Észak-Magyarország, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-25 / 72. szám

1989. március 25., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 9 A torinói lepel „Vevék azért .a Jézus testét és be- göngyölgeték azt lepedőkbe illatos szerekkel együtt, a mint a zsidók­nál szokás lenini.” (János, 19, 40) Legelőször 1898-ban mutatták be a torinói leplet. A századfordulón, 1900-ban Párizsban U. Chevalier tollából figyelemre méltó tanulmány jelent meg, amely közönséges ha­misítványnak minősítette a kiállí-. tott sírkendőt, amit 1578-ból az észak-olaszországo Torinóban, a re­neszánsz stílusú Szent Giovanni Battista székesegyház barokk ká­polnájában őriznek. A hagyományok szerint a harmadnapra — vagyis húsvétkor — halottaiból feltáma­dott Jézus sziklasírjában maradt az a 4 méter 36 centiméter hosszú, és 1 méter 10 centi széles, zsávolyszö- vósű lenvászon, amelybe a tanítvá­nyok a keresztről leemelt testet be­göngyölve, a sziklasírba helyezték. Elképzelhető a legkülönbözőbb tudományok megnyilvánulásának hangvétele a szokatlan közlemény hatására! Amíg egyrészről a hívők ezzel mintegy bizonyítottnak vélik Jézus Krisztus feltámadását (mert, ha nem így történt volna, úgy a lepel a holttesttel együtt elveszik az enyészetbe), másrészről a hittől függetlenek tábora egyházi trükköt vélt a halotti lepel bemutatásában. A felvetődő nagyszámú kérdésből lényegében négy fő irányi maradt: Először is: Hogyan került a lepel Torinába? Mi volt vele azelőtt? Másodszor: Mi a bizonyítéka, hogy ez az ún. Szudárium nem egy ké­sőbbi korokban ügyesen elkészített „műtárgy”? Azaz, valóban Palesz­tinából. és valóban az időszámítá­sunk kezdeti szakaszából szárma­zik? Harmadszor: Ha a második kérdés bizonyított feleletet nyer, úgy ténylegesen egy keresztre fe­szített ember halotti kendőjéről van-e szó? Végül negyedszer: Ha valamennyi előző problémakör egybevág, még mindig fennmaradó kétség, vajon a keresztre feszített ember csakugyan Jézussal azono­sítható? Majd nagyjából még harminc esztendőnek kellett eltelnie, hogy a legkülönfélébb tudományok szak­emberei nemzetközi szinten, szak­mai. nyelvi és felekezeti eltéréseket félre téve, tudományos alaposság­gal fogjanak az elébük táruló kér­dések megválaszolására. A halotti lepel felihasználásáról mind a négy evangélista egyértel­műen szólott: (Máté 27,59; Márk 15. 46; Lukács 23, 53 és a már idé­zett János is.) Aztán az üres sziklasírból a szu­dárium eltűnt. Hová lett? Ismere­tes, hogy a keresztrefeszítést a ró­mai jogban csak a mélységesen el­vetemült gonosztevőkkel szemben alkalmazták. Templomfosztogatók, rablógyilkosak, katonaszökevények nyerték el ily módon büntetésüket. A kor szokásai szerint, a keresztre feszítettek holttestét a kereszten hagyták, a ragadozó madarak zsák­mányául. Ám Palesztinában a zsi­dók. a mózesi törvények alapján (Mózes V. könyv. 21, 23) eltértek e hagyománytól: „Ne maradjon éjjel az ő holtteste a fán. hanem temesd el azt még azon a napon; mert átkozott Is­ten előtt a ki a fán függ: és meg ne fertéztessed azt a földet, a melyet az Űr, a te Istened ád né­ked őröli ségül.” Ezért Arimathiai József — a zsi­dó nagytanács tagja — tehát igen befolyásos és egyben jómódú em­ber (mellesleg titokban Jézus tanít­ványa) Nrkodémusszal egyetértés­ben. Pilátustól, a római helytartó­tól. engedélyt kértek a holttest tisz­tességes eltemetésére. A jóváhagyást követően még aznap, vagyis nagy­péntek estéjén. Jézust 100 font sú­lyú mirha- és aloékenőccsel illato­sítva. kosiéba helyezték. A továb­biakban üresen maradt sziklasírból elhozott halotti leplet nem lehetett mutogatni, sőt beszélni sem volt il­domos egy megfeszített ember hát­rahagyott holmijáról, amit a zsidó törvények átokkal sújtottak. — A történeti szál itt megszakad. Jeru­zsálemből a ikisázsiai Edesszába, majd onnan Konstantinápolyba ke­rül. Az iszlám hódítások nyomán Konstantinápolyi a törökök foglal­ják el. A kendőt Franciaországba,- a lirey várba menekítik, mint egy­szerű ereklyét. 