Észak-Magyarország, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-25 / 48. szám

1989. február 25., szombat

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 9

Szemléletváltás a gyógyításbon

Az áremelések a kórházakat is sújtják...

Amikor a szikszói kórház régi és újabb folyosóin először jártam, nem hittem volna, s nem is gondoltam, hogy hazánkban az első szívműtétet itt végezte dr. Kiszty Jenő professzor. A felsővadászi gróf vadőrét operálta hajdanán a nagyhírű orvos. A kórház ma is működő régi épületszárnya 1 92!)—31 között épült, s ezt bővítették 1986'ban 150 ággyal, amelyben 400 dolgozó gondoskodik az idekerülő betegekről.

A kórház mindennapi életéről, gondjairól beszélgettünk dr. Tóth Imre igazgató főorvossal, aki 1983-ban vette át a kórház vezetését.

— A szikszói kórház többirányú feladatot lát el. A környékbeli 55—60 ezer lakos itt kapja meg a sebészeti, belgyógyászati, szülészeti kezelést, ápolást. Az egész megyéből jönnek a krónikus belgyógyászatra, utókezelésre az idős emberek. A klinikai onkológia pedig még a Heves megyéből érkezett betegeket is fogadja. (Ez utóbbinak dr. Tóth Imre a főorvosa.) Ezenkívül itt működik a rendelőintézet is.

— Milyen egy nagyközségi kórház vonzóereje a szakembergárda szemében? Van-e lehetőségük az itt dolgozóknak a továbblépésre szakmai szempontból?

— Érdekes a kórház helyzete szakmai oldalról. Sohasem volt gondunk a szakdolgozók, segédápolók, takarítók utánpótlásával sokszor még túljelentkezés is előfordult. A kvalifikált munkaerővel viszont problémáink vannak. Jelenleg 45 orvos dolgozik nálunk, hiányaik sebész, laboros, bőrgyógyász, fül-orr-gégész, és pszichológus szakorvos. Ezenkívül 27 körzet, valamint 3 gyermekkörzet és 5 fogászati rendelés megoldása is a mi feladatunk. Az viszont, hogy bizonyos szakorvosok időnként hiányzanak, nem annak tudható be, hogy itt nincs előrelépésre lehetőség, hiszen ugyanúgy eljutnak a kollégák kongresszusokra, konferenciákra, tudományos ülésekre, mint a klinikákról. Kutathatnak, publikálhatnak itt az orvosok, mindenben segítjük a munkájukat, biztosítjuk a fedezetet a költségvetésből.

— Apropó, költségvetés... Mennyi az idei, s mire elegendő ez a mostani árak mellett?

—. Kilencven millió forintból gazdálkodunk, s ebből 33 millió a bér. A többi marad műszerekre, fenntartásra, gyógyszerre, s minden egyébre. 'Nem akarom számokkal untatni, de például négymillió forintot költöttünk gyógyszerre tavaly, ehhez most az áremelés miatt hozzátehetünk 80 százalékot, de én már tudom, hogy legalább 13 millió kellene, hogy ne legyenek napi gondjaink.

— Milyen beruházásokat terveznek az idén?

— Kezdeném egy olyannal, amely már megvan. A környező üzemektől kaptunk 1,6 millió forintot, s ezért egy korszerű Hitachi

Új műszerek is kerültek a kórházba

márkájú ultrahangot vásároltunk, amely nemsokára megérkezik. Nagy gondunk a rendelőintézet zsúfoltsága, mert 5 helyett il!2 szakrendelést lát el, ezt bővíteni kellene. Most alakítunk ki egy intézeti gyógyszer- tárat, mert a régit kinőttük. Tavaly adtuk át a 600 adagos korszerű konyhánkat, s a régi helyén központi sterilizáló készül.

— Ügy hallottam, hogy egy erdélyi orvosházaspárt is foglalkoztatnak.

