Észak-Magyarország, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-18 / 90. szám
1989. április 18., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Láthatatlan forintok P anaszkodik az ismerős, hogy már nem elég az ezres, amit fizetési napon fel szokott adni szüleinek, ennél többre szorulnának, és a gyermeki figyelmesség már elvesztette szimbólumértékét; belőle legközelebb tüzelőt szándékoznak rendelni az öregek, tehát megélhetésükhöz kell. Csakhogy ímeg kell élnie valahogy panaszkodó barátomnak is, akinek vállát nyomja még a két iskoláskorú gyermekének nevelésével kapcsolatos számtalan kiadás is. Hol jelenik meg mindez a statisztikában — tette fel a jogos kérdést a panaszkodó, és véletlenül tudtam is neki válaszolni: sehol. Mint ugyanis a „fogyasztói árindex és a létminimum újszerű értelmezését” kutató program vezetőjétől, Pirityi Ottótól, a Szakszervezetek Elméleti Kutatóintézetének tudományos osztályvezetőjétől nemrégiben megtudtam; a reálbér korántsem csak akkor csökkenhet, ha a fogyasztói árak nagyobb ütemben emelkednek, mint a keresetek. A hivatalos statisztikában meg sem jelenő szükségletek is okozhatnak komoly kiadásokat. Az ismerős gondja is ebbe a kategóriába tartozik. Szülei nyugdíjának reálértéke csökken, így támogatásuk költsége növekszik és ezért pénzt kénytelen elvonni saját családjától. Míg a szülők csökkenő tényleges jövedelmét jelzik a statisztikák, gyermekük másik oldalon ezzel kapcsolatban fokozódó terheit már nem. Ahogyan nem jelenik meg a KSH kiadványaiban kiadásként a már külön élni szándékozó gyermekek támogatása, a részükre nyújtott, nem csekély segítség a lakásvásárláshoz. Ha pedig még csak iskolába járnak és .az amúgy „ingyenes” oktatás költségei emelkednek — szinte mindenhol elvárják az iskola karbantartásához, felszereltségéhez a szülők hozzájárulását —, az így kiáramló jövedelem sem rezgeti meg a fogyasztói árindex mutatóját. És a valamennyiünk zsebéből „láthatatlanul” elfolyó pénz talál még utat magának bőven. Lassanként olvad, mind soványabbra a kiküldetési díjak, az ösztöndíj, a családi pótlék reálértéke, melyet szükséges kövérségűre ismételten csak a keresetekből lehet hizlalni. Pénzt kell fizetni a korábban ingyenes szolgáltatásokért. hozzájárulni a közművesítéshez, és a jövőben tenyerét tartja majd az egészségügy is, ha az „orvosi alapellátáson” túlmenő igényekkel fordulnak hozzá gyógyításért a betegek. Akad más is, amit talán minden jó szándék mellett sem deríthetnének fel a statisztikusok. Az eltelt évtizedek alatt a hiánycikkek aránya — a bővülő áruválaszték ellenére — alig csökkent, sejthetően azonban növekedett a beszerzésnél, kurrens szolgáltatások megrendelésénél csúsztatott borravalók, hálapénzek összege. Megannyi kiadás, amit nem jelez az árstatisztika, nem rögzítenek a fogyasztási felmérések. Nem adnak számot az autóért és legutóbb már a telefonért is előre fizetendő, nagy összegek lekötéséből származó kárról. Arról a 'kárról, amit az állampolgárnak okoz a pénz forgatásából, azonnali elköltéséből létrejöhető haszon elmaradása. a felsorolás végére jutva azért próbáltam megnyugtatni az egyre idegesebb ismerőst; egyrészt azzal, hogy a statisztika mindig, mindenhol torzít, hiszen átlagokkal számol. Azután „nyomtalanul” elfolyó jövedelmünket látható gyarapodásunk tanulsága alapján mindeddig sikerült többletmunka és — igaz olykor keserves — többletáldozatok révén pótolni. Ezért is laza már az ösz- szefüggés a kereset és az életszínvonal között. Utóbbit leginkább a csendben eltűnő forintjaink és a látványosan sok túlmunkáért juttatott pénz közötti arány formálja. V. Cs. Ózdon a Kontaktéban Fiatalítás Az épülő sportcsarnok Mezőkövesden (F. L.) Akiről most szó lesz