1452-ben Szavojai Lajos herceg birtokába kerül, ami- koris először nevezik „Megváltónk. Jézus Krisztus halotti leplé”-nek. 1578-ban jut a lepel Torínóba, ahol II. Umberto, az utolsó olasz király, végrendeletileg a pápának adomá­nyozta. A történeti útvonalnak a kezdeti szakasza tehát viszonylag bizony­talan. Az, hogy a rajta látható, körvonalak nélküli testkép nem festmény, H. Heller, a Yale Egye­tem orvosprofesszora, és Adler, a biológiai tudományok tanára 1983- ban. a Beszámoló a torinói kendő­ről c. közös tanulmányukban mu­tatták ki. A textília lenrostjainak átmérője 1/60 és 1/100 milliméter, amelyeknek különálló megfestésük lehetetlen, mivel ilyen vékony ecsetet készíteni nem lehet. G. En- ric 1931-ben a lepelről nagyméretű fényképfelvételeket is készített, s már a negatívok értékelése is meg­döntötte a hamisítványról szóló fel­tevéseket. Ugyanakkor G. Raes tex­tiltörténész nyomatékosan hangsú­lyozza, hogy a lepel gyapotszálakat is tartalmaz, holott gyapotot a kö­zépkorban egyáltalában nem, de az ókorban is csak Szíriában és ennek környezetében dolgoztak fel. Vagy­is a kendő egyértelműen az ókor­ból. és valahonnan Palesztinából, illetve annak közvetlen környezeté­ből származik. Az 1970-es évektől a kutatások felgyorsultak. Létrehozták a STURP-ot (Shroud of Turin Re­search Project), azaz, a torinói lep­let kutatóik csoportját, és körülbelül 2,5 millió dollár felhasználásával, 72 különböző műszert szállítottak át az Egyesült Államokból Torinó­ba, ahol e célból az ellenőrző vizs­gálatokhoz speciális laboratóriumot rendeztek be. Mikroikémiai és im­munológiai részlegeik/1 alakultak, elektronmikroszkóppal, spektrosz­kóppal. termográffal, tömegspektro­méterrel, valamint röntgenberen­dezéssel. Ultra, infra, röntgen és optikailag fehér fényű világítás- technikákat hívtak segítségül a ku­tatásokhoz. Mindezt azért szükséges felsorolni, hogy érzékelhetővé vál­jon a természettudományok széles­körűen meghatározó jellege, a men­demondák spekulációival szemben. És sorban jelennek meg az egy lé­péssel előbbrevivő eredményekről szóló tanulmányok. 1969-től eleinte óvatos hangvétellel, majd 1978-tól felfokozódó erővel és ütemben. '1978. október 8—13. között már egy­idejűleg 40 természettudós van je­len a vizsgálatoknál. Ezek között hat nem hívő, négy katolikus, há­rom zsidó, míg a többiek a külön­féle protestáns felekezetek tagjaiból tevődnek össze. Űjabb közlemények hírt adnak Max Frei svájci kriminológiai szak­értő 1973-ban nyert eredményéről. A halotti leplen 58-féle virágport tudott azonosítani. A mikroszkopi­kus méretű pollenszemcsék közül tizenkét fajta nyugaton is fellelhe­tő. a többi kevésbé, vagy egyálta­lán nem. Tizennégy-féle csak Jeru­zsálemben. illetve annak közvetlen közelében fordul elő! J. Jackson, Los Alamos-i fizika- professzor a világűrkutatás céljaira kifejlesztett VP 8-as képanalizátor­ral előállította a lepelről készített fénykép háromdimenziós változatát, melynek értékelésénél F. J. Filas és •M. Wanger, Loyola Egyetem, Chi­cago, illetve Duke Egyetem, Dur­ham professzorai a halott képének szemhelyén kis, gombaalakú tár­gyak lenyomatát fedezték fel. Pola­rizált fényben készített felvételeken a jobb szemhéjon a kör alakú tár­gyon néhány betű rajzolódott ki. Az értékelés bizonyítja, hogy római pénzről van szó, amit Pilátus ve­retett. i. e. 29—30-ban. Hely- és időmeghatározás egyezik! A már említett -száz font súlyú, vastag kenőcsréteg a textíliát átjár­va. több-kevesebb lehetőséget nyúj­tott az anyag eltérő időrendiséget adó öregedésére. Az elöregedés nem egyenlő mértékű a teljes felületen, hanem nagyon is különböző. A kör­vonal nélküli emberi test nyomai így (és csakis így) maradhattak vissza a leplen. Ezt a tényt a laboratóriumi kísér­letekkel szintén sikerült újraterem­teni. Másrészt vérnyomok is elszí­nezték a lepel egyes részeit. Láb­fejnél. tenyérnél, a homlok körül és a bordaköznél találtaik ilyen elszí­neződéseket. ami a keresztrefeszí- tettség meLlett vall. Bollone. a Tori­nói Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetének igazgatója bizonyította az egyértelmű emberi vérnyomo­kat (AB vércsoport). Emberről, és igenis keresztre feszített emberről vall a sírkendő. Hátramaradt az utolsó — s talán a legizgalmasabb — kérdés. A meg­feszített a Megváltót mutatja-e be a XX. száziad emberének? Lapoz­zuk fel a Bibliát: „És tövisből fonott koronát tő­nek a fejére .. (Máté 27, 29; Márk 15,17; János 19—5) Nos, a halotti leplen, az arc felett, sok pontszerű seb borítja, körben a fejet. Azután: ....... egy a vitézek közül dárdá­val döfé meg az ő oldalát, és azonnal vér és víz jőve ki abból.” (János 19, 34) A torinói lepelbe takart ember oldalát valamilyen fegyverrel meg­nyitották. Bizonyított tény, hogy ilyen folyadék csak akikor ömölhe­tett ki, amikor a megfeszített. em­ber már halott volt. mert élő ese­tében a tüdő összezsugorodása kö­vetkeztében a sebosatorna elzáró- d’ik. A tenyér és lábfej sérülései is tanúsítják, hogy jelentős személyi­ség keresztre feszítéséről volt szó, ha szegekkel szorították fel a kezet és lábakat. Egyszerű bűnözőknél ugyanis csupán kötéllel csavarták hátra a kart. és ily módon vonták alá a keresztgerendát. Az első há­rom kérdéscsoportra a természettu­domány is választ tudott adni, de a negyedikre nem. Hogy Jézus áll-e szemben a tori­nói zarándokok több százezer fős tömegével vagy nem, már a hit kérdése. Ennél a kérdőjelnél csak a Bibliára támaszkodhatunk az igenléssel, vagy a Jézus történeti személyiségét elvetők tagadásával. A kutatások továbbra is nagy len­dülettel folynak, s sohasem lehet tudni, hogy holnapra mi új, és meglepőbb eredményekkel fogják gazdagítani ismereteinket a szak­emberek. Egyelőre ott a leplen a középen választott, vállra omló ha­jú, bajuszos, szakállas, szenvedé­sekről beszélő arc, és velünk, a húsvét hangulatában riadozó ámu, lat: Csakugyan Ö lenne? Dr. Réthly Gyula Forgatom, lolvasom az Űj Ember — katolikus hetilap — Számait. IMint „világi” újságíró, jóleső érzéssel nyugtázom az ökumenikus rendezvényekről szóló íráso­kat, beszámolókat, értékelé­seket. Elgondolkoztat, társa­dalmi vizsgálatra, kontroll­ra késztet az, ahogyan ezt az egyházak teszik. A kö­zelmúltban több keresztény egyház hívei, papjai, fő­pásztorai jöttek össze Bu­dapest 'különböző templo­miadban közös hitélet gya­korlására, éneklésre, igehir­detésre, kézfogásra és kö­zös platform kialakítására. E találkozások az egység jegyében születtek és való­sulták meg valamennyiünk hasznára és javára. A nem­zet ügye iránti összefogá­suk, összetartozásuk, cselek­vőkészségük példaerejű .le­hetne az egész magyar tár­sadalom számára. Valahogy így kellene megközelíteni, felvállalni a nem egyházi szervezeteknek is az egy­másra találást, a közös cse­lekvést. Ebben a feje tetejére ál­lított, összekuszált, ellent­mondásos világban hagy szükség van a 'jobbító szán­dékra, bármely oldalról jön lis az. Hisz’ szinte minde­nütt, amerre járunk, amer­re nézünk, a szétesést, az egymás iránti gyűlöletet, a bűnös erőszak terjedését lát­hatjuk, a romlás, a züllés, (tanúi lehetünk. Ez a