— Igen, az elmúlt évtől dolgozik nálunk egy Erdélyből áttelepült nőgyógyász kolléga, a felesége pedig adminisztrátor. Lakást kaptak a tanácstól, s berendezni szinte mindenki segített nekik. Egyébként ezen a héten jelentkezett egy másik orvos is, vele még csak ezután tárgyalunk, de szívesen fogadjuk őket, főként ha valamilyen hiányszakmába jönnek.

— Jobbak-e a bérek a szikszói kórházban, mint másutt?

— Ugyanolyan rosszak, mint a magyar egészségügyben. Egy kezdő orvosnak 5300 Ft bruttó bért ajánlunk. Egyszerűen nevetséges, csúfondáros ez az összeg. Az ügyeletek díjazása sincs megoldva, mert aki töhb ügyeletet vállal, annak magasabb adót kell fizetnie. Nem éri meg, de kötelező. Az ápolónőknek 4—5000 forint a fizetésük, ezért három műszakban járnak dolgozni Talán ez a vidéki kórház előnye a városival szemben, hogy más munkalehetőség nemigen van a nőknek, így ennyiért is munkaerő-kínálatból válogatunk. Nem így az orvosoknál, hiszen helyben kevesen telepednek le, többnyire kijárnak Miskolcról, ami szintén pluszköltség, s nem tudjuk fedezni.

— Milyen a kórház kapcsolata a helyi üzemekkel és a tanáccsal?

— Az üzemekkel nagyon jó, .ahol tudnak, segítenek, ha kérjük: pénzzel is, kömye- zetszépítéssel is. A tanáccsal pedig mindeddig nem voltunk alá—fölérendeltségi viszonyban, hiszen megyei tanácsi irányítású a kórház. Akitől nem függ az ember, azzal nagyon jó kontaktusa lehet, hát így voltunk mi is. Reméljük ez meg is marad, hiszen a gyógyító munka feltétele, hogy nyugodt környezetben dolgozhassunk.

— Mire büszke a kórház igazgató főorvosa?

— Nem is tudom, hol kezdjem. Talán arra a szakmai fejlődésre, szakmai munkára, amelyet az utóbbi öt esztendőben elértünk. Arra, hogy a gyógyítás mellett az egészség- nevelésre is tudunk gondot fordítani, s ez fontos része a prevenciónak, az egészségmegőrzési társadalmi programnak. S büszke lennék arra, ha a gazdasági nehézségek, feszültségek ellenére, sikerülne gyógyító munkánkat még jobban, eredményesebben végezni, amelyhez azonban itt is szemlélet- változásra, anyagi és szellemi erőink racionálisabb hasznosítására lesz szükség.

lete. A feleségem és én folytatjuk a mesterséget 1979-től.

— Sütnek-e a szikszói asszonyok, vagy inkább itt rendelik meg a hétvégére, ünnepre valót?

— A forgalomból úgy érzem, inkább megrendelik nálunk, ment árban majdnem ott vannak ha maguk bíbelődnek is, vele.

— Milyen a választék?

— Fagylaltból egyszerre kilencféle fér a tégelyekbe, így ezt a kilencet váltogatjuk. Süteményből legalább húszfélét sütünk.

— Lesz-c utánpótlás a családból e mesterségnek?

— Két lányom van, úgy tűnik, a kisebb vonzódik a cukrászathoz. Tanulóink egyébként mindig vannak, sőt a segédem is valamikor az én tanulóm volt még a másik műhelyben, de jelenleg is két eladó és két cukrásznövendék gyarapítja naponta itt a tudását.

Hétköznap is nagy a forgalom a Garbóczi cukrászdában

Az öreg Kozalek Józsi bácsira, aki három évtizeden keresztül főzte, keverte a fagylaltot, azt hiszem már kevesen emlékeznek. A szikszói kis cukrászműhely előtt mindig hosszú sorok kígyóztak, nem kellett különösebb reklám, hírverés, elegendő volt ,a jó minőség.

Közben a cukrászmühely néhány évvel ezelőtt átkerült a 3, sz. főút mellé, ahol mostani tulajdonosával, Garbóczi Ferenccel beszélgettünk.

