Észak-Magyarország, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-23 / 70. szám

Ísrffl-««[MMÍÍ NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA ÜGYELET Ügyeletes riporterek: Bekecsi Szabó László, Laczó József Telefonszámunk:.13 órától 19 óráig 89-872, 17-807 Eszdikm az egyetemen A téma a költségvetés re­formja volt, de a legtöbb szó mégis az adóról és az adó­zásról esett azon a tegnapi rendezvényen, amelyet a TÜKI konferenciatermében tartottak meg. A házigaz­dák, a misikolci Nehézipari Műszaki Egyetem Közgaz­daságtudományi Intézete és a Szenzor Szervezési Válla­lat miskolci irodája, szak­embereket hívtak meg: elő­adóként és hallgatóként; egymás vitapartnereiként. A program szerint előbb a négy meghívott kapott szót: Bőd Péter Ákos osz­tályvezető (Országos Tervhi­vatal Tervgazdasági Intéze­te), dr. Kupa (Mihály, a Pénzügyminisztérium főosz­tályvezetője, dr. Bonifert Donat, az Ipargazdasági In­tézet tudományos főmunka­társa és dr. Csiikós-(Nagy Béla, az Iparpolitikai Ta­nács • ügyvezető elnöke. A vitát dr. Czabán János tan­székvezető egyetemi docens vezette. Naptár _______ 1 989. MÁRCIUS 23., CSÜTÖRTÖK A nap kelte 5.42, nyugta 18.00 órakor A hold kelte 19.25. nyugta 5.45 órakor Névnap: Emőke Harminckilenc éve alakult meg Genfben — a Nemzet­közi Meteorológiai Szerve­zet utódaként — az <ENSZ szakosított intézménye, a Meteorológiai Világszerve­zet jWMO). IDŐJÁRÁS-JELENTÉS A hegyekben egy-egy hózá­por is előfordulhat. A gyak­ran erős, helyenként «iharos északi szél mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 9, 14 fok között ala­kul. (MTI) Teljesült Mazsaroff Miklós kiilása a lakosok kérése Mályiban Mályiban, a Bercsényi ut­cában négy éve működik az élelmiszer-csemege bolt. Amióta megnyílt, gondosko­dik a környékbeliek, s a sok­sok telektulajdonos alapvető élelmiszerekkel történő ellá­tásáról. Ebbe beletartozott a miskolci, mindig friss ke­nyér, vagy például a hen­tesáru is. Ám a bolt nagy­számú vevői eddig csak áb­rándnak tartották, hogy kedvenc bevásárlóhelyü­kön tőkehúst, belsőségeket is vásárolhassanak, ne kell­jen ezért más boltba, oly­kor- nem kis távolságot gya­logolva menniük. Nos, március 23-án, csü­törtökön a Bercsényi utcai üzlet a Köjál engedélyével megkezdheti a tőkehúsok és belsőségek árusítását is. Szállítójuk a húsipar, az ál­lami gazdaságok és a ter­melőszövetkezetek lesznek. Akik egyben garanciát is jelentenek a mindenkori jó ellátásra, az igények kielé­gítésére. Költők estje a A Lévay József Közműve­lődési Baráti Kör március 28-án, kedden délután 5 óra­kor a Kossuth utca 17. sz. alatti székházban rendezi a „Miskolci költők estjét”. Be­1929-ben született Alsó- zsolcán, 1953-ban végzett a Képzőművészeti Főiskolán. Tanárai voltak: Papp Gyula, Pór Bertalan, Berényi Ró­bert és Domanovszky End­re. Szinte valamennyi euró­pai országban járt már, leg­utóbb az USA-;ban volt ta­nulmányi úton. Több önálló kiállításon jelentkezett; Ma­gyarországon kívül hat kül­földi országban is megismer­kedhettek műveivel. 1981- ben Munkácsy-díjat 'kapott, tizenhét éve titkára a Ma­nap kezdődik, s ennek meg­felelően egy órával előbb­re kell igazítani az órákat; hivatalosan vasárnap, a hajnal előtti világosodást megelőzően 2 órakor törté­nik a mutatók átállítása 3 órára. (Ennek a műveletnek a fordítottjára kerül sor Lévay Körben mutatkoznak: Juhász József, Akác István, Hudy Ferenc és Füzes László helybeli költők. Verseiket gimnáziu­mi és szakiskolai tanulók szavalják. gyár Képző- és Iparművé­szek észak-magyarországi területi szervezetének. Az el­múlt évben az Elnöki Ta­nács munkája elismeréséül a Magyar Népköztársaság Csillagrendjével tüntette ki. Mazsaroff Miklós festőmű­vész kiállítása ma, csütör­tök délután 5 órakor nyílik meg a sátoraljaújhelyi Kos­suth Lajos Művelődési Köz­pont kiállítótermében. Meg­tekinthető: április 17-ig. végén, szeptember 24-én, hajnali 3 órakor.) Magyarország az idén is a szomszédos államokkal egyszerre áll át a nyári időszámításra. Ez az össze­hangolt áttérés, valamint a kora hajnali óraigazítás za­varja meg ugyanis a leg­kevésbé a tömegközlekedé­si eszközök menetrendjét. A MÁV menetrendjének időpontjai nem változnak, tehát pótfüzet kiadására sincs szükség. Az átállás éjszakáján viszont az óra­igazítás időpontja menet közben ér néhány nemzet­közi járatot: a Moszkvából Ki gondolta volna, hogy Mezőkövesden csupán egyet­len műemlék épület van? Ez a római katolikus templom szentélye, amely a XV. szá­zadban épült, gótikus stílus­ban. (A templom hajója és tornya a XVIII. sz. építé­szeti öröksége.) Műemléki jellegű és a