Észak-Magyarország, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-22 / 69. szám

1989. március 22., szerda

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5

Szerencsés pokoljárás

írógépemen lekopogtam a fenti címet, aztán pár pillanatra eltűnődtem. Vajon a szerencse és a pokoljárás társítható-e egymással, a két fogalom egyáltalában összeilleszthető, avagy az egyik kizárja a másikat? A szokatlannak tűnő képzettársítás akkor villant meg először gondolataimban, amikor a Szerencsi Rendőr-, kapitányságon megismertem egy tizenhárom évés kislány (vagy már kamaszlány?) történetét. Az események majdnem pontosan egy hónapja zajlottak le, 1989. február 15-én, késő délután és éjszaka. Pokoljárás volt a szó legszorosabb értelmében, mert a kislányt életveszélyes fenyegetésekkel több mint huszonöt kilométeres gyaloglásra, majd egy ismeretlen lakásba kényszerítette egy kidolgozott izomzatú, riasztó külsejű fiatalember (származását nem írhatom meg, mert akkor rám sütnék a cigányellenesség bélyegét), ám Dankó Rita végül szerencsésen, sértetlenül megszabadult kéretlen és a föld mélyére kívánt lovagjától.

Az úton és a lakásban töltött órák emléke természetesen még sokáig kísért, a kislány lidérces álmaiban valószínűleg még sokáig vissza-visszaköszön, de nem történt meg a testét és lelkét helyrehozhatatlanul megnyomorító dolog. Ebben volt tehát szerencséje, amihez persze hozzájárult, hogy a kislánynak mindvégig helyén volt az esze. Nem roppant össze a félelemtől, a feszültség nem robbant ki hisztérikus sírógörcsben, hanem okosan gondolkodott, mint az események igazolják, helyesen cselekedett.

A kislány február 15-én késő délután rokonaihoz indult. Nagynéniével szeretett volna pár szót váltani, ám a beszélgetésből nem lett semmi. A szegilongi utcán — balszerencséjére — összetalálkozott a 19 éves Budai Zoltánnal.

— Láttam, hogy már mesz- sziről méreget — mondotta el a rendőrségen Dankó Rita. — Megijedtem a nagy darab, izmos fiatalembertől, és szerettem volna kikerülni. Ö azonban mellém lépett, megfogta és megszorította a karomat, majd fojtott hangon, de jól érthető szavakkal a tudomásomra hozta, hogy nem sokkal korábban, a,

_vasútállomáson

m

egölt egy embert. El kell tűnnie, amihez autót akar szerezni. Vele kell mennem, mert ha ketten vagyunk, kevésbé tűnik fel, mintha egyedül próbálkozik a meneküléssel. Nagyon megrémültem, a vér is meghűlt bennem az ijedtségtől. Nem úgy nézett ki, mint aki a levegőbe beszél csupán.

Eljött az ideje, hogy megismerkedjünk a történet másik főszereplőjével.. A tak- taharkányi Budai Zoltán

valóban félelmet keltő egyéniség. Még nem volt 18 éves sem, amikor a bíróság elé került. Rablásért és hamis vádért ítélték el. A börtönben sportolt, erősítette, kidolgozta izomzatát. Szabadulása után vagy nem tudott, vagy nem akart elhelyezkedni. Február 15-én Miskolcon járt. Bort, sört és pálinkát ivott. Hazafelé a Tiszai pályaudvaron két férfibe is belekötött, verekedett velük. Az újhelyi vonatra szállt fel. Szerencsig váltotta meg a jegyét. A városban átszállás következett volna, ám ő — mint vallotta — elbóbiskolt. A kalauz az erdőbényei állomáson tessékelte le a vonatról. A váróteremben belekötött a vasúti alkalmazottba, aki rászólt, ha nem nyugszik, kihívja a rendőröket. Budai nem várta még, amíg a kékfehér autó megénkezik. Gyalog indult el, s a szegilongi utcán támadt az ötlete: mintegy alibinek, magával viszi a lányt.

— Gyere velem — tette hozzá az előbbiekhez. — Ne ellenkezz velem, mert te is meghalhatsz! Ha ismerőst látsz, fordítsd el a fejed, eszedbe ne jusson jelt adni, mert nagy bajba kerülsz!

így kezdődött a kislány kálváriája. Szerencs felé indultak. Áthaladtak Bodrog- szegin, majd a keresztúri utcákon. A foglyul ejtett kislány mindvégig könyör- gött: engedje szabadon támadója. Budai Zoltánnak ez persze eszében sem volt. Űtközben a kislány egy ismerősének megpróbált kiáltani, de a kísérlet nem sikerült. Budai berántotta egy híd alá, kétszer keményen gyomorszájon vágta, majd rárivallt:

— Szemét vagy! Nagyon vigyázz, vagy neked kell pusztulnod, vagy nekem kell meghalni. Meg ne próbálkozz még egyszer!