— Apósom 1949-ben nyitotta a régi műhelyt, tulajdonképpen ellőtte az anyósomnak volt ott cukorkaüzMár nem hírhedt név az ÁTEV

Negyedszázad keservei, örömei

Valamikor, nem is olyan régen, ha az autós az onga— újfalusi parton ereszkedett le, már érezte, Szikszó közeledik. Orrfacsaró bűz jelezte a községet, ha az Állatifehérje Takarmányokat Ellátó Vállalat (ÁTEV) felől fújt a szél. A község lakói is sokat szenvedtek miatta hosz- szú éveken keresztül. Aztán két esztendővel ezelőtt megváltozott a helyzet, de addig bizony sok minden történt az üzemben. Erről az időszakról, s a kemény harcról beszélgettünk Rá ez Józseffel, az üzem igazgatójával.

— Kérem, mondja el, mi mindent kellett tenniük azért, hogy az ÁTEV kellemetlen szaga miatt ne utálják ki Önöket Szikszóról?

— Ehhez azt hiszem, egy regény is kevés lenne, de megkísérlem röviden elmondani a huszonöt esztendő történetét. Negyedszázada azért hozták létre ezt a telepet, mert az akkor szaporodó szövetkezeteknél az elhullott állatok elhelyezésével sok gond volt. A hely adott volt, hiszen itt valamikor egy régi vágóhíd üzemelt, amelyet megszüntettek. A munkahelyre pedig igen nagy szükség volt, hiszen ez a terület ilyen szempontból mindig kedvezőtlen adottságokkal rendelkezett. Az itt előállított húslisztre pedig hallatlanul nagy az igény ma is, hiszen a táp egyik magas fehérjetartalmú alkotóeleme, amelynek még így •is felét dollárért szerzi be hazánk. Az ÁTEV központja Budapesten van, s az országban kilenc gyárat üzemeltet. Húsz évig a szikszóit egyáltalán nem fejlesztették. Olyan állapotok voltak, amely a község fejlődésére is visszafogólag hatott.

— Azt hallottam, hogy a két évvel ezelőtt befejeződött rekonstrukcióig borzalmas körülmények között dolgoztak az emberek. A munkafolyamatok korszerűtlen, bűzt árasztó üzemben zajlottak. A szociális helyiségek elképesztő állapotban voltak, a patkányok rohangáltak még az élelmiszeres szekrények között is.

— Azt hiszem semmi túlzás nincs abban, amit hallott. Az 1984. május 31-i leállásnál valóban ilyen körülmények voltak. Ekkor úgy döntött a központ, hogy 139 millió forintot rááldoz az akkor 35—40 milliós termelési értéket előállító üzemre. A Topszolg — a neve azt hiszem, nem ismeretlen — volt ,a kivitelező. Két, év volt a határidő, 1986. június 30ra kellett átadni a rekonstruált gyárat. Amikor 1985. júniusában megkerestek engem, hogy vállaljam el a vállalat vezetését, a kivitelező tíz hónapos lemaradásnál tartott, szinte reménytelennek látszott, hogy elkészülünk. Az addig ott csellengő' dolgozókkal összefogtunk, s mi is beléptünk a beruházásba. Így aztán nagyon kemény munkával 1986. június 27-én átadtuk a kész üzemet, s december 8-án a próbaüzemek után a tényleges termelés is elkezdődött.

— Ügy tudom, a legtöbb vád azért érte Önöket, hogy rendkívül környezetszennyező a vállalat. Mit tettek a. környezetvédelemért ?

