Észak-Magyarország, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-13 / 61. szám
1989. március 13., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Március 15-re készülődve * Holnapután: nemzeti ünnep • Holnapután lesz március 15-e. Az szervezetek, valamint az alternatív előkészületek lassan befejeződnek. Az mozgalmak véleményét március 15-e Cszak-Magyarország olvasói az elmúlt idei megünnepléséről. A sorozatot zá- héten nyomon követhették a készülő- ró cikkünkben újabb szervezetek áldást, megismerhették a társadalmi láspontját tesszük közzé. Mi lesz veled, juhászat? Ha valami egyáltalán elromolhat, az el is romlik. Murphy alaptörvénye kegyetlen fintor itt, Borsod- Abaúj-Zemplénben. Mert úgy tűnik, hogy megállapítása e tájon veszélyesen és kegyetlenül igaz. S ha most valaki naivul megkérdezné: miért? — a válasz nem is lehetne más Murphy stílusában, mint: csak. A Münnich Ferenc Társaság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Intéző Bizottsága a következő állásfoglalást juttatta el lapunk szerkesztőségébe: Miskolc tanácselnökének a sajtóban megjelent felhívásával — amelyben történelmünk e kiemelkedő és dicsőséges eseményének egységesen és méltó módon való megünneplésére szólította fel városunk lakosságát — egyetértünk és kifejezzük ezúton is csatlakozásunkat. Mi is azt valljuk, hogy egyén és közösség egymásra találhat ezen a napon. Egységes részvételünk kifejezi azt is, hogy cselekvő részesei kívánunk lenni az ország, a társadalom ' előtt álló célkitűzések megvalósításának. Valljuk továbbá azt is, hogy félre kell tenni minden olyan gondolatot és érzelmet, amely megkülönböztet, s az legyen a meghatározó, a döntő szándék és tett, ami összeköt mindannyiunkat. E gondolatok jegyében felhívjuk társaságunk tagjait. a velünk szimpatizálókat. és Miskolc mindert állampolgárát, hogy egységes részvételünkkel is fejezzük ki: méltó örökösei vagyunk 1848 dicső szellemének. * A miskolci ifjúkommunisták az elmúlt években fáklyás felvonuláson emlékeztek meg március 15-e forradalmi hagyományairól. Az idén elmarad a felvonulás. Miért? A kérdésre Gúr Nándor, a Kommunista Ifjúsági Szövetség Miskolc Városi Bizottságának első titkára válaszol: — A kora esti látványos felvonulást három esztendőn keresztül szerveztük meg Miskolcon. Terveink szerint ebben az esztendőben sem szakítottuk volna meg a hagyományt. Az ünnepséget előkészítő első ülésen is a fáklyás felvonulást javasoltuk, később azonban úgy döntöttünk, hogy csatlakozunk a városi tanács elnöke, dr. Kovács László felhívásához, s közösen ünnepelünk. Tehát a KISZ- fiatalok is a délelőtti programon vesznek részt. Elfogadtuk és magunkévá tesz- sziik az egységes ünneplés gondolatát. A KISZ egyébként évek óta szorgalmazza március 15-e pirosbetűs ünneppé, munkaszüneti nappá nyilvánítását. — Hogyan mozgósítanak március 15-re? — Szeretnénk, ha a fiatalok — a diákok és az ifjúmunkások — a mi Lászlónk alatt vonulnának fel és tisztelegnének a márciusi ifjak emléke előtt. Természetesen, eszünkbe sem jutott, hogy tagjaink számára előírjuk a részvételt. Az ünneplés senki számára sem kötelező, döntsön mindenki, meggyőződése, belső motivációja szerint. Emellett nem hallgathatjuk el meggyőződésünket: nem fogadjuk örömmel a szándékot, amely a napi politikai céloknak rendeli, vagy rendelné alá március 15-e megünneplését. Az Észak-iMagyarország március 10-i, pénteki számában olvastuk a Magyar Demokrata Fórum, a Független Kisgazdapárt, valamint a Fiatal Demokraták Szövetsége miskolci szervezeteinek felhívását. Értetlenül állunk az előtt, hogy az említett három szervezet különutat választott. A Kommunista Ifjúsági Szövetség Miskolcon évek • óta kezdeményezője és szervezője volt a március 15-i ünnepségeknek, felvonulásoknak, amelyekhez bárki csatlakozhatott. Tavaly mintegy 20 ezren éltek a lehetőséggel. Kokárdával, nemzetiszínű szalaggal vonultunk fel, kifejeztük hazajiságun- kat, kötődésünket a történelmi múlthoz. Kijelenthetjük, , semmilyen hatalmi atrocitásban nem i volt részünk. Nem tudunk arról sem, hogy az ünneplőkkel szemben Miskolcon az