Észak-Magyarország, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-23 / 46. szám

. -ír. I 1989. február 23., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 „Szeptember elsején elküldöm a levelet” Homokszemcse a gépezetben (?)... Eltévedt levél — Egymásra mutogatás — Zalai segítség Alighanem igazat kell ad­nom Szaniszló Sándornak, a Borsod Megyei Kosárlabda Szövetség főtitkárának, aki így foglalta össze az ügy ta­pasztalatait : — Korántsem mentségként említem, de az elmúlt esz­tendő végefelé kisebb kala­majka alakult ki a sportág­ban. Versenyeket írtak ki, aztán halasztás következett, közben körmünkre égett az adminisztráció, Mindezektől függetlenül, talán mégis le­hettünk volna éberebbek . . . Azt hiszem, az országos szö­vetségbep, valaki elfelejtett postázni egy levelet, így nem lehetett tudomásunk az ese­ményekről. Megítélésem sze­rint azonban az a lényeg, hogy elhárultak az akadá­lyok, Borsod megye képvi­selői ott lehetnek a területi döntőn. S ez a legfonto­sabb ... Érthető, világos beszéd. Csakhogy ..., amíg megta­lálták a kibontakozás mód­ját, sok-sok keserűség, bosz- szankodás lett az osztály­részük azoknak, akik sem­miről sem tehettek. • • Évekkel ezelőtt az Orszá­gos Kosárlabda Szövetség meghirdette a minimozgal­mat. amellyel a sportág alapjait igyekeztek szélesí­teni. Kis palánko't, szerelést biztosítottak a vállalkozók­nak. s kiírták az országos bajnokságot is. Leninvárosban, a 6-os szá­mú iskolában komolyan vet­ték a felhívást. Olasz Gyula (biológia-technika szakos ta­nár) lett az együttes edző­je, s dicséretére legyen mondva, nagy ügybuzgalom­mal kezdett dolgozni. A TIFO-Olvilkor Diáksport Egyesület égisze alatt egy idő után az eredmények is jelentkeztek. Legutóbb pél­dául a leninvárosiak hatal­mas fölénnyel nyerték meg a megyei bajnokságot (a küzdelmekben hat csapat vett részt), amelyeket köve­tően a szakvezető jelezte a megyei szövetség vezetői fe­lé: szeretnének indulni a területi döntőn. Olasz Gyula ezek után várta az értesítést. A levél azonban egyre késett... Szerencsére (?) telefonon konzultált egyik nyíregyházi kollégájával, aki közölte ve­le: nem látta az együttes ne­vezését. Az edző a hírre nyugtalan lett. Érthető, hi­szen másfél esztendei ke­mény munkát „feccölt” együttesébe, s a gyerekek igazán megérettek már a komolyabb vizsgára. • • A megyei szövetség ille­tékeseitől azt a választ kap­ta: hozzájuk nem érkezett kiírás, máskülönben miért zárkóztak volna el nevezé­süktől ? ! Vidék-bizottság Kelet-csoportjának vezetője ugyanakkor azzal érvelt: minden érdekelt szövetség • megkapta a hivatalos prog­ramot, a borsodiak csakis házon belül tehetnek egy­másnak szemrehányást a mulasztásért... Olasz Gyula nem hagyta annyiban. Kilincselt, kérlelt, könyörgött. Mindhiába. A további versenyeztetés bizonytalanná vált. Keleten egyébként négy csoportban folyik majd a küzdelem: Szarvason, Baján, Egerben és Nyíregyházán csatároznak a minicsapatok. A leninvárosiak ez utóbbi­ban lettek volna érdekeltek: ban lettek volna érdekel­tek ... A mai napig nem derült fény a „titokra”, hol kalló­dott el az a bizonyos papír. Csakhogy az idő közben Vé­szesen rohant. Olasz egyre növekvő aggodalommal kí­sérletezett, hogy gyerekeit ne érje hátrány. Azt akarta .elérni, hogy ha már a nyír­egyházi csoportot „lekésték”. valamelyik másikba sorolják be őket. A másfél tucatnyi mini­kosaras" tétován leste a fej­leményeket. Kevés jóra szá­mítottak. Akadtak, akik el­könyvelték, hogy mások mu­lasztása miatt ebből a csatá­rozásból kirekesztődik a le- ninvárosi