ma­roknyi, szétszeletelt ország nemcsak gazdaságában, ha­nem erkölcsi, morális tar­tásában, emberi érzésvilá- gáfoan iis megingott, válság­ba ikerült. Meg kellene végre ; állíta­ni a lejtőn! Addig, amíg nem késő, mert különben reménytelenné válhat, gyá­szosan alakulhat sorsunk. Számos történelmi példa bizonyítja ezit. Jó . látni, tapasztalni, hogy az egyházaknak eltökélt szándéka — a hit és erkölcs erejével — tevőlegesen se­gíteni magyarságunkat a talpraállásban, újjáéledésé­ben, megmentésében. Vajon miiért ne tehetnénk ezt va- lamenny ien u gyanígy ? Manapság gyakran hal­lunk, olvasunk különböző nézetek ütköztetéséről, a sokszínű világi irányzatok eszmecseréiről, egyeztetéseik­ről, vitákról, csatározások­ról. Sajnos, azonban ered­ményről alig adhatunk szá­mot. Máról holnapra nem is vár az ember átütő sikert és csodát. De a válság mé­lyülését csak meg kellene állítani. Néha úgy érzem, mintha a társadalom lelki- betegségben gyötrődne. Le­ihet, hogy csak. képzelődöm. Bár így lenne. Ha azonban tünetei mégis jelentkezné­nek, tenni kell ellesne. És vannak, akik tesznek, van­nak, akik cselekszenek. Ezek közé tartoznak az egyházi közösségek is, amint azt az ökumenikus rendezvényso­rozatuk is mutatja. Ma a társadalom sürgeti az egyház részvételét gond­jainak megoldásában — mondta többek között Pas- íkai László bíboros prímás, esztergomi érsek egyik szeníbeszédében. És ezek nemcsak szavak. Nemcsak szózat, mert az egyház — ahogy tapasztaljuk — tisz­tes jószándékkal, napról napra csélékszik, bizonyít, keresi a kibontakozás útját. De látnunk kell azt is, hogy eszközrendszere rendkívül ■behatárolt. Többet, nagyobb mozgásteret kell számukra biztosítani. Elsősorban azért is, hogy hatékonyabban tud­ják ellátni önként vállalt szociális és 'karitatív misz- sziójukat, almit már az ős­egyház is felvállalt. Igen, keresni kell az egy­házaikat, hiszen segítőkész- ségülknak, jószándékdknak, ■tenniaikarásuknak eddig is számtalan tanújelét adták. A tudósításokat olvasva azon elmélkedtem, ha a ka­tolikusok, a reformátusok, az evangélikusok, a baptis­ták, az ortodoxok és még sokan mások tudnak közö­sen imádkozni, énekelni, igét hirdetni, biztosan tud­nak közösen cselekedni is. Miért ne tehetnék meg ugyanezt a maguk módján a más „szektorokba” tarto­zóik és más ideológiai világ­ban élőik is a nemzet fel­emeléséért, sorsának jobbí­tásáért. Vajon mikor lesz ökume­nikus magyar társadalom? Wirth Lajos Lépcső, vízlépcső zuhogó • •* ... Tele van az emberek hócipője a vízlépcső-ügy­gyei. Mert különböző ak­ciók futnak vele kapcso­latban. Aláírásokat gyűj­tenek most már az építé­sét helyeslők is — ellen­válaszul a nemet mondók­nak. Megvallom, én is unom ezt az egész víz­lépcső-ügyet. Jó okom van rá. Megyék három és fél éves fiammal a 101/B-s buszon. A kölyök szokása szerint rám tipor, úgy néz iki az ablakból, hogy lás­sa imádott Szinva patak­ját. Egyszer csa'k furcsá­kat kezd mondani: — Látod, anyunya,, ott van a vízlépcső! — mutat egy zuhogóra. Mondom neki, hogy az nem vízlépcső, hanem zu- hugó. Finoman szólva is letol, hogy félrebeszétek, ment igenis, az ott víz­lépcső. Valahányszor lá­tunk egy zuhogót, hango­san felkiált. Már az egész busz minket hallgat, min veszekszünk. Én tagadom a dolgot, a gyerek állítja. Utolsó, szerinte meggyőző érve, hogy az elnevezést a nagyitól tanulta. És csak hajtja, hajtja a magáét... A minap aztán betető­zött a „vízlépcső-ügy”. Ki­ment a srác a fürdőszo­bába, és természetesen nyakig vizes pizsamában tért vissza a szobába. Megkérdeztem, mi tör­tént? A szeme felragyo­gott és mondta az igét: — Anyunya, beleléptem a vízlépcsőbe! —m. szabó—

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom