Észak-Magyarország, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-02 / 1. szám
1989. január 2., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Lehetne gyógyítani is! Ismét a vesebetegekről A köiclmúltban az SZMT*siékhá«ban klubnapot tartót, tak Borsod, Heves, Nógtád megye vesebetegei. Az Ésrak- Magyarországban erről tudósítás jelent meg, melyet sie» rétnek kiegészíteni a transzplantációról, tehát a veseátültetésről szóló tudnivalókkal. Latorvár környéke és zempléni tölgy Pékségben Ili! laczó József felvétele Új lap a láthatáron? A Miskolci Fórum próbaszámáról A műveseállomásokon a hasi és a gépi dialízis nagyon költséges. A betegeket körülbelül 150 km-es körzetből szállítja az országos mentőszolgálat. Az egy kilométerre eső költség 15 forintnál is több. A művese főorvosa elmondta, hogy egy beteg egyszeri kezelése 2200 —2500 forintba kerül. A kezelést hetenként kétszer, vagy háromszor kell megismételni. Ez betegenként évi 150-nél is több kezelést jelent. Ezekkel a kezelésekkel évekig meg lehet hosszabbítani a beteg életét, de gyógyulást nem jelent. A veszély viszont fennáll, mert a kezelés durva beavatkozás a szervezetbe. Ennélfogva a beteg objektíve (az egészségügyi személyzet segítőkészsége ellenére is) számos bizonytalanságnak van kitéve, állandó a félelem. A szocialista országok közül a veseátültetésben évek óta Magyarország van elmaradva. A szakemberek azt mondják, hogy az utóbbi években a transzplantációk ijesztően csökkenő számának fő oka. hogy egyre kevesebb a hazai cadaver vese. Ez sajnos nem a baleseti arány Az 1988-as év végén új fürdőrekord született Harkányban: most először fogadott egy esztendő alatt kétmillió vendéget a híres strand- és gyógyfürdő. Az idén volt 105 éve annak, hogy máriagyüdi jobbágy csodaszerű gyógyulása folytán felfedezték a harkányi gyógyvizet. A fürdő forgalma nőttön nőtt, mégis 180 esztendő telt el, amíg a vendégek száma elérte az évi egymilliót. A második millióra viszont már csak hákedvező csökkenésének következménye, hiszen a halállal végződő sérülések száma —• amelyek esetenként életet adó vesét jelenthetnek — lényegében változatlan. A világon elfogadott egymillió populációra jutó évi 50 lehetséges donort tekintve mi a lehetőségek mindössze 3 százalékával élünk. (1987 évben az évi egymillió főre jutó 5—7 átültetéssel elmaradunk áz NDK 13,8, a csehszlovák 12,8 átültetése mögött.) Az ok egyértelműen a veseki vételben közreműködésre kijelölt intézmények passzivitásában keresendő. (Ismereteim szerint az országban a hatvani és a salgótarjáni kórház a legaktívabb.) A sajtó is hírül adta, hogy Miskolcon is lesz átültetés. Olvastam, hogy a team ezért 20 ezer forintot kaphat. Nemrég a tv-ben nyilatkozott országos szaktekintély, aki kijelentette, hogy az egészségügy nem érdekelt a veseátültetésben, pedig már rutin- műtétként végzik Szegeden és Budapesten. A vesebank Prágában van és számítógép jelöli ki az alkalmas alanyt. rom és fél évtizedet kellett várni. Hazánk legnagyobb forgalmú termálfürdőjévé fejlődött napjainkra Harkány. Méltán nevezik a „reumások Mekkájának”, mivel a felszínre törő 62 fokos, kénszulfidban gazdag víz különösen hatásos a reuma minden vállfájának gyógyítására. Emiatt télen-nyáron sokan látogatják a fürdőt az ország minden részéből és határainkon túlról is. Népszerűségét — a víz gyógy- hatása mellett — a kellemes Ez olyan, mint az öttalála- tos lottó. Mi tehát a megoldás? Érdekeltté kell tenni az