társaság. • • A fordulat ákkor történt, amikor az MKSZ ifjúsági szakágának vezetője, Gen- csév Piámén értesült az esetről. Annyit ígért csak: megpróbál lépni az ügyben. (Olasz Gyulán kívül egyéb­ként konzultáltak Gencsev- vel, a megyei szövetség ve­zetői is, akiket nem hagyott nyugton a dolog.) Néhány feszült nap után végre megérkezett az értesí­tés : amennyiben a leninvá- roslaknak megfelel, akkor a zalaegerszegi csoportban folytathatják a küzdelmeket. Hogyne felelt volna meg nékik! ök ugyanis lélekben már lemondtak a szereplés­ről. így számukra megvál­tást jelentett a fordulat. A szervezők elfogadták jelent­kezésüket, számítanak rá­juk, s a hét végén eldől: mi­re képes a lelkes leninvá- rosi közönség. Az. hogy a 6-as iskola csapata jól vagy rosszul sze­repel Zalaegerszegen, tulaj­donképpen mellékes. Sokkal lényegesebb ( tapasztalatai vannak az esetnek. Ezeket Olasz Gyula így ' foglalja össze: \— Nem tudtam volna a 15 gyerek szemébe nézni, ha itthon kell maradnunk. Saját hibánkon kívül ke­rülhettük volna roppant kí­nos helyzetbe, de tisztelet és köszönet a zalaiaknak, hogy segítenek. Tagadhatat­lan. hogy az utazás, szállás, élelmezés jókora pluszkölt­séget ró ránk, mindezt azon­ban vállalnunk kellett. Pat- rónusunk támogatása nélkül aligha kelhetnénk útra, sőt, az sem kizárt, hogy >— fia a DSE teherbírása nem teszi lehetővé — akkor a gyere­keknek hozzá kell járulniuk a költségekhez. Fizetnek azért, hogy képviselhessenek egy megyét a területi dön­tőn .. . Ügy vélem, a szülők vállalják ezt iaz áldozatot, de számomra korántsem követ­keztetésektől mentes a huza­vona. Furcsa, /szokatlan, ter­hes és idegtépő szaladgálás van mögöttünk, s noha meg­találtuk a megoldást, azért kissé balszerencsésen alakult az egész. Annyit máris kije­lenthetek: a következő baj­nokságra már szeptember elsején elküldöm a levelet! Számoljanak velünk, vegyék figyelembe a nevezésünket, s ne érjen bennünket hát­rány egy-két felelőtlen fel­nőtt mulasztása miatt!... • » Van tehát hepiend. holnap buszra ülhetnek a leninvá- rosi srácok, hogy szombaton és vasárnap a pályán iga­zolják tehetségüket. Elége­dett lehet minden érintett, ám számomra marad néhány megválaszolatlan kérdés r 1. Egyeseknek csak ennyi­re fontos a diáksport? 2. Miért hiányzik az em­berség, a józan belátás? 3. Kinek hasznos, ha má­sok idegrendszerét rongálja? 4. Valóban elkerülhetetlen volt a sok-sok telefon, le­vélváltás, utánjárás? És még valami: nem túl szerencsés a gyerekek érzé­kenységét próbára tenni. Doros László TOTÓSAROK, 8. HÉT Az Észak-Magyarország tippjei 1. ASCOU (18)—FIORENTINA (7). A -hazai vereség után feltétle­nül javítani akar a firenzei társa­ság. 2. CESENA (13)—JUVENTUS (6),_ Alighanem a zebrák is unják már a sok döntetlent. Nyerhetnek a csi­kócsapat ellen. 3. COMO (15)—SAMPDORIA (3). A Boskov-legénység idegenben rend­re beéri az egyik ponttal, most is a döntetlen tűnik valószínűnek. 4. PISA (16)—INTER (1). Érte már meglepetés a milánóiakat a ferde torony városában. Ezt a le­hetőséget ezúttal sem ajánlatos ki­zárni. 5. ROMA (8)—BOLOGNA (12). Még egyszer nem kap ki hazai kör­nyezetben a rapszodikus fővárosi társaság. 6. TORINO (17)—LAZIO (11). Ezen a találkozón kizárólag a győ­zelemmel lehetnének elégedettek a torinóiak. 7. VERONA (10)—AT ALANT A (5). Jól védekező együttes az Ata- lanta, egy pontot könnyen elcsíp­het. 8. L1CATA (15)—MESSINA (6). Idegenben még egyszer sem tudott nyerni a Messina. Ez a mérkőzés sem -a vendégeké ... 9. PARMA (13)—CATANZARO (8). Előtérben a döntetlen, esetleg a gólerősebb hazai gárda szerezhet két pontot. 