Észak-Magyarország, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-01 / 51. szám
1989. március 1., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Magunknak szabjuk korlátáinkat Magyarnak tenni Helet-Szlovákiában Évtizedekig tabutémának számított a magyar nemzetiségek sorsa. Vesztes háborúk után szétszabdalt országunk töhbmilíiányd lakója jutott hirtelen nemzetiségi státusba. Az emberek el seim mozdultak lakóhelyükről, a határ lépett át a fejük felett. Az internacionalista elvek hamis értelmezése miatt nem beszéltünk a határainkon túl élő magyarok sorsáról. vagy ha igen, akkor arról), hogy milyen jó soruk van új hazájukban, s hogyan gondoskodik anyanyelvűk, kultúrájuk, identitásuk megőrzéséről befogadó államuk. A rokoni, baráti tapasztalatok nem mindig egyeztek meg a hivatalos deklarációkkal. Erről nem beszéltünk. Közben mi is hirdettük, hogy a nálunk élő nemzetiségek gondjait megoldottuk, sőt ilyen probléma nincs is, mert példaként lehet állítani más nemzetek elé a magyar nemzetiségi politikát. Napjainkban viszont nincs hálásabb — és szomorúbb — téma az Erdélyből menekült magyarok sorsánál. Mióta a hivatalos politika is elítéli a Ceausescu-rezsim erőszakos, tragikus módszereit, azóta van lehetőségünk írni a romániai magyarok sorsáról, s a gorbacsovi peresztrojka hatására „fedeztük fel” ismét, hogy Kárpátalján is élnek magyarok. De valahogy még napjainkban sem túl gyakran beszélünk a Szlovákiában, a Felvidéken élő magyarok sorsáról, hiszen északi szomszédainkkal jók a hivatalos kapcsolataink, s még él a hamis beidegződés bennünk, hogy nem bánthatjuk meg barátainkat kritikai észrevételeinkkel. (Hogy a több százezernyi magyarnak mi erről odakint a véleménye, szükségük lenne-e a segítségünkre, támogatásunkra, nemigen tőlük kérdezzük, hiszen a hivatalos szerveknek a hivatalos szervekkel van csak kapcsolatuk.) A közelmúltban Kassán járt egy szűk körű delegáció Borsodból — Ződi Imre megyei népfronttitkár vezetésével — kifejezetten azzal a szándékkal, hogy a Csema- dok (a Csehszlovákiában élő magyarok kulturális szervezetéről van szó) helyi vezetőivel felvegye a kapcsolatot, érdeklődjön életükről, problémájukról, felajánlja együttműködési készségét. A kassai Csemadok-szék- házban négyen fogadták a delegációt, Kolár Péter, a Csemadok Kassa kerületi megbízott titkára, Gál Sándor író, A Hét című Cse- madok-folyóirat szerkesztője, dr. Győré Lajos, a kassai Thália Színház művészeti vezetője, és dr. Máté László, a Kelet-szlovákiai Kerület Nemzeti Bizottságának tanfelügyelője. Az alábbiakban’a beszélgetésből csak az általuk elmondott gondolatok egy részét idézem, rendszerbe sem szedve azokat, abban a sorrendben, ahogy elhangzottak. — Kapcsolataink nagyon lazák a magyarországi, a Borsod megyei barátainkkal. Mivel a Csemadoknak nincs megfelelő magyar testvér- szervezete, nincs kivel hivatalos kontaktust kiépíteni. A tanácsok baráti szálakat szőttek, de ezek ipari, mezőgazdasági kapcsolatok. A oárt:-. KISZ-, népfronttestületek is egymással találkoznak, egy évben egyszer-két- szer. — A tokaji írótáborba elmentünk néhányszor, de sohasem kérték, hogy beszéljünk a dolgainkról. Csak hallgatni mentünk, annak meg nincs értelme. A színházak között van ugyan