elmúlt években a rendőrség fellépett, vagy intézkedett volna, a gumibotot is érvként használva. Az utat kereső Magyarországnak, benne városunknak szüksége van az eltérő nézeteket valló csoportok összefogására is. Közös történelmi értékeink hang- súlyozása jó esélyt adott volna Miskolcon arra, hogy közösen nyissunk ajtót a jövőre. * Milyen gondolatok foglalkoztatják március 15-e előtt Zödi Imrét, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkárát? — Ügy érzem, a történelmi tapasztalatok összegzése, a következtetések levonása, a tanulságok elemzése még soha nem volt olyan időszerű. mint napjainkban. Reménykedem benne, hogy a feszült társadalmi, gazdasági és politikai helyzet ma mindenkit felelős gondolkodásra és cselekvésre késztet. Március 15-e ebben az esztendőben valóban a nagybetűs Nemzeti Ünnep rangjára emelkedett. Kimondhatjuk. hogy az ünnep megítélésében, a Aánsadalmi jelenségekkel és folyamatokkal kapcsolatban különbözőek az álláspontok. Ugyanakkor — s erre 1848 tapasztalatai figyelmeztetnek — vannak történelmi periódusok. amikor az egész ország érdeke motiválja a megbékélést. az egységes cselekvést. Széchenyi István, Kossuth Lajos és Szemere Bertalan, a polgári forradalom és szabadságharc három nagy történelmi személyiségének példáját követve, félre kell tennünk a gyanakvást és a türelmetlenséget, el kell kerülnünk a hisztériát. — Röviden fogalmazva, az előbbiek azt sugallják: ünnepeljünk közösen, mintegy népfrontba tömörülve. Milyen íszerepet vállal a Hazafias iNépfront a március 15-i megemlékezések, felvonulások megszervezésében és lebonyolításában? — Néhány szervezet Miskolcon és Leninvárosban külön ünnepséget szervez. Szándékaikat, elképzeléseiket türelmesen és toleránsán kell fogadnunk. Vitathatatlan ugyanis, hogy március 15-e az elmúlt években fogas kérdést jelentett a hatalom, annak helyi képviselői számára. Ma már elmondhatjuk; sok településen csak a hivatalos megemlékezéseket, felvonulásokat tartották helyénvalónak. Aki nem az államilag elfogadott keretek között ünnepelt, gyanúsnak számított. Miért? A hatalom valószínűleg az egység megbontásától félt, továbbá feltételezhetően nacionalista megnyilvánulásoktól tartott. Az egyik borsodi város vezetői néhány évvel ezelőtt például kifejezetten megkértek bennünket; ne mozgósítsunk úgymond, túl sok résztvevőt a koszorúzásra, az ünnepséget tartsuk meg minél egyszerűbb külsőségek között, ne keltsünk túl nagy „zajt”. Úgy gondolom. 1989-ben a népfront feladata lehet megértetni, hogy az előbbiekben leírt gondolkodás felett eljárt az idő. De nemcsak megértetni szükséges, hanem el is kell hitetni ezt, elsősorban a fiatalokkal, de az idősebbekkel is. Meg kell győznünk erről azokat, akik külön ünnepelnek. s azokat is, akik korábban gyanakvással figyelték az eltérően gondolkodókat. A kiegyezést, a kompromisszumok útját keressük. A cél eléréséhez természetesen idő kell, nem sikerülhet a kibékítés az egyik napról a másikra. — A népfront a megye valamennyi településén közreműködik az ünnepségek szervezésében és lebonyolításában. Milyenek az előjelek? Tarthatunk-e konfliktusoktól? — A népfront Borsod- Abaúj-Zemplén összes településén 1848 valóban méltó és lélekemelő megünneplésére készül. Ebben a szellemben dolgoznak az ünnepségek előkészítésén a szervezet aktivistái. Tagadhatatlan. van bizonytalanság, sőt félelem is az emberekben, az ünnep sikerét, lebonyolítását illetően. Nem ön az első. aki feltette az előző kérdést. Az alternatív szervezetek (én szívesebben használom a helyi szerveződések kifejezést) Miskolcon és Leninvárosban készülődnek külön felvonulásokra. A megye többi pontján közösen ünnepiünk. Én hiszek benne, nemcsak remélem, hogy mindenki felnőtt emberhez illő, a polgári forradalom és szabadságharc szelleméhez méltón vesz részt a nemzeti ünnep eseményein. * A Szakszervezetek Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Tanácsa 1989. március 1-i ülésén felhívással fordult a megye szervezett dolgozóihoz. A felhívásban rögzíti, hogy március 15-e munkaszüneti nap, s ez lehetővé teszi valamennyi magyar