10. PIACENZA (17)—BARI (2). A Bari rendre beéri az egyik ponttal, most is ez lehet a célja. 11. REGGINA (10)—AVELLINO (5). Bizonytalan kimenetelű a talál­kozó, bármilyen eredmény előfor- »dufhat. 12. EMPOLI (ll)-CREMONESE (4). A eremonaiak idegenben csak­nem eredményesebben szerepelnek, mint saját otthonukban. 13. ANCONA (12)—TARANTO (18) . A vendégék sikere képtelen feltételezés, idegenben egyébként is remeg a lábuk. +1. BARLETTA (16)—MONZA (19) . Két erőtlen, gyenge csapat ta­lálkozik, minden figyelmüket a vé­dekezésre összpontosítják, döntetlen lesz. X 2 X X 2 1 1 X 1 X 1 IX X 1 X 1 2 X 1 2 X 1 X X _1 ___ 2 Jeges­barátkozás A Miskolc városi műjégpályán mért« össze tudását o Miskolci Kinixsi és ai Álba Volán jégkorongcsopato. Az OB 1-es meccset a vendégek nyerték 4-2-re. Képünk oz össze­csapás egy érdekes pillanatát örökítette meg. Balogh Imre felvétele Juhász Péter sikere — Szombaton kezdődött meg Bánkúton a serdülő és az ifjúsági országos alpesi síbajnökság, de keddtől már le 'kel­lett „fújni” a folytatást, mert- az enyhe időjárás közbeszólt — mondta dr. Bajáky Gábor, a Borsod Megyéi Síszövetség elnöke. — Néhány örvendetes eredmény azonban így is szü­letett. A fiúk mezőnyében, a serdülők I.'korcsoportjában — műlesiklásban — Juhász Péter (Sátoraljaújhelyi TK) dia­dalmaskodott, Zágonyi (STK) második lett. Az utóbbi óriás- műlesiklásban áz ötödik helyet szerezte meg, összetettben pedig a második helyre került. A leányok serdülő I. korcso­portjában — slalomban — Marosi (STK) az ötödik helyet harcolta ki. A múlttól a jelenig Idősebb sportemberekkel találkoztam a napokban. Olyanokkal, aldk már évtizedek óta figyelemmel kísérik a versenysportot; részesei voltak az egykori sikereknek, a di­csőséges időknek és természetesen most sem pártoltak el szeretett szakmájuktól. Beszél­gettünk. A régmúltról és a máról. Arról, hogy valamikor virágzott Borsod és Mis­kolc sportélete, „ez is volt, meg az is, bez­zeg napjainkban ... Süllyedünk, nincs sem­mi különös, nincs miért lelkesedni, kikért szorítani, Laposak az események, szakadat­lanul csökken a szakosztályok száma, szüntelenül apad az igazoltak tábora, le­rongyolódtak a sporttelepek, nem jut fej­lesztésre, beruházásra...” A felsorolást, a panaszkodási nem is említem tovább, bár szinte vég nélkül tehetném. Vitatkoztam, érveltem. Miskolc példájá­nál maradtam; maradtunk. Partnereimet igyekeztem emlékeztetni. Például arra, hogy a megyeszékhelyen láthatnak első osztályú asztalitenisz-, kézi-, kosár- és röplabdacsa­patokat, jóglcorongozókat, sakkozókat, ököl­vívókat. Szoríthatnak atlétákért, birkózó­kért, cselgáncsozókért, súlyemelőkért, táj­futókért, salakmotorosokért. De aki a te­kére, vagy a tollaslabdára kíváncsi, szintén nem marad „magára”. És a sort tulajdon­képpen befejezhetem a labdarúgással, bár a kereslet-kínálat aránya az utóbbi idők­ben kedvezőtlen irányban módosult. Létesítmények is épültek. Miskolcon múl­ván két műjégpálya; műanyag sípálya; at­létikai rekortán; gyarapodtunk néhány is­kolai csarnokkal, üzemi, vállalati komple­xummal. Rendezvényekkel viszont tényleg nem álltunk jól, a városi sportcsarnok töb­bet érdemelne... (A jövőben kicsit ered­ményesebben kellene „eladni” Budapesten, az Állami Ifjúsági és Sporthivatalban, az országos szakszövetségekben ...) A megye- székhely hallatott magáról az olimpián, az Európa- és világbajnokságokon. Szöulban, az ötkarikás viadalon négy-miskolci (diós­győri) sportoló is jelen volt, Jacsó ezüstér­met vehetett