A mádi elágazásnál egy magára hagyott Trabantra bukkantak. A fiatalember felfeszítette az. autót, s kivett az ülésről egy kanna bort. A kislánynak ekkor lett volna némi esélye a szökésre, de nem tette azt meg. „Nem volt egy teremtett lélek sem a közelben. Elfuthattam volna, de féltem, hogy utolér, beváltja fenyegetését és tényleg megöl.”

A 37-es úton gyalogolva jutottak el Szerencsig.

— Több mint 25 kilométeres utat tették meg a városig — mondja Kardos József rendőr őrnagy, a szerencsi kapitányság vezetője. — Először csak a kislány szülei indultak Rita keresésére, majd a rokonok, ismerősök. Amikor a bejelentés késő este megtörtént, a kutatásba teljes erővel bekapcsolódott a rendőrség. Minden igyekezetünkkel azon voltunk, hogy megtaláljuk a kislányt, attól tartottunk,

hogy megismétlődik a sza- laszendi eset. (A 9 éves Varga Mónikát megerőszakolták, majd kegyetlen módszerrel meggyilkolták. A tettest, Varga Bélát halálra ítélte a megyei bíróság.) Valamennyi „hadra fogható” rendőrünket mozgósítottuk. Lezártuk az utakat, ellenőriztük az éjszakai járókelőket. Néhány óra alatt a gyanúsítottak listájára került Budai Zoltán is. Tak- taharkányi lakását körbezártuk, „blokkoltuk”, de őt nem találtuk otthon.

Nem, mert annak még az intenzív kutatás elrendelése előtt sikerült a kislánnyal bejutnia Szerencsre. Ott az egyik ismerőséhez kopogtatott be, s természetesen magával ráncigálta a kislányt is.

— A háziakkal megitták a lopott bort — mondta Dankó Rita —, majd még kerítettek valahonnan italt. Azt hitték, hogy én Budai társaságába tartozom. Volt közöttük egy asszony is, karon ülő csecsemővel, ö esetleg segíthetett volna, de annyira részeg volt, hogy fel sem fogta volna, ha szólok neki: engem kényszerítettek, nem jószántamból vagyok itt. Éjfél is elmúlt talán, mire véget ért a dá- ridó. Leöltöztettek, egy hálóinget húztak rám. Budaival egy ágyban kellett aludnom. Megpróbált erőszakoskodni velem. Próbálkozott, de sikertelenül. Rémült voltam, rettegtem, de rúgtam, karmoltam, ahogyan csak erőmből telt. Ellenálltam. Végül elaludt. Akkor az ágy szélére húzódtam, s lassan megvirradt. Reggel rászóltam: már biztosan ég- re-földre keresnek. Jobb, ha elenged, mert különben nagy baj lesz. Erre mintha megjött volna az esze. Baj nélkül szabadultam tőle, még a vonatra is adott valamennyi pénzt. ---B

udai Zoltán hazautazott. Éppen csak kinyitotta az aj-r tót, amikor lefülelték a rendőrök. Előzetes letartóztatásban van. Garázdaság, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, személyes szabadság megsértésének bűntette, valamint betöréses lopás miatt folyik ellene az eljárás.

*

Kezemben egy levél. Rita édesanyja, Dankó Istvánná írta. A következőket olvashatjuk benne. „Szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik 1989. február 15-én este, illetve éjszaka kislányunk keresésén fáradoztak, és velünk éreztek azon a szörnyű éjszakán. Köszönetét mondunk a Szerencsi Rendőrkapitányságnak is, lelkiismeretes munkájukért.”

Udvardy József

'T

lf

szerint...

mm

■.. nálunk a legbetegebb áz egészségügy. Ebben nem hiszek, de ha beteg, akkor majd’ minden oka megvan rá. Ez okok közül csupán egy: a felvilágosító és oktató-nevelő munka olyan, amilyen. Mert a tizennégy évet betöltött fiatal tanul ugyan a gerincesekről, az emlősökről, de úgy megy tovább (vagy nem), hogy az emberről vajmi kevés fogalma van.