állampolgár számára az ünnepi megemlékezésen való részvételt. Ismeretes, hogy ünneplésre településenként éltérő módot és formát választanak. A Szakszervezetek Megyei Tanácsa a Nemzeti Ünnepet az egész nemzet ügyének tekintve, java- solja a megye szervezett dolgozóinak, hogy a közös ünnepségeken vegyenek részt. összeállította: Udvardy József * Az ember ugyanis nem érti, mert nem értheti, miért kell annak tönkremenni, ami fontos. Ami növekvő . dolláradósság-terhűnk árnyékában nagyon is fontos. Tudniillik van a magyar mezőgazdaságban egy ágazat, a juhászat,- amely — éppen a honi fogyasztásszerkezet miatt — szinte/ csak exportra termel. Az export áruszerkezete ugyanakkor rendkívül kedvező, mert a juhászat vágóállat-előállításának teljes skáláját felöleli, valamint, mert az áruk az egyes piacokon jól kiegészítik egymást. Az ágazat mégis válságba került, miközben a kiaknázatlan lehetőségeit mi sem jelzi jobban, mint például az, hogy a juhsajt- kivitel már feltornászta magát a 900 tonnáig, ám a külkereskedők szerint ennek a mennyiségnek a duplája is könnyedén és jó áron eladható lenne. A juhágazat dollár-árbevétele 1987-ben 61 millió volt, tavaly pedig már az év első felében meghaladta a 31 millió dollárt. Egyes számítások szerint viszont általa az éves import- megtakarítás eléri a 20 millió dollárt. A juhászat úgy hozott az országnak dollár- milliókat,' hogy közben az alig került valamibe, de dollárba semmiképpen sem. A kiszállított hús- és tejtermék ugyanis minimális abrakkal és import-fehérjével, valamint olyan gyepfelületen „állítódott”, elő, amely más állattal gyakorlatilag nem hasznosítható. Megyénk rétekben és legelőkben gazdag tájain, amerre a szem ellátott, hajdanán mindenütt juh legelt. Ám a hatvanas évek végen az árdotációk megszüntetése a nagyüzemek egy részét ju- hászatuk felszámolására késztette. Akkoriban az ágazat jövőjében bízók a korszerű technológiák alkalmazásával, a minőség javításával próbálták a túlélést biztosítani. A siker azonban csak átmeneti volt. Mert igaz ugyan, hogy 1982-ben a megye juhlétszáma 281 ezerre emelkedett, ám a következő évtől a szabályozórendszer folytonos módosulásai, valamint a külső és belső negatív hatások súlyos létszám- és termeléscsökkenést indítottak el, s mostanra ez a létszámcsökkenés permanenssé vált. A megye juhtartó gazdaságai közül ki így, ki úgy vetette le a negatív hatásokat. Kétségtelenül azok vannak többen, akik ágazatuk teljes, vagy részleges felszámolására törekedtek. (Sok helyen az állomány-nagyság mélyen az optimális szint alatt van, vagyis a kedvezőbb feltételek sem hoznának gyors, és sikeres változást.) Ám magukban akárhogyan is reagáltak a változásokra az üzemek, kifelé egységesen hallatták hangjukat. A mostani állapotok azonban azt bizonyítják, nem volt kihez szólniuk. Azaz: akik meghallották, vagy {Meghallják a panaszokat, azok gyakorlatilag tehetetlenek. Miként tehetetlen a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság ,is, mely az elmúlt három év alatt most másodszor tűzte napirendjére a megye juhtenyésztési helyzetének vizsgálatát. Az eredmény: az elkészült szellemi termék rendkívül alapos, mélyreható és megszívlelendő megállapításokat tartalmaz, ám félő, hogy csak a fióknak született. Talán ezért jelentős a mostani NEB-ülés javaslata, miszerint a megállapításokat küldjék meg a KNEB-nek, és adják át a képviselőcsoportoknak. ' Kiáltsanak együtt, hangosan: az ágazat helyzete kritikussá vált, a juhászat az országban szinte mihdenhol — s nemcsak a megyében — válságban és mélyponton van! A termelők, tenyésztőüzemek 70 százaléka veszteséges, és csak 30 százalékuk fut ki minden évben a nullára, jó esetben csekélyke nyereségre. Az állomány elöregedett, genetikai minősége leromlott. Nincsenek korszerű gépek, korszerű technológiák, s hiányoznak a szakmájukat szerető, mesterségük csínját- bínját ismerő juhászok. A kiút most láthatatlan. Az elmúlt években - az üzemek oly mértékben elszegényedtek, hogy nincs pénzük az ágazat felújítására. Igen ám, de — miként azt mindannyian érezzük — a központi kassza is