át, Repka nyolcadik lett, Ve- rébnét és Barsit pedig sérülése akadályoz­ta. Mindez nem kevés, nem szabad róla megfeledkezni. Hogy mi történt — úgymond — régen, és arányban állnak-e az általam hirtelenjében felsoroltak a tíz—húsz esztendővel ezelőtti teljesítményekkel, rendezvényi, beruházási, szakosztályi mutatókkal? — erre roppant nehéz felelni. Nem lenne szerencsés, ha csak a múltat domborítaná ki valaki, de ugyanígy nem helyes a jelenkor eredmé­nyeinek, fáradozásainak eltúlzása, meg az elődökre való mutogatás, „nektek könnyű volt, bezzeg nekünk a nehéz gazdasági helyzetben...” Ismerjük el valamennyien a „hőskort”, merítsünk belőle, hasznosítsuk a leszűrt tapasztalatokat, hallgassuk meg az akkori vezetőket, sportolókat (mondják el, ők hogyan csinálták, hogyan birkóztak meg nehézségeikkel...), de utána összpontosít­sunk a mára, a holnapra! Talán nem járok messze az igazságtól, ha kijelentem; á sportegyesületeket a mai kihívások sokkal jobban fojtogatják, mint a múltbeliek, s erről a „nagy idők tanúi­nak” már nincsenek személyes, konkrét él­ményeik. Röpke néhány esztendő alatt többszörösére emelkedtek az utazási, étke­zési, szállás- és energiaköltségek, hogy a felszerelésekről ne is beszéljek. Az elsza­baduló árak, az állami támogatás csökke­nése, vagy esetenkénti megszűnése, a bázis­szervek (az üzemek, gyárak, vállalatok, gazdálkodó egységek, költségvetési szer­vek) megélhetési gondjai igen súlyosan érintették és érintik a sportklubokat, ame­lyek biztos forrásoktól estek el. A kieső milliókat roppant nehéz más forrásokból előteremteni, és ez az akció nem is sikerül­het valamennyi egyesületnek — lévén; több pénz nem áll rendelkezésre. Ennek kö­vetkeztében megkezdődött a magyar sport alapjainak átrendeződése, kétségtelenül sorvadnak az alapok, egyes sportágakban a szakosztályok és az igazolt versenyzők szá­mának visszaesése már-már ijesztő. Ebből persze nem az következik, hogy a „régi nagyok” kivétel nélkül jobban értették a dolgukat, vagy a zsebükben hordták a böl­csek kövét, és az utódok tehetetlenek, kép­zetlenek, hiányzik belőlük a rátermettség, a leleményesség, az egészséges kockázat- vállalásra való hajlam. Amit régen el lehetett intézni egy tele­fonnal. ma már személyes kilincseléssel se biztosan ... Átalakult a finanszírozás rend­szere, minden „cég” megnézi, hogy mire költi a nehezen megtermelt forintjait. Csak azok juthatnak kiemelt támogatáshoz, fi­zetéshez, akik produkálnak. A közepesek, a zavarosban halászók már nem élvezhetik egykor volt kiváltságaikat, s ez így helyes, sőt az a baj, hogy a múltban nem így tör­tént. Mert amíg volt mit (értsd az állam vagyonát) pazarolni..., eredményesen pa­zaroltak a klubok is. A magyar sportot sokan féltik, nem is ok nélkül. A nap mint nap 'tapasztalt fo­lyamatok aggodalomra adnak okot. Az irá­nyítók egymás után adják a vészjeleket, de közben maguk sem ülnek ölbe tett kézzel. Olyan dolgokat csinálnak — például üze­met bérelnek, szolgáltatást végeznek, uta­zási irodát üzemeltetnek, szállodát nyitnak, taxis-munkaközösséget alapítanak, hazai és külföldi reklámszerződéseket kötnek, játé­kosokat „termelnek” és adnak el, létesít­ményeiket kölcsönzik, újságokat nyomtat­nak. amire régen nem volt szükség, ami­re az „egykori nagyok” gondolná sem mer­tek. Biztos vagyok benne, hogy partnereimet nem tudtam meggyőzni. Csupán igyekeztem előttük feltárni az eredményes munkát aka­dályozó tényeket. A tisztánlátás érdekében, de a sértegetés legcsekélyebb szándéka nél­kül. Kolodzey Tamás

Next

/
Oldalképek
Tartalom