egészségügyi dolgozókat, mert a 20 ezer forintot lehet növelni. Ajánlatos lenne adómentességet adni azoknak; akik vesét nyernek, no meg a betegek is hozzájárulhatnának anyagilag. Ismerek Miskolcon fiatal, nagyszerű sebészeket. Ügy hiszem, hogy a kórházak vezetőinek, az egészségügyi tárcának, az egészségügyi tanácsnak volna e téren feladata. Az utóbbi időben egészségvédelmi tanácsok alakulnak. Politikai, állami és társadalmi szervezetek képviselői vesznek benne részt. Elgondolkodom. Az egészséges emberek jobban tudják, hogy mi kell a betegeknek? Talán a beteg ember tud is tanácsot adni az egészségeseknek, hogy tegyen meg mindent a megelőzés érdekében, hogy ne legyen beteg. Még egyszer felhívom a figyelmet, a veseátültetés fejlesztésére áldozni kell mind a társadalombiztosításnak, mind a betegnek, hiszen ennek egyszeri ráfordítása bőven megtérül a kezelések (hasi és gépi) megszűnésével, a beteg családjának nyugalmáról már nem is beszélve. Dr. Sass Tibor, a vesebetegek országos küldöttje klímának, a mérsékelt áraknak és a kulturált körülményeknek köszönheti. Nem csoda, hogy a fürdőzők háromnegyed része rendszeresen visszatérő vendég. Az idén fejeződött be a fürdőhely eddigi legnagyobb fejlesztési programja: 105 millió forintos költséggel elkészült a vízforgató rendszer, amely javítja a fürdővíz minőségét. A fürdővállalat részben a saját erőforrásait, részben a Baranya Megyei, Tanácstól kapott támogatást, és az Országos Idegenforgalmi Alap pályázatán nyert pénzt használta fel a beruházáshoz. (MTI) A megyei tanács közelmúltban hozott határozatával újabb területek védettségéről intézkedett, hogy a különleges természeti értékű részeket az utókor számára is megóvja. Mert a környezeti ártalmak csakúgy, mint az emberi felelőtlenség, egyre inkább veszélyezteti az olyan biológiai értékeket, melyekre bízvást mondhatjuk, ha elpusztulnak, pótolhatatlanok. Megyénk már eddig is védett természeti értékei most újabbakkal gyarapodtak. A megyei tanács ícndelelévei védetté nyilvánította a si- lyi Latorvár környékét. A középkori várrom környezete növénytani és állattani szempontból egyaránt különlegesség. Két, egymástól eltérő társulástípus a Bükk hegység lábánál, amely mészkövön érdekes geológiai környezetben, riolittufán található. Itt található többek között a melegkedvelő moly- hostölgy bokorerdő, melyek egységét nyílt gyepfelületek, szikla'kibú vasok tarkítják. Ezeken zuzmóit és mohák figyelhetők meg. A terület északi oldalán ezzel szemben gyertyános-nyíres erdő, ahol fellelhető a feke- teáfónya, és tömegesen előfordul a kapcsos korpafű Igen gazdag és változatos a terület rovarvilága is Megyénkben számos helyen találhatók úgynevezett hagyásfáik, amelyek az évszázadok során fennmaradtak, noha környezetük megváltozott. Elég itt például a kis Bódva-völgyi község, Ziliz határában levő, mintegy ezerévesre becsült tölgyfájára gondolni. Most újabb „hagyásfa” védelméről gondoskodtak Ez pedig a Sima községben található kocsányos tölgy. Korát több száz évesre becsülik, s most is évről évre egészséges iombkoronát fejleszt. A védelemmel esetleges kivágását előzték meg. Sose szerettem a veszekedést, sem semmiféle békétlenséget. Ugyanakkor nagyon is jól tudóm, hogy a konfliktusokat nem bölcs dolog elsikkasztani, a szőnyeg alá söpörni. Az élmúlt évtizedék történelme számos példát kínált arra, hogy az elbagatellizált ellentmondások, a késve, rosszul hozott döntések növelik a bajt. Ennyi talán