Észak-Magyarország, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-28 / 50. szám
1989. február 28., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 E héten feléled téli álmából az európai labdarúgás, mindhárom kupában lebonyolítják a negyeddöntők eiső fordulóját. Szerdára kilenc mérkőzés jut, hármat már kedden megrendeznek —• mindegyiket az UEFA Kupában. A francia hírügynökség a Bundesliga éllovasa, a Bayern München skóciai vendégjátékát említi első helyen, Megkérdeztük ■ ■ ■ <<6 Lemondott Balogh Péter, a Miskolc Városi Labdarú■* gó-szövetség elnöke. Funkcióját 15 évig töltötte be. Megkérdeztük: miért jutott erre az elhatározásra? — Munkahelyeméin, a Borsodi Szénbányák Vállalatinál jelentősen nőttek a feladataim, és a közelmúltban építkeztem, a félkész házat be kell fejeznem. Fölmunkát egyszerűen nem tudok végezni, mindig és mindenkor igyekeztem maximális erőbedobással tevékenykedni. Sok vasat tartottam a tűzben, és rájöttem: ez tovább nem mehet. Első a munkahely és a család, ezért döntöttem a sport kárára. Aki tehát lemondásom mögött személyi ellentétet, vagy valamiféle szenzációt keres — rossz úton jár. ^ Ugyancsak lemondott Rózsa László, a Borsod Megyei Kézilabda-szövetség főtitkára. Tőle tudakoltuk: miért tette? — Hivatásos katona vagyok, és más beosztásba helyeztek. A jövőben a veszprémi helyőrségben szolgálok majd. Ennek következtében természetesen nem tudom ellátni borsodi feladataimat, már le is mondtam. Hogy ki lesz az utódom? Ennek eldöntése a szövetség elnökére, Menyhért Lászlóra, valamint az ifjúsági és sportosztályra tartozik. Ez a dolog egyik része. A másik rázósabb, hiszen az ugyancsak .miskolci Gyúró Józseffel párban NB I-es minősítésű játékvezető vagyok. A sportágtól nem kívánok elszakadni, veszprémi elöljáróimtól ígéretet kaptam arra, hogy tovább csinálhatom. Kérni fogom az országos szövetségtől, hogy járuljanak hozzá a Gyúró—Rózsa duó fennmaradásához, persze tudom: nem szerencsés, ha az egyik dirigens Veszprémből, a másik meg Miskolcról utazik a meccsekre... Szomorú szívvel válók meg a borsodiaktól, így hozta az élet. ^ Újra hallani lehet Vágó Györgyről, a Honvéd Papp József SE egykori NB U-es labdarúgócsapatának országszerte ismert mesteréről. Megkérdeztük: milyen funkciót vállalt a megyei szakszövetségben? — Február 1-jétől az edzőbizottság vezetését bízták rám. Egyszer már betöltöttem ezt a tisztséget, de építkeztem, és lemondtam. Űjra felkértek, szívesen vállaltam. Sok elképzelésem van. Ezeket először kollégáimmal kívánom egyeztetni, így terveimről egyelőre nem akarok beszélni. Illúzióim persze nincsenek, tudom, hogy az edzőbizottság elnöke nem csinálhat „nyarat” ... M A Borsoßi Bányász NB l-es női kézilabdacsapatának bajnoki meccsein újra látni lehet Kondiné Budai Ilonát, ja piros-feketék volt válogatott játékosát. Igaz, icsak a nézőtéren... Megkérdeztük: mikor áll edzője, Berzsenyi Mária rendelkezésére?, — Erre pontosan még nem tudok felelni. Jobb váltamat három hete másodszor is megműtötték, vagyis lábadozom. Február 27-től Budapestre járok, rehabilitációs kezelésre. A terhelést csak nagyon lassan, óvatosan kezdhetem meg. Ha minden rendben lesz, ősszel már bajnoki meccsen is játszhatók. Sok-sok nehézség után bízom a teljes felépülésben ! 5 Újjáalakult a Borsod Megyei Súlyemelő-szövetség. * Megkérdeztük: kik kaptak helyet a testületben? Válaszol Hernádi Pál, a DVTK technikai vezetője.