Észak-Magyarország, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-15 / 88. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1989. április 15., szombat % Észak-magyarországi zene­iskolások ikétnapos vonósver­senyét rendezték meg Miskol­con, az Egressy Béni Állami Zeneiskolában. Csütörtökön a gordonkaverseny, pénteken a hegedűs-növendékek versenye zajlott. Fotó: Balogh Imre [gy és negyed százada hunyt el Kazinczy Gáboi A francia s az 1848-as ma­gyar forradalom között el­telt- esztendők felezővona­lán született 1818. július 21- én. Nem volt forradalmár. Reformer volt. S 'következe­tesen az is maradt. Kazinczy Gábor Zemplén megyében, a határon túl fekvő Berettő nevű falucskában látta meg a napvilágot. Apja István földesúr, Kazinczy Ferenc unokatestvére, anyja Boron- ikay Rozália volt. Korán, már hétéves korában küldik a fiúcskát Sárospatakra. Igen, tanulni. A kollégiumban együtt diákoskodik Tompával és Erdélyi Jánossal. Tizennyolc éves, s már Pozsonyban van az országgyűlésen, ahol ba­rátságokat köt, s Palóczyt, Deákot, Kölcseyt csodálja. E légkör telítettségével jön Pestre. Ügyvédbojtár, de a közélet s az irodalom bűv­körében él. A legkitűnőbbek, Vörösmarty, Toldy, Fáy -fo­gadják barátságukba, s -már­is számos vers, novella, ér­tekezés. fordítás jelenik meg tollából. A gének játékáról ma már elég sok hajdani titkot is­mer a tudomány. Kazinczy munkái közreadásán túl — titkon — irodalmi vezérség- re gondol. Nem kétséges, az a szellem munkál benne, mint nagybátyjában, Kazin­czy Ferencben. Maga is be­vallja, hogy tizenöt eszten­dős kora óta egyetlen esz­ményképe volt: Kazinczy Ferenc, kinek irodalmi ha­gyatéka jó része birtokába jut, s ezeket később rend­re ki is adja. Ekkor jele­nik -meg élete egyetlen ver­seskötete is. A pesti napokon rádöb­ben: nem itt, hanem szülő­földjén a helye, ösztöne ki­tűnően -működött: Zemplén­ben ő lesz a reformista nem­zedék egyik legikiválóbbja! Itt már a nagybácsi szelle­me s porhüvelye közelségé­ben nyúl ismét írói toll után. Minél -hűségesebb for­dításokban közelíteni ide a -külhonból áradó eszméket, műveket. Ezért megszámlál­hatatlan fordítása. Magánélete összekuszáló- dik: elveszti -anyját, testvé­reivel összevész, válással vég­ződő szerencsétlen házassá­got köt. Berettő és Üj'hely között „ingázik”. Innen is világlik azonban alakja Pest felé. Kossuth levélben kéri föl, vállalja a Pesti Hírlap zempléni tudósítását, Kazin­czy készséggel eleget tesz a kérésnek. Tábla bírónak meg­választják, aljegyzőnek azon­ban nem. -Dúltan a csapá­soktól, s lelkesen mégis Űj- hely gazdag levéltárának -ku­tatásához -fog, ebben is -kö­vetve nagy-bátyját. (-Följegy­zéseiből tudjuk: ,18 572 ak­tát olvasott el, jegyzetelt és kivonatolt!) Dé Pesttől sem -szakad el. 1844 karácsonyán Vachotéknál ismerkedik -meg Petőfivel. S szeretik meg egymást -kölcsönösen. Ké­sőbb 1847 júliusában Mis­kolcról rán-dul át a költő Sá­rospatakra, majd Űjhelybe. Itt találkoznak. S mily lel­kesen számol -be a találko­zásról útilevelében Petőfi: „ ... a napot nála és vele töltvén, milyen pompásan? ezt csak az képzelheti, ki Kazinczyt ismeri. Valódi cso­da gyermeke a természetnek a szónoklatban.” Kazinczy Gábor Kossuth politikájának óda-adó támo­gatója. ,1848. júniusában az újhelyi kerületben ország­gyűlési követté -választják. A kormányt -Debrecenbe is kö­veti. A törés akikor követke­zik be, amikor a forradalom véres harcokba torkollik. Ez -már nem a Kazinczy világa. A Béke-párthoz csatlakozik. Világos után mégis kihall­gatják, kétszer is, míg elbo­csátják. Az erre alkatánál fogva is hajlamos Kazinczy -mély­séges melankóliába süllyed. Ma úgy mondanék. önkéntes száműzetésbe vonul, -de nem szülőföldjére, hanem Borsod­ba, Bán-falvára. A kastély asszonya, Vladár Józsefná, a művelt özvegy élete utolsó támasza. A zempléniekkel minden kapcsolata -megsza­kad. Makacs munkálkodásba kezd. Régi barátságokat újít -föl, újakat -köt. Tompa Mi­hály, Lévay József, Toldy Ferenc rendszeresen vendé­gei. Arany János is kétszer látogatja meg. Kis Széphal­mot teremt itt maga körül. Érzi önnön korlátáit, az örö­kös munkálkodással -mégsem hagy -föl. Kiadja Zrínyi Mik­lós műveit, -Apor Péter em­lékiratait. Pestre hívják lak­ni, nemet -mond: „Az én végzetem az, -hogy életem töredék maradjon.” — ez a válasza. A betegségek raja támadja meg, aranyér, szív­baj, bal oldali zsibbadás. „Rosszul, igen rosszul va­gyok” — írja Toldyn-ak 1857-ben. S mégis vagy en­nek ellenére szívósan tovább dolgozik. Kimagasló tette Moliére vígjátékainak ma­gyarítása. Kétkötetny-i fordí­tás. Csupán a Fösvényt öt­ször dolgozza át... A „világ” sem -feledi el: az Akadémia, majd a Kis­faludy Társaság tagjai közé választja. Egészsége tovább romlik. Emlék-beszédét mond Szemere Pál -fölött a Nem­zeti Múzeum dísztermében, s még egy-két levél kerül ki keze alól. Utolsó látogatója, a hűséges Tompa Mihály, ezt jegyzi föl: „... arca ékkor ónszínűvé vált már. Belép- temkor nagyon el fogód tarn, s ő tréfásan mondá: Jókor jössz, elkészíthetsz. Felöltöz­ve volt, járt, -ült, így haldok­lóit ...” Szívkórság, máj- és lép- betegség-ben, 45 évesen 1-864. április 18-án hunyta le örök­re a szemét. Életében nem -akart többé Zemplénbe men­ni s most testvérei éjjel 12 órakor szalmás -szekéren szülőfalujába, Berettőfe vit­ték s temették el a csalá­di sírboltba. Erdélyi János búcsúztatta. * Kazinczy Gábor mellszob­ra előtt állunk az ősi pata­ki kollégium füvészkertjé- ben. A talapzaton Petőf-i- versi-dézet. A költő nászút- ján Költőről küldte Kazin- czynaik, véve a -hírt,' hogy Űj-helyben győztek a liberá­lisok ... íme a vesét, -a vers indító négy sora: Miljók nevében emelem szavam Miijók nevében mondom el neked A köszönet, a hála szavait Hős pályatársam, lelkem rokona Az évfordulón bizonyára kerül egy-lkét szál virág a talapzatra. Kiss Gyula Befolyásos amerikaiak a csodarabbi sírjánál Dr. Kunt Ernővel, a tör­ténettudományok kandidá­tusával, kultúrakutatóval, a miskolci Herman Ottó Múzeum muzeológusával, megyénk művelődési hely­zetéről, a továbblépés lehe­tőségeiről beszélgettünk. — Mi lenne az első lépés a mai helyzetben? — Én Finnországban ta­nultam meg hinni a cse­lekvő társadalomtudomány­ban. Ott értettem meg, hogy a mi feladatunk az, hogy a múlt kutatását gon­dosan, s elfogulatlanul vé­gezzük. Hogy a folyamato­kat a jelenig vezessük, s magát a jelent is kutassuk, így válhatunk alkalmassá arra. hogy — ha a döntés­hozók felismerik; hogy va­lóban a történelem az élet (azaz a jelen) tanítómes­tere, s kikérik vélemé­nyünket döntéseikhez — akkor készen kell állnunk arra, hogy a jelen, s a jövő kihívásainak megválaszolá­sához bi-telles .múltbeli pél­dákat. analógiákat és tanul­ságókat szolgáltatva segít­sünk. Egy egészséges tár­sadalomban a múzeum nem poros tárgyak és eszmék raktára, hanem a hiteles önismeretet éltető energiák bázisa. Csak a hitelesen feltárt, megbecsüléssel ápolt saját múlt adhat erőt iga­zán a saját jövő építésé­hez. Meggondolva a múlt pél­dáit. úgy látom, mindenek­előtt bizalmat kell szerez­niük a döntéshozóknak, s úgy kezdeményezni egy va­lóban új terv létrehozását országrészünk felemelkedé­sére, ho-gy felmutatják egyéni igényességüket, s