elég is lenne elöljáróban egy recenzió bevezetőjeként. A minap borítékot találtam az asztalomon, benne egy új lap, a Miskolci Fórum próbaszáma. Mi tagadás, mohó érdeklődéssel kezdtem olvasni. Csak az önbizalmában megrendült, gátlásos ember nem örül a konkurenciának. Meggyőződésem, hogy minél több és többféle hang, vélemény jelentkezik a közélet porondján, annál élénkebb, markánsabb, progresszívebb lesz a politikai életünk. Az élső gesztusom tehát nem lehet más: köszöntöm új laptársunkat! Kívánom, hogy találja meg a helyét, formáját, legyen jó vitapartnerünk! Bíráljon minket, kényszeresen arra, hogy mi is jobban dolgozzunk, mert a lapáremelés után bizony, versenyt kell futnunk a nyájas* olvasó megnyeréséért. Ezt szeretném, szerettem volna írni köszöntőként, de belelapozva a lapba, fokozatosan keseredett meg a szám ize. Némelyik írása a — mondjuk — 1953-as Szabad Népre emlékeztetett durva, kioktató, személyeskedő hangja miatt. Csak azért, mert már elszoktunk ettől a hangnemtől? Most megint hozzá kell szoknunk? Mintha a kamaszember indulattól fűtött, mutáló, rekedtes hangját hallanám. > Elnézést a hasonlatért. Rögtön hozzá is tezzem (mintegy pedagógiai ars peel Icaként), hogy a fiatalokra akkor is oda kell figyelni, ha mondandójukat nem tudják lUemtudóan megfogalmazni. Tudom, hogy a legnagyobb sérelmük éppen ez: a mellőzöttség, a fölöslegesség érzése. De már azt is tudom, hogy az igazság soha nem a hangerőtől függ. Mindent el lehet (ma már) mondani, de nem mindegy, hogyan ! Egyik volt főnökömtől tanultam az alapszabályt: soha nem eszünk kézzel. Az újságíró legyen konkrét, dokumentumokkal tudja fedezni az állításait, vagy tegye el a . témát jobb napokra. A sandaság, a gya- núsítgatás, a személyeskedés mindig visszahullik arra, aki elköveti. Szándékosan nem írok neveket, címeket. Volt írás, amelyet élvezettel olvastam, egyket is értve vele, voltak, amelyek, mint az étéiben a homok, csikorogtak a fogaim alatt. Kár, mert egy t lap hitelét nem egy-lkét jó cikk adja meg, hanem az egész hangneme. Egy hajszál miatt kiönteni a levest? Igen! Gondosabban, íe gyelmezettebben, felelősebben! Mondom ezt magunknak is, mert ilyen nehéz időkben megnő a szó súlya, ria már elrepült, nehéz kivédeni. Sokszor olvashatjuk manapság, hogy újna kell alkotni, tanulni a játékszabályokat a politikában. A hatalom birtokosainak is, de a bírálóknak" is. Érvényes ez új laptársunkra, a Miskolci. Fórumra is. Jó játékot bundák és szabálytalanságok nélkül! Mind- annyiunknak ! hs. Rekordok (másik) könyve Lapozgatom a Rekordok Könyvét, s Irigykedni vagyok kénytelen. Én Rózsa György televíziós leg-es műsorába se tudnék bekerülni. Nem bírók felemelni egy ólomból készült h-to-talovat, a tizedét sem győzném száz gombócnak, s nem tudnék mit kezdeni az első éjszaka jogát kínáló szultáni -háremmel... Lapozgatom a Rekordok Könyvét. A Guinness először jelent meg magyarul. Személyi igazolványomba is bejegyzett közeli hozzátartozóm vette meg, fáradságot és költséget nem kímélve. A kiadvány 450 forintba került. Karácsony keli ahhoz, hogy az ember ilyen hülyeségre költse a pénzt. Mliindegy. Mindegy? Tudom, hogy M a. világ legkövérebb embere, értesülhettem a 'legnagyobb nagybőgő magasságáról, a rollerezés világcsúcsáról, a siiralomiházban legtöbb időt eltöltő japán férfi történetéről, s arról is, hogy Ica jak-kenuban a-legnagyobb sebességet az 1987-es duis- burgi viliágbajnokságon a magyar négyes érte el. Kevés híján