Észak-Magyarország, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-01 / 77. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! XLV. évfolyam, 77. sióm 1989. április 1. Szombat Ára: 4,30 Ft Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának lapja Hit mond a szóvivő? A kohászati koncepció körül kialakult vitáról Újból felforrósodott a légkör a magyar vaskohászat kö­rül. Mondhatjuk: sajnos, hiszen ismételten nem a munká­val, hanem az egymásra mutogatással törődnek az illetéke­sek. Lemondott az a miniszteri biztos, akit az ipari minisz­ter azzal bízott meg, hogy dolgozza ki a kohászat szerkezet­átalakításának koncepcióját. Munkáját lehetetlenné tették — nyilatkozta lapunkban is. Az Ipari Minisztérium kohászattal foglalkozó vezetői mást állítanak. Megkérdeztük a megyei pártbizottság szóvivőjét, dr. Járai Jánost, mi az ő véleménye a kohászati koncepció körül ki­alakult vitáról? (Folytatás a 3. oldalon) Ülést tartott az Elnöki Tanács Straub F. Brúnó, az Elnö­ki Tanács elnöke tájékoztat­ta a testületet a február 22 —25. között Japánban tett látogatásáról. A testület az Országgyűlés által a közelmúltban hozott, a gazdasági társulásokról szó­ló törvénynek megfelelően, módosította a magánkereske­delemről szóló 1977. évi 15. tvr. egyes rendelkezéseit. A testület határozott Pe- tőfibánya lakott területnek községgé alakításáról, továb­bá az április 4-c alkalmából adományozandó kitüntetések­ről. Az Elnöki Tanács szemé­lyi kérdésekben határozott, bírákat mentett fel és vá­lasztott, majd kegyelmi ügyekben döntött. (MTI) Tavaszi iskolaszünet Hi az ön véleménye? A villamosenergia-szolgáltatásról Szabad-e a mainál több energiát importálni? Hogyan célszerű hasznosítani a gazdag bükkábrányi lignitvagyont? ÁPRILIS 5-ÉN NYILVÁNOS VITÁRA VÁRJÁK A LAKOSSÁGOT Mi magyarok, természetesnek vesszük, hogy . ®9jr ABC-be betérünk, ott kenyeret, húst és különféle élelmiszert vásárolhatunk. Azt is magától értetődőnek tartjuk, hogy odahaza a lakásban felkattintjuk a kapcsolót, a lám­pa ég, a televízió műsort sugároz, a háztar­tási gépek, berendezések működnek, az ott­hon meleget áraszt, mindez kellemessé teszi életünket. S ez így van rendjén. Mi taga­dás, hazánk európai szintű villamosenergia- szolgóltatással rendelkezik. A magyar elektrotechnikai szakemberekre hárul a feladat, egyben a felelősség is, hogy az ország lakossága most és az elkövetkező években folyamatos, jó minőségű viliamos- energia-ellátásban részesüljön. A szolgálta­tás minőségét külön is aláhúzzuk, mert erre a fogyasztók rendkívül érzékenyek. Ennek érdekében illetékes felsőbb szervek, köztük a Magyar Villamos Müvek Tröszt, az Ipari Minisztérium igényt tart a szakembe­rek, a lakosság széles rétegeinek véleményé­re, javaslatára, hogy azok hasznosításával az elkövetkező években, évtizedekben is meg­őrizhessük a villamosenergia-szolgáltatós je­lenlegi színvonalát. Arra feltétlenül számolni kell, hogy az or­szág villamosenergia-fogyasztása a kilencve­nes években várhatóan 2—2,5 százalékkal emelkedik. Honnan vegyük ezt az energiát? Importra nem számíthatunk, hiszen már most is sok villamos energiát vásárolunk. Az igé­nyek kielégítésére számos lehetőség kínálko­zik. így például szóba jöhet a klasszikus szén, illetve lignitbázison működő hőerőművek (pél­dául a bükkábrányi erőmű) létesítése, ezen túlmenően a Paksi Atomerőmű bővítése, vagy egy új északkelet-magyarországi atomerőmű építése, nem utolsósorban szénhidrogén-tü­zelésű, gázturbinás erőmű megvalósítása. Erről és egyéb, az energiatermeléssel, il­letve -szolgáltatással összefüggő kérdésekről nyilvános vitát szervez a Magyar Elektrotech­nikai Egyesület miskolci területi szervezeté­nek elnöksége április 5-én, szerdán délután 2 órai kezdettel Miskolcon, a Tudomány és Technika Házában. Ezen a magyarországi erőműfejlesztés stratégiai elképzeléseiről dr. Zetnner Tamás egyetemi tanár, a Magyar Villamos Művek Tröszt fejlesztési vezérigaz­gató-helyettese tart érdekesnek Ígérkező elő­adást, amit vita követ. A nyilvános vitára minden érdeklődőt szívesen várnak. Szükségszerű „trónfosztás” Termelési rendszerből közös vállalat Nemcsak az egyesületek alakulása, de a munka is „divatba jött" a határban Kezdetben kukoricater­mesztésre, később iparinö­vény-, majd gabonatermesz­tésre alakultak a hetvenes éveKben termelési rendsze­rek, amelyek meg is hozták a kívánt eredményeket (IKR, KITE, stb.). Közülük egy, a Gabona- és Iparinövénv-ter­melési Rendszer-, nyolc me­gye 226 termelő- és szak- szövetkezetét tömöritette. Rá- kóczifalva volt a gesztorgaz­daság. és minden évben meg­adta a szakmai tanácsokat, segített a gép, a vetőmag és a növényvédő szer, műtrá­gya beszerzésében, így gesz­tori jutalékot kapott. Me­gyénkben harminchat tsz volt tagja e rendszernek. Miskolcon, az alközpont ve­zetője. Dósa Levente arról tájékoztatott, hogy ebben az évben mihamarább szeret­nék nyélbeütni azt az átala­kulást, amelyre nem is anv- nyira önszántukból, inkább egy rendelet miatt kerül sor. Ez pedig a társasági formák­ról rendelkező 1988. évi VI. törvény, mely ez év január elsejétől új név viselésére kényszeríti a partnereket. A termelési rendszer igazgató tanácsa úgy döntött, hogy ha már változtatni (és válasz­tani) kell. akkor ők a „jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társulási formát" választják. Ebbe a formába illik bele a „közös vállalat” is, amely nemcsak egv nye­reségérdekeltségi forma, de érdekvédelmet is biztosit a tagoknak. A volt gesztor — a rákóczifalvai tsz — már nem is volt jelen a trónfosz­táson, de mint a közös válla­lat egyszerű tagja, szintén a közös vállalaton belül marad­hat (kérdés, hogy akar-e?). (Folytatás a 2. oldalon) Csőszerelés a főutcán Közmű­felújítás Miskolcon Csőszerelés Miskolcon, a Tanácsház téren. To­vább folytatódik a mis­kolci főutca rekonstruk­ciója, a kivitelező EÁÉV 12-es számú építésveze­tősége ezen a területen is kicseréli a közműveket, s díszkövekkel burkolja c teret. Határidő szerint május végére kell végez­niük a Széchenyi út Ta­nácsház térig terjedő szakaszának megújításá­val. Fotó: Balogh Imre

Next

/
Oldalképek
Tartalom