazdálkodásra alkalmas területtel, nagy garázzsal, melléképületekkel. Érdeklődni: a helyszínen. Miskolc. Repülőtéri út 11. Magánút. Tóthék. 1 1/2 szobás OTP-, vagy szövetkezeti lp- kást beszámítok. ____ M ezőcsáton üdülőtelek eladó. Érdeklődni: Felsőzsolca. Kodály 23.____________ S zirmabesenyőn 10 eve épült családi ház, kedvező áron eladó. ..Új otthon 061817” j cligére a__hirdetőbe. Z empléni kis üdülőfaluban, az Aranyosi-völgy felett, gyönyörű környezetben ingatlan. sok építőanyaggal. üdülőépítési engedéllyel eladó, vagy miskolci garzonra cserélem. értékegyeztetéssel. Érdeklődni: ..Igényes 24G902” jeligére a kiad óba^ _______________ L akásnak is alkalmas épülettel. 1143 négyszögöl szőlő-gyümölcsös a Középcsászáron eladó. Vászonfehérítő 24. 1113. Telefon: 18-282. 85364. Legyesbényén régi típusú családi ház, azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni. 16 óra után, Dan- kó Pista 3. X/3. Kétszobás szövetkezeti lakás a belvárosban eladó. Telefon: 66-557. Érd.: 16 óra után.__ A Pingyomon beállt telek faházzal, gyümölcsössel, szőlővel eladó. Tel.: 66- 557. Érd.: 16 óra után. 2,5 szobás, felújított szövetkezeti lakás eladó. Miskolc, Kőporos u. n. VII/l. Megtekinthető: du. 3— 7 óráig, naponta. Pincét, faházat vennék. Érd.: Vándor S. 21. 5/2. Tel.: 66-345. Kiserenyő-dűlőben 400 négyszögöl szőlő és 400 négyszögöl gyümölcsös kedvező áron eladó. Érd.: Miskolc. János u. 17. Háromszintes, gará- zsos, sorházi ingatlan eladó. Miskolc III., Berekalja. Vasverő u. 52._______ E ladnám vagy miskolcira cserélném le- ninvárosi, 55 m2-es szövetkezeti. tehermentes. telefonos lakásomat. Érdeklődni egész nap: Kesznyé- len. Táncsics út 45. Szabó Albertné. _ Eladó azonnali beköltözéssel családi ház Monok Szabadság út 21. szám alatt. Étdeklődni: mindennap lehet Kavajecz Ardrásnál. Eladó Mádon, Rákóczi u. 32. szám alatt lévő 3 szoba, összkomfortos, kertes családi ház. Érdeklődni lehet: Mád. Táncsics u. 18. Telefon : Mád 47, du. 4 órától. _________________ E ladó 1200 négyszögöl telek, szőlővel betelepítve. 2 kisebb lakóházzal. Víz. villany van. Érd.: Ozd-Farkaslyuk. Erkel F. u. 14.________ E ladó Ónod. Rákóczi u. 95. sz. alatti 3 szobás, régi típusú ház. 2370 m--es nagy kerttel, azonnali beköltözéssel. Érdeklődni : szombat, va- sárnap, tel.: 64-034. Elvi építési engedéllyel ingatlan, nagy pincével eladó. Érdeklődni: 36-857. __ E ladó új, 2 szobás (nagyerkélyes. zöldövezeti) OTP-örök- lakás — műholdas tv- adás vételi lehetőséggel a III, kerületben. Irányár: 900 000 Ft -f OTP. Érdeklődni lehet: a 63-754-es tele fon on,__egész nap. B elvárosban 3 szobás. tehermentes OTP-öröklakás eladó. Miskolc. Melinda 12. 4/1. __Telefon: 86-817. E ladó családi ház, jó fekvésű portával, amely lekapcsolható, beépíthető, minden tevékenységre alkalmas, négy külön melléképülettel. sertés, baromfi stb. Miskolc. Franklin u. 20. 3528.