üres, következésképpen az állam nem tud hatékonyan támogatni. Ilyenformán a válság minden kínja fellelhető az ágazatban. S most úgy tűnik, a válság kezelésének egyetlen módja: tétlenül szemlélni az ágazat csendes elhalását. De kinek jó ez? Balogh Andrea Megkóstoltuk a hegy levét Borverseny Abaújszántón A régi idők krónikái, az idős korosztály tapasztalatai és megfigyelései szerint nagyközségünk tiszteletreméltó elismerést vívott ki magának a múltban a szőlőtermelésben és borkereskedelemben. Az elmúlt századokban ' az első világháborúig rendszeres bor- szállítás folyt a lengyelországi Krakkó városába. A megélénkült lengyelországi borkereskedelem eredményeként két lengyel család: Biliczky Flórián és Zucker Ferenc famíliája községünkbe telepedett. Biliczky itt szőlőbirtokot vásárolt, pincéket építtetett, palackozót és kereskedelmet alakított ki anyaországával. Ugyancsak Európa-hírű szállító volt a Flegmán és a Zimmerman család. Manapság a szőlőtermelést megkedvelő lakosság szorgalma, hagyománytisztelete fellendítette e szép ősi foglalkozást. Amióta a Súlyomdűlőt a borkombinát a magántermelőknek kiadta, az „Aranyfurmint”, valamint az „ÁFÉSZ szőlő- és gyümölcstermesztési szakcsoport” intenzív működéseivel, mintha feltámadt volna a múlt. Visszatértek a zajos, népes, vidám szüretek, országos vásárhoz hasonlítható a hetekig folyó mustbeadás, rangja, becsülete, van a szőlő, ■ a bor körüli szorgoskodásnak. Ez a lendület még fokozódni látszik, hiszen a „Kassi” és a „Bátorka” telepítésével csak fejlődik, népesedik, rangosodik a szőlőtermelők tábora Abaújszántón. Minden vendégünk, aki Tállyától jövet a Kőrössi parton belép Abaúj kapuján át községünkbe, megcsodálja a takaros rendben sorokozó pincesort, mely egyre sokasodik, csinosodik. A pincéik borosgazdák tulajdonai, s ezekben érlelik a nagyszerű szántói bort. A borosgazdák igényes emberek. Nem elégednek meg, hogy egy-egy baráti pincelátogatás alkalmával megdicsérik boraikat, hanem közös összefogással törvényes fórumot szerveztek boraik megmérettetésére. Március 3-án este nagyon érdekes látványban volt része annak, aki belépett a szántói művelődési ház nagytermébe. Tíz- tizenkét asztal körül borosgazdák ültek, gyertyák égtek, a tálcákon sajt, kifli, almaszeletek, az asztalon pedig szavazólapok. Az érdekes, hangulatos miliőben vártuk a borkombinát által kiküldött bíráld zsűritagokat; Marcinkó Ferencet, a' kutatóállomás igazgatóját, a zsűri elnökét és helyettesét Mailár Imre kertészmérnököt. A zsűri elnöke' először megemlékezett a márciusi gazdasági könyvhónap jelentőségéről, majd ajánlotta a szőlőtermesztés, borkezelés szempontjából hasznos szakkönyveket, amelyek segítségével a szőlősgazdák eredményesebbé tehetik munkájukat. Ezután Mailár Imre kertészmérnök ismertette a borok bírálatának szakszerű lefolyását: „Ezúttal demokratikus borversenyt rendezünk — mindenki bírálja mindenki borát: szín, tisztaság, íz, zamat, összbenyomás tekintetében. A résztvevők pontozási eredményeit összevetjük a zsűri minősítésével, s a legtöbb pont értéke a döntő”. ' Boros Katalin, a művelődési ház igazgatója és Koscsó Lászlóné, a tanács munkatársa behozták a versenyzők előírás szerinti 2—2 palackját, melyek titkosan kezelt számokkal voltak ellátva. Ezután töltöttek minden résztvevő poharába. Megindult a hegy levének kóstolgatása. A kellemes aro- májú borok ízlelgetésével pompás hangulat keletkezett — dicsérő és bíráló szavak hangzottak el. Huszonhárom versenyző volt — az ó- és gyümölcsborokat külön bírálták el, versenyen kívül. Marcinkó Ferenc a szavazatok alapján kihirdette az eredményt. Első: Lénárt József, á Piért-lenakat vezetőjének bora 19,1 ponttal (szépen bizonyított, hiszen az elmúlt évi megyei borversenyen aranyoklevelet nyert el), második Kobza Dénes vasipari szakmunkás bora 18,4 ponttal, harmadik: Vajtó József, nyugalmazott fodrászmester bora 18,1 pontszámmal. Élmény volt részt venni a borversenyen. Valamennyien éreztük, jó úton járunk, s nagyközségünk a közeli jövőben a szőlő- és bortermelésben is visszaszerzi hajdani hírét-nevét, rangját. Bakonyi Béla