-T- Az elnöki .funkció .betöltésére Hornyák Istvánt, a Tiszai Vegyi Kombinát főosztályvezetőjét kérte fel dr. Szádeczki Zoltán, a Borsod Megyei Tanács V. B. ifjúsági és sportosztályának vezetője. Főtitkár: Juhász István, a DVTK vezető edzője. Gazdasági vezető: Réz Attila, a G-os Számú Általános Iskola testnevelő tanára. A titkári feladatok ellátására jómagam kaptam megbízást. Mandátumunk 1989. december 81-ig szól. fi Mályiban, a Borsod Megyei Tanács Oktatási Központ- U" jában tartotta évnyitó továbbképzését a borsodi labdarúgó-szövetség játékvezetői bizottsága. Megkérdeztük Stenczel István elnöktől: hogyan sikerült a kétnapos program? — Nagyszerűen! Remek volt az ellátás, az elhelyezés. A péntek—szombati eseményen nyólcvanan vettek részt. A játékvezetők száma 54 volt. Az elméleti tesztet mindenki sikerrel teljesítette, a fizikai vizsgán csak ketten buktak meg. Ök két hét türelmi időt kapnak, és ha megfelelnek, akkor vezethetnek bajnoki összecsapást. Táborunkat meglátogatta Pesti György, a megyei szövetség elnöke is. 7 Arról értesültünk, hogy a nyáron rangos sakkverse- ■ nyékét rendeznek Miskolcon. Megkérdeztük Zavatkai Lászlótól, a Borsod Távhö SC OB l-es csapatának szakosztályvezetőjétől: a hírek megfelelnek-e a valóságnak? — Teljes mértékben! A borsodi megyeszékhely nagyon régen adott már otthont jelentős versenyeknek, most végre megtörik a jég. A Miskolci Sakkfesztivál elnevezésű viadalra július 5—15. között kerül majd sor. Százötven sakkozót várunk, és a nevezőket több csoportba osztjuk, az úgynevezett Élő-pontszámok alapján. A kiírást a Magyar Sakk- szövetségen keresztül a világon mindenhová eljuttatjuk, így várhatóan neves nagymestereket is láthatunk majd. A tornát az egyetemvárosban bonyolítjuk le, vagy két teremben, vagy az intézmény aulájában. Június 20—július 3, között ugyancsak megrendezzük a Szili-emlékversenyt. Nagymestereket hívunk meg, a mezőny FIDE VIII. kategóriás, tehát rendkívül erős llesz. Az események megrendezésébe besegít a városi és a megyei szövetség, továbbá szponzorokat is szerezni akarunk, hogy a nélkülözhetetlen anyagiakat elő tudjuk teremteni! Kolodzey Tamás a Heart of Midlothian otthonában. A másik nyugatnémet csapat, a VfB Stuttgart hazai pályán lép fel, azt a spanyol Real Sociedadot fogadja, amely korábban a harmadik NSZK-reprezentánst, az 1. FC Kölnt ütötte ki a kupából. A harmadik keddi párban a román Victoria Bukarest az NDK-beli Dynamo Dresdennel találkozik. A drezdaiak is dicsekedhetnek egy értékes skalppal: előzőleg az olasz AS Romát búcsúztatták. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 8. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők. 13+1 ta- lálatos szelvény 52 darab, nyereményük egyenként 161 784 forint. A 13 találatos szelvényekre 97 823 forintot fizetnek. A 12 találatosok 2496, a 11-esek 285, a 10-esek 72 forintot érnek. A közölt adatok nem véglegesek. \áBk TUm Offf Megkezdődött a Családi túra elnevezésű tömegsportakció. Felvételünk Miskolctapolcán, a rajt után készült. Fotó: Mák * A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közli, hogy a március 5-i, 9. heti totószelvényekről a 10-es, Genova— Messina olasz B-osztályú mérkőzést törölték. Helyette a 14-es, Pescara—Napoli olasz A-osztályú találkozó számít főmérkőzésnek. A plusz egy szempontjából a 15. mérkőzést, a VfB Stuttgart—Bayern München összecsapást veszik figyelembe. Asztalitenisz Ostravában rendezték meg a csehszlovák nemzetközi asztalitenisz-bajnokságot. A vegyes párosban magyar siker született, miután a döntőben a Németh, Wirth G. duó legyőzte a Pansky, Hrachova kettőst. Jégmotorosok randevúja Barcikán Példa nélküli vállalkozásba fogott a Borsodi Vegyi Kombinát Polimer Leány- vállalata. Pénzdíjas jégmo- tor-versenyt hirdetnek március 3-ára. A délután 5 órakor kezdődő nagyszabású sportversenyre a hazai salakmotorosok teljes élmezőnye nevezett. Az indulók között lesz: Adorján, Tihanyi, Kocsó, Petrikovics, Hajdú, Újhelyi, Csillik, Nagy Róbert és Kovács András. A jégsport kedvelői bizonyára emlékeznek rá, hogy a motorosok a múlt esztendő végén mutatkoztak be a kazincbarcikai műjégpályán. Akárcsak az akkori rendezéshez, a mostanihoz is hozzájárul a Borsodi Vegyi Kombinát. Már a bemutató is óriási, mintegy másfél ezer érdeklődőt vonzott, s a rendezők bíznak benne, hogy nem lesz ez másként most sem. Aki idejében biztosítani kívánja helyét a lelátón, az már elővételben megvásárolhatja a belépőjét. Mi történt? A Borsodi Bányász—Paksi SE (19-7) első osztályú ökölvívó csapatbajnoki mérkőzésen, az Orosz-Ledneczki találkozón érdekes jelenet játszódott ,le. A