kétéves baráti szerződés, de ebből alig valósult meg valami. A kassai Thália nem mehetett át. mert a pozsonyiak (velük egy színháznak számítunk) Győrbe járnak, és mert egy társulat csak egy színházzal tarthat kapcsolatot, mi, kisebbek lemaradtunk. Egyszer ugyan kivételt tettek, de olyan darab bemutatását akarták ránk kényszeríteni, hogy inkább lemondtunk az útról. — A színház idén lesz húszéves. Az új miniszter megengedte, hogy átmenjünk, sajnos ehhez anyagi támogatást nem kapunk. Kisvárdán a nyáron megrendezik a nemzetiségi színházak fesztiválját, erre kaptunk meghívást, és egyúttal Miskolcon is bemutatnánk két darabot, Békés József: Sándor, József, Benedek című vígjátékát, és Schiller: Ármány és szerelem című drámáját. A magyar művészeti együtteseknek köny- nyebb a helyzetük, bármikor átjárhatnak. — Az irodalmi élet Pozsonyban koncentrálódik, itt alig vagyunk néhányan irodalmárok, és fórumunk, lapunk sincs. Sem a járásokban, sem a kerületben nincs magyar nyelvű lap. Egy napilap, az Űj Szó és néhány hetilap, folyóirat jelenik meg magyarul Pozsonyban. — Nálatok most Erdély a „sláger”, sokat foglalkoztok a kisebbségekkel. De nelkünk is .megvannak a magunlk gondjai. Nemcsak a házakat, az emberi értelmet is le lehet rombolni. A negyvenes, ötvenes években épített magyar iskolák közül már nagyon sok nem működik. Az ezredfordulón 1100 magyar pedagógus lesz nyugdíjban, s helyettük évente 25—130 új áll munkába. Nem beszélve arról, hogy a magyar iskolákba is járnak, és egyre többen, szlovák gyerekek, míg a magyarok közül sokan szlovák iskolába. Gyorsan lépni kellene valamit. — A szülők sem nagyon igyekeznek magyar iskolába adni a gyerekeiket. Ennek több oka is van. A tanítás színvonala sem mindenhol megfelelő, s a tantestületek összetétele is kifogásolható néhol. (Negyven éve az alap (általános) iskolákba százezer magyar gyerek járt. Az utolsó húsz évben ez a szám felére csökkent. Miért? — Nemcsak azért, mert félnek, hogy hátrányos helyzetbe kerülnek. A társadalom is úgy orientál, hogy bolond, aki magyar iskolába íratja a gyermekét. Az alapiskolába még elmennek, feljebb már nem. A magyar és szlovák nyelvet egyformán kell tudni. De ha valaki — mondjuk kémiából és fizikából magyarul jelesre érettségizik, nem biztos, hogy két hét múlva szlovákul ugyanilyen szinten képes felvételizni az egyetemre. Az pedig nem megy, inkább érettségizik hát szlovákul. Lehet tehát választani a magyart, de minden azt sugallja, válaszd a szlovákot! — A nemzeti öntudat megmaradását, fejlődését is segítenék az ilyen kapcsolatok. A határ átlépte az embereket, erről nem tehetnek. Még mindig sok a félelem, bár a kapcsolatkeresésben már nem feltétlenül a sanda szándékot látják. Sajnos, ha magyar vendégeink jönnek, szívesebben mennek az ország belsejébe, a hegyek közé, azt nemigen kérik, hogy magyar területre, magyar iskolába vigyük el őket. — Mi itt most nagy érdeklődéssel figyeljük a magyarországi fejleményeket, a helyzet stabilizálásának legalább annyi a drukkere, mint ahányan kárörvendve nézik a nehézségeket. A mi helyzetünket ez nem köny- nyiti, bár az események — Karabahtól Erdélyig — meghökkentették a vezetőket, talán ebből nekünk is lesz hasznunk. A Csemadok működési tere elég