Írásunkban, tulajdonképpen a fiatal korosztályhoz tartozónak vallja magát — annak ellenére, hogy több mint tíz esztendeje a szövetkezet második emberének számít. Egészen 1989. április 14-ig, amikor a Mezőkövesdi Építőipari Szövetkezet korábbi clnökasszonya nyugdíjba vonult és a tagság választáson egy ellenszavazattal Gáspár Márton műszaki vezetőt helyezte az elnöki székbe. A most negyvenéves elnök éppen hogy ismerkedik az új funkcióból adódó feladatokkal. Bár, mint műszaki vezető, egy évtizede ott volt a „hatalom” csúcsán, ám most, mint első számú vezetőre lényegesen nagyobb teher, feladat nehezedik. Az elmúlt évtized alatt alapjában véve kiegyensúlyozott volt a szövetkezet gazdálkodása, amit a termelési érték és a nyereség fokozatos növekedése is bizonyít. S ami még igen lényeges, hogy a kereseteket is a helyi városi színvonalhoz tudták igazítani. Ebben az ágazatban az egy dolgozóra jutó évi nyolcvankétezer forint bérszínvonal, illetve a nyolcvanötezer forintos átlagkereset nem lebecsülendő. Az elmúlt évben azonban megtorpant az addigi erőteljes felfutás. Elegendő, ha megemlítjük: 1978-tól a tavalyi év volt az első esztendő, amikor igen kedvezőtlenül alakult az építőipari szövetkezet nyeresége. Mi volt az oka annak, hogy leszálló ágba került a szövetkezet gazdálkodása? Mint ismeretes, a városban épül egy sportcsarnok, amely a kívülálló számára csupán egy újabb létesítmény, a szövetkezetnek pedig veszteség. Az történt ugyanis, hogy a sportcsarnok kivitelezése során csak az elmúlt évben mintegy tízmillióval csökkent a nyereségük. Annyi bizonyos, nem túlságosan jól jövedelmező feladatot vállaltak magukra a sportcsarnok építésével, hiszen a tervezők fantáziája jóval meghaladta a beruházás adta lehetőségeket. Tulajdonképpen erre fizettek rá. — Annak mindenképpen örülök, hogy egy kivételtől eltekintve az egész kollektíva rám voksolt a választáskor — mondta Gáspár Márton. — Ez bizalmat, bátorítást jelent a további munkához. Az meg külön is említésre méltó, hogy olyan segítőtársam van a munkában, mint Szecskó Gábor, a szövetkezet mostani műszaki vezetője, aki korábban a Heves Megyei Állami Építőipari Vállalatnál termelési osztályvezetőként szerzett tapasztalatokat a szakmában. — A mai helyzetben mi lehet a fő cél a szövetkezetben? — Mindenekelőtt az általános költségek csökkentésére kell törekednünk. A napi tennivalók közül megemlítendő a hitel nélküli gazdálkodás feltételeinek megteremtése, ami a rendkívül magas kamatterhek miatt vált időszerűvé. Nem népszerű feladat a tervbe vett létszámcsökkentés sem a nem termelő részlegekben. — Az építőknek kedvezett az idei jó idő. — Az első negyedév kimondottan jó volt számunkra, ennek köszönhetően a városi sportcsarnokban befejezéséhez közeledik a parkettázás, s más szakipari munka. A vártnál jobb ütemben halad a bogácsi általános iskola emeletráépítése, és a 300 adagos konyha beruházása. A szövetkezet egyik nagy munkája a mezőségi sertéstelepen megkezdett rekonstrukció. amit mindkét fél megelégedésére végzünk. Szo- molyán négytantermes iskola építéséhez fogtunk hozzá, Mezőkövesden, az Egri utcai ABC alapozását fejeztük be az első negyedévben. — Érzékenyen érintett bennünket az úgynevezett csőív gyártásának visszaesése — jegyezte meg. — Az előző évi. mintegy 16 milliós árbevétel erősen lecsökkent. megrendelés híján ebben az évben legfeljebb 5 millió forint termelési értékre számíthatunk. „Köszönhetjük” ezt annak, hogy a kereskedelem tavaly nagy mennyiségű árut vásárolt a jugoszláv gyártóktól — mondta a szövetkezet márciusban megválasztott új elnöke. L. L. Ki teszi tönkre a juhászatot? A népgazdaság fekete báránya Nyírás helyett inkább nyúxás A Kontakta ózdi gyár- • egységében megkezdték a sorozatgyártását