személyes kockázatválla­lásukat. Ezt a tervet az ország s a megye leg­jobb szákember eivel le­hetne megvitatni. A kuíltú- rakutató egy ilyen — szem­léletében és gyakorlatában egyaránt gyökeresen új — tervet csak úgy tud elkép­zelni, hogy abban a mű­veltségnek, azaz a kultúrá­nak és az oktatásnak fel­tétlen elsőbbsége van. A történeti példák tükrében hamis ideológiának tűnik azt állítani, hogy előbb kell. megteremteni az anyagi javakat, s ezért a gazda­ság. a pénzügy volna előny­ben részesítendő. Csakis szellemi tőkéből lehet való­ban hasznosítható anyagi tőkét formálni. S e szelle­mi tőkének is megvan a maga tőzsdéje: a hosszú távon igazolható európai kulturális élet, s értékrend. Mostani helyzetünkben csak az segít, ha a minőséget, s a csaknem elérhetetlen minőséget célozzuk meg, minden téren. A nagysza­bású, ám hiteles tervezés felszabadíthatja valameny- nyiünk adottságait. — Milyen feladatokat tartalmazna ez a hosszú távú terv? — Az egyik legfontosabb szempont, hogy állandóan figyelembe kell vennünk az, országos és európai kihí­vásokat. Megyénk ritka kulturális múlttal felruhá­zott területe hazánknak, s e „kulturális tőke” kama­tait mi nem használtuk ki, sőt gyakran szétziláltuk. Itt, Borsodban is, a „közös európai ház” megépítésén kell gondolkodnunk, s nem kisszerű, rövid távú prog­ramok szerint haladni. A cselekvés első feltéte­le mindig az önismeret. Meg kell tudnunk, hogy kik vagyunk, milyen érté­kekkel rendelkezünk való­jában, miilyen a helyünk hazánkban és a nemzetek között. Tudomásul kellene vennünk: csak akkor tu­dunk változtatni, ha önis­meretre teszünk szert. En­nek megvalósításához egy kiváló szakembergárdára lenne szükség, amelynek tagjai új szemlélet szerint térképeznék fel megyénk értőkéit. Létrehoznának egy megyei kulturális ér­téktárat, ahonnan gyorsan, pontosan és tartalmasán meríthetne iskola és köz- művelődési egylet, magá­nos érdeklődő és hivatásos néptanító, helyi lakos és külföldi. Az új szemléleti tervezéshez hasznosnak tartanám egy „Borsod-Aba- új-Zemplén 2000-ben” pá­lyázat kiírását, magas pá- lyadíjákikal. Az ország leg­jobbjait kellene megnyer­nünk hozzá, hiszen létkér­désünk, hogy tudjuk mi lesz itt több mint tíz év múlva. Nemrég nálunk járt az egyik legnevesebb japán építész. Szerinte, az álta­lunk hátrányos helyzetű­nek elkönyvelt Aggtelek és környéke. Hegyköz, Ti­sza mente csak bizonyos értelemben tekinthetők an­nak. Óriási előnynek tar­totta, hogy ezeket a tája­kat még nem mérgezte meg teljes egészében a rossz értelemben vett váro­siasodás. S ez a fajta szemlélet lenne a követke­ző „kulturális tőke-tartalé­kunk”, amit röviden csak így neveznek: „hátrányból előnyt”. A japánok azt mondták annak idején: a háborúnak az az előnye, hogy miközben az elavult gyárak elpusztulnak ,a tech­nika halad tovább. Az új­raépítésnél viszont már a legmodernebb gépeket, technológiákat használják fel. Ha mi, hazánkban a leghátrányosabb helyzetűek közé tartozunk, akkor eb­ből csak nagystílű lépé­sekkel lehet kilábalni. A legmodernebb szemléletet kell idehoznunk, s a leg­jobb szakembereket kell megnyerni. Ezt szolgálná többek között az előbb em­lített pályázat is. Csak akkor tudunk va­lamit tenni, ha döntésho­zóink megpróbálnak nem­csak új szavakat használ­ni. nemcsak átvészelni ezt az időszakot — mondván: nemsokára úgy is jön a „hűvös hullám” és minden visszarendeződik a régiek szerint —, hanem megpró-i bálják hitelesen bebizonyí­tani azt, hogy valóban ér­dekli őket a megye kultu­rális, s ezzel együtt ipari és politikai megreformá­lása. — Megyénket „különö­sen nagy kulturális