szűk, csak a népművészetre, kultúrára terjed ki, de sem az iskola, sem a színház ügye nem tartozik ránk. A félelmünk az oka, hogy magunknak szabjuk koriátain- kat, és szűkebbre, mint lehetne. — Rendezvénycentrikus és nem politikai kapcsolatokra van szükség elsősorban. Nem elég várni a Csemadok esetében sem a központi elhatározásokra, hanem a régiókban is kel.l kapcsolatokat keresni, de- nagyon fontos, hogy hivatalos szerződéseket kössünk, sőt legyen papír is ezekről, mert a „partizánakciókra” előbb-utóbb ráfizethetünk. Ha szerződés van, már nem szólnak bele. — A magyar vezetők gyakran használják a nem* zetiségekkel kapcsolatban azt a kifejezést, hogy híd a két ország között. Itt ezt nem értik, sőt félreértik, és (Magyarországon ezt nem tudják. Itt a „híd” az „ötödik hadosztály”, a mód az eszmék (és ki tudja, mik) becsempészésére. — Ezért is lenne az fontos, hogy a magyar sajtóban csak pontos, valóságnak megfelelő írások, adatok jelennének meg rólunk. Ha a cikk nem fedi valóságot, a Csemadokon verik el a port, viszont ha igaz, de nem tetszik, nem olyan nagy baj, legfeljebb elhallgatják. 1992-ben Comenius- évforduló lesz, jó alkalom a közös programokra. Jó lenne egy magyar nyelvű hetilap is Kassán, jó lenne nyaranta Magyarországon nyelvi (olvasó) tábort szervezni. Szó lehet gyerekek cserenya- raltatásáróil, a Kazinczy-ver- senyen való részvételünkről. — Sajnos, a tokaji tévéadó nagyon gyenge, Kassán alig lelhet fogni a magyar adást, s állítólag néhány hét múlva ez még rosszabb lesz. Azon a csatonnán jönnek be a helyi műsorok is, zavarják a tokaji adót. Pedig nagyon fontos lenne a magyar tévéműsor jó vétele számunkra. Ahogy most írásom végén átfutom jegyzeteimet, látom, hogy kimaradt néhány dolog, meg persze olyasmi is, amiről jegyzetet sem írtam, csak vacsora közben, utcán sétálva beszéltünk róla. Tudom jól, hogy nem kampányokra van szükség a Szlovákiában élő magyarok ügyében, mert az szalmaláng, ami gyorsan ellobban, hanem a kapcsolatok rendszeres építésére, erősítésére. Remélem, lannyi hatása csak lesz kassai beszámolómnak, hogy időnként gondolunk arra is (580 ezer magyar él a legutóbbi hivatalos adatok szerint Szlovákiában, bár a nép- számlálásnál nem kérdeznek rá az anyanyelvre, csak hogy' ki vallja magát magyar nemzetiséginek), a határainkon túl élő magyarok sorsát figyelemmel kísérni, magyarságuk megtartásában nekik segíteni kötelességünk. Szatmári Lajos Nemrégiben, omikor Germánná Vastag Györgyig a Magyar Úttörő Szövetség jelenlegi főtitkára ellátogatott megyénkbe, többórás beszélgetést folytatott miskolci gyerekek szépszámú csoportjával, akik más-más általános iskolából érkeztek. Először félszegen, kezüket tördelve, ám igen hamar felbátorodva kezdtek mesélni arról, hogy miben érzik az úttörőmozgalom jelenlegi hibáit, szerintük mit kellene másképp alakitani a jövőben. Bár ahány iskola, annyi sajátos probléma — bizonyosodott be a beszélgetés során -, azért igen sok gond általánosnak bizonyult. 