Egyik szakmunkásképző intézetünk hatszáz fiatalja közül a legjobb hatvan a most divatos vetélkedő elő- csatározásáiban vett részt, hogy milyen sikerrel, az lemérhető a villámkérdések válaszaiból. Ezek szerint az alkohol lebontását a vese végzi, az elhízás következménye a máj zsugor,

a depresszió az diMség, a szilikózis vérbaj. Megfigyelhető, hogyan kereszteltük át az egyes közmondásokat, és tápláltuk (nem is „eredménytelenül”) gyermekeink tudatába. Tizenöt-tizenhat évesek komolyan hiszik, hogy ilyen közmondások vannak: „Lustaság fél egészség” és „Ki korán kel, aranyeret lel.” Az átlagember beszédében az egészségügyben használatos idegen szavak természetesek, mint az inhalálás, vagy pl. a fentebb említett szilikózis. Néhány kifejezés magyar jelentése e fiatalókban általában így tudatosul: migrén — szörnyű fejfájás, leukop- laszt — vérsüllyedés. Az inhalálás — az ín elhalása, a „genetika” szó jelentése

pedig — tudománytan. A szellemesebbje a bioszférára azt írta — ugyanaz, mint az atmoszféra, csak bi-.

Ha mondjuk egy balesetnél egy fiatál embertárs szeretné megmenteni az életet, nem is tudom, hol kellene kezdenie. A sok választ olvasva bizony nem volt valami rózsás kedvük a versenybíróknak sem. Egy válasz azonban nemcsók találó, de politikus is volt. Mert a vegetáriánus kifejezéshez azt a magyarázatot fűzte: olyan ember, akinek húsra nincs pénze.

De ez már, ugye nem is egészségügy.

Bekecs!

Kik vagyunk, mit akarunk?

A Münnich Ferenc Társaság — mozgalom

Joggal vetődik fel a kérdés, hiszen alig néhány hete, hogy 1989. február 11-én alakult meg Miskolcon a Münnich Ferenc Társaság Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete, csatlakozva a Társaság Országos Intéző Bizottsága által közzétett nyilatkozathoz.

Társaságunk mozgalomként kíván ténykedni a dogmatizmustól megszabadult marxizmus szellemében a korszerű és hatékonyan működő szocializmusért, megőrizve az elmúlt négy évtized alapvető vívmányait. Fontosnak tartjuk szoros kapcsolatunkat a Magyar Szocialista Munkáspárttal, de kritikus szövetségese kívánunk lenni a kibontakozás folyamatában elsősorban a vezetési stílust illetően. Nem kívánunk párt lenni — ezt kiemelten hangsúlyozni kívánjuk —,■ de részesei akarunk lenni tettekkel is az MSZMP 1988. májusában meghirdetett megújulási célkitűzéseinek.

Társaságunk — önkéntes alapon soraiba hívja mindazokat, akik szocialista elkötelezettséggel tenni akarnak hazánk minden becsületes állampolgárával együttesen — az elmúlt négy évtized alatt elkövetett hibákat is vállalva — közös ügyünkért. Sorainkba hívjuk a magyar munkásmozgalom kipróbált harcosait, munkásokat, értelmiségieket, parasztokat, férfiakat és nőket, fiataljainkat, párttagokat és pártonkívülieket egyaránt. Cselekvő részvételükkel, javaslataikkal, bíráló magatartásukkal kívánjuk elérni célkitűzéseinket.

A Münnich Ferenc Társaság végeredményben olyan lesz, amilyenre — egyenrangú vitákban — tagjai formálják. Részt kívánunk venni abban a nemes feladatban is, hogy visszanyerjék hitüket azok az emberek, akik a szocializmus hívei, és akik az elmúlt időben elvesztették bizalmukat. Részesei kívánunk lenni a politikai és a gazdasági intézményrendszer korszerűsítésének, haladó nemzeti hagyományaink ápolásának, az egyetemes emberi jogok és a nemzetiségi jogok érvényesítésének, a közéleti tisztaság megteremtésének, a nemzet jövőjét jelentő közoktatás és közművelődés kiemelt kezelésének, az emberi környezet védelmének, az értékteremtő fizikai és szellemi munka anyagi és erkölcsi rangja helyreállításának, az idős emberek és a fiatalok helyzete alapvető javításának és még egy sor más kérdésnek is.

Elgondolásaink között szerepelnek aktuális viták és előadások napjaink társadalmi és politikai kérdéseiről, messzemenően figyelembe véve tagságunk igényeit. Munkánk során ki akarjuk fejezni véleményünket, esetenként állást kívánunk foglalni minden olyan fontos politikai, gazdasági, társadalmi, jogalkotási, szociális és kulturális kérdésben, amely a gondolatok nyílt megütközésén keresztül hozzájárulást jelent országunk, megyénk városai, falvai mindennapi gondjainak csökkentéséhez, illetve megszüntetéséhez.