— Tulajdonképpen ez az • egész beruházás a környezet- védelemért történt. Régóta a szennyvízelvezetés sem volt megoldva. A telepről származó vizek a környékre folytak egy tórendszerbe. Ezt másfél év alatt eltüntettük. Elhordtuk onnan a szennyezett földet, s visszatöltöttük friss, tiszta földdel. Most ott nyárfák és lebetonozod rész van. A beruházással a kapacitást nem növeltük, hiszen a gépek régen is 2,4 tonna óránkénti húsliszt előállítására voltak képesek, s most is így van. De a gépeket épületrendszerbe zártuk, s kicseréltük. A levegő tisztaságát egy klórozó torony felépítésével akarták megoldani. Sajnos, azzal nem sikerült, ezért biofiltert építettünk. Erre a pénz felét, 7 millió forintot pályázattal nyertük el, a másik felét hozzátette a központ, s 1988. augusztus végétől működik, azóta nincs rá panasz. Komplett víztisztító-berendezést építettünk 64 millió forintért. Tőlünk kémiailag tisztított víz kerül a biológiai tisztítóba, amelyhez a községen keresztül 2,8 kilométer hosszúságú csatornát építettünk, s erre a lakosság is rácsatlakozhat, mert a vállalat csak egylharmad részét használja ki a kapacitásnak.

— Megpályázták a foglalkoztatáspolitikai alapot, egy munkahelyteremtő beruházást építenek. Mi lenne ez?

—• Harminc embernek szeretnénk munkát adni, ezzel 147-en dolgoznánk itt. Négy új terméket kísérleteztünk ki, ebből az egyik az ATEP- RO 35 nevű, amely 35 százalék fehérjeértékű takarmány. E termék gyártásához kell a bővítés, amelyre 3,6 millió forintot kaptunk az alaptól, s a beruházás 13,8 millióba kerül. A 10,2 milliót a központ adja, s saját kivitelezőgárdánkkal oldjuk meg.

— Milyen terveik vannak még?

— Építenünk kell egy készáruraktárt, hogy ez is zárt térben legyen. A fogadóvályú, ahol az alapanyagot átvesszük, még nyitott, ezt december 31-ig szeretnénk befedni. A kondenz vizekre is, amelj*eknek nagyon magas az ammóniatartalmuk, megoldást kellene találnunk. Egyébként vállalkozunk is. A gépkocsiműhelyünk külső embereknek is vállal javítást. Konténereket gyártunk, ebből négymillió forint árbevételünk volt tavaly. Olyan kivitelezőgárdánk van most már, hogy akár komplett telepek felépítését, rekonstrukcióját is vállalnánk.

— Azt mondja a tanácselnök, hogy nagyon sok társadalmi munkát végeznek a községben. Miért tartja ezt szükségesnek egy vállalat vezetője?

— Ez a kérdés sok emberben felmerült, csak éppen úgy fogalmaztak, hogy milyen magánérdeke lehet ennek a Rácznak ebből a nagy segítségből? Azt sajnos senki sem gondolta, hogy magánérdek nélkül tesszük, mert mi is itt élünk, s azt szeretnénk, ha szép és kulturált lenne a környezetünk. Ezért is dolgozunk olyan sokat, s a dolgozóink mindig partnerek ebben. Az óvodákat folyamatosan patronáljuk. A központi óvodában most építünk KRESZ-parkot, megcsináltuk a 'kerítést is.

— Hogyan tudja ezt elérni a dolgozókkal, hiszen más vállalatoknál panaszkodnak a vezetők, hogy nemigen vállalnak már az emberek ingyenmunkát, amikor még második, harmadik műszak várja őket otthon a megélhetésért?

— Először azt kellett látniuk, hogy az üzemben is minden értük történik. Törődünk velük is, megpróbáljuk igényeiket, kéréseiket teljesíteni. A fizetéseket is szépen feltornásztuk, 100 600 forint volt a tavalyi átlagkereset. Amióta idekerültem, a dolgozók mintegy 80 százaléka tanult valamit. Vagy befejezte az általános és a középiskolát, vagy szakmát szerzett. Most a gyermekeiknek indítunk angol—német nyelvtanfolyamot. Amikor mindezeket látták dolgozóink,' s hogy megpróbálunk megszabadulni a hírhedt jelzőtől, akkor értelmét érezték annak is, hogy a szőkébb pátriájukat szebbé, otthonosabbá varázsolják, minden anyagi érdek nélkül.

Az ATEV rekonstrukciója 230 millióba került