városkép szem­pontjából jelentős épít­ményekben viszont gazdag­nak vallhatja magát a város. Különleges értéket képvisel­nek a népi építészeti örök­ségek, amelyek a matyóság múltjáról tanúskodnak. Ezek Belgrádba tartó Puskin, a Budapest és Moszkva kö­zötti Tisza, a Moszkvától a magyar fővárosig közlekedő .Budapest, valamint a Var­só—Belgrád és a Belgrádi— Varsó vonalat járó Polónia expresszi. így ezek a gyors- - vonatok az óraigazítás kö­vetkeztében 60 perces „ké­séssé1” folytatják útjukat. A Malév új menetrendet készített, amely ugyancsak március 26-án, vasárnap lép érvénybe és már figye­lembe veszi a nyári időszá­mítást. A Volán-autóbu­szok menetrendje a MÄV- éhoz hasonlóan változatlan. A Mahart személyhajóit. sem érinti az óraigazítás, mivel amúgy is csak egy héttel később, április 1-jén kezdődik a menetrend sze­rinti hajózási idény. (MTI)- Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zcmp- lén Megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527 - Postacím: Miskolc, Pf.: 351. Telefonok: központ: 38-941. Titkárság: 16-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16 049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc. Pf.: 178. Iclcfon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15-17. - 3532 - Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbcsítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési cs Lapcllátási Irodánál (HELIR), Budapest V.. József nádor tér 1. - 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 105 forint, egy negyedévre 315 forint, egy évre 1260 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVÁTH FERENC Szombat délelőttönként: Miskolci tévémagazin a 9-es csatornán E hét végétől kezdve, a Miskolci Városi Televízió minden szombaton ismét sugározza műsorát. Amikor az MTV 1-es program befejeződik — ez úgy dél­tájban van általában — néhány perces átállási-technikai szünet után az OIRT 9-es csatornán mi adunk körülbelül egyórás magazinműsort — közölték a Miskolci Városi Te­levíziónál. — Ez a sugárzott műsor a 9-es csatornán az egész város és városkörnyék területén fogható lesz. Szeretnénk az új lehetőséget minél jobban kihasználni, s a miskolciakat és a városkörnyékieket érdeklő minél színesebb magazin- műsort összeállítani. majd a nyári időszámítás összehangolt átállás Hajó- és vonatmenetrend A nyári időszámítás az idén március 26-án, vasár­nagy része a „hadas” vá­rosrészben található. Ezért a ’70-es évek végétől a fes­tői hatású településrészben az eredeti utcakép hangu­latát visszaadó újjáépítési folyamat indult — tudhattuk meg Herkely György ta­nácselnöktől tegnap Mezőkö­vesden, a megyei műemléki albizottság kihelyezett ülé­sén, ' A téma Mezőkövesd műemléki helyzete volt. A tanácselnök elmondta, hogy összesen 14 jelentős épületet tartanak nyilván. Ezek nagy része tanácsi tu­lajdon, melyek vagy már működő, vagy tervezett al­kotóházak, tájházak. Mező­kövesden nemrég megalakult a városszépítők köre. A tár­saság céljai között szerepel, hogy a gimnázium homlok­zatán bevakolt régi, koronás magyar címert eredeti álla­potába állítsa vissza. A vá­ros vezetése szeretne — az országban másodikként — kékfestőmühely-múzeumot létesíteni, s megkezdték a táncpajta építését is, amely az eredeti környezetben a népi folklór otthona lesz. A környék értékeiről szólva, Herkely György többek kö­zött megemlítette a szomo- lyai barlanglakásokat, ame­lyeket előreláthatóan még az idén helyreállítanak. Hang­súlyozta, hogy a városi ta­nács testületé a műemlék- védelemmel kapcsolatos fel­adatokat továbbra is ki­emelten kezeli. Az ülést kö­vetően a műemléki albizott­ság tagjai megismerkedhet­tek a város építészeti em­lékeivel, nevezetességeivel. (ezoborozy) • Básti János, az SZMT vezető titkára és Szeghő István; a vasasszakszervezet területi szervezője tegnap látogatást tettek a Csavar­ipari Vállalat Ongai Gyárá­ban, ahol a bizalmiakkal beszélgettek, a külföldi ve­gyes vállalattá, kft.-vé ala­kulás kérdéseiről. • A Független Kisgazda­(Kisvállalkozó-), Földmunkás és Polgári Párt Északkelet- magyarországi Szervezete fo­lyó hó 29-én, szerdán dél­után 5 órakor a KIOSZ (HNF) Széchenyi u. 70. sz. alatti székházában klubna­pot tart, melyre a tagakon kívül az érdeklődőket is tisz­telettel várja a vezetőség. A klubnapon alkotmányjogi előadás is lesz. # Bertha Zoltán festőmű­vész kiállítása nyílik meg március 24-én, pénteken dél­után 5 órakor, a Sárospata­ki Képtárban Lavotha Géza bevezetőjével. A tárlat jú­nius 25-ig tart nyitva. A műemléki albizottság ülésén Mezőkövesd épilészeti múltjáról

Next

/
Oldalképek
Tartalom