húsz kilométeres sebességgel lapátoltak. Jó a szemnek, öröm a szívnek, ha honfitársaikkal találkozik az ember. A víztilabdábök között Gyarmati Dezső és Kár-páti György nevével találkoztam. Olvastam a vívó Elek Ilonáról is, de a könyv közli Raoul Wallenberg, svéd diplomata történetét is, alk-i „egymagában a legtöbb embert — 90 ezer magyar zsidót — mentett meg Budapesten, a háború végén”. S rekord az is a Rekordok Könyvében, hogy a világon tavaly 57 millió példányszámban publikált kötet végre magyarul is megjelent. A hazai gyakorlatban példátlan gyorsasággal. Kár, hogy lelkéstem a lapzártát. Lett volna néhány tippem. Szőkébb hazámból vettem a példákat. Vannak közöttük a-nti-rekordók is. Nem tudom, hogy mit szólták volna hozzájuk az unikumhoz szoikott ínyencek? Itt van például a legúj-abb miskolci szökőkút a Centrum Árulház előtt. Csaknem ugyanannyi ideig készült, mint hajdan az áruház. Kapitális hírnek számít, hogy a megye nemrég várossá ütött egyik településén, az urbánus! rangra emelt Edelénylben két vízgyár is működik. Itt palackozzák a Borisod! vizet, s itt tasalkolljálk a veszély nélkül fogyasztható innivalót. Nagy megyénk településeinek egybarma- dán ugyanis egészségre 'károsnak minősítették az ivóvizeit. A magas nitráttártallom miatt a főként csecsemők szervezetében fellépő oxigénhiány (kék-betegség), már nyolc évvel ezelőtt is áldozatokat szedett. Alkalmi kimutatások arról is szólnák, hogy Iparvárosátokban a bron- chölág-usók (légzőszerv! megbetegedések gyógyítói) nagyobb igénybevételnek vannak kitéve, mint az iparszegény helyeken. Meggondolásra érdemes a következő a-ejat is. Megyénkben a környezetszennyezés ellenére, noiba a csecsemőhalandóság magas, a születési ráta tetézi az országos átlagot, a borsodi lakosság mégis fogy. A halálozási adatok nem indokolják ezt. Vélhetően és bizonyíthatóan, kvalifikált emberekkel szegényedik a megye. A Rekordok Könyvébe kívánkozik, hogy az idén ikét sörfesztivált is rendeztek Miskolcon, s eddigi ismereteim szerint még mindig a Bocsi Sörgyár beruházása térült meg a leggyorsabban. A két kohászati nagyüzem rangja, szerepe látványosan átértékelődött, leépült. A helyet, életlehetőséget kereső tétova ózdiak és diósgyőriek száma csak ezreikben mérhető. Pontos számot tudok viszont mondani arról, hogy hány díszkövet rakták le a miskolci főutcán. Félmillió darabot! Minden miskolcira jut két és fél. Ha ohíhez még hozzávesszük azokat, amelyek nem bírták a fagyot, és elporladtak, tehát ki kellett cserélni őket, ókkor még több. Akii nem hiszi, járjon, vagy számoljon utána. A Rekordok Könyvébe pályázhat az a tény is, mely szerint a megújult miskolci Tulipán-tömb új lakásainak egy-egy négyzetméterét bar min c -valahány ezer forintért kínálják. Hányán tehetik azt meg, hogy legalább egy talpalatnyi helyet vásárdíjának itt? Van, akit nem érdekel ez, s az sem foglalkoztatja, hogy az árcédulákon, a gyakori emelés miatt, meg sem szárad a tinta. Négyen ünnepelték az idén — tudomásom szerint — századik születésnapjukat Borsodiban. A százgyertyás események színhelyei: Serényfalva, Me- zőcsát, Szürmabesenyő és Szerencs. A matrónák, mert -hiszen hölgyekről van szó, lepipálták a férfiakat. Tovább áliték. Talán azért, mert kíváncsibbak voltak? Vagy éppen annak olkán, hogy „csak” tették a dolgukat, s nem izgatták magúikat, nem rontották egészségüket cigarettával, alkohollal, az ár- és adóhivatal közleményeivel ? Ni tudja? Brackó István Fürdőcsúcs