tőké­vel” rendelkező területnek nevezte. Beszélne erről részletesebben is? — Mindenképpen első helyre kívánkozik ökoló­giai tőkénk. Borsod-Abaúj- Zemplén hazánk egyik legváltozatosabb vidéke, annak ellenére, hogy a Sajó-vö'lgy olyan, amilyen. Kultúrtörténeti tőke szem­pontjából mindig is meg­határozóak voltunk, vagy lehettünk volna, ha job­ban forgatjuk. Nem hiszem, hogy említenem kellene nagyjainkat, akiket az or­szágnak, sőt a világnak adtunk. De mégis! Újra számba kellene venni őket, hogy példáikból erőt me­rítsünk. Nem szabad elfe­lejteni azt sem hogy pél­dául a magyar köznyelv a Sárospatak környéki nyelv­járásból alakult ki. Szám­ba kell venni tőkeként pa­raszti kultúránkat, polgári kultúránkat, s az egyházi­ak kultúráit is, amelyben szintén gazdagnak vallhat­juk magunkat. Sárospatak mellett szeretném megem­líteni a sátoraljaújhelyi „csodarabbi” sírját, ahová évről évre zarándokok ér­keznek a tengerentúlról. Egyszer felkértek tolmá­csolni, s szinte megdöbben­tem, hogy micsoda befo­lyásos személyek jönnek hozzánk, s mi tudomást sem veszünk róluk. Miért nem fogjuk őket kézen: uraim jöjjenek, segítsenek nekünk!? S nem szabad említés nélkül hagyni a ha­gyományos munkáskultúrát sem. Miskolcon szinte első dolog kellene, hogy legyen a vasgyári munkáskolónia megmentése, amelyet szin­te az európai örökség ré­szévé lehetne tenni. Nagy­szerű vasasok élnek még itt — ki tudja meddig? —, nem szabadna hagyni a szellemi értékeket veszen­dőbe menni.. Ne csak a fő­utcára figyeljünk oda, ha­nem erre a területre is. Nagyon elhibázzuk a mun­káskultúra ápolását, akkor, ha ezt nem tesszük meg. De — hogy egészen min­dennapi, miskolci példákat hozzak — hasznosítható kulturális tőkénk a Kis- és Nagy-Avas pincesorai­val, s a kilátó környéke. Nem csak a sajátos mikro­klíma, az értékes fák és cserjék, az egykori gondos parktervezés nyomai, a ré­gi egyleti majálisok és hangulatos vasutasnapok színhelyei hevernek gazzal borítva, elvadultan és vég­telenül, hanem az itteni szokások, hagyományok is. A napi, városi élet gond­jait ellensúlyozó pincelá­togatások és borgondozá­sok, a pinceszomszédok felfrissítő, közösségteremtő és megtartó családi, baráti együttlétei, a sajátos stílu­sú lombfűrész-oromzatok készítésében való jártasság, a saját és a más portájá­nak tisztessége, az Avas egykori — s vajon vissza miért nem állítható? — őreinek megbecsülése. Csu­pa szunnyadó erő, érték, öröm! Szerves egységben a főutca lüktetésével fel­frissítő szíve lehetne Mis- kolcnak ez az okkal elke­rült vidék. Hogy megbe­csülné egy egészséges vá­ros mindezt! Egy másik közeli példa: művészeti gimnáziumot szerveznek a megyeszékhe­lyen, mindenki örömére. Itt az alkalom a nyitásra; arra, hogy a jövőbe néz­zünk, s az ezredforduló ki­hívásának elébe menve feltételezzük, hogy fényké­pezést, videokamera-keze­lést, video- illetve tévé­szerkesztői ismereteket, s rendezést, számitógépes grafikát, holográfiát, ugyanakkor művészetelmé­letet. önismeretet, testkul­túrát, gesztusnyelvet is fognak itt nyilván tanítani. S itt az alkalom a további kezdeményezésre: létrehoz­ni mindennek — Európa ezen vidékén egyedinek számító felsőoktatási in­tézményét. Egy komplex művészeti műhelyt, hazai és külföldi előadókkal és diákokkal. A modern mé­diák valamennyi területé­nek szabad felhasználásá­val, és — hogy a megye megújítandó hagyományai­hoz is hűek legyünk — a high-tech eszköztárának bevezetésével... Persze én is itt élek. Jól tudom, mit lehet és mit nem. De hát ön a jö­vőről kérdezett.. . Czoborczy Bence Művészjelöllek a dobogón

Next

/
Oldalképek
Tartalom