A Hazafias Népfront különböző szintű szervezeteivel is igyekszünk olyan munkakapcsolatot kialakítani, hogy alapvető kérdésekben — fenntartva az esetleges eltérő vélemény jogát — közösen is állást tudjunk foglalni és tetteket vállalni megyénk lakosságát érintő kérdésekben.

Nyitottak vagyunk mindazok felé is, akik az alapvető kérdésekben közel azonos módon gondolkodnak, de azok megvalósítását másképpen értelmezik. A közös cél érdekében kulturált módon ütköztessük elgondolásainkat. Ehhez viszont az szükségeltetik, hogy ők is nyújtsák kezüket felénk, s ne azt keressük egymásban, ami megkülönböztet, hanem ami összeköt és amiért össze is kell fognunk.

Társaságunk nyilvánosan és határozottan szembefordul az ultrabaloldali, szektás, dogmatikus nézetekkel, de fellép minden restaurációs törekvés ellen, beleértve a polgári visszarendeződést is. Hirdetjük, sőt követeljük, hogy tisztítsák meg a közéletet a korrupt elemektől, ß hatalommal visszaélőktől és példásan büntessék meg a vétkeseket, s erről időben, a valóságnak megfelelően tájékoztassák a közvéleményt. Azzal azonban nem értünk egyet, hogy a korrupciós eseteket az egész párt, az egész szocialista rendszer elleni támadásra használják fel. A rágalmazókat, a felelőtlen kijelentőket, az ilyen tartalmú közlemények közzétevőit is szigorúan vonják felelősségre és ezt is hozzák nyilvánosságra.

Ugyancsak nem értünk egyet a kellően át nem gondolt egyszavas, félmondatos értékelésekkel sem, mert az nem tükrözheti a valóságot. Itt 1956 eseményeinek értékelésére is utalhatunk, amelyről vitatkozni lehet, sőt szükséges is, tárgyilagosan, megfelelő időben és módon, figyelemmel arra, hogy az hogyan kezdődött és mivé változott.

Szeretnénk eloszlatni Társaságunkkal kapcsolatosan azt a már sokféle módon és indítékkal elhangzott véleményt is,' amely szerint mi fegyveres testület vagyunk. Erre azt válaszoljuk, hogy mozgalom vagyunk, s ezt a jövőben még inkább erősíteni kívánjuk. De válasz a már korábban leírtak is, ami célkitűzéseinkről és arról szól, hogy kiket várunk, hívunk sorainkba. Valamiről viszont eddig tényleg nem esett szó, éspedig arról, hogy minden magyar állampolgár elidegeníthetetlen joga, maga dönti el világnézeti hovatartozását és azt is, hogy azt hol és milyen formában kívánja kifejteni, függetlenül foglalkozásától. Tény és való, tagjaink között vannak, s reméljük a jövőben is lesznek olyanok, akik valamelyik fegyveres testületnek voltak tagjai, de ez természetes.

Névadónk, Münnich Ferenc egész életútja kötődik a fegyveres testületekhez, s így mi őbenne követendő példát, a nemzetközi és a magyar munkásmozgalom olyan kiemelkedő személyiségét látjuk, aki nemcsak humánus volt, hanem az igaz .ügyet meggyőződéssel valló és vállaló, de a nép ellenségeivel, a törvénysértőkkel szemben keménykezű és következetés em- bef is volt. Merjük remélni, hogy évek múlva büszkén vállhatjuk magunkról, méltó örökösei vagyunk névadónknak.

Megalakulásunktól eltelt rövid idő még nem alkalmas semmiféle számvetésre. Azt viszont elmondhatjuk, hogy megyénk valamennyi városában, számos településén, üzemben, hivatalokban megindult a szervezőmunka.

A már eddig belépett tagjaink között megtalálható a társadalom szinte valamennyi rétegének képviselője, a gyári munkástól, a közgazdásztól, a mérnöktől kezdve az orvosig, a tanárig, a színészig bezárólag, férfi és nő egyaránt. Ez erősít bennünket abban, hogy remélni merjük, egyre többen magukénak fogják vallani társaságunk célkitűzéseit és cselek- vőleg is részt kérnek azok megvalósításában.

Ezúton is felhívjuk megyénk lakosságát, hogy nemre, korra és pártállásra való tekintet nélkül várjuk sorainkba mindazokat, akik célkitűzéseinket — ha nem is minden kritika nélkül elfogadják és tenni akarnak a nemzet, benne az ember ügyének, életének jobbá tételében.

Székely Sándor,

a Münnich Ferenc Társaság megyei intéző .bizottságának titkára