9 RANGOSSÁ KELLENE TENNI Ellaposodott az úttörőmozgalom, túlságosan természetes, hogy minden iskolás egyben úttörő is. Ha pedig vannak kivételek, akkor feltehető a 'kérdés: rájuk nem vonatkozik a tizenkét pont, például, hogy az úttörő szorgalmasan tanul és segíti társait? És csak az a jó úttörő, aki szóról szóra tudja, egy betűt sem hagy ki a tizenkét pontból? Mert egyelőre a megítélés eszerint folyik, no meg a magatartás, és a tanulás még a meghatározó szempont. Néhány helyen a vezetők kiválasztása csak névleg demokratikus. Van ahol például az úttörőtanács által javasolt és megszavazott személy a tanári, igazgatói ellenkezés következtében mégsem lett vezető. KI AZ ISKOLÁBÓL? A rajfoglalkozások egybeolvadnak az osztályfőnöki órákkal, bár van, ahol már változtatnak, a megújulás jegyében spontánabb módon, klubösszejöveteleket tartanak, családoknál, a szabadban találkoznak. Akad, ahol a rajgyűlésekre szolgáló szobákban, a takarítónők öltözőjét rendezték be, illetve a tanárok ott javítják a dolgozatokat. Egyébként a diákok belátják, hogy szükség van a felnőttek segítségére, hiszen önmaguk még képtelenek fegyelmet tartani. Am szeretnék, ha a nevelők „leereszkednének” az ő szintjükre, nem tanárként viselkednének, akkor is, amikor már vége az iskolának. A mozgalom megreformálását szolgáló néhány intézkedés jó, de például a megalakított Diáksport Szövetség nem konkurencia, a sportolással csak mint programmal szolgál, még külön tagsága sincs. Érdekes ötleteket javasoltak a 2025-ben Európában minden negyedik ember megéri, hatvanöt éves vagy annál idősebb lesz. Ez azt jelenti, hogy két nyugdíjas jut majd egy aktiv keresőre. Erre a megállapításra jutott egy jövőkutató nemzetközi szervezet, amely hároméves vizsgálatának eredményeit hétfon hozta nyilvánosságra Párizsban. A tanulmány szerzői arra alapozták számításaikat, hogy a háború után földrészünkön demográfiai robbanás következett be, így a következő években gyorsan nő majd az idősek száma. Felhívták a figyelmet arra a paradox helyzetre, hogy, mig Európában az átlagos életgyerékek a jövőre nézve: a vezetőik lehetőleg ne csak szaktanárok legyenek, hanem akár a végzős tanulók is. Ne kötődjön feltétlenül az iskolához a mozgalom, ne csak ott legyenek például rajfoglalkozások. Kiderült az is, 'hogy nemcsak a mikrokörnyezetükre figyelnek a mai diákok, hiszen a Parlamentben gyermekpárti képviselők csoportját, országosan pedig egy gyermek- barát mozgalom megalakítását szeretnék, ha támogatnák a felnőtték. Mi több, hozhassanak létre gyermekparlamentet ... A jövő egyik lehetősége — amiben majd mindenki egyetértett —, az érdeklődések szerint megalakuló csoportok. Akad, ahol még nem is hallottak erről, másutt már a tanév kezdete óta így szerveződik az úttörőmozgalom. BEVÁLTAK-E A SZAKÖRSÖK MEZÖNAGYMIHÁLYON? De ez már egy másik beszélgetés, melyre a mező- nagvmihályi általános iskola úttörőszobájában került sor. A kitüntetésekkel, oklevelekkel, zászlókkal, nyakkendőkkel tapétázott falak között kisdobosok és úttörők találkoztak a' Megyei Úttörőelnökség tagjaival. Szeretnék elnyerni ugyanis a Vörös Selyemzászló kitüntetést, ezért mutatták be csapatuk életét, tevékenységét. Náluk az év elején indították be a szákőrsök rendszerét a felsőtagozatos osztályokban. Népművészet, sport, lövészet, a távírászat, a rádiózás és a kézimunka iránt érdeklődőkben alakítottak ki többek között ilyen, a régi formáktól eltérő őrsöket. Hetenként találkoznak és az sem kizárt, hogy egy diák több őrsnek is tagja lehessen. Az őrsök vezetői az úttörő-tanácsülésen egyeztetik elképzeléseikor felső határa egyre emelkedik, az emberek egyre korábban — sokszor 50—55 éves korukban — nyugállományba vonulnak (önként, korkedvezménnyel, betegség, rokkantság vagy más okok miatt). Ez a helyzet nem ‘kis dilemmát ókoz majd: vagy több mint kétszeresére kell növelni a társadalombiztosítási hozzájárulásokat, vagy jelentősen csökkentik a nyugdíjak és járadékok ösz- szegét. A jövőkutató szervezet szerint egyik megoldás sem fogadható el. Szerinte „új társadalmi szerződést” kell kidolgozni Európa hanyatlásának megakadályozására. két, beszélik meg a csapatmunka teendőit. Az iskola valamennyi tanulója úttörő, illetve kisdobos, bár itt is gondolkoznak azon, hogyan kellene választási lehetőséget biztosítani, hogy ne automatikusan kapják a gyerekek a nyakkendőt. Az igazgatónő és néhány tanár elmondta: eleinte fenntartással fogadták a szakőrsök alakítását, ám amikör bebizonyosodott, hogy nem jelent pluszmunkát a pedagógusok számára a szervezés, és mégis, a tanórán kívüli szabad idő-tevékenységet teljes egészében az úttörőélet teszi ki, megváltozott a hozzáállás. Igaz, a váltással új problémák kerültek a felszínre. Hiszen akadt olyan gyerek, akit egyik szakőrs munkája sem érdekelt, az ilyen periférián lévő tanuló így könnyen kimaradhat a csapatmunkából. Pedig egyelőre igen családias a légkör az iskolán belül, és mint ahogy az a kisebb településéken jellemző, az iskolán kívül is. Hiszen egy közösség életében az általános iskolának vezető szerep jut a közéletben. Számítanak rájuk, mint ahogyan az itt is bebizonyosodott. Ünnepségeket, faültetési akciókat, akadályversenyeket szervez az iskola, a szülők, hozzátartozók révén az egész falut meg tudja mozdítani egy-egy rendezvény. A gyermeknapi, kisdobos- és úttörőavatást is jegyzik például a családok és 'hallva a tervet, hagy ezt más időpontra szeretné áttenni az úttörőszövetség, tiltakozásukat fejezték ki. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK NÉLKÜL IS MEGY Mezőnagymihályon tehát nemigen kell elkezdeni az úttörőélet „társadalmasítását”, együttműködési megállapodások nélkül is jó kapcsolat van a helyi társadalmi és politikai szervekkel, intézményekkel. Igaz, csökkennek a szocialista brigádok támogatásai — a városokban pedig már alig létezik ilyenfajta kapcsolat — azonban a család, az ifisek, a község szervei között még zavartalan az együttműködés. Az egy területen élők érdekszövetségét a nagyvárosokban tapasztalható szétzilálódásokkal szemben itt nem újraépíteni, többnyire csak szinten tartani kell. Óriási előny ez, mely eleve kiküszöböl olyan nehézségeket, melyekről például a miskolci gyerekek beszéltek. Itt a nebulók nem akarnak elmenekülni az iskolából, — hiszen kirándulások, versenyek, táborok alkalmával jóval több időt töltenek például a szabadban, mint társaik — az ifis vezető személyes ismerősük — hiszen egy helyen nőnek fel — a családhoz, a környezethez közvetlen, élő, nem kényszerű alkalmi kapcsolatokkal kötődnek az iskolás gyerekek, az úttörőélet mai fogalmánál egy jóval nagyobb közösség részesei lehetnek. Nagy Zsuzsa Kutatás a iává öregeiről így osztják « a nyakkendőket i Úttörők dilemmák között