paksi fiú (állva) egy szabálytalan mozdulattal csaknem kilökte a ringből a hazaiak öklözőjét. A mécsesét vezető Payer ,ezért nem sokkal később megintette [Lednecz- kit. Mák József felvétele Megkezdődött Debrecenben a bundaper Hétfőn Debrecenben, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon Kemecseiné dr. Hársfalvi Klára tanácsa megkezdte a debreceni labdarúgó bundaügy tárgyalását. A debreceni csapat két mérkőzése került a „bunda- listára”: az egyik az 1986. április 26-án lejátszott DMVSC—Bp. Honvéd találkozó, a másik pedig az 1988. május 18-án .sorria került Kaposvár elleni 90 perc. A Bp. Honvéd játékosai 600 000, míg a kaposváriak 125 000 forintot vettek fel. Az 1986. április 26-i találkozóhoz kapcsolódik a Csepel—Bp. Volán mérkőzés is, ugyanis a Volán szintén kieső jelölt volt, s Puskás Lajos, a DMVSC akkori vezető edzője vállalta az ügy „intézését”, ennek érdekében 500 000 forintot fel is vett. A megyei főügyészség a rendőrségi vizsgálatok után a 47 gyanúsított közül 20 ellen emelt vádat, közülük 7 sportvezető, illetve társadalmi munkás, a többi pedig a Bp. Honvéd és a Kaposvár labdarúgója. A főügyészség Nemes László volt sportköri elnök. Erdei István volt baráti köri elnök, valamint Császár Ferenc volt baráti köri titkár ellen nagy vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, vesztegetés és magánokirat-hamisítás miatt; további négy személyt pedig vesztegetés, illetve magánokirat-hamisítás és hűtlen kezelés vétsége rriiatt vonja felelősségre. A vádiratban a Bp. Honvéd 9 játékosát — Sallai Sándort, Andrusch Józsefet, Fodor Imrét, Si- kesdi Gábort, Kerepeczlky Györgyöt, Kovács Kálmánt, Fitos Józsefet* Gróf Attilát és László Istvánt —, továbbá a Kaposvári Rákóczi négy játékosát — Deákvári Antalt, Rácz Lászlót, Meksz Gyulát és Bíró Antalt — vesztegetés bűntettével vádolja, mint társtetteseket. 23 gyanúsítottal szemben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya megrovás alkalmazásával megszüntette a nyomozást. Közülük 21-en a DMVSC játékosai voltak 1986-ban, akik fiktív átvételi nyilatkozat aláírásával magánokirat-hamisítást követték el, ezért részesültek rendőrségi megrovásban. Ugyancsak megrovást kapott Sallai Sándorné és Sallai László. Détári Lajos, Cseh András, Dózsa Attila és Melis Béla ellen bizonyítékok hiánya miatt a nyomozást megszüntették. Ugyanakkor Puskás Lajossal, Garaba Imrével, Gyimesi Lászlóval Nagy Antallal, Bodonyi Bélával és Dajka Lászlóval szemben felfüggesztették a nyomozást, mivel jelenleg is külföldön tartózkodnak. A hétfőn délelőtt kezdődött tárgyaláson az adatfelvételek és egyeztetések után vádlottanként és eseményenként részletesen ismertették a vádat. Csak röviden,,, CSELGÁNCS. Budapesten rendeztek országos rangsorversenyt a junior korú sportolók részére. A viadal egyben válogató is volt az IBV-re. Az MVSC fiataljai közül ketten is nagyszerűen szerepeltek, a 60 kilósok között Illyés, a 71- ben pedig Bodnár bizonyult a legjobbnak. ÖKÖLVÍVÁS. Diósdon rendezték meg az Énekes István ifjúsági emlékversenyt. A borsodi fiatalok több értékes helyezést szereztek, Eredmények. 48 kg: 1. Csóka (Mezőkövesdi MSE), . . .3. Kiss (Miskolci Kinizsi). 51 kg: 1. Ötvös (Borsodi Bányász), ... 3. Galgovics (Sa- jóbábony). 67 kg: 2. Lakatos '(Borsodi Bányász). 71 kg: 2. Lengyel (Sajóbábony). BIRKÓZÁS. Székesfehérvárott rendezték meg a Szondi Kupa országos junior birkózóversenvt. A DVTK sportolói közül Barna a 74 kilósok mezőnyében harmadik, Irinyi a 82 kilós súlycsoportban a második helyet szerezte meg. KOSÁRLABDA. Zalaegerszegen bonyolították le az országos minikosárlabda-baj- nokság területi döntőjének csoportmérkőzéseit. A lenin- városi 6-os Iskola TIFO- Olvik'or DSE együttese a harmadik helyen végzett .és nem került tovább. A lenin- városiak a házigazdáktól és a Körmend gárdájától is vereséget szenvedtek. TEKE. Pápai Vasas—Lyu- kóbányai Bányász 6-2 (5215- 5037). Pápa, NB I. férfi. Egyénileg: Molnár 884, Tősi 875, Futó 842. Lukács 833, Csontos 824, Halászi 779.