annak a Telekodex 2010 típusú telexgépnek, amelyet a Budapesti Műszaki Egyetemen fejlesztettek ki. A rendkívül „intelligens1' elektronikus telexgép kezelése könnyen megtanulható, számítástechnikai ismereteket nem igényel. A gépre jellemző, hogy az egyes funkciók végrehajtása során kérdéseket tesz fel és a lehetséges válaszokat is közli. Hibás kezelés, géphiba, vagy kapcsolási hiba esetén részletes hibaüzenetet ad, természetesen magyar nyelven. Az új telexgépből az idén — az igényektől függően - mintegy 150- et gyártanak. Ingatlanpiac Megjelent az Ingatlanpiac című lap 3. száma, s ettől kezdve kéthetente szombaton kerül rendszeresen az újságárusokhoz. (Folytatás az 1. oldalról) szinte kizárólagos birtoklásával rendelkező felvásárló szervezet árajánlatából, átutalásaiból egyetlen egyszer sem derült ki, hogy az általuk kifizetett összeg voltaképpen mit is takar. A termelő joggal hihette tehát, hogy a gyapjú ára annyi, amennyit kapott érte. A kedvezőtlen adottságú szövetkezetek természetes módon kapták meg a részükre adható árkiegészítést. Az újabb hideg zuhany akkor érte a szakembereket, amikor kiderült. hogy az — eddig ismeretlen — állami támogatás módja is megváltozik. Az arányosan változó, százalékos támogatás helyett egy meghatározott összeget számolnak el minden kilogramm gyapjú után. Ez az intézkedés a megelőző évi árakhoz képest mintegy 22 százalékos felvásárlási árcsökkenést hozott. Hosszas huzavona után a megyei szövetségek mind erősebb hangú és következetes fellépések eredményeként, ha több részletben is, de végül sikerült elérni, hogy a termelők hozzájuthassanak az őket megillető összeghez. A kedélyek ugyan átmenetileg lecsillapodtak, de ez csak vihar előtti csendnek bizonyult. A szakember szinte „első kézből” informálódhat e szerencsétlen ágazat agóniájáról, így joggal állapítja meg, hogy az újabb intézkedések felkorbácsolták az érzelmeket. Ugyanis az új jogszabály szerint a felvásárlási árban szereplő — és a termelők előtt jórészt ismeretlen — állami támogatást a szövetkezeteknek kell megigényelni. Ez tulajdonképpen a gyapjú árának csökkenését, a kedvezőtlen adottságok enyhítését szolgáló árkiegészítés megnyirbálását jelenti. A következő lépés valószínű, hogy a támogatás megszüntetése lesz, ami éppenséggel nem lenne baj. Tóth Sándor olyan következtetésre jut, hogy az érdekképviselet jelenlegi eszközrendszere egyelőre kevésnek bizonyul az elvonó jellegében mind drasztikusabb kormányzattal szemben. Mégis minden erejével azon van, hogy a tarthatatlan helyzetre felhívja a figyelmet. A termelők közös ösz- szefogásával, együttes fellépésével, ha kell, szokatlan eszközök alkalmazásával is el kell érni, hogy a mező- gazdasági termékek végre értéküknek megfelelő áron legyenek értékesíthetők. Ha a jelenlegi felvásárló nem képes feladatát betölteni, ha kihasználja a termelők kiszolgáltatottságát, ha nem érdekelt az ágazat termelésében, akkor nincs rá szükség. Ha a magyar gyapjút a hazai feldolgozók nem tudják megfizetni, akkor lehetővé kell tenni a külföldi forgalmazását. Ha az országnak szüksége van a juhászat termékeire, akkor bocsássa a termelők rendelkezésére az ahhoz szükséges eszközöket! A juhászat termékeinek túlnyomó része valutát hoz az országnak egyrészt azzal, hogy itthon — sanyarú körülmények között — termeli meg, másrészt az importot takarítja meg. Érthetetlen, hogy ezt a forrást a költségvetés miért akarja megszüntetni? Mi pedig itt állunk megnyírva, és fekete báránynak érezzük magunkat a népgazdaságban. — fejezi be a szakember. Ehhez csak annyit fűzünk hozzá, hogy a juhászat nincs egyedül akikor, amikor a népgazdaság más ágazataival együtt hsonló fekete bárányként „bégetnek” türelmetlenségükben. (Bekecsi)
